Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-01 / 31. szám

4 aj Dunántúlt napló Események - Programok 1994. február 1., kedd MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IGNÁC nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.09, nyugszik 16.47 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUT1 JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN A másik arc A szél csak jött és fújt Pé­csett. Nem kért engedélyt, nem jelentkezett be előre, nem gon­dolkodott, csak fújt. A hétvé­gén. Viharos erővel. Kukákat borogatott, méteres torlaszokat emelt szemétből, ja­nuár végén felkavarta az őszi avart, csupasz, kidobott kará­csonyfákat görgetett az utcá­kon. Valahogy olyan volt, mintha a város megmutatta volna a másik arcát is, azt, amelyet gondosan rejteget látogatói, sőt saját lakosai elől is. Megdöb­bentő, hiszen azt jelenti, hogy ez az arc is létezik. Valószínű­leg vannak néhányan, akik tudnak erről. Tudnak, de nem érdekli őket, vagy úgy érzik, ők nem tehetnek semmit, vagy úgy, hogy megtettek mindent, amit lehet. Persze egy-két napon belül rend lesz. Eltűnnek a papírhal­mok, a fenyőfák, újra tiszták lesznek az utcák. Mindaddig, míg nem jön egy újabb szél. Mert a szél csak fúj. Móczán Z. Időjárás Felhőátvonulások várhatók, több órás napsütéssel. Elszórtan futó hózápor is valószínű. Az erős, néhol viharos északnyu­gati szél éjszakától fokozatosan mérséklődik. Vízállások: Mohács 472 cm áradó, vízhő 3.7 fok, őrtilos -52 cm apadó, vízhő 3.0 fok, Barcs -20 cm áradó, 3.4 fok, Dráva- szabolcs 93 cm apadó, 2.9 fok. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház. Bal­eseti sebészet: POTE I.sz. Sebé­szet, POTE Traumatológia Önálló Osztálya, Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­A tüzes Az Ignác nevünk latin ere­detű alapszava tüzet, tüzest je­lent. Becenevei például: Igó, Igna, Bigna. Ma tartja névnapját többek között Efraim, Innocen- cia és Szevér is. — Jubileumi elismerés. A Pécsi Cisztercita Női Kar fenn­állása 30. évfordulója alkalmá­ból elismerő okleveleket kapott a Pécs-baranyai Kórus- és Ze­nekari Szövetségtől (karnagy: Ivasivka Mátyás). — Az új nyitva tartás. A Pécsi Ifjúságért Egyesület Má­ria utcai lélektani, jogi tanács­adó irodájában a nyitva tartás a következőképpen alakul: hétfő és csütörtök 9-18 óráig, kedd és szerda: 9-19 óráig, péntek: 9-16 óráig. Új idegenforgalmi kiadványok Baranyáról Az idei turistaidény és ide­genforgalmi szezon kezdetére új, színvonalas kiadványokkal lepi meg a vendégeket a Bara­nya Megyei Idegenforgalmi Információs Hivatal. A megyénkre vonatkozó tá­jékoztatás eddig hiányos volt. Évek óta nem készültek Bara­nyát, tájegységeit, idegenfor- galmilag jelentősebb helyisé­geit bemutató kiadványok. A vendégforgalom megfelelő színvonalú turisztikai tájékoz­tatást igényel. A nyárra to­vábbi a prospektusokat szeret­nének elkészíttetni. A non-profit jellegű idegen- forgalmi tájékoztatást a Tou- rinform pécsi irodája látja el. Elsőként Orfűről és környé­kéről jelentettek meg kiad­ványt. Ezt követi a ,JJaranya image" és a „Program Bara­nya”, mely minden olyan in­formációt tartalmaz, amire egy turistának szüksége lehet. Előkészületben van a Zengő vidéke, mely főleg a falusi tu­rizmust tárgyalja és az Ormán­ságot bemutató prospektus. Újdonság lesz a borút-térképet tartalmazó Villány-Siklós bor­vidék c. kiadvány, de tervezik Baranya idegenforgalmi tér­képének elkészítését is, ame­lyeket egységes arculatban, so­rozatot alkotva — „Baranya, ezerszínű találkozás” néven je­lentetnek meg. R. Gy. A megye borvidékei is bemutatkoznak Fotó: Läufer L. Tegnap este a pécsi Fordán Center neves vendégeket fogadott. A rendezvényen résztvett a pécsi Quadro tánccsoport, a Defekt Duó, Fa Nándor (képünkön dedikál) a vizek vándora és Deutsch Tamás a FIDESZ alelnöke. A pódium műsorvezetője Galla Miklós volt Fotó: Löffler Gábor — A befejező szakasz. Szi­getváron a 6-os főút terelő útjá­nak befejező szakaszát kezdték el kialakítani a Shell-benzinkút és a vasútállomás között. Kitűz­ték a nyomvonalat, építik az alapokat. — Lelkigyakorlatos ház. Püspökszentlászlón Vácz Jenő jezsuita atya kezdeményezésére ifjúsági lelkigyakorlatos ház építését kezdték el. A létesít­mény támogatására pénzt aján­lott fel Báthory László pécsi plébános is. — Tiltakoznak a lakók. Pé­csett, a Szabadság utca 9 emele­tes épületében a Mischinger Computer Kft. új központot, hozzá csatlakozva parkosított köztéri részt hoz létre. Az épü­lettömb lakói tiltakoznak a par­kosítás ellen. Korábban a beru­házó kft tereprendezése miatt egy koros fa ment tönkre. — Hír-levél néven tájékoz­tató füzetet jelentetett meg a Megyei Kereskedők Egyesülete (KISOSZ). A 14 oldalas kiad­vány hasznos címeket és tele­fonszámokat is tartalmaz. Az újdonság után érdeklődni lehet Pécsett, a Citrom utcai egyesü­leti központban. — A vállalkozó pécsi. Vén László pécsi vállalkozó a Fejér megyei Adonyban területet vá­sárolt a helyi önkormányzattól, ahol tavasztól magán-házgyárat épít. A családi házak elemei egyebek között hab-cementből készülnek majd. 1995-től évente 50 ház elemeit gyártják Adonyban. — Jegyzőségi út. Kórós, Sámod és Adoijás önkormány­zata egy régi földút bitumenessé alakítását tervezi. Az új út Sá- mod-Adotjás-Kórós nyomvona­lon haladna, a körjegyzőséget köti össze a környékbeli telepü­lésekkel. — Irodát nyit a pécsi Tety- tye-irodaházban a Rolitron In­formatika Kft. számítástechni­kai rendszerek tervezése, épí­tése végett. A cég alkotta a Rosytext nevű, első magyar szövegszerkesztő rendszert. Márka-szervize régóta működik városunkban. lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr— Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségei­ben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. T: 414-347. Fogászati ügyelet minden 04-05-07 Áttért a menetirány szerinti bal oldalra egy személygépko­csi Mágocs és Bikái között, az úton. Frontálisan ütközött a szemben érkező autóval. Né­gyen könnyebben sérültek. Felizzott egy gerenda a mo­hácsi Korona Szálló kéményé­nél. A szokatlan füstre felfigyel­tek, gyorsan lokalizálták a tűz­fészket. A megyénkben a múlt héten 5 súlyos, 9 könnyű sérüléses közúti baleset történt azért, mert a járművezetők nem adták meg az elsőbbségi jogot. A legtöbb tragédia Pécsett következett be. A kisállat-tulajdonosok nevében köszönöm a MATÁV-nak, hogy gyors intézkedésük eredményeként a Kisállatkórház ismét a megszokott 312-493 számon hívható. Dr. Láng Miklós este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Arany Sas gyógyszertár Pécs, Széchenyi t. 2. SÓS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Pécs városi éjszakai ügyele­Elment egy borász... Országszerte ismert és elis­mert borásztól kellett kényszerű búcsút venni. Súlyos és hosszan tartó betegség után elhunyt Ba- zsó László, aki derűjével, em­ber- és szakmaszeretetével sok barátot szerzett magának. Ak­kor kezdett vállalkozásba, mi­kor az még csaknem tiltott volt. A kistermelők érdekeit tartva szem előtt, gondoskodott a ter- melvényük értékesítéséről. Mo­solya hiányozni fog. Rendezvények Ma 14-18 óráig a DÉDÁSZ tanácsadó szakmai napot szer­vez Pécsett, a Ferencesek u. 32-ben. A kisdéri Gazdaképzőben ma 17 órakor a sertéstenyésztés lesz a téma. Ma 20 órakor a pécsi Áfium- ban fellép a Dániel Speer Réz­fúvós Kvintett. A pécsi Műszaki Főiskola 013-as előadójában holnap 10 órakor szivattyútechnikai elő­adás hangzik el. A szigetvári Csillagosban ma 17 órakor zárul a Szőlész-Bo­rász Szabadegyetem. tes állatorvos dr. Mésző Zoltán, Magyarürögi u.145/c. Tel: 334-489. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig Psychiátria, belgyógyászat, 13-14-ig bőr­gyógyászat, 15-17-ig belgyó­gyászat, 17-18-ig sebészet, 18- 19-ig bőrgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Iroda­ház. Tel.: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás ingyenesen ma 16-18 óráig, Be­rek utcai Ált. Isk. (Kerváros). Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Beteg­ápolás, gondozás, szociális ellá­tás Pécs, Megyeri u. 25. B. ép. III. 317. Tel.: 314-115/15. Közlemények A Szőkei-tavon mától lehet horgászni. A pécsi Lenau-házban tiszt­viselőknek, értelmiségieknek német kezdő nyelvtanfolyamot indítanak. A Pécsi Túravezetők Klubjá­ban ma 17 órakor a gombákról és a régészetről tartanak elő­adást. A Szigetvári Rendezvényte­remben ma 18 órakor sza­bás-varrás tanfolyam indul. A Szigetvári Hisztériában ma kezdődik a tánciskola. — Életkristály-konferencia volt a hétvégén Szolnokon, ahová megyénkből is érkeztek előadók. A rendezvényről ma 17.30-tól a pécsi Szivárvány Gyermekházban tartanak be­számolót a résztvevők. A jövőkutató Alternatív utak és lehetősé­gek címmel konzultáció lesz február 2-án 17 órakor Pécsett, a Felsőmalom u. 10-ben. Vita­indító előadást tart Gidai Erzsé­bet egyetemi tanár, az MTA Jö­vőkutató Bizottságának elnöke. A Makár-hegyoldal Dr. Révész Mária (MDF), a 13. sz. pécsi vk. képviselője szerdán 17 órakor lakossági fó­rumot tart a Tiborc utcai Iskolá­ban. Szó lesz a Makár-hegyol­dal rendezési tervéről, a Tiborc utca és környékének problémái­ról is. A rendezvényen a Pol­gármesteri Hivatal szakértői is jelen lesznek. Komédiások Komédiások címmel február 2-án, 4-én és 9-én ismét bemu­tatják a Pécsi Nemzeti Színház Stúdiójában Trevor Griffiths diák-tanár konfliktusát idéző darabját Bánky Gábor rendezé­sében. Szereplők: Albert Gábor, Krum Ádám, Barkó György, Kovács Dénes, Rázga Miklós, Radó Péter, Héjjá Sándor, N. Szabó Sándor, Matoricz Józsej és Németh János. Zenés áhítat Gyertyaszentelő Boldogasz- szony ünnepe alkalmából feb­ruár 2-án este 6 órakor a pécsi Szent Ágoston plébánia-temp­lom szentmiséjén a Pécsi Mad­rigálkórus zenés áhítatot tart. A körvezető Holnap 17 órakor a Bartók Rádió Metronóm c. műsorában dr. Várnai Ferencet, mint mu­zsikust mutatják be. E napon 20.05-kor a Kossuth Rádió Népzenei emlékeim c. adásában a Pécsi Népdalkor szerepel. Körvezető: dr. Várnai Ferenc. Vigyázzunk, ha jön a front! Bolond egy időjárás, érzed? Hallom lépten-nyomon. Be­szédtéma az utcán, a buszon, az irodában, a családban, a szom­szédoknál. Egyre többen pa­naszkodnak a fronthatásokra. Néhány évtizede még azt sem tudtuk, hogy mi az a frontérzé­kenység, ma meg már a legtöbb panaszunkat tőle származtatjuk. Föl-le ingadozik a vérnyomá­sunk, időnként szédülünk, fáj a fejünk, ingerlékenyekké vá­lunk, türelmetlenkedünk, itt fáj, ott fáj, érezzük a fejünkön, az ízületeinkben, végtagjainkon, a mellkasunkon. Ha jön a hideg azt, ha meg a meleg, akkor azt érezzük. Fronthatás ez is, az is. Próbá­lunk együtt élni velük, de a tu­datunkban motoszkál. Kinek si­kerül, kinek nem. Valahol min­dig jelen van. Egyszerre ilyen frontérzékenyekké váltunk? Egy időben a légköri változá­sok mögött valamely rakéta- és atomkísérletet sejtettünk. Meg- bolondítottuk velük az eget. Most atomcsendet élünk. A frontok pedig jönnek, csak jön­nek, hideg és meleg váltja egy­mást. Figyeljük a légszennye­zettséget, a páratartalmat, ful­laszt a füst, a köd. Az utóbbi év­tizedekben „sikerült” is elron­tani, elszennyezni a levegőt. Küzdünk a jó vízért és a jó le­vegőért. Bolond egy időjárás? Az is lehet, de frontok mindig is voltak, csak nem ismertük, vagy kevésbé figyeltünk oda. Meg hát az ember is idősödik, érzé­kenyebb lesz. Most meg gyakorta feladjuk a leckét az orvosoknak, akik mi mást tehetnek, ha valóban nincs szervi betegség-háttere pana­szainknak, minthogy a fronttal magyarázzák. Az érrendszeri gondokkal küzdők, reumások, egykor balesetet szenvedettek, szívbetegek azonnal jelzik az időjárásváltozásokat. Az egyébként egészséges, de érzékeny emberek panaszokkal reagálnak. Van, aki a gyógy­szerhez menekül, és az időlege­sen megnyugtatja, másnak va­lóban szüksége van az orvosi el­látásra. És mégis együtt kell él­nünk a frontokkal, függetlenül attól, hogy melyik irányba tér el a barométer mutatója, vihart hoz, szelet, esőt, ködöt, havat vagy napsütést. R. Gy. Egészségügyi szolgálat

Next

/
Oldalképek
Tartalom