Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-17 / 47. szám
10 új Dunántúli napló Társadalom 1994. február 17., csütörtök Elköltözött a pécsi egyesület Tágas, a klubok összejöveteleinek is kényelmes helyet biztosító új otthonba költözött a Pécsi Nyugdíjas Egyesület. A Rákóczi u. 11. szám alatti helyiségeket a város önkormányzata bérleményként juttatta a nyugdíjasoknak. Itt tartják hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken délelőtt fél tíztől délig, szerdán délután kettőtől négyig az ügyeletet, csütörtökön egytől három óráig a jogi tanácsadást. A geofizikussal - egykori tabukról Néhány hete a televízióban láthattuk mostani beszélgetőtársunkat: akkor a kitűnő festő- báttyról, Gerzson Pálról készült portréfilmben szólalt meg a gyerekkori emlékeit idézve. Aki a filmet látta, ne lepődjék meg: két testvér nevét cserélték fel, így lett ő az Endre. Pedig István az istenadta, pontosabban Gerzson István, s rögtön tegyük még hozzá: ny. geofizikus-mérnök. Amiben az az érdekes, hogy szakmai pályáját egy iparág születésével együtt kezdte, s annak a haladásával fejezte be. És nem egyedül volt így. Elmondja, hogy amikor Sopronban 1956-ban geofizikusok, geológusok, bányamérnökök végeztek, s már munkahelyek után néztek, amikor megjelentek a minisztériumból, s az évfolyam többségét - népgazdasági érdekre hivatkozva - „bizalmas munkára” Pécsre irányították, ahol éppen akkoriban alakult a szovjet 2. expedícióból a„Boxit”. Ők lettek tehát az első ifjú szakembergárda, akik közül páran ugyan elpályáztak az első években, de akik maradtak ... nos, azok nagyrészt az utóbbi években mentek nyugdíjba, némi korkedvezménnyel, a válságba jutott „Boxit” - utódtól, a Mecseki Ércbányászati Vállalattól. Barátságunk 1957 tavaszától ered, végigcsináltunk a IV. Kutatócsoportban (kimondható, már nem titkos!) néhány kutatási idényt a Budai-hegységben és Baranya nyugati területein, ő a geofizikai részleget irányította, jómagam a hozzá beosztott operátorok egyikeként UR-4M, vagy PGR típusú Geiger-Müller számlálóval a nyakamban a terepen, vagy kutatóárokban, aknában mértem a radioaktivitás változásait. Akkor mindez halálosan titkos volt, szót sem volt szabad ejteni róla illetéktelenek előtt. Ma már ez a sokszor nevetséges titkosság a múlté így nyugodtan beszélhetünk hajdan tabuként kezelt dolgokról is.- A magyarországi uránkutatás arra a légigamma felderítésre alapult - meséli.-Amit AN-2-es géppel és GM-számlálókkal végeztek 1956 tavaszán az ország egész területén. Akkor főleg a hegyvidékeken számos anomáliát fedeztek fel (anomáliának nevezik azokat a területeket, ahol a radioaktív sugárzás mértéke jelentősen meghaladja a szokásos mértékű ún. háttérsugárzást A szerk.), s a frissen szervezett kutatócsoportoknak ezeket kellett felszíni mérésekkel pontosítani. A célterületek a Budai hegység, a Balaton-felvidék, Sopron környéke és Észak-Ma- gyarország voltak. A legjelentősebbnek a Budai-hegység tűnt, ahol már ’56 őszén megkezdtük a munkát, s még ’58-ban is dolgoztunk. De igen hamar kiderült: az anomáliák a másik radioaktiv ellem, a téri- umsugárzásától erednek, csakhogy ezt a fémet semmire sem használják, viszont többnyire uránnal együtt fordul elő. Annak idején a mecseki uránról is hamar bebizonyosodott, hogy ún. másodlagos előfordulású, a nyugat baranyai kutatásokkal éppen azt szerettük volna - sajnos eredménytelenül - tisztázni, hol lehetett az elsődleges előfordulás helye. Még egy kutatási „dobásról” mesél, aminek tanúi lehettek a 80-as évek második felében a Mecsek peremén élők is.- Azzal kezdődött, hogy egy dinnyeberki fúrásban általános meglepetésre 50 méter körüli mélységben rendkívüli - 5000 gamma érték körüli) a háttérsugárzás 10-15-20 gamma körül van - A szerk.) - anomáliára bukkantak egyetlen lencsében. Hidrogenetikai eredetű uránról volt szó, pannon rétegben, az előfordulás tehát minden tekintetben szokatlan volt. Hát ez indított el egy utolsó hatalmas programot: rengeteg sekély mélységű fúrással faggattuk a talajvízközeli rétegeket körbe, a Mecsek peremén. Bátaszék és Véménd környékén akadtunk még néhány reménytelen lenGerzson Pál geofizikus-mérnök az ércbányánál kezdett dolgozni, és innen is ment nyugdíjba Fotó: Löffler cséré, de az egésznek a végére már nem juthattunk, egyik napról a másikra mindent abba kellett hagyni, s így nyitott kérdés maradt: vajon művelésre alkalmas uránelőfordulásokról volt-e szó. A végszóhoz közeledvén javultak a vállalati pozíciói, de a korkedvezményes nyugdíjtól ez sem menthette meg Gerzson Istvánt, aki egy olyan szakmából vonult nyugalomba, amit nem igen lehet nyugdíjasként művelni. így maradt a család, illetve azon kívül a geofizikus egyesületi életben és a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységében való részvétel. Hársfai István Pol. Univ. Annakidején, amikor mindennapi életünket, kultúránkat és a rendszerezésnek, kategorizálásnak oly nagy jelentőséget tulajdonító bürokráciánkat a latin szellemiség lengte át, igencsak szokás, mondhatnám hagyomány volt a dolgok konzervatív, a latin nómenklatúrához igazodó megjelölése. Az államügyeket és igazgatást irányító személyek részére majdnem kötelező volt a latin műveltség ismerete, terjesztése. Tehették, mert középiskolai tanulmányaik során csakúgy, mint mindennapjaikon sűrűn találkoztak olyan köztudatba átment fogalmakkal, kifejezésekkel, amely hivatásuk tolvajnyelvévé vált. Nem így a köznép! Amely csak áttételesen ismerhette az „urak nyelvét”, a nekik idegenül hangzó, sem lényegében, sem jelentésében nem vagy alig ismert fogalmakat. Humorosnak tűnne s némiképpen a nyelvi kutatás területét érintené azoknak a bájos ferdítéseknek felsorolása, idézése, amelyeket a köznép szerkesztett e dolgok köz- használatára, megjelölésére. A köznép levett kalappal állt a juris utriusque docto, az állam és jogtudományok tudora előtt csakúgy, mint kötelezően és őseiktől örökölt atavizmussal a különféle címekkel és rangokkal díszelkedő vezetők, sorsukat intézők előtt. A latinos megjelölések nemcsak szlogenekben, köztudatba átment és sűrűn idézett közhelyekben jelentek meg, de olvashatók voltak a csak vájtfülüek számára érthető rövidítésekben is. A szinte minden faluban olvasható orvosi táblákra gondolok elsősorban, amelyek a tudomány, a gyógyítás művelőjét szerény egyszerűséggel med. univ-nak, általános orvosnak, az orvostudomány szinte minden területéhez egyaránt értőnek hirdette tulajdonosát. Külön értekezést érdemelne, vajon pejoratív vagy dicséretes jelzőnek tekinthető-e az univ. a mindenséghez értőség fogalma, jelentése. A mai szemlélet úgy ítéli, aki mindenhez ért, semmihez sem konyít. Magam nem így vélekedem, ismerve még a med. univ fogalmát méltán kiérdemlő gyógyító orvosok, házi doktor-bácsik valamikor hatalmas, a jelenkorban megújulásra váró munkásságát. Napjainkban univ-nak lenni a gyógyászat területén már szinte a legalacsonyabb rendfokozatot jelenti. Megokolható és érthető lenne, miért. Van azonban egy terület, ahol az univ. nemcsak polgárjogot nyert, de felette jár minden egyéb jelzővel ellátott tevékenységnek. Ez pedig a politika területe. Mit jelentene számunkra, ha egy politikus csak pol. oe- com-nak, a gazdaságpolitikához értőnek, pol. hu- man-nak, az emberi dolgokat ismerő és azokon segíteni kívánónak, pol. mecant-nak a kereskedelem századunkban oly bonyolult tudományához értőnek, pol. dextruct-nak, a minden egészséges törekvést születése pillanatában szét- rombolónak, pol. obst- ruct-nak, a szent igyekezettel megalkotásra vágyó és érdemes gondolat akadályozójának, pol. agress-nek, a kötekedő, erőszakos ágálónak, pol. demag-nak, a tömegek félrevezető és ámító honatyájának neveznénk? Minden bizonnyal elvesznének a jelzők és kiérdemelt címek követhetetlen színskálájában. Ehelyett megjelent, mert megjelenhetett a pol. univ. fogalma. Az univerzális politikus, a mindenhez egyaránt értő közjogi méltóság létjogosultsága. Már nem érdekes, hogy a politika, a gazdaság, a kultúra, a jólét, a jog, a kereskedelem mely területéről, mely szakkérdéséről van szól. Már csak az érdekes, hogy a politikus szavát hallathassa, véleményt nyilváníthasson, formálhassa érveivel a véleményt, közvéleményesít- hesse azt. És mert a nép sohasem volt és soha nem lesz univerzális, reméljük, történelmi tapasztalatok okán univerzálható sem, ezek a pol. univ-ok valóban irányíthatják, vezethetik bizonyos testrészüknél fogva a közvéleményt, végső esetben a közakaratot is. Szösszeneteimben sokszor hivatkozom az ókorra, a régmúlt világ ma is aktuális dolgaira. Ezt most nem teszem. Pedig zsáknyi okom volna feleleveníteni olyan régmúlt korokban történt tényeket, melyek híven tükrözik mai életünk ide vonatkoztatható vonásait. Hja, nincs új a nap alatt! De azért én csak elgondolkodom azon, mi is volt a pol. univ. sorsa azokban az időkben, amikor az általuk irányított, sőt vezérelt politika eljutott a differenciálás, a tudatra ébredés olyan szintjéig, amely minden politikát, politizálást elfogadott és támogatott, csak a pol. univ. langyosvizű, semmit sem mondó és tevő lovagjait nem. Bokrétás András Mogyorósi Mátyás és felesége Szidónia néni a családi ünnepség után Fotó: Läufer László „Aranylakodalom” Pellérden Nyugalom és derű fogadja a hívatlanul érkező látogatót is a pellérdi Mogyorósi házaspár otthonában. A házasságának most ötvenedik évét is megért, két idős ember, készségesen és cinkos összekacsintásokkal tesz eleget az aranylakodalom kapcsán kért beszélgetésnek. Úgy tűnik, mintha mindig csak ilyen oldott légkörben éltek volna; hiába is fürkészem az elfojtott harag, keserűség vagy sérelem jeleit - még csak nem is panaszkodnak. Pedig a történelem elég reménytelen időszakot „nyújtott” házasságuk fogantatásához. A 15 éves papucsos pécsi kislány a mecseki erdőben ültette a fákat, amikor először találkozott a nála három évvel idősebb pécsbányai fiatalemberrel. Három év múlva éppen moziba indultak, amikor Mogyorósi Mátyás egy ékszerboltba invitálta a meglepett Szidóniát. Az olcsó gyűrűvel (mert aranyra nem futotta) vígan siettek a szülőkhöz, és lekváros kenyérrel adták meg a módját az eljegyzésnek. A vőlegény, bányászmesterségét Pécsett hagyva, akkor már a győri hadiüzem repülőgépgyárában dolgozott. Nem messze Győrtől, a ma Csehországhoz tartozó Medvén talált albérletre - feleségével, egy mosófazék és egy teknő „tulajdonosaként”, nincstelenül és ismeretlenül ott kezdték közös életüket. A háborúban a hadüzemet németországba telepítették, a bajorországi Main- burg lett a fiatal pár otthona, és havi öt kiló kenyérre, heti 10 deka húsra jogosító élelmiszerjegy az étke. 1945-ben, egy szülészetre nem berendezkedett kórházban, siralmas körülmények között ott született meg első fiuk.. .Hazatérve Istvá- naknán, a kultúrház gondnokaiként folytatták, majd Újpetrén vettek és újítottak fel lassacskán egy lepusztult régi házat. Azután eladták, és Pellérden építették fel ma is takaros házukat. A ma 69 és 72 éves házaspár otthonában, ahogy az elmúlt évtizedek alatt, most is arra valók a nézeteltérések, a problémák, hogy megoldják őket. Nem ugrálják egymást körül „majomszeretettel”, de duzzo- gásnak, sértődöttségeknek sincs helye. Ha ok adódott rá, veszekedtek, de mindent megbeszéltek - és sosem gondoltak a válásra. Mogyorósi Mátyás takarítógyerekként került a bányába, 20 év múltán főkörletvezető aknászként, aranyéremmel kitüntetett bányászként váltott hivatást. A háború alatt repülőgépeket épített, de bakterként, majd nyugdíjazása után a Pécsi Műszaki Éőiskola udvarosaként is dolgozott. Nyaranta az úttörőtáborok népszerű szakácsa volt, ugyanakkor remekül szájharmoniká- zik és művészi finomsággal farag dísztárgyakat ma is.- Nem is lehet munka nélkül meglenni - mondják egyszerre, ám az utóbbi években a kirándulás, utazgatás is kedvenc időtöltésük lett. Tröszt É.
