Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-14 / 44. szám

10 aj Dunántúli napló Választási fórum 1994. február 14., hétfő Függetlenül elkötelezve 1989- 90 fordulóján az akkor hatalmon levő reformkommu­nisták átadták az ország irányí­tását egy új hatalmi politikai elitnek. Ma már jól látható, hogy az új hatalom nem tudott élni a lehetőséggel, nem volt felkészülve a kormányzásra. Nem vitatom a szándék őszinteségét. Úgy gondolom, hogy ma nincs ebben az ország­ban olyan valamirevaló politi­kai erő vagy szerveződés, amely szándékosan az ország, a nép érdekei ellen tenne. Nincs hurrá-optimizmus és nincs eu­fórikus hangulat, mint 1991-ben volt. Van azonban egy túlfűtött várakozás, erős igény a változá­sokra. Ezeknek a várakozásoknak megfelelni igen nehéz lesz. 1990- ben a múlt teljes taga­dása elég volt az eredményes közszerepléshez, az elfogadás­hoz. Ma a jól szabott progra­mok is kevésnek bizonyulnak. Az a kérdés, hogy a progra­mokból mit lehet megvalósí­tani. Azt pedig a gyakorlat iga­zolja majd vissza. Ma nincs olyan pártjelölt, vagy független jelölt, - kivéve a kormánypárti jelöltek egy részét - aki ne tudna találni számos olyan pontot a programjához, amely ne lenne a másikéhoz ha­sonló, vagy ne találkozna a szé­les közvélemény egyetértésé­vel. Az azonos helyzetértékelés­nek és a programok találkozá­sának több - de legalább két ki­emelkedő okát a következőkben látom:-az egyik, hogy a hatalom működésének gyengeségeit egyformán érzékelhetjük,- a másik a nemzet sorsáért érzett valóságos felelősség, amely a programok főbb cso­mópontjain szükségszerűen ta­lálkoznak. A célhoz való eljutás útjai, módjai lehetnek különbözőek. Az országos politika alakítói az új parlamentben is a koalíció pártjai lesznek. Ők rendelkez­nek az egyes területek képzett szakértőivel. Ennek ellenére azt hiszem, hogy a nagykoalíció - amely véleményem szerint a vá­lasztás után kormányozhatja az országot - nem nélkülözheti a független képviselőcsoport kie­gyensúlyozó, kontrolláló szere­pét. Megkockáztatom: a jövő parlamentjében több lesz az eredendően független képvi­selő, mint a jelenlegi parla­mentben van. Magam is mint független képviselő szeretném a 4. sz. komlói választókerület válasz­tópolgárait képviselni. Az alábbi legfontosabbnak tartott feladatok mellett kötelezném el magam, amelynek véleményem szerint Komló és a térség gond­jai mellett az ország gondjaira is utalnak:- a foglalkoztatás- és közok­tatás-politika változtatása, munkahely megtartás és terem­tés,- a fiatalok első munkahely­hez és családi otthonhoz jutta­tása,- a nyugdíjak reálértékének megőrzése, az alacsony nyugdí­jak kompenzálása,- az energiapolitika hazai forrásokra irányítása, az inte­grációs lépések mielőbbi meg­tétele a szilárd energiahordozók esetében,- a falvak, kistelepülések működőképességének biztosí­tása, faluszövetségek, társulá­sok létrehozása, telefon- és út­hálózat kiépítése, tároló és fel­dolgozó üzemek létesítése,- a nyugdíjkorhatár eredeti visszaállítása nőknél és férfiak­nál,- vállalkozás- és beruhá­zás-barát politika megfelelő hi- telkosntrukciókkal, adóked­vezmények és kisebb bürokrá­ciával történő ügyintézés. A város és a térség érdekét tartanám szem előtt, nem moti­válna pártérdek és frakciófegye­lem. Dr. Iván László Független jelöltek az 1994-es országgyűlési választásokon Várbíró Péter Dr. Iván László Monostori Antal 46 éves menedzser. A 3. sz. választókerület (Pécs-Kertváros) jelöltje. 54 éves, iskolaigazgató. A 4. sz választókerület (Komló) jelöltje. Mohács, Bartók B.u.20. Főkönyvelő. Az 5. sz. válasz­tókerület (Mohács) jelöltje. A liberális szociálpolitika önkormányzati modellje A gazdasági feltételrendszer 1. Az 1990-es politikai változá­sokkal a hazai szociális-jóléti rendszer is válaszút elé érkezett. A legnagyobb kérdés az volt, hogy milyen lesz a munkameg­osztás a szociális szférában a központi állam, a helyi önkor­mányzatok, a vállalatok és munkahelyek, a kiépülőben lévő non-profit szféra és a háztartá­sok között. Az államszocialista rendszer jóléti politikája az állami domi­nanciával jellemzett gazda­ságra épült. Az egész intéz­ményrendszer működésének „filozófiáját” a szociálpolitika és a gazdaságpolitika strukturá­lis összefonódása, kölcsönös beágyazottsága jellemezte. En­nek a rendszernek viszonylag kevés szereplője volt, a szociál­politika intézményrendszere csaknem kizárólag állami kere­tekben működött. A szociálpoli­tika állami monopóliuma erősen korlátozta az egyéni szabadsá­got, azáltal is, hogy a kínálati oldal beszűkítésével nem terem­tette meg annak lehetőségét, hogy az állampolgárok az ál­lami rendszerből való „kivonu­lást” válasszák, ha elégedetle­nek voltak annak szolgáltatása­ival. Az utóbbi években a jóléti intézményrendszer nagymér­tékben színesedett, új szereplők jelentek meg, mind az állami szférán belül, mind azon kívül. Ezzel párhuzamosan elkezdő­dött a finanszírozási és ellátási felelősségek központi és helyi szintek közötti megosztása is. Az utóbbi időben megjelentek a non-profit, nem állami humán szolgáltató szervezetek kezde­ményezései is. Ezek eredmé­nyeképpen a szociális kiadáso­kat kiközvetítő intézményrend­szer sokszereplőssé vált és ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódni fog. A régi állam­szocialista rendszer kevés és jól ellenőrizhető szereplőre épített. A jelenlegi működésnek figye­lembe kell vennie, hogy a szo­ciális ellátó rendszer bürokrati­kus újraelosztó monopóliuma megtört és kiegészült a már ko­rábban csírájában létező köl­csönösségi és jótékonysági (ka­ritatív) elemek egyre növekvő súlyával és az újonnan felbuk­kanó piaci vállalkozási elemek­kel. A szociális kiadások rész­aránya Magyarországon nem­zetközi összehasonlításban is meglehetősen magas. A bruttó nemzeti össztermék több, mint 35 százalékát teszi ki a jóléti célú újraelosztás. Ez hozzávető­leg a legfejlettebb jóléti álla­mokban tapasztalható arányok­nak felel meg, így jóval maga­sabb annál amekkora a hazánk­hoz hasonló gazdasági fejlett­ségű országokra jellemző. Ugyanakkor a szükségletekhez illetve a társadalmi elvárások­hoz képest nem elegendőek a ráfordítások. Az elmúlt eszten­dők egyre mélyülő recessziója csak fokozta a gondokat. A jó­léti szféra pénzügyi erőforrásai­nak csökkenésével egyidejűleg növekedtek a szociális juttatá­sok iránti igények. Ez a „túlköltekezés” azonban éppen most az elhúzódó gazda­sági válság közepette, a gazda­ság alacsony jövedelemtermelő képessége idején jelentkezik igazán élesen, amely az érintett számára egyáltalán nem érzé­kelhető, sőt sok esetben éppen a fordítottját érzi, hiszen miköz­ben a szociális ellátórendszerre fordított összegek egyre nőnek, az egyes programokban része­sülők mégis romló színvonalú ellátással, súlyos életszínvonal­romlással néznek szembe. A rendszerre egyszerre jellemző a túlzott nagyvonalúság, a pazar­lás és a szűkkeblűség. A szűkös források felhasználásának aránytalanságára jellemző, hogy olyanokat is támogatnak, akik erre nem lennének tényle­gesen rászorulva. A valóban rá­szorulók számára viszont nin­csenek érvényesíthető jöve­delmi garanciák, az ő és közvet­len környezetük létbizonytalan­sága csak fokozódik. A szociális újraelosztást sú­lyos, hosszú távon ható feszült­ségek terhelik mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. A bevé­teli oldalt tartósan terheli az új- raeloszthtó források - a társada­lombiztosítás esetében a járulé­kalap - szűkülése. A kiadási ol­dalon sem csak rövid távú, kon­junkturális tényekről (pl. cikli­kus munkanélküliség) van szó. Egyfelől maga a tömeges mun­kanélküliség is valószínűleg tömeges jelenség lesz, másfelől a privatizáció sem csak az át­menet időszakában jár a járu­lékbevételek csökkenésével. A bevételszűkűlés és a kiadási di­namika magában hordozza a hi­ány lehetőségét. Ez csapódik le az egyes államháztartási alrend­szerek - költségvetés, társada­lombiztosítás, önkormányzatok - deficitjében, összességében pedig az államháztartás hiá­nyában. Dr. Kornya László, FIDESZ Magyar Demokrata Fórum Tisztázó közgondolkodást Emlékszünk, az MSZP volt az a párt, amely a választási eti­kai kódex kezdeményezőjének szerepében tetszelgett. Folytak is tárgyalások, születtek is meg­állapodások, de az alapproblé­mára szemmel láthatólag nem sikerült megoldást találni. Az alapprobléma pedig ez: hol vannak a jogos kritika - egy párt, egy szervezet identitásából fakadó nézetek és vélemények - körvonalazható határai, és hol­vannak azok a határsértő meg­fogalmazások, melyek már a demagógia területén mozognak. * Úgy vélem, az Új Dunántúli Napló február 9-i számának az MSZP által szignált írása isko­lapéldája lehet a fenti problé­mának. Ez alkalommal az MSZP által sugalmazott alap­vető sztereotípia - hogy tudniil­lik az ország általános helyzete ma rosszabb mint volt 1989-ben, a szocialista terv- gazdálkodás és a puha diktatúra utolsó évében - egyik területét, a mezőgazdaságra vonatkozó (MSZP) vélekedést követjük nyomon. Sulykolt sztereotípia Nr.l.: A jól működő mezőgazdasági nagyüzemek szétveréséről be­szélnek. Ugyanakkor mélyen hallgatnak arról, hogy miként képzelték el az elődpártjuk által téeszekbe terelt parasztság kár­pótlását, földhöz juttatását, és általában a széles skálán mozgó dinamikus üzemméret megva­lósítását. Nem lehet úgy beszélni a jól működő nagyüzemekről, hogy mellette nem szólunk a tökéle­tesen lerobbant, folyamatosan gazdaságtalan nagyüzemekről. S fel kell figyelnünk a privati­záció mielőbbi befejezésének szándékára. Ez a folyamat ész­szerű befejezése mellett nem biztos, hogy nem jelentheti egyben a folyamat befagyasztá­sát is. Sulykolt sztereotípia Nr. 2.: A külpiacok nagy része elveszett. A formális igazság mögötti ke­mény tényekkel is szembe kel­lene nézni. Tény, hogy a KGST-n belül, igénytelen piaci szinten, veszteséges csereará­nyokkal, az igazi piactól elté­rítve működött a korábbi rend­szer. A KGST összeomlásával a Szovjetunió és utódállamainak fizetésképtelenné válásával még ez a másodvonalbeli piac is megszűnt. Hogy nehéz betömi a nyugati, minőség piacra? Hogy az új piac-orientáció nehéz, bonyolult és itthon eddig nem ismert követelményekkel, problémákkal jár? Kit érdekel? Sulykolt sztereotípia Nr. 3.: „Az egykor a világon elismert, magas színvonalon termelő ma­gyar mezőgazdaság ma válsá­gát éli". Ki tagadná, hogy a pi­acgazdaságra való átállás a me­zőgazdaságban speciális gon­dokkal, feszültségekkel jár? De Lakos Lászlónak illene tudnia, hogy a magyar mezőgazdaság elsősorban az extenzív terme­lés, az iparszerűen termeszthető termények és termékek terüle­tén ért el eredményeket. S talán azt is tudja, hogy az intenzív termeléshez közelítő háztáji termelés - a gazdák önkizsák­mányolása árán - a mezőgazda- sági össztermék egyre nagyobb hányadát adta. Marad a kétkedő kérdés. Va­lóban előre visz az ilyen jellegű nosztalgiázás, a felszíni jelen­ségek elemzés nélküli ismétel­getése? Ezzel lehet „forró han­gulatot teremteni”, tán néhány voksot is szerezni, de mezőgaz­daságunk számára nyugati pia­cot találni aligha. A szalántai példa mutatja: az életképes szövetkezésnek volt és van is helye az MDF agrárpo­litikájában. Staub Ernő Fórumok-A Köztársaság Párt rendez sport- és ifjúságpolitikai fórumot február 15-én, kedden. A pécsi Fordán Centerben délután 16 órától dr. Frenkl Róbert, a párt elnökségi tagja válj a az érdeklő­dőket.- Staub Ernő a 3. vk. MDF-es országgyűlési képviselőjelöltje lakossági fórumot tart Regényén február 16-án, szerdán 17 órakor a Művelődési Házban. Előtte 16 órától ugyanott a képviselőjelölt szervezésében olcsó ruha-vásár lesz. *- A KDNP parlamenti frakci­ója február 18-án kihelyezett frakcióülést tart Mohácson. 10.30 órakor a Városháza dísztermében: Vállalkozói fó­rum. Bevezető előadást tart a KDNP gazdasági programjának ismertetésével Csépe Béla frak­cióvezető. 10.30 órakor a Városháza tár­gyalótermében: Találkozás a ke­resztény egyházak lelkipásztora­ival. Tájékoztató előadást tart Lukáts Miklós államtitkár. 15.00 órakor: Látogatás a Mohácson állomásozó ENSZ erőknél. 16.00 órakor a Városháza tár­gyalótermében: Találkozás és beszélgetés a KDNP alapszer­vezet tagjaival. 17.00 órakor: A Városháza dísztermében lakossági fórum. Magyar Szocialista Párt Környezetvédelem Miközben a piacgazdaság a tisztes jólét esélyét biztosítja, a termelés, de gyakran a fogyasz­tás is pusztítja a természeti érté­keket, föléli erőforrásait. A jövő útja csak annak a fej­lődésnek fenntartása, biztosí­tása lehet, mely megóvja az emberi környezetet. A gazdaság szereplőinek alapvető felelős­séget kell viselniük a környe­zetvédelemért, természetesen más és más jellegűt a kormány­zati döntéshozatal esetén, a vál- lakozknál, a vásárlóknál. Elő kell segíteni a felelős vállalko­zói és fogyasztói magatartás ki­alakulását, mert ez képes meg­valósítani minden külön kény­szer nélkül a környezet védel­mét. Mindez nem helyettesítheti a törvényi, kormányzati, ön- kormányzati szabályozást, mely rövid távú érdekekkel szemben hivatott érvényesíteni a környe­zeti szempontokat. Gazdasági döntéseknél kie­melten kell figyelembe venni a környezet érdekeit, döntéselő­készítésnél valamennyi terüle­ten kötelezően környezeti ha­tásvizsgálatot kell végezni. A tisztázatlan tulajdonviszo­nyok, nem egyértelmű rendelke­zési jogosítványok egyaránt hátrányosak a gazdaság és a környezetvédelem számára, kö­vetkezésképpen ezek rendezése sürgős feladatot jelent 1994-95-ben, különösen a mező- és erdőgazdálkodásban, valamint a válságágazatokban. A hazai környezetvédelmi rá­fordítások értéke a bruttó hazai termék (GDP) 0,5-1%-a között van, szemben a nyugati orszá­gok 1,5-2%-os arányával. A környezet állapota megköveteli a hazai környezetvédelmi kia­dásoknak a GDP 1,5-2%-ra tör­ténő emelését 1998-2000-ig. Alapelv: az elmúlt évtizedekben keletkezett környezeti ártalmak csökkentése az egész társada­lom érdeke, célja és feladata. Míg az új eredetű és ismert okozó által elkövetett környe­zetszennyezés esetén - a társa­dalmi igazságosságot is figye­lembe véve - a helyreállítás költsége a károkozót kell, hogy terhelje. A környezetvédelmi szabá­lyozás kialakításánál mérlegelni kell a gazdasági hatásokat és költségeket. Olyan eszközöket kell alkalmazni, melyeknél az adott eredmény minél kisebb rá­fordítással érhető el (gazdasági környezeti hatékonyság), a sza­bályozás működési költségei alacsonyak (adminisztratív ha­tékonyság). A környezetvé­delmi szabályozástól ugyanak­kor elvárható, hogy kielégítse a jogállamiság követelményeit, vagyis- átlátható és kiszámítható,- objektív követelményeket támasztó,- a szigorításokat türelmi- idővel és /vagy fokozatosan bevezető,- versenysemleges,- a támogatásokat nyilváno­san és normativ alapon el­osztó legyen. Ki kell alakítani a megfelelő termékminősítést, a legnagyobb környezetszennyezést okozó termékekre be kell vezetni a termékdíjat. Meg kell teremteni a kör- nyeztvédelem stabil jogszabályi hátterét, mely szakmai-társa­dalmi megyegyezésen alapul. Az Alkotmányban a környe­zeti érdekekhez fűződő jog ki­nyilatkoztatásán túl rendelkezni kell- a környezeti információk­hoz való hozzájutás sza­badságáról,- a társadalmi részvétel jogá­ról,- a törvénysértést kiváltó­okok megszüntetésének ki­kény szeri thetőségéről . Nem halogatható tovább egy átfogó és a mai életviszonyok­nak megfelelő környezetvédelmi törvény megalkotása. Létre kell hozni az önállóan és csak a környezetvédelemért felelős minisztériumot, meg kell szüntetni a hatáskörök tekinte­tében fennálló párhuzamossá­gokat, hiányokat. Az önkormányzatoknak el­sődlegesen szerepük van a fenn­tartható fejlődés kialakításában, biztosításában. Biztosítani kell, hogy a helyi önkormányzatok eljárásaikat a nyilvánosság be­vonásával folytassák le, biztosí­tani kell továbbá a nyílt lakos­sági ellenőrzés lehtőségét. Ösz­tönözni kell az önkormányzatok együttműködését, ennek érde­kében erősíteni kell a megye koordinatív szerepét. Minden állami támogatásnak meg kell felelni a környezeti minimum-feltételeknek, ugyan­akkor meg kell teremteni az ön- kormányzatok környezetvé­delmi bevételei területén a kizá­rólag környezetvédelmi célú felhasználások lehetőségét. Az oktatás valamennyi szint­jén biztosítani kell a hatékony környezeti nevelést. Az minden polgára védje a környezetet. Dr. Szili Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom