Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-06 / 5. szám
Mértékadó amerikai források úgy tudják: Shalikashvili tábornok és Albright nagykövet közép-európai missziójának célja, hogy eloszlassa Prága, Varsó, Budapest és Pozsony félelmeit, miszerint a felajánlott békepartnerség nem más, mint a régió takaréklángra állítása. Betegápolás távtanulással Akinek szüksége van rá és az ideje engedi, a televíziós távoktatással sajátíthatja el a házi gondozás, betegápolás legfontosabb tudnivalóit. A sorozat január 8-án, szombaton 13.55 órakor kezdődik az 1-es csatornán és ezt követően minden szombaton ugyanebben az időpontban látható. A Vöröskereszt a a tananyagból konzultációs lehetőséget biztosít az érdeklődők számára, a tanulás vizsgával zárul. Az igényeket a Vöröskereszt városi szervezeteinél lehet jelezni. Két évvel ezelőtt már volt egy ilyen tanfolyam, akkor Baranyában 12 településen szerveztek konzultációkat és hatvanan vizsgáztak. Megemlékező szentmise a pécsi Bazilikában Megemlékező szentmisét tartanak január 12-én, délután fél órai kezdettel a pécsi Bazilikában a 2. világháború összes áldozatainak - hősi halottak, elhurcoltak, hadiözvegyek és hadiárvák - emlékére, a doni visz- szavonulás 51. évfordulóján. A misét Mayer Mihály megyéspüspök celebrálja a háborút is megjárt egyházmegyei papok segédkezésével. A Honvéd Hagyományőrző Egyesülete és a Tartalékos Katonák Országos Egyesülete: Baranya megyei szervezetei várják a megemlékező bajtársakat és családtagjaikat. Nagylak: 93-an egy kamionban Rekord fogása volt szerdán délelőtt a határőröknek Nagylaknál, ahol egy belépő cseh rendszámú kamionban 93 személyt találtak: iraki és török állampolgárokat, akik Németországba akartak szökni. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a határőrök gyereksírásra lettek figyelmesek a kamion átvizsgálása során. Ezt követően 66 felnőtt és 27 gyermek került elő dobozok közül a kamionból. A jármű a fuvarlevél szerint cukrot szállított. A regenyei mini ABC tegnap is nyitva volt, a mai napon tartják a leltárt Fotó: Läufer László Gyorsan leltároztak A legtöbb üzlet ismét várja a vásárlókat Az új év első napjaiban az üzletek általában leltároznak, a legtöbb esetben ez hosz- szabb-rövidebb zárva tartással jár együtt. Pécsett a Konzum Áruház, a FEMA bevásárló- központ és a Centrum Áruház azonban vasárnapra időzítette a leltárt, ezáltal egy napra sem kellett bezárniuk az áruházakat a vásárlók előtt, míg a Mecsek Trade, a Fészek Áruház és az Amfora raktárüzlet egy hétre bezárt az árufelmérés miatt. A Konzum Áruház ABC osztálya január 2-án, vasárnap leltározott, hétfőn feltöltött árukészlettel várták a vásárlókat. Az iparcikk, a ruházati és a mélyföldszint január 3-án, hétfőn gyorsított ütemben leltározott, hogy kedden már ismét fogadhassák a vásárlókat. A FEMA bevásárlóközpont földszinti hipermarketjében szintén úgy időzítették a leltár napját, amikor egyébként sem lennének nyitva, így itt sem találkoztak a vásárlók zárt kapukkal. A galéria részen január 3-án készítették el a leltárt, azonban kedden már a teljes árukészlettel várták a vásárlókat. Mint Kerner Ödön ügyvezető igazgató elmondta, kedvezően alakult az első napok forgalma, nem okozott fennakadást a nagykereskedelmi szállítók év eleji leltára, mert felkészültek erre is. A Mecsek Trade Áruházban január 3-tól közel egy héten át leltároznak, nyitás január 10-én reggel 8 órakor. Szintén január 10-től várja újra a vásárlókat a (Folytatás a 2. oldalon) Felszámolási vita a Szolgáltató Szövetkezetben Megszállták a számítógép központot A felszámolás előtt álló Pécsi Szolgáltató Szövetkezetben az átalakulás ténye vitát váltott ki a régi és az új üzletrész-tulajdonosok, illetve a régi és az új dolgozók között. Az ellentét elsősorban a tulajdonosok között erős az osztozkodás kapcsán, hogy kit mennyi pénz illet. Az egy éve tartó huzavona hétfőn váratlan fordulatot vett. Ekkor a tulajdonosok és az elbocsátott munkások egy csoportja önvédelmi társaságtól megerősítve elfoglalta az öltözőt és a számítógép-központot, aminek eredményeként lehetetlenné vált a munkavégzés. A működés és a termelés biztosítása végett az Oszter Pécs Rt. kutyás őrző-védő csoportot szervezett. Ennek tagjai szép szóval igyekeztek jobb belá- (Folytatás a 2. oldalon) A földkimérési költségek megtérítése A kormány ülésének napirendjén a jövedéki termékek reklámozása A kormány csütörtöki ülésén többek között előterjesztést hallgat meg egyes jövedéki termékek reklámozásáról. Az MTI érdeklődésére a Kormányszóvivői Irodán szerdán elmondták, hogy a szeszes italok és a dohányáruk reklámozása jelenleg tilos, bár a gyakorlat nem ezt mutatja. A kormány elé kerülő előterjesztés egyik változatában az a javaslat szerepel, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően csak a tévében és a rádióban volna tilos e termékek reklámozása. A kormány várhatóan garanciát vállal az Európai Beruházási Bank hitelnyújtásához. Az EBB összesen 35 millió ECU hitelt ad a Magyar Villamosművek Rt. számára az úgynevezett hangfrekvenciás kapcsolók alkalmazásához. A hitel futamideje 16 év, és kedvezményes kamatozású. Változik a külföldiek áfa-visszaigénylésének szabályozása. Az adóhatósóg külön engedélye alapján a jövőben bárki foglalkozhat ezzel a tevékenységgel, amennyiben nincs adótartozása és itthon az áfa-rendszerben adóalany. A testület előterjesztést hallgat meg a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása esetén a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés és költség átvállalásáról. A munkaadók majd visszaigényelhetik az utazási költségtérítést. A német kormány adománya Szülőszobai észlelő a mohácsi kórházban Németország kormánya még a múlt évben határozott úgy, hogy Mohácsot a délszláv háború menekültjeinek ellátásában vállalt önzetlen segítségéért anyagilag támogatja, s ennek módját is meghatározták: orvosi műszerek beszerzésére 112 862 márkát biztosítottak. A döntés ismeretében elismert orvosi műszereket gyártó cégek ajánlásával egy szakemberekből álló delegáció az ősszel látogatást tett a város kórházában, megismerve a helyi adottságokat, majd az orvosok véleményét is szem előtt tartva állították össze azt a listát, amelyik a rendelkezésre álló összegből lehetővé teszi a gyógyászati eszközök beszerzését. Az első műszer a 23.192 márka értékű kardiotokográf tegnap megérkezett és a kórház Rossz idők járnak az öregebb Lada személygépkocsikra Pécsett. December 19-e és január 4-e között öt, általában a belváros területéről ellopott személy- gépkocsit gyújtottak fel a Me- csek-oldalban ismeretlen elkövetők. Gyanítható, hogy a járműveket egyéb bűncselekmények elkövetése céljából tulajdonították el, majd akcióik végén valamennyit felgyújtották. Egyelőre nem tudták megállapítani, hogy milyen módszerrel jutottak a Ladák utasterébe az elkövetők, ám az biztos, szülőszobájában egy héten keresztül Theo Mussmann-nak, a világhírű Hewlett-Packard HB. orvosi műszereket gyártó cég mérnökének az instrukciója alapján sajátítják el a használatával kapcsolatos tudnivalókat az orvosok. A megye mind ez idáig legkorszerűbb szülőszobai észlelő-monitora segítségével a szülés megindulásának pillanatától pontos információkat kap a szakorvos az anya méhében lejátszódó folyamatokról, egyben a születendő gyermek szívhangját jelzi, valamint szalagon rögzíti is a műszer, sőt figyelmeztet, ha bármilyen okból a baba szívhangja romlik. Németországból ez év közepéig, a kormány által biztosított pénz erejéig további korszerű műszereket kap Mohács. B. M. hogy a gyújtáskapcsoló vezetékeit rövidre kötve indították el őket. Gyújtottak fel Ladát a Szkókó tetőn, a sörgyár közelében, a Bárány úton, és a Tüdőszanatóriumnál, a Mandulás közelében is. Ez utóbbi helyen a Mandulás büfét is feltörve találták a rendőrök, és egy másik Lada felfedezésekor is betörést észleltek a közeli hétvégi házban. A megyei főkapitány 40 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, keresik a BAX-034-es rendszámú Lada volt tulajdonosát is. Balog N. Göncz Árpád pénteken fogadja a Kisebbségi Kerekasztal képviselőit Göncz. Árpád köztársasági elnök pénteken délelőtt fogadja a Kisebbségi Kerékasztal 13 nemzetiségének képviselőjét. Erre a találkozóra készültek fel a kerekasztal résztvevői szerdai tanácskozásukon - tájákoztatta az MTI-t Lásztity Péter, a kerekasztal j titkára. Mint hangsúlyozta: elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a kisebbségek - a választójogi törvény legutóbbi módosításával ellentétben - alanyi jogon juthassanak parlamenti képviselethez. Lásztity Péter azt is leszögezte, hogy véleményük szerint, a választójogi törvény módosításról újra kell egyeztetniük a pártoknak a kisebbségekkel. Lásztity Péter szólt arról, hogy a mostani módosítás előtt tárgyaltak ugyan néhány párttal, sőt a Belügyminisztériummal is egyeztettek, a kisebbségek álláspontját azonban végül nem vették figyelembe a parlamenti vita során. Kocsigyújtogatás Pécsett Illetékmentes lesz január 15-től a részarány-földtulajdonosoknak átadott területek nyilvántartási bejegyzése. Ekkor lép ugyanis hatályba a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvényt módosító jogszabály, melyet az Országgyűlés az ó év utolsó plenáris ülésén fogadott el. A törvény egyben mentesíti a részaránytulajdonosokat az önálló ingatlanná alakítási költségek egy részének megfizetése alól is, amennyiben a tulajdonosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a törvény alapján kiadott földet öt évig nem idegenítik el és nem vonják ki a mezőgazdasági termelésből. A feltételeket vállalók számára a költségek 50 százalékát az állami költségvetésből térítik meg, ennek mértéke azonban 5 hektárig hektáronként legfeljebb 1800 forint, 5 és 10 hektár között 9000 forint és az 5 hektár feletti terület nagyságától függően hektáronként 1200 forint lehet. A 10 hektárnál nagyobb területek esetében pedig a költség- térítés nem haladhatja meg a 15 ezer forintot és a 10 hektár feletti terület után fizetendő hektáronkénti ezer forintot. Amennyiben a tulajdonosok vállalt kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az állami költségvetésből számukra megtérített összegeket vissza kell fizetniük. Csoportelsőként a döntőben. Magyarország-Szlovénia kézilabda EB-selejtező mérkőzést játszottak tegnap a komlói Sportcsarnokban. Képünkön Zsigmond (fehérben) dob gólt a szlovének hálójába. Tudósítás a 16. oldalon. Fotó: Läufer László Nővérek százai hagyják el a pályát Az orvossegítók helyzete katasztrofális Magyarországon (3. oldal) Albright budapesti látogatása A hét végén érkezik Budapestre Madeleine Albright, Clinton amerikai elnök kabinetjének tagja, ENSZ-nagykövet. A nagykövetasszony az Egyesült Államok elnökének külön- megbízottjaként látogat a magyar fővárosba a jövő heti prágai csúcstalálkozó előkészítésének céljával. Kíséretében lesz John Shalikashvili tábornok, az amerikai haderő vezérkari főnökei egyesített bizottságának elnöke. A hírt szerdán megerősítette Herman János külügyi szóvivő az MTI érdeklődésére. KÖZÉLETI NAPILAP OJ Dunántúli napló V. évfolyam, 5. szám 1994. január 6., csütörtök Ára: 16,30 Ft