Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-22 / 21. szám

1994. január 22., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 3 Művészfilmek kazettái Pécsett A művészfilmek kazettáinak egyedüli hazai forgalmazója, a Fővárosi Odeon Video Kft., há­lózatát szélesítve a Pécsi Parti Galériát is bevonta üzleti kö­rébe. így a művészfilmek ked­velői tegnaptól, január 21-től a Káptlan utcai Galériban is meg­vásárolhatják az Orlandót, a Ba- rafkat, valamint Bergman, An­tonioni, Bunuel és más nagy al­kotók remekeit kazettán. Nemzeti ménes A magyar versenylótenyész­tés és lóversenyzés elősegíté­sére a Szerencsejáték Rt. és a Bábolna Rt. 135 millió forintos alaptőkével és 50-50 százalé­kos részesedéssel pénteken Bá­bolnán megalapította a Nemzeti Ménes Kft.-t. Az új kft. székhe­lye a Tata melletti Dióspuszta lesz, amely a jelenleg működő hazai versenylótenyésztő méne­sek közül a legrégebbi, 1910-es alapítású. Jelenlegi állománya csaknem 100, nagy genetikai ér­téket képviselő ló. A Nemzeti Ménes Kft. célja, hogy e nagy értékű állomány minőségi fej­lesztése mellett lehetőséget ad­jon a magántenyésztőknek a bérfedeztetésre, s ezzel az or­szág versenyló állományának javítására. Nem sztrájkol a Suzuki A híresztelésekkel ellentét­ben nincs sztrájkhangulat a Ma­gyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi autógyárában. Ezt Osvald Gyula, a Vasasszak­szervezet észak-dunántúli régi­ójának területi ügyvivője kö­zölte pénteken. Az üzemi tanács kiharcolta, hogy a 12 százalék­ban meghatározott béremelést ne differenciáltan hajtsák végre, hanem egységesen, azaz min­denki kapjon ilyen arányú bér­emelést. Az sem igaz - folytatta -, hogy amiatt bocsátottak el három dolgozót a gyárból, mert ők voltak a hangadók a béreme­lés ügyében tartott munkásgyű­léseken. Mindhármuk munká­jával korábban elégedetlenek voltak vezetőik, s emiatt már fi­gyelmeztetésben is részesítették őket. A résztvevők egy csoportja, balra a házigazda POTE rektora, dr. Kelényi Gábor Fotó: Löffler G. A POTE intenzív osztályán kilenc ágy áll üresen ápolónőhiány miatt Nővérsztrájk fenyeget? Orvostudományi egyetemek vezetői Pécsett Az első perctől kezdve szen­vedélyes hangvételben fogal­mazott dr. Kelényi Gábor, a Pé­csi Orvostudományi Egyetem rektora azon a sajtótájékozta­tón, amelyet tegnap délelőtt tar­tottak a pécsi egyetemen. Az ország öt orvostudományi egye­temének (a debreceni, a két bu­dapesti, a szegedi és a pécsi) rektorai, rektorhelyettesei, gaz­dasági igazgatói tanácskoztak két napon át Pécsett, különböző, az egyetemek azonos gondjait jelentő kérdésekről, melyek kö­zéppontjában a nővérek hely­zete állt. Jóllehet az ok, amiért éppen Pécsett tartották a tanácskozást, sokkal ünnepélyesebb és szelí- debb találkozóra adott volna al­kalmat, hiszen pont 80 éve an­nak, hogy Ferenc József kine­vezte a POTE elődjének tekint­hető Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem orvos kará­nak három professzorát, Velits Dezső szülészt, Bakay Lajos sebészt, Herzog Ferenc belgyó­gyászt. 75 évvel ezelőtt kezdő­dött Pozsonyban az orvoskép­zés és 70 éve annak, hogy az ősi koronázóvárosból menekülni kényszerült egyetem Pécsre köl­tözött. Csakhogy az egyetem hely­zete - s mint kiderült a többieké sem - nem engedi, hogy ha már a legfelső szinten lévők talál­koznak, akkor ne azokkal az égető gondokkal foglalkozza­nak, amelyek már-már megbé­nítják az ellátást, az oktatást. Mint dr. Kelényi Gábor el­mondta, kollégái is arról beszél­tek, hogy a nővérek és asszisz­tens szakdolgozók alacsony bére miatt nagy az elvándorlás, új dolgozókat nem kapnak, emiatt az egyetemi klinikákon fél vagy teljes osztályokat kényszerülnek bezárni, s korlá­tozni kell a műtői tevékenysé­get. (Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a pécsi egyete­men az intenzív osztály kilenc ágya esik ki az ellátásból ilyen okok miatt.) Ez a folyamat je­lenleg is tart s az egyetemek ve­zetői úgy gondolják, hogy a sú­lyosbodható helyzetért, - amely akár nővérsztrájkhoz vezethet - saját hatáskörükben nem vállal­hatják a felelősséget. A találkozón szó esett még a többcsatornás finanszírozás nyi­tott kérdéseiről, arról, hogy a főhatóság váltásból eredően - jelenleg három gazdája van az egyetemeknek: a népjólét, az oktatásügy és a társadalombiz­tosítás - sokminden tisztázat­lan, s beszéltek a külföldi diá­kok képzésének feltétlen meg­tartásáról is, hiszen ezek a hall­gatók jelentős bevételt hoznak, például a POTE-nak évente több, mint hatvan millió forin­tot. Ezekről is kialakították az ál­láspontjukat, ugyanúgy, mint a nővérhelyzetről. Az aláírt do­kumentumokat eljuttatják az il­letékes tárcák vezetőinek és a körzetek országgyűlési képvise­lőinek. T. É. Befektetési kedvezmények 13 milliárd - kárpótlási jegyért Rendeződött a befektetési kedvezményre való jogosultság igazolásával kapcsolatos ügy. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint a kedvezmény alapjául szolgáló befektetések gyűjtőelvű tárolása esetén az adóhatóság a befekte­tés azonosítójaként elfogadja a tőzsde tag által a tulajdonos ré­szére kiállított tőzsdei letéti iga­zolást, ha a befektetés kezelője garantálja, hogy nyilvántartásai alapján az igénybe vett kedvez­mény jogosságát a befektetés évét követő három éven belül bármikor igazolni tudja. Ekkor a befektető magánszemély az 1993. évi személyi jövedele­madó bevallásában (C-lap c-osz- lopában) a letéti igazolás számát tünteti fel. Az Adó- és Ellenőr­zési Értesítő 1993. évi 4. számá­ban közzétett 48. számú szakmai iránymutatásban foglaltakat to­vábbra is alkalmazni kell. Az Állami Vagyonügynökség mintegy 13 milliárd forint értékű állami tulajdont kínál fel megvé­telre kárpótlási jegy ellenében 1994 első negyedévében. A fel­kínált vagyonból a legnagyobbb részt a pályáztatás alatt álló tu­lajdoni részek teszik ki. Ezek összértéke eléri a 9,148 milliárd forintot. Ezt növeli még az úgy­nevezett „Megaportíólió”, amely több cég részvényeiből áll össze. A kizárólag kárpótlási jegy elle­nében megvásárolható részvény­csomagot még az első negyed­évben kívánja meghirdetni az ÁVÜ. A Megaportfólió értéke 197 millió forint. A kárpótlási jegy ellenében, az ÁVÜ által nyilvános kibocsátás keretében meghirdetett részvények összér­téke március végéig eléri a 3,56 milliárd forintot. Összesen 12 cég szerepel a listán. Már biztos a Mőbiusz-papírok február 2-től 9-ig tartó jegyzési időszaka és 3:4-es kárpótlásijegy irészvény váltási aránya. Akkor inkább a vízigótok... No végre egy francia vígjá­ték, dörzsölgettem elégedetten a tenyerem, mikor beültem a Les Visiteurs (A látogatók) című filmre. Elegáns humorra, szellemes poénokra számítot­tam, s felajzva vártam a kacag­tató jeleneteket, a fergeteges cselekményt. Gondoltam, René Clair és Jacques Tati hazájában egy komédiának ilyennek kell lennie. Hajdanában így is vo*lt. De hol van már a tavalyi hó, kérdezhetnénk egy másik fran­ciával . . . Annak bizony nyoma sincs. Megjegyzem, a magyar válto­zat címe kissé zavarba ejtett: Jöttünk, láttunk, visszamen­nénk - ez annyira elkoptatott és együgyű frázis, hogy gyanút kellett volna fognom. Mint ki­derült, méltó a filmhez, amely minden bizonnyal a téli idény leggyengébb produkciója. Bár akadtak igen komoly vetélytár- sai, ám alkalmasint mindegyi­ket sikerült alulmúlnia. Pedig az én csalóka, s hamar hamvába haló reményemet a téma is szítani látszott. Egy XII. századi lovagot fegyver­hordozójával egyetemben átre­pít a jelenkorba udvari varázs­lójának szórakozottsága. Kife­lejti ugyanis a főzetből a zápto­jásokat. (Nehogy a nézők ke­zére kerüljenek!) így a derék Godefroy nem a múltba ugrott vissza pár napot, jóvátenni egy hebehurgya cselekedetét, ame­lyért, mondanom se kell, egy alávaló boszorkány okolható, hanem előrefelé rukkolt nyolc évszázadot. Mint tudjuk, a kü­lönböző korok szokásainak szembesítése bőséges komi­kumforrás lehet, gondoljunk csak az Eladó kísértet-re, hogy Clair mesternél maradjunk még egy nosztalgiával átitatott pillanatig. Ebben a faramuci fércműben viszont azzal próbálnak meg­nevettetni bennünket, hogy a derék középkori látogatók, haha, nem ismerik a fürdő­szoba intézményét, a vécé­kagylóban mosnak kezet, nincs pizsamájuk, hihi, és a celofán­nal együtt eszik meg a szend­vicset. Meg aztán elszédülnek az autóban, megijeszti őket a telefonkészülék csörgése, és lefekvés előtt hangosan imád­koznak. Micsoda barbárok, ugyebár! Igaz, azt jómagam is a rovásukra írom, személyes elfogultság okán, hogy irgal­matlanul szétvernek egy Rena­ult 4-es gépkocsit. Lehetett volna annyi jóérzés bennük, hogy egy Fordot vagy egy Fer­rarit vélnek az ördög szekeré­nek. Vagy a kamerán tölthették volna ki haragjukat, amely úgyis pazarolja csak a drága nyersanyagot ezekre az ostoba jelenetekre, miközben az ope­ratőrnek sejtelme sincs, hova kellene állnia, hogy legalább ne akadályozza a lótást-futást, s mikor is szokás elnyisszan­tani egy felvételt. Továbbá azt sem bántam volna, ha a nemes lovag az egész stábot szaracén hordának nézi, s úgy megug­rasztja őket, hogy hírük-poruk sem marad. Keressenek vala­hol ásót, lapátot, gereblyét, s próbálkozzanak valami hasz­nos tevékenységgel, mert hát bizony a színészethez, meg ál­talában a mozgóképhez nem nagyon konyítanak. No de mit tegyünk a nya­kunkon maradt két hőssel, a lovaggal és a csatlósával? Van egy ötletem. Godefroy úr ugyanis az egyik jelenetben el­hűlve szemléli ősi várának mai fizimiskáját, s ezt mormogja: „Mennyi ablak! így nem lehet védeni. Ha ezt a vízigótok megneszelik ..Hát ezeket kellene értesítenünk a dolgok állásáról, szóval az ablakokról. Jöjjenek, méghozzá szaporán! Akkor aztán nincs mese, lovag úr, vissza a XII. századba, de örökre ám. És mindenki jól jár. Csak abban kell bíznunk, hogy a vízigótok ennél jobb filmet tudnak csinálni. Nagy Imre Ki hogyan büszke? A Himnusz születésnapja néhány év óta a magyar kultúra születésnapja. Hány­féleképpen lehet kimondani azt, hogy: magyar kultúra! Büszkén: tudva, hogy e tíz­milliós nép Bolyaitól Bartó­kig olyan tudósokat, művé­szeket adott az egyetemes kultúrának, hogy nevünk tá­voli földrészeken is ismert; kevélyen, sőt gőgösen, azt ál­lítva, hogy kultúránk minden más nép kultúrájánál különb; szégyenkezve, öngyötrő ki­sebbrendűségi érzéssel - megtévesztve nagy nemzetek irodalmának, zenéjének, filmjeinek találékony és ag­resszív terjesztésétől; lehet mondani gúnyosan, lesajná- lón, mint a szép, de haszonta­lan tárgyakat minősíteni szo­kás, és lehet beszélni róla fontoskodva, tanácstalanul: „Honnan szerezzünk rá pénzt?” Szakbarbárok, technokra­ták, rövidlátó politikusok, pillanatnyi haszonért a jövőt eladó pénzügyesek, sznobok, félműveltek, műveletlenek, nacionalisták és kozmopoli­ták figyelmébe ajánlom: Mi­közben dühös viták folynak, politikai-közgazdasági-kul- turális elméleteket gyártanak az illetékesek egy-egy, az ok­tatást, tudományt, művésze­tet meggyötrő rendelkezés igazolására; miközben a fe­hér asztalnál tájékozottan a nyugati kommerszről fecseg­nek olyanok, akik magyar filmet nem néznek, magyar zenét nem hallgatnak és ma­gyar írót nem olvasnak (ha olvasnak egyáltalán), aköz­ben a magyar kultúra él és hat. Mert bár a szabad piac- gazdaság eszméje jegyében egy felelőtlen politika rásza­badította a kultúrára a keres­let-kínálat törvényét, a kul­túra túlélte ezt a merényletet. Gyakorlata van benne: túlélt törököt, tatárt, Habsburgokat, és megőrizte magát az elmúlt négy évtized álszent - támo- gató-tiltó - kultúrpolitikája közepette is. Egyesek egyál­talán nem vesznek részt az ideológiai, politikai viták­ban: ellenben írnak, festenek, zenét szereznek, színházat rendeznek; mások olvasnak, ha méregdrága is a könyv, ál­lóhelyen hallgatják a koncer­tet, mert úgy olcsóbb, száz kilométereket utaznak egy jó színházért, és két órát állnak sorba, hogy bejussanak a ki­állításra. Ismét mások pedig azon fáradoznak - élethivatá­sul választva a muzsikus, színész, pedagógus, népmű­velő, újságíró nehéz mester­ségét -, hogy egymásra talál­janak író és olvasó, szobrász és tárlatlátogató, zeneszerző, muzsikus, hallgató. Ő k úgy büszkék a magyar kultúrára, hogy művelik. Mint alkotók, befogadók, közvetítők. Ők tudják, hogy a kultúránál exportképesebb cikkünk soha nem volt, s tudják, hogy a kultúra más területeinek felvirágzása (lásd: politikai kultúra, egészségügyi kultúra, visel­kedés, magatartás és a töb­biek) hajszálerekkel ugyan, de kapcsolódik a művésze­tekhez, a közműveltséghez. Tudják, hogy az élet ezzel együtt teljes: az egyéné is, a nemzeté is. Ahogyan azt John Cowper Powys angol író írta: „Az embernek lehet sikere könyv nélkül, meg­gazdagodhat könyv nélkül, de nem „láthatja Istent”; nem élhet a jelenünkben, amely a múlttól terhes és méhében hordozza a jöven­dőt, ha emberi fajtánk cso­dálatos naplóit nem ismeri.” G. T. Ismét gyilkolt az alkohol Nagy árat fizetett megmeneküléséért a gyerek Az események villámgyor­san peregtek. Előbb az apa, azután az anya lett munka- nélküli, majd súlyosan alko­holista. Az akkor hatéves gye­rekük végigélte és -nézte szü­lei emberi mivoltukból való kivetkőzését. Tehetetlenül és kétségbeesetten sodródott a hétköznapok egyre durvább küzdelmeiben. Megmenekülé­sének nagy ára volt: édes­anyja halála. Középszerű, átlagos életet élő pécsi család. Az apa bá­nyász volt, az anya a lakásuk­hoz közeli gyógyszertárban dolgozott, mint takarítónő. Megbízhatósága, szorgalma miatt rendszeresen intézte a pa­tika adminisztratív ügyeit is. A baj a férfi munkanélkülisé­gével kezdődött. Azelőtt is megitta a magáét, de nem volt alkoholista. A bánya, ahol éle­tének java részét töltötte, veszé­lyes üzem. A sötétség és a félsz sokszor okot is adott néhány pohárnyi bátorításra. Nap mint nap vitte őt a kas a föld mé­lyébe, csaknem tíz éven keresz­tül. A leépítések során mégis az elsők között került az utcára. Nem tudott úrrá lenni tétlensé­gén. A világosság és a napfény nem az ő világa volt. Visszavá­gyott a sötétségbe, társai közé. Egyre gyakrabban nyúlt az italhoz. A békés családi élet ve­szélybe került. Az addig patyo­lattiszta lakásból kocsma lett. A feleség munka után kétes eg- zisztenciájú ivócimborákat ta­lált otthonában. A civakodások napirendre kerültek. Hiába volt a könyörgés, a könnyek, a vá­lással való fenyegetőzés, a gye­rekre való hivatkozás. A gépe­zet beindult és a lejtő túl mere­deknek bizonyult. Az asszony lassan feladta a küzdelmet. Gyáva és erőtlen volt ahhoz, hogy megvívja harcát az alko­hol ellen, ő is inni kezdett. A fiúcska kétségbeesetten sodródott az eseményekben. Már gyűlölte apját, aggódva nézte anyja egyre mélyebbre süllyedését. Az addig kiegyen­súlyozott, jól tanuló kisgyerek­ből szótlan vadóc emberke lett. Tiszta ruha már nem került elő a szekrényből, lassan ennivalóra sem tellett, hiszen minden fillért az ital emésztett fel. Addig nem mehetett iskolába, amíg a leg­első italmérés ki nem nyitott. Ebből a pokolból, ugyan tragé­dia árán, de neki sikerült meg­menekülnie. Az anya szerveze­tét végzetesen megtámadta az alkohol. A csontsoványra lefo­gyott asszony kórházba szállí­tása után csupán két hétig élt. Mája már nem működött. Har­minchat éves volt. A kisfiút keresztszülei vették magukhoz, amit a bírósági ítélet jogilag is szentesített. Sok ál­matlan éjszaka és féltő gondos­kodás eredményeként ő újra magára talált. Á nevelőszülők néha kiviszik a temetőbe, az édesanyja sírjához. Ilyenkor felszakadnak a sebek és a gye­rek mélyről jövő zokogásában benne van a tehetetlen és értet- len düh is. Megtörtén kérdi: édesanyám miért tetted ezt ve­lem? Pécsett 15-20000 regisztrált alkoholbeteg van. Ők is család­ban élnek, gyerekeik is vannak. Vajon hány ilyen kisfiú remél megváltást és végső menekülést az alkoholista szülők elemberte- lenedett, olykor brutális világ­ából? Rajtuk ki segít, velük mi lesz? E. É.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom