Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-22 / 21. szám
1994. január 22., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 3 Művészfilmek kazettái Pécsett A művészfilmek kazettáinak egyedüli hazai forgalmazója, a Fővárosi Odeon Video Kft., hálózatát szélesítve a Pécsi Parti Galériát is bevonta üzleti körébe. így a művészfilmek kedvelői tegnaptól, január 21-től a Káptlan utcai Galériban is megvásárolhatják az Orlandót, a Ba- rafkat, valamint Bergman, Antonioni, Bunuel és más nagy alkotók remekeit kazettán. Nemzeti ménes A magyar versenylótenyésztés és lóversenyzés elősegítésére a Szerencsejáték Rt. és a Bábolna Rt. 135 millió forintos alaptőkével és 50-50 százalékos részesedéssel pénteken Bábolnán megalapította a Nemzeti Ménes Kft.-t. Az új kft. székhelye a Tata melletti Dióspuszta lesz, amely a jelenleg működő hazai versenylótenyésztő ménesek közül a legrégebbi, 1910-es alapítású. Jelenlegi állománya csaknem 100, nagy genetikai értéket képviselő ló. A Nemzeti Ménes Kft. célja, hogy e nagy értékű állomány minőségi fejlesztése mellett lehetőséget adjon a magántenyésztőknek a bérfedeztetésre, s ezzel az ország versenyló állományának javítására. Nem sztrájkol a Suzuki A híresztelésekkel ellentétben nincs sztrájkhangulat a Magyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi autógyárában. Ezt Osvald Gyula, a Vasasszakszervezet észak-dunántúli régiójának területi ügyvivője közölte pénteken. Az üzemi tanács kiharcolta, hogy a 12 százalékban meghatározott béremelést ne differenciáltan hajtsák végre, hanem egységesen, azaz mindenki kapjon ilyen arányú béremelést. Az sem igaz - folytatta -, hogy amiatt bocsátottak el három dolgozót a gyárból, mert ők voltak a hangadók a béremelés ügyében tartott munkásgyűléseken. Mindhármuk munkájával korábban elégedetlenek voltak vezetőik, s emiatt már figyelmeztetésben is részesítették őket. A résztvevők egy csoportja, balra a házigazda POTE rektora, dr. Kelényi Gábor Fotó: Löffler G. A POTE intenzív osztályán kilenc ágy áll üresen ápolónőhiány miatt Nővérsztrájk fenyeget? Orvostudományi egyetemek vezetői Pécsett Az első perctől kezdve szenvedélyes hangvételben fogalmazott dr. Kelényi Gábor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektora azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap délelőtt tartottak a pécsi egyetemen. Az ország öt orvostudományi egyetemének (a debreceni, a két budapesti, a szegedi és a pécsi) rektorai, rektorhelyettesei, gazdasági igazgatói tanácskoztak két napon át Pécsett, különböző, az egyetemek azonos gondjait jelentő kérdésekről, melyek középpontjában a nővérek helyzete állt. Jóllehet az ok, amiért éppen Pécsett tartották a tanácskozást, sokkal ünnepélyesebb és szelí- debb találkozóra adott volna alkalmat, hiszen pont 80 éve annak, hogy Ferenc József kinevezte a POTE elődjének tekinthető Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem orvos karának három professzorát, Velits Dezső szülészt, Bakay Lajos sebészt, Herzog Ferenc belgyógyászt. 75 évvel ezelőtt kezdődött Pozsonyban az orvosképzés és 70 éve annak, hogy az ősi koronázóvárosból menekülni kényszerült egyetem Pécsre költözött. Csakhogy az egyetem helyzete - s mint kiderült a többieké sem - nem engedi, hogy ha már a legfelső szinten lévők találkoznak, akkor ne azokkal az égető gondokkal foglalkozzanak, amelyek már-már megbénítják az ellátást, az oktatást. Mint dr. Kelényi Gábor elmondta, kollégái is arról beszéltek, hogy a nővérek és asszisztens szakdolgozók alacsony bére miatt nagy az elvándorlás, új dolgozókat nem kapnak, emiatt az egyetemi klinikákon fél vagy teljes osztályokat kényszerülnek bezárni, s korlátozni kell a műtői tevékenységet. (Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a pécsi egyetemen az intenzív osztály kilenc ágya esik ki az ellátásból ilyen okok miatt.) Ez a folyamat jelenleg is tart s az egyetemek vezetői úgy gondolják, hogy a súlyosbodható helyzetért, - amely akár nővérsztrájkhoz vezethet - saját hatáskörükben nem vállalhatják a felelősséget. A találkozón szó esett még a többcsatornás finanszírozás nyitott kérdéseiről, arról, hogy a főhatóság váltásból eredően - jelenleg három gazdája van az egyetemeknek: a népjólét, az oktatásügy és a társadalombiztosítás - sokminden tisztázatlan, s beszéltek a külföldi diákok képzésének feltétlen megtartásáról is, hiszen ezek a hallgatók jelentős bevételt hoznak, például a POTE-nak évente több, mint hatvan millió forintot. Ezekről is kialakították az álláspontjukat, ugyanúgy, mint a nővérhelyzetről. Az aláírt dokumentumokat eljuttatják az illetékes tárcák vezetőinek és a körzetek országgyűlési képviselőinek. T. É. Befektetési kedvezmények 13 milliárd - kárpótlási jegyért Rendeződött a befektetési kedvezményre való jogosultság igazolásával kapcsolatos ügy. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint a kedvezmény alapjául szolgáló befektetések gyűjtőelvű tárolása esetén az adóhatóság a befektetés azonosítójaként elfogadja a tőzsde tag által a tulajdonos részére kiállított tőzsdei letéti igazolást, ha a befektetés kezelője garantálja, hogy nyilvántartásai alapján az igénybe vett kedvezmény jogosságát a befektetés évét követő három éven belül bármikor igazolni tudja. Ekkor a befektető magánszemély az 1993. évi személyi jövedelemadó bevallásában (C-lap c-osz- lopában) a letéti igazolás számát tünteti fel. Az Adó- és Ellenőrzési Értesítő 1993. évi 4. számában közzétett 48. számú szakmai iránymutatásban foglaltakat továbbra is alkalmazni kell. Az Állami Vagyonügynökség mintegy 13 milliárd forint értékű állami tulajdont kínál fel megvételre kárpótlási jegy ellenében 1994 első negyedévében. A felkínált vagyonból a legnagyobbb részt a pályáztatás alatt álló tulajdoni részek teszik ki. Ezek összértéke eléri a 9,148 milliárd forintot. Ezt növeli még az úgynevezett „Megaportíólió”, amely több cég részvényeiből áll össze. A kizárólag kárpótlási jegy ellenében megvásárolható részvénycsomagot még az első negyedévben kívánja meghirdetni az ÁVÜ. A Megaportfólió értéke 197 millió forint. A kárpótlási jegy ellenében, az ÁVÜ által nyilvános kibocsátás keretében meghirdetett részvények összértéke március végéig eléri a 3,56 milliárd forintot. Összesen 12 cég szerepel a listán. Már biztos a Mőbiusz-papírok február 2-től 9-ig tartó jegyzési időszaka és 3:4-es kárpótlásijegy irészvény váltási aránya. Akkor inkább a vízigótok... No végre egy francia vígjáték, dörzsölgettem elégedetten a tenyerem, mikor beültem a Les Visiteurs (A látogatók) című filmre. Elegáns humorra, szellemes poénokra számítottam, s felajzva vártam a kacagtató jeleneteket, a fergeteges cselekményt. Gondoltam, René Clair és Jacques Tati hazájában egy komédiának ilyennek kell lennie. Hajdanában így is vo*lt. De hol van már a tavalyi hó, kérdezhetnénk egy másik franciával . . . Annak bizony nyoma sincs. Megjegyzem, a magyar változat címe kissé zavarba ejtett: Jöttünk, láttunk, visszamennénk - ez annyira elkoptatott és együgyű frázis, hogy gyanút kellett volna fognom. Mint kiderült, méltó a filmhez, amely minden bizonnyal a téli idény leggyengébb produkciója. Bár akadtak igen komoly vetélytár- sai, ám alkalmasint mindegyiket sikerült alulmúlnia. Pedig az én csalóka, s hamar hamvába haló reményemet a téma is szítani látszott. Egy XII. századi lovagot fegyverhordozójával egyetemben átrepít a jelenkorba udvari varázslójának szórakozottsága. Kifelejti ugyanis a főzetből a záptojásokat. (Nehogy a nézők kezére kerüljenek!) így a derék Godefroy nem a múltba ugrott vissza pár napot, jóvátenni egy hebehurgya cselekedetét, amelyért, mondanom se kell, egy alávaló boszorkány okolható, hanem előrefelé rukkolt nyolc évszázadot. Mint tudjuk, a különböző korok szokásainak szembesítése bőséges komikumforrás lehet, gondoljunk csak az Eladó kísértet-re, hogy Clair mesternél maradjunk még egy nosztalgiával átitatott pillanatig. Ebben a faramuci fércműben viszont azzal próbálnak megnevettetni bennünket, hogy a derék középkori látogatók, haha, nem ismerik a fürdőszoba intézményét, a vécékagylóban mosnak kezet, nincs pizsamájuk, hihi, és a celofánnal együtt eszik meg a szendvicset. Meg aztán elszédülnek az autóban, megijeszti őket a telefonkészülék csörgése, és lefekvés előtt hangosan imádkoznak. Micsoda barbárok, ugyebár! Igaz, azt jómagam is a rovásukra írom, személyes elfogultság okán, hogy irgalmatlanul szétvernek egy Renault 4-es gépkocsit. Lehetett volna annyi jóérzés bennük, hogy egy Fordot vagy egy Ferrarit vélnek az ördög szekerének. Vagy a kamerán tölthették volna ki haragjukat, amely úgyis pazarolja csak a drága nyersanyagot ezekre az ostoba jelenetekre, miközben az operatőrnek sejtelme sincs, hova kellene állnia, hogy legalább ne akadályozza a lótást-futást, s mikor is szokás elnyisszantani egy felvételt. Továbbá azt sem bántam volna, ha a nemes lovag az egész stábot szaracén hordának nézi, s úgy megugrasztja őket, hogy hírük-poruk sem marad. Keressenek valahol ásót, lapátot, gereblyét, s próbálkozzanak valami hasznos tevékenységgel, mert hát bizony a színészethez, meg általában a mozgóképhez nem nagyon konyítanak. No de mit tegyünk a nyakunkon maradt két hőssel, a lovaggal és a csatlósával? Van egy ötletem. Godefroy úr ugyanis az egyik jelenetben elhűlve szemléli ősi várának mai fizimiskáját, s ezt mormogja: „Mennyi ablak! így nem lehet védeni. Ha ezt a vízigótok megneszelik ..Hát ezeket kellene értesítenünk a dolgok állásáról, szóval az ablakokról. Jöjjenek, méghozzá szaporán! Akkor aztán nincs mese, lovag úr, vissza a XII. századba, de örökre ám. És mindenki jól jár. Csak abban kell bíznunk, hogy a vízigótok ennél jobb filmet tudnak csinálni. Nagy Imre Ki hogyan büszke? A Himnusz születésnapja néhány év óta a magyar kultúra születésnapja. Hányféleképpen lehet kimondani azt, hogy: magyar kultúra! Büszkén: tudva, hogy e tízmilliós nép Bolyaitól Bartókig olyan tudósokat, művészeket adott az egyetemes kultúrának, hogy nevünk távoli földrészeken is ismert; kevélyen, sőt gőgösen, azt állítva, hogy kultúránk minden más nép kultúrájánál különb; szégyenkezve, öngyötrő kisebbrendűségi érzéssel - megtévesztve nagy nemzetek irodalmának, zenéjének, filmjeinek találékony és agresszív terjesztésétől; lehet mondani gúnyosan, lesajná- lón, mint a szép, de haszontalan tárgyakat minősíteni szokás, és lehet beszélni róla fontoskodva, tanácstalanul: „Honnan szerezzünk rá pénzt?” Szakbarbárok, technokraták, rövidlátó politikusok, pillanatnyi haszonért a jövőt eladó pénzügyesek, sznobok, félműveltek, műveletlenek, nacionalisták és kozmopoliták figyelmébe ajánlom: Miközben dühös viták folynak, politikai-közgazdasági-kul- turális elméleteket gyártanak az illetékesek egy-egy, az oktatást, tudományt, művészetet meggyötrő rendelkezés igazolására; miközben a fehér asztalnál tájékozottan a nyugati kommerszről fecsegnek olyanok, akik magyar filmet nem néznek, magyar zenét nem hallgatnak és magyar írót nem olvasnak (ha olvasnak egyáltalán), aközben a magyar kultúra él és hat. Mert bár a szabad piac- gazdaság eszméje jegyében egy felelőtlen politika rászabadította a kultúrára a kereslet-kínálat törvényét, a kultúra túlélte ezt a merényletet. Gyakorlata van benne: túlélt törököt, tatárt, Habsburgokat, és megőrizte magát az elmúlt négy évtized álszent - támo- gató-tiltó - kultúrpolitikája közepette is. Egyesek egyáltalán nem vesznek részt az ideológiai, politikai vitákban: ellenben írnak, festenek, zenét szereznek, színházat rendeznek; mások olvasnak, ha méregdrága is a könyv, állóhelyen hallgatják a koncertet, mert úgy olcsóbb, száz kilométereket utaznak egy jó színházért, és két órát állnak sorba, hogy bejussanak a kiállításra. Ismét mások pedig azon fáradoznak - élethivatásul választva a muzsikus, színész, pedagógus, népművelő, újságíró nehéz mesterségét -, hogy egymásra találjanak író és olvasó, szobrász és tárlatlátogató, zeneszerző, muzsikus, hallgató. Ő k úgy büszkék a magyar kultúrára, hogy művelik. Mint alkotók, befogadók, közvetítők. Ők tudják, hogy a kultúránál exportképesebb cikkünk soha nem volt, s tudják, hogy a kultúra más területeinek felvirágzása (lásd: politikai kultúra, egészségügyi kultúra, viselkedés, magatartás és a többiek) hajszálerekkel ugyan, de kapcsolódik a művészetekhez, a közműveltséghez. Tudják, hogy az élet ezzel együtt teljes: az egyéné is, a nemzeté is. Ahogyan azt John Cowper Powys angol író írta: „Az embernek lehet sikere könyv nélkül, meggazdagodhat könyv nélkül, de nem „láthatja Istent”; nem élhet a jelenünkben, amely a múlttól terhes és méhében hordozza a jövendőt, ha emberi fajtánk csodálatos naplóit nem ismeri.” G. T. Ismét gyilkolt az alkohol Nagy árat fizetett megmeneküléséért a gyerek Az események villámgyorsan peregtek. Előbb az apa, azután az anya lett munka- nélküli, majd súlyosan alkoholista. Az akkor hatéves gyerekük végigélte és -nézte szülei emberi mivoltukból való kivetkőzését. Tehetetlenül és kétségbeesetten sodródott a hétköznapok egyre durvább küzdelmeiben. Megmenekülésének nagy ára volt: édesanyja halála. Középszerű, átlagos életet élő pécsi család. Az apa bányász volt, az anya a lakásukhoz közeli gyógyszertárban dolgozott, mint takarítónő. Megbízhatósága, szorgalma miatt rendszeresen intézte a patika adminisztratív ügyeit is. A baj a férfi munkanélküliségével kezdődött. Azelőtt is megitta a magáét, de nem volt alkoholista. A bánya, ahol életének java részét töltötte, veszélyes üzem. A sötétség és a félsz sokszor okot is adott néhány pohárnyi bátorításra. Nap mint nap vitte őt a kas a föld mélyébe, csaknem tíz éven keresztül. A leépítések során mégis az elsők között került az utcára. Nem tudott úrrá lenni tétlenségén. A világosság és a napfény nem az ő világa volt. Visszavágyott a sötétségbe, társai közé. Egyre gyakrabban nyúlt az italhoz. A békés családi élet veszélybe került. Az addig patyolattiszta lakásból kocsma lett. A feleség munka után kétes eg- zisztenciájú ivócimborákat talált otthonában. A civakodások napirendre kerültek. Hiába volt a könyörgés, a könnyek, a válással való fenyegetőzés, a gyerekre való hivatkozás. A gépezet beindult és a lejtő túl meredeknek bizonyult. Az asszony lassan feladta a küzdelmet. Gyáva és erőtlen volt ahhoz, hogy megvívja harcát az alkohol ellen, ő is inni kezdett. A fiúcska kétségbeesetten sodródott az eseményekben. Már gyűlölte apját, aggódva nézte anyja egyre mélyebbre süllyedését. Az addig kiegyensúlyozott, jól tanuló kisgyerekből szótlan vadóc emberke lett. Tiszta ruha már nem került elő a szekrényből, lassan ennivalóra sem tellett, hiszen minden fillért az ital emésztett fel. Addig nem mehetett iskolába, amíg a legelső italmérés ki nem nyitott. Ebből a pokolból, ugyan tragédia árán, de neki sikerült megmenekülnie. Az anya szervezetét végzetesen megtámadta az alkohol. A csontsoványra lefogyott asszony kórházba szállítása után csupán két hétig élt. Mája már nem működött. Harminchat éves volt. A kisfiút keresztszülei vették magukhoz, amit a bírósági ítélet jogilag is szentesített. Sok álmatlan éjszaka és féltő gondoskodás eredményeként ő újra magára talált. Á nevelőszülők néha kiviszik a temetőbe, az édesanyja sírjához. Ilyenkor felszakadnak a sebek és a gyerek mélyről jövő zokogásában benne van a tehetetlen és értet- len düh is. Megtörtén kérdi: édesanyám miért tetted ezt velem? Pécsett 15-20000 regisztrált alkoholbeteg van. Ők is családban élnek, gyerekeik is vannak. Vajon hány ilyen kisfiú remél megváltást és végső menekülést az alkoholista szülők elemberte- lenedett, olykor brutális világából? Rajtuk ki segít, velük mi lesz? E. É.