Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-21 / 20. szám
10 üj Dunántúli napló Háttér 1994. január 21., péntek Gyors atomtengeralattjárók Megint jönnek az oroszok? Ki mit követel a jelöltektől? Honatya-normák A választásra készülő nagyobb parlamenti pártoknak már majdnem valamennyi választási körzetre van képviselőjelöltjük. Általános gyakorlat, hogy a helyi szervezetek választják ki azokat, akiket a párt színeiben indítani kívánnak a következő országgyűlési választásokon. A végleges listát azonban a legfelső pártszervek hagyják jóvá. A kiválasztás technikája úgyszólván mindenütt egyforma, de vajon milyen igényeket támasztanak a jelöltekkel szemben? Rakéták pályamódosítása A moszkvai amerikaiorosz csúcson történt megállapodás értelmében rövidesen módosítják a két ország rakétáinak pályáját: ezentúl nem egymás városaira, hanem a "senki földjére", például az óceánok bizonyos körzeteire irányozzák be őket.Ez a pályamódosítás azonban nemcsak műszaki, hanem politikai is. Az ellenségképek kiküszöbölésével, a véletlen hibák további csökkentésével erősödik a bizalom és biztonságosabbá válik a világ. Ezt szolgálták a Clinton- körút során lezajlott más tárgyalások, megállapodások is. Az ukrán vezetés hosszú huzavona után lemondott az ország atomhatalmi törekvéseiről /ez amúgyis felemás volt, hiszen valójában nem rendelkezett kizárólagos joggal az ország területén lévő fegyverek felett/, s beleegyezett a 176 SS-24-es rakéta, valamint az 1800 nukleáris töltet, atom- és hidrogénbomba Oroszországba történő átszállításába. Ezért mind Washington, mind Moszkva biztonsági garanciákat és különböző anyagi juttatásokat helyezett kilátásba. Beloruszia, amelynek 72 SS- 25 típusú rakétája van, egyszerűbb képletnek tűnik; az ország már elfogadta az atomsorompó egyezmény önként vállalt korlátozásait, hogy nem lesznek nukleáris fegyverei. Az atomleszerelésnek ma ugyanis két párhuzamos vágányon kell haladnia. Ami a megmaradó atomhatalmakat illeti: ott a meny- nyiségi és minőségi csökkentés, az "átláthatóság"út- ján a bizalom erősítése van napirenden. A másik oldalon szilárddá kell tenni az atomsorompót, hiszen a "kicsi atomnak" rendkívül nagy veszélyei vannak. Jelenleg Eszak-Korea, Irán és Irak hívják fel magukra a figyelmet. Az elmúlt napokban biztonságosabbá vált a világ - számunkra is. Ha Ukrajnába nem lesznek nukleáris eszközök, ez annyit jelent, hogy közvetlen szomszédaink között nem lesz atomhatalom. De mi azt szeretnénk, ha szükebb és távolabbi környezetünk nem biztonságosabbá, hanem egyszerűen biztonságossá válna. Amióta Borisz Jelcin némi habozás után megvétózta a kelet-európai országok NATO tagságát, s az Atlanti Szövetség emiatt nem felháborodásának adott hangot, hanem a Partnerség a békéért elnevezésű tervét jelentette be, levegőben lóg a kérdés: folytatódik-e a kelet-nyugati stratégiai riválizá- lás? Az utóbbi hetekben számos jelzés érkezett mind az orosz elnöki palotából, mind más hatalmi tényezőktől, amelyek arra vallanak, hogy az orosz milita- rizmus csak ideiglenesen húzta meg magát a rendszerváltás hátsóudvarán, de létezik és ambíciói vannak. 2,5 milliós hadsereg Amidőn Vlagyimir Zsiri- novszkij, Kelet-Európa új mumusa napszemüvegben, halászcsákóban és fehér ballonban Bulgáriába érkezik, akkor bohócnak nézik. Amikor ugyanő a müncheni repülőtéren Lengyel- ország Németország és Oroszország közötti újrafelosztásáról tárgyal a német szélsőjobboldal képviselőivel, akkor Németországban és az Egyesült Államokban „Orosz Hitlert" kiabálnak. Zsirinovszkij azonban választási győzelme ellenére ma még csak afféle cirkuszi figura. Egészen addig, amíg hatalmi pozíciót nem szerez, nem veszélyes a kelet-európai rendszer- váltások után létrejött új status quo-ra nézve. Illetve csak potenciában veszélyes. Pillanatnyilag azonban nem annyira Zsirinovszkijra figyelnek a hadügyminisztériumokban, mint Gracsov orosz hadügyminiszterre, aki az elmúlt napokban is viszonylag visszafogott nyilatkozatokat tett a jelenleg 2,5 milliós orosz hadsereg rendeltetéséről és céljairól, kizárólag védelmi célra való felhasználásáról, bár az agresz- szor megsemmisítéséről ő is ugyanolyan elszántsággal nyilatkozik, mint elődei, jóllehet agresszor ma kevésbé tűnik fel az orosz látóhatáron, mint valaha. A problémákat nyilvánvalóan a katonai apparátus fenntartása, a hatalmas arzenál megőrzésének és további finanszírozásának igénye, a nehézipar átállításának súlyos nehézségei okozzák. Ehhez járul, hogy az orosz katonai erő és a stratégiai tekintély megőrzésének igénye Jelcintől sem idegen, hiszen nemrégiben ő vádolta elődjét, Gorbacsovot azzal, hogy feladta Oroszország katonai pozícióit. Jelcin, ha nem is hangosan és látványosan, de sokat tesz a hadsereg tekintélyének helyre- állításáért és a katonák lelki üdvéért. Nemrégiben támasztotta fel például a katonás élet és az orosz harciasság jelképének is mondható kozákcsapatokat, s aki az orosz televíziót rendszeresen figyeli (érdekes módon ez a csatorna is a kelet-európai megszállás idején a hadsereg külföldön állomásozó része számára kiépített műholdas közvetítő hálózatnak köszönhetően jut el ma is a kelet-európai képernyőkre),- más érdekességeket is tapasztal. A szovjet hadsereg régóta legfontoabb ütőerejét alkotó rakétacsapatok helyzetében, felügyeletében alig történt változás. Ezeket ma is Moszkvából irányítják a „független” köztársaságokkal létrejött szerződések értelmében, s éppen január első napjaiban rendeztek nagyszabású hadgyakorlatot az orosz startégiai rakétacsapatok Kazahsztánban. Megőrizte pozícióit a hadászati flotta is. A hat legkorszerűbb orosz atomtengeralattjáró, melyekről ugyancsak a moszkvai televízióban hallottuk, hogy ezek „negyven százalékkal gyorsabbak a legjobb NATO atomtengeralattj ároknál”, ugyanúgy ott lapul az északi tengerek jege alatt, az amerikai partok közelében, mint korábban. Mitőbb - ez már a CNN televízióból származó értesülés ezeknek a Tájfun típusú, több mint kétszáz méter hosszúságú óriás-búvárhaj óknak az atomrakétái, hajónként 22 darab, mindeddig amerikai városokra voltak becélozva. Ha azt mondjuk, hogy az afganisztáni háború a Szovjetunió számára ugyanazt jelentette, mint Vietnam az Egyesült Államok számára, ami stratégiai szakértők körében meglehetősen elfogadott összehasonlítás, akkor attól is félni kell, hogy az élmény utóhatásaként ugyanolyan ellenreakció következhet Oroszországban, amilyen a Reagan korszak fegyverkezési kurzusa volt mindössze hat-hét évvel a vietnami kudarc után. A felszín rezzenéstelen Sajnos Washington csak nagyon óvatosan reagál Henry Kissinger nem az egyetlen, aki ezért bírálja a Clinton adminisztrációt- Ellenálltunk a zsarolásnak, amikor Oroszország erős volt - emlékeztet a volt nemzetbiztonsági tanácsadó- Mi értelme van annak, hogy hagyjuk magunkat zsarolni most, amikor belül gyenge?” Clinton bírálói nem fogadják el azt sem, hogy ennek a politikának a célja az orosz demokrácia támogatása, s Zsirinovszkij váratlan sikerét annak bizonyítékaként könyvelik el, hogy csinálhat Washington, amit akar, Oroszországban demokráciát csak az oroszok tudnak csinálni. Az amerikai orosz viszony felszínén minden rezzenéstelenül nyugodtnak látszik. Az ark- tisz alatt azonban tovább járő- röznek a Tájfunok, és egy januári bejelentés szerint a KGB egyetlen év alatt húsz amerikai kémet vett őrizetbe. Lehet, hogy a hidegháború ismét ott bújkál a kertek alatt? Jókai Géza Dr. ÁDER JÁNOS (FIDESZ):-Azt kértük szervezeteinktől, úgy válasszák ki a jelölteket, hogy a frakció összetétele alkalmas legyen a parlamenti munkamegosztásra, legyenek közöttük a legfontosabb területek szakértői. A jelöltek többségét már vagy szakértőnkként, vagy polgármesterként megismerhettük, meggyőződhettünk képességeikről, politikai alkalmasságukról. Ennek ellenére felkészülési programot szervezünk részükre, ahol nemcsak a párt kongresszusi programját ismertetjük, hanem a politikai pályán nélkülözhetetlen retorikai alapismeretekkel és a médiákban való szerepléssel is foglalkozunk. Dr. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP)- A mi képviselőinknek elsősorban istenhívőnek kell lenniük. Volt egy kitűnő jelöltünk, akiről az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem hisz Istenben, lemondtunk róla. A képviselőcsoport összetételére is ügyelünk, mert a választások megnyerése esetén a parlamenti munka szakmai feltételeit is biztosítani kell. E mellett gondot fordítunk arra is, hogy a nők és a fiatalok megfelelő súly- lyal vegyenek részt a közéletben. Formai előírásaink vannak. Például arra, hogyan öltözködjön egy képviselő. Ha minden követelménynek megfelel valaki, akkor a jelöltet elküldjük az Ech- kardt Tibor Politikai Akadémiára. Ezután egy bizottság is meghallgatja és végül a pártelnök is elbeszélget vele. Ha megfelelt a „vizsgán”, kétoldalú szerződést kötünk, amelyben a jelölt vállalja, hogy nem szegül szembe a párttal s ha kilép, lemond mandátumáról is. CSÉPE BÉLA (KNDP)- Helyi szervezeteink egy év óta keresik azokat a jelöltjeiket, akik a keresztény értékrend alapján állnak és politikai alka- túak. Már csaknem teljes a névsorunk, és rövidesen sor kerül egy szervezett ismerkedésre is. A napokban elkészült a pártprogramunk, ebből a jelölteknek vizsgázniuk kell. Csak ha megfeleltek, akkor tesszük közzé a nevüket. Megyei és országos listáinkon olyan ismert közéleti személyiségek szerepelnek majd, akik eddig sokat tettek pártunkért. DOBOS KRISZTINA (MDF)- Olyan jelölteket választottunk, akik a Magyar Demokrata Fórum értékrendjét, a nemzeti elkötelezettséget, a demokrácia iránti mindenkori tiszteletet vallják magukénak. Emberi oldalról minden körülmények között elvárjuk, hogy mind a közéleti munkájukban, mind a családi életükben tisztességesek legyenek. Harmadikként említem, de a számunkra egyik legfontosabb feltétel, hogy együtt tudjanak dolgozni sok emberrel, közös célunkért. Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy ne olyan emberek legyenek, aki csak a saját karrierjüket kívánják építeni, hanem olyanok, akik a társadalmi érdekeket tartják szem előtt. A napokban találkoztunk először a jelöltekkel, mondhatom nagyon szimpatikus hölgyeket és urakat ismertem meg közöttük. GÁL ZOLTÁN (MSZP)- Képviselőjelöltjeink két csoportra oszthatók. A kisebbikbe az országosan ismertek tartoznak, a nagyobbá a helyi jelöltek. Egyetlen szempont volt, hogy az MSZP szervezetek okvetlenül helyi és népszerű állampolgárt jelöljenek. Pártunk sajátja, hogy az elnök kivételével mindenki egyéni körzetben indul. így jelöltjeink vagy helyi, vagy országos tevékenységük folytán ismertek. Annak ellenére, hogy szervezeteink központilag előírt szempont nélkül kerestek jelöltet, jó arány alakult ki. A legtöbben 30-45 év között vannak, sok közöttük az agrár szakember,a pedagógus, a közgazdász, a műszaki értelmiségi. Vállalatuknál általában a vezetéshez tartoznak, de nem elsőszámú emberek. Tervünk, hogy akiket a javaslatok alapján végleg képviselőjelöltté fogadunk, azokkal aláíratunk egy vagyonnyilatkozatot és egy másikat arról, hogy eddigi politikai és magánéletük nem támadható, erkölcsileg feddhetetlenek. Vállalják az MSZP frakció-szabályait, a párt politikáját, hiszen nem mindegyik jelöltünk tagja pártunknak. (koós) Nem lett a Parlament, sem a befolyásos külügyi bizottság elnöke, - amit szeretett volna - Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz ultranacionalista Liberális Demokrata Párt vezetője. Helyette az újonnan kreált geopolitikai bizottság elnökének tisztét juttatták neki. A szálak Washingtonba vezetnek Az elfelejtett Escobar A december 2-i „krimijelenetben” Alvaro Agudelo, Pablo Escobar egyik testőre, becenevén Citrom kezdett el először lövöldözni a háztetőről, hogy fedezze főnöke menekülését. Ám ahelyett, hogy mentette volna az irháját, vagy megadta volna magát, Escobar elővette saját pisztolyait - kettő volt éppen nála -, és maga is szertelen, immár értelmetlen lövöldözésbe kezdett. A ház, számos búvóhelyeinek egyike olyan szorosan körül volt véve mesterlövészekkel, s a mesterlövészeket ezúttal olyan gondosan válogatták, hogy a kokainbárónak nem volt már esélye. Hét lövés találta el őt, s Citromot is halálos találatok érték. A világsajtó Pablo Escobar- nak, a columbiai Medellin városban működő kábítószer bűn- szövetkezet vezetőjének leterí- tését a nemzetközi drog-ellenes háború meghatározó eseményeként, fényes győzelemként ünnepelte. Igaz, csak pár napig. A medellini nagyfőnök kiválása ugyanis, ellentétben a kolumbiai kormány keltette várakozásokkal, semmit sem változtat a kábítószerkereskedők elszántságán. Ez az évi sokmilliárdos üzlet fennmarad, s ennek oka nem a kolumbiai rendőrök szelídsége, vagy a kábítószeresek jobb felszereltsége, hanem az amerikai kormány képtelensége a kábítószerpiac felszámolására. Pablo Escobart a leszámolás másnapján eltemették ... Sietni kellett, s még így sem tudtak eléggé sietni, mert a Medel- lin-kömyéki domboldal kis temetőjében így is a kokainbáró többezer híve gyűlt össze, hogy az első számú közellenséget nemzeti hősnek kijáró tisztességgel „Viva Pablo!” felkiáltásokkal kísérje utolsó útjára. Az ezüstmetáll koporsó mögött ott volt az elhúnyt édesanyja, aki „gyilkosoknak” minősítette az Escobarral végző rendőröket, s legidősebb fia, aki közölte, hogy saját kezével végez azokkal, akik ezt a „gyilkosságot” elkövették. Könnybe lábadna az ember szeme, ha Escobar nem tartozott volna Latin-Amerika legvéresebb kezű kábítószeres gengszterei közé, akinek kezéhez számos rendőr, katona és rivális kábítószer-maffiózó vére tapad. így azonban legfeljebb azon érdemes elgondolkodni, hogy mit jelent a kokainbárók legismertebbikének kilövése a csatasorból. A szakértők szerint a kábítószerkérdés megoldása szempontjából nem sokat, talán semmit. Az első hírek között még olyanok is érkeztek, melyek szerint Escobar utolérése nem is annyira a kormányerők érdeme, hanem annak következménye, hogy miután a „boss” a kábítószeres maffiák számára bizonyos értelemben használhatatlanná vált (túl nagy zaj volt már körülötte, túl sok ellensége volt a rivális nagyvállalkozásoknál, s az utóbbi időben családját féltve a kötelező óvatossági rendszabályokat is megszegte), tulajdonképpen saját emberei sem bánják a történteket. A kokaintermelő Medellin első emberének kiválása persze változtathat az erőviszonyokon, méghozzá az amerikai piacon amúgyis erősebb pozíciókat szerzett Cali kartell javára. A lényeg azonban magának a piacnak a léte, s az a tény, hogy noha az Egyesült Államokban a század eleje óta folyamatosan szigorítják a vonatkozó törvényeket, a kábítószerfogyasztást nem sikerült lényegesen csökkenteni. A piac a nyolcvanas évek közepére virágzott ki a maga teljességében, s alapvetően a kokainra, s Latin-Ameri- kára épül. A kokain ára grammonként 80-100 dollár, azaz hatszor annyiba kerül egy gramm kokain, mint egy gramm arany. Ebből bárki megértheti, hogy Amerikában, amely a 18. századtól kezdve a világ minden részéből vonzotta magához a kalandorokat és csempészeket nyugati országrész aranyával, ma nem az arany a buli, hanem a kokain. A gazdasági ágazat, melyről beszélünk, évi mintegy 100 milliárd dollárt (az amerikai katonai költségvetésnek durván egyharmada) forgalmaz. A fogyasztási struktúrában a legfontosabb a kokain mintegy hat millió rendszeres fogyasztóval, s a heroin, amelyt félmillióan fogyasztanak rendszeresen. Külön kategóriát képez a marihuana, amelynek 16 millió híve van, de amelyet összaha- sonlíthatatlanul kevésbé veszélyes drognak tartanak, mint az előző kettőt. Escobar halálával a kolumbiai, bolíviai, mexikói kokainültetvényekről nyert kábítószer, népszerű amerikai nevén a „crack”, valószínűleg az eddiginél is nagyobb mennyiségben kel majd át az amerikai-mexikói határon. Az amerikai Kábítószerellenes Hivatal munkatársai ugyanis azt állítják, hogy Pablo Escobar „halálbrigádjainak” leállása nyomán a konkurrens bűnszövetkezetek, s most már kisvállalkozók és ültetvényesek is, bátrabban próbálkoznak majd saját szállítmányaiknak a piacra való eljuttatásával. A Marylandi Egyetem egyik ismert drog szakértője, Peter Reuter azt mondta: „Bizonyos értelemben a kolumbiai kormány Escobar riválisai helyett végezte el a piszkos munkát. Eltávolítása javítani fogja az együttműködést és megkönnyíti a csempész-útvonalak kidolgozását”. Stephen Greene, a híres DEA, az amerikai Kábítószerellenes Hivatal ügyvezető igazgatója úgy véli: Escobar halála bizonyos értelemben kedvez a többieknek, főleg a rivális Cali kartell embereinek. Greennek persze a közvéleményt és a törvényhozókat is meg kellett nyugtatnia. A hivatal, mondotta, abban reménykedik, hogy a kolumbiai hadsereg többszáz katonája és az amerikai ügynökség sokasága „szabadul fel” Escobar halálával más feladatokra. César Gaviria Trujillo kolumbiai elnök pedig kijelentette: „Le kell szerelnünk az összes kartelleket”. Ünnepi alkalmakkor ilyesmiket is kell mondani. Aztán folytatódnak a kábítószer-üzlet egyforma hétköznapjai.
