Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-21 / 20. szám

1994. január 21., péntek A mai nap üj Dunántúli napló 5 Az elefántos ház alatt garázsokat, a földszinten üzleteket, fölöt­tük lakásokat alakítanak ki az építők Fotó: Szundi György Épül az oroszlános ház Mohácson Az elmúlt év szeptemberében bontották el Mohács főutcáján, a Dózsa u. 2. sz. telken álló in­gatlant a munkások, s ha nem jön a szokottnál előbb novem­berben a hó, a fagy, már tető alatt, téliesített épületben dol­gozhatnának a szakemberek. Négy éve a városban az egyetlen lakásépítésre vállal­kozó cég a Városgazdálkodási Vállalatból alakult önkormány­zati szolgáltató kft. Elsősorban szanálásra ítélt tömbök helyére emelik a városképbe illő, igé­nyes kivitelezésű épületeket. Tervezőjük Bánfai István épí­tészmérnök elképzeléseit meg­valósítva adták át eddig az Ad­ria Üzletházat, szép színfoltja lett a városnak a Fogadalmi Templom mögötti lakóház, az Eötvös utcai saroképület csak­úgy, mint az októberben átadott másik Eötvös utcai ház. Beruházásaik minimális ho­zammal járnak, ám mint Tabó János, a kft. ügyvezető igazga­tója mondja, elsődleges célnak a foglalkoztatás folyamatossá­gát, no és nem utolsósorban a város arculatának formálását tartják. A maguk és tervezőjük elképzelésének szerencsés ta­lálkozása pedig egyértelműen Mohács javát szolgálja. Még egy olyan hagyományt is fel­élesztenek, hogy nevet adnak az általuk születő új létesítmé­nyeknek. A mostani ház hom­lokzatára például egy oroszlán kerül, az oroszlános ház föld­szintjén meg cukrászda, mini-ABC, további 3 kis üzlet lesz, az emeleten és a tetőtérben 12 különböző alapterületű la­kást adnak el. Az átadást év végére üte­mezték, de a számításaik sze­rint az utolsó negyedévben már teljes kapacitással az út túlol­dalán dolgoznak, a Szabadság út 42. sz. épület helyére emelik az újat. Külső megjelenésében az oroszlános házhoz hasonló beépítési formában a földszin­ten üzletek sorakoznak, fölöt­tük lakások készülnek, továbbá ide egy zárható, fedett parkoló házat is terveznek, ahol a két épületben lakók gépkocsijai­nak tárolása megoldható. Berta M. Terjeszkedik a Pepsi Nyolcvan munkahelyet teremtenek Az 500-as iskolában világszínvonalú robot segíti az oktatást Fotó: Szundi György Pécsett is oktatnak robottechnikát Robotokkal gyakorolnak a jövő szakmunkásai Pécs lesz a PepsiCo Inc. Hungary egyik legnagyobb du­nántúli értékesítési központja - mondta tegnap a Palatínus Ho­telben tartott sajtóértekezleten Robert Jackson, a világcég ma­gyarországi elnöke. A sajtó képviselőivel történt találkozó során elhangzott, hogy a Pepsi öt éves, 115 millió dolláros be­fektetési, fejlesztési programot irányzott elő tavaly, ám ennek a kötelezettségüknek az idei esz­tendő végéig eleget tesznek. Ennek része az a pécsi, a város nyugati határában létrehozott, a legmodernebb szállító, rakodó és ügyviteli rendszerrel felsze­relt értékesítési központ, ahon­nan az igények szerint és zök­kenőmentesen kívánják kiszol­gálni partnereiket az általuk forgalmazott üdítő italokkal, s ahol nyártól nyolcvan főt fog­lalkoztatnak. Megtudtuk, a PepsiCo tavaly szerzett 79 százalékos részese­dést a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Részvénytársaság­ban (FÁÜ Rt.). Az italok hazai gyártása elsősorban a FÁÜ Rt. budapesti üzemeiben történik, éppen ezért több millió dollárért Az önkormányzatoknak kí­ván stratégiai tanácsokat nyúj­tani a „Családsegítők a gyerme­kekért és a helyi közösségekért” című négy napos konferencia, melyet dr. Páva Zsolt, Pécs Vá­ros Önkormányzata alpolgár­mestere nyitott meg a JPTE Szántó Kovács János úti kollé­giumában. A tanácskozást A család éve alkalmából a Támasz Alapítvány rendezi az UNICEF Magyar Nemzetközi Bizottsá­gának támogatásával. Zám Mária szociológus a sajtó képviselőinek elmondta, hogy Magyarországon jelenleg nem működik a szociális védő­palackozó sorokat állítottak munkába. Az értékesítési, diszt­ribúciós tevékenység pedig ter­veik szerint behálózza majd az egész országot. Nem titkolták, az üdítők piacán megszerzett előnyüket - a Pepsi adja el ná­lunk a legtöbb alkoholmentes italt, így a kólák mellett egye­bek közt a Schweppes-t, a Mir- indát - szeretnék megtartani, ezért roppant dinamikus piaci munkába fogtak. Ennek része például, hogy Pepsi megjelent a visszaváltható, két literes mű­anyag palackokkal, amely igen hamar közkedveltté vált a vásár­lók körében, s a kalóriaszegény lihgt kólával. Munkatársunk kérdésére Ro­bert Jackson úr elmondta, a Pannónia Sörgyárral kötött franchise szerződés az elmúlt év végén lejárt. Ennek értelmében ezután nem a sörgyár értékesíti a régióban a PepsiCo termékeit, a gyártás azonban valószínűleg folytatódik a palackozóban, ezt azonban újabb szerződésben rögzítik a Pannónia tulajdono­sával. Erre a megállapodásra egyelőre még nem került sor. Roszprim háló, így az önkormányzatra há­rul a gondok megoldása. Hogyha a családsegítésben a szociális, az egészségügyi és az oktatási területekkel foglalkozó intézmények együtt dolgozná­nak, sikeresebben lehetne ke­zelni a problémákat. Az önkor­mányzatoknak a karitatív szer­vezetekkel, alapítványokkal kellene kapcsolatot kiépíteniük, amire ez a konferencia jó példa. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közhiedelemmel ellen­tétben a szegénység elsősorban a gyermekes családokat, és nem a nyugdíjasokat érinti. Újvári Gábor Már Pécsett is van olyan is­kola, ahol a tanulók a robot- technikával ismerkedhetnek meg. Felfigyelt erre a PAB Gé­pészeti és Villamos Munkabi­zottsága is, aminek köszönhe­tően csütörtökön a robottech­nika oktatását magas színvona­lon végző 500. sz. Angster Jó­zsef Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanműhelyé­ben tartotta kihelyezett ülését. Mint dr. Herben János, az iskola igazgatója elmondta, másfél évvel ezelőtt pályázaton nyerték el a robottechnikai be­rendezésüket. Egyik profiljuk a gépészeti forgácsolás-technika. Ezen a területen egyre növek­szik a robotok szerepe és jelen­tősége. Ezért létrehoztak egy jól felszerelt CNC laboratóriumot, amely komputer vezérlésű gé­pekből áll. Äz EMCO gyártmá­nyú, rugalmas, technológiai sorban az eszterga és a marógép között egy robot dolgozik. Itt ismerkednek meg a tanulók a robottechnológia alapjaival. Baranya megyében ez volt az első iskola, mely a régióban hi­ányt pótolva létrehozta a szak- ismereti tárgyak oktatásának körében a robottechnika tanítá­sát. Most a forgácsoló és gépész szakközépiskolai osztályok ta­nulói és az esztergályos szak­munkástanulók használják ezt a labort, és itt ismerkednek meg a CNC technikai alapjaival. A felszereltség lehetővé teszi, hogy ezt a laboratóriumot a fel­sőoktatási intézmények hallga­tói is látogathassák. A robot- technikai oktatással készítik elő diákjaikat a felsőoktatásra. Dr. Orbán Ferenc főiskolai tanár, a PAB munkabizottsági elnöke értékelte az iskolában fo­lyó oktatást. Majd a BME Gép­gyártás-technológia Tanszék professzora, dr. Somló János a robottechnika kialakulásáról és mai szerepéről tartott előadást. Az egyetemen már tíz éve fog­lalkoznak vele, három nyelven 15 tanszék vesz részt az okta­tásban, amit ma 15 robot szol­gál. Magyarországon csak 200 robot van, de Japánban már lé­tezik ember nélküli gyár, ahol robotok gyártják a robotokat. Az előadást követően Bala­toni Ferenc, az iskola tanára, egyben a CNC labor vezetője mutatta be a gyakorlatban saját robotjukat. Évfolyamonként 100-120 tanulót oktat a robot- technikára. A jövőben várható, hogy a technikai műveltség az általános műveltség szerves ré­szévé válik. Rozvány Gy. Konferencia a családokért Jelenkor est és Szinnyei Júlia-díj A Jelenkor és a Művészetek Háza január 25-én, kedden este 6 órakor Pécsett, a Művészetek Házában felolvasóestet rendez az elmúlt évben megjelentetett több, mint ötszáz oldalas anto­lógiájából. Az esten Balassa Péter, Berták László, Csorba Győző, Darvasi László, Ester­házy Péter, Kukorelly Endre, Márton László, Páni Nagy La­jos és Sándor Iván olvassa fel írásait, Nádor Lídia pedig We­ber Kristóf műveiből játszik zongorán. Áz est keretén belül nyújtják át az 1993. évi Sziny- nyei Júlia-díjat Darvasi Lász­lónak. Minőségbiztosítás az építőiparban Díjmentes szemináriumot szervez az Építési Vállalkozók Szakszövetsége, valamint a drezdai Bildungewerk der Sächsischen Wirtschaft E. V. az építőipari kezdő vállalkozók és menedzserek részére január 24-e és 29-e között Budapesten, a szövetség székházában. Az ötnapos szemináriumon szó lesz a marketing tevékenységről, az építőipari minőségbiztosításról és környezetvédelemről, vala­mint az építési tevékenységek pénzügyi előkészítéséről, a gazdaságossági számításokról. A szemináriumról részletes in­formációval szolgál Pécsett Neumann Adám, az ÉVOSZ dél-dunántúli képviselője, a 324-287-es telefonon. Jótékonysági műsor A bakócai gyermekotthonban élő gyerekekért jótékonysági délutánt szerveznek onnan kike­rült fiatalok január 22-én dél­után két órakor Pécsett a Hely­őrségi Klubban. A műsorban fellépnek a pécsi Nemzeti Szín­ház művészei, az Iparos Szín­kör, a Kolping-énekkar, break és rock and roll táncosok. Az önkéntes adományokból össze­gyűjtött pénzt a gyermekotthon lakói kapják meg. Influenza-helyzet: járvány is kialakulhat Bár az országban eddig már néhány helyen - Hajdú-Bihar és Baranya megyében - sikerült infleunza-vírust izolálni, a ren­delkezésre álló adatok alapján még nem lehet influenza-jár­ványról beszélni. A tények mindazonáltal már jelezhetik egy esetleges járvány kezdetét - mondta csütörtökön az MTI-nek Straub Ilona, az Or­szágos Közegészségügyi Inté­zet főorvosa. A fővároson kívül - ahol már csaknem tízezerre emelkedett az influenzás meg­betegedések száma - egyelőre csak néhány megyéből érkeztek az intézethez számszerű adatok. Az influenzás esetek száma te­hát, bár nőtt, a betegség még mindig csak a lakosság alig egy százalékánál jelentkezett. Válással kezdődött, halál lett a vége Változások a társadalombiztosításban A tárgyalóteremből Hónapokig írt az ügyről a sajtó, s kizártnak tartom, hogy a mostani ítélettel befejeződött volna Lantosék kálváriája. Nem csak, mert az elsőrendű vád­lottra, Lantos Tamásra kiszabott megyei bírósági ítéletet az ügyész megfellebbezte, de azért is, mert az előző hónapokban történtek okán tavaly február­ban Komlón elkövetett emberö­lés a sokszor megalázott ember végső reakciójának mintapéldái közé tartozik. Idézni fogják. Az alaphelyzetet az olvasó már több forrásból is ismerheti. Tamás, a fiatal vállalkozó elvált feleségétől, Erikától, aki később összeköltözött Gyulával, az esz­tendőket börtönben töltött aranyifjúval. Hosszú lenne so­rolni a tényeket és a mellé- kes(nek tűnő) körülményeket, legyen elég annyi, hogy Erika több alkalommal is feltörte volt férjének lakását, elszállítva on­nan a bútorokat, miegymást - elsősorban, mert Tamás nem fi­zette a közös fiúk után járó gyermektartási díjat. (A volt férj erre azt mondja, azért nein fizetett, mert felesége jóval töb­bet vitt el tőle, mint ami jog sze­rint egy válás után jár.) Erika viszont - egyébként joggal - mindenképpen szerette volna a pénzt. Eme kívánságát többször is ex-féije tudomására hozta, például Gyula és barátai segítségével, akik Tamást több­ször megverték, s tanúk állítása szerint néhányszor ki is rabolták őt, vagy a kocsiját. Tamásnak jó ideje már, hogy egyetlen nyugodt napja se volt - a rendőrségre pedig hiába ment, nem volt segítség. Gyulát tavaly februárban ölte meg. Este értesítette CB-n taxis kollégája, hogy Erikát és barát­ját éppen most fuvarozta el egy, a Tamás lakásával szemben lévő házba. Ő pedig erre azt gondolta, volt felesége talán újra feltöri a lakást, s mivel ott­hon hagyott 60 ezer forintot és egy pecsétgyűrűt, hazament, hogy kimentse értékeit. Ettől kezdve - az életben ma­radt érintettek egymásnak el­lentmondó vallomásai miatt - homályban marad néhány rész­let, azt azonban tudjuk, hogy Gyula és Erika bejutott Tamás lakásába, s ott Gyula Tamást késsel fenyegette meg. A késsel hadonászó embert látva pedig - a bíró szavai sze­rint - Tamás joggal vélhette úgy, hogy az az életére tör. Ekkor került elő a 70 centis vasrúd, mellyel Tamás agyon­verte volt felesége élettársát. A holttest fején kilenc ütés nyo­mait azonosították, s ebből a ki­lencből az első kettő jogos ön­védelemként volt értékelhető. Az indulattól és a hosszas megaláztatásoktól elborult tu­datú ember tehát hétszer sújtott - úgy, hogy arra a jog szerint nehezen található mentség. Ha csak az nem, hogy ha az em­berre késsel támad egy őt hóna­pok óta zaklató börtönviselt va­laki, bizony a félelemtől és a ha­ragtól könnyen elveszíti a fejét. így vélekedett a bíróság is. Tamás felfüggesztve kapott két évet, szívbeteg, idős édesapja pedig, aki szintén jelen volt a történteknél, s Erikát, volt me­nyét ütlegelte, másodrendű vád­lottként egy év felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ügyész az elsőrendű vád­lott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. P. Zs. Változatlanul növekszik a behajthatatlan társadalombizto­sítási járulékok nagysága, emi­att az alapok jelentős hiánnyal küszködnek - jelentette be dr. Kiss Lenke, az Országos Egész­ségbiztosítási Igazgatóság fő­osztályvezetője egy tegnap, fő­leg vállalat munkaüggyel fog­lalkozó szakembereknek tartott fórumon. Éppen ezért gondos­kodni kellett arról, hogy az ez évi költségvetésen belül hogyan lehet a hiányokat csökkenteni. Még tavaly, az 1994. évi költségek tervezése közben az volt a megállapodás, hogy a táppénzre fordítható kiadások nagysága nem változhat, vagyis 34 milliárd forint körüli összeg­nek kell maradnia. Ez viszont a számítások szerint 6 milliárddal kevesebb a szükségesnél, töb­bek között ezért is kellett vál­toztatni a társadalombiztosítási törvényt. Az Országgyűlés által elfogadott módosítások értel­mében igazán csak a járuléka­lapról szóló rendelkezés változ­tatásának következtében jut plusz pénz az alapba. Ez pedig az, hogy ezentúl a tiszteletdíjak után is kell járadé­kot fizetni, s mivelhogy ilyen jellegű kifizetések elég gyakran előfordulnak vállalkozásoknál, egyesületeknél, társadalmi szervezeteknél, a társadalom- biztosítás ebből tisztes bevételre számíthat. Mindent összevetve az előzetes számítások alapján a bevételek az idén sem fogják fedezni a kiadásokat, éppen ezért továbbra is szükség lesz költségvetési támogatásra. B. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom