Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-17 / 16. szám

Reklámtörvény februárban? Az érdekeltek között sincs egyetértés (3. oldal) Átmeneti szállás nyílt Szigetváron A napokban adták át Sziget­váron a régi kórház területén ki­alakított átmeneti szállást, amelyben a hajléktalanok ideig­lenes elhelyezését biztosítják. Az összesen 12 férőhelyes szál­lás kialakítása több mint 1 mil­lió forintba került. T emetőcsinosítás Pellérden Húsznál is többen szorgos­kodtak szombat délelőtt Pel­lérden a temetőben, hogy elül­tessék azt a több mint 60 fe­nyőfát, amiket a környezet csi­nosítására szánt az önkor­mányzat és az egyházközség. A facsemeték egy részét Ács Béla díjmentesen bocsátotta rendelkezésre, míg a többihez szükséges pénzt a faluban élők adták össze. Minden fronton folytatódtak a boszniai harcok Bili Clinton amerikai elnök vasárnap, helyi idő szerint 18 órakor Géniből visszautazott Washingtonba. Clinton a svájci konferenciavárosban Háfez Asszad szíriai elnökkel a kö­zel-keleti békefolyamat elmé­lyítéséről tárgyalt. Az amerikai államfő elnöki beiktatása óta most járt először európai körúton. Brüsszelben részt vett a NATO-tagállamok csúcstalálkozóján, majd Prágá­Újra Kovács Mózest válasz­tották megyei elnöküknek a szociáldemokraták, s hétvégi küldöttgyűlésükön négy or­szággyűlési képviselő-jelölt­jüket is megnevezték. A szombati, Pécsett, a József Attila Művelődési Házban meg­tartott rendezvényen biztossá vált, hogy Komló körzetében Szabó Sándor (bányász), Sikló­séban Solymosi Imre (népmű­velő), Szigetváréban Kaproncai József (Vasas Szakszervezet), míg a pécsi 1-es körzetben Ko­vács Mózes lesz az MSZDP képviselő-jelöltje. Három kör­zetben még nincs döntés. A szombati küldöttgyűlésre - a novemberi után - azért került sor, mert az Ellenőrző Bizottság szavazástechnikai okok miatt A hétvégén sok autós életét megnehezítette a sűrű baranyai köd. A Közúti Igazgatóság tájé­koztatási szerint főleg a Me­csekben voltak nagyobb ködfol­tok, és emiatt a látótávolság sokszor 50-100 méterre csök­kent. A köd jelenléte ráadásul nedves utakat is eredményezett. A pogányi Meteorológiai Megfigyelő Állomás szerint a ban a visegrádi négyek állam- és kormányfőivel tanácskozott. Az amerikai elnök Prágából Ki- jevbe, Moszvába, Minszbe és végül Genfbe utazott. Bili Clinton és Háfez Asszad egyaránt megelégedéssel nyi­latkozott a közel-keleti rende­zésről Genfben folytatott tár­gyalásaik eredményéről. „Még rengeteg a tennivalónk, de a célhoz közelebb jutottunk” - je­lentette ki Bili Clinton vasárnap megsemmisítette az előző vá­lasztás eredményét. A megyei vezetőséget így újjá kellett vá­lasztani: a 700 baranyai szoc- demet reprezentáló vezetőséget ezután Kovács Mózes, Horváth László alelnök és Gyarmati Lászlóné titkár irányítja. Az egység megteremtése véglegesnek tűnik, bár az utóbbi évek MSZDP-betegsége még kisért. Vasárnap ugyanis - kicsiny részvétel mellett meg­tartott - „ellengyűlést” hívott össze a párt egyik újjászerve­zője. A megyei vezetőségbe be nem választott Simon József - többek támogatása mellett - ki­látásba helyezte, hogy néhány tucat társával a pártbeli ellen­zékként működő Kéthly-plat- formhoz csatlakozik. Pauska köd vasárnap délutánra a déli-délkeleti légmozgásnak köszönhetően már oszladozott, és este 6 órakor már 1500 mé­terre nőt látótávolság. A meleg­fronti ciklonnal várt hóval kap­csolatban azt mondták, hogy a plusz másfél fokban (éjszaka sem volt hidegetíb) valószínű­leg elolvad majd a csapadék. este a szíriai elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten. Mind Háfez Asszad, mind az amerikai elnök amellett foglalt állást, hogy a 242-es, 238-as és a 425-ös ENSZ határozatok, to­vábbá a „területet a békéért” alapelv valóra váltása megvet­heti az Izrael és a Szíria közötti átfogó békeegyezmény alapjait. Ez az első eset, hogy Szíria le­hetségesnek tartja az Izraellel kö­tendő átfogó békemegállapodást. Jegor Gajdar nem vesz részt az új orosz kormányban Jegor Gajdar, az orosz kormányfő első helyettese va­sárnap váratlanul bejelentette: az új kabinetben nem kívánja megtartani beosztását, mivel nem akar felelősséget vállalni azokért a döntésekért, ame­lyek meghozatalában nem vett I részt. Viktor Csernomirgyin kormányfő várhatóan hétfőn teszi közzé a kormánytagok névsorát. Gajdar döntése - amennyiben nem taktikai lé­pésről van szó - moszkvai megfigyelők szerint azt jelez­heti, hogy Borisz Jelcin az ed­digi radikális reformokat foly­tató kormány helyett egy mér­sékeltebb középutas kabinet alakításában érdekelt. Gajdar ellenezte az orosz és fehér­orosz pénzügyi rendszer ösz- szevonására vonatkozó bank­közi megállapodást, és ne­hezményezte az új parlamenti székház építésére vonatkozó döntést. Boszniában némileg gyen­gülve, de minden fronton foly­tatódtak a harcok. Szarajevóban a szerb-muzulmán frontvonal­nál állandóan lövöldöztek a hét végén. Vitéznél a horvátok heli­kopterekkel próbálják támo­gatni ostromgyűrűben rekedt alakulataikat. A NATO-légi- kötelék egyelőre még nem vett tudomást a légtérzárlat megsértéséről, de az ENSZ-erők rendszeresen be­A szabadon választott felelős Parlamenttől az esélyegyenlő­ség biztosítását kéri az a nyilat­kozat, melyet a magyar katoli­kus iskolák naggyűlése fogadott el. Megelégedéssel veszik tu­I domásul, hogy törvényeink biz­tosítják a szabad iskolaválasz­tást és a szabad iskolaalapítás jogát. Emellett felhívják a fi­gyelmet arra, hogy ugyanazok a kedvezmények illessék meg őket is, mint az azonos feladatot ellátó állami, illetve önkor­mányzati intézményeket, a fenntartók pedig legyenek olyan pénzügyi helyzetben, hogy ugyanazokat a juttatásokat tud­ják megadni, amelyeket az ál­számolnak arról, hogy a tér­ségbe helikoptereket, sőt repü­lőt is irányítanak. Radovan Karadzic boszniai szerb vezető a jövő heti genfi tárgyalási for­duló előtt már jó előre közölte, hogy nem hajlandó beszüntetni Szarajevó ostromát, s nem en­gedélyezi a tuzlai repülőtér megnyitását. Hozzáfűzte, hogy a szerbek semmiképp sem hagy­ják el Szarajevót, amely „szerb város, s a helyi szerb állam székhelye lesz”. lami, illetve önkormányzati in­tézmények alkalmazottai a tör­vények szerint megkapnak. Elvárják, hogy senkit se ér­hessen erkölcsi, jogi, anyagi hátrány azért, mert a lelkiisme­reti és vallásszabadságról, va­lamint a közoktatásról szóló törvény értelmében a szabad is­kolaválasztás és iskolaalapítás jogával él. Szombaton ezerötszáz egy­házi iskolában dolgozó pedagó­gus gyűlt össze Budapesten a Nemzeti Körcsarnokban, ahol neves előadók tájékoztatták őket helyzetükről és feladataik­ról. A részvevőket II. János Pál pápa levélben köszöntötte. (Folytatás az 5. oldalon.) Waslavik László a „Petőfi”-t szereti (5. oldal) Egységesülő szocdemek Sűrű köd Baranyában Ne kerüljenek hátrányos helyzetbe Katolikus iskolák kongresszusa Bili Clinton befejezte európai körútját Mayer Mihály (balról), római katolikus megyéspüspök és Szalay Lajos református lelkész az imahét tegnapi nyitóren­dezvényén kézfogással tett hitet az egység mellett. (Tudósítá­sunk az 5. oldalon) Fotó: Szundi György Szívroham következtében, 72 éves korában szomba­ton elhunyt Cziffra György, a Franciaországban élő zongoraművész. Cziffra Budapesten született, és 1956 után emigrált Ma­gyarországról Franciaor­szágba. Róna Viktor Hosszantartó, súlyos be­tegség után szombaton, 58 éves korában elhunyt Róna Viktor, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Lisz-díjas magántáncosa, érdemes és kiváló művész. Taxizni nehéz Azt beszélik taxis körök­ben, hogy a blokád óta, és épp amiatt, rájuk jár a rúd. Ezt per­sze nehéz lenne bizonyítani, de az biztos, hogy taxisnak lenni ma Magyarországon nem éppen örömteli vállalko­zás, életüket és munkájukat megnehezítik az újabb és újabb előírások. Az új, kötelező óráknak hat-hét típusát forgalmazzák, egy közülük osztrák, a többi magyar gyártmány. Pécsett egy típust alkalmaznak a kü­lönböző taxis cégek, ezt Gu­lyás István műszerész szereli be. Az órákkal nemigen lehet manipulálni, de kikapcsolha- tóak, a taxis és az utas megál­lapodásán múlik csupán, hogy működik-e menet közben vagy sem. Vasárnap koradélután csak néhány kocsit lehet találni a belvárosban. Szüts János a Taxi Tízezertől reggel fél hat óta dolgozik:- Volt akinek nem sikerült beszereznie az órát december­ben, különböző okok miatt. Nem beszélve arról, hogy bo­nyolult a beszerelése is, hiszen itt a kerék méretéhez, fordula­tához igazítják a jeladót. Hi­szen különböző például egy Lada és egy Mercedes meg­hajtása, kerékátmérője. Ezért aztán hol ilyen, hol olyan al­katrész hiányzott, nem tudták beszerelni az órák egy részét. Persze attól, hogy csoda-órá­kat szerelnek a kocsikba, a ta­xisok nem lesznek se becsüle­tesebbek, se udvariasabbak, tehát nem lesz a szolgáltatás jobb minőségű. (Folytatás az 5. oldalon) Dárdai, a PMSC-Fordan játékosa (csíkos mezben) lő a bajai kapura Szundi György felvétele A Parmalat FC nyerte a tornát Befejeződtek Pécsett, a vá­rosi sportcsarnokban a Nemzeti Sport - Szaknévsor - Liga Kupa teremlabdarúgó torna pé­csi csoportjának küzdelmei. A szombaton háromszor nyertes Parmalat FC a vasár­napi, negyedik meccsén is dia­dalmaskodott, ezzel első lett a tornán. A baranyai csapatok közül a PMSC-Fordan csalódást oko­zott, már szombaton eldőlt, hogy nem juthat tovább, végül csak harmadik lett. A Beremend a negyedik, a Mohácsi FC az ötödik (utolsó) helyet szerezte meg. Tomagyőzelmével a székes- fehérvári Parmalat FC (volt Vi- deoton-Waltham) a budapesti országos döntőbe került. (Tudósítás a 16. oldalon.) Gyászol a magyar kulturális élet Cziffra György :: KÖZÉLETI NAPILAP üj Dunántúlt napló V. évfolyam, 16. szám 1994. január 17., hétfő Ára: 16,30 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom