Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-15 / 14. szám
1994. január 15., szombat Közélet 7 Március 15. - jogvesztő határidő! Megváltozott a mozgáskorlátozottak támogatása A háziorvosok adják az orvosi szakvéleményt Szigorodott a támogatás feltételrendszere Alaposan megváltoztatták a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendszerét. A változtatás jellemzője, hogy lényegesen szigorították, korlátozták a segítés feltételeit. A módosítás nem titkolt célja, hogy csökkentsék a kiadásokat, mivel a korábbi rendszer változtatás nélküli működtetésével járó költségeket nem tudják finanszírozni. Az indok szerint a két évvel ezelőttijogszabály gyakorlati végrehajtása során ugyanis a súlyos mozgáskorlátozottakon kívül mások is részesülhettek támogatásban. A mostani jogszabály ki akarja zárni ezt a lehetőséget, de félő, hogy e szándék ostora pont azokon csattan, akik valóban nagyon rászorulnak a segítségre. A visszaélés lehetősége pedig változatlanul nem kizárt, hiszen a háziorvosoknak nem érdekük, - főleg a vitatható esetekben - hogy olyan szakvéleményt adjanak, amellyel elütik a betegeiket az esetleges támogatásoktól. Baranyában 5000 ember A kormányrendeletet a múlt héten kapták a települések polgármesteri hivatalai, s a tartalmáról most már részletes felvilágosítást tudnak adni mindazoknak, akiket a rendelet érint. Baranyában hozzávetőlegesen ötezer személyről, illetve családjukról van szó. Ezentúl különbséget tesznek súlyosan mozgáskorlátozott és mozgáskorlátozott személyek között. Ennek függvénye, hogy ki, milyen támogatásban részesülhet. A „csak” mozgáskorlátozott emberek parkolási engedélyt kaphatnak közlekedési támogatásként. A súlyosan mozgáskorlátozott személyek többféle támogatásban részesülhetnek. így személygépkocsi vásárlásához nyújtható úgynevezett szerzési, személygépkocsi átalakítási és közlekedési támogatásban, illetve részükre is parkolási engedély adható. Mozgáskorlátozottnak minősíti a kormányrendelet azokat az embereket, akik különböző betegségek miatt képtelenek jelentős távolságra gyalogolni, illetve a tömegközlekedési eszközöket csak nagy nehézségek árán tudják igénybe venni. Gépkocsi támogatás Súlyosan mozgáskorlátozottaknak pedig azokat tekinti, akik a betegségük miatt tartós állásra, járásra, lépcsőn közlekedésre, kapaszkodásra nem képesek és emiatt tömegközlekedési eszközökön nem tudnak utazni. A súlyosan mozgáskorlátozottak segítésének egyik formája a személygépkocsi szerzési támogatás. Az itthon vásárolt autóknál a vételárhoz, a külföldről behozottaknál a vám-és általános forgalmi adó költségéhez lehet ezt kérni. A támoga■ tás mértéke a vételár 60%-a, legfeljebb azonban 240 000 forint. Aki ebben részesül, öt évig nem igényelheti újra. Az előző évek gyakorlatához képest kisebb lökettérfogatú kocsik vásárlását támogatják. Benzinüzeműeknél ez maximum az 1610 köbcentit jelenti - korábban 2ooo volt a felső határ - a dízelüzeműeknél pedig 2000-re redukálták a 2500-as felső határt. De csak az kaphatja meg a szerzési támogatást, aki vezetői engedéllyel rendelkezik és a vele közös háztartásban élő hozzátartozóival együtt az egy főre jutó, a tárgyévet megelőző év - azaz a tavalyi - havi, átlagos nettó jövedelme az adott év január 1. napján hatályos öregségi nyugdíj legkisebb összegének két és félszeresét nem haladja meg. (Ez az összeg jelenleg 17 000 forint.) Szerzési támogatást kérhet az is, aki ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezik, de a személygépkocsival történő szállítását a vele legalább egy éve közös háztartásban élő, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező házastársa, vagy szülője írásban vállalja. (Kihagyta a rendelet az élettársat, a gyermeket, a testvért,a vöt, illetve a többi közeli hozzátartozót.) Ugyancsak igényelhetik ezt a támogatást azok a szülők, akik a 3-18 év közötti, velük közös háztartásban élő gyermekek rendszeres, intézményi ellátása, gyógykezelése, vagy tanulmányai miatt vállalják a személy- gépkocsival történő szállítást. (Rendszeresnek minősül a havi legalább két alkalom.) A jövedelmi, illetve egyéb feltételek az utóbbi két csoporthoz tartozókra is érvényesek. Az a súlyosan mozgássérült, ki a meglévő személykocsiját akarja átalakítani, az maximum 30 000 forint támogatást kaphat. Ez a támogatás is ötévenként igényelhető. A feltételei nagyrészt megegyeznek a szerzési támogatás adhatóságának feltételeivel, illetve az a nem mozgássérült is igényelheti, akinek az átalakításra a házastársa, vagy a vele közös háztatásban élő gyermeke szállítása céljából van szüksége. Adják be a kérelmeket! A közlekedési támogatás összege 6000 Ft/év, a 3-18 év közötti, illetve a 60 év feletti, 12 ezer Ft/év a 18-60 év közötti súlyosan mozgássérülteknél. A jövedelmi viszonyokat itt is figyelembe veszik. Egyben megszűnik a kötelező felelősségbiztosítási támogatása, illetve akinek még 1993-ban állapították meg, az 1994. I. negyedévére még érvényesítheti a biztosítónál. A parkolási engedély, illetve az átalakítási támogatás iránti kérelmet évközben is beadhatják, akiknek erre van szüksége, ám a szerzési és a közlekedési támogatás igénylésének határideje március 15. Ez rendkívül fontos, mert a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár! Épp ezért azt javasoljuk minden érintettnek, hogy március 15-ig feltétlenül adják be a kérelmüket a polgármesteri hivatalokhoz (Pécsett a területi szociális irodákhoz), még akkor is, ha nincs a kezükben az összes szükséges irat - például a jövedelemigazolás -, mert ezeket később még pótolni lehet. Biztos, hogy nem lesz egyszerű mindennek a beszerzése, már csak azért sem, mert a rendelet szerint mostantól a háziorvosok adják az orvosi szakvéleményt a mozgássérült- ség mértékéről. Mivel számos mozgássérült már olyan szakorvosi véleménnyel rendelkezik, amely értelmében állapotuk súlyosnak és véglegesnek tekinthető, sőt, határozatuk van arról, hogy gépkocsiszerzési támogatásra jogosultak, hogy nekik is el kell-e menniük a háziorvosukhoz orvosi szakvéleményért? Dr. Morava Endre, megyei tisztifőorvos elmondta, hogy a jogszabályhoz még egy miniszteri utasítás is tartozik, amely a végrehajtást szabályozza és amely remélhetőleg hamarosan megjelenik. A Népjóléti Minisztériumtól kapott előzetes, szóbeli tájékoztatás alapján azt tudja mondani, hogy azoknak, akiknek 1994. január 1-je előtti időből származó jegyzői határozatuk van a gépkocsi szerzési támogatásra, azoknak nem kell a háziorvostól szakvéleményt kérniük. A sok munkával járó, új feladat teljesítésének segítése céljából az ANTSZ hamarosan szakmai útmutatót ad a háziorvosoknak. Török É. A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásként parkolási engedélyt kaphatnak Fotó: Läufer L. „Taktikai” törvényjavaslat? A látóhatáron mintha oszladoznának a sötét felhők: a miniszterelnök február 7-én, azaz a Parlament idei első munkanapján benyújtja az új médium-törvényt. Bíztató a hír, hiszen a sajtóháború minden rendű és rangú részesének közös véleménye, hogy csak ez a jogszabály hozhat fegyvernyugvást a tömegtájékoztatás frontjain. Sajnos, miként a divatos viccekben, a jó hírhez rossz is társul - nem is egy. A végül hamvába holt előző média-törvényjavaslat új változatáról előzetes konzultációk az ellenzéki pártokkal eleddig nem voltak, s az idő rövidsége miatt valószínűleg nem is lesznek. Márpedig egyeztetés mellőzésével kétharmados törvény sikerre, elfogadásra nemigen számíthat. Rossz jel az is, hogy a rádió és a televízió körül újabb viharok készülődnek. A tömegtájékoztatás két fellegvára hosszú ideje cipeli magával a létszámbeli túlsúly terheit. Dehát a régen esedékes karcsúsítást, a nagyarányú elbocsátásokat pont a külső-belső feszültségek tetőzésének, a törvényi rendezés reménye felcsillanásának, a választási kampány-rakéták begyújtásának napjaira kell időzíteni? Még a mostani ciklusban megszülethet a törvény és vele a hőn óhajtott médium-béke - így a koalíció. Taktikázás, amely csupán arra szolgál, hogy szezon végéig, azaz a választásokig fenntartsa és megerősítse a tévében, rádióban megszerzett kormányzati befolyást - így az ellenzék. Boross Péter eddigi miniszterelnöki ténykedései és gesztusai nem mélyítették a közéletet megosztó gyanakvás és a bizalmatlanság szakadékát. Igazolódik vagy éppen csalókának bizonyul a kormányzási stílusáról eddig kialakúit pozitív kép? A választ alighanem a médium-csaták következő napokban, hetekben lezajló fejleményei adják meg. Bajnok Zsolt Gáz lesz ... Ma támogatják, holnap adóztatják? Az' energetikai kormányzat sikerként értékeli a lakossági gázhálózat fejlesztésében elért eredményeket. Az immár négy éve tartó programot az állam jelentős hitelekkel támogatta. A hálózatba bekapcsolt települések száma 1990-ben négyszázötvennel, 1991-ben négyszáznyolcvannal, 1992-ben már ötszáznyolcvannal, míg 1993-ban - szinte ugrásszerűen - kilenc- száztízzel gyarapodott. Ezzel az eltelt négy év alatt több mint kétszeresére nőtt a gázzal ellátott kistelepülések, falvak száma. Háztartásokban mérve, ez évente körülbelül százezer családot jelent. Hogy ez a lendületes folyamat töretlen marad, azt ma csak remélni lehet. A támogatást jelentő kedvezményes hitelek és pályázatok ugyanis az ország mindenkori pénzügyi helyzetétől függnek. Gazdasági lehetőségeinket ismerve viszont sem a jelen, sem pedig a közeljövő nem kecsegtet sok jóval. Ma még a gázfűtés sokkal olcsóbb, mint a hagyományos, vagy az olajtüzelés, a villamosáramról nem is szólva. Valamennyien emlékszünk rá: nem is olyan régen még a villanyfűtést támogatták, aztán jött a villamosenergia árrobbanása, amikor kedvezményeket kaptak azok, akik olajtüzelésre álltak át. S lám, mára valósággal büntetik azokat, akik ezt az utat járják. Rebesgetik, hogy kormány-berkekben már foglalkoznak a vezetékes gáz árának jelentős emelésével, s ha hinni lehet a híreknek, rövidesen 200-300 százalékkal magasabb tarifát számítanak majd a gáz köbméteréért. De nem biztos, hogy ettől csökkenni fog a fogyasztás, mert a gázfűtés kényelméről nehezen mond le az, aki már próbálta ... d. zs. Vegyeszkepzes Veszprémben Újabb szak indul a Veszprémi Egyetem mérnöki karán: szeptemberben megkezdik a vegyészképzést. A magasszintű természettudományos felkészítéssel, elsősorban a kutatás számára képeznek majd szakembereket jelentette be Gaál Zoltán dékán. Az 1949-ben alapított előd, a Veszprémi Vegyipari Egyetem évtizedekig kizárólag vegyészmérnököket bocsátott ki, majd tanári karral bővült, és a mérnökképzésben is új feladatokra vállalkozott. Ma már gépész- és villamos üzemmérnök-jelöltek is tanulnak Veszprémben. 1992-ben környezetmérnök és műszaki informatikus szakot indítottak, tavaly pedig megkezdték a műszaki menedzser- képzést. A megváltozott kürülmé- nyekhez alkalmazkodó képzéshez és a bővülő hallgatói létszámhoz egyaránt megteremtették a feltételeket: átvette az egyetem a felszámolt Nehézvegyipari Kutató Intézet épületét, ily módon újabb helységekhez laboratóriumokhoz jutott. Kinek az előnyére? Valamikor fizettek, valamikor fizetnek Azt is mondhatnánk: mindez régen volt, amennyire homályban van ez a dolog. Egy alapítványról van szó, ígéretes elnevezésűről: Alapítvány az Önkormányzatok Környezetvédelmi Támogatására. Ki hallott róla? A kezemben van egy kis újság: KÖRNYEZET, ez a címe. Nekem ugyan kissé „önjárónak” tűnik, de tételezzük föl tájékozatlanságomat. Van ebben a kis újságban egy rovat. A tartalma nagyjából másból sem áll, mint arra bíztat, ösztönöz, csalogat, hogy figyeljenek már oda erre az alapítványra. Ha valaki nem csatlakozott volna eddig, vagy a jövőben sem szándékozik, nos, akkor még mindig marad egy esélye: vásároljon az alapítvány KÖRNYEZETÜNKÉRT borítékos sorsjegyéből. Ára 20 forint. Ébből persze arra is következtethetünk, hogy az első, a legfontosabb, az nem más, mint a környezet védelme. De másra is lehet következtetni. Mondjuk: első az üzlet. Még mindig nem szóltunk azonban arról, hogy végül is mi ez az Alapítvány az Önkormányzatok Környezetvédelmi Támogatására. így, csupa nagy betűvel. Bő két évvel ezelőtt hozta létre a Környezetünkért Egyesület és az Ökofinánc Rt. Ez utóbbi cég nem ismeretlen Baranyában sem. A Biomed Rt. egyik részvényese, tekintélyes értékpapírhányaddal. A Biomed szeretné Kökényben a sokat vitatott veszélyeshulladék-égetőt megépíteni. De maradjunk az alapítványnál. Közcélúnak lett bejegyezve, legfontosabb feladata - hallottam a titkárságának vezetőjétől, Fehérvári Katalintól - az ön- kormányzatok környezetvédelmet szolgáló beruházásainak támogatása. És bizony Szigetváron már profitáltak is ebből. Amikor rákérdeztem a polgámesteri hivatalban, hogy mi előnyük származott a csatlakozásból, örömmel jelezték: a szennyvíz- telep beruházásához 200 000 forintot kaptak az alapítványtól. Ez igen, ez már pénz, mondhatnánk. Az említett titkárság- vezető hölgy azonban gyorsan lehűtötte lelkesedésünket:- Ki van zárva! - mondta. Miután Baranyából hét település is csatlakozott az alapítványhoz, néhány polgármesteri hivatalban megkérdeztük: megérte? Kétújfalu körjegyzője csak úgy sorolta, mennyi féle gondjuk van, mind a környezetvédelemhez kötődően, a szemét elhelyezésétől a szennyvízelvezetés megoldatlanságáig. Nem is oly régen - tette hozzá - 100 köbméter szemetet kellett elföldelniük. Ez pedig, mondani sem kell, megnyugtatónak aligha nevezhető megoldás. De sebaj, itt az alapítvány!- Pályázni lehet a támogatásunkra - mondta Fehérvári Katalin. - Eddig 64 érkezett, 15 sikeres volt. Ez érdekes. Az említett újság szerint eddig 47 település ön- kormányzata csatlakozott az országban az alapítványhoz. Ezt meghaladja a pályázók száma. Valószínű, hogy nem egy közülük több pályázatot is beadott. Mindenesetre megkérdeztük:-Mennyit kaptak a nyertesek?-Mi nem adunk készpénzt! Ezért sem értem ezt a szigetvári ügyet... Csak az elképzelt beruházáshoz szükséges szakértők munkáját finanszírozzuk és elsősorban kistelepülések esetében. Ezért azután gyorsan ki kell ábrándítanunk dr. Egrézer János kétújfalui körjegyzőt, aki arra számít, hogy a most készülőben lévő horgásztó és az azt ölelő tervezett pihenőpark kialakításához támogatást kapnak majd az alapítványtól. Bürüs polgármestere, Kovács Gyula igencsak meglepődött a kérdésen: miért csatlakoztak annak idején? Hirtelenjében nem is tudta, miről van szó, mert, mondta, már régen volt. 1992. februárjában döntött úgy a képviselőtestület, hogy 3000 forinttal támogatják az alapítványt. Azt már mondani sem kell: nem kaptak egy fillért sem - de még szakértőt sem - az alapítványtól. Ott ugyanis most azzal vannak elfoglalva, hogy megszervezzék a borítékos sorsjegyárusítás országos hálózatát, mert - mondta Fehérvári Katalin -, egyelőre döcögősen megy. Baranyában például még nincs irodájuk se. Természetesen így irodavezetőjük se, mint ahogy öt megyében és a fővárosban már van. Az utóbbi helyen egyenesen a Torony ház utcában. Pedig a Magyar Hitel Bank Rt. szponzorálja. Mármint a sorsjegyakciót. Végsősoron a szakértőket, akiket a sorsjegy bevételéből az alapítvány finanszíroz. Sőt: akkor egyenesen a környezetvédelmet szolgáló beruházásokat is, elsősorban kistelepüléseken. A kérdés csak az: mikor fizetnek? Odáig, oda egészen le, mikor jut el a pénz? Mondjuk a Toronyház utcából Bürüsig. Mészáros Attila