Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-11 / 10. szám
6 aj Dunántúli napló Háttér 1994. január 11., kedd Washingtonban az orosz faktor döntött A partnerség és a visegrádi csoport Zsirinovszkij: Talpra fogom állítani Oroszországot Clinton amerikai elnök Brüsszelbe érkezett, hogy szövetségeseivel tanácskozzék, majd még ezen a héten, szerdán, találkozik a Visegrádi Csoport állam- és kormányfőivel is, hogy tájékoztassa őket a NATO brüsszeli csúcstalálkozójáról, mindenekelőtt a „Békepartnerség” elnevezésű új programról. Miért találkoztak a nyugati világ vezetői Brüsszelben, s mit hozhat magával Clinton Prágába? Matus János a Védelmi Kutató Intézet starté- giai szakértője válaszok ezekre a kérdésekre. Három probléma A NATO-csúcs előtt a tagállamoknak alapvetően három problémával kellett szembenézni. Az első, a négy közép-európai ország (Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia) vagyis a Visegrádi Csoport részéről jelentkező egyre erőteljesebb nyomás a teljes jogú tagként történő csatlakozás érdekében. A második, Oroszország határozott ellenzése a NATO határainak keleti irányú kiterjesztésével szemben, hivatkozva az orosz biztonsági érdekekre. A harmadik, valamiféle közös álláspont kialakítása, amely tükrözi a NATO 16 tagállamának véleményét, ugyanakkor megfelelő megoldást ad az előző két problémára is. A harmadik probléma az első kettő következménye, hiszen a legnagyobb megosztottság, a legerőteljesebb viták éppen a szövetség jövőbeni kiteijesztésé- vel, új tagok felvételével kapcsolatban alakultak ki. A csúcstalálkozó előtti napokban azonban sikerült az eltérő álláspontokat közös nevezőre hozni és így lehetővé vált a „Békepartnerség” meghirdetése. A NATO-n belüli viták elemzése azt mutatja, hogy elsősorban az Egyesült Államok és Németország tanúsított nagy érdeklődést a megfelelő stratégia kidolgozása iránt. Mindkét ország kormánykörein belül voltak olyan nézetek, amelyek szerint a Visegrádi Csoport előtt minél előbb meg kell nyitni a szövetségi rendszer kapuit. Ugyanakkor befolyásos politikai körök voltak azon álláspont mögött is, amely szerint fontosabb az oroszok érzékenységének tiszteletben tartása, nem szabad a NATO kibővítésével veszélyeztetni a Jelcin nevével fémjelzett orosz reformpolitikát. Ezen álláspont szerint a NATO kibővítése az orosz reformellenes erők malmára hajtaná a vizet. A döntés igazolható Az Egyesült Államokban azok álláspontja kerekedett felül, akik az orosz érzékenységet és Jelcin támogatását sorolták az első helyre. Stratégiai szempontból ez a döntés teljes egészében igazolható, hiszen Oroszország - politikai és gazdasági szétziláltsága ellenére - továbbra is nukleáris fegyverekkel rendelkező, katonailag erős nagyhatalom, amellyel az Egyesült Államok nem akar ismételten szembekerülni, mint a hidegháború idején. Ellenkezőleg, segíteni akarja, hogy átalakuljon egy valódi demokráciává, amely végre megbékél önmagával és nemzetközi környezetével egyaránt. Németország azonban, annak ellenére, hogy szintén nagymértékben érdekelt Oroszország átalakulásában, a fontossági sorrendben úgy tűnik, a Visegrádi Csoportot, az ide tartozó országok biztonságát és demokratikus fejlődésének zavartalanságát teszi az első helyre. Közép-Európa prioritása a német politikában szintén érthető, hiszen Németország biztonságára ez a térség sokkal közvetlenebb hatást gyakorol, mint a többi NATO-tagállaméra. Ilyen előzmények után született meg és vált nyilvánosan is ismertté 1993 októberében a „Békepartnerség” elnevezést viselő koncepció, amelyet az amerikai védelmi miniszter terjesztett elő a NATO-beli parten- reinek németországi Trave- mündében tartott értekezleten. A Clinton elnök nevével fémjelzett elképzelést a NATO szokásos decemberi értekezlete is jóváhagyta. A lehetőségek A „Békepartnerség” valamennyi európai államnak - beleértve a volt Varsói Szerződés tagállamait, valamint a semleges és el nem kötelezett országokat - lehetővé teszi, hogy kétoldalú megállapodások alapján együttműködést alakítsanak ki a NATO integrált katonai szervezeteivel. Lehetőség nyílik közös katonai tervezésre, közös hadgyakorlatok szervezésére, továbbá az együttműködés megfelelő „begyakorlása” után közös békefenntartó és béketeremtő műveletekben való részvételre. A „Békepartnerség” tág teret ad a kívülállók önálló kezdeményezéseinek, ami különbségeket eredményezhet az együttműködés formáiban, mélységében és sebességében. A katonai együttműködés mellett a partner országoknak lehetőségük lesz résztvenni a NATO politikai intézményrendszerének munkájában is. A „Békepartnerség” határozott előrelépést jelent az Észak-atlanti Együttműködési Tanács által biztosított keretek közötti együttműködéshez képest. Egy elem azonban hiányzik belőle, amelyet a Visegrádi Csoport országai különösen fontosnak tartanak: egyértelmű elkötelezettség a NATO részéről, hogy katonai védelmet nyújt ezen országoknak külső fegyveres támadással szemben. Ezt a garanciát azonban a NATO nem hajlandó megadni, mert az alapszerződés szerint ez csak a tagállamokat illeti meg, új tagok felvételére azonban egyelőre nincs lehetőség. További gondos elemzést igényelne, hogy mennyiben játszik döntő szerepet Oroszország ellenállása, vagy az csak ürügy, és a valódi ok a NATO tagállamok politikai akaratának, illetve egyetértésének hiányában keresendő. A Visegrádi Csoport országai kezdetben óvatos pesszimizmussal fogadták a „Békepartnerség” gondolatát. A december 12-i oroszországi parlamenti választások eredményei, a szélsőséges nacionalista erők nagyarányú támogatottsága és különösen Vlagyimir Zsirinovszkij fenyegető nyilatkozatai azonban ugrásszerűen fokozták az aggodalmakat egész Közép-Eu- rópában. Az orosz nacionalizmus és a birodalmi elképzelések feléledése érthetően sokkal fenyegetőbb Közép-Európa, mint a Nyugat számára. Ennek következtében a „Békepartnerség” megítélésében tapasztalható kezdeti csekély különbségek hirtelen megnőttek. Ezért van az, hogy Walesa lengyel elnök, aki korábban sem volt ismeretlen szókimondásáról, egyenesen azzal vádolta a NATO tagállamok kormányait, eltűrik, hogy Jelcin irányítja az egész Észak-atlanti Szövetséget. A lengyel államfőnél sokkal óvatosabb formában, de magyar vezető politikusok is enyhe elégedetlenségüknek adtak hangot a „Békepartnerséggel” kapcsolatban. Á lengyel és a magyar vezetők nyilatkozataival gyakorlatilag egybecsengett a szlovák elnök nyilatkozata is. A cseh magatartás Egyedül a cseh kormány álláspontja tért el lényegesen a másik három kormányétól. A cseh politikusok hangoztatták a programmal való teljes egyetértésüket, ezt az alkalmat is felhasználva a távolságtartás de- monstárálására a Visegrádi Csoport többi országától. Ez a cseh magatartás érdekes helyzetet teremtett Clinton elnök pár- gai látogatása előtt. A cseh álláspont ezen a konzultáción először is gyengíti a csoport többi tagjainak érvelését, és ezzel megkönnyíti Clinton dolgát a „Békepartnerség” elfogadtatásában. Kérdéses azonban, hogy más oldalról az amerikai vezetés hogyan ítéli meg a különutas cseh magatartást. Matus J. Zsirinovszkij nem a véletlen terméke. Erre világít rá Walter Laqueur az orosz jobboldal harcias nacionalizmusával foglalkozó könyvében, amely „A méh termékeny még” címmel jelent meg a könyvpiacon. Nem a semmiből jött Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung ismertetéséből megtudjuk: ártalmatlanul kezdődött a dolog. Vlagyimir Zsirinovszkij 1990 tavaszán, az akkor nemrég elhunyt Andrej Szaha- rov - az emberi jogok tiszteletben tartásáért küzdő tudós - barátaiként mutatta be újonnan alapított Liberális Demokrata Pártját (LDP). Abban az időben alig keltett figyelmet, hiszen szinte senki sem ismerte a magacsinálta újdonsült pártvezért. Egy röpke évvel később azonban a politikus-jogásznak nem csupán hatmillió szavazatot sikerült szereznie az elnökválasztáson, hanem az is kiderült: nem jelentéktelen szónoki képességekkel rendelkező nacionalista is. A szovjet birodalom széthullása még népszerűbbé tette Zsi- rinovszkijt - különösen az önérzetükben megalázott nemzeti bolsevikok és a katonák körében, ugyanis szenvedélyesen emelte fel szavát az ország hanyatlása ellen. Bár meglepő volt Zsirinovszkij legújabb választási győzelme, mégsem a semmiből jött. Az LDP híveinek gyors gyarapodása összefüggésben van mind az orosz korszellemmel, mind pedig a történelemben mélyen gyökerező orosz hagyománnyal. Zsirinovszkij, aki - jóllehet apja zsidó volt - maga antiszemita, messzemenően támaszkodik ama szláv érzelmi kötődésre, amely a múlt században az első önálló orosz ideológiává szélesedett, és követőkre talált nagyműveltségű személyek közt is. Ezek egyike volt a költő Tjutcsev is, akinek egykori vágyát epigonja, Zsirinovszkij ma különböző változatokban ismételgeti: lelki szemei előtt olyan Oroszország lebegett, amely a Nílustól a Néváig, az Elbától Kínáig és a Gangesz- től a Dunáig terjed. Táborát értelmiségiek alkotják A frankfurti lap egy másik számában Elfie Siegel azt vizsgálja, kik sorakoztak fel Zsirinovszkij mögött, látványos választási sikerhez segítve decemberben a nacionalista vezért, és megállapítja: Zsirinovszkij táborát nem elsősorban a megalázottak és sértettek alkotják, hanem a műszaki értelmiségiek, a tudósok valamint a munkásság körei. E szélsőjobboldali párt jövőbeni képviselői túlnyomórészt közgazdászok, jogászok, mérnökök, de orvosok, vállalkozók, katonatisztek és újságírók is megtalálhatók köztük. A párt - becslések szerint - százezer fős tagsága az Orosz Tudományos Akadémia Társadalmi és Politikai Kutatóintézetének elemzése szerint 40 százalékban alkalmazottakból és a műszaki értelmiség képviselőiből tevődik össze. Az adatok tanúsága szerint minden tizedik tag tudományos tevékenységet folytat. Hasonló az aránya a munkásoknak, különböző tanulmányokat folytatóknak, vállalkozóknak és nagyiparosoknak is. A tagok kétharmadának van felsőfokú végzettsége. A nők részaránya nem haladja meg a tíz százalékot. Minden második tag 30 és 50 év közötti, 15-20 százalék az 50 évesnél idősebbek részesedése, a maradék egyharmad 30 év alatti. Zsirinovszkij követői, akik 44 százalékban nagyvárosokból, 56 százalékban pedig kisebb városokból valók, mindenekelőtt az „államhatalom gyengesége” miatt aggódnak, csak második helyen nyugtalanítja őket a korrupció. A kutatások eredményei azt mutatják, hogy Zsirinovszkij választóinak törzsét az aktív munkaképes lakosság alkotja. A reformokkal való elégedetlenség kevésbé a saját anyagi helyzet romlásához kapcsolódik: inkább az országban egyre növekvő fejetlenség és anarchia táplálja. A belföldi tömegbázis mellett a jelek szerint külföldi támogatókra is akadt az oroszországi Liberális Demokrata Párt. A FÁZ holland újsághíreket idéz, amelyek szerint nagyrészt az Amszterdamban bejegyzett Global Money Management (GMM) cég fedezte Zsirinovszkij 800 ezer dollárnyi költséggel járó választási kampányát. A lapok úgy tudják, hogy a GMM tulajdonosa egy 26 éves orosz fiatalember, aianek Moszkvában is van egy cége. Oroszország felett szálló sólyom Zsirinovszkij, akinek választott jelképe egy - Finnországtól Alaszkáig terjedő - Oroszország felett szálló sólyom, az elmúlt két és fél évben számos kijelentésével táplálta az Oroszország szomszédainak félelmét. íme ezekből egy csokor: „Újra talpra fogom állítani a siralmas állapotban leledző Oroszországot.,, „Arról a napról álmodom, amikor Oroszország katonái az Indiai-óceán vízében tisztíthatják meg csizmáikat.” „Az úgynevezett Odera-Ne- isse-vonal nem a történelem utolsó szava.” „Bevettük Berlint 1945-ben, aztán újra visszaadtuk. Az eredmény: a németek jól élnek, mi pedig rosszul. Miért vettük be hát Berlint? Németek millióit kellett volna arra kényszeríte- nünk, hogy nekünk dolgozzanak.” „Ha bent ülök majd a Kremlben, próbáljon csak egy német ferde szemmel nézni ránk, oroszokra, ... ti németek mindannak megfizetitek az árát, amit mi oroszok Németországban felépítettünk ... Ugyanez vonatkozik Japánra is. Új Hirosima és Nagaszaki lesz majd. Nem fogok vonakodni, hogy bevessem az atomfegyvert. Tudják, mit jelentett a mi országunk számára Csernobil. Németországban is megkapják majd a maguk Csemobilját.” „Moldova és a balti köztársaságok Liechtenstein méretűek lesznek. Ukrajnának pedig egész keleti és déli részét vissza kell adnia.” „Kazahsztán mesterséges képződmény, amely csak orosz uralom alatt képes fejlődni.” Mindez nem gátolja Zsiri- novszkijt abban, hogy ismételgesse: „Hányszor mondjam, még hogy nem tartunk igényt más országokra.” A decemberi oroszországi választások „hőse” - mint az FÁZ idézetgyűjteményéből kiderül - egyéb nézeteit is egyértelműen fogalmazta meg: „Gajdar (miniszterelnök-helyettes) félzsidó, a Nemzetközi Valutaalap pedig a zsidó összeesküvés része.” „Bár nem vagyunk antiszemiták, nem fogjuk tűrni a zsidók további megerősödését.” „Nem vagyok fasiszta. Az emberi jogok harcosa vagyok.” De még mielőtt valaki elér- zékenyülne: „Miért halmozzuk el magunkat szenvedésekkel? Inkább másoknak kellene juttatnunk őket.” - mondta egyszer a populista vezér. Afganisztán Dzsingisz kánja Amikor a szovjet behatolók a mudzsahedekkel vívott harcukban már végkép nem tudták, hová és merre, remek ötletük támadt: hozzá fordultak segítségért. És Abdul Rasid Dosztum a kabuli kommunista rendszernek tett szolgálataival sohasem okozott csalódást szovjet megbízói számára. Senki sem volt kegyetlenebb az afgán szabadságharcosokkal szemben, mint az ország északi részéről származó, az üzbégek törzséhez tartozó tábornok. Nevének puszta említése félelmet és rettegést keltett, különösen Afganisztán keleti részén, a pakisztáni határ közelében. A Koszt városáért vívott csatákban tanította rettegésre ellenfeleit, mindenekelőtt Gul- buddin Hekmatjár pastu vezért és követőit. Megbízói méltóképpen jutalmazták érdemeit: kétszer tüntették ki a „Köztársaság Hőse” címmel. Dosztum, a köpcös, harmincas éveinek vége felé járó, szúrós szemű férfiú, katonai könyörtelenségen kívül politikai érzékről is tanúbizonyságot tett. Amikor a szovjet csapatok kivonulása után egyre inkább inogni kezdett a moszkvai helytartók trónja, kezdetben visszafogottan viselkedett, de aztán annál inkább rákapcsolt: 1992 tavaszán teljes pálfordu- lással jelentősen hozzájárult ezzel azoknak a bukásához, akik korábban a szovjetek kegyeiből kerültek hatalomra. Miközben a háború által lényegében megkímélt afgán főváros ostroma egyre inkább rombolást hozó, hatalmi vias- kodássá fajult, és a versengő mudzsahed csoportok a szenvedő lakosság szemében mindinkább hitelüket vesztették, Dosztum saját házatáját gyara- pítgatta. A Hindukuson túl lévő, Mazar-i-Sarif-i fellegvárában óriási fegyverraktárt épített ki a kivonuló Vörös Hadsereg által hátrahagyott harci repülőgépekből és katonai járművekből. A túlnyomórészt üzbég és tadzsik törzsbeliekből toborzott 120 ezer főnyi hadseregének segítségével a megjelenésében és magatartásában Dzsingisz Kánra emlékeztető parasztivadék Mazar-i-Sarif városát saját hatalmi központjává tette. Magát az „Északi Szövetség” elnökévé kikiáltva, onnan terjesztette ki hatalmát Afganisztán 29 tartománya közül tízre. Tette mindezt kemény kézzel, de ennek eredményeként birodalmába a háborús felfordulás oly sok éve után a nyugalom és a rend költözhetett be. A Kabulból és az egykori szovjet köztársaságból, Tádzsikisztánból érkező menekültek egyaránt nála keresnek oltalmat. Dosztum, miként többször is leszögezte, nem törekszik az ország feldarabolására. Erre mutat egyébként ama igyekezete is, hogy Kabulban is megvesse lábát. A tádzsik törzsbeli Burha- nuddin Rabbani, akinek helyzete mind szorongatottabbá válik, immár nem térhetett ki az üzbég generális növekvő befolyása elől, és a kormány helyettes védelmi miniszterévé nevezte őt ki. Afganisztán Dzsingisz Kánja ismét bizonyságot tett arról, hogy nem hiába tartják ügyeskezű hatalombirtokosnak. Minél ingatagabbá vált az elnök helyzete, annál nyíltabban fordult Dosztum egykori ősellensége, Hekmatjár felé. ő pedig, mivel miniszterelnöki tisztségét csak névleg gyakorolhatta, már régebben eltökélte magát Rabbani megbuktatására. Bárhogyan dőljön is el mindaz, ami ezekben a napokban Kabulban végbemegy, egy biztos: valóságos csodának számítana, ha az üzbég generális ezúttal nem a nyertesek között lenne. Manfred Wörner, Francois Mitterand és Bili Clinton a NATO találkozás megnyitása előtt
