Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-11 / 338. szám
10 üj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1993. december 11., szombat Az ötvösművészet a szakmák olvasztótégelye Varga M. Tibor önálló kiállítása a Pécsi Kisgalériában Sárándi József Szikrák Létderű Két semmi közt a hallgatás Tudatalattimról Kit tudom én, micsoda Az éhenkórász fogyókúrája Naponta csak egyszer eszem, akkor is csak képletesen Másik valóság Ameddig álmom élem, nem csorbul elmeélem Én és a bálna ... ha lenyeltem a bálnát - nem kiabálnék ... A különös, mint olyan . .. Ritkán jut eszembe valami, s az a semmiség a Gondviselőm. Atyaizmus Ott üldögél íj Apó, hol kanyarul a Pó folyó. Erők Amíg Bacchus szól: huss! Halál nyughass! Kuss! (EGYÜTT)működés? Svaréban a halállal. Rózsa Endre: Körre Kör Csizma csikorog. Férletaposott csikkre húgy hull - hó szitál. Orromon egy légy. Dehogyis hessentem el: hadd sütkérezzék. Kerek famadár. Gólyaként áll féllábon, víz tükrén a törzs. Bronz a tágasság. Harangnyelve: egy alma bongva kiszakad. Varga M. Tibor ötvösművész. 29 éves, két gyermek édesapja. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után tért vissza szülővárosába, Pécsre. December 17-én nyílik önálló kiállítása a Pécsi Kisgalériában.-Meg tudná határozni, mf is az ötvösművészet?- Az ötvösségben minden képző- és iparművészeti ág megtalálható. Van benne szobrászat, festészet, grafika, tűzzománckészítés, formatervezés stb. A reneszánsz korban ötvösökből lettek a nagy festők, szobrászok, építészek. Az ötvösművészet ezért a szakmák olvasztótégelye.-Igen, az ötvösség nagyon összetett szakma, de nem egészen értem, hogy mitől művészet.- Az ötvösség egy bizonyos szintig elsajátítható. De ez csak az alap. Az ötvös munkája során elérhet egy olyan pontot, amikor tárgyai önálló életre kelnek. Amikor az alkotások már nem csak funkciót töltenek be, hanem magukért léteznek, műalkotásokká válnak.- Ön sohasem készített például ékszereket?-A főiskolán. Utána nem foglalkoztam ilyesmivel. Az igazi ékszert ugyanis személyre szabottan kell megalkotni. Figyelembe kell venni, ki fogja majd viselni. Az ékszernek nem csak a felhasznált anyag értékét, hanem sokkal többet is hordoznia kell. Ilyen ékszerre eddig nem volt megrendelőm.- A diplomám megszerzése után rendeznem kellett magamban a tanultakat, újra meg kellett találnom magamat, a saját hangomat. Szerencsére rögtön volt egy-két nagyobb megrendelésem. Máriabes- nyőre körmeneti keresztet készítettem, a budapesti Váci utcában pedig egy bolt belsőépítészeti kialakításában vettem részt. Persze ezekben a munkákban a megrendelő elképzeléseit is figyelembe kellett vennem. De olyan anyagi biztonságot nyújtottak, hogy dolgozhattam saját magamnak is.- Miket készített?- Az ötvösség hagyományos, klasszikus témáit dolgoztam fel. Ez adott belső nyugalmat, hogy kiléphessek a közönség elé most már akár különleges ékszerekkel is. Az utóbbi évben olyan alkotásokat hoztam létre, amelyek különböző történelmi korokból származó motívumokat egyesítenek magukban. Olyanokat, amelyek szerintem most is élnek, beleértve az avantgarde modernizmusát is. Mindezt a lehető leggondosabb kidolgozással. Számomra ez a posztmodern.- Nem érzi öncélúnak a funkciótlan tárgyak előállítását? Miért készít ilyeneket?- Azért, amiért a költő verset, az író novellát ír. Fontos számomra, hogy ne csak funkciót hordozzon a tárgy, hanem ideát is, szemléletemet a világról. Az önkifejezésnek egy módja ez. Amikor a funkció már másodlagossá válik, és csak maga az idea sűrűsödik az alkotásban. Egy ékszert már nem lehet felvenni, egy ivóeszközből már nem lehet inni. Utópiák ezek a tárgyak, újabb irányokat tudnak felnyitni.- Nem fizetne jobban, ha csak használható dolgokat hozna létre?- Biztosan, de én féltem magamat a kommersztől. Egyébként van állásom. Rét- falvy Sándortól bizalmat kaptam, így a JPTE rajztanszékén lettem tanársegéd. Emellett olyan megrendeléseket is elvállaltam, ahol el tudom, fogadni a megrendelő céljait. Ez Varga M. Tibor az anyagi háttér azonban nem elég ahhoz, hogy külföldi ta- nulmányutakat tegyek. Ezekre pedig szükségem lenne, hogy ledobhassam magamról azt a fátyolt, ami rámrakódott a munka alatt. Segítenének abban, hogy kívülről tekinthessek magamra. De még műtermem sincs. Egy ötvös barátom biztosít a számomra délutánonként lehetőséget arra, hogy nála dolgozhassam.- Nem elégedett az itteni körülményekkel?-Ha Budapesten élnék, sokkal több ösztöndíjat vagy pályázatot nyerhetnék el, mert sokszor éppen ez a feltétel. Ha tehetném, visszamennék.-Akár külföldre is kiutazna ?- Tanulmány utakra igen. Szívesen dolgoznék is odakint. De csak itt, Magyarországon szeretnék élni. Újvári Gábor A pukkancsok csúcsa Darab jegyzet a Húsdarabról „Széttoljuk lakásunk falait” - mondja a „nagy bolond ember”, s a csálád - az Asszony, az Öreg, a Másik és a Kisasszony - hosszú rudakkal, erőlködve, széttolja az oldalfalakat. S miközben a Nagyfiú szédelegve zuhan ki a nagyvilágba a mögötte papírdobozként szétnyíló, egyre meredekebb padlózató otthonból, ahol a családtagok kétségbeesetten, kuporogva kapaszkodnak az éppen elérhető tárgyakba, az egész múlt lassan és méltóságteljesen, fájdalmasan szép zene kíséretében elsüllyed valahová, a mélységek mélyébe. Elsüllyed a szőrtele- nítő lábvízzel, a kötéssel, a pipával, a berregő mobillal, a szelet hússal, a szeretetteljes, de olykor elviselhetetlen légkörrel együtt, melynek természetes tartozéka az eleresztett szellemesség („Vigyázat!, ez egy ir- tóztató.”), hogy átadja a helyét a pukkancsok csúcsának a felpuf- fadt holddal a tetején, amely mágnesként vonzza a fekete, lábszárközépig érő nadrágszárú Nagyfiút. A Nagyfiút, aki a vasárnapi, gombás ragu okozta mérgezés után elhagyja családját, hogy aztán magára hagyatva, védtelenül bukdácsolja végig a felnőtté avatás kegyetlen állomásait egy olyan világban, ahol a bárányok késsel támadnak a farkasra, egy olyan világban, világunkban, ahonnan hiányzik az isten, legalábbis - most - nincs itt: ,fissen le valami az égből, akár egy isten - kiáltja a fiú kétségbeesetten-, aki megmutatkozikr Nyomorúságos, már nem lázadozó teremtményként, tékozló fiúként visszatér a családjához, hogy megegye saját szelet húsát, amely csakis az övé, amelyet meg kell ennie. A visz- szatérés azonban inkább jelképes, mintsem valóságos; az elszakadás végérvényes, s a fiú immár szabad, bár szabadságának végtelensége inkább ijesztő, mint vonzó, annál csak kiszolgáltatottsága tűnik mélyebbnek és végtelenebbnek a nagy és kiüresedett Egészben. Jean-Daniel Magnin Húsdarab avagy a tékozló fiú visszatérése című színjátékának magyarországi bemutatójára a múlt héten került sor a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. S hogy a mai, anyagi és szellemi válsággal terhes színházi és hétköznapi világban is lehet nagyon jó alkotásokat létrehozni, azt ez az előadás bizonyítja, ahol díszlettervező (Vayer Tamás), jelmeztervező (Gerlóczy Sára), zeneszerző (Weber Kristóf) és színész (Molnár Csaba, Stenczer Béla, Vári Éva, Bánky Gábor és Fábián Anita) egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Xantus János rendező pedig rendkívüli érzékenységgel és tehetséggel varázsolta a valóság és az álom fantasztikus képeit a színpadra, teremtve finom iróniával átszőtt, kegyetlenül szórakoztató előadást. Cseri L. A Húsdarab, avagy a tékozló fiú visszatérése c. darab két szereplője, Stenczer Béla és Molnár Csaba Fotó: Tóth László Könyvespolcomon Hiteles klasszikusok E rovat most egy év után jelentkezik újra. Az elmúlt hónapok hallgatása, nem tagadom, kritika is volt a válságba jutott magyar könyvkiadással szemben. Időközben azonban olyan örvendetes változásoknak lehettünk tanúi, amelyek, ha tartósnak bizonyulnak, elvezethetnek egy majdani fellendüléshez. Az idei karácsonyi könyvvásár több, mint háromszáz termékének tetemes részét ugyan szakács- könyvek és szórakoztató olvasmányok teszik ki, de feltűntek, sőt szépen sorjáznak klasszikusaink művei is. Ezek korábban is léteztek, gondolhatná az olvasó. Mi ebben az új? Nos, mióta Szörényi László a 2000 nevű lapban közölte Bevezetés a delfino- lógiába című tanulmányát, tudjuk, milyen csonkításokat hajtott végre a cenzúra klasszikusaink művein. Nagyon is szükségünk van tehát megbízható, hiteles és teljes kiadásokra. Ezúttal két könyvműhely, a Századvég és az Unikornis új munkáira vetünk egy futó pillantást. A „Századvégi Klasszikusok” sorát a Stoll Béla által gondozott József Attila összes versei című kötet nyitotta meg, amelyet az 1984-es kritikai kiadásra támaszkodik, de három, abban nem publikált verset is közöl: (Nem! Nem! Soha!, a Tanítások 15 darabja, Jött, megfogott és áthajított). Ezen kívül fontos kronológiai változtatásokkal járul hozzá egy torzításoktól mentes József Attila-kép kialakításához. A Kelevéz Ágnes által sajtó alá rendezett Babits Mihály összegyűjtött veresednek a jelentőségét akkor mérhetjük föl igazán, ha meggondoljuk, hogy 1945 óta a szerző verseinek ez az első olyan gyűjteményes kiadása, amely nem szenvedett csonkítást. Tartalmazza tehát azt a három költeményt is, amelyeket még a legteljesebb Babist-összes, a Belia György által 1977-ben kibocsátott kötet is kihagyni kényszerült Szíttál-e lassú mérgeket?, Áldásra a magyarra, Erdély. Nem közli viszont a Valami nagy, mély szerelem című költeményt, mivel kiderült, ennek a szerzője Juhász Gyula. E vers helyét tehát a Juhász-életműben kellett kijelölni. Meg is találjuk az Unikornis Kiadó gyönyörű sorozatának, a „A Magyar Költészet Kincsestárá”-nak egyik újdonságában, a kétkötetes Juhász Gyula ösz- szes költeményedben. A szöveggondozást végző Péter László utószavában elmondja, hogy bár 1940 óta nyolc versgyűjtemény jelent meg ilyen címmel, ez az első olyan kiadás, amely tartalmazza a költő valamennyi ismert versét. Visszatérve Kelevéz Ágnes Babits-edíciójára, hangsúlyozni szeretném a kötet filológiai értékeit: a lehető legnagyobb teljességre és szöveghűségre törekszik. Az (ultima manus), vagyis az utolsó kéz elvének megfelelően a szerző által 1937-ben sajtó alá rendezett kiadás szöveghagyományát követi, felhasználva a költő özvegye, Török Sophie 1945-ös publikációjának tanulságait is. S természetesen tartalmazza azt a mintegy kilencven verset, amelyet a nagy lírikus kéziratos hagyatékából Melczer Tibor tett közzé 1985-ben Aki a kékes égbe néz címmel. Ízelítőül ebből az anyagból idézek egy négysoros rögtönzést, a Babits Mihály vers-álmát-t amely Török Sophie kézírásában maradt ránk e feljegyzés kíséretében: „M. utolsó verse 941. márc. 31.” íme: / „Voltam édes sörte pörte szélsöpörte utcákon voltam alma, voltam körte eltűnő íz szátokon.” Hasonló erényeket és meglepetéseket találhatunk a kiadó legújabb termékében, a Réz Pál által sajtó alá rendezett Kosztolányi Dezső összes versei című könyvben is. Ez a költő életében megjelent kötetekre és hírlapi közlésekre épül, és magától értetődően felhasználja a szerző halála óta napvilágot látott valamennyi megbízható szövegközlést is, s megőrizve az egyes kötetek szerkezetét, a korábbinál hitelesebb időrendet is ad. A minél hűbb szövegközlés érdekében a Kosztolányi kezétől származó legutolsó változatokat tekinti alapnak, így figyelembe veszi az 1935-ös versgyűjtemény nyomdai levonatát is. Réz Pál filológusi műgondja a legfontosabb szövegvariánsokra is kiterjed, s a könyvhöz csatolt jegyzetében közöl is belőlük néhányat, jelezve a majdani kritikai kiadás bonyolult feladatait. Mert nem mindegy, például, hogy a Hajnali részegség égi látomásában a lovak patkója „sok száz batár” vagy „sok száz bazár” közt sziporkázik-e. Nekem az első, ismertebb megoldás rokonszenvesebb, ám a változatok értékelése a Kosztolányi-kuta- tók feladata lesz. Az Unikornis fentebb említett sorozatában a Juhász-összest követve négy kötetben napvilágot látott a Petőfi Sándor összes költeményei című könyv is, Ke- rényi Ferenc avatott és körültekintő szerkesztésében. S immár nyolcadik darabjánál tart a százhúsz kötetesre tervezett „A Magyar Próza Klasszikusai” sorozat, amelynek legújabb eredménye a Régi magyar regények, benne a Fanni hagyományai, az Abafi, A hóhér kötele, továbbá Gyulai Pál realista remekének, az Egy régi udvarház utolsó gazdájának gondozott szövege. Örömmel jegyzem meg, hogy a sorozatban végre ismét teljes, csonkí- tatlan formában vehettük kézbe a Sáraranyt és az Egri csillagokat. Szörényi László e cikk bevezetőjében aposztrofált kitűnő tanulmányában még ezt írta: „Igen sok magyar klasszikus.csak purgált kiadásban férhető hozzá, és a könyvpiac jelenlegi válságánál nem is igen lehet számítani új, korrekt kiadások megjelentetésére.” Azóta négy év telt el, s végre megérkeztek az első fecskék, remekíróink műveinek hiteles, „purgálatlan” kötetei. Jó hír ez valameny- nyiünknek. Nagy Imre
