Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-31 / 356. szám
1993. december 31., péntek Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Szép magyar vers Eötvös József Én is szeretném... Én is szeretném nyájasabb dalokban Üdvözleni a szép természetet, Ábrándaimnak fényes csillagokban S bimbók között keresni képeket. Én is szeretnék kedvesem szeméről Enyelgve és busongva dallani, S nyájas arcáról, jég-hideg szivéről Érzékenyen sok szépet mondani. Én is szeretném lángoló szavakkal Dicsérni ősz Tokajnak tűzborát, Szabály szerint kimért zengő sorokban Megénekelni a magyar hazát. De engem fölver nyájas képzetimből Komoly valónak súlyos érckara; Fajom keserve hangzik énekimből, Dalom nehéz koromnak jaj szava. Mit ezrek némán tűrve érezének, Eltölti égő kínnal lelkemet; Mért bámulod, ha nem vidám az ének S öröm helyett csak bút ébreszthetett? Míg gyáva kor borul hazám fölébe, Én szebb emlékivel nem gúnyolom; míg égő könny ragyog ezrek szemébe, Szelíd örömről nem mesél dalom. Miként az éol-hárfa viharokban Feljajdul a magas tetők felett: Úgy zeng a dalnok bús dalt bús napokban; Ki várna tőle nyájas éneket? Ha éji vész borítja látkörünket, Villámokért sóhajt a tévedő; Ha régi bánat kínozá szivünket, Nem könnyeket kér-e a szenvedő? S ilyen legyen dalom: egy villám fénye, Egy könny, kimondva ezrek kínjait; Kit nem hevít korának érzeménye, Szakítsa ketté lantja húrjait. Kolbe Mihály: Lovasok csatája Kölcsönös megbékélésre van szükség Beszélgetés Kiss Gy. Csabával, a Közép-Európa Intézet igazgatójával A közelmúltban két könyv is megjelent térségünk nemzeti, nemzetiségi kérdéseiről (Közép-Európa - Nemzetek, kisebbségek és Magyarország itt marad). Mindkét könyv szerzője Kiss Gy. Csaba, a Közép-Európa Intézet igazgatója. Először arról kérdeztük a szerzőt: véletlen-e a két könyv egyidejű megjelenése? Másfél évtized produktumai- Bizonyos értelemben véletlen, hogy idén két tanulmánykötetem is megjelent, de abban az értelemben semmiképpen nem, hogy 1990 végén, amikor kiléptem az aktív politikából, egyfajta betakarítást határoztam el: összegyűjtöm az elmúlt másfél évtized tudományos munkájának és publicisztikai tevékenységemnek azokat a produktumait, amelyek egymáshoz kapcsolódnak, értékállóak és közép-európai érdekűek. Három kötetbe rendeződött az anyag. Ebből kettő jelent meg most. Az egyik egy pozsonyi magyar kiadónál, a Kalig- rammnál. E kötetnek fő hangsúlyát a magyar-szlovák kapcsolatok képezik a 19. századtól máig, továbbá az 1988-90-es átmeneti időszaknak az előadásai és publicisztikái. A budapesti kötetben pedig inkább tanulmányok szerepelnek ahhoz a három kérdéskörhöz kapcsolódva, amelyek a címben is szerepelnek.- Közép-Európában a történelem során gyakran keresztezték egymást az itt élő népek érdekei. Könyveiből és publicisztikáiból úgy tűnik, hogy Ön nem a különbözőségekre, az ellentétekre helyezi a hangsúlyt, inkább a közös jellemzőkre, a megértést elősegítő mozzanatokra.- Az érdekek ütközése bizonyos mértékig természetes dolog. Amikor ebben a térségben élő népek kialakították képüket a nemzetről, megfogalmazták a saját nemzeti vízióikat, nem volt független országuk, saját államuk. A nemzeti törekvések részben egymás ellen irányultak. Mert például, ha valaki a múlt században független, önálló horvát nemzetállamot akart, akkor sértette a magyar királyság integrációjának az érdekeit, de sértette az egész Habsburg-monarchiának az érdekviszonyait is. Ha ebbe a tervezett horvát államba a boszniai horvátokat is elképzelte, akkor ez nyilvánvalóan összeütközésbe került a korabeli török birodalom érdekeivel, de részben összeütközésbe került a történelmi horvát tartományokban lakó szerbek törekvéseivel is. Ezt csak a példa kedvéért mondtam, elmondható bármelyik nemzeti mozgalomról, hogy a célok és elképzelések eleve ellentétesek voltak a szomszédok terveivel és elképzeléseivel. Ugyanakkor a logika, ahogyan felépültek ezek a nemzetépítő tervek, rendkívül hasonlítottak egymásra, nagyon sokat tanultak is egymástól. Közös érdekek hangsúlyozása Nyilvánvaló, hogy az előbbre tartó magyar nemzeti mozgalom a múlt század elején sok konkrét példát, indítást, ösztönzést adott a kisebb szláv népeknek. Az is nyilvánvaló, hogy a szláv népek egymástól is sokat tanultak. S emellett azok az értelmiségiek, akik ezeket a nemzeteket tervezték, a nemzeti mítoszokat kialakították, megformálták a klasszikus irodalomi hősöket, sokszor egy országban, egymás mellett éltek. Sokan a reformkori Pest-Budán, ahogy Sziklay László tanár úr fölkutatta ezeknek a kapcsolatoknak a szálait. Például Ján Kollár, aki a szláv kölcsönösség gondolatának nagy hatású megalapítója volt, Pest-Budán harminc évig lelkészként működött. És természetes volt, hogy elment Széchenyi Istvánhoz 1843 elején, hogy közvetítse azt a föliratot, amit az evangélikus egyházban a szlovák nyelvhasználat engedélyezéséről készített. És sokáig lehetne sorolni a személyes és kulturális, politiKolbe Mihály: A török mészárlás után Előjött a sötétből Hiripi. Csáléra állt a füle, az orra, a szemöldöke, a szájaszéle, a homlokránca, de még a tekintete is. Minden csáléra, hajszra meg semmi! Ajaja! Már mondja is Hiripi.-Jaj, de boldogtalan vagyok! Na, nem! Engem aztán nem! Én nem olyan fából vagyok faragva. Replikázok.- Én meg boldogtalalalan, jaj, de boldogtalalalan! Hiripi a meghökkenéstől egy pillanatra kizökken a boldogtalanságból, már már haj- szulnak arca alkatrészei, de ezt nem engedheti, gyerünk csáléra, vissza csáléra, sírásán nyekergi:- Ne böllenkedjen velem.- Ki böllenkedik itt? Ki akarja a másikat... igenis boldogtalalalan vagyok, boldogtalalalan. De őt sem olyan fából! Nézz oda, mi özönlik Hiripi kitátott száján.- Jaj, de boldogtalalalalan vagyok. Nekilátok én is.- Én meg boldogtalalalalala- lan. ő sem hagyja.- Boldogtalalalalalalalalala- lalan. Hihi. Mint egy nóta. Legközelebb egy kis dallamot is szövök bele. De arra már nem lesz idő, huhú. Hiripi legyőzhetetlen, nem fogok én itt szóhoz jutni soha többé. Hallod?-Jaj, de boldogtalalalalala- lalalalalalalalalalalalalalalala- lalalalalalalalalalalalalala Ezt nem lehet kibírni. Kimegyek a konyhába, persze közben is szúrja a hátamat a la- lala, a feketeleves daráló nem tudja túlharsogni, lalala, a főző sem tudja túlsisteregni, lalala, lalala. Ez a Hiripi, ez a Hiripi, ös- szelalalázza a világot. Lám, itt is van már a konyhaablakban egy szemrehányó arc, Ófirencia kisasszony, ang- lasz nyelvtudor, arca, mi a szösz ez, miféle zelala-bolala, nem tudok tőle anglaszul vir- tuózni, na tessék, és már ott is van mellette Frukkancs, ő meg nyilván nem tud a zajtól kézi- kázni, és sorra jönnek ám, figyeld csak, ott van már Zsi- gula, Radibenc, Tiszilli, Hapcikai kapcsolatokat, amelyeket az utókor azért felejtett el, mert mindenki megmaradt a saját maga nemzeti világában, a tankönyvektől kezdve az értelmiség közgondolkodásáig. Én azért hangsúlyozom a közös érdeleket, mert bár Európának - és ez már politikai kérdés - ebben ' a középső térségében eddig nem jutott egyensúlyba sohasem a nemzet és az állam fogalma, de valamiképpen ezeknek az egymásba ékelődött kisebb népeknek meg kell találniuk a modus vivendit. Lehet, hogy nagy szavakat használok, de meggyőződésem, hogy valahol itt dől el most Európa jövője. Ha ez a térség önmagában és egymás között nem rendezi a viszonyait, hallatlan mértékbe« megnehezíti az európai inegrációt. Tehát ez alapvető közös érdek. Bár a konszenzus megtalálása — látjuk az elmúlt egy-két év eseménye alapján - rendkívül nehéz.- Mint Közép-Európa irodalmának, történetének kutatója és alapos ismerője, miként vélekedik a térség jövőjéről?-Kevésbé optimistán, mint mondjuk három évvel ezelőtt, bár én már 1990 legelején írtam egy cikket a Hitel című folyóiratba, és ez az írásom most megjelent a pozsonyi kötetemben, hogy vigyázzunk az eufóriával, a nagy összeölelkezéssel - ez a román forradalom után volt -, mert ez általában nagyon rövid ideig szokott tartani. 1848-at idéztem fel, amikor március 15-e után szintén volt egy ilyen kölcsönös kapcsolatkeresés, egy testvériség-retorika a politikai életben. A pest-budai március vívmányait üdvözölték Zágrábtól, Marosvásárhelyig és a felföldi városokig, románok, horvátok és szerbek, ám az egymásra találás nem volt hosz- szú életű. Én is egy kicsit lejjebb csavartam az optimizmusom lángját, hiszen látjuk azóta, hogy milyen borzalmas háború alakult ki itt közvetlen a szomszédunkban. Amihez magyarázatul hozzá kell tenni, Jugoszlávia összetartásának mindig volt egy fontos külső eleme. Amikor ez a külső tényező megszűnt, hónap- ról-hónapra nőtt a válság, a széttartó tényezők lettek meghatározóbbak. Tehát ebben a délszláv tragédiában azt láthatjuk, hogy egyrészt a ki nem élt nacionalizmusok nem jutottak nyugvópontra, nem alakult ki egyensúlyi helyzet sem az I., sem a II. világháború után. Másrészt a nyugati országok, különösen az egyetlen megmaradt szuperhatalom, az Egyesült Államok, értetlenséggel foglalkoznak a délszláv térséggel. A jaltai kép Ez az értetlenség valamiképpen a jaltai képből ered, ami nagyon mélyen rögződött a nyugat-európai és az amerikai gondolkodásban, nagyon nehezen tudnak megszabadulni tőle. A gondolatok legmélyén ma is ott van az az elképzelés, hogy ezt a térséget akkor lehet stabilizálni, ha van ennek egy külső garantálója, adott esetben talán Oroszország, ha ezt nem is mondják ki ilyen élesen. Ez valóban ellentmondást hordoz, hiszen azok az országok is, amelyek valamennyire előrehaladtak a polgári fejlődés útján, a piac- gazdaság megteremtésében, a jogállam kiépítésében - úgy tetszik - hiába kopogtatnak a nyugati országok ajtaján bebocsát- tatást kérve. Énnek van egy olyan üzenete is, ami a feszültségeket növeli. De lehetne olyan üzenete is - ezt már kívánság szintjén mondom -, hogy az új politikai elitek és kormányok - épp a jövőért érzett felelősségüket átérezve - próbálnának egymással jobban szót érteni. Az érdekellentéteket egy kicsit zárójelbe kéne tenni, és keresni kellene a közös fellépés módozatait. Látjuk, hogy milyen nehezen született meg a szabadkereskedelmi megállapodás országaink között. Úgy érzem, a jelenlegi körülmények között nehezebb Közép-Európa irányába, az együttműködés irányába lépéseket tenni, mint korábban. Angyal János megmondtam, hogy első a jókedv, a jókedv; kérem, még a bőség is ráér, csak jókedv legyen, lalala, lalala, az ablakban egyre nagyobb a tömeg, az Erkel utcában seregük a nép, a Csarnok tér felől egy rendőrkocsi, nénótitú, a Vámház körút sarkán egy tűzoltó kocsi, titunénó, ennek a fele se tréfa, hagyod abba rögtön, Hiripi! De nem hagyja, lalala, lalala, lalala. Tragédia! Tragédia! De legalábbis tragédia, dalban elbeszélve. Vagy tán mégsem? Kelle- metes hangok szivárognak be az ablakon. Akármi legyek, ha ez nem vihogás. De vihogás Lázár Ervin Egy kis lalala* tér, miezittkérem, mifélelalala, jönnek a költőlányok, Geszter és Ánimán, lalala, nézd, ők meg Árger úrfi és Áresz kisasszony Mohácsról, te jó ég, csak nem hallatszik el Mohácsra is? De bizony, egész Mohács lalalul és lüilul, rögtön kaszára-kapára, s akkor aztán lesz nemulass és újabb feketemohács. Aj, te jó ég, mit csináljak? Ráadásul jön Tyzsa asszony is a csőre töltött, hatlövetű Erika írógépével, ilyen körülmények között nem lehet célbalőni, kérem, mondja mérgesen, és lób-lób a hatlövetű írógépet, jaj, csak nehogy hozzám, és hozzám se, mondja a falon Kölcsey úr, fakeretben, én már több mint száz éve bizony! Zsigula, Radibenc, Tiszilli, Frukkancs,, Hapciter, Ánimán, Geszter, Árger úrfi és Áresz kisasszony összedugták a fejüket, és ihognak, vihognak. Nagyon jó jel! Még Ófirencia kisasszony is ellebegtet egy mosoly kát. Lopva Tyzsa asszonyra pillantok, hátha ő is, de nem, ő még ott fuldokol a lalalában.- Lehet, hogy énekelni akar - mondja Radibenc.- Csak talán botfülű - tó- dítja Tiszilli.- Az, az - kapok a hazugságon -, nem tud hova lenni a boldogságtól, de a legsajnálatosabban botfülű.- Akkor segítsünk neki - mondja Ánimán, és finoman bekapcsolódik a lalalába, hipp-hopp, lop bele egy kis dallamot, figyeld, most följebb viszi, most lejjebb, dó-ti-dó, már énekelnek a többiek is, muzsikál Frukkancs hangja, triüázik Áresz kisasszonyé, szárnyal Zsigula, Geszter és Hapciter. Tyzsa asszony is abbahagyja a lóblóbot, és beáll daliamászni. Fordul a kocka. A felbőszült nép elhallgat, haragja elpárálló, fekete felhő, megáll a tűzoltónénó, a rendőr- titú, az egyenruhások dalárdába rendeződnek, az utca népe fújja a dallamot, a dallam fújja őket, lebegnek. És micsoda basszus! Hát persze, a százéves bérházak is rázendítettek. A Mátyás utca aszfaltjából előtüremkedik egy orgonabokor, bontja a virágját. Hé, ordítok rá ijedten, nem látod, hogy október van! Ez aZ a pillanat, amikor Hiripi észbekap. Mi ez? Elhallgat. De elhallgathat bátran, nem veszi észre senki. Az ég nagy üstdob, zengedez. Hiripi egy darabig hallgat, aztán nem búja tovább, zümmögni kezdi a dallamot, aztán bátrabban, még bátrabban. Dehiszen nincs is botfüle! És a hangja is! Ej, te lalala. De most nincs idő sopánkodni, énekelek én is tor- komszakadtából. Na, látod, milyen szépen hajszra állítottuk, ami csáléra állt! * = Lázár Ervin írása II. díjat nyert az MTI-Press 1993. évi tárcapályázatán, amelyet a Magyar Hitelbank Művészeti Kuratóriuma támogatott. 1 i \ 1
