Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-29 / 354. szám
1993. december 29., szerda Honismeret üj Dunantüli napló 11 Ormánsági bankóhistóriák Hol halt meg Szulejmán szultán? Makay István út Szimbolikus, hogy a volt 6/A út a Páfrány utcáig Nendtvich Andor, míg ezt követően, a pel- lérdi elágazásig utóda, Makay István nevét viseli, akiknek pályája párhuzamosan futott hosz- szú évtizedekig. Egy kis budai külvárosi házacskában látta meg a napvilágot Makay István 1876. december 20-án, s mivel szegénységben éltek, városi segély tette lehetővé, hogy tanulhasson. Elemi, középiskolai, egyetemi tanulmányai után 1898-ban lépett városi közszolgálatba, s nem kevesebb, mint 42 (!) éven át szolgálta a me- csekalji várost. Ideiglenes napidíjas (1898), tb. rendőrkapitány (1901) , másodosztályú aljegyző (1902) , emellett főispáni titkár báró Fejérváry Imre főispán- sága alatt (1903-1906), városi rendőrkapitány (1903), tiszteletbéli tanácsos (1904), tanácsnok (1906) volt a szolgálati útja. A város életét 1914-től nagy történelmi események befolyásolták. Előbb a világháború, majd az antant-szerb megszállás tette próbára. A megszálló hatalom őt is őrizetbe vette, Szerbia belsejébe internálta. Három hetes sztrájk eredményeként hazaengedték Valjevoból, de megfigyelése, zaklatása nem szűnt meg. A magyar csapatok bevonulásával, 1921. augusztus 22-vel került ismét vissza Pécs Magyar- országhoz. Polgármester-helyettesi megbízatást 1926.július 1-jén kapott, 1929. december 1-jétől a város főjegyzője lett. Nendtvich Andor nyugalomba vonulását követően 1936-tól lett Makay István polgármester, s ezt a megbízatását a városban mindenki örömmel fogadta. Már 1936 előtt is résztvett a város minden jelentős létesítményének, tervének megvalósításában. Polgármesteri működésének alapköve a lokálpatriotizmus és a szociális gondoskodás előtérbe helyezése volt. Híres szónok volt, a Pálos templom fölszentelésekor remekbeszabott beszédet mondott latinul! Polgármesteri tisztségéből 1940-ben vonul nyugalomba, de azt követően is nagy tiszteletnek örvendett. Szilveszterre készülődvén, 1941 legvégén kúszott föl a fekete zászló a Városházára, jelezvén: a városnak nagy halottja van! Az egyházi temetést Virág Ferenc megyéspüspök celebrálta, a Pécsi dalárda énekelt, utóda, dr. Eszter- gár Lajos mondott búcsúbeszédet. „ .. .Úgy ismerte a várost, mint a tenyerét, mint ahogy ismerte őt minden lefektetett kő és tégla is, amelyekből ... a mai nagy Pécs kiépült” Dr .Vargha Dezső „Kisért az átkos emlékű János deák” - kiálthatott volna fel Baranya vármegye alispánja 1895 augusztusában, - ameny- nyiben még emlékezett erre a névre jogi tanulmányaiból - kézhez véve Arad vármegyei kollegájának levelét. De ki is volt ez az illető, hogy több évszázaddal halála után is csak így emlegették. A magyar okleveles gyakorlatban a XIII. század első évtizedei óta az egész középkoron át mindig sűrűn bukkantak fel a jogbiztosító oklevelek hamisítói. Mindez történt annak ellenére, hogy A 18. század sorozatos háborúi megingatták, az 1793-tól negyed századon át folyó francia háborúk pedig fel is borították az államháztartás egyensúlyát, és már 1811 -ben pénzügyi válság tört ki a Habsburgok birodalmában. Miután a kormányzat a bevételeket fokozni tudta, bankócédulák nyomtatásába kezdett. Az első papírpénzzel, a 6 százalékkal kamatozó bankócédulával 1759-ben találkozunk. Igazi bankót azonban csak 1771-ben bocsátották ki. 1798-1810 között a bankjegyek mennyisége 12 év alatt megti- zenhatszorozódott. 1798-ban a papírpénz értéke még azonos volt az ércpénzzel, de 1810-re 100 ezüstforintnak már 833 bankóforint felelt meg. Ekkor szállította le egy fináncpátens egyharmadára a bankók értékét s helyettük hozták forgalomba a hivatalosan Einlösungschein néven emlegetett, de egyébként csak Schein-forintnak nevezett váltócédulákat. Az 1811. február 20-án kiadott újabb pátens a váltócédulák értékét egyötödére devalválta. írástudatlan jobbágyok 1802-ben Fóris Dávid jobbágy panaszolja a Pécsi Káptalan úriszékének, hogy Csikós Ór András megvett tőle egy sertést 6 forinton, amelynek árában adott egy bankót 5 forint értékben és egy forintot készpénzben. Mikor azonban a bíró és esküdtjei szedték a makkoltatási árendát, kiderült, hogy a bankó nem öt, csak 3 forintot ér. Ekkor mondta el a károsult, hogy amikor a bankót kapta, rákérdezett annak értékére, mire az olvasni szintén nem tudó vádlott azt felelte, hogy megnézette az írástudó Botos Sándorral. Bótos törvényeink szigorúan büntették az oklevelek hamisítóit és az ilyen oklevelek felhasználóit is. A törvények főbenjáró bűnténynek minősítették, és ennek megfelelően fej- és jószágvesztésre ítélték a rajtakapott személyt. János deák a XIV. század utolsó harmadában tevékenykedett a Felvidéken. Turóc és Liptó vármegyék voltak „áldásos” tevékenységének színterei. Itt készítette tömegesen a hamis okleveleket, amíg el nem fogták és meg nem égették. Ezt követően 1391-ben az országbíró az érintett megyék nemeseazonban nem látta ezt a bankót... 1803-ban Siklós mezővárosában a József-napi vásár idején történt, hogy Borbás Ferenc 10 forintos bankóját madzaggal átkötött könyvecskébe tett, s minthogy ő maga több falubelijével együtt.. .„ egy közönséges kortsma háznál kapott csak szállást”, megőrzés végett odaadta Kamu Andrásnak, aki két testvérével és három másik faluja beli emberrel együtt”... egy bizonyos esmerősénél” készült éjszakázni. Kamu gondosan ellenőrizte a könyv tartalmát, majd tanuk jelenlétében betette a tarisznyába, ahol „.. .egy zatskóban tartott tsengő pénze is volt”. Ennek a bankónak a nyomán jutunk el (gyanúsított válasza segítségével) ahhoz a siklósi gazdához, akinek egyetlen szobájában hat vásározó aludt a földre hintett szalmán. Kamu András éppen a gazda ágya mellett kapott helyet és az ágy fejénél lévő ládára tette le a tarisznyáját, amelyben a bankó volt. Nyugodalmas éjszaka után, ébredéskor figyelt fel arra, hogy a tarisztnyájához valaki hozzányúlt: a könyvecske levelei ösz- sze voltak forgatva és a bankó hiányzott. Ekkor a hálótársakkal egyetértésben ellenőrizték mindenkinek a ruháját, bocsko- rát, de a pénzt nem találták „so- hol”. A gazda náluk korábban kelt; a vásár ideje alatt vele már nem találkoztak - olvassuk Kamu András válaszában a ki nem mondott gyanút - a pénz viszont „máig is oda van”. A 10 forintos foglaló Okorági Nagy István 1814 júliusában panaszt tett a vajszlói uriszéknél Kis Tóth József állatkereskedő ellen, aki még 1808 áprilisában 10 ezüstforint ivei oklevelek százait volt kénytelen átvizsgálni és kiszűrni belőlük a hamisítványokat. (Nem mindig a legnagyobb sikerrel.) Arad vármegye alispánja egy gyanúsnak talált könyörado- mány-gyűjtési engedélyt küldött el azonosítás végett Baranya vármegye alispánjához. Az engedélyt az Arad vármegyei Pécskai járás főszolgabirája találta gyanúsnak és vonta be tulajdonosától. A könyöradomány gyűjtési engedély Kövér Sándor németbólyi lakos nevére volt kiállítva. Foglalkozása szűrtakács. Az engedély indoklásában az szerepelt, miszerint „nevezett a községben dühöngött nagy tűzvész alkalmával mindenéből kipusztult, nője az ijedtség következtében orvosi bizonylat szerint oly mérvű betegségbe esett, hogy számos családja e kettős csapás folytán keresetképtelensége következtében a legnagyobb ínségben vannak...” ellenében lefoglalta két hízott ökrét 450 forinton, szentül ígérvén, hogy amint visszatér az eszéki vásárról, nyomban megfizeti azok árát. A kilátásba helyezett egy hónapból azonban négy év lett, de ennyi idő alatt is csak a kialkudott ár kétharmadát fizette meg. Ezúttal azzal zsarolta az eladót, hogy a maradék harmadot csak abban az esetben hajlandó megfizetni, ha visszakapja az ezüstforintban fizetett „előpénzt”. A foglalót hat év alatt régen elköltötte már Nagy István, és azzal utasította vissza Kis Tóth követelését, hogy „nem volt akkor (1808-ban) váltó- és ezüstpénz között semmi nevezetes különbség, mert a bankó ötöd részre lett leszállításának még híre sem volt”. Egy megérett bankó A pénzcserék még jó néhányszor megismétlődtek, de a bankóhoz fűződő történet már csak egy van. 1833-ban ifjú Vörös István páprádi bíró esküdtjei jelenlétében kinyitotta a község ládáját, hogy közcélra pénzt vegyen ki belőle, de a megszokott gyakorlatból „bankódráma” lett. A pillanatot 1839-ben így rögzítette Kaszás József bíró: „Vörös István pipájából a kezében lévő 10 forintos új bankóra a parázs leesett és az azonnal kiégett”. Kár azonban sem a helységet, sem a bírót nem érte, mert valamivel később egy esküdt és egy közember jelenlétében „... azon bank notta 21 váltó forintokon eladatott”. Az egyedi károsultakat leszámítva az ormánsági őstermelőknek előnyös volt az infláció, mert elsőként mozgatta meg az önellátás nehézkes rendszerét. Kiss Z. Géza kandidátus Arranézve, miszerint a Pécskai járás főszolgabirája miért találta gyanúsnak az engedélyt, sajnos az Arad vármegyei alispán átirata nem ad semmiféle felvilágosítást. Az engedély hamis voltának ismérvei közül mi csak kettőről tudjuk biztosan, hogy az nem lehetett valódi. Az egyik az illetőség kérdése. Az alispáni hivatal kiderítette, hogy „engedélyezett” nem volt németbólyi illetőségű - ezt a község elöljáróság könnyűszerrel tudta igazolni. A másik ismérv pedig az alispáni pecsét hamis volta, amit nem csak az alispán tudott igazolni, hanem a ma levéltárosának is feltűnik. A mellékelt képeken közöljük a valódi és a hamis pecsétet. Az 1. számú pecsét a valódi. Többféle alispáni pecsét mellett ez volt 1888-tól az alispán első számú pecsétje 1948-ig, kisebb megszakítással. Átmérője 32 mm, míg a pecsétmező 22 mm Törvényhozó Nagy Szulejmán szultán születésének 500. évfordulója alkalmából emlékművet kíván állítani a török nép Szigetváron. Erről tájékoztatta decemberi látogatásakor D. Fikri Saglar török kulturális miniszter Szigetvár város vezetőit. A delegáció magával hozta a tervezett emlékmű makettjét, megtekintették a lehetséges helyszíneket, a várat, a turbéki templomot és a török temetőt. A tárgyalások során mindkét fél szerint a török temető területe a legalkalmasabb az emlékmű felállítására. Ez a kaposvári út nyugati oldalán található, a téglagyártól 100-200 méterrel délre. Darázsi Mátyás, Szigetvár polgármestere elmondta, a terület tulajdonjogát az önkormányzat tavaly augusztusban aláírt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a Szigetvári Zrínyi Tsz-től. Az önkormányzati tulajdonjogot ingatlannyilvántartásba vette a szigetvári földhivatal.- Az utóbbi napokban nyert megállapítást, hogy az önkormányzati tulajdonbejegyzést töröltette a Kárpótlási Hivatal, a területet kárpótlási árverésen értékesítette. Az iratok, térképek egyeztetése és a helyszíni szemle után kiderült, hogy a tsz téves helyrajzi számot adott meg a török temető területével kapcsolatban, az eladott föld nem azonos a török temetővel, amely továbbra is az önkormányzat tulajdonában van. Pécs 1945 előtti egyik közkedvelt napilapja, a Dunántúl hasábjain sűrűn jelentek meg olvasói levelek, amelyek a lap vagy a közösség segítségét kérték bajaik orvoslásához. Az 1929. január 13-án megjelent írás arról tudósított, hogy egy hatgyermekes család az elmúlt nyáron kamillafőzeléken élt, mivel nem volt pénzük élelmet vásárolni. Az ezt követő napokban nagyon sokan írtak, s mind segítségüket ajánlották föl. A lap november 14-i számában szegényügyi ankét összehívását hirdette meg. Meghívtak minden olyan hivatalos testületet és tekintélyes magánszemélyt, akiknek szívügye volt a szegényügy rendezése. Az ankét előkészítésére november 16-án került sor a ferencesek rendházában, vezetését Visnya Ernő felsőházi tag vállalta. Szólásra jelentkezett Szabó Géza, a átmérőjű. A pecsétmezőben a vármegye cimere található. A 2. számú képen található a hamis pecsét, átmérője 37 mm. A 22 mm-es pecsétmezejében a vármegye cimerképének távolról sem tökéletes utánzata, cimer- pajzsba foglalva, amely cimer- pajzzsal a vármegye sohasem rendelkezett. Úgy a Baranya vármegyei, mint az Arad vármegyei alispán körözést adott ki a középtermetű, fekete körszakállás hamisító ellen, akit a főszolgabíró nem vett őrizetbe az engedély elvétele időpontjában. Az Arad vármegyei alispán saját megyéjében rendelte el a körözést, míg Baranya vármegye alispánja az ország összes törvényhatóságát felkérte, hogy saját területén rendelje el a keresést. A körözések eredményeiről nem rendelkezünk híradással. Dr. Tegzes Ferenc főlevéltáros Kováts Valéria régész elmondta, hogy a szigetvári néphagyomány szerint a település határában a kaposvári út mellett lévő, a környezetből alig kiemelkedő kis dombot török temetőnek nevezik. A hagyomány alapján itt temették el a Szigetvár ostromakor meghalt törököket. A területet nem művelte meg soha senki, mert a helyiek úgy tartották, hogy ez a török állam tulajdona. A telekkönyvben erre utaló bejegyzés nem található.- Nyugati és keleti forrásokból pontosan tudjuk, hogy Szulejmán szultán a fővezéri táborban lévő sátrában halt meg. A tábor helyét a tó mellé helyezik a szakértők. 1971-ben itt rendszeres ásatásokat végeztünk, több mint 350 méter hosszú kutatóárkot ástunk, azonban egyetlen csontvázat sem találtunk, tehát nem volt itt temető soha. Megállapítottuk, hogy 70-100 centiméter magasságban az ingoványos-mocsaras területre földet hordtak, ezáltal a hely kiemelkedett a környezetből, amelyet a törökök kultuszhelynek tekintettek. Ez a hely volt a török szultáni táborhely, s a kerek dombnál állt Szulejmán szultán sátra. A XVIII. században megszűnt a terület mint kultuszhely, a XIX. századi térképeken már „török temetés” címszóval jelölik, majd a század második felében kapta a „török temető” nevet. H.Zs. Dunántúl szerkesztője, Baldauf Gusztáv evangélikus lelkész, Imrefi Imre táblai tanácselnök, Schutták József tanácsnok, Ga- rai Lajos járásbiró, és mindany- nyian az erők összefogását, a városi törvényhatóság irányító munkáját kérték. Résztvett az értekezleten dr. Esztergár Lajos is - igaz, hogy akkor még rendőrfogalmazóként. A sokak által várt értkezletet 1929. november 28-án tartották meg a Városháza közgyűlési termében. Az újság kezdeményező szerepét elismerendő, először Linder Béla felelős sze- reksztő, majd Romeisz Ferenc prelátus szólott. Visnya Ernő a Keresztény Nemzeti Liga helyi szervezetének elnöke egy 10 pontból álló határozattervezet elfogadását ajánlotta, Ober- harryner Antal nyugalmazott rendőrkapitány, országgyűlési képviselő a város támogatását, kezdeményező szerepét emelte ki. Dr. Ángyán János egyetemi tanár orvosi szempontból támogatta a megoldás keresését, mert ez nézete szerint az egészségügyön is segíteni fog. A konferencia megválasztotta a városi szegényügyi bizottság tagjait, és elhatározta a szervezett akció megindítását a városi törvényhatóság nevében. E tényt dr. Sebestyén Lajos tanácsnok szintén megerősítette. Ezt követően fölsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket a törvényhatóság végez a szegényügy megoldására. Az ankétot követően megindult területek szerint a város szegényeinek összeírása - az egyházközségek vezetése alatt. A pontos utcánkénti és személyenkénti fölsorolást a Dunántúl 1929. december 8-i száma közölte. Pécs hírneves szociálpolitikai gyakorlatát, a Pécsi Normát dr. Esztergár Lajos vezetésével a város a következő években teljesítette ki, de ez az ankét világított rá először arra, hogy súlyos kérdésről van szó, s itt már csak a városi összefogás segíthet. Dr. Vargha Dezső Szegényügyi ankét A Dunántúl 1929-es kezdeményező szerepe a probléma megvilágításában L i „János deák kisértete”
