Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-03 / 330. szám
2 üj Dunántúli napló 24 óra a nagyvilágban 1993. december 3., péntek Gyilkos oroszok Oroszországban minden 18. percben megölnek valakit - ezzel, összehasonlításban er.t eddigi listavezető Egyesült Államokkal, Oroszország a gyilkosságok gyakoriságát tekintve világelsőségre tör. Az év első tíz hónapjában a halált okozó bűn- cselekmények száma meghaladta a 24 ezret, míg e bűntettek száma 1989-ben egész évben „csak” 18 500 volt. Az áldozatok jobbára az „újgazdagok” közül, a bank- és a vállalkozói szférából kerülnek ki. Fogfájós amerikaiak Amerikaiak milliói szenvednek a szuvas fogak okozta gyötrelmektől és egyéb szájüregi betegségektől, mert egyszerűen nincs pénzük fogorvosra. A társadalom perifériáján élők, a kisebbségekhez tartozók, szegények és öregek közül sokan kiszorulnak a fogászati ellátásból: mintegy 150 millió embernek az «Egyesült Államokban nincs fogászati biztosítása. A fehérbőrű amerikaiak hét, míg a feketék 22%-ának van szuvas foga. Az előbbiek 93 százaléka engedheti meg magának, hogy lyukas fogát betöméssé, míg az utóbbiak közül csak 78 százalék. 1989-ben 7,2 millió 18 és 64 év közötti amerikai polgárnak nem volt már egyetlen saját foga sem. Tavaly 30 ezer esetben diagnosztizáltak az orvosok szájüregi rákot, ez nyolcezer ember halálát okozta. Lengyel ellenségkép A legtöbb lengyel Oroszországban látja a legnagyobb veszélyt hazájára nézve. Még három évvel ezelőtt Németország foglalta el ezt a helyet a közvéleménykutatásokban. A DPA idézi az OBOP közvéleményku- tátási intézet felmérésének közzétett eredményét, amely szerint az 1 054 megkérdezett lengyel 31 százaléka Oroszországot jelölte meg a hazáját fenyegető legsúlyosabb veszélyként. Németországtól a megkérdezettek mindössze öt százaléka fél. Ugyanennek a közvéleménykutatási intézetnek 1990 júniusban elvégzett hasonló felmérése azt mutatta, hogy a megkérdezettek 32 százaléka Németországban látta a legfőbb veszélyt. Hosszú közös ülések a thai parlamentben Botrány készülődik a thaiföldi parlament alsóházában: lapjelentések szerint ugyanis néhány honatya - különösen az idősebb korosztályból - intim kapcsolatokat ápolt a Ház női kiszolgáló-személyzetének tagjaival. Az esetet taglaló Thai Rath című lap cikkének címe szerint a szemérmetlen honatyák a parlamentet személyi háremükké változtatták: a személyzet fiatal hölgy tagjainak házat és luxusautókat ígértek a nem szorosan munkakörükbe tartozó szolgálatokért cserébe. Egynapi halasztás után tegnap az egyesült államokbeli Kennedy Űrállomásról fellőtték az Endeavour űrrepülőgépet, melynek személyzete a megsérült Hubble űrteleszkóp javítását kísérli meg 11 naposra tervezett útja során MTI TELEFOTO Viktoriánus Fehér Ház Bili Clintontól mindig várható meglepetés, azt azonban alig gondolta volna bárki, hogy egy elnök, aki szaxofonozik és szereti a popkultúrát, a Fehér Ház lakószobáit XIX. századbeli viktoriánus stílusban rendezi be. A Fehér Házban kiválasztott újságírók egy csoportjának bemutatták a Clnton-házaspár által újraálmodott elnöki lakosztályt. Az elnök felújított dolgozószobáját bársony, nehéz szövetek, rajtuk ghirlandok és rojtok díszítik. Az átalakított lakosztály legérdekesebb darabja egy 116 éves kabinetasztal, amelyet Clinton íróasztalnak használ. Ezen az asztalon írták alá szeptemberben Izrael és a palesztinok alapszerződését. Az átalakítás 400 ezer dollárba került, de az amerikai adófizetők megnyugtatására közölték, hogy a teljes összeget privát adományokból _ szedték össze. Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy az elnöki család saját képére formálja át a Fehér Ház lakószobáit. Kubában lopják a telefonvonalat Újabb bűnszövetkezetet lepleztek le Havannában, amelynek tagjai jó pénzért illegális telefonvonalakat szereltek fel és tartottak üzemben. Ilyen bűntényről első ízben adott hírt a kubai tömegtájékoztatás, ám amint a riportból kiderült, a most letartóztatott négy telefonközponti dolgozó csupán egy kisebb csoportja volt a rendőrség és a távközlési minisztérium közös akciójának eredményeként lefülelt bűnszövetkezetnek. A vizsgálatot vezető rendőrtiszt több tucat leleplezett esetet és több száz titokban felszerelt telefont említett. Az ily módon készülékhez és vonalhoz jutott fővárosiak 5 és 16 ezer peso közötti összeget fizettek az élelmes szakembereknek (a havi fátlagfizetés 200 peso körüli). O Johannesburg: A Dél-Afrikai Köztársaság új alkotmányos berendezkedéséről folyó tárgyalásokon megállapodás született négy dél-afrikai bantusztán felszámolásáról: a bantusztánok lakói január elsejétől dél-afrikai állampolgárságot kapnak. A létrehozott két „miniállam” vezetője azonban megesküdött: folytatják harcukat Dél-Afrikába való újra- beolvasztásuk ellen. O Tokió: Japán felkészül a három év múlva betiltandó ózon- pusztító gázok begyűjtésére; első lépésként Tokióban szervezi meg azt, hogy a kidobott hűtőszekrényekből visszanyerjék a gázt és azt hosszú időre tárolják. A klórf- luorkarbon, amelyet többek között a hűtőszekrényekben használnak, ártalmas a környezetre, pusztítja az ózonréteget. O Bonn: Jichak Rabin izraeli miniszterelnök csütörtökön cáfolta a Jediót Ahronót című tel-avivi lap értesülését, hogy megállapodás jött volna létre közte és Jasszer Arafat között. E hír szerint későbbre halasztanák a megszállt területekről való izraeli katonai visszavonulást. A pápa, az egyház és az AIDS Olaszországban aggodalmakat keltett egy, az AIDS Világnapja alkalmából sugárzott televíziós műsor, amelyben elhangzott, hogy a pápa vérátömlesztésnél olyan vírussal fertőződött meg, amely gyakran be- tegít meg AIDS-ben szenvedő személyeket. II. János Pál orvosai elismerték, hogy a katolikus egyházfő az 1981-es Szent Péter téri merénylet után kapott számos vérátömlesztés egyikénél valóban megfertőződött a cytomegalovirus nevű kórokozóval. - A pápát teljes mértékben kigyógyították a fertőzésből. A cytomegalovirus igen gyakori, az emberek 80-90 százaléka serdülőkorában megkapja, az esetek túlnyomó többségében azonban semmiféle panaszt sem okoz - mondta Cor- rado Manni, a római Gemelli klinika professzora, a pápa kezelőorvosa. A Canale 5 magántelevízió népszerű műsorvezetője, Minő Damato azért hozta szóba a pápa fertőzését az AIDS Világnapja kapcsán, hogy - mint mondta - ily módon is küzdjön a katolikus egyháznak a hatékony AIDS-ellenes fellépést akadályozó álláspontjával, amely Isten büntetését látja a betegségben. A La Repubblica, az egyik legjobban értesült olasz lap nemrégiben név szerint nem említett vatikáni személyiségekre és a pápát felkereső látogatókra hivatkozva azt írta, hogy a II. János Pálnak időnként rövid időre elhomályosul a tudata, emlékezetkihagyások lépnek fel nála, s gyakran remeg a bal keze. Az olasz sajtó spekulációi szerint apróbb rosszullét okozhatta közelmúltbeli állítólagos megbotlását is. Manni professzor e híresztelésekre válaszolva cáfolta a pápa betegségét, de elismerte, hogy a katolikus egyházfőn rendkívüli leterheltsége miatt a fáradtság jelei mutatkoznak. Horn: válságkezeléssel kell foglalkozni (Folytatás az 1. oldalról) kétséget az iránt, hogy a jelenleg uralkodó pártkoalició óriási lehetőséget szalasztott el akkor, amikor a választók bizalmából, békés úton hatalomra kerülvén nem váltották be programjukban megfogalmazott ígéreteiket, amelyeknek jó része Hóm Gyula számára is elfogadható volt. Mostanára azonban kiderült, mindez csak írott malaszt maradt, mert ahová csak tekintünk, mindenütt csak válsággal találkozunk. Azt persze az MSZP sem ígérheti, hogy a választások után kormányzati szerepet vállalva az országban rövid időn belül tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz, mert a jelenlegi helyzetet figyelembe véve a következő kabinetnek minimum két évig csak válságkezeléssel kell foglalkoznia. Éppen ezért számukra sokadrendű kérdés, hogy megnevezzék a párt miniszterelnök-jelöltjét, mert elsősorban programjukat dolgozzák ki, aztán megkeresik a 176 egyéni választókerület jelöltjeit, a listára kerülőket, s csak ezután gondolkoznak el azon, kiket nevezzenek meg a miniszteri posztokra. Hogy Németh Miklós szerepel-e jelöltjeik között, ezt a pártelnök a volt kormányfő döntésére bízta, hozzátéve, nyilatkozatai szerint az EBRD-ben betöltött alelnöki megbízatásának időtartamát ki akarja tölteni. B .G. Fogyatékos gyermekek mikulása A Pécsi Down Alapítvány kedves ajándékkal szeretné meglepni az értelmi fogyatékos gyermekeket és azok testvéreit december 5-én, amikor a tervek szerint mikulásuk bejárja Pécs városát. Az értelmi fogyatékos gyermekek szüleit kérik, hogy ha igénylik a mikulás látogatását családjukhoz, akkor a 445-848-as telefonon még ma este 17 és 20 óra között jelentkezzenek az alapítványnál kuratóriumi tagjánál. A csomagokat egy magánszemély, és várhatóan több üzlet adományából állítják össze, remélik sok helyen örömet szerezhetnek. Nemzetközi takarmányozási szimpózium Ot ország, két földrész kutatói Kaposváron Másodszor adott otthont a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Kara a takarmányozási témákat tárgyaló nemzetközi konferenciának. A kar szándéka az, hogy a jövőben rendszeressé, hagyományossá tegye a téma szaktekintélyeinek kaposvári találkozóját. Öt ország - Kanada, Németország, Hollandia, Ausztria, Magyarország - kutatóműhelyeinek képviselői, neves szak- tekintélyek jöttek el Kaposvárra, a PATE Állattenyésztési Karára. A II. nemzetközi takarmányozási szimpózium a tudomány művelőin kívül számos érdeklődőt, állattenyésztőket, takarmánytermelőket, takarmányforgalmazókat is vonzott. A házigazda tisztében dr. Steffeler József, a kaposvári kar tudományos dékánhelyettese köszöntötte a részvevőket, köztük Szabados Pétert, Kaposvár polgármesterét. Mint mondta, ennek a nagyszabású rendezvénynek az a célja, hogy összegyűjtse a világból az élvonalban tevékenykedő szakembereket, közkinccsé tegye tapasztalataikat, melyeket a felhasználók sikerrel alkalmazhatnak. Ez a rendezvény nemcsak az előadókat illetően nemzetközi, hanem a támogatók, a szponzorok tekintetében is: két németországi, öt hazai kutatóhely, gazdálkodó szervezet működött közre abban, hogy létrejöhessen ez a rendezvény. Minden szándék az, hogy a kaposvári konferencia váljék hagyománnyá. Dr. Babinszky László egye- temi tanár, tanszékvezető professzor, a szimpózium elnöke is utalt arra, hogy nagy szükség van a világ különböző országaiban működő tudományos műhelyek tapasztalatainak kicserélésére. Az írásban megjelenő publikációk mellett nem nélkülözhető a személyes vélemény- csere. A rendezvényen a nap folyamán összesen kilenc előadás hangzott el. Az értékes szakmai tapasztalatokon kívül többek között figyelmet érdemel az, hogy egy holland és egy német előadó is foglalkozott az állat- tenyésztés, a takarmányozás környezetvédelmi összefüggéseivel, ami korunkban nemcsak új, hanem különösen fontos feladatot jelent a kutatóknak. Természetesen nagy hangsúlyt kapott a konferencián az a tény, hogy az állati termékek túltermeléséből, a piac telítettségéből adódóan világszerte a tudományos kutatás középpontjában a termékminőségjavítása áll. V.M. Építkezéshez, beruházáshoz, felújításhoz az acéláruk legnagyobb választéka a Ferroglobusnál! Viszonteladó telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát, pénzt takarít meg, ha az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! ZALAIPARKER Rt. 8901 Zalaegerszeg, Hock J. u. 59. Telefon: (92) 314-398, 312-453 Telex: 12750 Nagykanizsai telepe^ 8800 Nagykanizsa, Űrhajós u. 3. Telefon: (93)311-515 Keszthelyi telepe: 8360 Keszthely, Deák F. u. 55. Telefon: (83) 312-143 FERROGLOBUS Rt. 7600 Pécs, Mecsekalja-Cserkút Telefon: (72) 313-571 KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 7400 Kaposvár, Szokolaberek Telefon: (82) 318-926 HA ÖN AZ ÁLTALUNK AJÁNLOTT FUJI SUPER G 24 KOCKÁS SZÍNES FILMET 555 FT-ÉRT MEGVESZI, A PAPÍRKÉPEK KIDOLGOZÁSÁÉRT MÁR NEM KELL FIZETNIE. ÍGY AKÁR 333 FT-OT IS MEGTAKARÍTHAT. POLAROID 636 FÉNYKÉPEZŐGÉP Ára: 5.990.Aki most vásárolja meg, ajándékba kap 1 doboz PARTY filmet 1.620 Ft értékben. FEMA Passage Tel.:447-511; 438-356 Új Centrum Passage Tel.:432-500 a FOTOPÍUS-tól 37.5%-os MEGTA A lényegesen olcsóbb lakástextil. Pécs Vásárcsarnok Galéria Telefon: (72) 424-436 t