Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-16 / 343. szám
12 aj Dunántúli napló Vállalkozások - Üzlet 1993. december 16., csütörtök Az uzsora-üzletekről Csapda a vállalkozóknak és a bankoknak A magyar vállalkozó gyakran háborodik föl azon, hogy a hazai bankok csak olyan vállalkozásokkal foglalkoznak, amelyekben az alapítói tőke meghaladja az öt-tíz millió forintot. A bankok viszont jól tudják, hogy akik a szokásos piaci kamatokat hajlandók megfizetni, azok biztosan ki vannak szolgáltatva a hitelező feltételeinek. Éppen ezért újabban nem is a fedezetre, hanem a vállalkozói tervre hiteleznek. És ez így van jól, nekik van igazuk. A fedezetre - nem is ritkán a vállalkozó egész életének gyümölcsére - hiteleznek viszont az uzsorások "baráti" kölcsön vagy opciós adás-vételi szerződés keretében. Ez esetben két- háromszoros biztosíték elegendő is a havi(!) 8-10- 15- 20 százalékos kamatú hitel felvételéhez. Itt ugyanis a vállalkozói projekt nem számít, csak a fedezet. Mivel egyre több pénz áramlik - áttételesen akár a bankokból is - az uzsora-üzletbe, mind több vállalkozó életműve omlik össze. Hiszen ha nem termelhető ki a legális bankpiaci kamat, akkor hogyan lenne kitermelhető az uzsora kamata? A vállalkozók többsége általában „csak” az átmeneti, likviditási gondok megoldására veszi fel ezeket a kölcsönöket, netán a bíztató és csábító (hosszú lejáratú, hihetetlenül olcsó kamatú) külföldi hitelek önrészének fedezetére, avagy csak dacból, mert a bankok „féleszűek” és nem adnak neki, pedig "bomba jó üzlete" volna: vodka, cigaretta , gázolaj, euro-raklap, vagy valami hasonló. Egy szó mint száz: úszik a vagyon, hiszen a többség fizetni nem tud. Csakhogy az uzsorásnak nem a telek, a hétvégi ház, a kocsma, a panzió, vagy ki tudja milyen macerásan működtethető vállalkozói ingatlan kell, hanem a pénze, mégpedig kamatostul. Na de mennyivel elegánsabb, ha megint a szükségből építkezik? Ennek a neve: fedezet. És emígyen hirdet az uzsorás, vagy a strómanja: hiteléhez fedezetet biztosítok! Csakhogy nem erről van szó! Megveheti az uzsorástól a vállalkozó a hitel fedezetéül szükséges tehermentes ingatlant fél-, vagy harmadáron, ha az általa felvenni kívánt hitelnek mondjuk a dupláját igényli a banktól. így ugyanis látszólag mindenki jól jár: a vállalkozó, mert kiváló ötletére végre hitelt kaphat; az uzsorás, mert kamatostól visz- szakaphatta pénzét; a bank, mert biztos fedezetre hitelezett. Hogy mindebben hol a csapda? Ott, hogy a vállalkozó csak a fedezet miatt megkötött, végső soron hamis adás-vételi szerződés nyomán, blöffölt üzleti tervet hiteleztet meg a becsapott bankkal; s a kapott fedezeti ingatlan miatt a szükségeshez képest dupla kamatot, dupla tőketörlesztést fizet, és ez majdnem olyan, mintha uzsora hitelből működne. Igaz, cserébe most már van a vállalkozónak vagyona. Jó üzleti ötlet ide vagy oda, a vállalkozó tönkremegy, a banknál pedig marad az uzsorára hagyatkozott vállalkozó nem is biztos, hogy hasznavehetetlen vagyona. Az egyre gyakoribbá váló esetekből tanulságot levonni nem célom. Csupán figyelmeztetni szeretnék a veszélyre, mert ez az alattomos csapda egyre többeket fenyeget. A tönkrement vállalkozók először egymásra, majd az amúgy is rozoga bankokra dőlnek. Merth László Nobel-díj a rabszolgamunka dicsőítőjének „A történelem tanúsítja, hogy a rabszolgamunka nem volt összeegyeztethetetlen az ipari termeléssel, mert a rabszolgák ugyanolyan hatékonyak és szorgalmasak voltak, mint a szabadok. Vagyis a rabszolgaság a kapitalizmus alkalmazkodóképes és fejlett formája volt.” A részlet nem egy porosodó dolgozatból való, hanem egy 1974-ben, Amerikában kiadott könyvből. A címe: Az amerikai rabszolgaság gazdaságtana. A tanulmányt két szerző jegyzi: Stanley Engerman és Robert W. Fogéi. Az utóbbiról már azt is illik tudni, hogy fele részben az övé az 1993-as közgazdasági Nobel-díj. Hivatalos indoklás szerint azért, mert társával, Douglass C. North washingtoni professzorral együtt „megújították a gazdaságtörténetet.” Fogéi akkor írta le és adta ki a rabszolgamunkát felértékelő véleményét, amikor a világ közgazdasági térképeiről már eltűnt az utolsó szégyenfolt is; utolsóként Szaud-Arábiában törölték el a rabszolgaságot, 1970-ben. Más kérdés, hogy véglegesen el is temették-e mindenütt? A chicagói egyetem közgazdász professzorának taA „Vállalkozások - Üzlet” oldalainkkal legközelebb december 30-ikán jelentkezünk nulmánya például éppen akkor jelent meg, amikor az Egyesült Államok rendőrsége ember- csempészek révén bejuttatott kínaiakra bukkant New Yorkban, akik éhbérért, leláncolva dolgoztak, az újkeletű rab’tartó bandák ellenőrzése alatt. Érthető tehát, hogy Fogéi professzor tanulmánya felkavarta a szenvedélyeket. Kijelentette: a rabszolgaság eltörlése társadalmi-politikai változások következménye, és nem azért történt, mert termelési módként nem volt hatékony. A chicagói professzor támadások kereszttüzébe került, s válasznak is szánta az 1991-ben, e témában közzétett második tanulmányát. Az orosz emigráns szülőktől származó amerikai közgazda ezúttal is maró gúnnyal, ám tiszta logikával és olvasmányos stílusban bizonygatta egyebek közt azt, hogy: „A rabszolga egyáltalán nem volt lusta, sem ostoba, sem meddő munkás. Kitűnő munkaerő volt, hatékonyabban dolgozott, mint a fehér társa.” Tudatos választás, vagy a sors különös iróniája, hogy Robert Fogéi színesbőrű asszonynyal kötötte össze az életét?! Oldalaink megírásában közreműködtek; Békéssy Gábor Kaszás Endre Szalai Kornélia Fotók: Löffler Gábor Gyenge fizikuma miatt adták szabóinasnak Huszonöt éve iparos Pálfi Imre szabómester Pálfi Imre szabómester karácsony előtt veheti át az Iparosházban Pécsett 25 éves kisiparos munkásságáért adományozott ezüstgyűrűt. Petőfi utcai műhelyében megállás nélkül zakatol a villanyvarrógép. Egymásnak adják a kilincset a megrendelők. Van, aki a már elkészült nadrágjáért jön, más egy kisebb javítást rendel, vagy éppen az öltönyét jön próbálni.-Az általános iskola befejezése után nagyon gyenge fizikumú gyerek voltam. A mesterem apjával, aki szintén szabó volt egyeztek meg a szüleim, így lettem inas 1949-ben Barcson, de Pécsett fejeztem be az iskolát - mondja Pálfi Imre. - Dolgoztam ruhagyárban és hat évig segéd voltam egy iparosnál, hogy minél jobban megismerjem a szakmát. A magánszféra hanyatlása az 50-es években indult el, ekkor kezdődött a szolgáltató szféra tönkretétele. Az üzemekben nagytermelés folyt, ott nem volt lehetőség a kisebb javítások, alakítások elvégzésére, erre csak a műhelyek alkalmasak. Ott más a hangulat, sokkal közvetlenebb, szívesebben mennek be az emberek, hogy a kisebb javításokat elvégeztessék. 1966-ban tett mestervizsgát, és 1968-ban váltotta ki az ipar- engedélyét. A műhelye eleinte a lakásán volt, majd a város különböző pontjain bérelt. Az eltelt években több tanulója is volt, akik közül csak néhányan folytatták a mesterséget.-Ez egy olyan szakma, ami helyhez köti az embert, ezt nem nagyon szeretik az emberek - folytatja Pálfi Imre. - Nagyon munkaigényes. Sokat kell a műhelyben lenni, és minden forintért keményen meg kell dolgozni. Sok a kézimunka, és eltelik még pár év, amire a műhelyeket gépesíteni tudják a szabók, hogy könnyebb legyen a munkájuk. Alázattal kell csinálni ezt a szakmát. Mindig a megrendelő szava a döntő és nem a mesteré. Vannak olyanok, akik kénytelenek maguknak öltönyt, zakót, nadrágot, kabátot varratni, mert nem tudnak vásárolni, mások pedig szeretik az egyedi darabokat, amelyek az ő elképzelésük alapján készül, de nagyon kevés az a kisiparos, aki ért ehhez. Alig néhányan vagyunk már. Lassan ez a szakma is, amit régen angol úri szabónak hívtak, kihal. A háború előtt a segédeknek külföldre kellett menni Németországba, Olaszországba, Franciaországba, hogy minél többet megtanuljanak a szakmájukból. Lehet, hogy ez ismét így lesz és ez megmenti, és ismét nagyobb lesz egy szabó ázsiója. Jó lenne, ha az iskolákban több lehetőség lenne a gyakorlati képzésre, mert kevés iparos tud tanulót vállalni, nem lesz utánpótlás, kihal a szakma. Hoznának hozzám is tanulókat, de már nem vállalok, mert két év múlva szeretnék nyugdíjba menni. Most még van kettő, az egyik másod-, a másik harmadéves. Nem bántam meg, hogy szabó lettem, ennek a szakmának van jövője. A szakember szösszenetei a jópofa reklámokról A Magyar Reklámszövetség havi tájékoztatóját és annak mellékleteit - örömünkre - rendre megkapja szerkesztőségünk. Egyik mellékletük a Reklámgazdaság című szakmai kiadvány, melyből most tallózunk, közreadva Hamburger Géza szösszeneteit a reklámok fonákságairól. Tanulságos, élvezetes olvasmány. Szeretem az intim betét és pelenka-hirdetéseket. Tudom persze, hogy ezzel kevesen vannak így, de mindjárt megmagyarázom. Azért szeretem ezeket, mert nem adnak okot fejtörésre. Megnézem őket a tévében és rájövök: tökmindegy, hogy melyiket veszem.(Il- letve van, amikor a tök szóba sem jöhet, de mégis mindegy.) Máskor, ha konkurens termékek reklámját látom, gondolkodóba esem: ha kellene nekem ilyen betét, akkor melyiket venném. Amelyik azt mondja magáról, hogy szép piros, vagy azt, amelyik jó nehéz? Itt ilyen gond nincs. Azonos a mondanivaló (extravékony, szuper-nedvszívó, ráadásul mindnek egyszerre nő szárnya, vagy éppen duplaszéles ragasztószalagja.) Azonos a stílus (demonstráció, beszélő fej.) De azonos még a legapróbb formai megoldások sokasága is (kék víz, itatós papír) Ugyebár azt nem tekinthetjük meghatározó különbségnek, hogy olykor tenyérre, máskor egy baba popsijával, megint máskor egy játékmackóval tunkolják az itatóst. Látva tehát ezeket a reklámfilmeket, örülök, hogy végre van egy-két termékfajta, ahol a döntés nem okoz fejtörést. Mindegyik ugyanazt tudja, ugyanazt mondja. Most már csak egyetlen - szörnyű nagy - bajom van: se intim betétre, se pelenkára nincs szükségem. Hippolit, az aranyom Hippolit, a lakáj a szívemhez nőtt. Hippojit, a reklám rendkívül taszít. Érzésem szerint ez a kampány az utóbbi időszak egyik legnagyobb szakmai „ci- kije”-je. Kezdem a névválasztással. Hippolit, a lakáj (bár kiderül róla a filmben, hogy érző szívű és megértő) alapvetően egy távolságtartó, kimért figura. Kiválóan ismeri a protokollt és az etikettet, s ezt a tudását rá is erőlteti újgazdagékra. Kiválóan eligazít egy nagypolgári házat, de maga semmilyen házimunkát nem végez. Kérdem ezek után: melyik momentum indokolhatja, hogy egy tisztítószer-család a keresztségben éppen Hippolit nevét kapja? Olyan típusú reklámban, mint ez is, a névnél sokkal nagyobb jelentősége van a szereplőnek. A termék bemutató szereplő lényegében kétféle’lehet: olyan, akivel a néző szívesen azonosulna, vagy olyan akinek ad a szavára. Azt hiszem, ahhoz egy pillanatnyi kétség sem fér, hogy a Hippolit-filmek mű- trampli szereplője senki számára sem kínál azonosulási mintát. Maradna tehát a másik lehetőség, de nem marad: éppen a szereplő művisége, mesterkéltsége - ami ruhájában, sminkjében, megjelenésének minden elemében jelen van - teszi teljes mértékben hiteltelenné. Meglehet, a kampány alkotóit valamilyen idézőjelbe tett, önirónikus megfogalmazás szándéka vezette, hogy ilyen módon összekacsintsanak a nézővel. A néző azonban nem kacsint. Vagy értetlenül pislog, vagy bosszúsan félrenéz. A szereplő mesterkéltsége teszi tönkre a reklám racionális elemeit is. Hiába mond el ugyanis fontos dolgokat a termékekről, ezt olyan stílusban teszi, ami eltereli a figyelmet az érdemi mondandóról. (Megkérdeztem néhány háziasszonyt, akik akár vásárlói is lehetnének e tisztítószemek. Volt, aki egyenesen vérlázítónak találta, hogy csak úgy „learanyomoz- zák”. Ami ezek után - talán - megmarad, az néhány demonstratív erejű kép. Ez viszont nagyon kevés a befektetett munkához és a pénzhez, no meg a lehetőségekhez képest. Bunkóság Már többször „szösszentem fel” a reklámjainkban elharapódzó bunkóság láttán. Legutóbb például a vendég pulóverét tapenoló pincérlányt, no meg az orrát szívogató futballkapust, akinek a szövege fülünket „báncsa” - tettem szóvá e hasábokon. (Szerencsére időközben a kapus beiratkozott egy magyar nyelvtanfolyamra.) Azt csak igen halkan merem megjegyezni, hogy a legbun- kóbb reklámokat a multiknak köszönhetjük. Egy multinacionális megrendelő megbízásából A MAGYAR REKLÁMSZÖVETSÉG egy multinacionális ügynökség készítette azokat a filmeket is, amelyekről ezúttal szöszögni szeretnék. Az egyik közismert filmben egy piackutató az ABC-ben állítja meg a nőket, azzal a körmönfont kérdéssel, hogy elcserélnének-e egy bizonyos mosóport kétszer annyi másmilyenre. (Esetleg nem mindenki tudja, hogy az első sugárzások alkalmával a filmek felirata még azt a nyilvánvaló hazugságot is közölte, hogy a felvételek rejtett kamerával, valós szituációban készültek.) Visszatérve a film lényegére, a hölgyek tiltakoznak az ajánlat ellen, s jól-rosz- szul elmondják, amit el kell mondaniuk: ezért meg ezért ragaszkodnak a márkához. Eddig nincs is semmi baj. Főleg mióta a hazug felirat eltűnt. A bunkóság azonban itt következik: az ál-piackutató ugyanis erőnek erejével végre akarja hajtani a cserét, holott világosan - és megindokolva - megmondták neki, hogy nem! Ő pedig el akarja venni a dobozt, sőt hogy elsőre nem sikerül, mégegyszer utánakap. Egyszer egy gyereket cipelő anyával, másszor pedig egy idős nagymamával szemben. Bunkó. Bunkó, amely - meglehet - a termékre, a márkára is visszaüt. Neoprimitív Az ún. szocialista reklám primitívségétől évtizedeken keresztül egyaránt szenvedett az igazi szakember - és a közönség. A gazdasági környezet átalakulása után azt gondolhattuk volna, hogy reklámjainkból, reklámfilmjeinkből egyszer s mindenkorra eltűntek az életidegen szituációk, a mesterkélt párbeszédek, a rosszul kiválasztott szereplők, a bárgyúságok. Úgy tűnik azonban, hogy a primitívség nem rendszerspeci- fikus.A legrosszabb hagyományokat eleveníti fel például az AVÜ privatizációs szolgáltatásait népszerűsítő reklámfilm, amely életből ellesett pillanatokat próbál felsorakoztatni, de azt olyan átlátszóan álságos módon tszi, hogy 10-20-30 évvel ezelőtti agitkák is boldog-irigyen foroghatnak porlepte dobozaikban. Jubileumi vásár lesz a '94. évi Pécs Expó Korábbi és jövendőbeli partnerei számára a jövő évi vásári programjának egyezte tőjét tartja december 22-én 10 órakor a Széchenyi tér 9-ben a Pécsi Ipari Vásár Vállalkozásszervező és Tanácsadó Kft. Ennek keretében összesítik az idei rendezvények tapasztalatait, hogy azok felhasználásával tegyenek meg mindent a jövő évi programok színvonalának emelése érdekében. A rendezvények közül kiemelkedik az 1994 évi Pécs Expó, amely 25. évi jubileumi kiállítás lesz az újkori vásárok történetében. Az ünnepi vásár tartalmas szakmai, kultú- rális és szabadidős kitöltése érdekében várja a PIV Kft. partnerei együttműködését. A találkozó keretében a vendéglátók részletes tájékoztatót adnak az 1995-ös tervezett programról. Újonnan vállalkozók figyelmébe Húsz százalék hirdetési árkedvezmény A kéthetente jelentkező „Vállalkozások - Üzlet” mellékletünk jelen oldalát elsősorban az újonnan vállalkozók figyelmébe ajánljuk. Az itteni bemutatkozással széles körű nyilvánosságot célozhatnak meg, hiszen az Új Dunántúli Napló naponta több mint 70 ezer példányban jelenik meg, lapunkat több százezren olvassák. Ha Önt érdekli ez a reklámlehetőség, és az általa nyújtott gazdasági információk, kérjük, fizesse elő lapunkat, ami Önnél költségként elszámolható. Amennyiben vállalkozását a kéthetente megjelenő „Vállalkozások - Üzlet” mellékletünkben kívánja bemutatni, első alkalommal 20 százalék hirdetési árkedvezmény mellett teheti. Ezzel kapcsolatban kérjük, keresse meg marketingvezetőnket, Baranyai Józsefnél. (Telefonja: 415-000/160-as mellék.) Munkatársunk segít a hirdetés megszervezésében, megírásában, szükség szerint újságírót és fotoriportert biztosít.
