Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-09 / 336. szám
1993. december 9., csütörtök Honismeret űj Dunántúli napló 11 Új pécsi utcanevek Nendtvich Andor út Amikor a városi önkormányzat a rosszul hangzó 6/A utat Nendtvich Andor útra változtatta, egy olyan, már-már méltatlanul elfeledett pécsi polgármester emléke előtt tisztelgett, aki 1906-tól 1936-ig, harminc éven át állt a város élén. Nendtvich Andor ősi normandiai családból származott, s közöttük olyan jeles személyiségeket találunk, mint Nendtvich Tamás, a természettudós vagy Nendtvich Sándor, a városi főmérnök. Apja nyomdokain ő is városi szolgálatba lépett, 1893-tól aljegyző, 1894-ben árvaszéki ülnök, 1896-ban tanácsos, 1898-ban árvaszéki elnök és polgármester-helyettes lett Majorossy Imre oldalán. A város közigazgatásának vezetőjeként 1906-tól tevékenykedett, s elődeihez hasonlóan ő is elsődleges feladatának tekintette a költségvetés egyensúlyban tartását, új jövedelmi források keresését és a takarékosságot. Törekvése volt ennek érdekében a város ellátását szolgáló üzemek városi kezelésbe való vétele. Még az első világháború előtt megépült a városi villamosvasút, s a MÁV üzletvezetőséget is Pécsre helyezték. Az új alkalmazottaknak városi bérházak épültek. A régió közlekedésének bővülésére épült meg a donji miholjáci, a bátaszéki vasútvonal. Iskolafejlesztései közül kiemelkedett a kereskedelmi kibő- vitésű, új épület építése. A világháborús katonaszállítás, a közélelmezés, majd az antant-szerb megszállás nehéz feladat elé állította, különösen azok után, hogy a szerbek letartóztatták, majd hivatala elhagyására, Sásdra kényszerítették. A szerb megszállás után nagy erőfeszítésébe került Pécs felzárkóztatása, de tisztségviselő társaival együtt ezt is megoldotta. Nagy érdeme volt az Erzsébet Egyetem idehelyezése feltételeinek biztosítása. Régi vágású, puritán szellemű, tiszta kezű vezetőnek ismerték, aki utódaira erem- dényekben és tervekben gazdag várost hagyott, akit az egyetem 1927-ben díszdoktorrá választott. Reméljük, eljön majd az az idő, amikor az ő és a hozzá hasonló nagyságok képei ott függnek a közgyűlési teremben. Dr. Vargha Dezső 17-18. századi céhpecséteket ábrázoló üvegablakok a pécsi Sopianae vendéglőben Fotó: Löffler Messze tűnt korok mesterei A Rákóczi úti Sopianae vendéglő hangulatos színfoltja Pécs városának. Jó étel, kellemes kiszolgálás és nem mindennapi környezet várja itt a vendéget, de az idén épp 50 esztendős étterem érdekes pécsi, pécskör- nyéki képeivel, 17-18. századi céhpecséteket ábrázoló színes üvegablakaival szemet gyönyörködtető látványossággal is szolgál. Első tulajdonosa Péntek Gábor az 1940-es évek elején Lakatos Arthurt kérte fel az ablaktervek elkészítésére, a kivitelezés pedig az ismert magyar üvegfestőt Johann Hugót dicséri. Azóta is itt sorakoznak az ablakszemekben a pécsi gombkötő, a kőműves és ács, a mé- zeskalácsos, a csizmadia, a halász, az aranyműves céhpecsétek üvegre vitt színes-díszes motívumai, s ez adta a gondolatot a pécsi Éremgyűjtők Társasága kilenc neves képviselőjének is, hogy vagy másfél éve Raymann János vegyészmérnökkel az élen e falak közt alakítsák meg a Szent Eligius Asztaltársaságot. Szent Eligius 589 körül született és 660-ban hunyt el, a franciaországi Meroving dinasztiából való Il.Clotar fiának, I. Dagobertnek (628-639) volt tanácsadója, ötvöse, ékszerésze. A király halála után elhagyja az udvar életét, előbb pap, majd püspök lesz az Oise departe- mentban Noyon városában. A középkor azonban elsősorban mint az aranyművesek védőszentjét tiszteli A budai, besztercebányai, bártfai, eperjesi, kassai, szegedi ötvöscéh mind oltalmazójának tartotta. Pártfogója a pécsi ezüstműveseknek is, akiknek céhszabályát 1696-ban I. Lipót hagyta jóvá. És most szóljunk pár szót a céh-életről. A céh a 17-18 századi megfogalmazás szerint egyazon te-, lepülésnek, egyazon művet készítő kézműves mesterek érdekvédelmi, gazdasági munka- és vallási szervezete. Kiváltságaikat és kötelezettségeiket a „privilégium”, a céhlevél rögzítette, melyet az uralkodó, a földesúr vagy a városi tanács érvényesített. Céhtag csak az lehetett, aki „mívességét” munkaremekkel igazolta, polgárjogot kapott a várostól és erkölcsi tisztesség dolgában is „ember” volt. A céhszabályok részletesen előírták a tanuló (inas), a tanult, (legény, segéd) felvételének módját, a létszám, a munkabér kereteit, intézkedtek az anyagbeszerzést a piacolást illetőleg, de a tagok szociális ellátásáról, vallási kötelezettségeiről is rendelkeztek. A szervezet élén a mester állt, aki erősen ügyelt, hogy a céh a lehető legnagyobb függetlenséget élvezze a földesúrtól, vagy a tanácstól. A céhmestert évenként választották, aki a városi elöljáróság előtt esküt tett, hogy tisztét híven és „minden csalárdság nélkül” látja el, s őrzi a kulcsos céhládában a hivatalos írásokat, a céh vagyonát. Betartója és be- tartatója a törvénynek, bírája a tagoknak, szerződtetője az inasoknak, tiszte volt a tagságot „kántomapokon” évente négyszer „behívótáblával” gyűlésbe hívni, ahol „eligazította” a panaszokat, ügyes-bajos dolgokat. Havonta két-három (vénmesterrel) bejárta a műhelyeket, megvizsgálva a „míveket” nehogy azokban „gáncs” legyen. Á gyenge munkát elkoboztatta, s a céhláda javára bírságolta. Ügyelt a munkaidőre is, - ez általában naponta reggel 3 órától este 9 óráig tartott, közben egy-egy órás étkezési szünettel, - „fölöstökömkor” (reggelikor), ebédkor és vacsorakor. Fontos céh-tevékenység volt a tagokról való szociális gondoskodás. Rendelkezés írta elő a beteg inas, legény, szegénysorú mester ápolását, gyógyíttatását, a rászorultak anyagi támogatását. A munkát kereső vándorló legények kosztját, kvártélyát (szállását) 3 napig az „atyamester” biztosította, s ha nem volt munkaalkalom a helységben, a továbbindulást pénzzel segítette. Ügyelt a céh az illő viselkedésre, tilalmas volt a káromkodás, átkozódás, s az erkölcstelen, vétkes céhtagot úgy nézték ki, mint aki „nem elég jó a céhnek, s mint haszontalan ember vettessék ki abból). Inast kertben, szőlőben nem lehetett dolgoztatni, legénnyel nem végeztethetett a mester aratást. De a legénynek, inasnak sem volt szabad a mestert ócsárolni, mívét gyalázni, vevőt elcsalogatni, kölcsönkérni pénzt, az utcán este hangoskodni, a házbeli dolgokat kibeszélni. A mesterré avatás „kelléke” a mesterremek volt. A szakmáknak megfelelően más-más mód készült. A gombkötőknél például ötféle gombot kellett„elő- mutatni”, a csizmadiák „egy sarkantyús deli csizmával, kap- cás papuccsal, keskeny talpú szárascsizmával remekeltek”. Ha csak „három vétek találtatott” csupán bírság fizetésére került sor, ám ha több hiba esett, a próbálkozásnak új napot szabtak, új remekdarab bemutatásával. Sikeres vizsga után a jelölt céhtag lett és következett a „mesterasztal”. Egy 1596-os szabályzat viszont 27 fogást számolt, s ebben olyan finomságok is akadtak, mint a „sem- lying” (lazac), avagy a „posár” (ponty), olajos lével három tálra, két töltött malac, három réce sülve, tehénhús-pecsenye, saláta mellé, kilenc egreses tyúkfi három tálon, „sufás” (sáfrányos-mustáros) bomyú- hús három tálra, ludfi „leány sáijával” (morzsás körítéssel), utoljára gyümölcstál, mogyoró, dió, lepénnyel, almával, körtével, retekkel, sajttal. Jé Elégius, céhpecsét, üvegablak. Messzetűnt korok idejét idézik,- szavuk ma is érdekes, és nemcsak nekünk, pécsieknek. (Rozsnyói György) Egy hajdani koncert 1913. november 15-én került sor a mohácsi Belvárosi Kaszinóban (a Pilch Andor pécsi építész által három évvel korábban emelt Korona Szállóban) a helyi zenetörténet egyik legrangosabb hangversenyére. Hergerth József (1880-1929) hegedűművész lépett dobogóra Fischhof Lajosné Mauthner Elza (1880-1934) kíséretével. Hergerth mohácsi gyermekévei után előbb Fricsay Richárd székesfehérvári zenekarának koncertmestereként bontogatta szárnyait, majd Joachim Józsefnek - Liszt barátjának - charlottenburgi mesteriskoláján (Berlin elővárosában) érett világjáró virtuózzá. Elza asszony anyai ágon származott a mohácsi Armuth muzsikus dinasztiából Bécsbe, ahol a Liszt -tanit- vány Emil Sauer növendékeként diplomázott magas művészi rangot adó Liszt- prémiummal. A nagy lelkesültséggel beharangozott koncertre rossz ómen után - a városon átvonult járvány miatt néhány napi késedelemmel - kerülhetett csak sor.A mohácsi Új Hírlapban utóbb közzétett beszámoló kudarcként könyvelte el, hogy a hangversenyen mindössze 150-en voltak jelen. Ez az érdeklődés azonban még városunk jelenlegi lakosságszáma mellett sem volna bántónak minősíthető. A hangverseny időtartama nemcsak az előadókat vehette alaposan igénybe, hanem az ilyen szellemi csemegéhez kevéssé edzett helyi hallgatóságot is. Hergerth három műsorszámban is adózni akart Vieuxtemps emlékének, aki 30 éve hunyt el. Ez a ma már csak violinisták által ismert belga szerző Bériot utódja, Wieniawski és Hubay elődje volt a brüsszeli Conser- vatoire-on. A virtuozitásra törekvő Hergerth külföldi koncertjei során is állandóan játszotta műveit. A műsor legkiemelkedőbb zenei teljesítménye Beethoven Tavaszi szonátájának liraian bensőséges előadása volt. A hazájától kora gyermekségétől oly távolra szakadt művész egy hamburgi hotelszoba magányában rátört hazavágyódásának érzelmi rétegeit sírta el szemérmesen „A zenész honvágya” című önvallomásában. Hubay iránti hódolata „A falu rossza” hegedűszólójával és a IV. csárdajelenettel kapott kifejezést. Fischhof Elza szólistaként Lisztnek Verdi Rigoletto - dallamaira komponált parafrázisát adta elő és Csajkovszkij Anyeginjét megidéző variációsort. A koncert ráadásszáma ugyancsak Csajkovszkij-mű volt: a behi- zelgően dallamos Románc. Mohácsi éveik alatt már csak egyetlen alkalommal adtak közös műsort. Pár évvel később - épp a világháború zivataros éveiben - Pécs művészéletének lett Hergerth kulcsalakja és egy sikeresen szárnyát bontogató muzsikusgeneráció útrabocsátója. Fischhofné - akit nem felejtettek el a császárvárosban - 1932-ben egy évig a bécsi rádió stúdió koncertjeinek lett fiatalkori sikereit visszaigazoló szólistája. Mindketten pályájuk zenitjén szálltak a sirba ... Bojtár László Egyházzenei tudományos előadás Németországban A Stuttgart-Rottenburg-i egyházmegye katolikus akadémiáján tudományos ülésszakot rendezett St. Gerhards-Werk a dunai svábok egyházi zenéjéről és irodalmáról. Jeles előadók között Balatoni Mátyás Pécs székesegyházi kántor (karnagy és zeneszerző) is a magyarországi katolikus németek egyházi énekéről és egyházi zenéjéről szólt. A nagysikerű, átfogó előadást célszerű lenne itthoni tudományos ülésszakon megismételni és nyomtatásban megjelentetni. Az ülésszak második napján az előadók bemutatták szerzeményeik egy részét. Villány ismét lépett Villány nevét hallva akaratlanul is a borra, a vörösborra gondolunk. A község adottságai messze megfelelnek a kulturált borturizmus követelményeinek, azonban a lehetőségek feltárása és okszerű kihasználása még várat magára - mondta dr. So- mogyvári Imre, az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja Villányban, ahol vállalkozók előtt ismertette a Kancellári Hivatal elképzelését a község és a régió fejlesztésére. Elmondotta, hogy első lépcsőben elkészül egy olyan tanulmány, amely meghatározná a borturizmus-bormarketing fejlődését, a lehetőségek okszerű kihasználását is elősegítve. A terv elkészítését az osztrák kormány 250 000 ATS-sel tám- goatja, a helyi termelőktől és az önkormányzattól 200 000 forint befektetése szükséges. A megbeszélésen résztvevők egyöntetűen úgy fogalaltak állást, hogy előteremtik a szükséges pénzt a tanulmány elkészítésére, melyet a Bécsben székelő Osztrák Idegenforgalmi Tanácsadó Társaság bocsájt a község rendelkezésére. Gróf Benyovszky Móric A siklósi várról az első hiteles okirat 1294-ből származik. Jövőre lesz ennek 700. évfordulója. A vár történetét sokan feldolgozták, urainak élete, pályafutása - elsősorban a Garáké, Perényieké - közismert. Keveset tudunk e századunkban élt várurról, Benyovszky Móricról. A Benyovszky-család története Siklóson 1873-ben kezdődik, amikor gróf Batthyány Ödöntől megvásárolták a várat és a hozzátartozó birtokokat. Az igen tekintélyes vételárat a pozsonyi ügyvéd csak úgy tudta kifizetni, hogy felesége családja, az Ocskayak is besegítettek. A feleséget Ocskay Erzsébetnek hívták, aki 1931-ben Görcsönyben halt meg. Siklós új urának két gyermeke volt. Móric (1872-1936) és Rudolf (1874-1955). A grófi rangot mindketten 1902-ben Ferenc Józseftől kapták, amikor gróf Benyovszky Sándor Pest megyei földbirtokos örökbe fogadta őket. Az utolsó siklósi várur nem azonos a madagaszkári király- lyal. Az üknagyapja volt és kb. 100 évvel előbb élt. Benyovszky Móric 1872-ben a csallóközi Nagylégben született. Édesanyja a teleket betegsége miatt a francia Riviérán töltötte, ahová gyermekeit is elvitte. Móric itt tanulta meg a francia nyelvet. Gimnáziumi tanulmányait a piaristáknál végezte, majd a wienemeustadti katonai akadémiát kitüntetéssel és hadnagyi ranggal fejezte be. Tökéletesen beszélte az angol és a német nyelvet is. Katonai pályafutásának egy sajnálatos lovas baleset vetett véget 1895-ben. Súlyos betegségéből felépülve birtokaira ment gazdálkodni. 1905-ben a siklósi választó- kerület képviselője, majd 1906-1910-ig a megye főispánja. A gyűléseken történő felszólalásai élményszerűek, Ap- ponyi Albert méltó utódaként emlegetik. Sikeres ember. Népszerűségét csak fokozza, hogy képviselői fizetését az utolsó fillérig szétosztotta a kerületében élő tehetséges gyermekek között. így segítette őket tanulmányaikban. 1910-1916 között ismét a siklósi kerület képviselője, de ekkor már Kossuth-párti, 48-as ellenzéki programmal. A világháború kitörésekor önként jelentkezik szolgálatra. Eleinte a hadikémszolgálatnál látjuk, majd 1915 őszén Varsóba kerül a főhadiszállásra. Itt találkozik Pilsudszkyval, a későbbi marsallal, akivel a lengyel hadsereg felállításáról tárgyal. 1917-ben ismét megyénk főispánja. Andrássy Gyula kormányában - igaz csak egy napig - belügyminiszter. Lemondott, mert elveivel nem tudta összeegyeztetni az akkori teendőket. Főispáni méltóságát megtartotta az 1918-as összeomlásig. A szerb megszállás alatt siklósi várát teljesen kifosztották, még a kastély bútorait is. Jószágállományát, a gazdasági felszereléseket elrabolták. A megszállás ellenére Siklóson maradt. Kapcsolatot keresett az angol és francia tisztekkel. Személyes jelenlétével akarva ellensúlyozni a megszállók túlkapásait. Külföldön tárgyal az ún. „baranyai háromszög” Jugoszláviához csatolása miatt. Amikor a románok 1919-ben kivonultak, Budapestre megy. Itt ismerkedett meg a volt Zala megyei főispán, gróf Batthyány Pál leányával, Batthyány Mária Lujzával, aki nagy hatással volt rá. Az ismerkedés utáni ötödik napon már megkérte a 19 éves fiatal leány kezét. A leány családja tiltakozott már az eljegyzés miatt is. Három éven át nem találkoztak, levelet is ritkán váltottak. Benyovszky arra kérte menyasz- szonyát, hogy utazzon le Mohácsra. 1922. július 26-án szinte titokban a mohácsi Keseríts apát előtt jelentették ki, hogy házastársak akarnak lenni. A család a szerb megszállás után a siklósi várban rendezkedett be. Mindent újra kellett kezdeni. Belgrádba utazott, hogy panaszt tegyen a miniszternél s visszaszerezze vagyonának egy részét. A szerb miniszter fogadószobájában saját bútorait látta meg. Megértette, hogy itt rajta nem segítenek. Bútorait saját kezűleg pótolta. Öt szobát bútorozott be. Festményeit, egyéb értékeit már semmi sem pótolhatta. Két gyermekük született. Móric (1924) és Pál (1926). Az évek változásában, mint a közélet egyszerű harcosa vett részt. Számtalan siklósi egyesület elnöke, jótékonysági rendezvény védnöke. Nincs olyan közéleti megmozdulás Siklóson és környékén, ahol ne lennének ott. Ünnepelt szépségű nejével Siklós és a megye társadalmi életének központi alakja. 1930-ban az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara elnökévé választották. 1935-ben pedig harmadszor is kinevezik a megye és a város főispánjává. Benyovszky Móric 1936-ban Budapesten halt meg. Hamvait hazahozták és a várkápolnában helyezték örök nyugalomra. Ä világháborúban feldúlt sírboltot a család néhány évvel ezelőtt hozta rendbe, szép, vörösmárvány fedlappal látták el. A siklósi várkastélyt a család 1943-ban eladta a magyar államnak. Perics Péter
