Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-14 / 311. szám
Labdarúgó NB I. Kosárlabda Némasági fogadalom A „némasági fogadalmat” tett Ferencváros játékosaihoz hasonlóan Klaus Toppmöller, a Bundesliga-éllovas Eintracht Frankfurt edzője is elhatározta, hogy nem nyilatkozik a médiáknak. Toppmöller elhatározásának hátterében az áll, hogy nagy visszhangot váltott ki egy korábbi televíziós nyilatkozata, amelyben Berti Vogts szövetségi kapitányt bírálta. A szakembert rengeteg támadás érte, ezért úgy döntött: a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatókat kivéve nem áll az újságírók rendelkezésére. UEFA-szankciók Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szombaton közzé tette szankcióit, amiket a kupamérkőzések során vétkesnek talált klubok és játékosok ellen hozott meg. A legnagyobb összegű, 50 ezer svájci frankos büntetést az olasz Parma kapta, mert szurkolói az izraeli Maccabi Haifa elleni hazai mérkőzésen tűzijátékkal és különböző tárgyak be- dobálásíval fejezték ki nemtetszésüket csapatuk veresége miatt. A legsúlyosabb büntetés azonban a cseh Sparta Praha csapatára vár. A prágaiak a belga Anderlecht elleni mérkőzésen történt rendbontások miatt következő európai kupamérkőzésüket a cseh fővárostól 150 km-re kénytelenek lejátszani. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II. (Mindegyik mérkőzés megrendezése kérdéses, a pályákon a játékvezetők a kezdés előtt döntik majd el, hogy alkalmas-e a talaj játékra, vagy sem. Kivéve Beremendet, ahol biztosan nem lesz meccs. Mindenesete álljon itt a párosítás: Veszprém - Mohácsi FC, Veszprém, 13.00. Százhalombatta - Baja, Százhalombatta, 13.00. Pénzügyőr - ZTE, Budapest, 13.00. Szekszárd - BKV Előre, Szekszárd, 13.00. ESMTK - Paks, Budapest, 13.00. Nagykanizsa - Budafok, Nagykanizsa, 13.00. NB III.: valamennyi mérkőzést elhalasztották a Dráva-csoport- ban. Megyebajnokság. (A baranyai és a somogyi megyebajnokságban érdekelt csapatok valamennyi mérkőzése a rossz idő miatt szintén elmarad.)0 KÉZILABDA. NB II. férfiak: Mecseknádasd - Zala- szentgrót, Mecseknádasd, 14.30. KOSÁRLABDA. NB I.nők, B-csoport: PEAC - Szolnok, Pécs, városi sportcsarnok, 15.00. NB II. nők: PPTSE-Á11. lg. Főiskola, Széchenyi-csar- nok, 16.00. ASZTALITENISZ. NB II. nők: Szekszárd II. - Pécsi Spartacus, Szekszárd, 11.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Kandó - PEAC, Budapest, 10.00. A 90. percben esett a győztes gól Soproni LC - PMSC-Fordan 2-1 (0-1) (Munkatársunk telefonjelentése) Sopron, 2000 néző. V.: Pillér. Sopron: Milchram - Nagy - Varsányi, Katona, Varga - Chi- ratcu, Kovács, Szántó, Horváth (Majoros, a 64. percben) - Korsós, Ördög. Edző: Győrfi László. PMSC-FORDAN: Csaban - Zare - Dienes, Braun (Csizi, az 58. percben), Fehér, Vókó - Ulveczki, Csoboth (To- locsko, a 9. percben), Rózsa, Kocsis - Azoitei. Edző: Róth Antal. Az elején a felszabadító Cso- bothot Szántó felvágta, ezért sárga lapot kapott, a pécsi játékost viszont sérülés miatt később le kellett cserélni. Kovács 17 m-ről alig lőtt a jobb kapufa mellé. A 16. percben szerezte meg a vezetést a vendégegyüttes. Rózsa távolról lövésre szánta el magát. A mély talajon alig tudott elrugaszkodni Milchram, csak nehezen tudta a léc alól szögletre tenyerelni a labdát. A jobb oldalról belőtt szögletet Azoitei csúsztatta a bal alsó sarokba (0-1). A védekező PMSC-Fordan a 25. percben Rózsa révén sárga lapot kapott, ő ugyanis lerántotta Szántót. A Sopron a 32. percben gólt is lőhetett volna. A leragadt védők között Kovács ugratta ki Ördögöt, aki a kifutó Csaban mellett keresztbe lőtt a kapu előtt, s a labda alig csúszott el a jobb alsó sarok mellett. Válaszként Kocsis nyargalhatott el a jobb szélen, a belőtt labdájáról Azoitei egy ütemmel lekésett. Az utolsó 10 percben minden erejét mozgósította a Sopron, gólhelyzetet is teremtett, de az önfeláldozóan védekező hátvédsor mögött Ördögnek ezúttal sem volt szerencséje. A szünet után fergetegesen kezdett a Sopron. A sokadik Debrecen - Csepel 1-1 (1-1). Debrecen, 6 ezer néző. V.: Bognár. G.: Gracsov (6. p.), ill. Pena (22. p.) A BVSC-Dreher - Újpesti TE, a Kispest-Honvéd-FC - Békéscsabai EFC, a Vasas - Vác mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. Az MTK - Siófok mérkőzés ma, a Videoton - FTC találkozó pedig kapura rúgásnál Braun megsérült, le kellett cserélni. A 47. percben Szántó szöglete után Horváth közeli lövését védte Csaban, majd a kapu előtt pattogó labdát kivágták a védők. Azt követően Horváthot lerántotta Fehér, ezért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est a jobbra mozduló Csaban mellett Ördög a bal alsó sarokba lőtte. (1-1). A gólt után az eddig is agilis bal oldal vált a pécsiek legveszélyesebb támadó részévé, csakhogy ennek a végeredménye csak egy sárga lap lett, amit Tolocsko lerántásáért osztott ki a játékvezető. Hajtott a Sopron, de a vendégek nem tudtak úgy hibázni, hogy azt a hazaiak kihasználhatták volna. A 76. percben egy jobboldali szöglet után Ördög átadását Korsós pörgette kapura, a labda a felső léc aljáról perdült a gólvonal elé, ahonnak kivágták a védők. Nyomott a Sopron, azonban csak szögletekre futotta az erejéből. Igaz abból jutott nekik jócskán, hiszen a 81. percben már a nyolcadikat ívelhették be a pécsi eggyel szemben. A 85. percben Kocsis nyargalt el a baloldalon, beadása kipattant, de Tolocsko lekésett, így a lövését blokkolták a védők. Elkeseredetten rohamozott a Sopron, aminek a 90. percben gól lett az eredménye. Kovács a 16-oson belül ellökte Zárét és a résen álló Ördög 6 m-ről bevágta a labdát a bal alsó sarokba. (2-1). A mérkőzés előtt a hóval borított pályát játékra alkalmassá tették a rendezők. Mivel nem volt további hóesés, mély, sáros talajon kezdhettek a csapatok. A védekezésre berendezkedett vendégek jól feltalálták magukat és rendre megakadáhétfőn lesz (ha a rossz időjárás miatt egyáltalán lesz). A tabellán természetesen nincs lényeges változás, merthogy a két lejátszott mérkőzés nagyon nem rendezte át a sorokat. A Debrecen feljött a 3. helyre, a Vác és az FTC mögé, a PMSC-Fordan pedig helyet cserélt a Sopronnal, utóbbi most a 11., előbbi a 12. helyen áll. lyozták a fizikai fölényben lévő és folyamatosan rohamozó soproniakat a góllövésben. A gyors pécsi gól még el- szántabbá tette mind a két együttest, sajnos a piros-feketéknek a kényszerű cserékkel megbomlott a hadrendjük, ennek következtében csak percek kérdése volt, hogy a kivált Csoboth és Braun helyére beállt cserék által megrendült Pécs mikor szedi össze az egyenlítő gólt. Az is igaz azonban, hogy mindkét soproni gól gyanús körülmények között esett. Feltűnő volt, hogy a pécsiek agilis baloldalával szemben a jobboldal szinte teljesen kivonta magát a játékból. A döntetlen igazságosabb lett volna. Csaban a kapuban szinte a védhetetlent is védte, a két gól előtt azonban tehetetlen volt. A hátvédsorban Zare és amíg a pályán volt, Braun bizonyult a csapatrész legjobbjának. A középpályán Rózsa védő- és támadó-, valamint Kocsis támadó játéka érdemel elismerést. Elöl Azoitei hősiesen küzdött három védőjével. Hogy gólt lőtt, az külön csodának számít. A hazaiaknál Katona, Kovács, Szántó és Ördög volt a legjobb. Győrfi László:- Szinte végig irányítottuk a játékot. Helyenként jól is játszottunk, rászolgáltunk a győzelemre. Igaz, ahhoz némi szerencse is kellett. Róth Antal: - A játék képe alapján megérdemelten nyert a Sopron, bár a vereségünkhöz néhány játékosunk is hozzájárult. A 11-est nagy egyéni hiba előzte meg, a második kapott gólunk előtt is többen hibáztak a csapatomból. Kapu László Drechslert bántják? Heike Drechsler, a németek olimpiai és világbajnok távol- ugrónője halálos fenyegetést tartalmazó levelet kapott. Az ügy kivizsgálását a rendőrségre bízták. Ismretes, hogy a német atlétákat újabban egyre több támadás éri. További eredmény A pályákon győzött a hó Elmaradtak és elmaradnak mérkőzések Ekkora hó volt a pécsbányatelepi pályán Fotó: Szundi A nagy hó nemcsak a közlekedést bénította meg, hanem miatta nem voltak futballmecs- csek sem. Kezdődött az egész Il-es mérkőzés Szekszárdon, ahol a BKV Előre játszott volna, és Pasaréten, ott pedig a házigazda Pénzügyőr nem tudott futballozni a ZTE ellen. Tegnap egész délután érdeklődtek az NB III-as klubok vezetői: lesz-e meccs vasárnap? Akkor még nem tudtunk semmit sem mondani nekik. Este 8-kor azonban érkezett telefonon a hír: a Dráva-csoportban vasárnap nem kell lejátszani a bajnoki mérkőzéseket, tehát a csapatok ne utazzanak el a mérkőzések színhelyére. Az információ azt is tartalmazta, hogy a Somogy megyei bajnokság vasárnapi fordulója is elmarad. Utána pár perccel újabb értesítés jött: a félméteres hó miatt Beremenden sem lesz mérkőzés. Az már korábban eldőlt: a Baranya megyei labdarúgó bajnokságban sem lesz megtartva ma, vasárnap egyetlen meccs sem. vciscirncipi Uj Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs Engel János út 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Telex: 12-211. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózata és a Magyar Posta útján. 'U| _______________ D unántúlt napló Sima ügy volt Dombóvár - PVSK107-78 (53-39) NB I. férfiak, B-csoport. Dombóvár, 200 néző. V.: Rát- vay, Zsigmond. Dombóvár: Marcsenko 27, Erupkin 13/9, Bosznai 9/3, Takács 18, Keré- nyi 24. Cs.: Kontics 2, Janko- vics 12, Nagy 2, Trupp. Edző: Németh József. PVSK: Milovi- dov 10, Pető, Haszjanov 23/3, Kovács 29/3, Csirke 5. Cs.: Tahin 4, Ribarics 2, Pákozdi 2, Lázár 3/3. Edző: Füzy Ákos. Nem volt olyan hangulatú a mérkőzés, mint a korábbi években a vasutas rangadók szoktak lenni. Végig a hazaiak vezettek, a 13. percben már 16 ponttal. A pécsiek a szünet után sem tudtak újítani. Sőt, 6 perc alatt mindössze 4 pontot dobtak. A végén már csak az volt a kérdés, hogy a Dombóvár eléri-e a 100 pontot. Ez Marcsenko zsákolásával sikerült is a tolna megyeieknek. Németh József: - Jó védekezésünkkel sokszor hibára kényszerítettük a PVSK-t. Látványos játékkal nyertünk, így kiszolgálva a lelkes közönségünket. Füzy Ákos: -Sima vereséget szenvedtünk. Gyengén védekeztünk, de rosszul is dobtunk. Gaál István Hé Magyarország férfi kosárlabda válogatottja Dimitrovg- radban az EB-selejtező középdöntő E-csoportjában 78-65 (27-30) arányú vereséget szenvedett a hazai pálya előnyét élvező Bulgáriától. * SVSE-GYSEV - PPTSE 46-69 (26-32). NB II. nők, Sopron. L. d.: Móró 16/6, Páll 14/3, Joó, Papp 12-12. Kézilabda Nagykanizsa - Békéscsaba 36-27 (19-13) NB I. férfiak. Nagykanizsa, 400 néző. V.: Ambrus, Hummel. Nagykanizsa: Kálóczy - Kurusta 1, Kuzmicsov 4, Kriechenbaum 13, Becskei 2, Brenner 4, Bjelov 6. Cs.: Mészáros (k), Radovics 4, Rodek 2, Ojtó. Edző: Nyikolaj Kovesnyikov. Nagy iramú, lendületes, gyors, kemény volt a játék. A 20. percben egyenlő volt az állás, innen kezdve, jó első fél- ideji hajrájukkal elhúztak hazaiak, akik remek napot fogtak ki. Sokszor hibázásra késztették az ellenfelet, amit rendre ki is használtak. Végül is magabiztos győzelmet arattak. Börtönnel is sújtható az ittas szurkoló A francia labdarúgás mindent elkövet, hogy megőrizze jó hírét az 1998-as vb-döntőig, amelynék házigazdája lesz. Ennek érdekében szigorú törvényeket foganatosítottak a futball-huliganizmus megfékezésére. A sportszerű játék, a rend és nyugalom fenntartását célozza az az intézkedés, amely- lyel az önmagukról megfeledkező szurkolókat akár 3 évig teijedő szabadságvesztésre és 200 ezer frankos pénzbüntetésre is ítélheti a bíróság. Az italos egyéneket, valamint a fegyverrel vagy más veszélyes eszközökkel érkezőket, a rasszista feliratokat öltözetükön viselőket ugyancsak pénzbírsággal, szélsőséges esetben börtön- büntetéssel sújtják. GÓLTOTÓ A Sopron - PMSC-Fordan mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink között a heti sorsolásnál a szerencse Selyem Albert Flórián, 7624 Pécs, Zerge u. 27. szám alatti lakosnak kedvezett, aki postán kapja meg a 400 forintos utalványát. Az e heti szelvények beérkezési határideje pénteken déli 12 óra, pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet. Ezt címünkre (Új Dunántúli Napló szerkesztősége, 7623 Pécs, Rákóczi út 34.) kell beküldeni. Főmérkőzés: PMSC-Fordan - Vasas ........................................ P ótmérkőzés: Siófok - Kispest.................................................. A pályázó neve:........................................................................ L akcíme:.................................................................................... T ALE NTEAM Export-Import Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ■ Mini espresso kávéfőző 6 sz. ■ Létra 3-6 fokú ■ Gyümölcscentrifuga ■ Tili-toli szőnyegtisztító ■ Órás rádió ■ Rádió, keleti URH-s is ■ Ruhaszárító kinyitható ■ Vasalóállány ■ Kenyérpirítok ■ Gorenje termékek: ■ Fagyasztóládák 140-430 l-ig ■ Fagyasztószekrények 100-310 l-ig ■ Hűtőszekrények 140-240 l-ig ■ Kombinált hűtők 260-310 l-ig ■ Gáztűzhelyek ■ Villanytűzhelyek ■ Beépíthető hűtő és fagyasztószekrény 5300-6200 Ft 1820-2900 Ft 5240 Ft 1270-1700 Ft 2830-3000 Ft 550-2300 Ft 1300 Ft 2250-2650 Ft 3000-4090 Ft 30000-47300 Ft 31000-47000 Ft 23500-33500 Ft 34500-52800 Ft 40500-52000 Ft 32000-89200 Ft 36000-41000 Ft Fénymásolást vállalunk Cím: Pécs, Petőfi u. 8. Tel.: (72)314-606 Nyitva: 9-17 óráig. * X azzal, hogy tegnap délelőtt elmaradt a DDGáz SC - Geijen NB III-as labdarúgó rangadó. Hasonló ok miatt nem volt NB