Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-20 / 317. szám

1993. november 20., szombat Irodalom - Művészet aj Dunántúlt napló 11 Egy pécsi művészházaspár emlékeiből Képünkön az adományozó és Kakas Sándor polgármester Fotó: Patonai Attila Az Akadémiai Kiadó téli újdonságai Az Akadémiai Kiadó az elmúlt két hónapban hat új lexikont je­lentetett meg, köztük a világvi­szonylatban is egyedülálló Kör­nyezetvédelmi Lexikont, amely­nek kiadása iránt hat ország, hét könyvműhelye érdeklődik - je­lentette be Zöld Ferenc igazgató, a kiadó téli újdonságokat bemu­tató - sajtótójékoztatóján. Elhangzott: a lexikonok sorá­ból kiemelkedik a Magyar Nagy­lexikon, amelynek első kötete nemrég látott napvilágot. A teljes mű - 16 kötet - összesen mintegy 150-160 ezer címszót tartalmaz majd. Az első kötet A-tól Anc-ig teljed, 9000 címszó, 500 színes fotó és rajz, valamint 25 térkép ta­lálható benne. Húsz év után jelent meg a kétkötetes Budapest Lexi­kon teljesen megújított válto­zata, valamint a Világirodalmi Lexikon 15. - a T betűt felölelő kötete. A világirodalmat feldol­gozó sorozatból már csak két kötet van hátra, ezek várhatóan jövőre látnak napvilágot. Az Akadémiai Kiadó gondozásá­ban jelent meg a világ első Kár­tyalexikonja is. A könyvben - amely mintegy 2300 címszót tartalmaz - az egyes játékok tör­ténete, a kártyát ikonográfiá­jára és előállítására vonatkozó tudnivalók is megtalálhatók. A Zengő-vidék minden időben megihlette a képzőművészeket. E régi igazságot erősítette nemrég Zs. Kovács Diám textilművész, aki félje, Bizse János: Szeptem­ber című nagyméretű olajképét ajándékozta Pécsváradnak a vá­rossá válás emlékére. A kép szü­letése és az adományozás is a Zengő lábánál, a Bekében történt, ahol a Bizse-házaspár műterme 1971-ben felépült. Bizse János csak tíz éven át élvezhette a gyö­nyörű táj, a jó levegő áldásait. 1981-ben meghalt, s azóta fele­sége, Zs. Kovács Diana tölti itt a nyári hónapokat. Úgy mondja, ez tartja egészségben. A Keleti-Mecseket a háború után újra felfedezték a pécsi fes­tők. Mecseknádasdon a mai táj­házban 1949-ben Martyn Ferenc szervezett művésztelepet, és azt Bizse János vezette. Ott és a kör­nyékben dolgoztak Dvorszky Irocska, Cseh László, Erdős Já­nos, Lantos Ferenc. Pécsváradon élt Platthy György, Curilovic Ot­tokár. Bizse János sokat dolgozott itt. A kor modem járművén, ol­dalkocsis motorkerékpáron járta a Zengő vidékét. Vázlatokat, pasz- telleket készített, aztán Pécsett tette át mindezt a nagy olajké­pekre. A művészházaspár élete és munkássága Pécshez kötődött kezdettől fogva: Zs. Kovács Di­ána egyik létrehozója volt 1959-ben a Művészeti Szakkö­zépiskola elődjének, ahol textil­tervező iparművészként szövést tanított. A pécsi származású, Aba Novák- és Szőnyi-tamtvány Bizse János szervezőmunkáját a Pécsi Grafikai Műhely tanúsítja. Mun­kásságára 1990-es életműkiállí­tása adott visszapillantást a Pécsi Galériában - halála után tíz évvel, születésének 70. évfordulóján. A látvány, így a tájélmény mértani szerkezetessége izgatta, s alkotott dekoratív egységet képein. Telkeket árult 1970-ben a helyi tsz, és ők megvettek egy őserdőt, egy bozótost, amit így hagytak meg vad szépségében. Senki sem tudta a pontos határokat, csak Tóth József szomszéd, akivel a mai napig tart a jó barátság. 1971-ben épült fel a ház, az eme­leten Bizse János műterme, lent Zs. Kovács Diánáé a szövő­székkel:-Őt a táj érdekelte, fenséges léptékeit mindig újra és újra felfe­dezte magának - engem a vadvi­rágok, a növények játéka. Az er­dőből most is idelátogató fácá­nok, őzek, rókák. Mindketten rengeteget dolgoztunk itt. Ennek emléke a „Szeptember” című olajkép, amely az őszi tájat idézi elénk, azt a mecseki hangu­latot, amit ma is átélhetünk. A Bekéből nagy lendülettel kinyíló völgyteknőt, az egészet koszo­rúzó erdőt, az őszi Zengő-vidék színeit, hangulatait. Zs. Kovács Diana szövőszékén most is készül egy különös, virágmotívumos textil. Munkái sokfelé elkerültek múzeumokba és magángyűjte­ményekbe. Legbüszkébb arra, amelyiket Rómába vitte 1972-ben dr. Cserháti József püspök VI. Pál pápának. Magánmegrendeléseket is teljesít a textilművész.- A magánmunkákból utazom. Egy-egy szőnyegem egy-egy uta­zást jelent a Szentföldre, Spa­nyolországba, Amerikába. Az utóbbi években viszont ez a ház jelenti a pihenést és a munkát. Itt gyűjtöm nyaranta az erőt a tél el­viseléséhez, itt lehetek együtt a családommal, az unokákkal, az emlékekkel, az emeleten Bizse János képeivel, idelent pedig a szövőszékkel, amelyhez most is odaülök még. G. O. Videopiaci változások Hótehénke meg az Egerek és emberek A kisegítés elve az egyház társadalmi tanításában Amikor 1985 decemberében megnyílt az első, hivatalos ma­gyar videokölcsönző Budapes­ten, a pletykák szerint az első hetekben rendőrök kóvályogtak a környéken, sőt a nyomozók a boltba is betértek, hogy elkérjék a kölcsönzők lakáscímeit. így akarták ugyanis lebuktatni a vám nélkül behozott videoleját- szókat. A kazettákkal nem volt semmi gond, hiszen azokat az akkor egyedüli forgalmazó, a MOKÉP dobta piacra. Nem tudni mennyire volt igaz a hír a nyomozók érdeklődéséről, de az biztos: már akkor érdeme­sebb lett volna más helyen ku­takodni, hiszen ezidőtájt már nagy jövedelmeket hozó üzletág volt az illegális kazettabehoza­tal és kölcsönzés. Akkoriban - mint egy havi­lap videorovatának vezetője - magam is összejöttem egy ügy­nökkel, aki a titoktartás fejében elmondta, mi is a dolga. Fi­gyelni a világ mozikínálatát - a világ elsősorban Nyugat Né­metországot és Ausztriát jelen­tette -, és ha remény van a si­kerre, akkor kimegy Bécsbe, megrendeli a kazettákat, és egy hét múlva kamionosok már be is csempészik az országba, ő pedig végigjárja vele állandó kuncsaftjait. Nem templombajáró, de isten­hívő voltam akkor is, amikor ez nem volt éppen jó pont a hatalom szemében. Abban az időben is ismertem embereket, akik minden vasárnap elmentek a reggeli mi­sére, viszont mások iránti gőgös­ségükkel, mások baja iránti teljes közönyükkel erősen rácáfoltak arra, amit mutatni szerettek volna vasárnapi felvonulásaikkal. Milyen az élet, most kiderült, hogy azok is hiszik Istent, akik eddig egészen másképp beszél­tek. Kiderült, hogy az élet kény­szerítette őket arra, hogy hazud­janak. Érdekes. Na de mindegy. Most ők tolonganak be elsőkként a templomba, és lehetőleg legkö­zelebb állnak az oltárhoz, mivel­hogy ez nekik dukál. Szóval megszaporodott azok­nak a száma, akik tüntetőén temp­lomba járnak, csak éppen Jézus szerénységét és szegénységét nem kívánják magukévá tenni, inkább másokat intenek kitartásra és türelemre. Hol van már a tavalyi hó, és hol vannak a nyolc évvel ez­előtti állapotok? Ez a nosztalgi­ázásként is felfogható sóhaj ép­pen úgy lehet az öröm, mint a bosszúság kifejezése. Hiszen ma már alig van nagyobb áru­ház, amelyikben ne lehetne mű­soros kazettát is kölcsönözni, s talán nincs annyi éjjel, nappal nyitva tartó kis élelmiszer bolt, mint ahány videokölcsönző va­sárnap is szolgálatára áll a tisz­telt érdeklődőknek. A kazettákat se feltétlenül Bécsből hozzák már, hiszen a közelmúltig - mondhatni - eu­rópai szintű másolóműhelyek szaporodtak el az illegalitásban. Előfordult, hogy a hazai mozik­ból lopták ki a sikeres forgal­mazás esélyeivel rendelkező filmeket. A legújabb büntető- törvények kicsit kockázato­sabbá teszik az illegális máso­lást, de - vélhetően - az igazi veszélyt az jelenti a fekete vi- deopiac számára, hogy a több mint féltucatnyi legális forgal­mazó-kölcsönző cég egyre fris­sebb termékekkel szolgál az ér­deklődők számára. Az augusztusi kínálatban például már szerepelt az Egy becsületbeli ügy, amelynek egyik főszerepéért idén márci­usban Oscar-díjra jelölték Jack Ilyenek azok is, akik manapság birtokolják a hatalmat, és leg­szorgalmasabban saját fizetésük szintentartásán munkálkodnak, amíg az általuk jóváhagyott lét­minimum - elvégre nem ők élnek annyiból - már a minimális léte­zéshez sem elegendő. A képmutatók olyan emberek, akik szép képet akarnak mutatni magukról, csak az a kellemetlen, hogy miközben forgatják ezt a képet mindenki felé, mögötte erő­sen látszanak ők is, teljes való­jukban. Világéletemben megve­tettem a képmutatókat, és egyre több van belőlük. Hogy ez az átmenet kora, azért? Bocsánat... Milyen át­meneté? Minden kor átmenet egy másik korba, úgyhogy ez is úgy átmenet, mint az elmúlt, és a jö­vendő idő. Nem lehet ezzel meg­indokolni hamis ideálokat, erköl­csi lecsúszást, üresen pufogtatott frázisokat, ilyen mértékű közönyt a tömeg, a nép sorsának romlásá­val szemben. Bán Zsuzsa Nickolsont. (Más kérdés, hogy végül nem ő kapta a kis szob­rocskát.) S ez a film a világ mo­zijaiban - így Budapesten is - alig néhány hónapja látható. Hasonlóan friss a krs gyereksz­tárral, McCalisterrel készült Reszkessetek betörők 2., vagy a scifi-horror a Fűnyíró, mint ahogy fél év sem telt el a hazai mozibemutató óta, s máris ki­kölcsönözhető kazettán Stein­beck klasszikusának az Egerek és embereknek a filmváltozata. A hazai piac változatos kínála­tát mutatja, hogy már magyar gyártmányú pornókazetták is forgalomban vannak, olyan so­katmondó címekkel, mint pél­dául a Dugibuli vagy a Hóte­hénke. A bőség és a viszonylagos frissesség feletti örömnek gátat vet, ha ezt a választékot hónap­ról hónapra, teljességében átte­kintjük. Mert mi derül ki, ha a havonta megjelenő 35-40 ka­zetta címjegyzékét átböngész- szük? Az, hogy meglehetősen egyoldalú ez a kínálat. Most nem beszélve a pornókról - az érdeklődés az újdonság múltá­val egyre csökkent iránta - csupa vér, erőszak, pszichikai véglet, agresszivitás, borzalom látható a kazetták túlnyomó többségén. Már az is örömnek számít, ha egy - filmnek nem különle­ges - valódi irodalmi, esztéti­kai értékeket hordozó mű, mint az Egerek és emberek a piacra kerül. (Júliusban az egyetlen ilyen valamirevaló film Az utolsó mozielőadás volt.) A filmművészet valódi érté­keit szinte soha nem hozzák be az új kölcsönzők. Talán a MOKÉP őrzi még a kezdetek­ben összegyűjtött klasszikus filmrepertoár egy részét, s ter­mészetesen - mint jogtulajdo­nos - itt található szinte vala­mennyi 1945 után készült ma­gyar film is a kazettákon. Mint ahogy a háború előtti magyar filmek tulajdonjoga alapján a Filmarchívum is forgalomba hozott néhány kazettát. Ilyen hát a videopiac. Kö­rülbelül most érte el a telített­ségnek azt a fokát, amelynél sokkal több kölcsönzőt nem érdemes nyitni, és sokkal több kazettát sem érdemes behozni. Csak reménykedni lehet, hogy ebben a helyzetben jobban odafigyelnek a filmművészet barátainak, létszámban kétség­telenül nem olyan nagy, de közvéleményformáló hatásá­ban jelentős táborára. Bernáth László „A társadalom van az egyé­nért, és nem az egyén a társada­lomért" - állapította meg XII. Pius pápa A katolikus orvosok VII. nemzetközi kongresszusá­hoz intézet rádióüzenetében 1956 szeptemberében. Mint általában minden kate­gorikus kijelentés, első olvasat­ban ez is ellenérzékeset és vi­tázó kedvet támaszthat - külö­nösen Kelet-Európábán egy gyökeresen más uralkodó szem­lélet utóhatásaként. De fordít­suk csak meg ezt a tételt, s máris tapasztalhatjuk, hogy egy ilyen változat mennyire elret­tentőén hangzik és milyen vég­letes - s már kipróbált és meg­szenvedett - gyakorlati követ­keztetésre vezet: „Az egyén van a társadalomért, és nem a társa­dalom az egyénért.” Különösen nyomasztó a gon­dolat, ha hozzákapcsoljuk az ál­lamot mint a hivatalból legfőbb társadalomszervező erőt, amely intézményesült fennállásának évezredei alatt - különféle jel­leggel, céllal és mértékben - erős hajlamot mutatott arra, hogy a legfőbb helyett kizáróla­gos és mindenre ható legyen ebben a szerepben. XII. Pius idézett megállapí­tása elvként a katolikus társa­dalmi tanítás alapját és a szub­szidiaritás, vagyis a kisegítés elvének sarokkövét alkotja, szo­ros összefüggésben az emberi méltóság védelmével, érvénye­sítésével, a közjóval, a szolida­ritással - ahogy erre dr. Paolo Magagnotti is utal „A kisegítés (szubszidiaritás) elve az egyház társadalmi tanításában” című 1991-ben kiadott tanulmányá­ban. A könyv most jelent meg magyarul a Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécs-egy- házmegyei Justitia et Pax Bi­zottság közös kiadásában. Az elvet - ahogy a szerző is teszi - XI. Pius pápa szavaival írhatjuk körül: „ahogyan jogta­lan az egyénektől elvenni és a közösségre bízni azt, amit saját erejükkel és igyekezetükkel el tudnak végezni, ugyanúgy jog­talan átadni egy nagyobb és magasabb szintű közösségnek azt, amit a kisebb és alacso­nyabb szintű közösségek is el tudnak látni. Mindez egyszer- smint a társadalom helyes rend­jének felforgatása és súlyos megkárosítása. A társadalom bármiféle közbeavatkozásának természetes célja ugyanis a tár­sadalmi test tagjainak támoga­tása kisegítés formájában, nem pedig azok elnyomása és beol­vasztása. ” A katolikus társadalmi tanítás kiteljesítve a cél megfogalma­zásán túl határozottan szól a kö­telezettségről is a kisebb és a nagyobb társadalmi, szervezeti egység összefüggésében: a ma­gasabb szintű szervnek támo­gatnia kell - segítségnyújtással - az alacsonyabb szintű szervet, a családot és az egyént abban, hogy elláthassa feladatát, ha erre egymagában képtelen lenne. A kisegítés fogalma politikai és közjogi tartalommal a 80-as évek közepe táján lett - mond­hatni ismét - az államközi és regionális konferenciák, meg­beszélések leggyakrabban hi­vatkozott elve. Dr. Paolo Ma­gagnotti tanulmányában pápai és más egyházi dokumentumok bemutatásával és az összefüg­géseikre utaló megjegyzésekkel azt igazolja, hogy a kisegítés elve a katolikus egyház társa­dalmi tanításának régi hagyo­mányú alappillére és a törté­nelmi, társadalmi folyamatok­ban mindig időszerű tartalom építkezett rá. Ilyen értelemben X. Leo pápa 1891 -es Rerum novarum encik- likájától számítja a kezdetet a szerző és a pápai és más egy­házi dokumentumok olvasására buzdítva végig kiséri azt a fo­lyamatot, amelyben napjainkig új és új dimenziókat kapott az így tekintve immár száz éve ér­vényesített elv. A most időszerű új dimenzió­ját II. János Pál pápa a Rerum novarum centenáriuma alkal­mából 1991. május 1-jén megje­lent Centesimus annus encildi- kájával adta meg. A kisegítés elvét egy új és erőteljes szolida­ritással összefüggésben fejti ki: „jelentős erőfeszítéseket kell te­hát tenni a kölcsönös megértés, megismerés és a lelkiismeret ér­zékennyé tétele érdekében. Ez az az óhajtott kultúra, amely növeli a szegény saját képessé­geibe vetett bizalmát, követke­zőleg azt, hogy munkája által javíthat életfeltételein, és maga is hozzájárul a gazdasági jólét­hez. De, hogy ez bekövetkezzék, a szegénynek - az egyes ember­nek vagy nemzetnek - szüksége van arra, hogy ténylegesen hoz­záférhető lehetőségeket bizto­sítsanak a számára. Ilyen kö­rülményeket teremteni, a fejlő­dés érdekében tett világméretű összefogás feladata ”. Dunai Imre Magyar Zoltán Vádbeszéd Újabban sejtés költözik belém, újabban felszisszen a gyanú, szemlátomást ez ugyanaz a személy, mint voltam én, egyszemélyben tanú és tettestárs, bár hűvös idegen, ha ráeszméltet ama régi társra, ki nem szólított mindig nevemen, és azt sem sejttette: ez mind hiába; néhányszor kérdezett: miért? ki viszi át? ám mindig ugyanazon a hőfokon provokált félszeg, felémlengetett vitát, s most újra kérdez, s kérdésekkel rokon a hallgatás, amelyre feltekintek két párhuzamos monológ után, s tán válaszolhatnék is végre - mintegy újabb kérdőjelekkel példálódzva sután ... * Alságok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom