Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-25 / 322. szám

1993. november 25., csütörtök Honismeret új Dunántúli napló 11 A nyugat felé vonuló sertések útja Eszéktől Vajszlón át Kanizsáig haladt Dráva-völgyi állatkereskedelem Másfél évtizednyi kutatás után, 1985-ben merült fel ben­nem a gondolat, hogy az or­mánsági ember nyomába in­dulva, annak sorsszabta szere­pein tanulmányozzam a törté­neti változások hatását. E nyo­mozás során nyert bizonyítást, hogy a 18-19. század fordulóján a jobbágycsaládok egy-egy fér­fitagja kizárólag állatkereskede­lemmel kezdett foglalkozni. Belgrádtól Bécsig E cikk alapját Vajszló irat­anyaga adta, mert Siklós és Ka­nizsa között századokon át an­nak sertésvásárai voltak a leglá­togatottabbak. A 19 holdas vá­sártéren található kínálatnak csak kisebb hányada származott ormánsági parasztgazdaságok­ból, a többit kereskedők hajtot­ták fel Bácskából, Szlavóniából, sőt közvetítők útján Szerbiából is. Az óriási forgalom lebonyolí­tására az uradalom Vajszló bel­területén egy beszálló vendéglőt és négy kocsmát, a külhatárban pedig két csárdát tartott fenn. Az ötholdas területen fekvő Nagyvendéglő szolgálta első­sorban a kereskedők kényelmét. A hatalmas udvar első részén egy nyolc kőoszlopon álló ko­csiszín, két istálló és hatalmas kukoricagóré állt. Az udvart kettéválasztó kerítés másik ol­dalán volt egy ötven méter hosszú, 8 méter széles akol a sertések befogadására. Bent a vendéglőben étel-ital, szállási lehetőség várta az utasokat. A Duna vonalától nyugat felé áramló sertések útja Mohácstól vagy Eszéktől a Dráva északi oldalán haladt Nagyharsá- nyon-Siklóson-Vajszlón-Sely- lyén át Kanizsáig. Az ormán­sági disznókereskedők kelet felé a Belgrád közelében lévő Zimonyig (Zemun) jutottak el. A Dráva déli oldalán keresve nyomukat a Száva-menti Bró- dig (Slavonski Brod) értem el, ahol a siklósi uradalomnak nyokat és ivartalanított góbékét vásároljon. Közéjük tartozott azonban az Ugocsa megyei nókereskedők. Társulásuk kényszere a tőkehiány, ösztön­zője a hitelből vásárlás, hitelből Makkoltatás egy dunántúli tölgyesben a 19. század elején gyönyörű tölgyese volt. Kani­zsától Pettaun át észak felé ha­ladva Bécsig, Bmóig kísérhet­tem őket. Egyes kereskedők mozgáskörletét pontosan rögzí­tik a hátrahagyott adósságok a periratok lapjain. Kompániák A vásárok legnépesebb réte­gét a hagyományos gazdálko­dást folytató, környékbeli job­bágyok alkották, de a vásárok sztáijai a vándorkereskedők voltak. Palócnak nevezték va­lamennyit, mert többségük Barsból-Gömörből érkezett, hogy hizlalásra alkalmas ártá­Farkasfalváról való Cser Istók is, aki a bogdásai kereskedőkkel volt kapcsolatban. Egy másik társuk viszont a Vas megyei Bándolból való Mlatác Gyúró volt, aki a vajszlói vásárból nagy falka sertéssel hazafelé tartva, a Sellye melletti Dobi- nai-csárdában páronként 15 fo­rintjával vásárolta meg az üszögi uradalom tisztjeinek a dencsházi erdőből elrabolt gyö­nyörű disznait. A jó üzlet mel­lett ugyanis az orgazdaság volt a vándorkereskedők „sikerei­nek” titka. A napóleoni háborúk idején ezek konkurenseként jelentek meg a helyi „kompániás” disz­törlesztés, könnyű gazdagodás veszedelmes csábítása volt. So­raikban magyart, drávai horvá- tot egyaránt találunk. A velük kapcsolatban emlegetett „pánt­likás” jelző azokra a „pajtá­sokra”, „tzimborákra” utal, akik lakodalmasok módjára felpánt­likázott kalappal hajtattak a fal­vakon keresztül, vagy húzatták a csárdákban a cigánnyal. Siker esetén ezek a jobbágyok pa- szományos mentét és nadrágot öltöttek, szűr helyett köpenyt viseltek, bocskorukat gyakran karmazsin színű csizmára cse­rélték. Mindez azt is bizonyítja, hogy itt nem „tőkés” pénzforga­tásról, csak az ismert fényűzési hajlam kiéléséről van szó. Ezeknek a „korszerű” életmód­ról álmodó kisembereknek a vállalkozásait naiv hitelezők és családok nyomora követte. Kompániáik létszáma 3-10 kö­zött mozgott, magjuk lehetett állandó, de tagjaik egy része csak alkalmanként csatlakozott. Üzletkötések Források tömege bizonyítja, hogy a jószágok beszerzése rendszerint háznál történt. Fon­tos jellemzője, hogy egyik fél­nek eladó portékája, a másiknak piacismerete volt, de tőkével egyik sem rendelkezett. Az ér­tékes sertésállomány minimális foglaló ellenében történő naiv átadása, a készpénz nélküli, ga- valléros árajánlat a kor kínálta javak megszerzését lehetővé tevő pénz utáni közös vágyra vezethető vissza. Az igazi megméretés azonban a piac kemény értéktörvényei szerint történt: az üzletkötés realizálá­sakor mondta ítéletet a légvárak felett. Az iratok egyértelműen bizo­nyítják, hogy a Dráva-völgyi kereskedelem virágkora az 1820-as évekre befejeződött, a perektől kísért hanyatlás azon­ban a harmincas évek végéig el­tartott. A „Tilos erdők” rendje nehezítette az állattartást, drá­gultak a kereskedelem rezsi- költségei és harc robbant ki a kereskedők között a maradék lehetőségekért. A kutató számára egy „bank- rotterozott” polgár konkrét ese­tére utalva így jellémzi Tóth Dániel vajszlói bíró a tőke nél­küli vállalkozás végeredmé­nyét: „Minden jószága és épü- lettye elvétetett (a Kis Tóth csa­ládnak), és nem maradt más né- kiek semmi is.” Kiss Z. Géza kandidátus Aidinger János út Egy nagymúltú városnak kö­telessége megörökítenie törté­nete nagy egyéniségeinek em­lékét. Nagy örömünkre javasla­tunkra a Megyervárosban lévő volt Hajdú Gyula utat a múlt század végének nagyjelentő­ségű polgármesteréről, Aidin­ger Jánosról nevezte el a város önkormányzata. Aidinger Jánost 1875-ben vá­lasztották meg, és 1896-ig állott a város élén. A Szabadelvű Párt tántoríthatatlan híveként ismer­ték, de éles vitái ellenére ellen­felei is elismerték: tevékenysé­gével, kapcsolataival sok érté­kes alkotáshoz juttatta a várost. Egyensúlyba hozta Pécs háztar­tását, gyarapította a kulturális intézményeket, iskolákat építte­tett, gondolt a zenei élet fejlesz­tésére. Csapatkórházat létesí­tett, a régi helyén pedig fölépít­tette a ma is álló színház- épületet, legjelentősebb alko­tását. Másik jelentős alkotását az 1890-es tífuszjárvány előzte meg. Ez ugyanis rádöbbentette a várost: korszerűbb vízvezeté­ket kell építeni a Tettye vízének elvezetésére. A mű 1892-re ké­szült el, és az idelátogtó Ferenc József avatta fel. Az 1896-os nyugalomba vonulása után is tevékenykedett a közéletben, Szabadelvű programmal or­szággyűlési képviselő is volt egy ciklusban, a másodikban azonban már nem őt támogat­ták. Egészségi állapota is meg­romlott ezért 1906. július 1-jén bekövetkezett haláláig nagykő- zári birtokán szőlőt művelt, Pécs történetét tanulmányozta. Személyében az első jelen­tős, hosszú pályát befutott sze­mélyiség volt a város élén, az 1867-es kiegyezés nyújtotta le­hetőségeket kihasználva ekkor vált Pécs modem közigazgatású várossá. Dr. Vargha Dezső A fiatalok darabokra törték a község nevét viselő táblát Település és közérzet Egy kis mecsekháti település az 1920-as években nevének megváltoztatását kérte a bel­ügyminisztertől. Vajon mi kész­tette a baranyai falut erre az el­határozásra, több évtizeddel a már lezajlott településnévvá­lasztások után? Oka a levente­mozgalomban keresendő, a ve­lejáró nagyobb nyilvánosság­ban, amivel a falun élő fiatalság addig nem találkozott. Mi is volt a leventemozga­lom? Az 1921-ben életrehivott, s az egész magyar társadalmat megmozgatni hivatott test- és lélekedző szervezet az iskolát elhagyó ifjúság felkészítését vállalta a katonaságra. Az ifjú­ság a testedzésből való felké­szültségéről rendszeresen a kör­zeti, járási, megyei leventever­senyeken adott számot. A fel­vonuló csapatok előtt vitt tábla tudatta a nézőkkel a település nevét. Ez történt 1926 júniusában a Komlón megrendezett hegyháti járási leventeversenyen. Idézet a község 1927. április 13-i jegyzőkönyvéből: „A Szopok felírással ellátott tábla az egész versenyen közderültséget oko­zott, és a szopoki leventeköteles ifjak a többi községből megje­lent leventekötelesek részéről gúnyolódásnak voltak kitéve, végül is a felírással ellátott táb­lát a leventeoktató tiltakozása ellenére darabokra törték és ki­jelentették, hogy többé semmi­féle nyilvános szereplésre nem vállalkoznak, ha a község elne­vezésével ellátott táblát kell maguk előtt vinniök.” Ezt a szopoki leventék olyan komo­lyan gondolták, hogy az őszi, Pécsen rendezett vármegyei le­venteversenyen már tábla nél­kül vonultak fel a szigorú köz­ponti előírások ellenére. A település lakói 35 aláírás­sal ellátott beadványt intéztek a belügyminiszterhez, kérve tele­pülésük nevének Mecsekfalvára való megváltoztatását. A névvá­lasztásra indokként azt hozták fel, hogy a környező települé­sek is a Mecsek hegységről nyerték nevüket: Mecsekjánosi, Mecsekpölöske, Mecsekrákos, Mecsekszakáll. A belügyminiszter a kérvényt a szokásos közigazgatási út be­tartásával visszajuttatta a köz­séghez, hogy a képviselőtestület állást foglaljon ebben az ügy­ben. A tanácskozás jegyző­könyvéből kiderül, hogy ko­rántsem volt mindenki lelkes híve a névváltoztatásnak. Ezért a bíró névszerinti szavazást rendelt el. Nyolc fő szavazott a névváltoztatás mellett, öt fő pe­dig ellene. Ezt követően a vár­megye közgyűlése foglalt állást ez ügyben. Az ő javaslatát elfo­gadva döntött a belügyminiszter a településnek a közelmúltig fennálló neve, Mecsekfalu mel­lett, 1928. február 6-án. Miután az Országos Községi Törzskönyv Bizottság az új név alatt törzskönyvezte a telepü­lést, megküldte számára az új pecsétet. Ez sajnos nem mutat fel semmi jellegzetességet, olyan mint többezer társa az or­szág településeinél. Átmérője 38 mm, benne a megye és a te­lepülés neve, valamint a törzs­könyvezés éve. Két darabot ka­pott a község, a rézből készültet a községi bíró őrizte, a gumiból vagy korabeli szóhasználattal élve, a ruggyantából készült pe­csétet pedig a körjegyző hasz­nálta. Egy másik baranyai telepü­lésnek szintén a nevével volt problémája. A névváltoztatásra azért kellett sort keríteni, mert „Baranya vármegye ezen egyik szorgalmas, becsületes, s min­den erényekkel felruházott pol­gárai a múltban sem érdemelték meg s a jelenben sem érdemlik meg azt, hogy községük nevé­nek megkérdezésére piruljanak vagy amiatt gúny tárgyaivá le­gyenek.” Ez olvasható az 1898. szep­tember 25-én kelt jegyző­könyvben, amit Büdösfán vet­tek fel, a község képviselőtestü­letének ülésén. Ä vármegye közgyűlés október 10-én tár­gyalta az ügyet és jóváhagyta a település kérelmét, miszerint nevét Rózsafára szeretné vál­toztatni. Evvel az egyetértéssel teijesztették fel a belügyminisz­terhez jóváhagyás végett. Ő annyira méltányosnak találta a kérést, hogy soron kívül enge­délyezte a névváltoztatási munka elvégzését az Országos Községi Törzskönyvi Bizott­ságnak. (Ebben az időben in­dult meg az a nagyszabású munkasorozat, amelynek során az ország minden egyes telepü­lése egy, a többi településsel össze nem keverhető nevet ka­pott.) Így már december 3-án arról értesíthette a főispán az alispánt a további megfelelő közigazga­tási eljárás megtétele végett, miszerint „a nagyméltóságú m.kir. Belügyminiszter úr Bü­dösfa község nevének Rózsa­fára leendő átváltoztatását megengedte.” Dr. Tegzes Ferenc főlevéltáros BUDA PEST BEFEKTETÉSI TÉGY A tények önmagukért beszélnek „... Tanulságos megnézni a tavaly indult három kötvényalap eddigi működését. A kezdeti 3-3,5 százalékos különbség a nettó eszközértékben mára 6,1-1 száza­lékra növekedett... nőttek a különbségek, szeptember közepére kirajzolódott, hogy... a Budapest előnyét egyikük sem veszélyezteti... Az év végére valószínűleg még nagyobbak lesznek a különbségek. ” (Napi Gazdaság) Befektetőink már több, mint 2 milliárd forint értékben vásároltak Budapest Befektetési Jegyet. Jól döntöttek, mert a Budapest Befektetési Jegy biztonságos, magas hozamot fpi rA garantál, csökkenti adóját, hitelre is jegyezhető, kárpótlási jegyért is kapható. Újra Kapható a Budapest Bank és a Polgári Bank Fiókjaiban '93 December 15-ig. k 1 A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom