Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-06 / 303. szám

1993. november 6., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Kései sirató Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal a Don-kanyarban elesett magyar katonákról Szép magyar vers Radnóti Miklós Bájoló Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a feíleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket. Böröndi Lajos Szerelmeskedés de gyönyörű de gyönyörű ahogyan fölsugárzik tested láng kap bútorba képbe mohón és ahogy elemyed a túlfesztített csöndben minden és egymásba olvad lassan két lélek és aláhull az elégett pillanattal A krimibe illő történet ides­tova két évtizedes. Katonás tar- tású civilek torlaszolták el a Po­zsonyi úti lakás ajtaját, a hon­védelmi minisztérium magas­rangú munkatársaiként mutat­koztak be. Asztalhoz parancsol­ták a meghökkent házigazdát, Nemeskürty Istvánt, különleges jelzésű dossziét raktak elébe, egy órát adtak neki a tanulmá­nyozására. A Requiem egy had­seregért című, akkor már évek óta kéziratban szunnyadó elem­zés szerzője így tudta meg, hogy miért nem jelent meg ter­jedelmes vitairata a második magyar hadsereg pusztulásáról, ki jelentette föl, ki nevezte horthystának és ellenforradal- mámak. A civil ruhás ezredesek aztán visszavették a titkos do­kumentumokat, összecsapták a sarkukat és távoztak. Jóval később, a hosszas vi­szontagságok után megjelent könyv ötödik kiadása nyomán derült ki, hogy a furcsa jelenet része volt egy hatalmi harcnak. Czinege Lajos honvédelmi mi­niszter gátolta a kézirat nyilvá­nosságra hozatalát, a feltörekvő tábornok, Oláh István pedig kardoskodott mellette. A rek­viem, műfaja szerint, megma­radt siratónak. Kései, bár talán éppen az ötvenedik évforduló alkalmából időszerű siratónak.- Mit csinált fél évszázada?- 1943 őszén?- Kissé korábban. Amikor híre kelt, hogy a magyar csapa­tok megsemmisültek a Don-ka- nyarban.-Pécsett voltam, készültem az érettségire. Mint a Magyar Királyi Zrínyi Miklós Honvéd Szakközépiskolai Nevelőintézet végzős növendéke.- Mit tudott akkoriban arról, hogy Sztálingrádnál és Voro- nyezsnél véres harcok folynak?- Lényegében mindent. Osz­tálytársaim közül többnek az édesapja magas rangban szol­gált. A fronton vagy itthon, a hátországban. Az a fiú volt pél­dául a padtársam és legjobb ba­rátom, akinek az apja, Kádár Gyula vezérkari ezredes nem sokkal később a katonai kémel­hárítás főnöke lett. Jány Gusz­távot is személyesen ismertem. Amikor még élt szintén katona­tiszt édesapám, a Ludovikán harcászatot tanított, Jány apám baráti köréhez tartozott.- De most 1943-at írunk, szállingóznak a hírek Jány ve­zérezredes hadseregéről.- Tényleg csak szállingóztak, a tragédiát ugyanis igyekeztek agyonhallgatni. Akkoriban szü­letett meg bennem az a gondo­lat, hogy ennek a disznóságnak egyszer a végére kell járni.- Ott, a katonai középiskolá­ban sejtették a növendékek, hogy kint a fronton valami jóvá­tehetetlen történt?- Megfordult a fejemben, hogy ezt a háborút elvesztettük.- A hazai közvéleményben mennyire tudatosodott, hogy a Don-kanyarban nemcsak a má­sodik magyar hadsereg ziláló- dott szét, hanem az ország jö­vője is kétségessé vált?-Semmenyire. Az emberek nem vették tudomásul a háború tényét: a pár éve tovatűnt béké­ben próbáltak élni.-A második magyar hadse­reg kétszázezer katonájából 1943 áprilisában-májusában legföljebb negyven-ötvenezer tért haza. Egy vélekedés szerint a korabeli magyar kormánynak „jól jött” a vereség - a százva- lahányezer honvéd áldozata mentesítette az akkori Magyar- ország tizenhárom millió lako­sát az aktiv hadviseléstől.- A magyar vezető köröknek kimondottan lelkifurdalásuk volt a frontra küldött hadsereg miatt. Még akkor is, ha erről Böngésző a pécsi színházi múltban Nyaralás miatti újságolva­sási restanciámat pótolandó, került kezembe Wallinger Endre recenziója „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával (1895-1949)” című, Futaky Hajna által összeállított, szer­kesztett és írt gyűjteményről. „A színházszerető pécsi em­bernek is élvezetes böngésző lehet darabcímek, nevek - és emlékezetes dátumok között” - íija Wallinger. Valóban, Futaky könyvét böngészve, bennem is feléled­nek régi-régi színházi emlé­kek. Talán a legkorábbiak kö­zül való, amint a Tessék be­szállni ! revüoperettben (me­lyet 1933 telén láthattam), a primadonna Harczos Irén, (a színigazgató Fodor Oszkár fe­lesége), hófehér tengerészkapi­tányi egyenruhában kiveszi a pálcát a karmester, Pados Re­zső kezéből. Emlékezetemet most megerősíti Futaky köny­vében a 2548. sz. címleírás: „a betétszámot vez.: Harczos Irén.” Arról is meggyőz a könyv, hogy a revüoperett kimagasló sikert aratott: sorozatban ti­zennyolcszor játszották. Ebben az 1933-34-es évadban volt a pécsi színház művésznője Vágó Mary. Hozzá már szemé­lyesebb emlékek fűznek: még sikerült vele hosszan elbeszél­getnem emlékeiről, házasságá­ról, férjéről, a színházrajongó Littke Józsefről, a pezsgőgyár­ról, amelynek pincéjébe Littke meghívta az 1924-25-ös évad­ban Pécsre szerződött Páger Antalt, aki ugyancsak szívesen mesélt nekem arról az évadról, a Nótás kapitányról, mely nemcsak a direktor Asszonyi Lászlónak, hanem neki is em­lékezetes sikert hozott: az 1924. decemberi bemutató után évad végéig harminc­nyolcszor ment. A későbbi direktorok is fel-felújítgatták, így Fodor Oszkár szinte évenként: 1928. március 2-án Páger Antal ven­dégszerepeit, 1931 februárjá­ban új betanulásban került színre, ez volt Asszonyi László 25 éves jubileuma és búcsúja a színpadtól. Utoljára 1946 novemberé­ben Halasi Iván társulata ját­szotta hatszor. A korabeli kri­tika szerint a címszereplő Híd­végi Lajos bonvivan ezúttal jobban bánt hangjával, mely „sokkal melegebb, líraibb, sokszínűbb” volt. Futaky könyve is azt bizo­nyítja, hogy az operettek von­zották mindig a közönséget. Hitelesen nyomon követhető a színidirektorok ilyen irányú igyekezete. Például Nádassy József, aki a század elején ve­zette a színházat, és akiről most megtudom: a szobadísz­letekre ő helyezett először Pé­csett mennyezetet, így lett va­lóban intim tér a szoba, és ő szervezett először polgári ze­nészekből 18-20 tagú zenekart a megszokott katonazenekar helyére, bár később megint a városban állomásozó, cs. és kir. 52. és 69., illetve a m. kir. 8. honvéd gyalogezred zene­kara szolgáltatta leginkább a zenei kíséretet. Az 1925/26-os évadban Várhalmi - akkor még Weigele - Oszkár volt a karmester, valamint a mai is élő Gorrieri Ferenc. Mesélt is nekem erről, most pontosítani tudom: Gorrieri 1925 decem­berében Gilbert: Kis huncut c. operettjét, majd 1926 márciu­sában Szentpétery Zsigmond: Tündérlak magyarhonban c. népszínművét vezényelte, mindkét darab 3-3 előadást ért meg. ő hangszerelte Dán (De­utsch) Tibor 1932. április 28-án bemutatott, ötször ját­szott Keleti éjszakák c. operett­jének zenéjét. Természetesen ezeknél jó­val értékesebb, máig repertoá­ron lévő operettek jelentették az igazi kasszasikert. Jellemző módon az ismét említett Ná­dassy már 1905. január 14-én- a pesti premier után 57 nappal - műsorra tűzte a János vitézt, és már az első sikerszéria 28 előadást jelentett. A február 25-i és 27-i előadáson vendég­ként fellépett La Bella Zaidée amerikai néger énekesnő, majd az ősbemutató János vitéze, Fedák Sári. 1906. szeptember 29-én Kövessy Albert társulata ezzel nyitotta az évadot, Füredi Béla idejében az évadzárón Kidály Ernő és a pécsi Kalli- woda Olga lépett fel. Kacsóh Pongrác daljátékét játszották Zsolnay Vilmos tisz­teletére 1931. március 1-jén, de a későbbi évadokban is sű­rűn felbukkant, legtöbbször karácsony táján, a március 15-i díszelőadásként, új betanulás­ban, mindig biztosítva a kasz- szasikert. Arról is tájékoztat a könyv, hogy az 1917. február 19-én bemutatott újdonságot, a Csárdáskirálynőt két hétig egyfolytában adták, és három év alatt 55-ször tapsolta végig a közönség. Emlékezetemben már ösz- szemosódott a Jézus Krisztus szenvedése és halála passiójá­ték 1931. április 1-jei egyetlen előadása (melyen közreműkö­dött a Székesegyházi Énekkar, a Pécsi Karénekegyesület és - amire máig tisztán emlékezem: Agócsy László orgonaművész) Az Ő útja c. misztériumjáték­kal, melyet a pécsi Göbel Ká­roly írt, és az 1993. áprilisi két előadáson a főszerepet Hajnal Ernő polgári iskolai tanár ját­szotta. A műkedvelő Hajnal Ernő neve hatszor szerepel Fu­taky könyvében (és olvasom a műkedvelést ugyancsak magas színvonalon képviselő, a Monna Vanna címszerepét 1929. április 14-én játszó Fa­luhelyi Veronika nevét is). Hajnal Ernő 1934 decembe­rében három előadáson a Ham­let, illetve 1933-ban hat, vala­mint az 1939. április 20-i egyetlen előadáson a Sasfiók címszerepét alakította, ő ren­dezte 1942-ben Harsányi Zsolt A bolond Asvayné c. színjáté­kát, és ő írta a Maurus című színművet, melyet Szent Mór püspökségének 900. évfordu­lója alkalmából mutattak be 1936. október 25-én (és még egy ifjúsági előadást ért meg). Egyelőre ennyit „böngész­tem” ki a régi darabcímek, ne­vek és emlékezetes dátumok közül. Dr. Nádor Tamás Pákolitz István Válogatás A viseltes holmi, ami a hand- lénak se kellett, nem került szemétre; így lön padlásgrádi­csunk a lábbelik eldorádója, le­galábbis számomra, mivel itt leltem rá a szánkózáshoz és a csúszkáláshoz alkalmatos cipőt. A női lábravaló nem érdekelt, mert mindnek magas volt a sarka, nem kezdhettem vele semmit. Terusunk báli topánká- ját mustrálva, a csúszkálástól jócskán elütő esemény jutott eszembe. A farsangi bál után azt végez­ték a néném felől, hogy nem maradhat a Mária-lányok egye­sületében. Angéla kedvesnővér, a lepkeszámy-bóbitás priorissza azt mondta apámnak, hogy aki bálozni jár, pláne ha sekrestyés és harangozó a papája, az mél­tatlan magaviseletét tanúsít; fer­tőzi, megrontja a többi egészsé­geset, akár egyetlen rothadt alma a telekosár gyümölcsöt. Apám visszautasította a túlszi- gorú példázatot, kijelentve, hogy soha nem akart a lányából apácát nevelni. Érdesen oda­vágta: Addig járjon a leány bá­lozni, amig virágjában van; mert ha hervadásnak indul, nem akad legény, aki táncba viszi. Árválkodó bakancs, pártalan cúgoscipő noszogatott a további kutuzgatásra. Az utóbbiról anekdota járta a famíliában. Apánk, ahogy cukszfirerként megszokta katonáéknál, az ágy lábához elvágólag rakta cúgos- cipőjét. Éjféltájt Janinkat szu- tyongatni kezdte a kólika; sietős igyekezetében ellenkező irány­ban kereste az új serblit és bele­botolván a cúgoscipőbe, abba eresztette fölös terhét. Kaland­ját a Terusra testálta, Terus a Józsira fogta, Józsi meg rám hagyományozta. Arról nem szólt a fáma, hogy a papa mek­kora kravált csapott, midőn haj­nali négykor a cipőjébe bújt. Józsi tornacipőjét is fölfedez­tem. Végképp alkalmatlan volt a csúszkálásra, ám az ominózus jelenetre mindmáig jól emlék­szem. Józsi bátyám latinórára járt a maturáns Tóth Lalihoz, avég- ből, hogy Ciceró nyelvével ös- merkedjék; ui. Kalocsára ké­szült a jezsuiták híres gimnázi­nem beszéltek a nyilvánosság előtt. Kétségbeeseséssel töltötte el őket az a tudat, hogy az ele­sett vagy fogságba került ma­gyar katona milyen jól jött volna a Kárpátok vonalán. Az orosz hadsereg vagy éppenség­gel a román csapatok ellen.-A második magyar hadse­reg katonái több mint ezeröt­száz kilométerre harcoltak a magyar határoktól. A honvédek ennyire távol védték volna a hont?- Áldozatok voltak. És hősök is, ha igyekeztek megvédeni a rájuk biztot embereket.- Stomm Marcell gróf, a harmadik hadtest parancsoka amikor azt tapasztalta, hogy a harc kilátástalan, feloszlatta a csapatát. Hires mondata: „Kénytelen vagyok mindenki­nek saját belátására bízni jö­vendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok. ”- Nem hiszem, hogy az adott esetben mást lehetett volna tenni.- Hős volt Stomm altábro- nagy vagy áldozat?- Abban, hogy a fogságból való hazatérése után halálra ítél­ték, az is közrejátszott, hogy még kint, Oroszországban ösz- szeveszett Rákosival. Végül az oroszok nem engedték kivé­gezi;-Es Jány vezérezredest? Ot minek tartja? Végtére is hírhedt parancsában becstelenséggel vádolta a második magyar had­sereget.- Jány Gusztáv sorsa tipiku­san magyar sors. Parancsnoki mulasztásai miatt felelőssé te­hető a rábízott katonák pusztu­lásáért, de, hogy 1945 után ko­média keretében ítéljék halálra és agyon is lőjék, az ízléstelen volt.-ízléstelen? Furcsa kifeje­zés.- Vállalom. A hadbíróság ugyanis sok mindent nem vett figyelembe. Jány vezérezredes­nek például lelkiismeretfurda- lása volt, ezért jött haza Bajor­országból. Az úriember vállalja tettének következményeit, ezt azonban nem méltányolta a bí­róság. A közvéleménynek szük­sége volt egy bűnbakra.- Hős Jány vagy áldozat?-Ha ragaszkodik ezekhez a kategóriákhoz, akkor hibázta­tom a magyar katonák pusztulá­sáért, halálát azonban maga vá­lasztotta. Ezért tartom tragikus hősnek.- Hogyan ítéli meg, hogy ne­gyedszázaddal a Requiem egy hadseregért megírása és húsz évvel a megjelenése után kor­mánypolitika szintjére emelke­dett a második magyar hadse­reg kedvező láttatása ?- Nem érzek elégtételt.- Miért nem?- Azért, mert az alaptétel vál­tozatlan. A régi és a mostani rendszerben is az a kiinduló­pont, hogy amit a magyar hon­védek műveltek a Don-kanyar­ban, az kommunizmus elleni kereszteshadjárat volt. A kü­lönbség csak az, hogy régebben helytelenítették ezt, most vi­szont dicsérő hangsúllyal emle­getik. Úgy vélem, egyik felfo­gás sem kedvez a tárgyilagos megítélésnek. Zöldi László Pepitafüzetemből urnába. Mesztélláb nem csász- kálhatott a Tóthék portájára: megszóltak volna bennünket. Tornacipőre szavazott a család, egyúttal megbízta Józsit, vegye meg a lábtyűt. (Valter suszter kitalációja.) Bátyám meghozta a pakkot; kibontásakor kitört a botrány: Józsink fehér tornacipőt vásá­rolt! A papa égedelem dühös lett; elkáromkodta magát, hogy ez a szarápás kölök ilyesmit merészel, parádézik, holott a szolidabb szürke, barna, vagy fekete is megtette volna. Józsi bőgni kezdett, noha egyetlen pofont se kapott; apánk meg ki- vörösödve-kiabálva szentenciá- zott: Amég én élek, amég én pa- rancsulok, fehér cüpő ebbe a házba nem gyün, az bisztos! • Klumpa is akadt, méghozzá páros. Jól csúszik és illik a téli hangulathoz. Csak a nekifutás nehézkes a facipőben. Jóféle svung nélkül pedig nem lehet siklani a jégen. Nehezen, de meglett a cipő­pár. Nemigen pászolt össze: mindkettő ballábasra sikerült. Abban is elütött a normálistól, hogy csak az egyik volt ma­gasszárú. Ezt kiküszöbölendő, kamásnit gomboltam a bo­kámra. A molyrágta kellék alighanem Miska tanító-nagy­bátyám gardróbjából került a padlásgrádicsba. Félelmetes Kupferstein Salamon, az utca derék embere keserűen mondja, hogy egyáltalán nem gondolta hipp-hopp-mesésnek a váltást, de ebből a tedd-ide, tedd-oda tempóból már elege van. Félel­metes, hogy újra-újra félni kényszerül, ha nem akar meg­ijedni. Sötétedés után nem mer az utcára lépni, mert ismeretlen fickók csak úgy heccből bele­kötnek. Világraszóló erőszak tenyészik minden műfajban. Fé­lelmetes a közeli és távolabbi népirtás, a semmit meg nem oldó gyilkolás; szadista bosszút liheg a monomániás naciona­lista őrület. Félelmetes az égbe­kiáltó hazudozás, rágalmazás. Az ökölbe rándult kéz nem si­mul parolázó tenyérré. A költő szerint: Álom maradsz, te égi, szép / tündérleány: Testvériség! Az utódállamok gyanakvóbbak, mint bármikor Trianon óta; os­toba rögeszméjük, hogy ellenük fegyverkezünk; lépten-nyomon deklarálják az egyenlő jogú ál­lampolgárságot, de a gyakorlat­ban szó sincs a minoritás jogai­nak biztosításáról. Félelmetes az a vérivó megtorlás, ami az 56-os szabadságharc leverését követte. A szadista őrültek mi­kor fognak rádöbbenni, hogy a hazug-önigazolásos bűnbakke­reséssel semmit sem lehet meg­oldani?! Félelmetesen terjed az új népbetegség, a közöny. Tápta­laja a bizalmatlanság, a létbi­zonytalanság, a rettegés: bárki bármikor az utcára penderülhet. Félelmetes, hogy mennyire nem kedvel bennünket a sze­rencse istenasszonya. Dörgö- lődzködünk ugyan a tehetősebb nációkhoz, nekik azonban a ki­sebb gondjuk is nagyobb annál, hogy többet tegyenek értünk az elismerő, a biztató vállverege- tésnél. Nem reszkíroznak; 56- ban se'kockáztattak. Amikor Clinton átvette a sta­fétabotot, másnap már többen találgatták: mire számíthatunk. Félelmetes ez a szájtáti sültga- lambvárás, a tolakodó bizal­maskodás, azon a címen, hogy a hajdani egyetemista egy magyar származású paptanárnál volt joghallgató. Mintha az elnök­nek más dolga se lenne, csak az, hogy ide rohanjon dollárral ki­tömött bugyellárisával. Félelmetes a jövőbe zengő kincstári optimizmus, amit egyáltalán nem igazol a keser­ves hétköznapi tapasztalat. Nagy metaforánk, az a bizonyos alagút is átvakoskodik velünk az új évezredbe. Félelmetes, hogy a pisze bolha behemót elefánttá köhögi magát; a senkiházi meglapuló heroikus ellenállóként feszeleg. Félelmetes, hogy nem tudunk szót érteni s a rehabilitálások, az újratemetések országa let­tünk, mert - Ady val szólva - Az magyar az magyart / Elárulta s elárulja mindörökre. Akkor hát?! Marad a csak magunkra ha­gyatkozó igyekezet, és a fog­csikorgató, csakazértis-remény, hogy ne vehessen erőt rajtunk a vigasztalan-végső kétségbeesés. I á >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom