Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-05 / 302. szám
1993. november 5., péntek Háttér aj Dunántúli napló 11 Margaret Thatcher: A magyarok nem voltak kommunisták Az angliai könyvesboltok sikerkönyve: a „Downing street-i évek” című memoárja Thatcher-mánia kerítette hatalmába Nagy-Britanniát: a könyvesboltok most megjelent memoáijával, a „Downing street-i évek”-kel vannak tele, a BBC első csatornáján folytatásos interjút és portréfilmet sugároznak róla, miközben a második csatornán tudós szakértők személyét és szerepét elemzik, ugyancsak hetente sok órában. Thatcher-asszony a memoárban néhány oldalt szentel magyar kapcsolatainak is. Először 1984-es budapesti látogatásával kapcsolatban említi Magyarországot. Azt írja, hogy a szovjetekkel akkoriban úgy megromlott a viszony, hogy Kelet-Eu- rópán át kellett kísérleteznie, s ez volt a budapesti út fő motívuma. A látogatást Marjai József miniszterelnök-helyettes készítette elő Londonban. „Igen fölkeltette érdeklődésemet mindaz, amit a magyar gazdasági kísérletről mondott. Egy ponton Marjai úr megjegyezte, hogy fontos a profit és az ösztönzés, és nem a kormány dolga pénzt osztogatni, mert a kormánynak nincs pénze. Erre azt feleltem, hogy ezt akár én is mondhattam volna valamelyik beszédemben” - írja Margaret Thatcher. Kádár Jánosról így írt: „A nyugati gazdasági kapcsolatok révén elfogadható életszínvonalat teremtett népének, miközben állandóan hangoztatta Magyarország elkötelezettségét a Varsói Szerződés, a szocializmus és a Szovjetunió mellett. Ez szükséges megfontolás volt ahhoz képest, hogy 1948 óta 60 ezer szovjet katona állomásozott Magyarországon. Akkoriban úgy tűnt, hogy Kádár urat sokan tisztelik, talárt még szeretik is Magyarországon, mert érdeméül tudták be, hogy elkerülte az 1956-os események megismétlődését és fokozatos reformfolyamatot tett lehetővé. Habár őt magát is megkínozták elvtársai, tulajdon múltja nem nélkülözte a kortárs régi kommunista vezetők karrierjére jellemző bűnöket. Felelős volt Mindszenty kardinális megkín- zásáért és peréért, barátja, Rajk külügyminiszter kivégzéséért, és az 1956-os forradalom elárulásáért. Ám személyesen tagadta előttem, hogy felelős volna Nagy Imre kivégzéséért. Azt mondta, biztosítékot kapott a szovjetektől Nagy Imre életére. Akkor már csak négy éve volt hátra a hatalomban. De életerős volt és igencsak kezében volt a gyeplő. Szögletes arcú, erős csontú, egészséges felépítésű ember volt, könnyed tekintélyt árasztott és szemlátomást értelmesen gondolkodott. Sok más kommunista vezetőtől eltérően nem hagyatkozott tanácsadók sokaságára, csak a tolmácsok kíséretében beszélgettünk. ” Thatcher asszony megírta, hogy útja közben figyelembe vette Lázár György miniszterelnök óvatos intését, hogy ne tegye kétségessé Magyarország szocialista táborhoz való tartozását. A volt brit miniszterelnök szerint látogatásának fő célja annak megüzenése volt Moszkvába, hogy Reagan és a Nyugat komolyan leszerelést akar. Cserébe a szovjet helyzetről érdeklődött. Kádár megmagyarázta neki, hogy „oroszok is egyéniségek”, nem lehet egy kalap alá venni a vezetőket. „Megerősítette, hogy Andropov beteg, de hozzátette, hogy szellemileg ép és nem hagyta abba a munkát. Azt is mondta, hogy Andropov állapota javul, de azért a magyarok még aggódnak. Hozzátette, hogy a szovjet vezetés erősödik, fiatalodik, békét akar és tárgyalni akar. A kremlbeli életről festett képet aligha lehetett készpénznek venni, emlékezve Kádár úr és Andropov régi együttműködésére. Andropov hat nap múlva meghalt, úgyhogy amit az egészségéről mondott Kádár úr, az vagy vadul optimista volt, vagy diplomatikus füllentés volt" - úja Margaret Thatcher. Ezek után beszámolt a nagy- Csamoki látogatásáról, és arról, mennyire nem felejti a tömeg szeretetteljes üdvözletét. „Melegen válaszoltam a tömegnek, és hazatérve Londonba azt találtam, hogy sok újságíró szerint fölfedeztem, miszerint a komunisták is emberek. Am nem ezt fedeztem föl, hanem abbéli meggyőződésemben erősödtem meg, hogy az emberi lényegk a kommunista országokban egyáltalán nem kommunisták, és szomjaznak a szabadságra. ” - írta. Magyar útjának egyetlen csalódásáról Margaret Thatcher így számolt be: „Az egyetlen meglepetés - és csalódás - az volt, hogy milyen messze járt még Magyarország is a szabad gazdaságtól. ” A tanulságokról Thatcher asszony így írt: ,A magyar út volt a később jellegzetessé vált brit diplomácia első portyája Kelet-Európábán. Első lépésként szélesebb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok nyíltak a fennálló rendszerekkel, hogy kevésbé függjenek a zárt KGST-rendszertől. Később több hangsúlyt fektettünk az emberi jogokra. Végül, amint a kelet-európai szovjet fennhatóság elkorhadt, a belső politikai reformokat a nyugati segítség feltételévé tettük. Magyarországi látogatásom volt e sikeres diplomáciai stratégia kezdte, és a magyar út sokkal jelentősebbnek bizonyult, mint akár magam képzelhettem volna. ” Könyve egy későbbi fejezetében Thatcher asszony megemlítette, hogy a kommunizmus közeli össszeomlásának előjele volt egyebek közt az is, amikor 1989 nyarán Magyarország megnyitotta az osztrák határt a keletnémet menekültek előtt. Majd még egy helyütt írt Magyarországról, 1990-es kelet-európai útjáról beszámolva. „A kelet-európai országok közül Magyarországnak három fontos előnye volt. Először is jelentős gazdasági és sok politikai reformot hajtottak végre a megelőző komunista rendszer idején, így az átmenet kevésbé volt nehéz és fájdalmas. Másodszor is, Antall József révén az ország egy valódi konzervatív megbízható kezébe került. Antall úrral korábban is többször találkoztam, és túlnyomórészt azonos volt a politikai megközelítésünk. Harmadszor, a magyarok egybetartották kormánykoalíciójukat, amely nem hasadozott szét kis ügyek miatt. Antall úrnak megvolt a képessége, és gyorsan növelte tekintélyét is, megadva Magyarországnak a szükséges vezetést és a folytonosságot. - írja Margaret Thatcher. Ezután ezt írta: „A magyarok, a csehek és a lengyelek egyik problémája az volt, hogy biztonsági szolgálatukba mélyen behatolt a KGB, és ez akadályozta a teljeskörű hírszerzői együttműködést a Nyugattal. Antall úrral parlamenti irodájában folytatott megbeszélésem jól példázta, milyen óvatosan kellett viselkedniük. Egyszeresük. egy szoborra mutatott, amelyet liberális kommunista elődje, Németh úr kapott Rizs- kov szovjet miniszterelnöktől. Úgy látszik, a szigorúbb vizsgálat kimutatta, hogy a szoborba lehallgatókészüléket rejtettek. Azt mondtam, remélem, azért továbbra is ellenőrzik. Aztán jobban megnéztem a szobrot, és olyan csúnyának találtam, hogy javasoltam, dobja ki. Bárcsak ilyen könnyű volna eltávolítani a kommunista hagyaték többi részét is." Mészáros György Építkezéshez, beruházáshoz, felújításhoz az acéláruk legnagyobb választéka a Ferroglobusnál! Viszonteladó telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát, pénzt takarít meg, ha az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! FERROGLOBUS Rt 7600 Pécs, Mecsekalja-Cserkút Telefon: (72) 313-571 KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 7400 Kaposvár, Szokolaberek Telefon: (82) 318-926 ZALAIPARKER Rt. 8901 Zalaegerszeg, Hock J. u. 59. Telefon: (92) 314-398, 312-453 Telex: 12750 Nagykanizsai telepe:, 8800 Nagykanizsa, Űrhajós u. 3. Telefon: (93) 311-515 Keszthelyi telepe: 8360 Keszthely, Deák F. u. 55. Telefon: (83) 312-143 Egy új lap Magyarországon 150 ezer cég alakult az utóbbi öt évben. Vezetőik évente ötször annyi pénz felett rendelkeznek, mint a magyar kormány. E réteg alakítja a gazdaságot, hozza meg a legfontosabb döntéseket: Számukra hozta létre a Hírtőzsde Lapkiadó Társaság a „Cégvezetés” című lapot, amely első ízben jövő héten lát napvilágot. A lap megjelenését megelőző sajtótájékoztatón a kiadó vezetői elmondták: a „Cégvezetés” szakmai havilap, amelyet a magyar gazdaságot működtető és irányító személyi körnek szánnak. Első alkalommal november 9-én jelenik meg 132 oldalon, 107.500 példányban. Részben elemző cikkeket közöl, másrészt félszáz gazdasági és jogi szakértő összegzéséit a legkülönfélébb gazdasági-jogi tudnivalókról. A tájékoztatón azt is elmondták: hogy a Cégvezetés a társaság negyedik lapja. (MTI) Miért nem lett köztársasági elnök Pozsgay? Horn Gyula „Cölöpök” című munkája után megjelent a közelmúlt egy másik - a történelemből ugyanúgy kitörölhetetlen - egyéniségének Pozsgay Imrének a visszatekintő elemzése is. Az ember ha jóindulatú akar lenni az „1989” című munkával, s Pozsgayval, sok mindent nem szabad komolyan vennie. Az első látásra ízlésesnek tűnő, egyszerű kivitelű, de főleg a vége felé szedési és egyéb hibáktól hemzsegő kis kötet nem méltó a korábbi művelődési miniszter, majd Népfront-főtitkár, végül államminiszter történelmi szerepéhez. Pozsgayról ugyanis sokmindent el lehet mondani - e kötet kapcsán például azt is, hogy a helyi tanácsok helyett következetesen helyi önkormányzatokat említ, ami legalábbis egy politikával foglalkozó személyiség esetében hiba - egyet azonban nem szabad elfelejteni: történelmet csinált. Azt ugyan, hogy úgy akarta-e, ahogy végül sikerült, többen vitatják - e sorok írója is -, a végeredmény azonban magáért beszél. A rengeteg szedési, s egy-két fogalmi hiba felett az olvasó persze szívesen szemet hunyna, hiszen Pozsgay műve ezzel együtt is csemegének számít. A hibákkal teli megjelenés azonban elgondolkodtató. Leginkább az a kérdés, miért kellett annyira sietni, hogy legalább egy nyelvi korrektor, s egy politológiában otthonos lektor nem nézte át a nyomdába adás előtt a kéziratot? Logikus, mégis csupán feltételes válasz lehet, hogy Pozsgaynak - vagy a kiadónak, Püskinek? - volt valamiért nagyon sürgős a mielőbbi megjelenés. S ez az ok valószínűsíthetően aktuálpolitikai ok lehet. A munka központi témája - a címet is ez adja - a sorsfordító 1989-es év. Pozsgay értékelése, s az akkori történések bemutatása sokaknak igazolást adhat korabeli működésükre, még többeknek érvet a mai viták eldöntéséhez - nézzük azonban, mire jutott maga szerző! A könyv - csakúgy, mint Hómé - az ifjúkor bemutatásával indul. Felejthető egy rész, s igazán csak akkortól válik izgalmassá a történet, amikor Pozsgay az apparátusban feljebb kerül. Művelődési miniszteri munkájára - mint kiderül - erősen rányomja bélyegét Aczél György személyisége, akivel Pozsgay egyébként szinte egész pályafutása alatt taktikai és stratégiai csatákat vív -, s veszít el vele szemben. A miniszteri posztról történő leváltását a szerző egy MSZMP-beli radikális hangú, az ország vezetési módját kritizáló beszédének tulajdonítja, az olvasó pedig felfigyelhet rá, hogy az addig Kádárt legalábbis elismerő politikus a párt vezetője - s mert a kor logikája ezt diktálja, egyben a párt - ellen fordul. Tetteiben, s kötet-beli érveiben egyaránt. Népfront-főtitkárként Pozsgay a helyi közösségek szervezésével van elfoglalva, majd kamikaze-akciókba kezd, melynek eredményeképpen eljut az MDF-ig, s addig, hogy azt gondolja, akár megint helyzetbe kerülhet a nagypolitikában. Az MSZMP-n belül ekkor már újra a vezető pozíciók közelébe jut, s egy idő után - főleg az 56-ot népfelkelésnek átminősítő rá- dióinteijút követően - valóban úgy tűnik, ő alakítja a magyar- országi történéseket. Fogadja Bush, a római pápa, s a hazai népi-nemzeti ellenzék mellett a reformkommunistáknak is egyértelmű köztársasági elnökjelöltjévé lép elő. Egy intő jelre azonban már akkor illet volna felfigyelnie. Idézet a könyvből (166. oldal): „Egyik napon, még augusztusban megkeresett Bíró Zoltán és baráti információként közölte velem elhatározását, hogy lemond a Demokrata Fórum ügyvezető elnöki tisztéről. A második Országos Gyűlésen úgymond elnököt kell választani, s ezt ő nem vállalja. Váratlanul ért a hír. Megütközve, meglepetéssel, értetlenül fogadtam. Nem tudtam olyan előzményekről, vitákról amelyek ezt az elhatározást indokolták volna. Faggattam Bíró Zoltánt, aki csak annyit mondott, lehetetlen, hogy a szabad választások győzelemre esélyes pártjának egykori MSZMP-tag legyen az elnöke. Erre én mondtam egy leírhatatlan gorombaságot, s hozzátettem, te nem egy egykori MSZMP-tag vagy, te egy kirúgott MSZMP-tag vagy. Egyébként párttagként is harcoltál te annyit ez ellen a rendszer ellen, hogy bárki, aki a nyomodba lép, elbújhat mögötted. Egyébként is, ha besétálunk ebbe az utcába, akkor már előre mi avatjuk szentté azokat a senkiket, akik a választások után írják újra a történelmet, s helyet találnak majd benne a ma még seholsincs érdemeiknek. ” Bíró azonban hajthatatlan volt, Pozsgay pedig később saját bőrén is tapasztalhatta barátja, egykori minisztériumi főosztályvezetője igazságát. A „négy igenes” népszavazásról van szó, mely Pozsgayt elütötte a lehetőségtől, hogy köztársasági elnök legyen. Az embernek az „1989”-et olvasva többször is eszébe jut, mi lett volna, ha Pozsgay, miután megtette, amit megtehetett, a háttérbe vonul, ugyanúgy, ahogyan azt Németh Miklós tette? Mi lehetne ma Pozsgay? A válasz egyértelmű, le sem kell írni, ugye. Nos, ha egy ember személyiségét és lehetőségeit vizsgáljuk, a fenti következtetés is útbaigazítást adhat. Máskülönben magánvéleményként engedtessék meg: talán nem is baj, hogy így történt. Ha ugyanis a jelenlegi közvéleménykutatási adatokat nézzük, megkockáztatható: Göncz Árpád - nagyon sokunknak - köztársasági elnöknek a mai Pozsgaynál sokkal jobban megfelel. Nem elvitatva ezzel természetesen Pozsgay 1989-beli érdemeit sem. Pauska Zsolt A kárpótlási jegyek Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal tájékoztatása szerint az 1991. évi XXV. számú törvény alapján kibocsátásra kerülő kárpótlási jegyek november 1-jei értéke 142.2 százalék - tájékoztatta az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal illetékese csütörtökön az MTI-t. Ezek szerint a háromféle címletű kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke a következők szerint változik: az 1.000 forintos kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke 1.422 forint, az 5.000 forintosé 7.110 forint, a 10.000 forintosé pedig 14.220 forint. A kárpótlási jegyek kamattal növelt névértékét kell figyelembe venni minden olyan esetben, amikor azt tulajdonosa álami tulajdon megvásárlására fordítja. Szintén ez a szabály érvényesül akkor, amikor a kárpótlási jegyeket önkormányzati lakás megvételére használják fel. (MTI)
