Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-30 / 327. szám
1993. november 30., kedd Kistermelők üj Dunántúli napló 11 Gyümölcstermesztés - korszerűen Gyümölcs és gyógynövény Akár gyógyteát is főzhetünk a gesztenyéből Fotó: Müller A. Az ősi, bölcs mondás azt tartja: „fűben, fában orvosság”. Biztos, hogy igaz, hiszen az ember a növényekben találta meg, fedezte fel első orvosságait, jóval előbb ismerve meg a gyógyító hatást, mint magát a hatóanyagot. Örültem olvasónk kérésének, mikor azt igényelte, hogy foglaljam össze rovatunkban azokat a gyümölcsfajokat, amelyek egyben gyógynövényként is szóba jöhetnek, mert úgy gondolta, sokan vannak gyümölcs- termelők, akik esetleg ezt a hatását növényeiknek nem ismerik. Magam pedig kérését úgy gondoltam kiegészíteni, hogy kitérek azokra a gyümölcstermő növényekre is, amelyek termesztésben nincsenek, vagy alig vannak fogva, hiszen így lesz teljes a kép. Kérem azonban, hogy az ismertető előtt fogadjanak el tőlem egy hasznos, jó tanácsot: a gyógynövények - ebben az esetben a gyümölcstermő gyógynövények - használata előtt feltétlenül kérjék ki orvosuk tanácsát, az ő megkérdezése nélkül ne alkalmazzák a drogokat! Berkenye: vadon élő csetje vagy fa, de kiterjedten használják dísznövényként is. Gyümölcsét frissen és szárítva lehet alkalmazni, utóbbi főzetét vesekőképződés és a húgyutak megbetegedéseikor használják. Virágából enyhe hashajtó és vizelethajtó tea készíthető, levele teaként fogyasztható. Bodza: szárított virága izzasztó és vizelethajtó hatású, gyengén vértisztító és enyhe hashajtó. Szárított termése ugyanilyen hatású, levele reumás bántalmak ellen hatásos teaként, de a koszorúér-megbetegedésben szenvedőknek a légszomj csillapítására is hatásos. Cseresznye: a gyümölcs ko- csányát kell megszárítani, az ebből készült tea vizelethajtó, nyálkaoldó, szívműködést serkentő hatású. A meggy kocsá- nya esetében a szakirodalom megemlít még elzsírosodást gátló - tehát fogyasztó - hatást is. Csipkerózsa: alig-alig kell ismertetni, olyan közismert magas C vitamin tartalma. Termése szárítva teaként használható főleg influenza ellen, de van vese- és hólyagbetegségeket gyógyító hatása is. Dió: a leveléből készült tea jó a bélférgek ellen, de étvágyjavítónak, vértisztítónak is használják. Alkalmazható még magas vérnyomás és gyomor-bélhurut ellen is. Forrázatát bőrkiütések, kelések, fagyások borogatására ajánlják, de jó ülőfürdőként aranyér-bántalmakra is. Szemgyulladás és hályogképződés ellen is jó, torokgyulladáskor gargalizáljunk vele. A termés húsos külső burka a kopács, ugyanúgy használható fel, mint a levél. Fekete ribizli: bogyójából készült szörp vesebaj ellen használható, termése megszárítva teaként úgyszintén. Levele is drog, megszárítva teaként vese-, hólyagbántalmak, reuma, magas vérnyomás, izületi bántalmak ellen hatásos, de fogyasztható izzasztóként és légzőszervi megbetegedések ellen. Gesztenye: természetesen a szelídgesztenyéről van szó, melynek leveleiből készül a drog, belőle teát készítve az eredményesen használható hörghurut, szamárköhögés, asztma ellen. A nyers termése hasmenés ellen jó. Homoktövis: leveléből készült tea magas vérnyomás ellen hatásos, terméséből magas vitamintartalmú szörpök, levek készíthetők. Málna: szárított leveleiből főzött tea vese- és hólyagbán- talmak ellen, valamint cukorbaj ellen használható. Izzasztó teakeverékbe is jó. Mogyoró: a kifejlett ép leveleit kell beszárítani. Teája vizelethajtó, bélhurut ellen kiváló. Ülőfürdőt is lehet készíteni belőle aranyeres bántalmak esetén, borogatni a bőrkiütések ellen jó. Vesszőinek kérgéből szintén aranyér elleni ülőfürdő készíthető. Szamóca: leveléből készült tea cukorbaj, bélhurut ellen jó, izzasztóként is alkalmazható. Kellemes íze miatt az igazi tea pótlására használható. Buzássy Lajos A spárga termesztése ( 2.) Az előző alkalommal a spár- gamagoncok felneveléséig jutottunk el az ismertetésben, most a telepítéssel folytatjuk. A spárga termesztésének kétféle technológiája ismeretes: egyik az úgynevezett „halványítással termesztett” eljárás, a másik pedig a zöldspárga termesztése. Tekintettel arra, hogy az előbbi eljárás sokkal drágább - 40-50 %-kal is magasabb lehet a termesztési költsége -, így annak ismertetésétől eltekintek. Ezen túlmenően a zöldspárgának jelentősen magasabb a C vitamin tartalma, ami a fogyasztásának fokozását sokkal indokoltabbá teszi és ez - remélhetőleg - a termesztés volumenének növekedését vonja maga után. A spárga C vitamin tartalma (mg/100 gr friss termésben): a halványítódnál a spárgasíp hegyében 36, közepében 24, a végében 16 mg. A zöldspárgánál a hegyében 128, közepében 53, a végében 24 mg. Az összehasonlítás önmagáért beszél. A nagy kézimunkaigényen és az ezzel járó magasabb termesztési költségeken túlmenően így már érthető, hogy miért teljed egyre inkább a zöldspárga termesztése. Mindezeken felül a zöldspárga a talajban nem válogat, a kötöttebb talajokon jól érzi magát, ott is sikerrel termeszthető. A talaj előkészítése Átlagos körülmények között ősszel 4-500 mázsa érett istálló trágyát és 150-200 kg foszfor, továbbá 400-450 kg káli műtrágya hatóanyagot szórjunk ki hektáronként. A szerves és műtrágyát 30-35 cm mélyre dolgozzuk be. Tavasszal a megfelelő talajegyengetés után 100-130 cm-es sortávolságokat jelöljünk ki és 30 cm mély barázdákat készítsünk. Ebbe a barázdába 40 cm-es tőtávolságra, 15-20 cm mélyen ültetjük el az ősszel felszedett és osztályozott egészséges, dús gyökérzettel rendelkező spárga magoncokat, majd jól beöntözzük. Gyomtalanítunk, öntözünk A gyökérzet épségére nagyon vigyázzunk. A növényzet gyökérzete két részből áll, egy vékony szívó és egy vastag raktározó részből. Ha a vastag raktározó gyökerek megsérülnek, a felszívott tápanyagot nem tudják raktározni, ez később a spárgasípok fejlődését gátolja. Kevesebb és minőségileg roszszabb sípok fejlődnek. A továbbiakban a telep gondozása abból áll, hogy gyomtalanítunk és szükség szerint öntözünk. Ügyeljünk arra, hogy a talaj állandóan megfelelő porhanyós állapotban legyen. Márciusban, áprilisban kezdődik a termés betakarítása. Megjegyzendő, hogy a zöldspárga szedésének az ideje előbb következik be, mint a halványított technológiával termesztett spárga esetében. Itt ugyanis a tavaszi felmelegedés elbőb éri a növényt, mivel nincs vastag bakháttal lefedve. Ha tehát a hajtások elérték a 15-20 cm hosszúságot, naponta egyszer vizsgáljuk át a töveket és az arra alkalmas sípokat törjük le. Fontos, hogy a sípokat mindig a gyökerek (rizómák) tövéből töijük ki. Spárgaszedő kést ne használjunk. A késsel csonk- ravágott hajtás visszamaradó része könnyen rothad és ez a folyamat átteijed a spárgatőre is. Ezen túlmenően a levágott sípok mellett óhatatlanul megsérülnek a fejlődő hajtások is. Szedés után a spárgasípokat szükség esetén mossuk, szikkasztjuk, osztályozzuk és kötegeljük. A kötegen a megfelelő osztályt és méretet fel kell tüntetni. Szabvány szerint első oszNövényvédelmi tanácsadó Védekezzünk az üvegházi molytetfí ellen Az üvegházi molytetű (lisz- tecske) a zárt rendszerű termesztés (üvegház, fóliasátor) egyik legveszélyesebb polifág (sok tápnövényű) károsítója. Ez a károsító a keléstől kezdve, „végig kíséri” a növényt a teljes vegetációs ciklusban. Kártétele kezdetben nem szembetűnő, mert a mozgó és letelepedett lárvái, illetve szárnyas imágói (kifejlett lepkéi) is a leveleken szívogatnak. Elég gyakran találkozunk vele a törpecsalánon, tyúkhúron és más széleslevelű gyomnövényeken, ahonnan átváltanak - a szabadföldi termesztésnél is - a paradicsomra, paprikára, uborkára és egyéb zöldségnövényekre, és dísznövényekre egyaránt. Szívogatásuk következtében a levelek sárgulnak, a fertőzött tő fejlődése megáll, súlyosabb esetben teljesen elpusztul. Mézharmatot ürít, amelyben a korompenész is megtelepedik. A levelek fonákán szennyesfehér, pajzstetűre emlékeztető letelepedett lárvák lárvabőreinek sokasága figyelhető meg. Ezeket elég gyakran barna, szürke, vagy zöldesszürke félgömbszerű penészbevonat fedi. Ezek a gombafajok az üvegházi molytetű parazitái, amit több-kevesebb sikerrel már a biológiai védekezésben is felhasználnak. Mexikóból származó, kozmopolita, hőigényes kártevő. Szűznemzéssel szaporodik, tojásait körív mentén, a levél fonákjára helyezi el. Egy-egy lisztecske 150-500 db tojást rak. Évente a termőhelytől, termesztési módtól függően 8-12 nemzedéke fejlődik ki. Felülről öntözött kultúrában kevesebb, máshol népesebb a populációja, szárnyas imágói közül ugyanis a víz nagyon sok egyedet elpusztít, és a párásabb környezet a letelepedett fejlődési alakokat parazitáié gombáknak is kedvezőbb ökológiai feltételeket teremt. Biológiai védekezésként meg kell említeni az Encarsia for- mosa - az üvegházi molytetű természetes ellensége - betelepítését. Ez a módszer már a nagyobb kertészetekben általánossá vált, megfelelő védelmet biztosítva e károsító ellen. Az eredményes védekezés alapvető feltétele a terület, termőhely és ezek környezetének gyommentesen tartása. A kémiai védekezéssel a termelők szerint csak részleges eredmény érhető el. Ennek fő oka, hogy csak a növényre juttatunk ki növényvédőszert, közben az üvegházi molytetű búvóhelyeit - váz és fólia közti rész, fűtőberendezések, előkészítő asztalok stb. - érintetlenül hagyják. Ezeken a helyeken e kártevő háborítatlanul kivárja a kedvező alkalmat a következő támadásra. Növényvédő szer alkalmazása esetén javasolható, hogy a termesztőberendezés felületét is úgy kezeljük, mint a termőfelületet, tehát az alapterület 2,5-3- szorosát kell venni a permetlé és a növényvédő szer mennyiségének megállapításánál. Jelenleg a legrövidebb várakozási idejű készítmény az Actellic 50 EC (éleim.vár.ideje: 2 nap). Ez a gázhatású készítmény a legrejtettebb zugokba is behatol. Az Actellic 50 EC csak akkor javasolható, ha a termesztőberendezés legalább 24 órán keresztül zárva tartható. Az Applaud eredményessége nagymértékben függ a károsító fenológiájától (fejlődési alakjátók), mivel tojásölő készítmény. Egyenetlen, nem fonákra történő juttatás esetén teljes hatástalanságot eredményez. Hatása csak a következő nemzedéknél jelentkezik. A Sanmite 20 WP engedélye kibővült, felhasználhatóvá vált kertészeti kultúrákban az üvegházi molytetű ellen is. E készítmény a levélatkák, takácsatkák ellen is védelmet nyújt. Évente - a rezisztencia veszélye nélkül - 2-3 kezelés javasolt. A Nomolt 15 SC uborkában és paradicsomban engedélyezett az üvegházi molytetű elleni védekezésre. 5-10 ml/100 négyzetméter dózisban. Fel- használhatók továbbá a piretro- idok (Decis 2,5 EC, Fendona, Chinetrin 25 EC stb.), közülük is meg kell említeni az elsőként 1973-ban forgalomba került Isathrine, kontakt hatású, zárt termesztőberendezésbe engedélyezett rovarölő szert. Czigány Csaba Virágos Magyarországért A nemzetközi példák nyomán, valamint a hazai siker alapján az IKM Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Kertészeti Egyesülés, a Tájrendező és Kertépítész Mérnökkamara, a Dísznövény Szövetség és más, az ügyben érdekelt intézmény és szervezet összefogásával versenyt hirdet Virágos Magyarországért címmel azzal a célzattal, hogy kulturált, környezetbarát, vendégváró országkép alakuljon ki. A parkosítási, környezetépítési, virágosí- tási versenytől azt várják a szervezők, az önkormányzatok, az ország lakossága, hogy a hagyományos magyaros virág- és tályú zöld spárga hossza 22-27 cm, átmérője 16 mm. Megengedett eltérés: a mennyiség 10 %-a 1 cm-rel eltérhet az előírt szélső hosszméretektől és 1 mm-rel az átmérő méretektől. Természetesen a szabvány szerinti tisztaságot, kór- és károkozó mentességet itt is be kell tartani. Zöldspárga fajták Az előző részben már említést nyert, hogy a spárga kétlaki növény. A hím virágú egyedek előbb fordulnak termőre és bővebben teremnek. Ezt a tulajdonságot használták ki a neme- sítők. Sikerült ugyanis olyan hibrideket előállítani, amelyek tisztán himvirágú egyedekből állnak. Ilyenek: Franklint F,, Bakiim F, és a Gijnlim F,. Ezek a hibridek a termesztésben igen jól beváltak. Bár nem hibrid, de régi jó bevált zöldspárga fajta a Mary Washington. Viszonylag korán szedhető és egyszerre igerí bő termést adó fajta. Minősége jó. Röviden összefoglalva: a spárgafogyasztás trendjének nemzetközi alakulását figyelve megállapítható, hogy a termesztéssel kapcsolatos, 12-15 évre szóló beruházás kifizetődő. A termesztéssel érdemes foglalkozni, mert gazdaságos. Dr. Tamcsu József kertkultúra újjáéledjen, az 1996-os Expo méltó megünneplésének, megjelenítésének eszközévé váljék. A versenyre az önkormányzatokat hívjuk. A nemzetközi előírásokhoz alkalmazkodva, a 10 000 fő alatti települések mellett a 10-15 ezer lakosú községek, városok, valamint az 50 ezer lakosszám fölötti városok külön kategóriák szerint versenyezhetnek. A közterületek parkjainak, közkertjeinek tartós díszítése, a magánkertek esztétikus kialakítása, az intézmények és környezetük virágosítása, növényzettel való díszítése a környezetvédelmi szempontok érvényesülése, elsősorban ipari üzemek környékének alakításában a legfőbb szempontok. A település megjelenítése, az új kömyezetszépítő létesítmények, megoldások turisztikai szempontból is fontosak. A település tisztasága, rendezettsége a szépítő munka minőségét jelenti. Esztétikai hatása vonzóvá teszi az érdeklődők számára, legyen az hazai vagy külföldi illetékességű. Napjainkban számtalan jó szándékú kezdeményezésnek vagyunk tanúi. Mozgalmak indulnak a falu virágosításáért. (Kertészet és Szőlészet) Kistermelők rovatunkkal legközelebb december 14-én jelentkezünk A Pécsi AGROKER Rt. Üzletháza újdonságai: Eredeti, komplett MTZ 80 traktor motor 137.000 Ft+ÁFA, MTZ alkatrészek széles választékban kedvező áron garanciával és szaktanácsadással. Kertészeti fóliák minden méretben, disznóvágáshoz üstházak, műanyag kádak, kötöző zsinegek. Műszaki osztály ajánlata: Mindenféle mezőgazdasági munka- és erőgépek. Mezőgazdasági Fejlesztési Intézet által nyújtott kamattámogatásos hitelhez pályázat készítését vállaljuk. Szeretettel várunk minden kedves vásárlót! csoport tagja Pécs, Megyeri u. 64. Tel.: 72/326-255 k i \ Á