Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-03 / 300. szám

1993. november 3., szerda Kultúra uj Dunántúli napló 7 Egy nagy kérdőjel és sok kicsi felkiáltójel Új évad előtt a Harmadik Színház Az utóbbi tíz év során Pécsett örvendetes módon egy „több lábon álló” színházi centrum alakult ki. Azaz a tradicionáli­san meglévő Nemzeti Színház (melynek, persze, szintén van kamaraszínháza, stúdió- és szo­baszínháza) mellett létrejött a Pécsi Kisszínház és az Uránvá­rosban működő Harmadik Színház. Sajnálatos dolog, hogy épp most, mikor a Nemzeti Színház egy igazgatóváltás után talán megújulás előtt áll, az utóbbi két társulat nélküli pécsi szín­házat különböző okok miatt a működésképtelenség, a meg­szűnés fenyegeti. A Pécsi Kisz- színházban kialakult áldatlan ál­lapotokról már többször szó esett lapunkban, és emellett - érdemtelenül - elsikkadt az, hogy a Harmadik Színáz pedig egyenesen épület nélkül marad­hat, ha a rossz sors úgy hozza. Ennek az ügynek az admi­nisztratív oldalára még később visszatérünk, most inkább arról kérdeztük Vincze János rende­zőt, a színház vezetőjét, hogy mindennel dacolva és bízva, művészi szempontból milyen szezon előtt állnak?- Hadd kezdjem egy öröm­hírrel - mondja Vincze János, akit nemrégiben a Színházmű­vészeti Szövetség választmányi tagjául választottak. - a novem­ber 8-ig Budapesten zajló Euró­pai Színházak Úniójának II. fesztiváljára megjelentettek egy angol nyelvű kiadványt a jelen­tős magyar színházi műhelyek­ről, és ebben az alternatív szín­házak között egyoldalas ismer­tetőt közölnek a pécsi Harmadik Színházról. Számomra ez a tény is azt jelzi, hogy vannak, akik figyel­nek ránk, értékelik a munkán­kat.-Azaz a befogadó típusú színháznak van létalapja?-Annyira van, hogy a mai európai színházak jelentősebb­jei is kezdik felfedezni ennek a működésnek az előnyeit. Ese­tünkben ez annyit jelent, hogy az évi egy-két saját bemutatón túl számos előadást hívunk hoz­zánk vendégségbe, és lehetőség szerint mi is visszük a közönsé­get busszal más színházakba, ez az „utazó publikum”, ami ugyan alkalmanként csak egy busznyi embert, 40 főt jelent, de ez az egy busz mindig tele van, sőt harc folyik a helyekért. Ezért mondom, hogy van ér­telme a dolognak, és lehetne normálisan dolgozni, ha lehetne-De azért még nem adták fel?- Nem, sőt tervezzük az éva­dot, még akkor is, ha bizonyta­lanra tervezünk. Nézze, én ezt valóban „szerelemből” csiná­lom, mert fontosnak érzem. Rengeteg színházhoz hívtak, kétszer annyi fizetésért, mégis azt mondtam, míg van remény, folytatom. Az egyetlen fájdal­mas hiány az, hogy saját pro­dukcióval a jelen helyzetben képtelenek vagyunk előállni. De jönnek Pécsre kiváló elő­adások, társulatok. Rögtön megalakulásuk és első bemuta­tójuk után várjuk a Művész Színházat a Üvöltő szelek-kel, a Koldusoperá-val, jön Arvisura Piszkos Fred-je, Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonban című műve, vagy az Ügynök halála Koltai Róberttel a fősze­repben. És természetesen azt is szeretnénk, hogy ha már min­den jó darabot nem is tudunk lehozni, akkor a pécsiek utaz­zanak a „helyszínre”. A többit pedig majd meglátjuk. M. K. Jelenet a Harmadik Színház egyik nagy sikert aratott előadá­sából a Hallelujából. Felvételünkön (balról) Héjjá Sándor, Új­vári Zoltán, és Barkó György Fotó: Tóth László Bizonytalan a volt szakszervezeti művelődési intézmények jövője A pusztítás csak egy pillanat A Vasutas Művelődési ház ad otthont szakköröknek, zenekaroknak és kluboknak Fotó: Szundi Az elmúlt néhány évben a po­litikai-gazdasági változások so­rán gazdát cseréltek az ország különböző vállalatainak, illetve szakszervezeteinek művelődési intézményei. Ráadásul az egy­kori 210-ből mára 165 lett, és félő, hogy ez a szám napról napra csökken majd. Nem az ezeken a helyeken dolgozó né­hány száz ember sorsa a legfon­tosabb, hanem azoké az ezreké, akik kiszorulnak ezekről a te­rekről, s azokról a nagy hagyo­mányú művészeti együttesek­ről, melyek idáig támogatást, ösztönzést, szakmai segítséget kaptak ott. így látja a helyzetet Molnár Géza, a pécsi Vasutas Művelő­dési Ház igazgatója, aki a prob­lémákról alaposan informálód­hat, hiszen tagja a volt szak- szervezeti intézmények válasz­tott vezetőségének, legújabban pedig Vasutas Országos Köz- művelődési Egyesület ügyve­zető elnöke is. Éz a néhány hó­napja alakult, 22 tagot tömörítő szövetség (Záhonytól Hegyes­halomig) a MÁV-val és a szak- szervezetekkel folytatott tárgya­lásokat a lehetőségekről és az igényekről. Ha a javaslatokból megállapodás lesz, az példaér­tékű lehet minden hasonló hely­zetű ház számára. A MÁV esze­rint vállalja, hogy karbantartja az (amúgy a tulajdonában lévő) épületeket, s ezért cserébe a művelődési házak szolgáltatá­sait dolgozói kedvezményesen vehetik igénybe. Az étlapon szereplő .kulturális fogások” közt ott a családi ünnepek (es­küvők, halotti torok, névnapok) szervezése, a nyugdíjas cso­portok tevékenységének segí­tése, a rendezvények technikai részének megszervezése és ha­sonlók. Különben mindez nem olyan újdonság, a művelődési intéz­mények eddig is végezték eze­ket a feladatokat, a pécsi Vas­utas meg különösen, mert ott már 1983-ban elkezdődött a pi­acgazdaság ...- Mi 1936 óta vagyunk itt - emelte ki az igazgató, aki 1976-tól dolgozik a házban. - Most 8-an végezzük a munkán­kat itt, hozzánk tartozik a báta- széki és a szentlőrinci vasutas­klub is. Ők adnak otthont a pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar­nak, a hagyományőrző népdal- körnek, a vasútmodellező, a dí­szítőművészeti szakkörnek, a bridzsklubnak, a rejtvényfej- tőknek, de a Pécs-Baranyai Ér­telmiségi Klubnak is. Működik a nyugdíjasklub, a gyermek és a magyar táncház is. Az értékekhez nemcsak Pé­csett akarnak ragaszkodni az emberek. Sok helyütt majd 100 éves hagyományokra tekint vissza egy-egy művelődési in­tézmény, művészeti csoport. Kár lenne értük, hiszi Molnár Géza.-Egy intézményt pillanatok alatt le lehet radírozni. De ah­hoz, hogy az értéket újra megte­remthessük, nagyon kemény munkával eltöltött évek kelle­nek. Mindig elkeserít, ha va­lami, ami a kultúrával kapcso­latos, tönkremegy, hiszen ilyen­kor emberi értékek veszhetnek el, főleg a mai időkben, amikor nem mindegy, van-e egy hely, ahol az emberek megbeszélhetik a problémáikat, kitárulkozhat­nak és befogadhatják mások ba­ját. Molnár Géza szerint összefo­gásra lenne szükség, s arra, hogy úgy dolgozhassanak, hogy ne legyenek filléres gondjaik. Annyi biztos, hogy ma egy mű­velődési intézmény csak pályá­zatok útján juthat pénzhez, s így az is érthető, hogy csak a leg­bátrabbak terveznek évekkel előre. Ez azt jelenti, hogy már a vágyaikat sem szabad végigál­modniuk. Az olyan (érdekvédelmi) szövetségek, mint a VOKE is, az átmeneti időszak átvészelését teszik lehetővé, hiszen ahogy mondják: „az okos ember a vál­ság utánra készül” ... H. I. Gy. „Avagy virág vagy te, Hazám ifjúsága? . . (Petőfi) Az iskola célja Nem illik tán történelmi szem­lélettel nézni néhány nevelésel­méleti kérdést, mert nagy költői igazság van abban, hogy „múl­tunk össze van torlódva”. Nem illendő a nevelés célját, tárgyát, cél- és eszközrendszerét elszakí­tani a társadalmi alaptól, és azt elszigetelten vizsgálni, továbbá kultúrtörténeti megvilágítással példázgatni a történelmiséggel, mert attól nem változik meg ne­velési helyzetünk, és attól ke­vésbé formálódik a felnövekvő nemzedék erkölcsi arculata. így a cimben felvetett költői kérdésre nem is szeretnénk vála­szolni, jóllehet gazdagon su­gárzó gondolatokat ébreszt eb­ben az emberszabású kapitaliz­mussal átszőtt polgári társada­lomban. Az iskolák cipelik ma­gukkal az oktatási törvény terheit a válság-stábbal együtt, és a tár­sadalom, amely a maga megbí­zottjain keresztül neveli az ifjú­ságot, nem tévesztheti szem elől a nevelés primátusságát. Elfo­gadják a Nevelési Kongresszus ajánlatát, de a cél határozza meg az eszközt: oktatási törvényünk van, a neveléselméletnek is meg kell fogalmaznia a polgári neve­lésünk cél- és követelmény- il­letve feladatrendszerét. Az euró­paisághoz vezető út még messze van pedagógiai műhelyünktől, az iskolarendszer megváltoztatá­sával vajon mennyivel lesz jobb, mennyivel lesz magasabb ifjúsá­gunk neveltségi szintje függetle­nül attól, hogy egy-egy iskolatí­pus magában hordozza-e nevelő vagy oktatáscentrikus jellegét. A nevelés gyakorlótere a szü­lői ház, az iskola és a társadalom, az utca, a környezet is lassan ne­velési tényezővé válik, és az utóbbi két negatív nevelési eredményt kitől fogja számon kérni a társadalom ... Amíg az iskolák sáfárkodó bérgazdálkodással küszködnek, addig van-e értelme nevelésfilo­zófiai kérdések feltevésének. Egy ballagó diák, aki búcsúzik iskolájától ebben a megváltozott rendszerben szívesebben gondol a diákcsinyekre vissza, mint a ki­látástalan jövőjére. Érettségizett fejjel hirtelen eszébe ju, hogy kopogtatnia kell a munkanélkü­liség központi ajtaján, az is eszébe jut később, hogy kár volt idéznie Madách Tragédiájából a szóbeli érettségi vizsga során: „Karod erős, szíved emelkedett, és végtelen a tér, mely munkára hiv”. A rendszerváltás után pon­tosan azt romboltuk szét, ami eddig jellemformáló ereje volt a modem pszichológiában. Az is­kolák is bőven tudnának idézni Madách-tól a felsőhatóságnak cimzeve egy luciferi gondolatot: .fukar kezekkel mérsz, bár nagy Ur vagy”... A történelem tanár szívetszo- rító lehangoltsággal töpreng, hogy vajon lesz vagy nem lesz-e új tanköny a diákok kezében, amely egykor a színes illusztrá­ciójával együtt tartalmi vonatko­zásban nemegyszer hazát és né­pet jelentett a tanulók számára. Az éretségi elnök azon meditál, hogy mikor lesz már végre egy jól sikerült Magyar Nemzeti Tanterve az iskoláknak, amely­hez még nem tudni hogyan, de egy pedagógiailag magasabb ér­téket tartalmazó gazdag művelő­dési anyag is kapcsolódjon ... A vizsgázó diák igencsak el­tűnődne, vajon van-e eszmény­képe akár irodalmi, akár a törté­nelmi hősök közül -, mondjuk a nagy sorsfordulók idejéből -, ha Amerika előnyben, Európát „kifelejtették”? Utazás a Nobel-díjak körül A Nobel-díjak odaítélését ál­talában többhónapos vita és la­tolgatás előzi meg. Rabiá és Arafat ezért lekésett az idei No- bel-békedíjról. De máris esélye­sei lettek a jövő évinek, különö­sen, ha addig tovább halad előre az izraeli-palesztin békefolya­mat. Azért az idei díjátadásnak is meglesz a maga érdekessége: egy dél-afrikai fehér, illetve fe­kete politikus áll majd egymás mellett Az 57 esztendős de Klerk elnök a hagyományos pá­lyán indult el, hiszen apja és több közeli rokona a faji elkü­lönítést szorgalmazó Nemzeti Párt vezetői közé tartozott. Senkit nem lepett meg, hogy a fiút is képviselőnek választották (kizárólag a fehérek), majd negyven esztendősen bekerült a kormányba, ahol később, okta­tásügyi miniszterként a külön­böző bőrszínű tanulók szigorú elválasztását szorgalmazta. 1989 őszén került az elnöki székbe, s hamarosan követke­zett a nagy meglepetés: 1990 elején meghirdette az apartheid lebontását. A jóval idősebb, hetvenhato- dik életévében járó Mandela, aki szülővárosából,Umtatából eljutott a jogi egyetemre, elő­ször ügyvédként próbált sors­társain segíteni, majd a fegyve­res harcot is vállaló Umkhonto weSizwe (a Nép Lándzsahegye) csoport élére állt. Elfogták, élet- fogytiglanra ítélték, s miközben egy börtönszigeten szenvedett, legendás hőssé vált, majd ki­szabadult és ő lett a fehér veze­tés tárgyalópartnere. Mindkét politikus bejárta te­netalántán érettségi elnök épp megkérdezné. De csillapodjon mind az el­nök, mind a tanár elégedetlen­sége, minthogy előtte állunk még az iskola-struktura változásának, állítólag azért, hogy ne marad­junk el az európai oktatás szín­vonalától. A művelődés, a műveltség éppoly ismert alapfogalmak a nevelés területén, mint amilyen egy átfogó kultúrtörténeti anyag, amely szorongva kerül a parla­ment elé, hogy abból törvény le­gyen a honatyák okos gyülekeze­tében ... és az iskolák célja nem lehet más társadalmunkban, mint a „kiművelt emberfő” a felnö­vekvő nemzedék sokoldalú sze­mélyiségének jellemvonásával. Kint a társadalomban a kibérelt lelkiismeret és a piacgazdaság törvénye uralkodik, bent az isko­lában, a tanteremben kopik a kréta, a szaktanár a katedra mö­gött azon tűnődik, hogy .Avagy virág vagy te, Hazám ifjúsága...?” Pály hát a maga útját, s egyaránt ta­núságot tett józanságáról, reali­tásérzékéről. Jóllehet mind de Klerket, mind Mandelát áruló­nak bélyegzik saját szélsősé­geik. King (1964), Kissinger és a vietnami Le Dúc Tho (1973), Szadat és Begin (1978), Szaha- rov (1975) és Gorbacsov (1990), most pedig a dél-afrika­iak kitüntetése mutatja, hogy a Nobel-dijat odaítélő bizottság figyel a világra. Az idei Nobel-díjak még egy sajátosságára hívják fel a fi­gyelmet. Teljes volt az észak-amerikai kontinens kizá­rólagossága: a természettudo­mányokon túl az irodalmi és a közgazdaságtani elismerést is amerikaiak nyerték el. Tavaly legalább volt egy francia kémi­kus a listán, az idén legfeljebb a brit származású Richard Ro­berts jelentené a „szépségta­paszt”, de az orvostudományi díjban részesült génkutató 26 esztendős kora óta az Egyesült Államokban dolgozik, s telepe­dett le. Egy-egy díj jogosságá­ról mindig lehet vitatkozni, de aligha véletlen, hogy idén sem Európa országaiból, sem Japán­ból senki sem részesült Nobel díjban. Talán jövőre ... Réti Ervin Nyitott Társadalom Rangos elismerésben része­sült a Magyar-Román Baráti Társaság. A pécsi székhelyű társadalmi szervezetnek ítélték oda a Többnemzetiségű Társadalom Díjat. Elsősorban erkölcsi elis­merésről van szó, de a velejáró pénz sem lebecsülendő: 300 ezer forinttal járt a díj. Az 1989-ben alakult Nyitott Társa­dalom Alapítvány hozta létre a díjat azok számára, akik „a leg­többet tették azért, hogy Ke- let-Közép-Európában a nemzeti kisebbségek szabadon és biz­tonságban éljenek a maguk or­szágában.” A társaság vezetői a Buda­pesten október 29-én rendezett díjkiosztó ünnepségen vették át az elismerést. Október 29-én ugyancsak or­szágos díjat vehetett át a társa­ság Budapesten: a híres erdélyi polihisztorról, Kós Károlyról elnevezett Országépítő Alapít­vány díját, amely 50 ezer forint­tal járt. Ä díjkiosztó ünnepségen az alapítvány kuratóriumának el­nöke, Maikovecz Imre Ybl-díjas építész köszöntötte az elisme­résben részesült személyeket és szervezeteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom