Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-20 / 317. szám
6 uj Dunántúli napló Riport 1993. november 20., szombat Alpok-Duna-Adria Magazin Tizenöt éves az Alpok-Adria Munkaközösség. A jubileumi megemlékezésekre hazánkban, a balatonöszödi kormányüdülőben kerül sor november 24-26. között a tartományi kormányfők és megyei elnökök részvételével. A történelmi hagyományokra építő regionális együttműködés fontos szerepet játszott az Európát tömbökre szabdaló falak lebontásában, és szerepe azóta csak tovább nőtt, hisz az egyesület Európa minden bizonnyal a régiók Európája lesz. Mai összeállításunk is az MTV Pécsi Körzeti Televíziója által sugárzott „határokfeletti”, nemzetközi televíziós magazin alapján készült. Szerzőink: Békés Sándor (MTV Pécs), Helmut Görlach (Bajor TV), Dr. Volker Raus, (ORF Oberösterreich), Chirstian Dröse (Bajor TV), Gudrun Liener (ORF Tirol), Paul Schnitzberger (ORF Niederösterreich). Rovatszerkesztő: Békés Sándor. A soproni Fő tér, háttérben a Stornó-házzal Storno Ferenc üzenete Aki egyszer is járt Sopronban, az egészen biztos, hogy hallotta Storno Ferenc nevét. A város legismertebb polgára szakmája szerint kéményseprő volt, ám szorgalma és tehetsége révén a pápai Sylveszter-rend és a Ferenc József-rend lovagja lett. De ami még ennél is fontosabb: műgyűjtő és restaurátori életműve a mátisgazdagítóközöskincsünk... Atörténetl845-benkezdődött... Egy meglehetősen ágrólszakadt fiatalember érkezett Sopronba, akit ráadásul a véletlen szeszélye vetett ebbe a városba, eredeti úticélja ugyanis Pozsony volt. A balszerencsés idegen azonban nemcsak a közlekedési és útviszonyokat illetően volt tanácstalan, de saját személyét illetően is. Ma azt mondanánk: identitás-zavarokkal küzdött. Talán ezzel is magyarázható, hogy mániákus pontossággal vezette naplóját. „őseim éltek Itáliában / En meg születtem Hungáriában, / Felnevelkedtem Germániában, / Hol az otthonom, melyik hazában?” - tette fel vívódva a kérdést német nyelven írt naplójában. De most ugorjunk előre néhány évtizedet az időben! Idős Storno Ferenc, aki egy- szál ruhában érkezett Sopronban, az 1860-as évek végén már a város egyik legtekintélyesebb polgára. Négy háza van a városban, és ráadásként még egy gyönyörű palotát is vásárol a Fő téren. Ma ezt a házat nevezzük Stomo-háznak, és itt található a Stomo-dinasztia Európa-hírű gyűjteménye... A Stomo-család az olasz Svájc Tessin tartományából származott a bajorországi Landshutba, majd a nyugat-magyarországi Kismartonba, mely Eisenstadt néven Burgenland székvárosa. A Stomo-család férfi tagjai - apáról-fiúra szál- lóan - kéményseprők voltak. A legendák szerint a legalább 5000 tárgyat számláló, páratlan értékű Stomo-gyűjteményt a padlások poros zugaiból szedte össze a művészetekért rajongó, áldott tehetségű Storno Ferenc - ma már azonban tudjuk, hogy ez nem így volt. A kéményseprő mesterséget valóban mindvégig fenntartotta a család, Storno Ferenc azonban elmélyült festészeti és művészet- történeti tanulmányokat is folytatott Bécsben. A népszerű bécsi arcképfestő, Friedrich Amerling is a mestere volt. Storno Ferenc a XIX. századi Magyarország egyik legavatottabb restaurátora lett. Tucatnyi templom belső tere, illetve berendezése született újjá a Stor- nók kezemunkája nyomán, az apa munkáját ugyanis a fiai is folytatták. Fő műve azonban valószínűleg mégis maga a Stomo-gyűj- temény, melyben minden megtalálható, ami a múlt században értéknek vagy érdekességnek számított. Nem gyűjtöttek meghatározott tárgyakat, és nem hoztak létre múzeumot. Együtt éltek gyűjteményük darabjaival, és használták is őket. A repülő fényképész Az alsó-bajorországi Donatus Moosauer immár 75 éves, mégis a legkönnyebb valamelyik sportrepülőtéren találkozni vele. A nyugalmazott tanítót legtöbben a „repülő fényképészeként emlegetik. Kérem, képzeljenek el két joviális öregurat! Hans Züpert, a pilóta, bojtos sapkában, Donatus Moosauer pedig kucsmás sapkában, éppen felkászálódik egy repülőgépre. Start. Süvölt a szél - mintha egy szélcsatornában ülnének -, a két jóbarát számára azonban, úgy tűnik, ez a leghétköznapibb dolog. Ez a sokadik légi fotó-szafarijuk Alsó-Bajorország felett. Több mint ötven éve már, hogy Donatus Moosauer „élesre töltött” fényképezőgéppel vadássza az eget. A zsákmánya is tekintélyes - legalább 150 ezer különleges szépségű kép!... Moosauer úr a Landshut melletti Gundihausenben született, egy tanító-család nyolcadik gyermekeként. Maga is a tanítói hivatást választotta. És bizony könnyen lehet, hogy a repüléstől azt remélte, hogy a földön hagyhatja majd a pedagógusok jellegzetes problémáit. De a tanár az égben is az! A repülésből légifényképezés, a légifényképekből pedig egy sajátos, „madámézeti” honismereti tankönyv lett.. .- Moosauer úr, hogyan kezdődött önnél ez a szenvedély? -Hát igen, ezt ma már csakugyan szenvedélynek kell nevezni. A történet egyébként egyszerű: volt egy diákom, akinek az édesapja történetesen pilóta volt. Pett Sepp-ről van szó, Bajorország leghíresebb műrepülőjéről, aki egyébként Franz-Josef Strauss repülőoktatója is volt. Nos, Pét Sepp egyszer meghívott egy kis repülésre ... A légifényképezés ezután szinte magától jött, mint ahogy az a felismerés is, hogy a légifelvételek milyen óriási segítséget jelenthetnek a honismereti munkában. Az iskolák egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak felvételeim iránt, így aztán egyre több képet készítettem.. . Szóval, mára összejött vagy 150 ezer kép, tehát van egy óriási értéket jelentő archívumom. A tanító úr számára ma sincs nyugalom. Most éppen a patkóalakban elhelyezkedő falvakat fotózza, és az olyan jellegzetes, „egyutcás” erdei falvakat, mint amilyen Fürholz is a Goldenen Steig-nél, ahonnan a XVI. században még legalább ötszáz málhásló szállította a sót Bajorországba és Bohémiába. . . Százéves a „Schafbergbahn” Az Úr 1893. esztendejében megvalósult Berthold Curant mérnök álma: Szent Wolfgang község állomásáról ugyanis ekkor gördült ki az első menetrendszerinti vonat, melynek a Schafberg-csúcs, azaz az Alpok legmagasabb csúcsa, volt az úticélja. A Habsburg-monarchiában ez volt a negyedik magashegyi vasútpálya, mely egyben a legmeredekebbnek is számított. A vasútépítés mindössze 15 hónapot igényelt. E páratlanul rövid idő alatt készült el az 5842 méter hosszú vasútpálya és a 100 méteres alagút. A vasútvonal 1192 méteres szintkülönbséget hidalt át. A kisvonat hétkilóméteres óránkénti „sebességgel” kapaszkodik a hegy csúcsa felé. A Schafbergbahn lelkes híve volt annakidején a császári család orvosa, Franz Wirer is, aki így fogalmazta meg a fantasztikus utazás élményét. „Még sohasem láttam egyszerre ennyi eget és földet, szinte úgy éreztem, hogy elszakadtunk a Éöldtől...” Az építési határozat elfogadását követően, 1892. áprilisában 350 olasz vendégmunkás kezdte el a fogaskerekű vasút nyomvonalának a kialakítását. Iszonyatosan nehezek voltak a körülmények. Az 1000 milliméter nyomtávolságú acélsíneket vasból készített keresztaljak fogták össze, melyeket százméterenként mélyen beágyaztak a hegy kőzetébe. Az építkezés kezdeti időszakában 6000 kocsi anyagot kellett öszvérek segítségével az építők után szállítani, a munkálatok előrehaladtával azonban már a mozdony is segített ebben. 1892 tele szigorú és kemény volt, a munkálatok azonban folytatódtak, és így már 1893 márciusában sor kerülhetett az első próba utakra. Az 1893. évi megnyitó útról így írt a lelkes Ischler Wochenblatt: „Egyórás, csodálatos utazást köyetően 1200 méterrel a Wolfgang-See fölött vagyunk, 500 méterrel magasabban, mint a Gaisberg. A hegycsúcsról azután csodálatos kilátást élvezhetünk. Adjon ez az új vasút újabb vonzerőt országunknak és tartományunknak! Az emberi szellem és alkotóerő egy új, nagyszerű alkotását sikerült megvalósítani. Legyen vele mindig szerencse!” Üvegek harca A „Bocksbeutel” a frank borok tradicionális palackja, mely mindenekelőtt kövér hasáról és rövid nyakáról ismerhető fel. Az első írásos emlékek 1726-ból maradtak fenn ezekkel a különleges üvegekkel kapcsolatban, a jövő azonban meglehetősen bizonytalan. A „Bocksbe- utel”-eknek hadat üzentek a karcsú, formatervezett borosüvegek. A frank borok ortodox hívei és hagyományőrzői szomorúan látják, hogy végveszélybe kerültek az eddig oly féltve őrzött tradíciók. A frank borok hagyományos - kövér hasú és rövid nyakú -, palackjait egyre többen cserélik fel a divatos, karcsú üvegekre. A „félrelé- pők” között van dr. Alfred Schmitt, a Würzburgi Állami Udvari Pince vezetője is, aki egy alapos közvéleménykutatás után úgy döntött, hogy a jövőben hosszú és vékony üvegekkel küzd majd az új vevők kegyeiért. Az új kreáció neve - egy királyi pincészethez illően -, Höfling, azaz Udvaronc.-Ezeket a borokat a fiatal borivók keresik, és nekik bizony, nem nagyon fontosak a tradíciók - állítja dr. Alfred Schmit. A „Bocksbeutel” címkéje mit sem jelent nekik, ők egyszerűen csak jó bort akarnak. Lenni - vagy formatervezettnek lenni? - ez itt ma már a kérdés. Az igazi frank vincellért kemény fából faragták, ami azt is jelenti, hogy nem egykönnyen adják fel a harcot. Ezt a kitzin- geni területi borászati szövetkezetben mindenki tapasztalhatja, aki oda látogat. A frank hagyományokat, köztük a „Bocksbeutelt”, úgy óvják, mint valami kincset. Helmut Schatzlein, szövetkezeti ügyvezető mondja:-Nálunk, Frankföldön, ez a hagyományos forma Mások utánzása a gyengeség jele lenne, ezért mi továbbra is a „Bocksbeutel”-lel kívánjuk bizonyítani, hogy erősek vagyunk. Az egyik termelő, Paul Fürst, azt állítja:-A formatervezett üvegeket én is szépnek találom, de az sem lehet véletlen, hogy a „Bocks- beutel” és a frank bor ilyen fényes karriert futott be az elmúlt évszázadok alatt. Őrizni a hagyományokat, és ugyanakkor szoros kapcsolatban maradni a modem marketinggel, nos, éppen ez ma a borosgazdák legfontosabb feladata. A táj ízesíti a bort és formálja a bor palackját is - vallja Paul Fürst, amikor a „Bocksbeutel” jövőjéről faggatjuk. A frank bor és a frank borászati hagyományok legkövetkezetesebb hívei úgy vélik, hogy a mostani idők jövőt féltő sopán- kodása nem más, mint sok hűhó semmiért...! Mi a modern? A hatékonyság és a korszerűség jelszava jegyében Ausztriában is több helyen sor került a kisbirtokok összevonására, az úgynevezett nagytáblás művelési rendszerek bevezetésére. Egyre nagyobbak lettek a táblák, és egyre nagyobbak lettek a gépek is. A termésátlagok valóban nőttek egy ideig, de a természet nehezen gyógyuló sebeket kapott. Ha az ember a csehországi mezőgazdaság nagyüzemei felől érkezik Alsó-Ausztriába, akkor valósággal tarka szőnyegnek látja a tájat. De ha az osztrák tartományok felől érkezik, pillanatok alatt megérti, mit is értenek a környezetvédők a, „végkiárusított és kirabolt táj” szomorú fogalma alatt. A madarak, a pillangók és a méhek számára itt nem sok választási lehetőség van. A termőtalajt kiszárítja a szél, a szalma porrá ég, a földet kőkeménnyé tömöríti a többtonnás gépek súlya. Valamikor egy négyzetméternyi területen négyszáznál is több giliszta élt ebben a földben, ma - a legjobb esetben is, alig százat találhatunk ugyanitt. A kifosztott tájon egyre jobban elszaporodnak a különböző kártevők, tehát egyre több vegyszer kell. Ördögi kör! Az alsó-asuztriai Waldvier- telben található Rosen- burg-Mold nevű községben újabban azonban eremdényesen veszik fel a küzdelmet ezek ellen a rémisztő jelenségek ellen. Az utóbbi három évben több mint 22 ezer fát, cserjét és bokrot ültettek! A földművesek közül sokan keskeny, úgynevezett „nadrágszíjí, parcellákat bocsátottak a rehabilitáció rendelkezésére - méghozzá teljesen díjtalanul. Ezek a területek ma már elérik az összterület 8 százalékát! Az önkormányzati szervek ugyanakkor nagyobb földterületeket vesznek haszonbérbe, hogy így - drága pénzen -visz- szaállíthassák mindazt, ami 30 évvel ezelőtt ugyancsak drága pénzen szétromboltak ... Az elmúlt közel három év tapasztalatai egyébként érzékletesen bizonyítják, hogy milyen lassan gyógyulnak be a természet testén ütött sebek. Évek telnek el, míg felnőnek és megerősödnek az élősövények, mint ahogy a terület vízháztartását is csak mesterségesen, sok-sok munka és áldozat árán lehet normalizálni. A jövő háziállatai? A gímszarvasok háziasítását, illetve nagy tömegben történő tenyésztését célzó kísérletek folynak Somogy megyében. A Pannon Agrártudományi Egyetem által létrehozott szarvasfarmokon már 560 állat él. A törzsállomány befogás útján került a kísérleti telepekre, méghozzá a világhírű gemenci, ka- szói és somogyi erdő- és vadgazdaságokból. Böszénfa határában vagyunk, idilli dombok között. Az erdők övezte réteket karámok zárják körbe. A szépen gondozott füvet csoportokban legelésző állatok tarkítják. Gímszarvasok. Magyarországon 1985-ben kezdődtek a szarvas-tenyésztési kísérletek új-zélandi példák és tapasztalatok alapján. A magyarországi gímszarvas-állomány világhírű. És ez a táj valóságos szarvas-paradicsom. A világ legjobb szarvastrófeáit a dél-dunántúli erdőkben zsákmányolják immár évtizedek óta a gazdag és szerencsés külföldi vadászok, nem véletlen tehát, hogy éppen erre a populációra alapozva kezdődtek meg a házi- sítási kísérletek. A látogató szinte hinni sem akar a szemének: az alig egy éve befogott szarvasok csapatosan futnak a takarmányt hozó gondozó elé!- Pedig a befogás meglehetősen nagy sokkot okozhatot a számukra - mondja Nagy János, a telep vezetője. - Télen történt a dolog ... Az etető fölé hatalmas hálót feszítettünk különleges oszlopokra, és aztán amikor már sokan voltak az etetőkörül, távirányítóval egyszerűen rájuk robbantottuk a tartóoszlopokba épített patronok segítségével a hálót... Egy másik szarvas-csapat tagjai már itt, a farmon születtek. Ha lehet, még szelídebbek. A harmadik karámban bikák figyelnek. Talán egyedül ez a kép lehangoló: az idősebb bikák barkás agancsát ugyanis év- ről-vére levágják. A szarvasagancsból készült gyógyszereknek sokan varázserőt tualjdoní- tanak, már csak azért is, mert - állítólag -, a férfiasságra is jó hatással van ... Ezt alátámasztani látszanak az árak is. Napjainkban 30-40 dollárt fizetnek a lefü- részelt barkás agancs kilójáért, de nem is olyan régen még a 120 dollárt sem sokkallták ... A háziasított gímszarvasok tenyésztése egyébként többcélú. Az agancs mellett, természetesen a hús is jól értékesíthető, hisz az állategészségügyi előírások ilyen körülmények között nem csak betartatóak, de ellenőrizhetőek is. A program irányítói egyelőre azonban mindenekelőtt az élő állatokat kívánják értékesíteni, az a meggyőződésük ugyanis, hogy a háziasított szarvas a jövő háziállata. Egy hektár legelőn 5-6 szarvas és szaporulata tartható el, szarvasmarha azonban csak egy. A somogyi kísérleti szarvasfarmokon egyelőre alig több mint félezer gímszarvas legelészik, könnyen lehet azonban, hogy egy évtized múlva már Dunántúl-szerte ismert és megszokott lesz ez a kép. Böszénfa határában most is a szabadon tartják a szarvasokat Fotó: Läufer László » i i
