Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-19 / 316. szám
1993. november 19., péntek A mai nap űj Dunántúli napló 3 Saját terjesztésben az Új Dunántúli Napló Változások az előfizetésben Korábban kézbesítik az újságot - Nem emelkedik a lap ára Az Új Dunántúli Napló terjesztésében 1994. január 1-jé- vel bekövetkező változásokról Molnár György, az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának irodavezetője tájékoztatja olvasóinkat.- A változással mit tapasztal az olvasó, aki eddig oly sokat bírálta a lapterjesztés hiányos' ságait, és milyen javulásra számíthat?- Elsődleges érdekünk, hogy a tisztelt olvasó ezután sokkal hamarább megkapja az Új Dunántúli Naplót. Nem várjuk meg a pesti lapok Pécsre érkezését, hanem biztosítani kívánjuk, hogy Pécsett reggel 7 óráig, a vidéki városokban és nagyobb községekben reggel 8 óráig, de még a legkisebb településeken is 10 óráig megkaphassák az újságot. Szeretnénk, ha az olvasók azt kapnák tőlünk, amit elvárnak, vagyis, hogy az újságból informálódva mehessenek reggel munkába.- Eddig fővároscentrikus volt a lapterjesztés, és a Magyar Posta ehhez igazította a vidéki lapok kikézbesítését, így az Új Dunántúli Naplóét is. A változással ez a monopolhelyzet megszűnik?- Az eddigi hírlapterjesztés létfenntartásához és követelményrendszeréhez szükség volt, hogy diktálta az árat, követelményt szabott meg és alkalmazkodásra kényszerített. Ezen kívánunk változtatni: célunk hogy valóban friss hírhordozóvá váljon az újságunk. Kiadónk mostantól teljes egészében irányítása alá veszi a lapellátást az újságírástól kezdve a terjesztésig bezárólag. A posta nem volt érdekelt a terjesztési költség csökkentésében, mert egyszerűen áthárította a kiadóra. A lapterjesztésben számára az Új Dunántúli Napló is csak egy lap volt a sok közül. Nem tett különbséget az újságok között, hacsak azzal nem, hogy a fővárosi lapoktól tette függővé a kézbesítés idejét és módját. A posta terjesztési politikája ezért a kiadók számára hátrányt jelentett, holott mindenkinek az az érdeke, hogy a saját lapja időben eljuthasson az olvasókhoz.- Várhatók-e változások a lap előfizetésében?- Az új rendszernél már az előfizetésnél is észrevehetik a változást. A korábbi negyedéves helyett lehetőség lesz havi előfizetésre is, ez megkönnyíti az átutalást. Megváltozik a díjbeszedés ideje is, amire minden hó 5.-éig lesz módjuk az előfizetőknek. Az előtte lévő napokra a kiadó megelőlegezi a díjat, mivel rendelkezik az előfizető adataival, és így állandó kapcsolatot létesíthet az ügyféllel. Lehetővé tesszük a törthavi előfizetést, amire már a befizetést követő 5 nap múlva kézbesítünk is. Azt tervezzük, hogy a jövőben a különböző időtartamra szóló előfizetésekre kedvezményt biztosítsunk. A szabadságidőszakban a kért címre át is lehet majd az újságot irányítani.- Milyen rendszerben oldják meg 1994. január 1-jétől az Új Dunántúli Napló terjesztését, és mi várható az újság árával kapcsolatban?-Baranya megye területén egy terjesztői hálózatot hoztunk létre, amely tulajdonképpen vállalkozókból áll, velük szerződést kötöttünk a lap terjesztésére. A négy pécsi ügynökségen kívül Pécs környékén, a megyében pedig Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron lesznek önálló ügynökségek. E munkahelyteremtéssel mintegy 260 hírlap- terjesztő végzi majd az újságok kézbesítését az előfizetők részére. A terjesztés saját kézbe vételével kívánjuk a terjesztési árra vonatkozó kiszolgáltatottságunkat megszűntetni, hogy a lap árában csak a valós költség jelenjen meg. A lap ára a terjesztés átszervezése miatt nem emelkedik. A jelenlegi terjesztési hányadból kell biztosítanunk lapunknak az olvasókhoz való eljuttatását. Aki véletlenül nem kapja meg az újságot, annak még aznap az ügynökség pótlólag eljuttatja. Az esetleges reklamációk vizsgálatát minden ügynökség saját körében köteles elvégezni.- Miként alakul a kiadó jövőbeni kapcsolata a Magyar Postával?- Ez a változás nem jelenti azt, hogy a Magyar Postával megszűnik a kapcsolatunk, hiszen a lapárusítást továbbra is a postai hírlapárusok révén kívánjuk biztosítani. Amennyiben a terjesztési feladatcsökkenés miatt a posta létszámleépítéssel él, úgy a postánál felszabaduló kézbesítőket szívesen alkalmazzuk. Minden munkanélkülivé váló postás családra számítunk, és ezzel is szeretnénk megélhetési gondjukon segíteni. A rendszer sikeres beindulása után más fővárosi lapok terjesztésére is lehetőséget adunk. Természetesen a kiadó számít az olvasók segítségére is, hogy lehetőséget adjanak a lap- terjesztőknek az épületekbe való bejutásra. Ugyanakkor szeretnék remélni, hogy az olvasók támogatják a kiadót ebben a változtatásban, mely az ő érdekükben is történik, hiszen a közélet híreiről és a napi eseményekről az Új Dunántúli Naplón keresztül értesülhetnek és vehetik annak hasznát. Rozvány Gy. Munkatársakat keresünk az Új Dunántúli Napló kézbesítésére A kézbesítőfeladatai:- az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez- beszedje az előfizetési díjakat- új előfizetőket szerezzen lapunknak Ezért a munkáért teljesítményarányos díjazást, biztos egzisztenciát kínálunk Feltételeink: megbízhatóság és pontosság A felvételnél örömmel látnánk azokat is akiknek e téren már vannak tapasztalataik A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a következő címre kérjük 1993. november 26-ig írásban eljuttatni: A terület, ahol Jelentkezni lehet: kézbesíteni kíván: Pécs, Hungária u. 22. PÉCS BELVÁROS Tel.: 332-491 „A mi újságunk - a mi kézbesítőnk!” , AS-M Baranya Megyei Iroda az Új Dunántúli Napló Kiadó Hivatala