Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-18 / 315. szám

1993. november 18., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 3 Változás az Új Dunántúli Napló terjesztésében Mint azt már szerdai szá­munkban megírtuk, lapunkat 1994. január 1-jétől saját ter­jesztésbe vesszük át. Alapve­tően azt szeretnénk elérni ez­zel, hogy közelebb kerüljünk olvasóinkhoz. Ez az új rendszer azt is je­lenti, hogy a terjesztés meg­kezdése előtt felmérjük a lap iránti igényeket. A kiadó megbízólevéllel látta el a no­vemberi-decemberi előkészí­tési időszakra a felmérést végző dolgozókat, akik egy­ben az adott terület kézbesíté­sét is ellátják január 1-jétől. Kérjük, mondják el lapunk­kal kapcsolatos észrevételei­ket a megbízólevéllel jelent­kező leendő kézbesítőnek. Azt is szeretnénk tudatni olvasóinkkal, hogy az Új Du­nántúli Naplót január 1-jétől Pécsett reggel 7, vidéki váro­sokban 8, a többi telpülésen délelőtt 10 óráig viszik ki elő­fizetőink részére. A lap ára minden híresztelés ellenére nem emelkedik januártól. A terjesztéssel kapcsolat­ban lapunk hasábjain folyama­tosan tájékoztatjuk Önöket. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége és Kiadóhivatala Téli Könyvvásár 85 kiadó 402 könyve kerül a boltokba Erdélyi hangversenykörúton a Komlói Pedagógus Kamarakórus Zágonban, Mikes Kelemen emlékművénél Fotó: Wittner Kálmán A Téli Könyvvásárra 85 ki­adó 402 könyve lát napvilágot. A kötetek átlagára 1150 forint - jelentette be Tarján Tamás iro­dalomtörténész, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz­tők Egyesülésének szerdai saj­tótájékoztatóján. A kiadók az idén számos if­júsági és gyerekeknek szóló könyvet jelentettek meg. A kí­nálatban több „foglalkoztató” kiadvány is szerepel, többek között H. Vass Ildikó Papírva­rázslat 3. (Könyvesház) című munkája, amelyben díszítési és csomagolási ötletek találhatóak. Hasonló a távol-keleti papírhaj­togató művészet fogásait ismer­tető Origami mindenkinek című kötet (Nemzeti Tankönyvki­adó), Budai Péter alkotása és a Száz ötlet, száz játék (Falu- könyv-Cicero) c. kiadvány. Gazdag a lexikonok és a mű­vészeti albumok kínálata is. Napvilágot lát több vallási tár­gyú kiadvány: a Gustave Dóré illusztrációival díszített A Biblia (Kossuth), a 670 felekezetet is­mertető Nagy valláskalauz (Akadémiai Kiadó) és Anne de Graaf munkája, a Képes Biblia (Omega). A lexikonok közül kiemelkedik a Magyar Nagyle­xikon (Akadémiai Kiadó) első kötete, az Offtcina Képes Vi­lágatlasz (Officina Nova) és Walter Schumann Drágakőbib­lia (Glória) című alkotása. A szépirodalmi könyvek kí­nálatából szerepel Lev Tolsztoj Háború és béke (Auktor) című regénye, amely tizenöt év eltel­tével jelent meg ismét Magyar- országon. A Téli Könyvvásár egyik legnagyobb szenzációjá­nak ígérkezik Alekszandr Szol- zsenyicin grandiózus munkája, A Gulag szigetvilág (Európa). A könyvkiadás téli ünnepére számos zenei témájú kötet is megjelenik, többek között a Jazz-zenészek lexikona (Kos­suth) és John Lazarus munkája, az Opera kézikönyve (Magvető). Karácsonyra több értékes ter­mészettudományi mű is kapható lesz, így a Dinoszauruszok és a földi élet története (Panem), Az oroszlán (Passage) és az Állat- atlasz (Gulliver). A Komlói Pedagógus Kama­rakórus dr. Szabó Szabolcs ve­zetésével nemrég egy hetet töl­tött a Székely-Mikó Kollégium vendégeként Sepsiszentgyör- gyön. A sepsiszentgyörgyi gimná­ziumban örömteli izgalommal vártak bennünket. Városnéző programunk a Székely Múzeum kiállításának megtekintésével kezdődött. Különösen az eredeti szépségében látható, korhűen berendezett csíki ház váltott ki nagy tetszést a kórus tagjaiban, gyönyörködtünk a szépségek­ben, Gábor Áronra és a 48-as forradalom nagyjaira emlé­kezve. Megnéztük a nagy ha­gyományú Mikó Kollégium korszerű számítógéptermét, új és régi, igén gazdag könyvtárát, majd a város polgármestere adott fogadást számunkra. Hangversenykörútunk első koncertje a sepsiszentgyörgyi Nemzeti Színházban volt. A zsúfolásig megtelt nézőtéren gyerekek és idősebbek egyaránt meghatódva hallgatták a mű­sort, különösen a népdalcsokrot és Szokolay Sándor Ima rontás ellen című művét. Talán nem is tudjuk elképzelni, hogy e mű hallatán mit érezhetnek azok, akiknek életében valós veszély volt házuk lerombolása, s hogy templomaik, temetőik a föld színével válnak egyenlővé. Ezt a művet mindenhol elénekeltük. Vidéki körútra indultunk. Orbán Balázsnak, a Székelyföld nagy szülöttének síremlékét néztük meg, gyönyörködve a sírhoz vezető székelykapukban. Útunk következő állomása Far­kaslaka, Tamási Áron szülőfa­luja volt. Meglátogattuk szülőházát és tisztelettel álltunk meg sírja előtt. Ott nyugszik a nagy író a két cserefa alatt. Bögöz. E kis település temp­lomában tartott hangverse­nyünkre egész életünkben em­lékezni fogunk. A polgármester fogadása után vezetőnk, Péter Albert családja vendégelte meg a kórust „lakodalmi” ebéddel, majd a templomhoz mentünk, hogy megtekintsük azt, és egy-két művet köszönetképpen elénekeljünk. A XIV. századi, ódon hangulatában is gyönyörű templom tele volt, a bejáratnál ünnepi székely ruhába öltözött gyerekek vártak bennünket vi­rággal. A gyülekezet lelkésze szép szavakkal, a gyerekek énekkel köszöntötték a magyar- országi vendégeket. Arcukon látszott, hogy ottlétünk szá­mukra ünnep, egész nap a mi hangversenyünkre vártak. így az előzetesen elképzelt egy-két mű helyett egész hangversenyt adtunk. A meghatódottság so­kunk szemébe könnyeket csalt. Még aznap este Székelyud­varhelyen, a katolikus temp­lomban is adtunk egy koncertet egyházi művekből. Erdélyi útunkra elkísért bennünket Tóka Szabolcs orgonaművész is, aki az ismeretlen, nem mindig jó ál­lapotú orgonákon is remekül játszott és alkalmazkodott a kó­rushoz. Ellátogattunk a Gyilkos-tó és a Békás-szoros vidékére, majd a gyergyóditrói katolikus temp­lomban adtunk hangversenyt, ahol a szokás ellenére tapssal köszönték meg éneklésünket. Csomakőrősön, a Körösi Csorna Sándor szülőházában berendezett múzeumot, majd Zágonban a „Mikes-tölgyeket”, a Mikes Kelemen emlékhelyet néztük meg. Koncert a nagybo- rosnyói református templom­ban, majd fogadás és beszélge­tés egy osztályteremben, ahol a „Köszöntünk, nemzedékek zá­loga” költői idézettel fogadta bennünket. Brassóban is jártunk, a híres Fekete Templomban magunk örömére elénekeltünk néhány művet. A sepsiszentgyörgyi ka­tolikus templomban megtartott hangversennyel búcsúztunk ba­rátainktól, akik oly nagy szere­tettel vettek körül minket. Min­denhol - a legkisebb falutól a nagyvárosokig - ünnep volt ott­létünk, s mindenhol visszavár­nak bennünket. Wittner Kálmánná a kórus tagja Országos autószerelő konferencia Siófokon Nehéz megfelelő technikai információkhoz jutni a nyugati gépkocsikról, még mindig ez a hazai autószerelők legfőbb gondja. Ezen kíván segíteni az Autójavítók és Autókereskedők Szakszövetsége (Ajaksz), amely az évente megrendezett Országos Autószerelő Konfe­rencián összegzi tapasztalatait. Ez évi konferenciáját a szer­vezet november 18-19-én Sió­fokon tartja. Kétszázéves szerb iskola A Békés megyei szerb műve­lődési nap keretében kerül sor szombaton Battonyán működő szerb általános iskola alapításá­nak kétszázadik évfordulóját köszöntő rendezvényre. A Csa­nádi kisváros szerb pravoszláv templomában istentisztelettel kezdődik, az ünnepség, s ugyanott az újvidéki Szpome- nak férfi-énekkar ad hangver­senyt. Emléktábla-avatás, s a szerb iskolában rendezett kiállí­tás következik azután, majd a városi könyvtárban szavalóver­senyt és Egyház-Iskola-Tudo- mány címmel tudományos ta­nácskozást tartanak. A battonyai szerb kisebbség önálló (nyolcosztályos, részben osztott) általános iskolájának 35-40 diákja van, s a Csanádi kisvárosban hasonló román ki­sebbségi iskolát is fenntart az önkormányzat, illetve a magyar állam. Mennyi lesz a kötelező gépjármű biztosítás? A biztosító intézetek, az ér­dekelt kormányzati szervek és az érdekképviseletek részvéte­lével csütörtökön összeül az a bizottság, amely eldönti, milyen összegű kötelező felelősségbiz­tosítási díjemelést javasol jövő év január 1-jétől az Állami Biz­tosításfelügyelet a pénzügymi­niszternek. Amennyiben csütörtökön egyezségre jutnak a biztosítók, az érdekképviseletek és az érin­tett tárcák képviselői, az Állami Biztosításfelügyelet nagyon rö­vid időn belül benyújtja javasla­tát, s az autósok december ele­jén már megtudhatják a pénz­ügyminiszter döntését a díjat il­letően. Csere értesítés nélkül Pierre Székely eurázsiai kövei A 70 éves művész előadása a pécsi Művészetek Házában November 1-jén sok pécsi la­kost meglepetés ért, amikor ha­zaértek. A DÉDÁSZ lecserélte a villanyórájukat. Kertvárosi lakosok tették szóvá, hogy az óracsere össze­függhet az áramdíjemeléssel, mert mi mással tudnák magya­rázni, hogy hirtelen éppen ak­kor döbbentek rá a mérőórák hi­telesítési idejének lejártára. A DÉDÁSZ szakemberei kimentek az épületekre és sorra lecserélték a mérőket. Szoká­sukhoz híven, a munka végez­tével egy cédulát hagytak hátra, melyre felírták a lecserélt és el­vitt fogyasztásmérő aznapi állá­sát. Sokan sérelmezik, mert úgy vélik, illett volna előzetesen ér­tesítést küldeni a cseréről, hogy a fogyasztók is felkészülhesse­nek és felírhassák az óraállást, hiszen ők fizetnek érte. Sajnos, erre nem kaptak lehetőséget. Van, aki kételkedik a cédu­lára írt óraállásban és meg is ki­fogásolná az októberi számlát, mert elképzelhető egy-egy té­vedés. Most már ugyanis nem tudja leellenőrizni. Vajon miért nem küldtek értesítést? Érdeklődésünkre a DÉDÁSZ kirendeltségeitől megtudtuk, hogy semmi különös nem tör­tént, a szokásos mérőcseréket végezték el. November első he­tében kirendeltségenként 200-200 mérőt szereltek le Pé­csett, éves szinten 8000 körül végeznek cserét. Ez alkalommal a 15 éves és ennél idősebb árammérőket cse­rélik ki, mert a hitelesítési ide­jük korábban lejárt. Semmi­nemű összefüggés nincs az áramdíjemeléssel. A fogyasztó­kat eddig sem értesítették ki, de nem is tudnák. Amennyiben a fogyasztó otthon tartózkodik, aláíratják vele a cserét, ha nem és nem fémek hozzá, akkor ér­tesítést hagynak. Az emeletes épületekben kicserélik, mert a lépcsőházakban hozzáférhető szekrényekben vannak elhe­lyezve. < Az emberekben él a gyanú. Gyorsabban pörgő óra felszere­lésére is gondolnak. Amíg ol­csóbb volt az energia, ügyet sem vetettünk a fogyasztásra. Ma már az állandó díjemelések hatására mindenre odafigye­lünk, jobban ellenőrizzük a fo­gyasztást. Végső soron ez nem is baj, sőt hasznos, a gazdálko­dásra utal. Jó lett volna, ha a DÉDÁSZ legalább az emeletes épületek lépcsőházaiban előzetes értesí­tést helyezett volna el, és abban jelöli meg a csere várható idejét eloszlatva ezzel a felesleges gyanút. Több más szolgáltató ugyanis ezt teszi. Rozvány Gy. (Folytatás az 1. oldalról) János és Francois Mitterand is ellátott kézjegyével. Mindig hit­tem benne, hogy a szobrok is hatni tudnak az emberek életére - lám, ez a szobor is hatott, elő­revetítette a kibékülést, én lega­lábbis így hiszem. De vissza­térve a könyvre: Tiltott istenek (szobrászfilózófia, Párizs 1983-93), ez a címe. Sajnos, lassabban írok, mint faragok. Mindegy, a lényeg az, hogy megírtam, hogy kiadják-e, az már nem az én dolgom.- Össze lehet foglalni néhány mondatban egy egész könyv mondandóját?- Azt szoktam mondani, hogy szobraim se nem absztrak­tok, se nem elvontak, se nem fi- guratívak. Ugyanis nem a lát­ható, hanem a láthatatlan dol­gok hasonlatosságára készül­nek. „Jelentős” szobrok, azaz szobor-jelek. A kő, a márvány egyesül a képzelettel, a szel­lemmel, a lélekkel, s akárcsak az emberek esetében, élet szüle­tik.- Kérem, elevenítse fel Bara­nyához való kötődésének törté­netét.-Először a 70-es években jártam a villányi, akkor már nem működő kőbányában, ahol Bocz Gyula szobrász-bajtár- sammal találkoztam, aki sziklá­kat faragott. Hívott, jöjjek én is ide dolgozni. Ott faragtam a Kibontakozás című művemet. Az együttműködés rendszeressé vált, olyannyira, hogy hamaro­san szóba került egy múzeum létrehozása. Ez végül is 1991-ben nyílt meg, egy Kőkert a Káptalan utcában, ahol öt, ajándékba adott szobromat állí­tották fel. De szívesen emléke­zem kitűnő szobrász-barátomra, Bencsik Istvánra is, aki tavaly meghívott a pécsi mesterisko­lába tanítani.- Számon tartja egyébként, hol és hány szobra áll?- Nagyjából. Biztos, hogy száznál több nagyméretű szob­rom áll szerte a világban, szám szerint tíz országban. A szá­momra legkedvesebb helyek azonban Magyarország, Fran­ciaország és Japán. Ezért is ad­tam az „Eurázsiai kövek” címet előadásomnak, mert szerintem e három országgal jelölhető terü­letről származik az emberiség kultúrájának a java. És én ra­gaszkodom ezekhez a gyöke­rekhez. M. K. Lakásépítő Rt. Székesfehérvárott Lakásépítő részvénytársasá­got hozott létre Székesfehérvá­rott a város önkormányzata és a BIC Center, a Building Invest­ment Consulting Company ma­gyarországi szervezete. A BIC Lakásalap Rt. első lépésként 120 korszerű családi házat hoz tető alá az önkormányzattól megvásárolt 3,7 hektáros' terüle­ten. Az 1,9-9,5 millió forintba kerülő, luxus kivitelű otthonok „indulótőkéjeként” a teljes ár 30, illetve 50 százalékának megfelelő részvényt kell je­gyeznie a jövendő tulajdono­soknak, a vételárból fennma­radó összegre pedig 9 év alatt törlesztendő, úgynevezett inde­xált hitelt kapnak a részvénytár­saságtól. A vételár egy részét meglevő panellakásaikkal is tör­leszthetik a BIC házakba költö­zők e lakásokat ugyanis átlago­san 1 millió forintért számítja be az árba a részvénytársaság. November 21-én, vasárnap Pécsett a Széchenyi sportcsarnokában Kétórás német nemzetiségi program A Széchenyi Gimnázium vadonatúj tornacsarnokában (Koller utca 4., a kispiacnál) kétórás műsor keretében a tévé kamerái és a rádió mikrofonja előtt öt-öt baranyai német ze­nekar, énekkar és tánccsoport szólók, triók, duók adnak sok­színű programot vasárnap dél­után 3 órától. Pergőt, mert minden együttes csak egyetlen számot ad elő, s nemcsak a mű­faj sokfélesége, hanem a felvo­nultatott népviseletek gazdag­sága miatt is. A közönség asz­taloknál foglal helyet, sör és üdítőitalok mellett nézi és hall­gatja az előttük, mellettük, kö­zöttük előadott énekeket, tán­cokat, zeneszámokat. A nemzetiségi találkozót su­gározza az Alpok-Adria kere­tében az osztrák, a bajor, az olasz, a szlovén és a horvát te­levízió, részleteket ad a pécsi regionális tévé és az országos adás. Fellép a véméndi, palotabo- zsoki, görcsönydobokai ének­kar, a villányi és a Lenau gyermekkórus, a szabari trió, a véméndi kvartett, a Me- zei-Hessz duó, a palotabozsoki fúvószenekar, a Schütz, a Zehmann, a Karavanka együttes, a véméndi és a sásdi ifjúsági zenekar, szájharmoni­kán Wache Margit játszik. Az öt táncegyüttes: a Leőwey, a véméndi, a somberek!, a ge- resdlaki és a nagynyárádi - mind saját zenekarral. Tájnyel­ven ad elő történetet Szeiber- ling Krisztina és Mezei Anikó. A műsort Poch Anett és Schmidt Zoltán vezeti. A tévéközvetítés miatt kérik, hogy minden érdeklődő lehető­leg 14.45-ig foglalja el a helyét. Három előtt öt perccel az ajtót lezárják. Jegyek elővételben a Lenau-házban 150 forintért, és 21-én, vasárnap a helyszínen 200 forintért kaphatók. A fesztivált a Baranyai Németek Szövetsége, a Lenau Egyesület, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója és a Pécsi Rádió német szekciója közö­sen szervezi. Főszponzor az A Be­ton és a Drávakavics Kft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom