Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-07 / 304. szám

Eltüntették a holttestet? Tudott, a háromszoros téli olimpiai bajnok norvég sífutó, Vegard Ulvang bátyja, Kéül el­tűnt. Holléte felől mit sem tud­nak, de mivel huzamosabb ideje az eltűntek listáján szerepel, félő, már nem él. Ulvang azt mondta a norvég Arbeiderbla- det nevű lapnak, hogy szerinte bátyját kocogás közben ország­úton elgázolták. A vétkes sofőr menteni igyekezvén magát - a sífutó szerint - eltüntette a holt­testet. Tiltakozás a boksz ellen Ausztrália legfelsőbb orvosi testületé szerint be kellene til­tani a profi ökölvívást és az amatőr bokszolás korlátozása is fontos lenne a sportolók vé­delme érdekében. Felméréseik szerint a 316 megvizsgált, kóros agydaganat­ban szenvedő beteg közül 294-en ökölvívók voltak! Ezen kívül a mérkőzések résztvevői leggyakrabban szem-, orr-, fül-, ököl-, vese- és - ami a legsúlyo­sabb - nyaksérülést szenved­nek. Ezért az amatőrökkel alá kellene íratni egy nyilatkozatot, miszerint tájékoztatták őket e sportág veszélyeiről.- Nem létezik biztonságos boksz annak ellenére, hogy a fej tiltott találati felületnek számít - mondta dr. Diana Horvath, az ausztrál nemzeti orvosi és egészségügyi kutatóintézet el­nöke. Olimpia helyett tornaünnepély Ismét Berlin ad otthont az immár tizedik alkalommal sorra kerülő Gymnaestradának. Ezt a nagyszabású, nyári tomaünne- pélyt eredetileg a két év múlva fennállásának 1200 éves évfor­dulóját ünneplő Frankfurtban rendezték volna meg, ám a Majna-menti város éppen a megterhelő előkészületekre hi­vatkozva lemondta a rendezést. A 2000. évi olimpia kandidálá- sában „elbukott” Berlin viszont azonnal megragadta a lehetősé­get, hogy a házigazdája legyen a várhatólag 40 ország 30 ezer résztvevőjével lebonyolítandó torna-népünnepélynek. Az 1995 július elején kez­dődő egyhetes esemény költsé­gei az előzetes számítások sze­rint tízmillió márkába kerülnek majd a német városnak. Az adidas és az oroszok Megállapodás született arról, hogy a sportfelszereléseket gyártó, forgalmazó adidas cég támogatja a jövő februári lille- hammeri téli olimpián versengő orosz sportembereket. A szer­ződés értelmében az adidas 1996 végéig látja el az orosz bi­atlonistákat, sífutókat, az északi összetett versenyszámban és a bobsportban indulókat külön­féle felszerelési tárgyakkal, öl­tözékekkel, sporteszközökkel. A téli játékokon említett négy szakág reprezentánsai adi- das-ban küzdenek. Belfastban mégis lehet November 17-én létfontos­ságú labdarúgó vb-selejtezőt vív Észak-írország és Írország. Az íreknek van még reményük a jövő évi döntőbe eljutni. Ah­hoz nyerniük kell. Az eredeti mérkőzésszínhely Belfast volt, ám az ismert ter­rormerényletek miatt a Nem­zetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) kétségeit fejezte ki afe­lől, biztonságos-e a város. Az észak-ír biztonsági erők írásbeli garanciát nyújtottak, így a FIFA véglegesítette, hogy a selejtezőt valóban Belfastban játszhatják le. Gallov Rezső:, Aránytalanságok vannak a sportban, de... Fotó: Löffler Gábor- Baranyában nagy hagyo­mánya van a sportnak, az után­pótlás nevelésének, nem vélet­len, hogy újra idelátogattam - kezdte Gallov Rezső, az OTSH elnöke, aki pénteken rövid láto­gatást tett Pécsett.- Gallov Úr, egyre több spcfrtegyesület küzd anyagi gondokkal, mit tud ígérni?- Felemás helyzetben van a hivatalom is, hiszen a régi pénzügyi szabályozás meg­szűnt, az új pedig még nem lép­hetett érvénybe. Annyi bizo­nyos, hogy a klubok adósság- terheit a most kapott támogatá­sok alapján valószínűleg teljes egészében elengedhetjük. A tár­sadalombiztosítási járulékot vi­szont ki kell, hogy fizessék, akár részletekben is. Vala­mennyien tudjuk: még egy spor­toló is megbetegedhet.- Az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak milyen kap­csolata van azokkal a magá­nemberekkel, cégekkel, akik tá­mogatni kívánják a magyar sportéletet.-A szponzorok közül köz­vetlen kapcsolatunk azokkal van, akik az olimpiai részvételt támogatják. Nagyon fontos, hogy valamennyi kapcsolat mi­előbb tisztázódjon. Minden szponzor jelentkezését váijuk, és várhatóan már a közeljövő­ben feloldódhat az a szabályo­zás, hogy csak az utánpótlás nevelésére adott pénzt írhatják le az adóalapjukból. Ez azért is jó, mert mindenkinek szíve joga, mit kíván támogatni.-Érdekes statisztikát olvas­tam. Egy világbajnoki címért Kovács (Atom) Anti több, mint ötszázezer forintot kapott, a ka­jakosok közül pedig van, aki csupán negyvenet. Nem Kovács­tól irigylem a pénzt.- Igen, én is így gondolom. A szakszövetségeknek korábban korlátozva volt az összeg, ezt feloldottunk, ha egy adott cég elhatározza, hogy ezí a sport­ágat szponzorálja. Aránytalan­ságok vannak a sportban, de ilyen az élet. Reméljük, és eh­hez kapcsolódóan egy napok­ban megjelent kormánydöntés is lehetőséget ad, hogy minél többen hoznak pénzt a sportba, hiszen ez hosszabb-rövidebb távon megtérülhet. Bozsik Czanka világranglista-vezetőként indul Farkas nem mehet Márcsak egy hetet kell várni a kenguruk földjén, Melbour- ben rendezendő súlyemelő vi­lágbajnokság rajtjáig. A Hús­ipari SE Szekszárd junior világ­bajnoki ezüstérmésétől, Farkas Zoltántól sajnos nem kell tartani az ellenfeleknek. Szeptember­ben a valenciai junior EB-n la- pocka-bántalmai miatt kiesett, és azóta sem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni. így az 59 kilósok között a szakvezetés, az edzőtáborban jobb edzéserem- dényeket produkáló, tatabányai Karczag Tibornak szavazott bi­zalmat. Az ötszörös Európa-bajnok Czanka Attila viszont jövő va­sárnap pályafutása legjelentő­sebb állomásához érkezik. Vi­lágranglista vezetőként (315 ki­lóval) utazik a vb-re. A 64 kg-os súlycsoport esélylatolgatásakor a török Szulejmanoglu szerep­lése jelenti a legnagyobb krédő- jelet. Vajon a „minidaru” meg- teszi-e magyar riválisának azt a szívességet, hogy az 59 kilósok között próbál szerencsét? Ve- télytársakban így sem lesz hi­ány, főként az orosz Radosztyin, és a görög Leonidisz taszíthatja le a magyar fiút a dobogóról, és akkor még a két kínai riválisról nem is beszéltünk. Attila persze nem sokat fog­lalkozik az ellenfelekkel, in­kább a saját formába hozásával helyezi a hangsúlyt. Szinte mindvégig a szekszárdi mű­helyben készült a nagy megmé­retésre, csupán két hétig volt a tatai edzőtáborban, Juhász Ist­ván szövetségi kapitány megsér­tésével. A szakvezetők nem ki­fogásoltak Attila szekszárdi fel­készülését, hisz tudják, hogy a megszokott hazai környezetben folyó szakmai munka megsok- szoroshatja az erdélyi szárma­zású fiú erejét. Nos, az edzőte­remből származó kósza, tiszte­letet parancsoló hírek szerint összetettben már a 335 kg-val is megbirkózott. Klubedzője Ko­vács Vilmos mindenesetre titkon reméli, hogy a magyar olimpiai bizottságtól kapott 500 ezer fo­rintos támogatást év végén ta­nítványa jutalmazására hasz­nálhatják majd fel. K. M. Szupercsata Az elmúlt év november 13-án, ráadásul egy pénteki na­pon taszította le az amerikai Riddick Bowe a profi nehézsú­lyú ökölvívás trónjáról honfitár­sát, Evander Holyfieldet. A 12 menetes csatában aratott diadal a WBC, a WBA és az IBF baj­noki aranyövének jogos tulaj­donosává avanzsálta a kihívót. A későbbiekben ugyan Lennox Lewis mérkőzés nélkül „örö­költe” a WBC-címet, mivel Bowe nem volt hajlandó kiállni ellene, Holyfield így elvesztette királyságát. A vereség keserű íze után mondta: „Befejezem pályafutá­somat, és békés családi környe­zetben töltöm hátralevő évei­met”. A kijelentés azonban el­hamarkodottnak bizonyult, ké­sőbb így vélekedett: „A Bowe elleni mérkőzésen rendkívül sok hibát vétettem. Csak akkor vonulok vissza, ha már kiköszö­rültem a csorbát.” A visszavá­gás lehetősége 51 hét után Las Vegasban megnyílt Holyfield előtt. Szombaton késő este Lap­zártánk után - kihívóként lépett a kötelek közé a WBA és az IBF nehézsúlyú bajnoka, Rid­dick Bowe ellen. Magyar „triatlonroham” Törökországban Meghódítottuk Alanyát Ázsia partjainál, a festői szépségű török Riviérán, Ala­nyában rendezték meg a napok­ban a 16 fordulóból álló ETU ranglistaverseny-sorozat utolsó előtti fordulóját, a nyílt török triatlonbajnokságot. A tőlünk két és félezer kilométerre meg­rendezett, 50 ezer márka összdí­jazású versenyen - a Somogyi Triatlonisták Szövetségének jó­voltából - egy 15 fős magyar „különítmény” is rajthoz állha­tott.- El sem lehet képzelni ezt a versenyt magyarok nélkül! - ezt az alanyai verseny egyik főren­dezője mondta a búcsúzáskor, s valóban így van. Először tavaly vettek részt somogyi triatlonis­ták a semmilyen más verseny­hez nem hasonlítható török via­dalon, s már akkor ott eldöntöt­ték (eldöntöttük): ide jövőre - és utána is - el kell jönni! Kerek két napba telt, míg megérkeztünk a verseny színhe­lyére. Útunk első „célpontja” - még félúton - Isztambul volt. Fényárban úszó, elegáns világ­városra számítottunk mindany- nyian, hiszen - mint ismeretes - Isztambul is pályázott a 2000. évi nyári olimpiai játékokra. Csalódnunk kellett. A fény vá­rosa helyett ugyanis a szemét városába érkeztünk. A minare­tek és a mecsetek tövében mére­tes szeméthegyek éktelenked­tek, alig lehetett közlekedni. Később tudtuk meg, hogy nem a helyi lakosokkal van gond, hanem a köztisztasági dolgo­zókkal - pontosabban azok munkaadóival -, ugyanis kerek egy hete sztrájkolnak. Jó ezer kilométerrel lejjebb, Alanyában aztán egy egészen más világ tárult elénk. Már már szemet bántó tisztaság, tenger­part, napfény - mindez október vége felé. Az itteniek nagyon készségesek, mindenben meg- róbálnak segíteni az idegenek­nek.- Most hazamenni, aludni egyet, és holnap visszajönni vá­sárolni - mondják nem egy he­lyen tört magyarsággal. A versenyről is essen néhány szó - merthogy végül is ez miatt jöttünk ide nos, akik eljönnek és indulnak Alanyában, azok azt mondják, hogy ennek a ver­senynek sajátságos hangulata van. Az első számot, az úszást a 24-25 fokos Földközi tengerben rendezik, a kerékpár- és a futó­pályát pedig úgy jelölik ki, hogy az átszeli a bazárt. Ezen a napon az iskolákban tanítási szünetet tartanak (hétköznap, csütörtökön volt a verseny), s több tízezren tapsolják, éneklik és táncolják - mintha csak Bra­zíliában lennénk - végig a több órás versenyt. Ugyanolyan zúgó tapsvihar jár az utolsó célbaér- kezőnek is, mint a győztesnek, s nincs egy percnyi üresjárat sem. Persze, amilyen a verseny, olyan a körítés is: a versenyt megelőző napon este a város főutcáján triatlonista felvonu­lást tartanak tevékkel „megspé­kelve”, az eredményhirdetést pedig egy hatalmas party kere­tében tartják. Ízelítőül néhány adat: vagy félszáz méter hosszú svédasztal, egy nagy szekér du­gig megrakva mindenfajta gyümölccsel, s akkor még nem is esett szó a rengeteg török édességről. Jól esik leírni: mi, magyarok nem okoztunk csalódást. Külö­nösen a „kicsik”, azaz a junio­rok villogtak: a dombóvári Borsi Katalin például első lett kategóriájában, de a rendezők egy csoportba vonták őket a felnőttekkel, így „papíron” csak a 19., illetve a 23. hely jutott nekik. A szeniorok népes mezőnyé­ben a kaposvári Csutorás Józsej a 14. helyen érkezett a célba. Ä 330 (36 nő és 294 férfi) induló közül egyébként 253-an értek célba: a 15 magyar résztvevő közül 14-en teljesítették sikere­sen a versenyt. Hogy egy év múlva ki lesz a győztes, azt még nem tudni, egyvalami azonban biztos: jövő ilyenkor a magyar „törökverő” triatlonisták újabb rohamra in­dulnak Alanyában... Fenyő Gábor LELÁTÓ MTK-s edzőjelöltek Ennyi volt, vége számunkra az elmúlt héten befejeződött a labdarúgó nemzetközi kupák 1993/94-es sorozata. Az egyet­len állva maradt magyar csa­pat, az MTK sorsa már a sorso­láskor megpecsételődött, mert mindenki tudta, csak akkor juthatnak tovább a kék-fehérek a belga Mechelen együttesével szemben, ha csoda történik. Nos, a csoda nem követke­zett be. Az MTK-nak akkor sem lett volna sok esélye, ha a tavaszi csapatával lép pályára. Abból a csapatból azonban el­távozott három kulcsember, és azok, akik maradtak, nincse­nek most formában. Némi vi­gaszt csupán az jelentett, hogy legalább kiharcolt egy pontot az MTK és ez talán jól jön majd az elszámolásnál. Az MTK bajnoki kudarcai előre vetítették az edzőcsere árnyékát és sokan úgy tudták, ha nyer a Mechelen a Hungá­ria körúton, akkor hétfőn este a Kispest elleni bajnoki mér­kőzésen új edző ül az MTK kispadján. Á döntetlen meghosszabbí­totta Gellei Imre jelenlétét, de a téma nem került le a napi­rendről. Vannak akik biztosra veszik, a kék-fehérek a tavaszi felkészülést új edzővel kezdik. A jól értesültek két nevet emlegetnek. Az egyik jelölt Kovács Ferenc, aki annak ide­jén a klub játékosa volt és ké­sőbb edzőként is dolgozott az MTK-nál. Kovács játékosként eljutott a válogatottságig is, majd mint edző a legnagyobb sikerét a Videotonnal érte el, a fehérváriakat elvezette 1985 tavaszán az UEFA Kupa dön­tőjéig. Azóta sem ért el ilyen sikert magyar csapat a kupák­ban. A másik kiszemelt Szepessy László, az FTC jelenlegi pá­lyaedzője. Az egykori nyurga csatár valószínűleg rekordot tart azzal, hogy játékosként közel 20 klubban szerepelt. Edzőként eddig önállóan még nem dolgozott. Most nyáron, amikor Verebes József lett a szövetségi kapitány, Szepessy volt az egyik jelöltje a pályae- dzőségre a válogatottnál, de ebből nem lett semmi. Sze- pessy úgy képzelte, hogy csak másodállásban menne a válo­gatotthoz, a főállása maradna a Ferencvárosnál. Nyilasi Tibor azonban ehhez nem járult hozzá, és Szepessy inkább a biztos helyet választotta, mint­sem a bizonytalant. Az elmúlt bajnoki évben csak mosolyogtunk azon, hogy Rákosi Gyula, a III. kér. TVE edzője mindig az NB I-ről álmodozik. Ezen az őszön viszont úgy szerepel az óbudai csapat, mely alapján már nem tűnik álomnak az NB I. Rákosi néhány rutinos, de már leírt játékossal erősítette meg csapatát, akik ismét for­mába lendültek. Az idősebbek mellett néhány fiatalabb is egyre jobban teljesít. Hogy ez mennyire így van, azt a PMSC-Fordan is tapasztal­hatta a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen. Simán nyertek az óbudaiak, holott az egyik ászuk, Dzurják nem is játszhatott. Az egykori gólki­rályra márciusig nem számít­hat Rákosi, mert a csatárt egy öltözői verekedés miatt eltil­totta az MLSZ. A III. Kér. TVE vezetői most már hivatalosan is beje­lentették, hogy megpályázzák az NB I-et, és ezt megerősí­tette a kerület polgármestere is, aki biztosította a csapatot az anyagi támogatásról. A baj­nokság végéig azonban még hosszú az idő, és együtt kell maradnia a jelenlegi gárdának. Erre viszont nincs garancia, mert a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen ott volt a nézőtéren Mészöly Kálmán is, aki nem titkolta, elsősorban a kerületiek csatára, Kiss István érdekelte. A piros-kékek mestere máris megtette az ajánlatát a csatárnak, aki két olyan gólt lőtt Bogyay kapujába, amit az NB I-ben is elismerének. Veszélyben az Atletico Másfél év alatt négy edző... Néhány héttel ezelőtt ugyan­ezeken a hasábokon lehetett ol­vasni, hogy a spanyol labda­rúgó-bajnokság egyik reprezen- tása, az Atletico Madrid az el­múlt két évtizedben kerek 20 edzőt fogyasztott el. Nos, úgy tűnik, hogy van Magyarorszá­gon - méghozzá itt a Dunántú­lon - egy olyan egyesület, amely szeretné túlszárnyalni az Atletico csúcsát. Egy biztos: je­lentős lépéselőnyben vannak a spanyolokkal szemben, hiszen másfél év alatt már a negyedik (!) edző koptatja a kispadot a szóban forgó csapatnál. Bizonyára már sokan kitalál­ták, hogy az egykor szebb napo­kat látott, valamikor az NB I-et is megjárt - jelenleg az NB III Dráva-csoport középmezőnyé­hez tartozó (csekélyke hét pont a hátrányuk a listavezető .. .-vei szemben) - Kaposvári Rákóczi FC-ről van szó. Amikor 1992 nyarán feljutottak az NB II-be, Fuisz János irányította az • Heinola. A finnországi kö­töttfogású Világ Kupán: Ma­gyarország - Egyesült Államok 20-18. A VK ma ér véget, a mi­einkre három meccs vár. együttest. Nem sokáig ... Ta­vasszal a második fordulót kö­vetően már a csapat egykori já­tékosa, Petrák Viktor ült a kis- padon - egészen a bajnokság végéig. Az NB Ill-ba kiesett csapat irányítását Petrók vala­mikori csapattársa, Márton Jó­zsef vette át. Ő kerek 12 fordu­lón keresztül, a múlt hét végi Fonyód elleni (vesztes) mérkő­zésig bírta, utána felállt. Az utódja Horváth Lajos lett, aki a hátralévő három őszi találko­zóig kapott bizalmat. Hogy a tavasszal Horváth, avagy valaki más ül-e majd a Rákóczi kis­padján, az rejtély. Mindenesetre az új mester - elődjeivel ellen­tétben - nagyon gyorsan meg­szerezte az egyik piros pontot: a Rákóczi ugyanis Magyar Kupa-mérkőzésen kiverte az NB I-es EMDSZ Soproni LC-t, s - egyedüli NB III-as csapat­ként - a legjobb 16 között vár­hatja a folytatást. Fenyő • Monte Carlo. Először győzött a női sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen a grúz Josze- liani a kínai Xie Jun ellen. Az ál­lás 4,5-1,5 Xie Jun javára. 1993. NOVEMBER 7., VASÁRNAP Új VDN 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom