Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-06 / 273. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. október 6., szerda Az TJj H>N politikai vi tafóru m a Az Országgyűlés felügyelete alá kell helyezni az Állami Vagyonügynökséget Az SZDSZ a korrupcióról Ostobaság nem tanulni a múltból Ésszerűséget és következetességet A Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásától kezdve programjának fontos elemeként kezelte a közélet tisztaságának megteremtését. 1989-ben a NEXT 2000 ügyének leleplezése és a hasonló visszaélések közvélemény elé tárása, majd a törvényhozásban többszöri fellépésünk a közvagyonról való döntések átláthatóságának megteremtése érdekében fellépésünk a közvagyon magánva- gyonná alakításával szemben mind-mind korrupcióellenes politikánk részét képezték. A választások utáni kormányzati szerepre készülve túllépünk a tudomásunkra jutott egyedi esetekkel szembeni határozott fellépésen és világos, adott esetben kormánypolitikává alakítható taktikát alakítunk ki a korrupció ellen. Azok a nemzetközi példák, amelyek 1993-ban Olaszországtól Japánig, Nigériától Brazíliáig alapjaiban rázta meg egyes államokat, jól bizonyítják, hogy A SZONDA IPSOS 1993 au- gusztusábán az Agrárszövetség megbízásából személyes megkérdezésen alapuló kérdőíves vizsgálatot végzett a lakosság körében, ezer fős reprezentatív mintán. A vizsgálat célja az Agrár- szövetséggel kapcsolatos lakossági vélemények, attitűdök feltárása volt. Ennek legfontosabb tapasztalatai: 1. Sokszor érte az a vád az Agrárszövetséget, hogy céljaiban a régi, a választások előtti szocialista rendszerhez kötődik, s lényegében a volt tsz-elnökök érdekképviseletét látja el. A közvélemény csak egy kisebb részé ért egyet ezekkel a véleményekkel. Különösen így van ez az utóbbi megállapítás esetében, melyet a kérdezettek mindössze 11 százaléka tart igaznak. Arra a kérdésünkre, hogy az Agrárszövetség elsősorban kiknek az érdekeit képviseli, legtöbben a mezőgazdasági dolgozókat említették (43 százalék). 2. Az Agrárszövetségről való vélemények között kiemelten fontosnak tartjuk a többi párttal való összevetést. Ebben megmutatkozik, hogy az Agrárszövetséget sokan ismerik és elismerik, de többnyire mint érdekképviseletet, kevésbé mint választásra készülő politikai pártot. Az Agrárszövetség mint csak nagyon határozott kormányzati fellépéssel lehet gátat veni a korrupció olyan mértékű elteijedésének, amely már egy állam működőképességét veszélyezteti. Ez a kormányzati fellépés nem történt meg mindeddig Magyarországon. A kormány egyes lépéseivel azt a látszatot erősíti, hogy nem is kíván minden rendelkezésére álló eszközzel fellépni a korrupcióval szemben. A szabad demokraták viszont a korrupcióval szemben elkötelezett politikai pártként kívánnak az elkövetkezendő évek magyar történelmének alakításában résztvenni. Ennek érdekében a következő lépéseket javasoljuk: 1. Az új Országgyűlésnek ismét az országgyűlés felügyelete alá kell rendelnie az Állami Vagyonügynökséget. Megteremtve ezzel annak a lehetőségét, hogy az ország nyilvánospárt egy világos társadalmi bázishoz, a magyar agrárvilághoz kapcsolódik, annak érdekeit képviselve kínál alternatíváit az egész társadalom számára. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a pragmatikus, modem, polgári-agrárpárttá váló Agrárszövetség „pártszerű” ismertsége megnő a választási kampány kezdetéig. 3. A kérdezettek igen nagy hányada úgy gondolja, hogy ma Magyarországon nagyon nagy szükség van egy modem parasztpártra. Mikor arra kértük őket, hogy az iskolában szokásos osztályozási mód szerint értékeljék azt a kérdést, hogy szükséges-e egy modem parasztpárt vagy sem, a megkérdezettek kétharmada négyest vagy annál jobb osztályzatot adott. A földből élők, a mezőgazdaságban dolgozók érdekeit képviselő párt iránti igénnyel kapcsolatban tehát nagy a konszenzus, csak az a kérdés, hogy melyik pártban „találnak gazdára” ezek a várakozások. A Kisgazdapárt, az Agrárszövetség vagy talán egy újonnan alakuló politikai szervezet lesz a jövő paraszt pártja? A kérdezettek a már meglévő két párt közül inkább az Agrárszövetségre adták a „voksukat”. Pusztai László Agrárszövetség sága előtt adjon számot ez a szervezet arról, hogyan gazdálkodik a közvagyonnal. 2. Érvényesíteni kell a privatizációs ügyletek bírósági megtámadhatóságát. 3. Meg kell szüntetni azt a lehetőséget, hogy az ÁVÜ titokban tartsa a megkötött üzlet főbb adatait, így például a vételárat. Magáncégek egymás közötti megállapodása esetén nem lehet kifogás az ellen, hogy a vételárat üzleti titokként kezelik. Az ÁVÜ azonban nem magáncégként szerződik, hanem a közösség, valamennyi állampolgár vagyonáról dönt. Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a köz vagyonáról titokban lehessen dönteni. 4. Már a választásokat megelőzően meg kell alkotni azoknak a jogszabályoknak a tervezetét, amelyek: a.) a politikai életben a mainál szigorúbb összeférhetetlenA választások közeledtével minden párt megalkotja programtervezetét. A Keresztény- demokrata . Néppárt tagjainak több mint a fele nő. Ezek a tényezők jelentős mértékben indokolják, hogy a KDNP Női Tagozata kiemelten foglalkozzék programjában a nők és a családok helyzetével. Belső meggyőződésünkből adódóan is központi helyet foglal el politikánkban ez a kérdés. Alapvető célunk a családok helyzetének stabilizálása. Ennek egyik feltétele a munkanélküliség csökkenése. Meg kell óvni a női munkahelyeket különös tekintettel a terhes, kisgyermekes nőkre. A család biztonságának megteremtését szolgálják a gyermeknevelés anyagi-társadalmi elismeréseinek különböző formái. A már eddig megvalósult támogatást az ország teherbíró képességével összhangban bővíteni szükséges. Célként tűzzük ki a Gyed, a Gyes állampolgári jogon való jogosultságának elérését, a legkisebb gyermek 10 éves koráig adandó gyermeknevelési támogatást. Á főállású anyaság megteremtése felé tett további lépés a gyermeknevelés nyugdíjjogosultságszerű elismerése, azaz a gyermekszám ségi szabályokat állapítanak meg; b. ) biztosítják a jogalkotás kiszámíthatóságát; c. ) világos szabályokat kell meghatározni a lobbik tevékenységére, részvételükre a döntéshozatali folyamatokban; d. ) hatékony jogszabályi felhatalmazásokat biztosítanak a hatóságok számára a korrupciós cselekményekkel szembeni fellépéshez, ezáltal megteremtve a lehtőséget arra, hogy a korrupció legsúlyosabb eseteiben a büntetőjogi eszközeivel is fellépjen az állam. 5. Világossá kell tenni, hogy a szabad demokraták - ameny- nyiben kormányzati pozícióba jutnak - minden törvényes lehetőséget felhasználnak a korrupció elleni határozott fellépéshez, és ebben egyforma mércét alkalmaznak saját magukkal, politikai szövetségeseikkel és ellenfeleikkel szemben. beszámítása a szolgálati időbe. A nő számára biztosítani kell a választás lehetőségét, ne kerüljön hátrányba azért, mert a gyermeknevelést, a családot választja főhivatásul, de legyen lehetősége a képességei és tudása szerinti munka végzésére. Az egyedülállók, gyermeküket egyedül nevelők krízishelyzetben levők számára a segítő- szolgálatok rendszerét kell kidolgozni, az eddig kialakított családsegítő hálózatokat szélesebb körűvé kell tenni. Az 1993. évi Nyugdíjtörvény a nyugdíjkorhatár jelentős emelkedésével járt. A törvény- alkotók figyelmen kívül hagyták azonban a nők rendkívüli, nyugati társaikéval nem mérhető terheit, aminek következtében a nők többsége ötvenes éveire elfárad, nem kíván dolgozni. Ezért a finanszírozási gondokat nem a női munkavégzés meghosszabbításával kell enyhíteni. Lehetővé kell tenni, hogy a nők 55 és 60 éves koruk között maguk dönthessék el, mikor akarnak nyugdíjba menni. Ha 55 éves korban, akkor ne élje őket semmiféle hátrány, ha tovább dolgoznak, akkor viszont évenként 0,5-1 %-kal emelkedjen a nyugdíjalapjuk. Dr. Kőhalmi Lászlóné Voltak, akik kételkedve fogadták a mezőgazdasági dolgozók Parlament előtt idemosntrá- cióját. Értelmetlennek, szükségtelennek ítélték a tiltakozásnak ezt a formáját. Elsősorban azoknál alakulhatott ki ilyen vélemény, akik nem értették meg a tsz-tagok, parasztok, agrárértelmiségiek elkeseredésének okait, nem ismerik a mezőgazdaság elmúlt évtizedekben elért eredményeit, a szövetkezeti mozgalom létezésével együtt járó változásokat, s magának a falusi embernek az életét, életvitelét. Nincsenek tisztában azzal a döbbenetes folyamattal sem, amely - elsősorban a jelenlegi kormány átgondolatlan intézkedései nyomán - a magyar mezőgazdaságot, a magyar falut sújtja. Hazárdjáték Az indulattól, előítélettől elhomályosult politikai szemüvegen keresztül vizsgált valóság sajnos a kormánykoalíció látómezejére fals képet rajzolt. Mint, ahogy hamis az a megítélés, amely az elmúlt rendszer kiszolgálóira utal. (A jó értelemben vett kiszolgálóira értjük a jelzőt, azokra, akik a vállalt munka elvégzésével szolgálatot teljesítettek. Azért dolgoztak, hogy családjuknak megélhetést biztosítsanak. Ilyen megközelítésben a kommunista rendszer kiszolgálója volt a takarítónő, az orvos, vagy a fodrász is.) Persze véletlenül sem jutna eszünkbe az egykori vezetőket elvtelenül kritizáló kormánypártok élszónokainak, hogy az elődök szakmailag esetleg felkészültebbek, s talán több tapasztalattal rendelkeznek, mint ők. Ennek a magatartásnak az egyik zászlóvivője a Torgyán József vezette Kisgazda Párt, amely már 1991. áprilisában, egy debreceni ülésen határozottan állást foglalt amellett, hogy valamennyi termelőszövetkezetet szét kell verni Magyarországon. Két hónappal később megjelent a Kapaszkodó c. regionális hetilapnak egy országos terjesztésű különszáma, amelyben a társadalom szinte valamennyi rétegét megszólaltatták, és valamennyien elítélték a kisgazdák nosztalgiázó politikáját. Hangsúlyozva, hogy 1991-ben nem lehet faekével és kézikaszával termelni. Hogy nem létezik az a generáció, amely vállalná a hagyományos mezőgazdasági termelés terheit. S hogy leginkább pedig azok a milliók hiányoznak, amellyel a mező- gazdasági termelőszövetkezetek világszinten is kiemelkedő eredményeit, legalább meg lehetne közelíteni. Micsoda bűn volt belevinni a kormányt abba a hazárdjátékba, amely - ma már szemmel láthatóan - romlásba döntötte a mezőgazdaságot. Persze nem ke- ásbé vétkes az a kormány, „mely a koalíció megtartása érdekében - vagyis politikai célokért - feladta saját, a kisgazdákénál mértéktartóbb, kevesebb tévedési lehetőséget hordozó programját. Lehet,hogy volt mit javítani a termelőszövetkezetek munkájában, akadtak korrupt, önös érdekeket hajszoló vezetők is, de nem ez volt a jellemző. Nem véletlen, hogy a magyar falu történelmünk során - anyagi javakban és életmódban - soha nem ért el akkora fejlődést, mint 1965 és 1985 között. Azok, akik a választások után útjába álltak ennek a folyamatnak, sőt igyekeztek azt visszafordítani, történelmi bűnt követtek el. Emlékszünk Elvtelen intézkedések sorozatával felszámolni nyilvánvaló eredményeket csupán azért, mert azok egy gyűlölt rendszerben születtek - megbocsájtha- tatlan hiba. Emlékszünk az 1945 utáni időre, amikor jól menő üzemeket, gyárakat vertek szét, kastélyokat romboltak le a demokrácia nevében. Akik ismerték azt az időszakot, jól tudják, hogy a legfelkészületlenebbek, nemegyszer analfabéták kerültek a prátszervezetek élére. Csak azért, mert a kommunisták szószólói voltak. Nem egy településen hasonló kaliberű volt a tanácselnök is. Mint ahogyan a vállalatok, gyárak élére sem szakmai szempontok alapján neveztek ki vezetőket. Ostobaság nem tanulni a múlt hibáiból. Megítélésünk szerint, a magyar nép, amely már többször tett bizonyságot politikai érettségéről - hajlandó többletterhet is viselni, és nadrágszijat húzni, de csak ha ésszerűséget és következetességet lát a politikában. A Nemzeti Demokrata Szövetség Pécsi Szervezete Osztályoz a közvélemény Négyes az Agrárszövetségnek Alapvető célunk a családok helyzetének stabilizálása Közömbös a hallgatag többség? Mi tartozik ránk? Én legalábbis azt hittem - s gondolom' nem voltam ezzel egyedül -, amikor az Új Dunántúli Napló egyik cikkéből arról értesültem, hogy esetleg újra „divatba jönnek” egy rég letűnt kor és rendszer régi címei, titulusai (um.: nagyságos, méltósá- gos, tekintetes, kegyelmes stb.). Aztán néhány nap múlva - a rádió kabaré műsorát hallgatva - még jót derültem is humoristáink azonnali szellemes reagálásán. Annál nagyobb volt a megrökönyödésem, amikor a miniszterelnök úr az augusztus 20-i ünnepi beszédet kezdve excellenciás uraknak titulált a megjelent illusztris vendégek közül néhányat. Nem tagadom, azonnal elszállt a szívemből a derű, s egy pillanatra felizzott bennem a félelem, amellyel soha életemben nem voltam hajlandó együtt élni, még az „átkosban” sem. Milliókkal együtt engem sem lehetett rákényszeríteni arra, hogy befogjam „pörös számat”. Lehet, hogy nekünk is volt valami részünk abban, hogy végül mégis „puha” lett az a diktatúra? Nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy édes anyanyelvűnk elég gazdag és árnyalt ahhoz, hogy a minden embernek kijáró emberi méltóságot és kötelező tiszteletet kifejezzük vele. Nem arra való, hogy a nemzetet megossza, nem lehet a diszkrimináció (a hátrányos különbségtétel) eszköze, pláne a többséggel szemben. Hinni akarom, hogy a miniszterelnök urnák sem ez volt a szándéka az említett, szerencsétlen üzenetet közvetítő üdvözlési formával. Ugyancsak a kedvenc napilapomban olvastam arról, hogy az APEH szeretné kiharcolni hatósága számára a nyomozói jogot. Aztán más sajtóorgánum azt adta tudtomra, hogy az APEH - manipulálva számító- gépes rendszerét - jelentős milliókkal (húszmillió) tartozik a TB-nek, mert nem fizette be a dolgozói után járó kötelező nyugdíjjárulékot. Ezúttal abban reménykedem, hogy az általuk oly gyakran hangoztatott etikus magatartást, magukra nézve is kötelezőnek ismerik el: hatóságuk nevét is feltüntetik az adósok listáján, sőt elmaradásukat is sürgősen pótolják. Nagy hibának tartanám, ha most energiájukat az informátor nevének kinyomozására használnák. Semmi szükség nincs arra, hogy a „kisembert” besúgóvá vagy áldozattá (általa sohasem kivánt „hőssé”!) degradálja bárki is. * Dr. Gidai Erzsébet, a Társadalomkutató Intézet igazgatója az Új DN.1993.1. 4-i számában azt nyilatkozta (ő a szakember, s ezért neki elhiszem!) Keresztényi Nándornak, hogy „hétmillió ember reáljövedelme az 1960-as évek színvonalára esett vissza.” Tegyük mellé még dr. Szretykó György tavaly készült gazdaságszociológiai elemzését, amely szerint ” hozzávetőleg kétszázezer magyar állampolgár 3 billiónyi forint vagyonnal rendelkezik itthon és külföldön tartva azt. (Ráadásul az infláció az állam és a magasabb jövedelműek kezébe csoportosítja a pénzt!)”. Ebből is kitetszik, hogy mindannyiunk érdeke azt kívánja, hogy a hivatalok és hatóságok (már akit ez illet és mulasztás terhel!) okosabban tennék, ha az úgynevezett „nagyhalakra” koncentrálnák erejüket: azokra a milliárdokra, amelyekkel az olaj-maffia, a kárpótlással és a privatizálással visz- szaélők, a banki botrányok vétkesei károsították meg a nemzetet. * Aztán itt van az MDF-FI- DESZ ingatlanügylet, amelyről az egyik szakértő úgy nyilatkozott, hogy duplája a pótköltségvetésnek. Sajnos, honvédségünk sem maradt ki a sajtóból ismert hírek közül. Miközben ugyanis tudatjuk a világgal, hogy nincs „megfelelő formában”, addig a visszaélések és mulasztások felelőseinek nevét nem ismerheti meg a közvélemény. Mint ahogy azok nevét sem, akik vétkesek voltak 1992. október 23-án a Kossuth téren történtekben. Kinek az érdeke az, amely szerint a köztársasági elnököt ért incidenset csak egy nem legális bizottság vizsgálhatta? Hol, kinél, milyen védelemre számíthat ezek után a .kisember”? Egyáltalán mi tartozik ránk, nagykorúnak deklarált állampolgárokra? Csak a szavazáshoz, a tudomásulvételhez van jogunk? Napjaink igazságtételéhez miért nincs? Közömbös a hallgatag többség? Sohasem volt az, még az „átkosban” sem. * Legfőbb ideje, hogy önmagunkon túllépve levetkőzzük végre szégyenteljes nemzeti karakterünket, a széthúzást, hogy odanyújtsuk végre egymásnak a kezünket a nemzet fennmaradásáért, boldogulásáért, felvirágoztatásáért. Persze, ha a többségnek a mankókba kell kapaszkodnia, akkor ez nem fog menni. Tévedni mindenkinek joga van, de ez a jog egyben azt is jelenti, hogy kötelessége a tévedését sürgősen korrigálnia. Ellenkező esetben félő, hogy Petőfi Sándor keserű szavai egyre inkább aktuálisak maradhatnak: „Mig egy felől boldog lakóid / Megfutnak a bőség miatt. / Hát más felől meg éhhalállal / Megy sírba sok szegény fiad.” (Magyarország) Németh Ilona