Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-30 / 296. szám

4 üj Dunántúli napló Események - Programok 1993. október 30., szombat MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ALFONZ nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.21, nyugszik 16.34 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-12, valamint 14-16 óráig a 15-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: ÁDÁM ERIKA Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon NAGY ISTVÁN Földdel egyenlő Vajszlón hiába kerestem a Zsidó-domb temetőjét, mit pár éve néhány kő még jelzett. A kacsótait kőkerítés óvja, mégis gaz veri fel, kő-fejfái elsüllyed­nek. Üszögpusztán a geszte­nyegyökerek kifordították a ke­resztet, viszik magukkal a krip­tát a föld alá. Erdőt nevelnek a közelben, szántanak. Maholnap művelt területté válik a sírkert. Baranyahídvégen csak egy kőbe vésett vers vall a hajdani temet­kezési helyről: „Én életemben/ Tóth Jónás voltam,/ Ki e sírba elnyugodtam./ 57 évet elértem,/ Hogy Jézusom eljött értem/.” Minden idegszálunk a halál el­len kiált. Nem is hisszük, hogy eljő. Szeretnénk, ha álom lenne, új élet forrása. Meg ki tudja, mi, csak távol maradjon. Pedig egy­szer minden sírhant jeltelen lesz, a földdel lesz egyenlő minden temető. Mintha nem is éltünk volna. Cs. J. Időjárás Többnyire kevés felhő, túl­nyomóan napos idő várható, csupán kisebb körzetekben ma­rad tartósan ködös a levegő. A keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. Vízállások: Mohács 435 cm, áradó, 11,0 fok, Őrtilos 244 cm, apadó, 5,0 fok, Barcs 416 cm, apadó, 10,2 fok, Drávaszabolcs 501 cm, áradó, 10,9 fok. SZOMBAT-VASÁRNAP Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan na­pokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész területé­ről. SZOMBAT Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: Megyei Kór­ház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztá­lya. VASÁRNAP Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: POTE H. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. SZOMBAT-VASÁRNAP Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. ; Olasz és magyar csempék 735 Ft-tól/m: Beltéri padlók 614 Ft-tól/m2 Fagyállók 714 Ft-tól/m: Granitogres lapok 1530 Ft-tól/m2 Olasz lemezkádak 8600 Ft-tól Olasz zuhanytálcák 3600 Ft-tól EXKLUZÍV OLASZ CSEMPÉK 2330 Ft-tól/m2 Pécs, Király u. 59., Tel./Fax: 72/316-163 Nyitva: hétköznap 8-17, szombaton 8-12 óráig. Tojás-sokk Pécsett, a Művészetek Házában Harcra kész Az Alfonz nevünk ógermán eredetű, jelentése: harcra kész, nagyon harcias. Sok spanyol, portugál és aragóniai király vette fel ezt a nevet, ezért spa­nyol származásúnak hiszik töb­ben. További mai névnapok például: Arzén, Aszter, Norina, Pompónia, Zenóbia, Zinajda. —10 kilométeres erdőrészt tisztított meg Pécsett tegnap a szeméttől közösségi munkában a Szabolcsi Iskola 230 diákja. Az 5 óra alatt több mázsa papírt, flakont, autókereket szedtek össze. Találtak ágy- és fotelma­radványokat is. Első látásra talán meglepő hímes- és kaszinótojásokhoz szokott szemünknek a kanadai Robbin Ami Silverberg és Bö- röcz András tojásai, azok a té­mául vagy éppen alapanyag­nak válsztott tojás-művek, amelyekkel tegnap este szem­besülhettek a pécsiek a Művé­szetek Házában nyílott Egg Show-n. Az itt bemutatott tojá­sok azonban a legkevésbé sem emlékeztetnek a húsvéti festett tojásokhoz, bár Böröcz András kis papírdobozokba helyezett, parafadugós, hurkapálcás, for­gatható tojásai mintha a hímes- tojások karikatúrái lennének; a rajzolatok akasztófákat, göm- bölyded hordókat ábrázolnak, s ezek legkülönbözőbb, leg­meglepőbb változatait és törté­néseit. Másfajta világ Robbin Ami Silverbergé. A papír­masszába beforgatott tojások és tojástöredékek, mint vala­miféle földből előkerült ásatási leletek kerülnek elénk, néha évezredes hangulatot árasztva, máskor meg mint korunk meg­kövesedett, nagyvárosi, le- koszlott torzóiként mutatkoz­nak, különös hangulatot árasztva, a születés- és termé­kenység szimbólum helyett in­kább valamiféle ironikus le­pusztulást idézve fel. A Pataki Gábor művészettörténész által megnyitott kiállítás november 29-ig tekinthető meg. Cs. L. — Véradó-napot szervezett a Budapeti Vegyi Művek hidasi gyárában tegnap az üzemi vö­röskereszt és az üzemorvosi szolgálat. Vért 60-an adtak, köztük környékbeli üzemek dolgozói is. — Áramszünetet okozott egy karambolozó személyautó csütörtökön este Szászváron. A jármű a Stella-presszó közelé­ben megcsúszott, megrongálta a villanyoszlopot. Az áramkima­radás majdnem éjfélig tartott. — Vigyázat bomba! Ma­gyarsarlós és Nagykozár között, egy földút mentén vízveze­ték-építés közben a bajai Beton Kft. markolója repülős-bombá­nak ütközött. Szerencsére nem történt robbanás. A bomba nagyméretű, átmérője 30, a földből kiálló része 60 centi. Az életveszélyes területet kör­bekerítették, mégis többen bot­tal és kézzel piszkálják a nem várt „leletet”. Ismeretlen tettes Ismeretlen tettes október 27-én délelőtt Pécsett, az Er­dész u. 20/A. szám alatti lakás udvarában késsel arra kénysze­rítette az ott lakó sértettet, hogy készpénzt, órát és jegygyűrűt adjon át neki. Az okozott kár 100 000 Ft. Az elkövető sze­mélyleírása: kb. 20-30 év kö­zötti férfi, 180-185 cm magas, közepes testalkatú, barna szemű, hosszúkás arcú, fehér bőrű. Ruházata az elkövetéskor sötétkék, kopott nadrág - lehe­tett farmer is -, sötétszürke, kö­tött, minta nélküli, kerek nyakú pulóver. A Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője a nyomra­vezetőnek 50 000 Ft jutalmat tűzött ki. Bejelentés tehető a 07-es telefonon, vagy bárme­lyik rendőrnél. — Plakát-tépés. A pécsi Helyőrségi Klubban megnyílt Könyvek Németországból című kiállításra invitáló 800 plakát 70 százalékát letépdesték, illetve átragasztották Pécs utcáin. A szervezők, köztük a MAHIR közük, hogy az orvosi könyve­ket bemutató rendezvény még vasárnap 18 óráig látogatható. A 4 000 kiadvány megvásárlá­sára a német nyelvet oktató in­tézmények pályázhatnak. — A pécsi Európa-ház kapcsolatai. Az Európa-ház Pécsi Egyesülete november 1-én 17.30-kor szervezi soron következő nyílt összejövetelét a Városházán. Szó lesz a nemzet­közi kapcsolatokról, illetve meghatározzák az újabb felada­tokat. — Emlékműsort ad a három éve elhunyt Halász Béla szé­kesegyházi orgonaművész tisz­teletére ma 18.40-kor a Pécsi Bazilikában Király Csaba elő­adó-művész. Közreműködik a Palestrina Kórus, vezényel Job­bágy Valér. Lottó-számok A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 44. heti sorsolás nyerőszámai a következők: 9,17,33,60,68. Körzeti TV-adás Howard Williams négy évig volt a Pécsi Szimfónius Zenekar vezető karmestere, ünnepelt sztár. A búcsúztató műsorban részleteket látunk Károly Ró­bert: Magyar fantáziájából, Be­ethoven: Kilencedik szimfóniá­jából és látjuk vezényelni bú­csúhangversenyének két zene­művét. Az együtt töltött négy évről beszélnek kollégák és a közönség képviselője is. Adás: vasárnap, 18 órakor a TV 2-n. „Levél a vakokról azok használatára, akik látnak” - címmel nyílott tegnap délután tizenkét képzőművész alkotásaiból kiállítás a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében Diderot szü­letésének 280. évfordulója tiszteletére, melyet Gábor György filozófiatörténész nyitott meg. Ké­pünkön Gellér B. István alkotása látszik. Fotó: Löffler Gábor Rendezvények Ma 19 órakor koszo­rúcska-bálját tartja a Valcer Tánciskola a pécsi Palatínus­ban. Tűzönjárás-pszichotréning kezdődik ma 15 órakor Pécsett, az Egyetem utcai Általános Is­kolában. Vezeti dr.Bakó Attila jógamester. Nemezelés, papírhajtogatás, játszóház lesz ma 9 órakor a pé­csi DOZSO-ban. Világháborús emlékművet avatnak ma 14 órakor a nagy- kozári temetőben. Alapító közgyűlést tart ma 18 órakor Cserkúton a Pécsi Köz- biztonsági Szervezet. Szüreti felvonulás lesz ma 14 órakor Bicsérden. A'Rés együttes lép fel ma 21 órakor a pécsi Gyár Cukrászdá­ban. Közlemények Október 31-én 15 órakor a piuszista öreg-diákok megko­szorúzzák a jezsuita tanáraik kriptáját Pécsett. Gyülekezés a temetőkápolna mögött. Koszo­rút helyez el vasárnap 10 órakor Pécsett, az uránvárosi repülő­emlékműnél a Magyar Veterán Repülők Egyesülete. November 1-én 15 órakor a Ciszterci Diák- szövetség tagjai ellátogatnak tanáraik sírjához a Pécsi Köz­temetőben. Hétfőn a Pécsi Köz­temetőben 15.30-kor a szovjet katonák, 16 órakor a magyar ka­tonasíroknál emlékezik a világ- háborús áldozatokra a Munkás­párt Megyei Koordinációs Bi­zottsága. A Köztársasági Párt kéri a támogatói aláírások leadását Pécsett, a Megyeri u. 26-ban és a Szukits-könyvesboltban. 04 - 05 - 07 Pénteken a Székelyszabari úton frontálisan ütközött két személyautó. A mentők három könnyű sérültet vittek kórházba. Bombariadó volt tegnap ko- radélelőtt Pécsett, az Idegenfor­galmi, Kereskedelmi és Ven­déglátó Szakközépiskolában és Szakmunkásképzőben. Az első jelentés szerint a telefonközpon­tosok felismerték a telefonáló személyt, aki egy volt érettségi­zett tanítvány. Egészségügyi szolgálat Pécs város és a csatolt közsé­gek neurológiai betegeinek fel­vételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyelet ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika) Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gége Kli- nika.( Munkácsy M. u). SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár 7.30-13.30 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyele­tet tart; Pécs, Széchenyi tér 2. 10/1. sz. gyógyszertár 8-13 óráig, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7-14 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart; Pécs-Kertváros, Krisztina tér 10. 10/57. sz. gyógyszertár 7-12 óráig; Ötto­rony magángyógyszertár Pécs, Hajas I. u. 11. 8-12 óráig; Ko­ronás Kígyó magángyógyszer­tár Pécs, Szabadság u. 46. 8-12 óráig. OMKER szaküzlet, Hun­gária út 53/1. 8-12 óráig. Ad-Vitalis Gyógyászati szaküzlet Pécs, Kereskedők Háza, Rákóczi u. 46., római szint. Nyitva 9-től 13-ig (orvosi vényeket is beváltanak). VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁR Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7-14 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart. Igazgyöngy ma­gángyógyszertár Pécs (Ó-Kert- város), Galamb u. 14. 8-12 óráig. SZOMBAT-VASÁRNAP ORVOSI ÜGYELET Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős orvosi ellá­tásra szoruló betegek részére: Pécs város, valamint Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Ber- kesd, Nagykozár, Kővágósző­lős, Görcsöny, Egerág és a csa­tolt községek felnőtt lakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyer- mekllinikán, Pécs, József Attila u. 7 (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 310-938. A berendelt betegek ellátása 8-13 óráig tör­ténik ugyanitt. A városkörnyéki községek­ben és Egerágon lakó gyermek- lakosság (1-14 éves korig) ré­szére az ellátást a Megyei Gyermekkórház (Pécs, Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 313-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es telefonszámon. Robbin Ami Silverberg egy tojásfüzérrel Fotó: Löffler

Next

/
Oldalképek
Tartalom