Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-28 / 294. szám
10 uj Dunäntüü napló Társadalom 1993. október 28., csütörtök Feltámadt horgász egyesület A BÁZIS, volt építőipari vállalat alkonyával együtt válságos helyzetbe került az Építők Horgász Egyesülete is. Tagjai főként építőipari munkások voltak, akik nagyrészt nyugdíjasok lettek. Mentőövként találták ki, hogy létrehozzák a Nyugdíjasok Horgászegyesületét.- A névváltoztatást kimondó közgyűlés a tagdíjat 1994-re változatlanul hagyta, vagyis ez nálunk évi 200 forint lesz, szemben több más egyesülettel, ahol a tagdíjak sokkal magasabbak - mondja Futó József, az egyesület titkára.- Ha összeadjuk a mi évi 200 Ft egyesületi tagdíjunkat, a 400 Ft szövetségi tagdíjat, az 50 Ft horgászatfejlesztési hozzájárulást és a 300 Ft állami horgászjegyet, akkor a tagjaink évi 950 Ft-ért juthatnak horgászatra jogosító okmányokhoz. Tervezzük, hogy az egyesületben csaknem valamennyi baranyai vízre megválthatok lesznek a területi engedélyek, amelyek kedvezményes beszerzési lehetőségeiről most folynak a tárgyalások. Az egyesületünkbe belépni szándékozóknak - amennyiben eddig is horgászegyesületi tagok voltak - a kettős tagság elkerülése érdekében ez év november 30-ig be kell jelenteniük az egyesületüknél, hogy a jövőben ott nem kívánnak tagok lenni. Hozzánk a klubnapjainkon - minden kedden 9-12 óra között, pénteken 10-16 óra között az (Apáca u. 15. sz.) lehet jelentkezni. A kilépés bejelentése ez alkalommal nálunk is elintézhető. A volt Építőipari HE tagjainak csak meg kell hosszabbítani tagságukat, ők tulajdonképpen az egyesület alapító tagjai. S hogy miként kerültek a Nyugdíjasok Horgász Egyesületének tagjai az Apáca u. 15. számú épületbe azzal kapcsolatban Bleyer Jenő, a Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének elnöke elmondta, hogy az egyesület ugyan önálló jogi személyként, de egyesületük klubjaként tevékenykedik. Ezért természetesen helyet kaptak az épületben. Amikor az év elején figyeltük az idei nyugdíjemelésről szóló hosszadalmas parlamenti vitát, néha olyan érzése támadt az embernek, mintha egyes honatyák úgy vélnék: a saját zsebükből kell fizetniük. Azt meg egyenesen kínos volt hallgatni, ahogyan egyfelől így, másfelől meg úgy magyarázták a matematikát. Se- hogysem értettük - mert valóban érthetetlen volt! -, hogyan lehet a 14 százalékot 14-nek mondani, amikor valójában csak 9,8. Mert rafinált módon 10-re és 4-re bontották a 14-et márciusi és szeptemberi bevezetéssel, ami - akárhogy is számoltunk - éves szinten összességében csupán 9,8 százalékot tett ki. Kormányoldalon természetesen hittel és meggyőződéssel állították, hogy a 10+4 mindenképpen 14, szemközt azonban erősen vitatták ezt, s a nyugdíjasok is megcsalatva érezték magukat. Szóval több parlamenti ülésnapon ment a vita, s végül a 10+4 győzött a koalíciós többség által, meg is kaptuk. Örülhettünk is neki azzal együtt, hogy a szüntelenül emelkedő árak - az év közben történt áfa- módosítás csak rátett néhány lapáttal - bizony jócskán csökkentették az eredeti értéket. Nyilvánvalóan ezzel szembesült működése legelején a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat (de jó lett volna saját szempontjából. is mellőzni a rettentő gyorsan kínossá lett tiszteletdíj-ügyet!), amikor úgy döntött: javasolni fogja a kormánynak, hogy még az év vége előtt, kilenc hónapra visszamenően és egy összegben kifizetve 4 százalékos nyugdíjemelést - rendezést? - foganasít- son. Minthogy az év elejei nyugdíjemelésnél oly gyakran hivatkozottan nettó átlagbér növekedés is a vártnál magasabb lett. A dolog szépséghibája „csupán” annyi, hogy utóbb az újabb emelés már a kormány saját leleményeként jelent meg. így például az Idősek világnapján Pécsett megrendezett központi ünnepség szónoka, Szabad György, az Országgyűlés elnöke is úgy aposztrofálta a várható emelést, mint ami a kormány szándékából fakad. Persze tudnivaló: végül is a kormány jogosítványa javasolni ilyent a Parlamentnek. De ugyan mibe került volna neki - mármint a kormánynak - úgy mondani, hogy a „Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat javaslatával egyetértésben a kormány úgy döntött, hogy ...” Ez a tárgyszerűség semmivel sem kisebbítette volna ez ügyben a kormány szerepét, így viszont - ne is tagadjuk - úgy érezni, mintha némi politikai felhangot is kapott volna a dolog. Nos, az év elejei, hosszadalmas vitatkozáshoz képest ez a mostani 4 százalék meglehetősen simán ment át, s október 19-én egyetlen tartózkodó szavazat mellett egyhangúan fogadta el a T.Ház. (Jaj, de gyakran lenne szükség hasonló egyetértésre, amitől mennyire másként mehetnének a dolgok!) Persze a nagy egyetértésről értesülvén gyanú támad az emberben: vajon nem játszott-e ebben közre két, nagyjából ez időtájt történt esemény élének a tompítási szándéka? Vagyis legalább a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők figyelmének az elterelése az Állami Vagyonkezelő RT-nél kifizetendő - az Állami Számvevőszék elnöke szerint törvénykezési baki miatt sajnálatosan jogszerű - többtízmilliós „végkielégítésekről”, és - ami legalább ilyen sajnálatos - a jövőre a Parlamenttől búcsút vevő honatyáknak , járó” végkielégítésekről. De hát ne is törődjünk mindezzel kedves nyugdíjastársak! Fő az, hogy megkapjuk a 4 százalékot! Tessék csak számolni, osztani és szorozni, s rögtön rájövünk arra, hogy ez a pénz sem ér rá igazán megmelegedni a zsebünkben, lesz annak bőven helye. Gondoljunk csak a máris esedékes emelt energiaárakra, hogy a többiről - például a beígért újabb gyógyszeráremelésre - hogy a többiről már ne is eszéljünk. Hársfai István Naszvadtól Nagypeterdig hosszú volt az út Ünnep, Aranydiplomával Az idősek jobb kórházi és szociális ellátásáért Huncut mosolya, kellemes kiegyensúlyozott egyénisége mögött igazi pedagógus lakozik. Jakubács András, nyugalmazott tanár ötven évet töltött el a pályán. Idén szeptemberben kapta meg munkája elismeréseként az aranydiplomát.-A hosszú út, bizony nem volt mindig könnyű- kezdi emlékeit mesélni a tanár úr. - Tulajdonképpen a tanári képesítésemet nem Magyarországon szereztem. Ugyanis a mi családunk a mai Csehszlovákia területén élt. A Komárom melletti Naszvad községben teltek gyermekéveim. Szüleim úgy döntöttek, példás tanulmányi eredményeimet látva, hogy az öt testvér közül engem, a középső gyereket taníttatnak tovább.- így a komáromi bencés gimnázium elvégzése után 1937-ben kezdhettem meg tanulmányaimat a komáromi tanítóképzőben. Sajnos közbeszólt a háború. Ötödéves gyakornokként rögtön a mélyvízbe dobtak. Ugyanis kiküldtek helyettesíteni egy Balassagyarmat melletti kis községi iskolába. Segéd könyveimen kívül nem voltak mellettem tanácsot adó kollegák, a felmerült problémákat egyedül kellett megoldanom. Nagyon fontosnak tartottam a kreatív, önálló foglalkozások megszervezését. Nehéz feladat volt ez, olyan kezdő pedagógusnak aki addig osztott iskolában gyakorolt.- A háború, a katonaság miatt, egy időre megszűnt a tanári munkám. A legfőbb célnak a túlélés bizonyult. A tanár úr számára 1945 júniusában ért véget a háború, hiszen ekkor térhetett haza az akkor amerikai megszállás alatt levő Linzből. A Szombathelyi Szociális Központ meghívására három napot vendégeskedett Szombathelyen a Pécsi Egyesített Szociális Intézmények I-II. sz. Gondozási Központjának kilenc patronáltja. A pécsieket hangulatos műsorral várták a vendéglátók, majd megismertették velük a város és környékének neveze- Csehszlovákiában, a magyar nyelvű diplomámmal az utcára kerültem. Fehér lappal kitelepítettek bennünket, közel kétszázezer magyar honfitársammal együtt. Megkezdődött a végtelennek tűnő utazás a vagonokban, Magyarország felé. Persze senki nem tudta, hogy hol is lesz a végállomás. Végül Almáskeresztúron állapodtunk meg. Itt kaptunk lakást és végre a helyi, két tanerős iskolában taníthattam is. Az 50-es években végeztem el a tanárképző főiskola matematika- fizika szakát. Nyugodt, békés tíz év következett. Családjával Somogyhár- ságyra költözött és a körzet igazgatója lett. Annak idején a körzethez tartozó iskolákat rendszeresen látogatni kellett, mert a látogatási naplót szigorúan ellenőrizték. Nehéz évek voltak. Sokat dagasztotta a sarat, ösztönözte a pálya szeretete. Távolságot soha senkivel szemben nem tartott. Közvetlenségét, segítőkészségét még a mai napig is emlegetik volt tanítványai. A nagypeterdi iskola igazgatójaként vonult nyugdíjba. Tanítási elve a tiszteletre való nevelés volt. Áldozatos munkájára sokan szeretettel emlékeznek. A pedagógusi tradíciót ikerlányai viszik. E. É. tességeit. Szinte minden kívánságukat lesték és az „Idősek hónapja” rendezvénysorozatuk részeként egy ausztriai kirándulást is szerveztek a pécsieknek. Mivel minden nap sok szép élményt hozott, az esték hosszúra nyúlt beszélgetéssel zárultak. Kanczler Csaba az I-es sz. Gondozási Központ vezetője Haladó hagyomány Pécsett, hogy az idősgyógyászattal foglalkozó országos tudományos társaság és a Baranya Megyei Kórház Geriátriai Osztálya az idősek korszerűbb ellátásával foglalkozó konferenciát rendez. Október 22-én a meghívott szakemberek a kórházba kerülő idős emberek pszichés és szociális körülményeinek elemzésével foglalkoztak. Dr. Hazafi Klára, a pécsbá- nyai geriátriai osztály vezetője, mint az Országos Gerontológiai Szakmai Kollégium elnöke, nyitotta meg a programot. Többek között elmondta, hogy a tanácskozás témája igen aktuális, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a pszichológiai és szociális megközelítésnek fokozottabban kell érvényesülnie az időskorúak ellátásában. Majd dr. Solt Jenő orvos-igazgató üdvözölte és arról biztosította a jelenlévőket, hogy a Megyei Kórház vezetése a jövőben is aktívan támogatja az idősek ellátásának ügyét. A bevezető referátumot tartó Kétféle új szolgáltatást rendszeresített a közelmúltban a Pécsi Önkormányzat. Mindkettővel a kispénzű, elsősorban nyugdíjas pécsi polgárokon igyekeznek segíteni. A különböző, kedvezményes árú kereskedelmi tevékenységeknek helyet biztosító Rákóczi u. 3-5. sz. alatt, (a volt tűzoltó- laktanya udvara) zöldséget, gyümölcsöt, savanyú káposztát árusít a bolti áraknál 10-30 százalékkal olcsóbban egy pécsvá- radi őstermelő. Ugyancsak itt, az udvar Önkormányzati Szociális boltjában egyeztethető a háztartási szolgáltatás. dr. Vértes László főtitkár összefoglalta mindazon szakágakat, amelyek részvétele kívánatos lenne az idősek korszerű gondozásában, mint szakorvosok, szakápolók, pszichológusok, szociális munkások, gyógytornászok, gyógymasszőrök, fizi- otherapeuták, logopédusok, szociológusok. Beszélt a szakma gondjairól is, például az immár hosszú évek óta húzódó, eredménytelen kérésükről, hogy idősgyógyászati szakképesítést szerezhessenek. Érdekes ismertetést tartott dr. Régius Ottó, társasági titkár a több mint 200 (!) hazai 100 év feletti lakos vizsgálatáról, akik közül többen aktívan tevékenykednek a lakásban és a ház körüli munkákban. Hartmann Károlyné és dr. Kóczán György, a pécsi geriátriai osztály szociális szervező és pszichiáter munkatársai a szociális és pszichés tényezők, valamint a testi állapot összefüggéseit mutatták be vizsgálati adataik alapján. Festést, mázolást, tapétázást, illetve kisebb javításokat vállal a nyugdíjasoknak az a brigád, amely a kialakult áraknál olcsóbban dolgozik. Az igények bejelentését személyesen - az udvarban lévő szociális boltban - várják. A mozgássérültek a következő telefonszámon érdeklődhetnek: 313-727. A tervek szerint a jövőben tovább bővítenék a most kezdődött méltányos háztartási szolgáltatást. Hogy miként, az attól is függ, hogy milyen igényeket fogalmaznak meg azok, akiknek segíteni szeretnének. T. E. Szombathelyi kirándulás Önkormányzati támogatással rendszeresítették Olcsóbb zöldség, méltányos szolgáltatás a pécsi nyugdíjasoknak Álmatlanok-e az éjszakák? Az álmatlannak hitt éjszakák tudnak igazán hozzásegíteni ahhoz, hogy hűvös tárgyilagosságot színlelve úgy tudjam egymáshoz viszonyítani a dolgokat, hogy azok az éjszaka bántó csendességébe és rejtelmes fényeibe illenek. Ilyenkor merőben más mértékegység veszi át az uralmat felettem és gondolataim felett, ilyenkor le- tisztultabban, körüljárhatóbban láttatja magát minden. Az „aludjunk rá egyet” ócskának tűnő bölcsessége így alighanem gazdag tapasztalatokból táplálkozik. Ámbár van valami nehezen elviselhető ebben a viszonyítás analízisben. Az, hogy képtelen vagyok dolgokat, eseményeket és embereket valóban objektiven megítélni, értékelni. Még érzékelni sem! Mert an ti- vagy szimpátiám óhatatlanul helyet kér a vizsgálóbírói pulpitusnál és mindenbe beleüti az orrát. Irigyelve szoktam nézni embertársaimat, barátaimat, akik minden külső jelükkel arról árulkodnak, hogy ők akkor és ott, mentesen minden szubjektivitástól, teljesen tárgyilagosan tudnak ítélkezni, véleményt alkotni, nyilatkozni. Alighanem nincs ez így, ők sem mentesek egyéni érzelmeiktől, de legalább tudják csinálni, tudják úgy csinálni, mintha mentesek lennének. Magam meg sem próbálkozom ezzel. Nekem már az is gyönyörűség, ha az éjszakai látásmód eltér (és majdnem mindig eltér!) a nappalitól, a zűrzavarban születettől. Tudom, jól tudom, erre a tételre is illik a „ius primae noctis”, az első éjszaka jogának gyönyörteljes érvénye. Mert gondolatvilágomat, az események és emberi magatartások kritikáját, mérlegre-té- telét csak az első éjszaka tudom igazán körültopogni. Mert ha már megért a gondolat, az érzés egy nappalt, ha gyökeret vert a valóság talajában, ha fény ét-formáját kilúgozta a mindennapok szürkesége, csak hazug úton másítható meg éjjeli lelki gyötrődésekkel. Ilyenkor már csak arra jut idő és mód, hogy felmérhessem, hol lehetett, illett, kellett volna okosabban, gyorsabban, szelídebben, vagy éppen vadabban, egyszóval másként csinálni mindent. De a józanság észre térít és megsúgja: már késő! Okulni persze ebből is lehet, de váltig állítom, nincs uniformizálható szituáció, valamiben minden azonos is eltér egymástól. # Használható volna egyfajta utasítás, jelmagyarázat a következő problémák megoldásához, megemésztéséhez is, ezek azonban sorra fiaskót vallanak. Éppen az utóanalízis kapcsán jövök rá: mégis rosszul okultam önmagámból, most is másként kellett volna döntenem. De nem csak a fiaskók esetén van ez így. Hiszen akkor is érzem és értem mindezt, ha öröm, gyönyörűség, boldogság ér. Bár nagyon hamar megelégszem mindenféle és minden mennyiségű boldogsággal, ilyenkor rádöbbenek, hogyan lehetett volna még tovább fokozni, még többet kihozni a helyzetből. Anélkül persze, hogy ettől a boldogság izzadtságszagúvá válna. És valahol egyszer csak (és százezredszer) megszületik a vaskos igazság: minden ilyen utóértékelés mögött hiába állnak történések, alakok, jellemek, időpontok, vágyak és valóságízű álmok, tényezők, a történés idebenn mégis én magam vagyok, minden esemény kvintesszenciája, belémkövűlt emlékeivel, flitterekkel, teleszórt tévedéseivel, tovább burjánzó sejtéivel. S ha így van, hát nem sajnálom az álmatlan órákat, amikor újra meg újra végigjárom a tegnap, a tegnapelőtt tett utakat, újra és újra hallom és látom az eseményeket, s újra meg újra megérzem, mi a szerepem saját életemben, mennyire nincs, vagy mennyire van másokéban. Nem elkeserítő számomra mindez. Ha nem is vigasztaló. Korombeliek kialvatlan szemmel, meggömyedt háttal, igyekeznek reggelenként friss kiflijeikért, tejért, ezért-azért az utcán. Kérdezd meg őket, miért tűnnek kialvatlanoknak. Álmatlan éjszakáikra fognak hivatkozni. És rendre sajnálkoznak, elkeserednek és elszomorodnak az éjszaka újraélt, újraálmodott emlékein. Pedig milyen köny- nyen könnyen mazsolázhatnák ki - a kár kegyes csalásként is - életük derűs, sokat adó és felejthetetlen emlékei közül azokat, amelyek jókedvűvé, felszabadulttá varázsolhatnák énjeinket. Álmatlanok-e hát valóban az ilyen éjszakák? Aligha! Inkább hasznos társai mindannyiunknak. Csak okosan kell gazdálkodni velük. Bokrétás András i 4 V l 4 Jakubács András nyugalmazott tanár Fotó: Löffler Gábor Négy
