Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-18 / 285. szám
4 üj Dunántúli napiö 1993. október 18., hétfő MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LUKÁCS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.03 nyugszik 16.55 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: ROZVÁNY GYÖRGY Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: REZES ZSUZSA Párizsi küldetés Pécs város önkormányzati testületé tegnap, október 17-én vasárnap képviselőcsoportot küldött a francia fővárosba. A csoport összetételét a pártok képviseleti aránya határozta meg. A képviselők annak a vízügyi vállalatnak lesznek a vendégei, amely a pécsi vízmüvet szeremé megvásárolni. Az egyhetes utazás alatt a képviselői csoport megismerkedik majd a francia cég munkájával, illetve látogatást tesznek Párizs nevezetességeinél. A MEASZ mai programja Klubfoglalkozást tart október 18-án, hétfőn 10 órai kezdettel a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Pécsett az Apáca u. 15. szám alatt. Az előadó dr. Gungl Ferenc, politológus, a téma pedig: a magyar szakszervezetek antifasiszta ellenállásban való résztvétele. Az előadást követően a jelenlévők beszámolót hallgathatnak meg az országos bizottság üléséről. Időjárás A következő 36 órában észak felől már hűvösebb léghullámok érkeznek, mérséklődik a nappali felmelegedés. Szórványosan alakul ki eső, záporeső. Rövid időszakokra süt ki a nap. Vízállások: Mohács 265 cm, apadó, Őrtilos 139 cm, áradó, Barcs 224 cm, apadó, Dráva- szabolcs 346 cm, áradó. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai A fényes Két magyarázata is van a mai Lukács névnek. Az egyik szerint a latin „Lucian”-ból származik, ennek jelentése: „fény, ragyogás”. A másik elképzelés az, hogy a dél-itáliai Lukiana városából való férfira utal. A legnevesebb Lukács a bibliai evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek írója, aki művelt pogány orvos volt, mikor megtért, és Pál apostollal a ma- kedóniai Filippibe ment. Leírta Jézus galilei történeteit, tanítását, továbbá ami a Jeruzsálem felé vezető úton történt. Ma ünnepük még névnapjukat az Ambrusok és a Jusztuszok. Lakossági fórum A Polgármesteri Hivatal tanácstermébe hívja a pécsi Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda a polgárokat és vállalkozókat október 21-én 17 órára. A fórumon ismertetik a tettyei Havihegyi út, a Magyar utca, a Gyopár, a Tátra utca, a Marx út, valamint a Törekvés utca szennyvízcsatornázásának terveit, illetve lehetőség adódik a házi bekötőcsatornák helyének egyeztetésére. — Nagyon fáj címmel jelent meg nemrégiben Balogh Attila költő verseskötete, melynek bemutatója ma 17 órakor lesz a Rácz Aladár Közösségi Házban (József u. 4.). Kovács József vezetésével. — Nyílt napot tart október 19-én kedden 8-tól 12 óráig a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola. Az iskola felvételi előkészítő tanfolyamot is indít október 25-től, erre a helyszínen lehet jelentkezni. — Az európaiság jegyében hívja meg a pécsi Ifjúsági Ház ma 19 órára az érdeklődőket egy zenei találkozóra. Az eseményen fellép a beindersheimi női- és férfikórus és a pécsi Lenau Gyermekkórus. — A csillagászattal kapcsolatos előadásokat tartanak október 18-án 18 órától az ANK „B” Klubjában. A témák: a csillagok élete, illetve: ’’Melyik csillag robban fel legközelebb’”. Előadók: Toller Gábor és Keszthelyi Sándor. — Felvételizők figyelmébe ajánlja a Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolymait biológia, matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, illetve fizika tárgyakból. Az egytemi oktatók által vezetett előkészítőkre érdeklődni a 436-608-as, illetve a 310-037-es telefonon lehet, és személyesen a klubban. Telefoncsere Váratlanul nagy számban állnak sorban a MATÁV Ügyfél- szolgálati Irodájában számtárcsás telefonkészülék cseréjéért. A MATÁV tájékoztatja az előfizetőket, hogy rövid időn belül megkezdik mindenkinek a díjmentes készülékcserét. Az átszerelés időpontját telefonon egyeztetik. Komor strázsa Pécs nyugati peremén Óriásnak látszik a Ja- kab-hegy, a komor strázsa Pécs nyugati peremén. Madárként gubbaszt, elnyúlik behe- mótként. Mintha fémmé gyúrná szél és napfény, oly tömör. Színe, hangulata napszakonként változik. Szerkesztőségünk 6. szintjéről, a Megyei Közgyűlés épületében, a hír- és panaszügyeleti szoba ránéz. Néha mintha egy-magasságban lennénk vele. Amikor tetejéről indul el az újhold, sárga, zöld és bronzszínben pompázik. Karcsú ekkor, erdői lebegni tűnnek a fényhatások játékában. Holdfényben karcsúbb, lengébb az orma. Nyújtózik és a tető-szelei a Holdig szeretnék kavarog- tatni, de mozdíthatatlan. A kelő Nap főként a csúcsát ragyogtatja meg, sziporka-glóriát tesz rá. Ekkor egyöntetű az erdőborítás: nyakig zöld lepelbe bújik a hegy. Ősszel az első dér- és zúzmarafoltokat a Nap oldalfényei teszik még feltűnőbbé. Amikor delel a Nap a Belváros felett, a hegy meglapul, a rá zuhogó „fény-esőtől” növényei megfakulnak, kora őszt sejtetnek nyár derekán. Amikor a Nap lassan aláereszkedik, a városra sötétség borul, de a hegytető még fényárban áll. Majd a hegyperemek tűzpiros kontúija vakítja a szemet, fénynyalábok színesednek a hegycsúcs felett, és ahogy halványulnak el, végleg elrejtőzik a hegy: bújik a Nap után. A fény- és ámyjátékok nem ismétlődnek, a gerincen álló fák is elmosódnak. A strázsa rövid időre aludni tér. Csuti J. Fotó: Szundi György Újabb szakasza fejeződött be Sellyén a Korongi téri játszótér beruházásának. A hintákat már korábban birtokba vehették a gyermekek, a mászókák átadása pedig a napokban történhetett meg. Valamennyi játék fából készült, az ormánsági motívumokkal díszített alkotások Szatyor Győző fafaragó keze munkáját dicsérik. Hátravan még a fedett pihenő építése. Rendezvények Mohácson szombaton este 7 órakor a Kossuth Filmszínház adott otthont a Szekszárdi Német Színház előadásának. Ugyanitt 20-án Magánélet című produkciójával szerepel a Tatabányai Játékszín. A Marosvásárhelyi Fotókör tárlata 8 és 16 óra közt tekinthető meg a Komlói Május 1. Művelődési Házban. Szintén a komlói művelődési ház lesz a helyszíne 18-án a délután 4-kor kezdődő, a nyugdíjas szabadegyetem keretében tartandó előadásnak, melynek címe: Adria parti képek, előadója pedig Til- lai Ernő. ' Olcsó LAPRADIÁTOROK kaphatók az AMBO-ban (volt tűzoltólaktanya) Pécs, Rákóczi út 5-7. Tel.: 413-717 Nyitva: hétfő-péntek: 9-18 óráig szombat: 9-13 óráig Ugyanitt vásárolhat: alumíniumkazánokat és különféle típusú v keringtető szivattyúkat is. > — A sámodi templom felújításáért hozott létre a település ön- kormányzata egy alapítványt, melyet a Baranya Megyei Bíróság már nyilvántartásba vett. További információért a kuratórium elnökéhez lehet fordulni, cím: 7841 Sámod, Kossuth u. 17. — Siklóson nagy sikerű, hagyományosan megrendezett szüreti bált tartott a Táncsics Mihály Gimnázium szombaton 19 órai kezdettel a városi művelődési házban. Az eseményt pénteken egy táncos felvonulás, kidobolás előzte meg. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 42. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 4 találatos szelvény 13 fogadónak volt, nyereményük 1.327.270 forint, a 2.163 3 találatos szelvényre egyenként a 6.648 forintot, míg a 78.045 darab 2 találatos szelvényre egyenként 221 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg: 33.908.734 forint. Hétfői lehetőségek Rendszeres gyógytornára jelentkezhetnek a felnőttek ma este 5 és 6 között a pécsi Szivárvány Gyermekházban. A Független Cigány Szövetség baranyai szervezete ma 9 és 16 óra közt fogadónapot tart Geisler E. u. 15. sz. alatt. A Pécsi Mozgáskorlátozottak Egyesületének énekkarába férfi énekesek jelentkezését váiják a Tüzér u. 1.-3. sz. alatt hétfőnként 17 órától. Hosszúhetényi események Ünnepi testületi ülést tart Hosszúhetény képviselő-testü- lete október 22-én 16 órakor. Az 23-i megemlékezés mellett ekkor adják át az 1993-as „Hosszúhetényért” kitüntető címet, valamint felavatják Hosszúhetény zászlóját. Ugyanezen a napon, vagyis 22-én 17 órakor ad műsort a településen a vajdasági Kupuszi- náról érkező művelődési együttes tánccsoportja. — A Magyarországi Németek Pécsi Nemzetiségi Köre szervezésében ma 17 órakor a Baranya Megyei Közgyűlés épületében előadás hangzik el, melyet dr. Szita Szabolcs, a JPTE egyetemi docense tart „Fejezetek a nyugat-magyarországi németség történetéből” címmel. — Mohácson a Bartók Művelődési Házban október 20-án este 5 órára lakossági fórumra várja a polgárokat a Nemzeti Demokrata Szövetség Baranya Megyei Szervezete. A szövetség vezetői többek közt a jelenlegi társadalmi problémákról szeretnének véleményt cserélni a mohácsiakkal. Meghívó A Munkáspárt Megyei Koordinációs Bizottsága várja az érdeklődőket a szigetvári Pártok Házába ma 16.30-kor kezdődő nagygyűlésére, melynek előadója Thürmer Gyula, a párt elnöke lesz. betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. Pécs éjszakai ügyeletes állatorvosa dr. Hartung István, Pécs, Szatmári u. 32. Tel.: 337-257. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 13-14-ig pszichológia, 14-15-ig bőrgyógyászat, 16-17-ig ideg gyógyászat, 17-18-ig belgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Jogi tanácsadó szolgálat naponta 17-19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-12-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Ha áruházunkban 2.000 Ft felett vásárol tulajdonosa lesz a MECSEKTRADE ÁRUHÁZ vásárlói kártyájának, mellyel áruházunkban és műszaki diszkontunkban engedményesen vásárolhat!!!! ÉPÍTŐTELEPÜNKÖN ALAPTÓL A TETŐIG MINDENT MEGVÁSÁROLHATNAK! Ajánlataink: Egyesített szárnyú TESSAUER ABLAKOK 60 x 60, 90 x 60, 90 x 90, 90 x 120, 90 x 150, 120 x 120,120 x 150 méretben 4.080 Ft -12.000 Ft-ig HOSSZANTI DlSZLÉCES GERÉBTOKOS BEJÁRATI AJTÓK 100 x 210,100 x 240-es méretben 16.000 Ft - 19.600 Ft-ig BRAMAC alpesi szegélycserepek, kúpcserepek 205 Ft/db 1/1 cserép 68 Ft/db tetőfólia 163 Ft/nf HORGANYZOTT GÉPFONAT 125 143 Ft/m HORGANYZOTT GÉPFONAT 150 149 Ft/m FEKETE LEMEZ 1 mm (1000X2000) 50 Ft/kg FEKETE CSÖVEK 1/2", 3/4", 1", 5/4", 6/4", 2" (varratos) 112", 3/4", 1", 5/4" (vn) 110 Ft - 370 Ft/m-ig HORGANYZOTT CSÖVEK 1/2" 148 Ft/m 3/4” 195 Ft/m ZÁRTSZELVÉNYEK 20x20x1.6, 20x20x2, 25x25x2, 30x30x2, 20x40x2, 40x40x2, 40x40x2, 60x40x2, 60x40x3, méretben 52 Ft - 66 Ft/kg HORG. ACÉLLEMEZ BILLENŐS GARÁZSKAPUK MÉG A RÉGI ÁRON!! 243x221.5 47.000 Ft 230x214 43.000 Ft HA ELJÖN HOZZÁNK BIZTOSAN EZT VÁLASZTJA!!! NÁLUNK KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL IS FIZETHET!! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Nyitva: hétfő-péntek 8.00-17.00 óráig szombat 8.00-12.30 óráig a