Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-17 / 284. szám

15 éve pápa II. János Pál Tizenöt évvel ezelőtt, 1978 október 16-án választották a ka- tolkus egyház fejévé Karol Wojtyla krakkói érseket, aki II. János Pál néven - 450 év óta az első nem olasz pápaként - októ­ber 22-én foglalta el Szent Péter trónját. Az ünnepi évforduló al­kalmából szombaton a Közép­német Rádió (Lipcse) zenekara a vatikáni audiencia-teremben ün­nepi hangversenyt adott a pápa tiszteletére, amelynek műsorán szerepel Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző Benedic- tus-ának ősbemutatója. Ugyan­csak szombaton csendült fel első ízben a Szentatya jelenlétében szöveggel a pápai himnusz. A 15 soros latin-nyelvű versikét egy, a Vatikáni Rádiónál dolgozó pap, Raffaello Lavagna írta evangéli­umi idézetek, zsinati és pápai szövegek, középkori himnuszok felhasználásával. A József Attila Kör és a Pécsi Művelt Társalgó tanulmányi napokat tartott Pécsett. A péntek esti irodalomi estet követően szombaton a Művészetek Házában először „Irodalom és szolidaritás” címmel hangzottak el előadások, majd az új magyar próza kérdéseiről vitatkoztak a résztve­vők. Fotó: Szundi György Új VDN-világhíradó Belgrád - a 30-as évek Chicagója O Prato: Ismét műkincset ron­gált meg az a szellemi fogyaté­kos olasz férfi, aki 1991-ben ka­lapáccsal esett neki Michelan­gelo Dávidjának, s letörte a szobor egyik lábujját. A 49 éves Piero Cannata ezúttal a pratói székesegyház egyik XV. szá­zadbeli freskóját firkálta össze fekete filctollal. A székesegy­ház baloldai falán lévő freskó Filippo Lippi reneszánsz mester alkotása. A kár első pillantásra nem tűnik jelentősnek. O Bombay: Ötven pánikba esett indiai asszony lelte halálát Bombay egyik külvárosában a síneken, amikor az őket szállító vonat kocsijairól leugrálva a szembejövő gyorsvonat kerekei alá kerültek. A tragédiát az okozta, hogy a kizárólag nőket szállító helyközi járat egyik utasa kiabálni kezdett: tűz van! A padló alól valóban füst szi­várgott elő és a pánikba esett utasok tömegestül kezdtek leug­rani a kocsikból. Minden eddigi rekordot meg­dönt a bűnözés növekedése Ju­goszláviában: az elmúlt két év mindegyikében a gyilkosságok és rablások száma a korábbihoz képest megduplázódott. Belgrád lassan a harmincas évek Chica- gójához hasonlít: az elmúlt tíz napban öt embert lőttek le a nyílt utcán, s a tettesek még mindig szabadlábon vannak. Az áldoza­tok kivétel nélkül az alvilággal jó kapcsolatokat ápoló újgazdagok soraiból kerültek ki. A boszniai és horvátországi harcok, továbbá a Jugoszlávia elleni EN§Z-em- bargó miatt virágzik a benzin-, a cigaretta- és a fegyverkereskede­lem, valamint a valutázás. így nem csoda, ha a belgrádi krimi­nológiai intézet egyik munka­társa a gyilkosságok hátterében a bűnbandák közötti leszámolást feltételez. Évtizedekig a rendőr­ségnek évente csupán öt-hat gyilkossággal kellett foglalkoz­nia. Bár a bűnözési mutatók az amerikai városokéhoz képest még mindig alacsonyak, a növe­kedés nagyságrendekkel mér­hető. Tavaly 86 embert gyilkol­tak meg, s ez a szám az idén minden bizonnyal megduplázó­dik. A bűnözés virágzásához ideális körülményeket teremt a szegénység, a munkanélküliség, a korrupció, a tehetetlen rendőr­ség és a jól felfegyverzett, nagy számban jelenlevő bűnözők. A szerb rendőrök számát ugyan növelték, de ezek elsődleges fel­adata a fennálló rendszer vé­delme. Az elitegységeket harci járművekkel, aknavetőkkel és egyéb, háborúban jól használa­tos, ámde utcai harcra alkalmat­lan fegyverrel szerelték fel. A megfélemlített lakosság maga is fegyverkezik. Belgrádban ne­gyedmillió bejegyzett fegyvervi­selési engedélyt tartanak nyilván és a másfél évvel ezelőtti három helyett jelenleg hetven fegyver- üzlet várja a vásárlókat. O Sao Paulo: A brazíliai Sao Paulo városa Carandiru fegyin­tézetében, ahol tavaly egy bör­tönlázadás leverése sotán 111 rabot öltek meg, újabb zendülés tört ki. A rabok 27 börtönőrt tú­szul ejtettek. A legnagyobb dél-amerikai börtönben fogva tartott 7200 fegyenc közül mintegy 1500-an vesznek részt a zendülésben. O Kijev: Eddig már 60 áldoza­tot szedett Ukrajnában az egyre szélesebb körben teijedő difté- riajárvány, amely a következő hónapokban tovább súlyosbod­hat. Ukrán illetékesek továbbra is azt állítják, hogy elegendő ol­tóanyag áll rendelkezésre, csak egyes lakosok, illetve gyerme­keik nem hajlandók beoltatni magukat, félve a mellékhatá­soktól. A legfrissebb adatok szerint az idei esztendő első ki­lenc hónapjában 1931 megbete­gedést regisztráltak, 60 volt ha­lálos kimenetelű. Az áldozatok között 19 gyermek van. Karamboloztak az ukránok, elvesztek a lengyelek Társastánc a tornacsarnokban Szigetvár és Kaposvár vérpezsdítő\ közös főpróbája Egy jövő évi esemény látvá­nyos, vérpezsdítő főpróbáját tartja a hét végén Szigetvár és Kaposvár. A következő esz­tendő márciusában e két város lesz a házigazdája az Al­pok-Adria Nemzetközi Társas­tánc Csapatversenynek. Tegnap délután a szigetváriak élvezhet­ték öt ország 11 csapatának ver­senyét, ma pedig a kaposváriak szórakozhatnak a Városi Sport­csarnokban délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen. Rosszul kezdődött az ötödik alkalommal rendezett találkozó. Az ukránok - még otthon - ka­ramboloztak. Szerencsére senki sem sérült meg, de az autóbu­szuk használhatatlanná vált, így csak a csapatuk egy része tudta folytatni az útját, személyko­csival. A lengyelek még az indulás előtt is telefonáltak, hogy jön­nek, de tegnap estig nem érkez­tek meg. Elképzelhető, hogy a pénteki vihar akadályozta őket, mivel a kassaiak azt mesélték, hogy az útjuk egy részét felhő- szakadásban, kidőlt fák között tették meg. A Tinódi Általános Iskola tornacsarnokában tegnap dél­után kezdődött verseny izgalma azonban elnyomta a rossz él­ményeket, nyugtalanságot. A házigazdák, a fennállásuk 10. évfordulóját ünneplő SzIGO Táncklub mazsorett csoportjá­nak bemutatója és Kapronczai József, főrendező megnyitója után megkezdődött a verseny. A résztvevő német, szlovák, szlo­vén, ukrán és magyar csapatok tagjai a standard „B” és „D”, a latin táncok „C” kategóriájában mutatták be tudásukat. A stan­dard táncoknál elegáns, 40-50 000 forintot érő ruhákban repül­tek a lányok, de a latin verseny­számok kihívó öltözéke is lega­lább tízezer forintot ér. A lát­vány, a jó hangulat, és a verse­nyizgalom több, mint három­száz nézőt vonzott, megtelt az r általános iskola tornacsarnoka. A szigetváriak most is magu­kénak érezték a rendezvényt, a számos támogató sorában leg­több a helybeli. Köztük a Do- molos Kastélyszálló, amely in­gyen szállásolta el a vendégeket és rendkívül kedvező áron gon­doskodik az ellátásukról. A hazai versenytáncosokat a kaposvári Flamingó, a balaton- boglári Boletti, a szombathelyi Haladás, a budapesti Kristály és a szigetvári SzIGO Táncklub tagjai képviselik. A külföldiek­kel együtt őket láthatják ma a kaposváriak a standard táncok „C”, a latin táncok „B” és „D” kategóriájában. T. É. llj Vasárnapi Dunántúli Naplót vásárló olvasónk III . Amié: .............................................................. fovme: «HMMHIHMH — Heti meteorológiai prognózis Baranya megye területére A hétvégén változik az időjá­rás. Már szombaton is gyakran megnövekedett a felhőzet, né­hol zápor is előfordult a dél­utáni órákban, a > felmelegedés azonban még csupán néhány fokot gyengült. Vasárnap már egész nap borongós, esős időre van kilátás, a szél is egyre job­ban élénkül, a hőmérséklet pe­dig már napközben is csupán 15-16 fok körül valószínű. A jövő hét első napjaiban vál­tozékony, sőt egyre szelesebb lesz az idő. Később már napsü­tésre is számítani lehet, las- san-lassan mérséklődik a szél. Emiatt erősödik az éjszakai le­hűlés: a hőmérséklet mély­pontja 5 fok környékén alakul. A nappali felmelegedés viszont számottevően még nem erősö­dik, délután is csupán 15 fok közelében várható a hőmérsék­let. Orvosmeteorológia. A hét végén és a jövő hét elején hul- lámzó-vonagló front húzódik fölöttünk, ennek hol a mele­gebb, hol a hidegebb oldalán le­szünk. Mind a lehűlésre, mind a melegedésre érzékenyek közér­zete ingadozhat, ezért gyakran kell fejfájásra, reumás pana­szokra, légzési nehézségekre számítani. Többször és hirtelen változik a hangulatunk: hol in­gerlékenyek, hol pedig aluszé- konyak leszünk. Á szív-, és ér­rendszeri panaszok szaporod­nak és erősödnek. A jövő héten (főleg a közepén) légköri front már nem okoz gondot, a hajnali és délutáni órák között nagy hőmérséklet-különbség azon­ban fokozott figyelmet érdemel. Véget ér a roncsimport (Folytatás az 1. oldalról) tudható be, hogy a vállalkozá­sok az eladott autók állapotáért felelősséggel tartoznak, míg ez a magánforgalom esetében a korábbiakban sok problémát okozott - mondta a szakember, mikor arról kérdéztük, vajon mit szól a nem igazán „szektor­semleges”, viszont a kereske­dőknek annál kedvezőbb rende­lethez. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy az utóbbi hóna­pokban már a magánimport is - egyre inkább - a behozott autók továbbadására szakosodott, a különböző svájci és olasz bevá­sárló körutak szervezőinek arra ellenben már nem volt gondjuk, hogy át is nézzék, motorikusán milyen minőségű, mennyire lestrapált árut adnak tovább. A 8-900 ezer forint értékben el­adott, hat év körüli, reprezenta­tívabb kocsik műszaki állapota azonban - mert hogy ennyi idő alatt még a legjobb Audi is „taccsra tehető” - nem ritkán kívánni valót hagy maga után. Márpedig ennyi pénzért akár már egy új autóhoz is hozzájut­hat manapság az ember. Gon­doljunk csak a Corsákra, vagy a Suzuki Swiftekre, melyek meg­vétele ráadásul még hazai mun­kahelyek megóvását is jelent­heti egyben. Kár lenne azonban elhall­gatni, hiszen tény, hogy egy hat évnél alig idősebb nyugati autó - ha karban tartják - akármelyik új, keleti típusúval felveszi a versenyt. így aztán attól vélet­lenül sem kell tartani, hogy a jövőben megfiatalodik a hazai autóállomány. Ha kicsit drá­gábban jut is hozzá, de a hat évesnél idősebb autókat ezután is vásárolni fogja, akinek újabbra nem telik. P. Zs. A kormány támogatja a dunántúli fejlesztéseket (Folytatás az L oldalról) jövő év első félévi munkaprog­ramjába. A kezdeményezésnek to­vábbi lökést adhat, hogy az MTA DTI amerikai partnere a Soros Alapítványtól 100 000 dolláros támogatást nyert el a dél-dunántúli alapítványi célok megvalósítására. Első állomásként az alapít­vány tagjai egy olyan átfogó gazdasági és területfejlesztési tanulmány elkészítését szor­galmazzák, amely föltárná a térség egészének, illetve a me­gyéknek a kapcsolódási lehető­ségeit környezetükkel, valamint az európai régiókkal. A munka nem tűr halasztást, ugyanis az első felmérések alapján a Dél-Dunántúlnak a legrosszabb az exportorientációja a hazai régiók között, és a térség hely­zete átfogó összehasonlítás alapján sem valami jó. Az alapítvány most egy kér­dőívvel szondázza le a régió gazdaságának résztvevőit. A kezdeményezés nagyban függ a térség gazdálkodóinak aktivitá­sától. Az alapítvány szeretné egyesíteni az egyetemek, kuta­tóintézetek, gazdasági szerep­lők erőit a térségi fejlesztés ér­dekében. K. E. A Recski Szövetség a kárpótlási jegyekről Fórumot rendezett tegnap Pécsett, az Ifjúsági Házban a Recski Szövetség, melynek keretében a tagok a kárpótlási jegyek befektetési lehetősége­iről kaptak tájékoztatást. A nagygyűlés vendégei dr. Zimányi Tibor országgyűlési képviselő és fia, Zimányi Zoltán közgazdász voltak. Utóbbi az alakulófélben lévő „Pecunia” nevű részvénytársaságról tájé­koztatta az egykori politikai el­ítélteket. Mint szavaiból kiderült, az Rt. megalakításának kezdemé­nyezői az általa vezetett „Szo- lorg” befektetési tanácsadással foglalkozó cég, és a Recski Szövetség voltak. A „Pecunia” alapítói azt szeretnék elérni, hogy a kárpótlási jegyekkel rendelkezők összefogásával olyan, tőkeerős részvénytársa­ság jöjjön létre, melynek tulaj­donosai maguk az egykori el­ítéltek lehetnének, s mely rész­vénytársaság a privatizációs pá­lyázatokon az így összegyűjtött kárpótlási jegyekkel vehetne részt. Az ötlet - így első hal­lásra legalábbis - akár óriásinak is mondható: a jelenlegi, 60 %-os piaci árfolyammal szem­ben az állami vagyontárgyak privatizációjára kiírt pályázato­kon ugyanis a kárpótlási jegye­ket 140 %-os értéken (!) számít­ják be. így tehát a Pecunia bár­mely pályázaton indul is - egy példa szerint - 100 milliós aján­lata eleve 140 milliót ér majd, amivel versenyezni manapság bajosan lehet. A kedvezményes vásárlási lehetőséget az Rt. elsősorban még megmenthető, s fejleszt­hető kisvállalatok felvásárlására szeretné fordítani. S ami a lé­nyeg, a (kis)befektetőket több ok miatt is minél előbb meg szeretnék nyerni maguknak. Az első, hogy aki még idén beszáll az üzletbe, márciusban harminc százalékos adóvisszatérítést kaphat, a második, hogy idővel megfelelő hozamhoz jut, míg a harmadik előny az, hogy a je­gyek így hosszútávon is megőr­zik értéküket. P. Zs. Környezetfejlesztő diákok Hásságyon A pécsi Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolán idén indult első ízben környezetmérnöki szak. Az elsősök rögtön most az év elején „környezetállapot felvé­teli” gyakorlaton vettek részt Hásságy helységben. Dr. Ka­szás Ferenc főiskolai audjunk- tus és dr. Kassai Miklós tudo­mányos osztályvezető azt sze­retnék elérni, hogy mivel Hás­ságy sokszínű környezete bőven kínál lehetőséget kömyezetfej- lesztési- és környezetvédelmi tervek kimunkálására, a diákok segítségével, felmérések alap­ján tanulmányt készítenek. Ez a munka - melynek első részle­tére tegnap került sor a faluban - az oktatás része, tehát a hall­gatók osztályzatot kapnak rá. Ugyanakkor cél az is, hogy a község vezetésével hosszútávon hatékonyan együttműködjenek, segítségükre legyenek megfi­gyeléseikkel, részt vegyenek a fejlesztési elképzelések kidol­gozásában.- Ez az országban egyedül álló kezdeményezés - mondta dr. Kaszás Ferenc -, és talán se­gít abban, hogy ne csak az isko­lapad, az íróasztal mögül szem­léljük a dolgokat. A környezet­tel való ismerkedés egyben azt is jelenti, hogy az ott élő embe­rek tudásával is megismerke­dünk, ami nagyon fontos lehet olyan szakembereknek, akik reményeink szerint végzés után épp az önkormányzatok munka­társai lesznek. Wilhelm Fülöp, Hásságy pol­gármestere az együttműködés feletti örömét fejezte ki, mond­ván, minden lehetőséget meg kell ragadni, ami egy kis falu helyzetén segíthet. M. K. 2 Új VDN 1993. OKTÓBER 17., VASÁRNAP * > i a 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom