Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-09 / 276. szám
6 új Dunántúlt napló 1993. október 9., szombat Dr. Mádl Ferenc, közoktatási miniszter tanévnyitó beszéde a Janus Pannonius Tudományegyetemen A korszerű felsőoktatás jövőképe A Kormány nevében az a megbízatásom, hogy - Hámori rektor úr megtisztelő meghívására - a miniszter itt a Janus Pannonius Tudományegyetemen mondja el 1993/94. évi felsőoktatási tanévnyitó beszédét. A hagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a beszéd ne csak általános lelkesítő mondatokat fogalmazzon meg, hanem a felső- oktatás és a tudomány valamely fontos kérdéséről is szóljon. Ennek jegyében, az ezredforduló felé is tekintve, a korszerű felsőoktatás jövőképéről, már most is látható főbb jellemzőiről szeretnék szólni. Történelmünk kötelez Jó ezt itt ebben a városban tenni, ahol a műveltség, a kultúra, a felsőoktatás és a tudomány évszázados aurája él, ahol a most már több mint 600 éves magyar felsőoktatás egyik első bölcsője ringott, s amely ma is a magyar felsőoktatás és tudomány nemzetközi hírű fellegvára. A pannon táj - a történelem tanúsága szerint - a legkorábban hozta létre és emelte világszínvonalra, sajnos sok közbeeső kényszerű cezúrával, a magyar felsőoktatást. IV. László király 1276. november 18-án kelt oklevelében a következőket úja: „Tudja meg mindenki, hogy Veszprém városában attól az időtől fogva, hogy a keresztény hit Magyarországon meggyökerezett, Isten kegyelméből a szabad művészetek (grammatica, retorika, dialec- tica, aritmetica, geometria, ast- ronomia, musica), miként Párizsban ... a tanárok tudományának kiválósága és a tanulók tömeges látogatása folytán egész Magyarországon .. . egyre növekvő hírnévvel fénylettek és az ország jogainak megőrzését szolgáló jogtudomány művelése ugyanitt első rangra emelkedett.” Párizs, Sorbonne, tehát a világszínvonal volt a mérce. Amikor az 1600-as években Pázmány Péter, majd folytatva művét Lippay György megalapították a mai nevén Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemet, az alapító levelekben elrendelték, hogy az ifjúságot a hazai és a külföldi tudományosság igényeivel tanítsák - ahogy ők fogalmaztak - a „res publica” és az Ecclesia az állami és az egyház javára. Sokáig el lehetne még időzni a régi dicsőségnél. Amiért most egy-két pillantást vetettem a távolabbi múlt tükrébe, ez mindenek előtt azért volt, hogy felidézzük: történelmünk is arra kötelez bennünket, hogy felső- oktatásunk nemzetközi színvonalon működjék. A nemzet művelése Közelebb jővén a mához, meg kell állapítani, hogy a magyar felsőoktatás - sokszor nehéz időkben, minden régi és új anyagi és más gondja mellett is, az alkotó szellem értékrendjétől idegen erők néha megjelent vírusai és jégverése ellenére is, - tanárainak és hallgatóinak kiválósága és felelős odaadása folytán mindig betöltötte hivatását, hogy szolgálja a nemzet művelését. Napjainkban, ebben a történelmi átalakulásban ez különösen nemes és fontos feladata felsőoktatásunknak, hiszen miközben alakítói vagyunk a történelmi fordulatnak, a katarzis és a kihívás kit így, kit úgy, de személyesen is meglátogat, hogy az újjáalakulás, az új feladatok végett - egészen a korszerű új tankönyvek megírásáig, ehhez az eddig nem volt ismeretek megtanulásáig - képesek legyünk szolgálni tudományunkat, országunkat, a jövő nemzedéket. Erről a helyről is meg kell köszönni az oktatók és a hallgatók, meg minden más közreműködő minden erőfeszítését, amellyel ebben a nagy vállalkozásban részt vesz. Egyidejűleg valamennyiünk nevében kérni is kell mindenkit, s most különösen az elsőéveseket, hogy vállalják örömmel a kihívást, hogy szeressék a tudásvágy szenvedélyével választott hivatásukat, szeressék becsülettel okos és megfeszített igyekezettel azt a munkát, amely ma különösen szükséges hazánk fel- emelkedéséhez, s amely nélkülözhetetlen egyéni emberi-erkölcsi kiteljesedésükhöz is. Ennek jegyében érezzék a felelősséget azért az áldozatért is, amit Önökért, a tanulás lehetőségéért a társadalom és szüleik hoznak. A múlt és a jelen parancsainak világából áttérve most már a felsőoktatásnak a jelenben is érlelődő jövőképéhez azt kell mondani, hogy ez a kérdés az elmúlt években világszerte sok fórum tárgya volt. A világméretű gondolkozás egyik legfontosabb termékének talán az Egyetemek Bolognai Chartája tekinthető. De itthon is, az oktatási törvények előkészítésében és vitáiban sok mindent kellett sokszor végiggondolni. Hadd osszam meg Önökkel most ennek - annyi fórum bölcsességének tömörített tanulságát. Hát melyek is ezek? Jellemző az expanzió 1. Elsőként talán a felsőoktatás mennyiségi és minőségi fejlődési-fejlesztési igényét kell említeni. A globális népesedési robbanás, a társadalmi fejlődés hajtó ereje a mind magasabb anyagi és kulturális színvonal eléréséért, az ehhez szükséges tudományos, technikai felkészültség megsokszorozta a humán erőforrások iránti igényeket. Az igények állandó növekedéséhez a korábbiaknál képzettebb tudósok, oktatók és fejlesztők egyre nagyobb hadseregére, a tudományos és szakmai ismeretek, a különféle speciali- zációk nagy differenciált rendszerére van szükség. Az expanzió, evégből az oktatási javak egyfajta túlfogyasztása fokozatosan valamennyi társadalom jellemző magatartásává válik, és ez a kormányzati politikát is abba az irányba nyomja, hogy egyre növelje az iskolai képzés tartamát és tartalmát, növelje a felsőoktatásban születő „kiművelt emberfők” számát. Tenni kell e téren nekünk is sokat. Kérdés, hogy mennyit, meddig, mikor és hol milyen diszciplínákban? 2. A mondott expanzióval függ össze a felsőoktatás következő jellemzője. Az ti., hogy ahogy a közoktatásban, úgy a felsőoktatásban is Európában is megjelent a nem állami alapító és finanszírozó erő, a magánegyetem. Az emberi jogok kiteljesedése jegyében a felsőoktatási törvények háború utáni és legújabb generációjában - így a közép-európai új demokráciákban is - elvileg is megszűnik az állami monopólium. A magán és felekezeti intézmények is állami támogatásban részesülnek, cserébe vállalniok kell - az általános minőségi sztenderdek biztosítása végett - a törvényekben írt állami elvárásokat. A magánerő minden jelentős szerepe mellett Európában - az új oktatáspolitikai koncepciókban és törvényekben is - továbbra is az állam minősül az oktatás fő felelősének és finanszírozójának. A gond - nálunk is - a hogyan. Hogyan növelni a forrásokat, hogyan megosztani a terheket, hogyan számításba venni a szociális és regionális szempontokat, milyen mélységben milyen szintre helyezni az állami ráfordításokra vonatkozó döntéseket, hogyan megvalósítani azt a követelményt, hogy a kormányzat az oktatást stratégiai ágazatnak tekintse, mert a nemzeti fel- emelkedés ára. 3. Harmadik tézisként az oktatási struktúra átalakulása jelölhető meg. A mennyiségi növekedés folytán kibontakozott a megaegyetem, a nemegyszer százezres hallgatói létszámú egyetem, általánosítva: a felső- oktatás eltömegesedése minden pozitív és negatív sajátosságával. Egyidejűleg - különösen az igény felöl nézve - megindul a felsőoktatás belső strukturálódása. A felsőoktatás mind céljaiban, mind tartalmában, mind szervezetében több fokozatúvá válik, ennek legalább öt síkja ragadható meg: 1. a tudomány fejlődését-fejlesztését szolgáló 5-6 éves egyetemi képzés és az ehhez kapcsolódó tudományos postgraduális képzés; 2. döntően a gyakorlat magas szintű szolgálatát biztosító 3-4 éves főiskola-típusú képzés; 3. különösen a gazdasági-társadalmi átalakulásban szükséges un. post-secondary képzés a sokféle igény szerinti specializáció különböző formáiban és időtar- mában; 4. a távképzés és 5. a továbbképzés rendkívül fontos különböző formái. A Átjárható világ 4. A felsőoktatás egyik következő jellemzőjének a globalizációt lehet tekinteni. A lényege, hogy a felsőoktatás mind rendszerében, mint tartalmi követelményeiben, mind módszerében, mind a diplomák értékét illetően nemzetközileg egyre hasonlóbbá válik. Ahogy átjárhatóvá válik a világ, felgyorsul a migráció, kibontakoznak a politikai és gazdasági integrációs folyamatok, ahogy hasonulnak a technológiai és a termelési-szolgáltatási rendszerek, úgy közelednek egymáshoz az államok oktatási rendszerei. A versenyben, a világméretű mozgásban az tud helytállni, aki globális szinten álló felsőoktatási képzettség birtokában van. Mindez a felsőoktatás területén is a nemzetközi mozgás és együttműködés nagy intenzitását váltja ki és igényli. 5. Kiemelkedő jellemzőként kell szólni az integrációról. Ez - nagyobb regionális, nemzeti és nemzetközi vonzó- és hatóerő végett - általában nagy, illetve teljes egyetemeket jelent, amelyek a felsőoktatás említett belső strukturálódását magukban képesek megvalósítani. Nálunk, ahol a felsőoktatás teljesen dezintegrálódott, s így nagyon távol jutott saját tradícióitól és a fejlett világ modelljétől, nyilván sok teendőnk lesz az ésszerű intézményi integráció kialakításában. Az egyetem missziója 6. Az egyetem az oktatás és a tudomány egysége - hangozhat a korszerű felsőoktatás következő jellemzője. Az egyetem missziója, hogy átadja és tovább vigye, amit a tudomány eddig ismeretben elért, hogy alkotó szellemeiben és műhelyeiben új ismereteket teremtsen. A tudomány művelése nélkül nincs korszerű egyetem. A tanárnak, a professzornak nagy szerepe és felelőssége ez. Mindehhez az egyetemnek és a fenntartóknak, mindenek előtt az államnak természetesen meg kell teremtenie a szervezeti-do- logi-anyagi feltételeit. Ehhez tartozik az is, hogy ésszerű munkamegosztásban alkotó együttműködés, a szellemi erők egyfajta integrációja jöjjön létre a felsőoktatási és nem-egyetemi tudományos intézmények között. 7. A tudományos továbbképzés és tudományos minősítés az egyetem egyik további döntő jellemzője. Mióta egyetem az egyetem, mindig az egyetem nevelte a kutatás és oktatás új belépő erőit, s mindig az egyetem ütötte doktorrá-profesz- szorrá az arra érdemeseket. Szükséges persze a tekintetben is az együttműködés más kutató intézményekkel, más fokozatok és címek tisztelete, de az egyetemek erre vonatkozó jogainak és európaiságának helyreállítása halaszthatatlan. A felsőoktatási törvény megnyitotta ezt az utat. Rajtunk áll, hogy ez az út a minőség megőrzését és fejlesztését is jelentse. 8. Mióta megjelentek a számítógép újabb és újabb családjai, - gondoljunk csak Neumann János munkásságára, egyik első ilyen munkájára, amely „A számítógép és az agy” beszédes címmel jelent meg, vagy éppen a legújabb sikerhírekre, amelyekben Roska Tamás és Hámori József professzoroknak is nagy szerepe van - mióta tehát ez a helyzet, különösen látnunk kell, hogy az információrobbanás forradalmasítja a felsőoktatásban az oktatást és a kutatást. Ez egyik további jellemzője a korszerű felsőoktatásnak. Az információs infrastruktúrák utján mind az oktató, mind a hallgató számára egyszerre megnyílik szó szerint az egész világ, a nagy könyvtárak és a szakma szerint kompu- terizált ismerethalmazok. A gonddá a szelekció lesz. Számunkra is tény, hogy az információs rendszerekbe való bekapcsolódás már ma is nélkülözhetetlen az idő gyorsulásának követésében. 9. A kutatási-oktatási szabadság és az intézményi autonómia a korszerű felsőoktatás egy további meghatározó jellemzője. Főbb elemeit az új felsőoktatási törvény is kifejezésre juttatja. Azt az ősi elvet, hogy az egyetem az oktatók és hallgatók universitasa („universitas magistrorum et scholarium”), miért is a hallgatóknak is felelős szerepet kell viselniök az egyetem kormányzásban. Azt, hogy kormányzó testületéit maga választja, belső alkotmányát saját szabályzataival határozza meg. Azt, hogy mindenek előtt a tudomány dolga azoknak a tudományos problémáknak a felismerése és megoldáshoz közelítése, amelyek a társadalom, az ország, a gondolkodás, a tudomány fejlődésének oldaláról jelentkeznek. Erkölcsi értékek vállalása 10. Az előzőekkel nincs ellentétben a korszerű felsőoktatásnak az a másik jellemzője, amit társadalmiságnak lehetne nevezni. Itt nem arról van szó, hogy a társadalom az állam útján belépjen az autonómia belső világába. Arról sem, hogy a tudomány lépjen át társadalmi-ál- lami-kormányzati szerepkörbe. Amiről szó van, az annak tudatosodása, hogy a társadalom az állam mint finanszírozó érdekelt abban, hogy milyen a minőség, a kiválasztás, mik a fejlesztési és kutatási prioritások a felsőoktatásban. Az államnak ebből a külső racionalitásból és felelősségéből adódóan a tudománypolitika eszköztárával nemcsak lehet, de kell is cselekednie. Ez jelenik meg pl. a törvények útján való szabályozásban, a kormány tudománypolitikai irányelveiben, vagy a „Felzárkózás az Európai Felső- oktatáshoz (elkülönített állami) Alap” milliárdjaiban és pályázati gyakorlatában. A társadalmiságnak egy sajátos eleme a szakok, doktori programok, tanszékek, karok és egyetemek értékelése a tudományos és társadalmi racionalitás szempontjaiból. Ez a felelős szakmai önvizsgálat és az általános társadalmi érdekek szerint „közérdekű minőségellenőrzés” (public accountability) új vonása a fejlett országok oktatás- politikai filozófiájának. 11. Egyre erősebben hangzik, hogy fel kell erősíteni az oktatás nevelő erejét. Az oktatás nemcsak ismeretek átadása, hanem etikai-erkölcsi értékek vállalása, megvallása és közvetítése is. A mai erkölcsi válságon csak egy általános katarzis, milliók odaadó készsége, példája és nevelése segít. Ezt a korszerű felsőoktatás számára is „felfedezték”. A felsőoktatás etikai hatalommá tudatosult. Mert a tudományos diszciplínák nagy sorában az etikai elem része vagy társa a gondolati tartalomnak, a tudományos ismeret katedráról való tanításának. Mert a tanár a diák számára nemcsak ebben hiteles, hanem a tanítás, a humánum, az európai etikai más meghatározó értékeire nézve is, amilyen a becsület, a másokért való cselekvés, a másság tisztelete, a rászorulókkal szembeni szolidaritás, a munka, a jó, a szép, a család, a szülőföld szere- tetet, hogy csak néhány értékre utaljak. Mert a tanári hivatás nevében is etikai parancs van: a „professzor” szó tulajdonképpen megvallást, a tudás és erkölcsi meggyőződés megvallását, hirdetését jelenti. Mert a felsőoktatásban számos területen az etikát tantárgyként is oktatni lehet és kell, hogy az erkölcsi értékeket intellektuálisan is át tudjuk élni. Mert tanár a szó hatalmával bír és fontos, hogy egyenes beszédre, a szó igaz szerepére tanítson. Mert kell ez ahhoz, hogy megőrizzük szabadságunkat és emberségünket a hitelvesztett, inflációs szavakkal, a sekélyes hatalmi mágia varázsigéivel, a gyűlöletkeltő áltudományos szófolyamok esztétikájával szemben. 12. Az etikától egyenes út visz a mai tudomány és felsőoktatás egy másik koncepcionálisan is új, egyszerre etikai és tudományos-oktatási parancsához, amit az emberi élet természeti létfeltételének, egyszerűen környezetvédelemnek hívunk. A tudományos-technikai fejlődésnek egészen a XX. század közepéig nem látszott olyan zavara vagy etikai határa, amely az emberiségben helyi vagy globális egzisztencia-félelmeket keltett volna. A tudományos-technikai és társadalmi fejlődés, a népesedés növekedése, a fogyasztói társadalom mindig többet követelő és kiváltó igénye-éhsége folytán azonban az emberiség egyfajta határhelyzethez érkezett. A „természet legyőzésének” meg- alomániája reális veszéllyé vált. Nagy félreértése ez a Genezis kozmikus útravalójának, hogy „töltsétek be és hajtsátok uralmatok alá a földet (1.28)”, mert néhány szakasszal odább ott van a figyelmeztetés is, hogy „műveljétek és őrizzétek azt (2.15)”. A fejlődés - hadd használjak ilyen elvonatkoztatott alanyt - miközben annyi áldást hozott, kimeríti és pusztítja a fogyasztási igények forrásait és feltételeit, a vizeket, a zöld növényzetet, a levegőt, az ózonpajzsot, megbontja a természet és az ember harmóniáját, félelmes ökológiai válságot idéz(het) elő. Az ember ma már keresi a kiutat ebből a bajból. Az összhang erős otthona Be kell azonban látni, mondja a probléma egyik első nagy megszólítója, Neumann János „Túlélhetjük-e a technikát” c. tanulmányában, hogy „A fejlődés ellen nincs gyógymód. Szükségképpen meg kell hiúsulnia minden olyan törekvésnek, hogy automatikus biztonsági csatornákat találjunk a haladás jelenlegi robbanékony változatai számára. A ... biztonság viszonylagos, és a napi döntések intelligens végrehajtásában rejlik.” Itt van a tudomány és a korszerű felsőoktatás nagy felelőssége és szerepe: a diszciplínák minden érintett területén ku- tatni-tanítani azokat az ismereteket, tudatosítani, erősíteni azokat az egyéni és társadalmi, helyi és nemzetközi etikai magatartásformákat, a napi intelligens döntéseket, amelyek révén az élet és a föld élhető marad. Bizonnyal nem kis dolog, hogy a tudomány olyan óriása, mint Szent-Györgyi Albert figyelmeztető meghagyásként zsoltárt írt nekünk, amelynek egyik verse így szól: „Kiástuk a kincset, hogy elherdálju, - Hogy megalkossuk a pusztulás iszonyú gépezetét, - hogy most azt pusztítja, mit mások építettek, - hogy majd ellenem fordul, elpusztít engem s gyermekeim. - Uram, legyünk társak az alkotásban. - Dolgozzunk tovább műved nyomán, - Hogy bolygónk a bőség, a boldogság - Es az összhang erős otthona legyen” (Szent-Györgyi Albert, Ötödik zsoltár: A Föld). Nem hiszem, hogy ehhez még sokat hozzá kellene tenni. Talán csak annyit: jó ha a tanévek hosszú útjára az elmondottakból minél többet magunkkal viszünk. Ezzel a felső- oktatás 1993/94. évi tanévét megnyitom. Mádl Ferencet (balról) köszöntik a JPTE-n Fotó: Szundi
