Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-09 / 276. szám

1993. október 9., szombat uj Dunántúli napiö 3 Ápolni országok közti kapcsolatokat Beszélgetés Somogyvári Imre tiszteletbeli osztrák konzullal Éppen egy esztendeje, hogy Pécsett, a régi megyeháza épületében kaput nyitott az Osztrák Köztársaság Konzu­látusa, s megkezdhette mun­káját Somogyvári Imre, tisz­teletbeli konzul. Erről az egy esztendőről és a hogyan tovább kérdésköréről beszélgettünk a jubileum kap­csán, előrebocsájtva: a tiszte­letbeli konzulság intézménye eléggé ritka volt Magyarorszá­gon, főleg másutt, külhonban akadtak hagyományai. Hiszen amint az jelen esetben is leszö­gezendő: a megbízó az Osztrák Köztársaság és a megbízott magyar állampolgár, akinek bizonyos érdemei elismerése­képpen adományozták e meg­tisztelő címet és hivatalt. Jelen esetben arra a Somogyvári Im­rére esett a választás, aki részt vett annakidején a Baranya Steiermark Baráti Társaság megalakításában. S mint oly sokan tiszteletbeli konzulok a nagyvilágban, a pécsi tisztelet­beli konzul is fizetség nélkül végzi munkáját.- Kézenfekvőnek tűnik a meg­jegyzés: Önben most kettős lé­lek lakozik. Magyarként képvi­sel osztrák érdekeket és célokat.- Fogalmazzunk másképp. Én úgy gondolom, hogy a kü­lönféle népek és nemzetek kö­zötti kapcsolatok ápolása a leg­nemesebb feladatok közé tarto­zik, s a pécsi konzulátus fölállí­tása is ezt a célt szolgálta. Ne­kem is ez a legfőbb kötelessé­gem: a két ország közötti kon­taktus ápolása. Tájékoztatni a betérőket a küldő ország viszo­nyairól, gazdasági, politikai és kulturális helyzetéről. Ilyen osztrák konzulátus egy van Ma­gyarországon, ami elsősorban a megye és a város közönsége ér­deklődésének valamint a megye és a város vezetői kívánságának eredményeképpen jött létre, több éves előkészítő munkála­tok után. Hiszen a megye már egy évtizeddel ezelőtt komoly kapcsolatokat igyekezett Stá­jerországgal kiépíteni, s ennek az óhajnak jött elébe az Oszták Köztársaság, amelynek egyéb­ként ezen a helyen, Horvátor­szághoz és a régi Jugoszlávia utódállamaihoz közel bizonyos információs érdekei is vannak.- Hogyan értékeli Ön az első esztendőt? Mik voltak a konzul legfőbb tennivalói?-Az elmúlt időszakban el­sősorban a kapcsolatok kiépí­tésére és annak felmérésére fordítottam a legtöbb időt, hogy feltérképezzem, milyen igények merülhetnek föl a kö­zönség részéről a konzulátus­sal szemben? E munkában nagy súllyal esett latba az a kö­rülmény is, hogy a déli háború okán rengeteg olyan menekült is érkezett Baranyába, akiknek hozzátartozóik oszták földön kaptak menedéket, s bizonyos családegyesítő törekvések, kontaktus teremtések igen élénken jelentkeztek, nem kis munkát adva nekünk. A régió és bizonyos osztrák területek gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatainak koordinálása, további feladatokat hozott. Gondolja csak végig: a szom­szédos Somogy megye ma az Alpok-Adria Munkaközösség egyik központja, megannyi fi­gyelmet érdemel tehát.- Kimondott állampolgári igények?- Sokszor jött szóba a vízu­mok és az Ausztriába való be­jutás kérdése a nem magyar ál­lampolgárok köréből. A ma­gyarok az Ausztriában való munkavállalás ügyében kopog­tattak be legtöbbször, informá­ciókért, űrlapokért. Bonyolul­tabb esetekben igyekeztünk az osztrák nagykövetségen ke­resztül koordinálni.-Igen jelentős Baranya és Stájeország kapcsolata.- Az előbb említett minden­napi munkán kívül természete­sen a kölcsönösen megnöveke­dett gazdasági érdeklődést próbáljuk kielégíteni, számos megyei szervezettel, gazdasági kamarával, vállalkozók szövet­ségeivel, egyebekkel állunk összeköttetésben, akiknek az ausztriai lehetőségeit próbáljuk egyengetni és fordítva. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy éppen hétfőn kezdődik egy Baranyai Hét Grazban, ahol a grazi egyetemen, a gaz­dasági kamarában, a város mű­velődési intézményeiben kerül sor számos kulturális és gazda­sági találkozóra. E hét előké­szítésében nagy szerepet vál­lalt a konzulátus.- Mit hozhat a jövő? Milyen további teendők várnak a tisz­teletbeli konzulra?- Biztos vagyok abban, hogy mihelyt rendeződik a helyzet tőlünk délre, a konzulá­tus nemcsak a régió számára lesz jelentős osztrák kapocs, hanem a déliek számára is fon­tos hídfőként áll majd rendel­kezésre. Főleg gazdasági téren. Erre én igyekszem osztrák partnereim figyelmét is fel­hívni és igyekszem a kapcsola­tokat nem csak Steiermarkra korlátozni, hanem az osztrák tartományok mindegyikére ki­terjeszteni. Nagy türelmet igé­nyel ez a munka, hiszen a vi­lággazdasági recesszió Auszt­riában is érezteti hatását, s a gazdasági szakemberek ott is nagyon óvatosak. Célom: mi­nél több itteni befektetési és kooperációs lehetőséget felmu­tatni számukra, s ehhez meg­nyerni a magyar gazdálkodók egyesületeinek támogatását.- Feltételezem; igen fontos az idegenforgalom terén együtt gondolkodni és együtt munkál­kodni.- Már hogyne volna az. Hadd mondjam el: az oszták kormány a nagykövetségen ke­resztül akciót indított a kis ré­giók idegenforgalmának támo­gatására. Éppen három hete tárgyaltunk erről itt, Baranyá­ban egy osztrák idegenfor­galmi cég tanácsadóival, akik a kancellária megbízásából fel­keresték Villányt és Szászvárt, ismerkedni e két térség lehető­ségeivel. Vélem: jó esélyeink vannak arra, hogy Baranya is be tudjon ebbe a vállalkozásba kapcsolódni. Megjegyezném: ilyen osztrák vállalkozás már igen jó eredménnyel működik Lengyelországban.- Ön említette: a két ország kapcsolatainak ápolásában sok helyi segítőtársa akad.- Arra kell, hogy kérjem mindazokat, akik a konzulátus­tól esetleg többet várnak, hogy legyenek türelemmel. Az ausztriai kapcsolatok intenzí­vebbé tétele - különösen gaz­dasági téren - igen kemény munkát kíván. S ez máról-hol­napra, főleg ilyen háttér-kö­rülmények mellett, amit a dél­vidék is jelent, nehezen megy, bár mindenkor hathatós segít­séget nyújt törekvéseinkhez a budapesti Osztrák Kereske­delmi Kirendeltség. Ugyanak­kor vallom: a polgári kezde­ményezések, a barátkozás, a jó viszonyért való munkálkodás mindig is sokat segítettek né­pek egymásra találásában. Minden fronton.- Ilyen a már említett Bara­nya Steiermark Baráti Társa­ság. De sokat jelent munkánk­ban a megyei és városi önkor­mányzatok nyújtotta támoga­tás, a felénk forduló minden­kori figyelem. Éppen ezért en­gedtessék meg, hogy az alkal­mat fölhasználjam, s a lapon keresztül is megköszönjem a megyének és a városnak, min­den polgárának azt azt a segít­séget, amit a munkánkhoz ad­tak.- Köszönöm a beszélgetést! Kozma Ferenc Vendégeink voltak a miniszterek Terítéken: a mezőgazdaság A német mezőgazdasági ter­melők finanszírozása, a keleti tartományokban zajló átalaku­lás, a privatizáció, a kárpótlás, exportbővítési lehetőségeink - mindez szerepelt azon a kerék­asztal beszélgetésen, amelyet a hazánkban tartózkodó Jochen Borchert német és dr. Szabó János magyar mezőgazdasági miniszter részvételével rende­zett a Ferenczy Europress. A német mezőgazdasági termelők állami támogatását firtató kér­désre a bonni miniszter el­mondta:- Németországban államilag meghatározott minimál-ára van a gabonának, az olajos-mag­vaknak, a cukorrépának és a tejnek. Az agrárreform kereté­ben ezt az árat 30 százalékkal csökkentettük, a kieső bevételt ugyanakkor területenként eltérő mértékű támogatással ellensú­lyoztuk. Más termékek esetében nem avatkozik be a német állam az árak alakulálásába. Kizáró­lag a kereslet-kínálat dönti el például a zöldség, a gyümölcs, a disznóhus, a burgonya piaci árát.-Az EK által engedélyezett nemzeti támogató programok­kal a parasztgazdaságoknak az európai piacon való versenyké­pességét kívánjuk elősegíteni - fejtette ki ezután a német mi­niszter.- Ezt a támogatási formát hi­telkamat-kedvezményre fogjuk változtatni, bevonva ezzel a bankokat a finanszírozásba. A túltermelés megelőzésére pré­miumot fizetünk azoknak a gazdaságoknak, amelyek haj­landók földjeik 15 százalékát műveletlenül hagyni. Természe­tesen az átlagosnál nagyobb mértékben támogatjuk a ke­let-németországi feldolgozó kapacitások létrejöttét. Szabó János földművelés­ügyi miniszter hozzátette: ma­gyarországi lehetőségeink jóval szerényebbek a németországi­nál, mert a közös piaci országok 48 százalékos állami támoga­tottságával szemben a magyar mezőgazdaság mindössze 8 százalékos támogatást kap. Pedig a külföldi piacokon való megjelenés hovatovább a támogatottságok versenyévé vá­lik. Ez a mienkhez hasonlóan szegény országok számára nem Dr. Szabó János földművelődésügyi miniszter (balról) és Jo­chen Borchert német mezőgazdasági miniszter kellemes, de el kell fogadnunk a tényeket. A hazai termelők az őszi vetésekhez 2000 forintos vissza nem térítendő támoga­tást, 10 százalékos kamat-átvál­lalást, hetkáronként 14 ezer fo­rintos állami garanciát és mind­ezen túl tetemes öntözési díj- kedvezményt kapnak már ebben az évben. Tehát némi előrelé­péssel e téren is számolhatunk. Igazi gondot inkább a beru­házások támogatása jelent. Lé­teznek ugyan különféle alapok, de ezek tényleges ereje attól függ, mennyire tudják állami forrásokból feltölteni azokat. A beszélgetésen szóbakerült a nálunk mostanában olyan so­kat vitatott „ideális birtoknagy­ság” kérdésköre is. Jochen Bor­chert ezzel kapcsolatban el­mondta, Németországban a mező- és erdőgazdaságok ese­tében nincsenek felső határok, de az egyes üzemek sikeressé­gének nem is a méret az igazi kulcsa. Mint a vállalkozási szfé­rában mindenütt, az üzemeltető rátermettségtől függ a siker, vagy a bukás lehetősége. Megkérdeztük: a szocialista típusú termelőszövetkezetek felszámolásával milyen birtok- szerkezet jött létre a keleti tar­tományokban?-A parasztok visszakapták azokat a területeket, melyeket valamikor bevittek a közös gaz­daságokba - felelte a német mi­niszter. - Számos példa van azonban arra is, hogy a volt szövetkezetek gazdasági társa­sággá alakultak át és nagy­üzemként működnek tovább. A hazai helyzetet illetően Szabó János hozzáfűzte: nálunk nem is annyira a kis-, vagy nagyüzemek léte a kulcskérdés. Magyarország magántulaj­donra épülő versenyképes, ex­port-orientált mezőgazdaságot kíván megvalósítani, de az ága­zat az elmúlt évtizedekben olyan tetemes hiteleket halmo­zott fel, amelyek ma súlyos te­herként nyomják. Ez lassítja az átmenetet, ez szüli a mindenfelé tapasztalható bizonytalanságot, tőkeszegénységet. A mezőgazdasági és az élel­miszeripari vállalatokra vonat­kozó adósság-konszolidáció napirenden van. A részletek kimunkálásán a szakemberek most dolgoznak. Hétfőn kezdődik a Nemzeti Filharmónia koncert-évada Pécsett Hétfőn este Csajkovszkij műveiből összeállított prog­rammal, Howard Williams ve­zényletével és Jandó Jenő zon­goraművész vendégszereplésé­Futnak a képek , Az A ranypolgár ugyanolyan módon válik időtállóvá, mint Griffith vagy Pudovkin bizo­nyos filmjei: senki nem tagadja történeti értékeit, de senki nem fogja megnézni újra” - írta Jorge Luis Borges 1945-ben Orson Welles filmjéről, majd hozzátette: „Túl vaskos, kimó­dolt, unalmas. Nem intelligens, hanem a szó legsötétebb és leg­germánabb értelmében zseniá­lis.” Nos, ebből a kritikából csu­pán egyetlen szó igaz, a leg­utolsó: a film valóban zseniális. Amit az is bizonyít, hogy az Aranypolgárt világszerte újra és újra műsorra tűzik, s most, öt­venkét évvel születése után a magyar mozik is felújítják. S mint a vén Toldi az álmélkodó tömegnek, Orson Welles is megmutatja nekünk, hogyan is kell bánni a fegyverrel, ami az ő számára a kamera. Mert ezt a filmet nem a szto­rija teszi maradandó értékűvé, A technika és a stílus hanem az a nézőpont, ahonnét a felvevőgép a hőst s a világot szemléli, és az a mód, ahogyan a rendező a cselekményt megje­leníti. A történet önmagában nem más, mint egy jellegzetes ame­rikai karrierhistória. Legfeljebb annyiban több ennél, hogy az üzleti siker előadása itt egy megrendítő emberi bukás meg- vallásával párosul, ám vég­eredményben ez a kettősség sem új találmány, hanem a pol­gári regény öröksége, amivel Orson Welles, mondanom sem kell, rendkívül hatásosan sáfár­kodik. A film titka azonban, mint jeleztem, nem itt kere­sendő. Ez egyszerűen csak jó. Hanem a stílus, az csakugyan zseniális! Mert ennek a filmnek stílusa van, s az ma elevenebb­nek és eredetibbnek tűnik, mint korábban bármikor. És most sem a formanyelv külsőségeire gondolok. Nem arra a robusztus erőre, s szinte barokkosán áradó képzuhatagra, amelyet a ren­dező rajongói olyannyira cso­dálnak, egyébként joggal, hadd tegyem hozzá. A rejtély igazi megoldása azonban sokkal, de sokkal egyszerűbb. Látszólag csupán egy ap­rócska technikai leleményről van szó, csakhogy ez a film minden porcikájára kihat. Olyan, mint a főhős életének titkát őrző varázsszó, a „rózsa­bimbó”. Mindent ez magyaráz. Orson Welles, operatőije, Gregg To- land mellőzhetetlenül fontos közreműködésével, szakított az éles vágásokra épülő előadás­móddal, amely mindaddig meghatározta a mozgóképi tör­ténetmondás szerkezetét. Ehe­lyett hosszú beállításokban fut­tatja a képet, miközben felve­vőgépe azonos élességgel öleli át az egész látómezőt, kiak­názva annak korábban több­nyire homályba boruló mélysé­geit is. Ez a módszer kettős kö­vetkezménnyel jár: a természe­tes látás közvetlenségével hat, s visszaadja a kép eredendő több­értelműségét. így vált az Aranypolgár, ere­deti címén a Citizen Kane a ki­nematográfia történetének egyik legfontosabb mérföldkö­vévé. Sokan azt mondják, a világ legjobb filmje. Ez valószínűleg túlzás, de az mára bizonyosnak látszik, hogy a legkiválóbbak egyike. S feltehetően a modem, nagykorú film nyitánya. Nem utolsósorban azért, mert a ren­dező felismerte önnön módsze­rének, a hosszan kitartott, mély­ségéles felvételeknek művészi lehetőségeit, faképnél hagyta a „pillér-dramaturgiát”, s felsza­badultan csapongott az emléke­zés térségein, feltárva egy lélek belső univerzumát. Orson Welles tehát embert teremtett a filmvászonra. így született a technikából stílus. Nagy Imre vei idei első bérleti hangverse­nyét adja a Pécsi Szimfonikus Zenekar - mint oly sok éve, most is a Nemzeti Éilharmónia szervezésében. Eddig a hírben nincs semmi szenzáció, sőt inkább hajlan­dóak lennénk elsiklani az ese­mény megnyugtató volta felett, hogy 1993-94-ben is folytatódik a gazdag pécsi zenei élet ha­gyománya. Hogy a felszín alatt nincs minden ennyire rendben, és hogy komoly gondokkal kel­lett megküzdeni azért, hogy a hangversenysorozat létrejöhes­sen, arról Várnagy Attila, a Nemzeti Filharmónia pécsi ki- rendeltségének vezetője szá­molt be. Elmondta, hogy a régió zenei évad költségei mintegy 7 millió forintra rúgnak, ebből a bevétel nagyon szerény, mindössze két és fél millió, a 10 százalékos költségvetési elvonással sújtott Filharmónia jelen helyzetében még a 1990-ben folyósított há­rom milliót sem tudja adni, így nem marad más, mint szponzo­roktól megszerezni a hiányzó pénzt - szerencsére erre az évre sikerült, de ki tudja, mi lesz jö­vőre! Mivel az állami dotáció várhatólag nem fog nőni, elke­rülhetetlennek tűnik, hogy a vá­rosi önkormányzat is további pénzeket áldozzon Pécs zenei életére, azon túl, természetesen, hogy a Pécsi Szimfonikus Ze­nekart finanszírozza. Ugyan arra is van remény, hogy a Fil­harmónia-központ differenciál­tabban osztja el a pénzt a váro­sok között, de még ekkor is minden Budapest kezében fog maradni, lévén, hogy a pénz­ügyminiszter nem engedélyezte a számlázás régiókra való bon­tását. Ami tény, hogy a költsé­gek az egekbe szöktek, vala­mire való vendégművész gá­zsija egy fellépésre 4000 dol­lár (Ránki Dezső például 200 ezer forint alatt nem vállal kon­certet), ehhez jönnek az utazta­tás és szállás költségei, ami ma­napság szintén nem csekélység. Csak a tavalyi évben a Filhar­mónia a pécsi koncertekhez fél milliót fizetett devizában kotta- kölcsönzésre és jogdíjra, a POTE aula bérlete 320 száza­lékkal emelkedett, egy estére 68 ezer forint. És mindezek ellenére létrejö­hetett egy tíz estéből álló sorozat, aminek bérleti ára csupán 1800 forint, hiszen a szervezők tudják, hogy pont a koncertjáró közön­ség pénztárcája nem feneketlen. Szerte Baranya megyében mint­egy 30 ifjúsági hangversenyt ad­nak az év során, lebontva alkal­manként és fejenként mindösz- szesen 60 forintért - tehát keve­sebbért, mint egy hamburger ára! M. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom