Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-08 / 275. szám

1993. október 8., péntek 01 Dunántúli nopio 9 I Ünnepi tárlatnyitó Mohácsi körkép Könyvajánló Mohács polgármesteri hiva­tala szervezésében október 14-én, csütörtökön 16 órakor a városháza dísztermében a jubi­leumi év alkalmából megjelent Tanulmányok Mohács történe­téből című kötet bemutatóját rendezik meg, melyre a sajtó képviselői mellet Mohács pol­gárait is várják. A könyvbemu­tatón jelen lesznek a kiadvány szerkesztői, a kötetben sze­replő tanulmányok írói, akik ezúttal ismertetik az eddigi és a későbbiekre tervezett kutatása­ikat is. A kamion elment A Ruhaipari Szövetkezet Vá­rosház utcai épületénél e hét közepén lázas munka folyt. A bejáratuk előtt parkolt német rendszámú kamion nem üres já­ratba jött, alapanyagot hozott a varrodának, majd másnap a már elkészült felnőtt méretű síru­hákkal és a női félkabátokkal megrakottan hagyta el a város. A mohácsi varroda 44 dolgo­zója, továbbá a himesházai rész­legük 27 varrónője az elkövet­kező egy hónap alatt a most ér­kezett anyagból a BMW gyár dolgozói számára vatelin bélé­ses téli munkaruhát készít a megrendelő, német partner megbízása alapján. Sporttámogatás Segítség az MTE-nek A Mohácsi Torna Egylet el­nöksége a megnövekedett kia­dásaik miatt pótköltségvetést készített, amelyben 685 ezer fo­rint támogatást kért az önkor­mányzattól. Az összeget az egyesület számára a képviselő testület megszavazta, így módjukban áll az NB II-be jutott női kézilabda csapat szükséges kiadásait fe­dezni, továbbá jut a pénzből a férfi kézilabda csapatnak is, amelynek csakúgy mint a labda­rúgóknak az utóbbi időben je­lentősen csökkent a szponzori támogatása. Összeállította: Berta Mária Mohácsi Regős Ferenc - noha Budapesten él - hű fia szülővá­rosának. Meglehetős rendsze­rességgel teremt módot rá, hogy bepillantást nyerjünk művésze­tének töretlen lendületű világ­ába. A 900 éves jubileumát ün­neplő Mohács mindvégig ma­gas hőfokon tartott rendezvény- sorozatában is kiemelkedő csúcspontot jelentett október el­sején a Kossuth Filmszinhzáz kamaratermében megnyílt kiál­lítása. A képzőművészetet kedvelő helyi közönség előtt jól ismert tény, hogy az örökifjú alkotó - túl tavaly ünnepelt 75. életévén - ma is robbanékony energiájú, az őserejű népi gyökerekből felbuijánzó és a modem kör­nyezetből izgatott villódzással felé áradó élményanyagot egy­aránt érzékenyen fogadja be és vetíti át képeire. Korunkban, amikor a művészetek „átjárha­tósága” egyre magától értető­Két éve zárult be a Világ felé nyitott kapuja az országnak Ud­varnál, azóta a határátkelő le­zárt sorompójával mintegy zsá­kutca, olyan lett a falu. A 220 lelket számláló település élete megváltozott, lakói nem rette­gés mentesen, de a korábbinál másabb körülmények között él­nek. Az elmúlt napokban regge­lente újra géppisztoly sorozatok hangját hallották, s hiába gon­dolják, hogy szívesebben elvi­selnék megint a községen átdü­börgő járművek motorzaját. Udvar lakossága minden­esetre igyekezik nem foglal­kozni a gyakran tőlük karnyúj­tásnyira dúlt harcokkal. Fejlesz­tenek, korszerűsítenek, a lehe­tőségekhez mérten szépítik a fa­lujukat. Tavaly bevezették a gázt, most pedig befejezték a temlomjuk külső tatarozását. Ez dőbb igény, Mohácsi Regős Fe­renc joggal mondhatja el magá­ról, hogy ő ezt a komplex szem­léletmódot eredendően alkatá­ban hordozza. Lendületes, néha már-már fékevesztett vonal­rendszere ismételten leleplezi zenei és irodalmi kapcsolódá­sait. A kiállítás megnyitója a köz­reműködők jóvoltából igen al­kalmas volt a fenti asszociációk felébresztésére. A városi ve­gyeskar tagjaiból verbuválódott kamarakórus Krausz György irányításával reneszánsz műve­ket tolmácsolásával alapozta meg az est légkörét. Antoni Andrea a gondolatok minden ré­tegét feltáró előadásban adta elő Tóth Sándornak a festő-barát­hoz címzett költeményét. Kö- veskuti Péter, aki a műsort a há­zigazda magabiztos rutinjával vezette, egy ide illő Sinka-xers lebilincselően artikulált előadá­sával is hozzájárult az atmosz­utóbbi két millió forintba került. A pénzt évek óta gyűjtötte a munkára az egyházközség, a cél érdekében egy alapítványt is létrehoztak, amelynek az egy­számláján a helyben élők, il­letve néhány külföldre elszár­mazott honfitársuk adakozásá­ból a költségek egyharmadát gyűjtötték össze, míg az ön- kormányzat 890 ezer forint hozzájárulást fizetett. A fenn­maradó részt a püspökség egyenlíti ki. A Bólyi HUS-BAU Kft. ki­vitelezésében kicserélték a tető- szerkezet elkorhadt faanyagát, új cseréppel fedték be a tetőt, réz esőcsatornát és villámhárítót szereltek föl és kívülről levakol­ták az épületet. Wunderlich Ala­jos, villányi bádogosmester ke- zemunkáját dicséri a templom tornyának réz borítása. férához. Valóságos szenzációt keltett all éves kis trombitás, Reiter Gábor. Horsnyi Mónika tanárnő zongorakíséretével, könnyed virtuozitásával, ritmi­kai bravúrjaival és muzikális formálókészségével egy re­ménybeli művészpalánta névje­gyét tette le. Bőzsöny Ferenc, az ismert előadóművész megnyerő melegséggel, ízes humorral tolmácsolta a festő fővárosi ba­ráti társaságának köszöntését. Ezek után rangos betetőzésül Nemeskürty István tartotta a tőle megszokott irodalmi igényes­séggel tárlatnyitó beszédét. A képek elemzéséről (Lyka Ká­rolyra utalva vissza) lemondott, mert „amit szavakkal lehet csak értelmezni, azt nem megrajzolni kell, hanem megírni”. Nemes­kürty megfogalmazásában a ki­állítás képeire a dinamikus mo­numentalitás jellemző. Nagynyárád plébánosa kéthe­tenként vasárnap jut el hozzájuk és celebrál szentmisét, a közbe­eső hétvégeken pedig ige-litur­giát tart a mohácsi Zeneiskola igazgatója, Kovács Győző. Mint Fischer Antalné pol­gármesternő elmondta, az ala­pítvány számláját a feladat befe­jezésével nem szüntették meg. Azt most bebizonyították Udvar lakói, milyen fontos számukra, hogy a templom szép legyen, hiszen a hatvan család egyen­ként, átlagosan hatezer forintot adott a felújítására, de már a so­ron következő teendőket is ki­tűzték: a község művelődési háza szintén megérett a korsze­rűsítésre. Tehát, folytatják a gyűjtést és a falucsinosítást. Fotó: Läufer László Bojtár László T emplomfelúj ítás U d var on A kiállítás egy részlete Fotó: Läufer László Hagyomány volt vagy lesz? A Szentháromság szobor tar­tóoszlopának Duna felé néző oldalán szinte alig észrevehe­tően a sárgás tónusu márványba arany betűkkel vésve - meglehe­tősen nehezen olvashatóan - az alábbi felirat található:,, E szo­bor fennállásának 900. évfordu­lóján az Úr dicsőségére emel­tette Mohács város közössége Kuti István polgármestersége idején a régi Szentháromság szobor helyén. Alkotói: Trisch- ler Ferenc szobrász és Dévényi Sándor építész. 1993. augusztus 29. Mohács Városvédő Egyesü­lete Szentháromság Szobor Alapítvány.” A város lakói közül azok, akik rátaláltak a feliratra, töb­ben szóvá tették annak egyik sorát, mégpedig a polgármester személyére utalót. Elmondták, helytelenítik nevének ilyen mó­don történő megörökítését. Ugyanakkor azt is rendre meg­jegyzik, hogy a szöveg első sora értelemzavaró. A szoborfelirat születéséről i az alábbi információkkal szol­gálhatunk: Még a felállítást megelőzően egy alapítványi összejövetelen vetődött föl a gondolat, majd a városvédők részéről újra, hogy valamilyen formában megörökítik a készí­tők nevét és az avatás dátumát. Amikor elérkezett ennek az ideje, Köveskuti Péter, mint a városvédők választmányának tagja eljuttatott egy szövegja­vaslatot a városháza műszaki osztályára. Ezt Fehér József főe­lőadó némileg átdolgozta és el­küldte a szobor alkotóihoz. Em­lékezete szerint a végleges meg­fogalmazás Dévényi Sándor Ybl-díjas építésztől, az alépít­mény tervezőjétől származik. A Szentháromság szobor fel­iratával kapcsolatban - az első mondat kivételével - nincs semmi kifogása Bánfai István­nak, A Szentháromság Szobor Alapítvány kuratóriuma elnö­kének, Köveskuti Péternek, sem dr. Papp Ivánnak a Városvédő és Városszépítő Egyesület titká­rának. Véleményük szerint minden korban hasonló módon örökítették meg a szobrokon a készítés körülményeit. • • Öregek világnapja Az újvárosi szociális beteg­otthonban október elsején, az öregek világnapján vendégeket fogadtak. Az intézmény vezető­inek felkérésére a rendszeres szállítóik ajándékcsomagokat küldtek, amelyből ételbemuta­tót szerveztek. Az otthon száznegyven ápoltja közül az egészségi álla­pota ötvennek engedte meg, hogy egy felejthetetlen délutánt töltsenek a hozzájuk személye­sen is ellátogató kereskedőkkel. A sütőipar, a tejipar, a FÜ- SZÉRT, a MŐBIUS, a bajai hű­tőipar, a helyi francia pékség, a sombereki Lengi-, a lánycsóki Rauscher család, továbbá a mo­hácsi Romhányi zöldségkeres­kedés voltak az adományozók, és az ő képviselőik keresték föl ma egy hete a gondozottakat. Cserébe minden vendég szá­mára egy-egy apró ajándékot adtak át az otthon lakói. A talál­kozón készült fényképekkel kö­szönték meg a segítséget. Tolvaj ok Mohács boltjainak törzsvá­sárlói ritkán figyelnek föl arra, ha tolvajt fognak az eladók. Ál­talában diszkrétejn intézik az ügyet, megkérik a delikvenst, fáradjon az irodába és az esetek nagyobb részében a rajtakapott ezt az első szóra meg is teszi. Hangsúlyozom, hogy általá­ban, mert azért akad példa, amikor hangoskodva tiltakozik a megszólított. Sőt legutóbb a Kígyó utcai ÁBC-ben chicagói hangulatot teremtett az a négy­tagú társaság, akik minden két­séget kizáróan ellenszolgálta­tás nélkül akartak többféle árut elvinni. Pénteki napon a déli órákban két férfi és két bőszoknyás ci­gányasszony hosszasan bo­lyongott a gondolák és a mély­hűtők körül. A kereskedelmi egység dolgozói elhűlve figyel­ték mint tűnnek el sorra a nők ruháinak redői alatt a fagyasz­tott csirkék, a márkás szappa­nok, dezodorok, habfürdők, egyéb illatszerek, majd végül a kis flakon száj ápoló. A tapasz­taltakról még mikor a csapat be sem fejezte az árubegyűjtést, tájékoztatták az irodában a számlákkal foglalatoskodó üz­letvezetőt és a helyettesét, akik haladéktalanul értesítették a rendőrséget, majd minden dol­gozó felkészült a szokásos „raj- taütéses” akcióra. Vagyis va­lamennyien az eladótérbe men­tek és várták, mikor óhajtanak távozni a tolvajok. Nem sokáig lehettek tétlen szemlélői az eseményeknek: valószínű gya­nút fogtak a megfigyeltek és pánikszerűen megrohamozták a bejárati ajtót. Itt az éppen szolgálatban lévő egyetlen férfi eladó próbálta feltartóztatni a csapatot, odarohantak a nők is, a vevők pedig kívülről igye­keztek nyomni az ajtót, hogy ne juthassanak ki az üzletből. Erre taktikát változtattak, né­gyen négyfelé futkostak a bolt­ban, torkuk szakadtából üvöl­töztek, a náluk lévő áru egy ré­szét szana-széjjel hajigálták és egy óvatlan pillanatban a raktá­rak felé vezető folyosóra ro­hantak. A „hátvéd” szerepét betöltő fiatal eladónak nem maradt ideje a hátsó bejárati aj­tót kulcsra zárni, mert félrelök­ték, aztán amikor a kapunál újra elébük került, hogy lega­lább ott feltartóztassa |5ket, egy hatalmas pofont kapott a társa­ság egyik férfi tagjától és a menekülők máris az utcán vol­tak. A hajsza ezzel még nem ért véget. Az üzletvezető és a he­lyettese a nyomukba eredt. A vizirendőrök székháza előtt egyikőjük beszaladt segítséget kérni, és a rendőrök nem kér­dezősködtek, azonnal kocsiba szálltak és üldözőbe vették a négy személyt, akik idő közben a volt gelka előtt parkoló sze­mélyautóba szálltak és elhajtot­tak. A kép innen egy időre „megszakadt”, már mint a bolti dolgozók számára, ugyanis ők visszafelé menet a bokrok alól szedegették össze a mirelit csirkét és még néhány árut. Az üzletben a vásárlók hívták föl a figyelmüket, hogy a két férfi és a két nő nemrég jött át a szigeti oldalról a komppal egy fehér BMW-vel. Legnagyobb meg­lepetésükre ez a jármű az ÁBC melletti parkolóban állt, nyitott ablakokkal, bömbölő zenével. Tehát nem ezzel oldottak kere­ket. Újra telefonáltak a Rend­őrkapitányságra, s a helyszínre érkező nyomozó hatósági ta­núk jelenlétében gyors leltárt készített a kocsiban: 19 pár va- donat új férfi cipő, hat pár pa­pucs, több csomag krómozott tálca és teflon edények lapultak a csomagtartóban, illetve az utastérben. Nem hivatalosan annyit tud­nak a boltban, hogy a vizirend­őrök a Felszabadulás utca vé­génél, a vasútállomás környé­kén feltartóztatták a tolvajokat és átadták őket a nyomozók­nak. A helyettes üzletvezető látle­letet vetetni vitte a két dolgo­zót, akik nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A férfi eladónak a könyökén szúrt sebet találtak. Nem tudja mikor és mivel ejthették rajta. A vizsgálat ezer forintba ke­rült, de nekik már csak egyet­len gondjuk, hogy megtudják a rendőrségtől a tolvajok szemé­lyi adatait, aztán a lakóhelyük szerint illetékes önkormány­zatnál megtegyék a feljelentést. Ez ugyanis nem kerül pén­zükbe. Úgy gondolják, ismeret­len tettesek ellen eljárást kez­deményezni a bíróságon újabb kiadás és semmi értelme, kü­lönben sincs idejük tárgyalá­sokra járkálni. Szükségük van rájuk a boltban a rendes vásár­lók miatt is, és a szinte naponta előforduló tolvajok figyelése miatt is! Sajnos ott tartanak, hogy műszakonként egy, de nem ritkán három jegyzőköny­vet kénytelenk fölvenni, s mint mondják, főleg a márkásabb kozmetikai cikkeket igyekez­nek elrejteni a tolvajok, s szinte kivétel nélkül azt állítják, az így szerzett árut a piacon szán­dékoztak pénzzé tenni... iKBHnaaHanaHnaaBBHnBUBaBaai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom