Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-05 / 243. szám (242. szám)

Szlavica Pecikoza nagyon ponterős Új külföldi játékos a PVSK női kosarasainál Szlavica Pecikoza Új idegenlégiósa van a PVSK NB I-es női kosár­labda csapatának: Szlavica Pecikoza (32). A jugoszláv első ligából jött, utolsó klubja a Zseljeznicsar Boszna volt. Sokszoros B-válogatott. Elsősorban bedobóként hszanálható, de más poszton is tud játszani. Tétmérkőzé­sen egy éve szerepelt utol­jára, de ez nem jelent sem­mit, hiszen végig edzett. Amikor még kosarazott ot­tani bajnoki- és kupamecs- cseken, 20-25 pontot szórt átlagban. Most hívták görög és izra­eli klubok is, ám nem tudták megszerzni. Pécsre villám­gyorsan került, egy hét alatt igazolták le, megszerezve hozzá az összes szükséges papírt. A PVSK mostani edzője, Rátgéber László ezt megelő­zően sokszor látta már ját­szani, ugyanis a vasutas szakvezető utolsó klubcsa­pata, az újvidéki Vojvodina korábban többször lépett pá­lyára a Zseljeznicsar Boszna ellen. Szeretne a vasutasok min­den mécsén jól játszani, és segíteni őket minél előke­lőbb helyezés eléréséhez. ígéri: ezért mindent meg­tesz. Eddig jó benyomást keltett. H. L. Marlene Ottey már gyereket szeretne Marlene Ottey A leggyorsabb versenyek A valaha volt leggyorsabb versenyt 1971-ben futották: az Olasz Grand Prix volt az Mon­zában, ahol a győztes átlagse­bessége 242,615 kilométer volt óránként. A második és harma­dik helyen a belgiumi Spa-Franchorchamps áll, az 1970-es futamon 241,308-as, az 1968-ason 136,797 átlagot ért el a győztes. Monzán és Spán kívül a na­gyon gyors pályák közé tartozik az angol Silverstone, a német Hockenheim és három olyan versenyhelyszín, ahol ma már nem rendeznek Forma-1 futa­mokat: az ausztriai Österreich­ring, a francia Reims és a német Avus. Verebes József Verebes József, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a régi-új szakvezető az oroszok elleni szerdai (üllői út, 19 óra) világbajnoki selejte­zőn szeretne szívderítő ered­ményt elérni játékosaival.- Ezen az őszön két vb-selej- tező szerepel műsoron. Mire számít?- Pontokban hadd ne tervez­gessek, de az oroszok és Lu­xemburg ellen csakis a győze­lem érdekel. Ugyanilyen szel­lemben vezényelem majd a já­tékosokat a jövő tavaszi erőpró­bákon. Kell a pont, hiszen minél előkelőbb „kosárból” szeret­nénk várni az Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztását, a sorsolást.- Ön valósággal izzik a fut­ballért. Lelkesedése ugyan­olyan-e, mint volt annak idején, 1987-ban, amikor február 8. és július 23. között négy csatán ült a „kormánykerék mögött"? Verebes: „Visszaadni a magyar futball önbecsülését!”- Pontosan ugyanúgy érzem: most nagy szükség van a segít­ségemre. 1987-ben ugye egy, korábban remek eredményeket elért (dicséret érte Szepesi György akkori MLSZ-elnöknek és Mezey György volt szövet­ségi kapitánynak!) válogatott bukott meg a mexikói vb-n. Utána sem az Eb-, sem a vb-se­lejtezőket nem tudta együtte­sünk sikerrel megvívni. Egyre mélyebb régiókba zuhant a fut- ballsport. Kikezdték a játékoso­kat, vezetőket, klubelnököket, edzőket. Manapság pontosan ugyanolyan mélyen vagyunk. Amikor elvállaltam a kapitány­ságot, csakis egy dolog vezé­relt: ebből a mélységből felfelé repíteni a magyar futballt. Nem tűröm, hogy lehajtott fejjel kell­jen járkálnia mindazoknak, akik a futballal valamilyen kapcso­latban vannak ebben az ország­ban. Ez hivatástudatom lé­nyege.-Milyen típusú csapatjáték­kal rukkolnak majd elő?- Modernnel; olyannal, ami eredményt hoz. Ennek számos régi és új eleme is akad. Fölös­leges sorolgatnom, hogy pél­dául a lescsapda, meg ilyesmi - majd meglátjuk szerdán, mire jó ez az oroszok ellen.- Tart ettől az erőpróbától?- Miért tartanék? Három eset, háromféle eredmény van a futballban. Rajtunk múlik, mire visszük. Szerencsés színhelyen játszunk, az Üllői úton remény­kedem abban, hogy telt ház vár bennünket. Én „meghúzom” azt, hogy négy ferencvárosi fut­ballista kap lehetőséget a kez­dőcsapatomban. Hiszem, hogy Lipcseiért, Détáriért, Albertért és Kovácsért kijönnek a Fradi-drukkerek, akik persze ezúttal a nemzeti színekért is hevülnek!- Mióta keretet hirdetett, fo­lyik a „nyilatkozatháború". Hírlik, a verebek csiripelik, több légiós fanyar szájízzel fo­gadta, hogy egyetlen külföldit sem hívott meg az oroszok elleni keretébe!- Nem hiszem, hogy értelme lenne a háborúnak, mert én egyetlen szóval sem mondtam azt, hogy a jövő tavaszi erőpró­bákon nem számítok rájuk. Mindennek eljő a maga ideje. Nem mondok le senkiről. Aki­nek helye, jogos helye van vá­logatottamban, az ott is lesz, higgyék el! Mert hát az őszi két 90 perc során az a feladat, hogy kedvező Eb-csoportbeosztási lehetőséget erőszakoljunk ki, tavasztól pedig kezdődik a nagy munka, mert már ütőképes vá­logatottat kell összekovácsol­nom a magyar futball „krémjé­ből”. Erre szerződtem, ezért mindent meg is teszek. Hiszen 1987-ben is hasonló szemlélet vezérelt. Akkor voltak erők, melyek miatt azután a sikerrel megkezdett úton megálltam, lemondtam. Azt mondtam, az életben nem leszek többé kapi­tány! A szakma becsülete azon­ban megkövetelte tőlem, hogy újra nekivágjak ennek a kényes magaslatnak.- Van-e olyan terve, mint 1987 telén, amikor gondmentes görögországi edzőtáborozásra vitte ki jelöltjeit?- Tervem van, de kérdés, mit tudok abból megvalósítani. Most annyit hadd mondjak el frissiben, hogy októberben, Győrött az olasz Atalantát fo­gadjuk. Megfelelő edzőpartner lesz az itáliai gárda.- Az oroszok elleni keret?- Lényeges változtatást most nem tervezek, a „mostaniakra” számítok, azért is dolgozunk együtt a BKV-pályán. Fejébe szállt a dicsőség? A fenegyerek fenyegetőzik Darnyi Tamás „Az atlétikai világbajnokság szervezői elmulasztották az igazi és gesztus értékű nagy le­hetőséget: a 100 méteres síkfu­tás döntőjében mindkét hölgy­nek aranyérmet kellett volna adni! És ha a jamaicai szövet­ségnek nagyobb a tekintélye, Marlene kapta volna az arany­érmet.” Vagyis Marlene Ottey, a fekete szélvészkisasszony. S aki beszélt, az nem más, mint az élettárs és edző, Stefano Tilli. Érthető, hogy a viharos stutt­garti döntés után az olasz újság­írók kivallatták az ugyancsak híres -jelenleg sérült - vágtá- zót. Tilli a La Repubblicának elmondta, hogy Marlene ke­ményfejű tanítvány az edzőpá­lyán. „Ha mondok neki valamit, nemcsak vonakodva fogadja, hanem rosszul is hajtja végre, csakhogy bizonyítsa, nincs iga­zam. így aztán egyfolytában vi­tatkozunk. Más edző már régen otthagyta volna. Meg is tették, vagy tizen. Én azonban hajtha­tatlan vagyok, üvöltök vele: ad­dig nem megyünk haza, amíg meg nem csinálod úgy, ahogyan kell.” Nyilván ezek után arra is Az első nagy dráma 1953-ban Argentínában zajlott le. Farina Ferrarija elszabadult és 9 nézőt gázolt halálra. Egy év múlva a Német Nagydíjon az argentin Onofre Marimon edzé- > sen vesztette életét. Az 1955-ben Indianapolisban az amerikai Bill Vukovich halt í meg. Az 1958-ban három ver- ' senyző is meghalt versenyen, Franciaországban az olasz Luigi Musso, Németországban a brit Peter Collins és Marokkóban a I szintén angol Stuart Le­wis-Evans hunyt el. Az 1959-es indianapolisi viadalon ketten haltak szörnyet, Unser és Cort- ner. Egy év múlva Belgiumban újra két áldozata lett a vb-nek, Bristow és Stacey. Aztán 1960-ban egy néző is meghalt, amikor Gumey BRM-je kicsú­szott. kíváncsiak voltak, hogy ő miért csinálja, ha folyton veszeksze­nek? „Azért, mert igazi nő - így a válasz. - Mert gyönyörű fel­adat ilyen hatalmas tehetséggel dolgozni.” Tilli szerint a barce­lonai olimpián azért vesztett Marlene, mert helytelenül álla­pították meg az étrendjét, prote­inhiánya volt, a vérképe sem volt megfelelő. Le is vonták a következtetést, most már kéthe­tente vizsgálják az orvosok. Arra a kérdésre, hogy milyen a kapcsolata az edző-élettársnak a folyton veszekedő ver­senyző-asszonyával, Tilli kije­lentette, hogy Marlene otthon mindig megköszöni a tanács­okat és elnézést kér. Hogyan alakul Ottey jövője? „Tény, hogy fáradt. Most már gyereket szeretne, hiszen 33 éves, tehát itt az ideje. Már arra is gondolt, hogy a világbajnokság után vég­leg abbahagyja, de nagyon jó szerződései vannak, sokat ke­res. Majd meglátjuk. Minden­esetre együtt vettünk házat és akkor azt mondta: itt akarja ne­velni a gyerekünket, a mi csalá­dunk szellemében.” A Forma-1 legnagyobb tra­gédiája 1961-ben az Olasz Nagydíjon következett be. Von Trips Ferrarija 13(!) nézőt gá­zolt halálra és a kitűnő német pi­lóta is életét vesztette. Egy pályabíró halt meg 1962-ben a monacói versenyen, s két év múlva, de Beaufort a Német Nagydíj tréningjén. Újabb két év múlva, 1966-ban ismét Németországban Taylor halálát okozta a verseny. 1967- ben Bandini a monacói versenyen veszítette életét. 1968- ban a francia futamon halt meg Schlesser, 1969-ben a Né­met Grand Prix-n Mitter. Az 1970-es holland verse­nyen az angol Piers Courage esett áldozatul. És még ugyan­A válasz postafordultával ér­kezett és csattanós volt: ,jól is néznénk ki, ha teljesítjük kérését, legközelebb valaki azt követeli majd, hogy az anyósa legyen a vonalbíró!” A kifakadás Günter Sanderstől, a Német Tenisz Szö­vetség főtitkárától származik, aki úgy gondolta, még idejében helyre kell tenni a gyereket, ne­hogy a fejükre nőjjön. A követelőző „gyerek”, a 22 éves bonni diplomatacsemete, Marc-Kevin Goellner, a német tenisz új csillaga. Goellnert pár héttel ezelőtt a csehek elleni Da­vis Kupa-mérkőzésen állították be először a csapatba - Német­ország simán kétvállra fektette Csehországot. A fiatalember, a tinilányok kedvence, most, egy héttel a Svédország elleni Davis Kupa-mérkőzés előtt, levelet in­tézett a szövetséghez és köve­telte, hogy edzője, Andreas Ma­abban az évben az olaszországi versenyen meghalt Jochen Rindt, a Forma-1 egyetlen poszthumusz világbajnoka. Az egyik legszömyűbb bal­eset az 1973-as holland futamon következett be. Roger William­son autója felborult és a kiömlő benzin meggyulladt. A sietve érkező tűzoltók sikertelenül próbálkoztak a lángok megfé­kezésével és a tévénézők milliói világszerte egyenes adásban láthatták a fáklyaként lángoló kocsit, hallhatták a szerencsét­lenül járt versenyző segélykérő kiáltásait. 1973-ban Amerikában Ce- vert, majd egy év múlva ugyan­ott Koinigg halt meg. 1975-ben Strommelen Lolája öt nézőt ölt urer, valamint a lelkiállapotát karban tartó két szakember, Christina és Heidemarie Walber legyen állandóan körülötte, ha pedig nem teljesítik a kérését „levonja a konzekvenciákat”. S anderst a levél nem hatotta meg különösképpen, „ha Goellner ki­tart a kívánság mellett, nélküle fogunk játszani” - mondta. Claus Stauder, a szövetség el­nöke több pedagógiai érzéket árult el: „Marc-nak nincsenek tapasztalatai a Davis Kupával. Talán meg kellene neki magya­ráznunk, hogy mit is jelent a csa­patverseny. Nem megy, hogy hirtelen 25 ember ugrál körülötte az ebédnél és az edzésen”. Mi­chael Stich, a csapattárs is bírálta Goellnert, akinek úgy látszik, fe­jébe szállt a dicsőség. Marc „nem engedhet meg magának ilyesmit. Ha edzője jelen akar lenni, váltson jegyet” - így az egykori wimbledoni bajnok. meg, s Ausztráliában Donoghue szerzett halálos sérülést egy edzésen. 1977-ben a dél-afrikai Kya- lamiban egy kigyulladt kocsi­hoz futott a pályán keresztül (!) egy tűzoltó. Éppen az arra ro­bogó Tom Pryce elé lépett, aki elgázolta, s a tűzoltó kezéből ki­eső poroltó olyan erővel vágta fejbe a brit versenyzőt, hogy az is azonnal szörnyethalt. Japánban a nézők közé zuhant Villeneuve Ferrarija 1977-ben két nézőt ölt meg. Egy év múlva Olaszországban a rajt utáni tö­megkarambolban svéd Ronnie Petersson a kórházban belehalt sebeibe. 1982-ben Villeneuve a belga futam tréningjén vesztette életét. Ugyanebben az évben, Kanadában szülei szeme láttára halt meg élete első versenyén Pa­letti. Amikor Jani Sievinen 1:59,50 másodperccel megnyerte a shef- fieldi ÉB-n a 200 vegyest, min­denki előtt világossá vált: Dar­nyi Tamás „megfutamodása” indokolt volt, csak így őrizhette meg nyolcéves veretlenségét. Folyik a vita, sportszerűtlen volt-e a négyszeres olimpiai bajnok húzása vagy sem, de en­nél is fontosabb a kérdés: lezá­rult-e a Damyi-korszak, vagy - ahogyan Széchy mester állítja - Tamás újabb erőgyűjtés után ismét a világ legjobbja lesz.- Mostani gyengébb teljesít­ménye a Barcelonát követő hat­hónapos kihagyással magya­rázható. Sokkal aggasztóbb vi­szont az a forma, amelyet az olimpián mutatott, ahol, ugye, elvben csúcsformában verseny­zett - elemzi a helyzetet Wladár Sándor hátúszó olimpiai bajnok, aki a Damyi-éra előtt vegyesen is országos csúcstartó volt.-Igaz ami igaz, az olipián úgy nyerte a két aranyat, hogy másodpercekkel maradt el az egy évvel korábbi, perthi vb-n elért világcsúcsaitól. Mi történ­hetett vele?- Ne feledje, Darnyi 26 éves, és nagyon régóta úszik az élvo­nalban. Én már huszonkét esz­tendősen kiégtem, lelkileg ag­gastyán voltam, így egyáltalán nem csodálkozom azon, ha az utóbbi időben Tamás sem tud már annyira odafigyelni.- Mit gondol ennek fényében, Darnyi visszaverheti a fiatalok rohamát, legyőzheti mondjuk Sievinent?- Mindenesetre nagyon ne­héz dolga lesz, hiszen egy fiatal úszó - márpedig a finn csak 19 éves -, ha lát maga előtt pers­pektívát, két-három másodper­cet is javulhat évente.- Mit tanácsolna ebben a helyzetben Darnyinak?-Ő abszolút szuverén egyé­niség, magának kell döntenie. Azzal azonban tisztában kell lennie, hogy a jövő évi vb-n már nem ő lesz az elsőszámú esé­lyes. Én, az ő helyében minden­esetre visszavonulnék.- Ön is Széchy Tamás tanít­ványa volt. Véleménye szerint az ő edzői zsenialitása sem se­gíthet ebben a helyzetben ?- Ellenkezőleg. Széchy egyébként sem könnyű ember, de akkor igazán nehéz kijönni vele, ha valakiről megérzi, hogy már lefelé visz az útja. És úgy tűnik, Darnyi most huzamosab­ban lejtőre került. Sz. T. 10 új VDN 1993. SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP Wladár javasolja Darnyinak: Vonuljon vissza! A Forma-1 halottai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom