Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-01 / 238. szám

1993. szeptember 1., szerda aj Dunántúli napló 7 Az izraeli főrabbi a Vatikánban Az izraeli főrabbi szeptem­berben a Vatikánba látogat - je­lentették be Jeruzsálemben. A zsidó vallási vezető találkozik II. János Pál pápával. Izrael ál­lam fennállása óta első ízben kerül sor a katolikus egyházfő és a zsidó állam vallási vezető­jének találkozójára. Nagyjából ugyanabban az időben vatikáni küldöttség utazik Izraelbe, s az izraeli külügyminisztérium tisztviselője szerint e tárgyalá­sok a diplomáciai kapcsolatok felvételét eredményezhetik a zsidó állam és a Szentszék kö­zött. Intelligens irodaházak A hongkongi üzleti közpon­tok egyre tudatosabban törek­szenek sajátos megjelenésük kialakítására, hiszen olyan multinacionális cégeket kell kiszolgálniuk, amelyek igé­nyes környezetben kívánnak irodákat fenntartani. A biz­niszcenterek közül néhánynak nagy fáradságába telt, míg ide­ális munkahelyeket hozott létre - széleskörű szolgáltatásokkal, csodálatos belsőépítészeti megoldásokkal és luxusfelsze­reléssel. Közülük is a legfiatalabb, a Plaza Business Center jó pél­dát mutat arra, hogy miként kell az üzletfeleket kiszolgálni. A 20 000 négyzetméteres terü­let formatervezett bútoraival és csodálatos kávézójával remek környezetet kínál. Huszon- négyórás ügyeletet ellátó több­nyelvű recepció, ultramodern telefonközpont, fordítóiroda várja a partnereket. Szókimondó miniszter Ugyancsak szókimondónak bizonyult Thorbjörn Bemsten norvég környezetvédelmi mi­niszter, amikor Oslóban az NTB hírügynökségnek nyilat­kozva kertelés nélkül megerősí­tette, hogy egy vidéki választási gyűlésen „sz. Jankónak,, ne­vezte brit kollégáját, John Gummert, mondván: „A brit környezetvédelmi miniszter a legnagyobb sz.jankó, akivel életemben eddig találkoztam”. Az eset nyilvánosságra kerü­lése után - mint az APA osztrák hírügynökség beszámolt róla - Nagy-Britannia oslói nagykö­vetsége „sajnálkozását” fejezte ki. Bemsten ezzel szemben nem sajnál semmit. II. Albert, a sokoldalú Egyesek olyan szenvedélyes motorosként ismerik Albert herceget, Belgium új uralkodó­ját, akit időnként meglepett rendőrök állítanak meg. Mások a kötelességtudó és diplomati­kus nagykövetet látják benne a belga külkereskedelem szá­mára. Egy azonban bizonyos: az 59 éves utód határozottan több humort és életkedvet muta­tott eddig, mint zárkózottabb és időnként szomorú bátyja, I. Baldvin. A belga herceg eddig megle­hetősen világi, bonviván életet élt, szenvedélyeinek, az autók­nak, a motoroknak és vízispor­toknak hódolva. Albert Felix Humbert Theo­dor Christian Eugen Maria, Lüt­tich hercege 1934. június hato­dikén született Brüsszelben, Stuyvenberg várában III. Leo­pold és Astrid svéd hercegnő harmadik gyermekeként, s má­sodik fiaként. Gyermekkorára rányomta bélyegét, hogy édes­anyja 1935-ben Svájcban egy autóbalesetben életét vesztette. Albert a németországi Hirsch- steinben járt iskolába, ahová a belga királyi családot az ország 1940-es megszállása után inter­nálták. A háború után Genfben folytatta tanulmányait, s a ne­mes családi hagyománynak megfelelően tengerésztiszt lett. Feladatai révén évek óta járja a világot, szociális és gazdasági problémák iránt érdeklődik, s lelkes környezetvédő. Termé­szetesebben és nyíltabban vi­selkedik, mint bátyja: Albert herceg már kritikus helyzeteket is megoldott egy-egy frappáns szóval, vagy barátságos vállve- regetéssel. Feleségét XXIII. Já­nos pápa beiktatásán ismerte meg, majd 1959 július másodi­kén fényes mennyegzőn esküd­tek egymásnak örök hűséget. Paolát szívesen fogadták Belgi­umban, bár később bírálták is temperamentumáért és a kon­venciók elutasításáért. A házas­párnak három gyermeke szüle­tett: Fülöp 33, Astrid 31, Lau­rent pedig 29 éves. Albert bátyjához hasonlóan hívő katolikus, de állítólag már látták néhányszor Gent vörös­lámpás negyedében motorozni. Házasságát azonban épségben megőrizte, még akkor is, ami­kor feleségével 1970 és 1975 között a brüsszeli királyi palota közelében fekvő rezidenciájuk két különböző szárnyában éltek. (DPA) 1939 szeptember 1-jén támadta meg Németország Lengyelországot, ezzel kezdetét vette a II. vi­lágháború. Képen: A Wermach alakulatai bevonulnak Bydgoszczba. MTI Telefotó Anne Oksanen 23 éves finn szépségkirálynő 1993-ban elnyerte a Lady Universo címet az olaszországi Campone d'Italiaban rendezett szépségversenyen. Ázsia - túlnépesedés Ázsia túlnépesedéséről, an­nak gazdasági, társadalmi és környezeti hatásairól rendeztek nemzetközi szimpóziumot Ma­nilában. A részvevők - minisz­terek, tudósok, gazdasági és pénzügyi szakemberek - egyön­tetűen a hatékony népességkor­látozás mellett foglaltak állást. A tanácskozást szervező in­tézmény, az Ázsiai Fejlesztési Bank álláspontját eképpen fo­galmazta meg Tarumizu Kimi- masza japán elnök: az ázsiai népesség gyors növekedése a természeti erőforrások mérték­telen kizsákmányolásával, a természeti környezet gyors pusztulásával, súlyos foglalkoz­tatási problémákkal és a lakos­ság életminőségének stagnálá­sával vagy helyenként romlásá­val jár együtt. Soknak nevezte a kontinens jelenlegi évi két szá­zalékos népességnövekedését. Hangsúlyozta: a Föld 5,2 milli­árd lakosából közel hárommilli- árd Ázsiában él. Ijesztő lenne, ha a következő 25 esztendőben több, mint egymilliárddal sza­porodna a kontinens lakossága. Ernesto Pemia közgazdász, az Ázsiai Fejlesztési Bank munkatársa ezt megtoldotta az­zal, hogy a túlszaporodás to7 vább mélyíti a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. Azzal érvelt, hogy jobbára a szegény társadalmi rétegekre jellemző a sokgyermekes csa­lád, így éppen a szegény csalá­dok szerény jövedelmei oszla­nak el sokfelé. - Ezáltal - mondta - tovább romlanak a szegény gyerekek esélyei fel- emelkedést nyújtó képzettség megszerzésére. Így a szegény­ség nemcsak öröklődik a követ­kező nemzedékre, hanem rend­szerint még. súlyosbodik is, s a társadalmi felzárkózás még el­érhetetlenebb álom lesz. Anil Deolalikar, a seattle-i Washington Egyetem tanára a nagy szaporulat és a csecsemő- halandóság összefüggéseire hívta fel a a figyelmet. Kijelen­tette: a csecsemőhalandóság 10%-kal, a gyermekhalandóság pedig 21 %-kal csökkenne a tér­ségben, ha az anyák két szülés között mindenkor kihagynának legalább két évet. Mások, köztük Peter Sum- bung, az indonéz Országos Csa­ládtervezési Koordinációs Ta­nács alelnöke, a nagyvárosok elviselhetetlen zsúfoltságának súlyos egészségromboló hatásá­ról beszéltek, és figyelmeztet­tek: a városi lakosság az átla­gosnál is jóval gyorsabban nő Ázsiában, például évi 4,3 száza­lékkal. A jelenlegi tendenciák folytatódása mellett Bangkok, Bombay, Dákká, Dzsakarta, Karacsi és Manila lakossága az ezredfordulóig meghaladja a tízmilliót. A részvevők jó példaként em­legették az ASEAN-tagorszá­gok többségében eredményesen alkalmazott népességkorláto­zást, s úgy vélekedtek, hogy a délkelet-ázsiai térség viszony­lag újkeletű gazdasági sikerei­ben ennek is jelentős szerepe van. Jó példaként emlegették Kína népességkorlátozó politi­káját is, bár maga a kínai rész­vevő, Vu Csing-csun, az Állami Családtervezési Bizottság veze­tőjének helyettese aggályosko­dott. Mint mondta, az ország ha­talmas (1,17 milliárdos) népes­sége, illetve a szülőképes kor­ban lévő nők óriási száma miatt még akkor is igen nagy lenne a népszaporulat, ha az államnak maradéktalanul sikerülne ér­vényre juttatnia az „egy család, egy gyermek” elvét. Az Ázsiai Fejlesztési Bank felhívta a gyorsan növekvő né­pességű, szegény országokat, köztük Bangladest, Indiát, La­oszt és a Fülöp-szigeteket, hogy államilag ösztönözzék, és felvi­lágosító propagandával mozdít­sák elő a családtervezést. Az Ázsiai Fejlesztési Bank elnöke a tanácskozás végén, a felszólalásokat összegezve, ki­jelentette: Ázsiában még évti­zedekig a fejlődés központi kérdése marad, hogy a túlnépe­sedett országok képesek lesz­nek-e eredményes népességkor­látozó politikát folytatni. Barta György A hajsza folytatódik Lehet-e még egyáltalán re­mélni, hogy a náci háborús bű­nösök bíróság elé állíthatók. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság egyöntetű határozattal felmen­tette Ivan Demjanjukot, a 73 esztendős nyugalmazott cleve­landi autószerelőt, akit halálra ítéltek, mert úgy vélték, hogy ő volt „Iván, a rettenetes”, a treb- linkai haláltábor gyűlölt hóhéra. Múltja ezzel ugyan nem tisztá­zódott véglegesen, de az bebi­zonyosodott, hogy az eredetileg ellene felhozott vádak más személyt illetnek, azt pedig még nem döntötte el az izraeli kor­mány, megvádolja-e Ivan Dem­janjukot kevésbé súlyos, de esetleg hitelesebben bizonyít­ható vétkekkel. Demjanjuk esetében, s az idő múltával ez mind gyakrabban előfordul, a tévedést az idős ta­núk megbízhatatlan memóriája okozta. Iván, a rettenetes ugyanis utoljára 1945-ben volt látható, amint kilép egy horvát­országi bordélyházból, s azóta bizony igyekezett elkerülni mindenkit, aki előző életében ismerte. A Demjanjuk ügy a ná­civadászok számára ilyenfor­mán veszélyes precedenssé vált. Bebizonyosodott, hogy a kon­centrációs táborok egykori fog­lyainak vallomása, melyet per­sze mindig a hajdani hóhérok megbüntetésének szándéka ve­zet, nem mindig megbízható. Ivan Demjanjukot legalább öten vélték felismerni, mint Ivánt, a rettenetest, de az azonosítás hi­básnak bizonyult. Ezt a körül­ményt magától értetődően ki fogják használni azok, akiket a jövőben állítanak bíróság elé. A náci háborús bűnök hivatá­sos üldözői, mindenek előtt a los angelesi Wiesenthal köz­pont, éppen ezért megkettőzött erőfeszítéssel próbálnak ezek­ben a hetekben eredményre jutni. Elsődleges feladatuknak tekintik, hogy megtalálják az igazi treblinkai rémet, akiről most úgy tudják, a jelenleg 82 esztendős Ivan Marcsenko volt, akit szintén Horvátországban vesztettek szem elől a háború végén, s feltételezik, hogy jelen­leg is a volt Jugoszlávia terüle­tén tartózkodhat. Ez persze nagy nehézséget okozna, mert a mai délszláv káosz nem éppen alkalmas valakinek a felderíté­sére. A Wiesenthal-központban mindazonáltal úgy vélik, hogy a helyzet nem kilátástalan sem Marcsenko, sem a többi né- hányszáz még nyilvántartott háborús bűnös esetében. Mi több, a Szovjetunió összeom­lása, az ottani archívumok megnyitása új bizonyítékokkal szolgálhat csakúgy, mint a két Németország egyesülése, mi ál­tal a volt keletnémet dossziék is rendelkezésre állnak. A hajsza a nácik után tehát folytatódik. A soron lévő cél­pontok közül Marcsenko után a legfontosabb Alois Brunner, aki szintén 80 körüli lehet, ha még életben van, 128 ezer zsidó de­portálásáért felelős Áusztriából, Franciaországból, Görögor­szágból és Szlovákiából. Állító­lag sok éve él már Georg Fi­scher néven Szíriában. Ä hí­resztelések szerint az izraeli tit­kosszolgálat, mely nem nagyon válogat a módszerekben, egy alkalommal küldött neki egy csomag robbanóanyagot, mely négy újját szakította le. Az utóbbi időben ismét megerősí- tetlen hírek keringenek halálá­ról. Nagyobb az esély a Francia- országban „emberiség elleni bűncselekmények” elkövetelé- sével vádolt 78 esztendős Paul Touvier bíróság elé állítására. Touvier hét zsidó túszt gyilkolt meg Lyonban 1944-ben. A francia hatóságok vagy húsz­éves habozás után a következő hónapokban döntenek ebben az ügyben. Ugyancsak saját nevén él Edinburghban Antanas Ge- csas, aki állítólag 15 ezer litván és belorusz zsidó elpusztításá­ban segédkezett. Az ő esetében a brit kormánynak kell meg­hoznia a döntését arról, bíróság elé állítható-e a meglévő bizo­nyítékok alapján, Gecsas 77 éves. Hasonló huzavona közepette folyik a Kanadában élő magyar származású Finta Imre Ugye, s bizonytalanság övezi a 74 esz­tendős New York-i sültkrump- liárus - Jack Reimer sorsát is. Finta Magyarországon műkö­dött közre deportálásokban, Reimer a lengyelországi traw- niki koncentrációs tábor őre volt. Ő maga nem végzett ki embereket, de bevallotta, hogy sorozatot eresztett egy ötven zsidó tetemével teli tömegsírba, hogy végezzen az esetleg még életben maradottakkal. Simon Wiesenthal, a los an­gelesi központ vezetője, aki ta­lán a legismertebb és legkövet­kezetesebb „nácivadász” a vi­lágon, maga Bécsben él, s az egész világra kiterjedően irá­nyítja a háborús bűnösök felku­tatását. Minthogy ő maga is 84 esztendős, egyre gyakrabban te­szik fel neki a kérdést: meddig folytatja még? Legutóbb a Time magazin tette fel neki ezt a kérdést, ép­pen a Demjanjuk-ügy kapcsán. Wiesenthal nem tűnt borúlátó­nak. Szerinte a vétkeseket még mindig nem késő az igazság­szolgáltatás elé citálni, bár hoz­záteszi: nem ez az egyetlen célja. „Ezeket a bűnöket amúgy sem lehet adekvát módon meg­torolni!” „Annak, amit csinálok, figyelmeztetésül kell szolgálnia a holnapi gyilkosok számára ar­ról, hogy soha nem pihenhetnek meg békében.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom