Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-04 / 241. szám

1993. szeptember 4., szombat aj Dunántúli napló 11 Amerikai levél - itthonról Tanulom Magyarországot, avagy ami nem anyagiakon múlik Susan Delaney autószervi­zében, ahová időnként kocsin­kat elvittük, a munkafelvevő szobája felett a következő fel­irat állt: „Munkatársunk csak az lehet, aki a kiválasztási in­terjú során két perc alatt mi­nimum négyszer mosolyodik el..Miért ennek a mondat­nak kellett szembe jutnia, ami­kor hosszú amerikai tartózko­dásunk élményeit össze aka­rom foglalni? * Talán hiányzanak a meg­győződés nélkül megelőlege­zett mosolyok, vagy éppen- hogy a „keep smiling” itthoni kényszerére ismerek rá? Még nem tudom magabiztosan el­dönteni, hogy az itthoni látsza­tok és a mögöttük meghúzódó valóság milyen kapcsolatban vannak egymással. Mert sok­helyütt a könnyedség, európai külsőségek, egy amerikai át­lagpolgárt is meglepő jómód tüntető jelei fogadnak. Éppen ezért inkább meghökkentenek a nyomor váratlan képei, me­lyeket legutóbb még Új Me­xikó kukoricaföldjein láttam. Az igyekezet és hozzáértés szokatlan élményével barát­kozom, de bizonyos, hogy nem fogom már megszokni a rossz működéseket tunyán bámuló alkalmazottak látvá­nyát, a még mindig legyőzhe­tetlen bűzt és mocskot a mel­lékhelyiségekben, a becsa­pásra irányuló készséget a szolgáltatások majd mind­egyikében. Izgalmas ez az itt­honi „kaland”, és milyen jó, hogy nem kívülállóként éljük át. Nem kellene túlságosan nagy feneket keríteni a dolog­nak. Elmenni, visszatérni: a modem ember mindennapos élménye, ha élményt tud egyáltalán jelenteni a sok cél- szem hely- és irányváltozta­tás. És, ha már nem élmény, akkor az összeméréseknek egyre kisebb szerepük van az életminőségek meghatározá­sában. Bizonyíthatóan kie­gyenlítettebb feltételek között élünk itt és ott, lényegében egyformán mindenütt. A von­zónak kitüntetett vagy drámai különbségek pedig még úgyis sokáig a helyükön maradnak és ezért van még valamennyi kis esélye a „felfedezőnek”. Számunkra a visszatérés után inkább az jelentett felada­tot, hogy megtanuljuk hasz­nálni az időközben itthon meggyökerezett „közérthető” Amerikát, a kommersz fo­gyasztási rituálék időleges hi­ányai ellenére is jobban ismert Magyarországon. Mert más világot találtunk itt másfél év elteltével. És nem minden a forma! Sokan még hitetlen- kedve csóválják a fejüket: az nem lehet, hogy ott nem „jobb, gazdagabb”, mégke- vésbé lehet, hogy nálunk is „megvan, működik”, hogy itt is akad kínálat és jó minőségű eligazítás, hogy van készsé­günk, adottságunk modem fo­gyasztásra is, vagyis, hogy „Amerika itt van”. Még csak javaival és nem követelmé­nyeivel. Ötven év után bajos eltiltani ezt az országot a „kandírozott mandarinzse- lésszínű áramvonaltól”. Sok magyarban fedezem fel úton-útfelen a klasszikus ame­rikai erények foglalatát: „bol­dogulni” segítség nélkül, ma­gunkra hagyatkozva. Nfr Rettentően félek az általá­nosításoktól. De mi egy szeré­nyebb, értünk működő Ame­rikában éltünk, ahol sokkal kevesebb külsőség „hangolt” bennünket, mint itthon, ahol csak most kezdenek működni azok az intézmények, társa­dalmi technikák, melyek egyensúlyát az amerikai de­mokrácia garanciájaként érté­kelhettünk. Hogy a képmuta­tás is része a harmóniának, azt bizonyosra vettük. De itt a gyűlölet miatt borúsak az áb- rázatok... A formák most felálló igényes rendje itthon is azt a benyomást kelti, hogy a progesszióra nem szűnt meg figyelni a magyar társadalom. Kisebb dolgokban alkotott már tökéleteset, és olvasha­tunk az apró jelzésekből. Ma ötezer amerikai fiatalember él együtt velünk, dolgozik és ál­talában élvezi, szereti orszá­gunkat. És ma már tudunk be­szélni is velük! Ha meghatározható a „haza” helye, ha még van késztetés oda visszatérni, ak­kor egy közhelyszerű gondo­latmenetben összefoglalható minden, ami az utas észjárást jellemezheti. Kint az azonosu­lás hajlamától vagy kénysze­rétől függően válik fokozottan kritikussá az ember a külföldi viszonyokkal szemben. Visz- szatérve ugyanezek a véle­ményalkotást meghatározó motívumok az éppen elha­gyott alkalmi pátriát kénysze­rítik kritikusabban kezelni. Az elsőként feltett kérdések az itthoni változásokkal füg­genek össze. Érezhető-e egyáltalán a változás, van-e valami, ami másfél év után ha­tározottabban bemérhető, mint korábban? Lelkesen jöttünk haza, és annyi bátorságot, energiát, rég látott humort ész­leltünk, hogy a válaszok elő­jele nem lehet kétséges. De ez még csak hangulat. Egyéni, személyes értelemben lega­lább annyi változást kellet re­gisztrálnunk, mint tágabb tár­gyi vagy szociális környeze­tünkben. Látásunkat itt és ott is az ha­tározta meg, hogy környeze­tünk, társaságunk az alsó kö­zéposztály. Egy kis egyetemi városban éltünk, valójában tá­vol mindattól, ami az USA-t a képzettársításokban jellemez­heti. Kicsiny tulajdonok, nem bombasztikus teljesítmények. A „hétköznapiság örömeivel” dúsan töltve. Ebben a társa­dalmi közegben zökkenőmen­tesen képviselhettem mindazt, mit itthon is képviselek. De most, itthon, azt hiszem, el­kezdhetem újrafogalmazni, amit minderről gondolnom Amerika után másként kell. Nf Találkozom a megrögzött sikerképtelenség hangulatá­val, a „kívülről és felülről” meghatározottság lelkűidével. Ez újra ismerős. És a patópál- ság is. Biztos vagyok abban, hogy mindenbe vissza lehet szokni. De az első élmények? Kedélytelen, mosolytalan fennsőbbségek még sok he­lyen. Visszatetsző a sok ácsorgás. A pultok mögött meglehetősen nagyszámú ér­dektelen ember unatkozik, miközben koszosak az abla­kok, szemetes az elárusítótér, tanácstalanul totyog a vásárló. Mi ott kint elszoktunk a mű­ködésre képtelen szerkezetek­től, automatáktól, telefonok­tól. Elszoktunk attól, hogy itt­hon mindent csak munkaidő­ben lehet elintézni, és, hogy ez korántsem egyszeri gyakorla­tot jelent. Szokatlan lett a he- nyeség a szolgálatban, tolako­dás a részvételben, a kézle­gyintéssel elintézettnek vélt ügyek, az adott szó hiteltelen- sége, a nyilvánvaló hajlam a semmibevevésünkre. Az átné­zések. A funkciók félreértése. Hogy kevés a jó könyvtár. Több, mint furcsa, ha kiállí­tásmegnyitón akármilyen iz­galmas zene fojtja az emberbe a szót, és azt nem lehet tenni csupán, amire ez az intézmény létrejött: kollegákkal beszél­getni. A halott barátra emlé­kező gyülekezetét egy órán át várakoztathatja meg művé­szeti guru, a barátok meg tü­relmesen várnak. Más bará­toknak váratlanul és előkészí­tetlenül küldhet a „porta” se­lyemzsinórt. A nyilvános köz­lésmódok balladai homályt árasztó és terjengős nyelve­zete sem változott sokat. For­gatom a rádió keresőgombját, alig akadok izgalmas, jó ze­nére. Ma még nem tudom hallgatni a magyar könnyűze­nei adásokat. N* De tetszik az igényesség. Abban a gazdasági depresszi­ótól sújtott államban, Pennsylvaniában, ahol éltünk, bizony, többnyire rossz és öreg autókon járnak az embe­rek. Többnyire dohos fahá­zakban laknak, egészségtele­nül táplálkoznak. A magas rá­tájú munkanélküliség már régóta az „éppenhogy megélni valahogy” kényszerprogram­jait hangosította ott fel. Színe­sen, látszatokkal teli amerikai módon, de ez a lényegen nem változtat. Magam is, mint so­kan mások, egy kiszolgált, új korában is olcsó tajvani számí­tógéppel dolgoztam, melynek „felsőbb” kapcsolatait az or­szágos és nemzetközi hálóza­tokhoz valamikor tíz évvel ez­előtt alakították ki. Környeze­temben komolyan mérlegelték egy-egy állóeszköz beszerzése esetén a befektetés és visszaté­rülés arányát. El kellett szá­molni a fénymásolt kópiákkal és telefonhívásokkal. Majd­nem mindenütt szerénységgel és takarékosságra törekvéssel találkoztam. Itthon a magabiztos, infor­máltsággal is sokszor alátá­masztott igényesség képei kápráztatnak el. Az USA-t pa­zarlónak mondják. Meg kel­lene találni a mi speciális pa­zarlásainkra is a pontos minő­sítést. Tetszik itthon a renge­teg remek autó. Kevésbé, hogy közlekedni csak perma­nens szabályszegések árán tudnak velük a meglepően - az USA-hoz képest is - jó, de keskeny utakon, melyek men­tén gombamódra szaporodtak el a gyönyörű benzinkutak. A köznapi és szabadidős visele- tek szemléje alapján akár újra az USA-ban érezhetnénk ma­gunkat. De nem tapasztalunk mást az édességekkel, élelmi­szerekkel kapcsolatban sem. Italt, híradástechnikai vagy konyhatechnikai eszközt gaz­dagabb kínálatban látunk az itthoni boltokban, mint az Ál­lamokban. Itthon töménytelen számítógéppel találkoztam, amit alig használnak, vagy írógépfunkciókra alacsonyí- tottak le. Pazarlás. N^ Barátaimmal alig tudok ta­lálkozni. Mindegyiknek „vál­lalkozása van”, nekem még el­fogadhatatlanul idegen dol­gokkal foglalkoznak és kizsi­gerelik magukat. Csupán csak azért, mert mi a régi munkahe­lyünkre, tennivalóink köze­pébe érkeztünk, kicsit magá­nyosak lettünk. De hisszük, hogy a legjobb könyveket hoz­tuk haza és tudjuk, hogy eze­ket még el kell olvasnunk, hogy lemezeinket végig kell hallgatnunk, apró tapasztalata­inkról hosszasan kell beszél­getnünk, és bele kell magun­kat vetni a koncertek, filmek, hallatlanul izgalmas magyar irodalom és képzőművészet világába. Vaughn, Sarah és Richard is azt mondják, amit mi. Pécs figyelemreméltó vá­ros. Amerikán túl már és mégis . . . Megpróbálunk mo­solyogni . Aknai Tamás Csoda Zengővárkonyban A népművészet mestere: Töttös Sándor Férfiembert ritkán látni szö­vőszék mellett, Zengővárkony­ban azonban ez a csoda is meg­történhet. Töttös Sándor, a helyi Hagyományőrző Egyesület művészeti vezetője gyönyörű szőtteseinek elismeréseként kapta meg „A népművészet mestere” kitüntető címet. Az oklevelet és a vele járó plakettet felesége, Hevesi Éva vette át augusztus 19-én, a Néprajzi Múzeumban, mivel a kitüntetett tánccsoportja és zenekara élén éppen olaszországi vendégsze­replésen vett részt. Aki felkeresi a híres zengő- várkonyi tájházat, nemcsak a régi épület és a régi bútorok, a viselet szépségében gyönyör­ködhet, hanem megakad a szeme a csodálatos zengővár- konyi szőtteseken is, melyeket évtizedekkel ezelőtt szőttek a falu asszonyai. Vásárolhat is ezekből, mivel a tájházban ma is csattognak a vetélők, a szö­vőszékeken most is csodálatos textilek készülnek - Töttös Sándor tervei alapján, Ördög Béláné és Horváthné keze nyomán. Pár éve 170 mintát vitt zsűri elé, ezek közül negyvenet elfogadtak, a többit háromé­vente kell zsűri elé bocsátani.- Édesanyámtól tanultam, amit tudok - mondja a kitünte­tett. - Gyerekkoromban ott állt nálunk is a szövőszék a kony­hában, és ha édesanyám felállt mellőle, én kézbevettem a veté- lőt, és belevittem egy-egy szálat a mintába. Aztán úgy alakult az élet, hogy a családunk kuláklis- tára került, én a pécsváradi sajt­üzembe mentem, a tejiparban dolgoztam huszonhárom éven keresztül. Szakközépiskolai végzettséget szereztem, éltem a magam életét, aztán a falunk egykor tanítója, Császár János 1972-ben újraalakította a zen- gővárkonyi népi együttest az egykori Gyöngyösbokréta em­lékére. Mi is tagjai lettünk a fe­leségemmel, majd a tanító úr betegsége miatt reám szállt az együttes. Aztán 1978 márciusá­ban a pécsváradi Fülep Lajos Művelődési Központ munka­társa lettem, s itt ültem újra a szövőszék mellé. Borbély Jolán néprajzkutató figyelt fel az első munkáimra, amelyek nem vol­tak éppen hibátlanok, ő azonban biztatott, foglalkozzam a do­loggal. Hosszú évtizedek után, már felnőtt fejjel tért vissza a gyer­mekkorban megismert foglala­tossághoz Töttös Sándor. Pár év múlva, 1984-ben Szekszárdon, az országos szőttespályázaton elnyerte munkáival a sárközi nagydíjat, 1985-ben az országos első díjat a SZŐ VOSZ kézmű­veskiállításán, a következő ilyen alkalommal az országos második díjat, majd 1987-ben a Gránátalma-díjat. További or­szágos első díjak, majd a „Népi iparművész” kitüntető cím el­nyerése következett.- A legrégibb motívumokat szövöm meg, a rozmaringost, a tikszemest. Egyszer rendeztünk itt egy szőtteskiállítást mintegy 200 darabból, amit öt család adott össze. A 200 között nem volt két egyforma minta. A szekrény Töttöséknél most is tele van szebbnél szebb dara­bokkal. A legrégibb egy feketé­vel szőtt asztalterítő, amit akkor raktak fel, amikor halott volt a háznál - ez a századfordulóról való, a dédmama készítette, s ilyet szőtt gyászistentiszteletek alkalmára a dédunoka a helyi templom úrasztalára, amellett, hogy szőttesekkel látta el a zen- gővárkonyi, a nagypalli és a pécsváradi református templo­mokat is. A zengővárkonyi textilek jel­legzetessége az egyszerűség. Az itt élő református magyarok népi kultúrájuk szerint a Sár­közhöz tartoznak. Itt azonban nehezebb volt az élet, mint a gazdag Sárközben, és az itt szőtt vásznak is egyszerűbbek, visszafogottak lettek. Itt a piros, a fehér, a fekete mintákat szőt­ték, Deesen kéket, zöldet és a piros különböző árnyalatait. Kenderből és lenből dolgoztak, a kettőt együtt szőtték, s az ilyen darabok mintáit addig le­hetett látni, amíg ronggyá nem foszlottak. A kender akkor lett szép, ha teleholdkor áztatták a következő teleholdig. Noha úgy tartották, a hold is fehérítette, hófehér színét a napon nyerte el, mikor 8-10 napon át locsolták s szárították újra. Még a háború után is az asszonyok látták el maguk szőtte fehér- és alsóne­művel a családot. A munkaru­hának valót kékfestőhöz viték, s az is otthon készült, akárcsak a téli ruhának való keder- és gyapjúkeverék. Ma már messze földről kell beszerezni az alap­anyagokat. Zengővárkony 400 lelkes falu, valóságos kincsestára a szépségeknek. Az északra nyúló hűs völgy, a falu fölé bo­ruló gesztenyés, a református templom méltóságteljes falai, s mögöttük a Fülep nagytiszteletű úr emlékét őrző kis múzeum, a klasszicista parasztportán tizen­egy éve megnyílt tájház csak keret ahhoz, amit az itt élő em­berek, például a tojáshímző Bognár Jánosné is megtestesí­tenek. ízes várkonyias beszé­dük, dalaik, zenéjük, amit re­zesbanda ad elő, dalaik, táncaik, pazar ruháik sok embert elgyö­nyörködtettek Európa-szerte. Ezen értékek életben tartásában jó két évtizede kiemelkedő sze­repet játszik Töttös Sándor, akinek ezt a szerepét is elis­merte a most kapott díj. Csak remélhetjük, hogy a körülötte felnőtt fiatalok közül is lesz majd, aki hasonló szeretettel és értéssel élteti majd Zengővár­kony hagyományait. Gállos Orsolya Osztrák-magyar operagála Budapesten Német- és francia-magyar gálát is terveznek A Magyar Állami Operaház színpadán tartják meg október 9-én este 7 órától a Budapesti Operabarátok Egyesületének díszhangversenyét: az osztrák­magyar operagálát. A rangos kulturális esemény­fővédnöke Erich Kussbach, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Az operagála rész­letes programját csütörtökön ismertették a sajtó munkatársai­val. Elhangzott: a kétrészes gála­műsorban fellép Airizer Csaba, Peter Dvorsky, Gáti István, Gonda Anna, Hamari Júlia, Kincses Veronika, Kelen Péter, Andrej Lancov, Melis György, Molnár András, Rost Andrea, Kurt Rydl, Guiseppe Taddei, Tas Ildikó, Ulbrich Andrea. A karmesterek Lamberto Gardelli, Peter Maag, Medveczky Ádám és Kovács János lesznek. A mű­sort Kerényi Miklós Gábor ren­dezi. Az operagálával a Budapesti Operabarátok Egyesületének egyik fontos célja a magyar operaélet támogatása hangsú­lyozta Külkey László, az egye­sület elnöke. A műsorban fellépő magyar művészek lemondanak gázsi­jukról az Operabarát Alapítvány javára, a külföldi művészek pe­dig jóval kisebb tiszteletdíjjal is beérik annál, mint amit saját hazájukban felvennének. Kül­key László elmondta még: a kü­szöbön álló rendezvény immár az egyesület harmadik díszhag- versenye lesz. További terveik között szerepel egy német-ma­gyar és egy francia-magyar operagála megrendezése. A gá­laműsorra a jegyek 500-tól 6 ezer forintig terjedő áron kapha­tók, valamint 14 ezer forintért adják a műsort követő vacsorára szóló belépőket. A jegyek szep­tember 10-étől már kaphatók az Operaház szervezési osztályán. Nemzetközi repülőfilm­fesztivál Veszprémben Saint-Exupery Nemzet­közi Repülőfilm-Fesztivált rendeznek szeptemben 4-9 ig Veszprémben a Helyőr­ségi Művelődési Klubban. A nemzetközi megméret­tetésre 20 alkotással pályáz­tak magyar, osztrák, angol és izraeli filmesek; legtöb­ben dokumentum filmet küldtek, néhányan reklám- filmmet. A repülöfilm-fesztivál névadója Ántoine de Saint- Exupery, aki a Kis herceg írójaként és pilótaként is nemzetközi hírnevet szer­zett. Légifotó gyűjteménye, amelyet Párizsban őriznek, egyedülálló. Ebből a külön­leges anyagból is láthatnak majd dokumentumokat az érdeklődők, a névadó tiszte­letére ugyanis emlék kiállí­tást rendeznek a fsztivál al­kalmából. ♦ * i 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom