Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-29 / 266. szám
1993. szeptember 29., szerda üj Dunántúli napiö 5 Saját magának adott vért „Békaugrásos” autotranszfúzió a pécsi traumatológiai klinikán Nincs egy hónapja, hogy hírül adtuk: a Megyei Vértranszfűziós Állomás és a pécsi 400 ágyas klinika autotranszfúzió bevezetését tervezi. Akkor még nem volt eldöntve, hogy melyik klinikán lesz az első ilyen esemény. A traumatológiai kezdte. Kissé átalakult a társalgója tegnap, erre az alkalomra. A közepén hófehér betegágy, mellette a transzfúziós állvány, a műszeres asztal. Az ágy körül orvosok, asszisztensek. Részben a vértranszfúziós állomás, részben a traumatológiai klinika munkatársai. Most folynak azok a kötelező vizsgálatok, amelyek megelőzik a vér levételét. Akit vizsgálnak, dr. Bencze Andrásáé, keszthelyi beteg. Csípőprotézis beültetése előtt áll. Október 13-án műtik. Már másodszor. Két évvel ezelőtt a bal csípőjét operálták.- Akkor is kaptam vért, most is biztosan szükség lesz rá - mondja. - Amikor meghallottam a lehetőséget, hogy saját magamnak előre adhatok vért, megörültem neki. Egyetlen dolog nyugtalanított, hogy vajon elég egészséges vagyok-e hozzá. Most már tudom, hogy igen, hiszen másodszor jöttem. Az autotranszfúzió ismert módszer, de eddig Pécsett különböző feltételek hiányában még nem alkalmazták.- Mi több okból favorizáljuk e módszert - mondja dr. Zadra- vecz György docense. - Rendszeresen vannak olyan programozott műtéteink, amelyek vérigényesek. Köztudott, hogy csökken a véradók száma, kevés a vér, fel kell készülnünk ezekre a műtétekre. Ha a beteg a saját vérét kapja vissza, sokkal kisebb a valószínűsége a transzfúziós szövődménynek, tehát biztonságosabb a beavatkozás. Ugyanakkor bizonyos fegyelemre is szorít bennünket, hisz az utolsó vérvételtől számítva napokon belül meg kell operálnunk a beteget, mivel a levett vér egy bizonyos ideig tárolható. Az úgynevezett „békaugrásos” autotranszfúzió lényege, hogy a beteg a második és a harmadik alkalommal nem csak adja a vérét, hanem vissza is kap egy-egy egységnyit. Mint dr. Kerekes Endre, a Megyei Vértranszfűziós Állomás vezetője és dr. Bognár Zoltánná adjunktus elmondták, az állomás rendszeresíteni szeretné az autotranszfűziót. Készséges partnerre találtak a traumatológiai klinikában, s várhatóan a közeljövőben az orthopédiai klinikán is elkezdődhet az autotranszfúzió. T. É. Ha a beteg a saját vérét kapja vissza, sokkal kisebb a valószínűsége a transzfúziós szövődménynek, tehát sokkal biztonságosabb a beavatkozás Fotó: Löffler Gábor Egy éve várja a nyeremény autót Az Imperial Casino és az Origó Kft. is a másikat okolja Mezőgazdasági összeírást tartanak Az adatszolgáltatás kötelező Tavaly nyáron a pécsi Imperial Casino vendégeinek játékot hirdetett: a belépőjegyek alapján egy Renault Clio személyautót sorsolnak ki. Közjegyző és népes vendégsereg előtt október 23-án este tíz órakor Gru- bics Mártonná pécsváradi lakosnak kedvezett Fortuna. Azt hinné az ember, már meg is unta a hölgy a nyereményautóját ... Grubics Mártonná azóta kergeti a szerencséjét, nem kapta meg a Clio-t. A Schilling Casino és a pécsi Renault Origó kft. által kötött megállapodás felbomlott, autó nincs. Mindkét fél a másikra mutat, hogy az ő dolga a kocsit biztosítani a nyertesnek. A pécsváradi vállalkozó hölgy ezt megunta és jogorvosAz angol Konzervatív Párt négy politikai szervezője tartózkodik jelenleg hazánkban a Magyar Demokrata Fórum vendégeként. Kedden a pécsi MDF-irodán is látogatást tettek, majd sajtótájékoztatót tartottak. Ez utóbbi azért is külön érdekesnek számított, mivel a vendégek néhány nappal ezelőtt még Lengyelországban voltak mint a parlamenti választások megfigyelői és a lengyel konzervatívok tanácsadói. Goeffrey F. Harper, a konzervatív pártközpont csoportvezetője, Jeremy C C Maddocks sajtó- és médiafelelős, Peter McAfee politikai szervező és Richard English gazdasági szakembere azért jöttek Magyarországra, hogy átadják tapasztalaikat az MDF választási sikerének érdekében. Elöljáróban elmondták, hogy a Konzervetív Párt eszmetársának tekinti az MDF-et. A demokráciában minden demokratikus pártnak számolnia kell azzal, hogy időről időre választási hadjáratban kell részt vennie, és erre úgy szabad csak felkészülni, hogy nyerjenek. Természetesen, vereség is előfordulhat, de ez nem jelenti azt, hogy majdan ne lenne egy újabb, következő alkalom, ahol bizonyítani lehet. Tehát a kampány jószerével folyamatos. Nagy-Bri- tanniában a Konzervetív Párt az elmúlt négy választáson győzedelmeskedett, jelenleg a parlament 651 mandátumából 334 a konzervatívoké. A lengyel választások tapasztalatait leszűrve az angol politikusok számára az a saját praxilásért a Pécs Városi Bírósághoz fordult. Tegnap délután tárgyalták az ügyet. Kiderült, Grubicsné a sorsoláson nem kapta meg a Casino előtt kiállított kocsi kulcsait. Az Imperiál vezetői kérték, hogy néhány nappal később jelenjen meg - háziünnepség keretében vegye át nyereményét. Hiába érkezett a család pontosan, nem foglalkoztak velük. Annyit a tudomásukra hoztak, a következő nap átvehetik a gépkocsit a Renault Origó kft.-nél. Másnap a pécsi kft.-nél közölték, hogy a bemutatott kocsi nem egyezik a nyereményautóval. Arra még várni kell. A hónapok teltek, a nyertes egyre keserűbb szájízzel, hiábavalóan sukból már rég ismert elmélet látszott beigazolódni, miszerint egy szabad választás alkalmával az a párt győz, amelyik a legszélesebb rétegekben tudja magát „eladni”. Ez az „eladás” persze, kemény munka eredménye kell legyen, mint ahogy a demokrácia maga is az - szögezték le. Ha csodálkozunk azon, hogy a közismerten katolikus, és a kommunista rezsimmel mindig is elégedetlenkedő lengyelek most mégis mért a baloldalt választották, akkor azt kell látnunk, hogy a sok keresztény érzésű embert is befolyásolhat egy jól szervezett szocialista párti kampány, ha a kereszténydemokrácia csak vélt babérjain ücsörög. A politikában ugyanis- és erről a szigetországi konzervatívok meg vannak győződve - semmi sem történik véletlenül. A kampány szervezésének elégtelenségeire is jól rávilágított az a kissé még most is hitetlenkedve említett példa, hogy voltak pártok, akiknek az utolsó napokban kifogyott a plakátjuk, és képtelenek voltak újakat beszerezni! Kétségtelen- ez is elhangzott, mintegy mentve a helyzetet -, hogy 200 év gyakorlatával a hátuk mögött az angoloknak meg kell érteniük egy két-három éve bontakozó demokrácia kezdeti nehézségeit. A jövő év első felében esedékes magyar választásokról szólva kiemelték, hogy jó esély van egy alapos választási kampány előkészítésére, s bíznak benne, hogy partnerük, az MDF a lehető legjobban fog szerepelni - tanácsaikkal felvértezve. reklamálja a gépkocsit. Dr. Sep- rűs Zoltán, a Schilling Casino képviselője a tegnap a tárgyaláson elismerte: a hölgy nem kapta meg az autót, de erről az Origó kft. tehet. Levelekre hivatkozva jelentette ki, hogy a pécsi kft. mást ígért a hölgynek és mást az Imperial Casinoval kötött szerződésben. A tárgyalásra meg sem hívták az Origó kft. képviselőit. Érdeklődésemkor Kis Varga István az Origó kft. tulajdonosa is szerződésszegést emlegetett, amelyet feléjük nem teljesített a Schilling Casino. Reméli, a következő bírósági tárgyaláson papírokkal igazolhatja, hogy a nyereményautót a Casinpnak előbb meg kell vennie. Á. E. A jegybanki alapkamatemelés nyomán az OTP ez idő szerint sem a betétek, sem a hitelek kamatait nem tervezi szélesebb körben emelni. A lakossági folyószámlán lekötött betét után azonban október 26-tól többet fizet a bank. Az emelkedés kamatprémium formájában történik, vagyis az OTP a betéti ösz- szegtől függő mértékű „prémiumot” fizet ügyfeleinek. A kamatprémium 100 ezer forint felett 1 százalék, 500 ezer forint felett 1,5 százalék, 1 millió forint felett 2 százalék. Controll: csőd A Controll Rt. keddi igazgatósági ülésén a testület tagjai úgy döntöttek, hogy hamarosan értesítik a Cégbíróságot arról, hogy a csődegyeztetés nem sikerült. A társaság kérni fogja a cégbírótól a felszámolást, mivel áthidalhatatlan az ellentét a Controll teljesítőképessége és a nagyhitelezők igénye között. A július közepén megkezdett csődeljárást azért indították meg, mert addigra 1,1 milliárd forintra nőtt a Controll hiteleinek állománya, miközben a cég forgalma márciusig csupán néhány száz millió forintos volt. Nem csak a hangulat fokozása, a közös szórakozások finanszírozása, de főként a szakképzés javítása, az egyetemi tradíció ápolása, valamint az elhelyezkedési lehetőségek bővítése a célja az idén júniusban 20 pécsi közgazdász hallgató által létrehozott Ifjú Közgazdászokért Alapítványnak. Az alapító okirat értelmében a szervezők felkarolják azokat a hallgatói kezdeményezéseket, amelyek a kar életét tartalmasabbá, a képzést színvonalasabbá teszik. A Központi Statisztikai Hivatal 1993. szeptember 30-i fordulónappal a rendszeresen, negyedévente ismétlődő reprezentatív állatszámlálással egybekötve a mezőgazdasági kistermelők növénytermesztését is megfigyeli. Valemennyi megyében, ösz- szesen 4409 mintakörzetben, közel 106 ezer háztartást keresnek fel a számlálóbiztosok. Az összeírás során kizárólag statisztikai célokra használható kérdéseket tesznek fel a mező- gazdasági kistermeléssel foglalkozóknak földterületük nagyságával és művelési ágával kapcsolatban. Ebben az összeírásban azok a háztartások kerülnek felvételre, amelyek az 1991. évi Általános Mezőgazdasági Összeírást követő - véletlenszerű mintakiválasztás alapján - összeírásra kerültek. Két teljeskörű összeírás között a kiválasztott minta elemei nem változnak. A felvétel célja, hogy megközelítőleg teljes képet nyújtson az egyre bővülő mezőgazdasági kistermelés alakulásáról, a meValószínű, lehet, úgy emlékszem, nem tudom. E tömör kifejezések jellemezték mind a tanú, mind a hitelsértéssel vádolt G. S. vallomását tegnap a Siklósi Városi Bíróságon, ahol a dr. Kiss László bíró vezette tárgyaláson az okokra próbáltak fényt deríteni. G. S. árufuvarozó még 1991 szeptemberében vett fel 2 millió forint hitelt az egyik banktól, ám kamatokkal terhelt tartozásából mindezideig csak „aprópénzt” törlesztett. A bank végrehajtást kezdeményezett, de a jelzálogként szereplő gépkocsit a vállalkozó - mert tönkrement a motorja - eladta alkatrésznek. Hogy nem lett volna szabad eladni, azt most már tudja, tette hozzá, mire felhívták a figyelmét arra, hogy erről a szerződésben nyomtatott A nyugati egyetemek mintájára szeretnék, ha a volt diákok és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolat élénkebbé, gyümölcsözőbbé válna. Közös sport- és kulturális rendezvényekkel, a nyelvtanulás segítésével, elismert szakemberek meghívásáéval, tehetséges tanulók támogatásával próbálják az egyetemi életet értékesebbé, feledhetetlenebbé varázsolni. A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát korábban zőgazdasági földterületek használat szerinti változásáról és a megtermelt növények mennyiségéről, valamint értékesítéséről. Az elmúlt évek agrárgazdasági változásai egyre nehezebbé tették az árufelvásárlás és az értékesítés pontosabb számbavételét. Ezért, mivel a kistermelők állítják elő a zöldség- és gyümölcstermelés 70-90%-át, az összeírók kérdőíveken rögzítik az értékesített és a még el nem adott árualapok mennyiségét is. A rendelkezésre álló árualapok ismeretében a saját fogyasztást is jobban számba tudja venni a statisztika. Ä reprezentatív összeírás keretében az adatszolgáltatás kötelező. Az egyedi adatok nem hozhatók nyilvánosságra. Az adatszolgáltatásra kötelezettek türelmét, megértését és segítségét azért kérjük, hogy a felvétel zökkenőmentesen és a lehető legnagyobb pontossággal rögzíthesse a mezőgazdaság húzóágazatát, a hazai kistermelést. betűkkel is szó van, sőt minderre az ítélet is emlékeztetni fogja, 15 ezer forint pénzbüntetés terhe mellett távozhatott a tárgyalóteremből. Az persze más kérdés, az ügy cifrasága, hogy az fuvarozót a hitelfelvételt követően kétszer is eltiltották a vezetéstől, utóbb három évre. No, és zavaros az is, hogy hogyan fogadható el fedezetként 2 milliós kölcsönre egy olyan jármű, amelynek értéke finoman szólva talány. Az is kérdés, hogy a rossz motorú jármű eladási értékéről szóló nyilatkozatnál miként lehet eltérés a vádlott által mondott 80 ezer és a vevő által említett 300 ezer között. A vállalkozó válasza ugyanis az volt, hogy ő az autót valamikor 200 ezer form-, tért vette ... Kótány jellemző közösségi szellem, a „közgazdász tudat”, az utóbbi években elhalványult, eltűnt. Az idén márciusban rendezett Tudományegyetemi Napok alkalmával azonban olyan diák- közösség, szervezőgárda verbuválódott, melynek folytatása ez az alapítvány lehetett. Tevékenységi körük bővítéséhez az alapítók támogatókat keresnek. Magánszemélyek, az egyetem volt diákjai mellett vállalatok csatlakozására is számítanak, hiszen érdekeik közösek: Pollen-jelentés Az elmúlt héten a levegőben gyakorlatilag csak a parlagfű, az üröm és a liba- topfélék pollenje fordult elő. Mivel időjárásunkban jelentős változás nem történt, ezért ezek virágporai is csak csekély számban voltak megtalálhatók. Az igen agresszív parlagfű pollenszáma erőteljes csökkenést mutat. Például szeptember 22-én egyetlen parlagfű-pollent sem fogott be a pollencsapda. A spórák továbbra is magas számban fordultak elő a levegőben. Rézfúvós-hangverseny Villány kövesden Az Európába megy-e a megye? elnevezésű országos konferencia mai napjának zárásaként hangversenyt hallgatnak meg a résztvevők Villánykö- vesden, a Batthyány pincében. A villányi termelőszövetkezet tulajdonában lévő, a helyiek által csak dézsmapincének nevezett épületet a téesz a közelmúltban újította fel mintegy másfél millió forint értékben, s a munkálatok során egyben alkalmassá tette a maihoz hasonló rendezvények, illetve 250-300 néző befogadására is. A hangversenyen a Dániel Speer rézfúvós kvintett ad műsort. A zenekar mai koncertjén a hagyományoknak megfelelően a reneszánsz és barokk művek mellett felcsendülnek a kortárs hazai zeneszerzők kompozíciói is. Piros pont autósoknak A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési rendőrei október elsejétől piros ponttal jutalmazzák azokat az autósokat, akiknél a közúti ellenőrzések során mindent példás rendben találnak. A kísérleti módszert egyelőre december 31-ig vezetik be. Az év végi sorsoláson a piros pont tulajdonosok értékes jutalmakat nyerhetnek. a cégek így jelen lehetnek az egyetem életében, megismertethetik magukat, válogathatnak a legjobb képességű diákok között.- Bármilyen ésszerűen hangzik is ez a szándék, - mondta dr. László Gyula egyetemi docens, a kuratórium elnöke - a munkaerő marketing nálunk még ugyancsak gyermekcipőben jár. Az Ifjú Közgazdászokért Alapítvány többek között ennek meghonosításán, fejlesztésén is munkálkodik. Katona G. A demokrácia kemény munka Angol konzervetív politikusok vendégségben a pécsi MDF-irodán OTP-kamatprémium Ifjú Közgazdászok a szebb egyetemi évekért Hitelsértés és ami mögötte van i i > I