Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-21 / 259. szám (258. szám)

14 üj Dunántúli napiö 1993. szeptember 21., kedd Nézzen szét a királynő otthonában! Ki léphet be a Buckingham-palotába? A királynő pénzhiány miatt megnyitotta az ajtókat Ki léphet be Európa legna­gyobb lakott kastélyába? Akit kitüntetésre, esetleg partyra, vagy alkalomszerű művészi eseményre meghívnak. Eddig valóban ez volt a hibáüan vá­lasz. De mostantól hozzá kell tenni valami nagyon prózait: és az is, aki megfizeti a belépődí­jat. Hosszú és lángoló vita nyo­mán őfelsége, II. Erzsébet tör­ténelmi döntést hozott: késznek mutatkozott arra, hogy (augusz­tus 7-én) megnyissa a londoni királyi rezidencia kapuit a bél­és külföldi látogatók előtt. A nagyközönség csak a 19 reprezentatív hivatalos helyi­ség, az 52 magánlakrész, a 188 személyzeti szoba, a 92 iroda, a 78 fürdőszoba és mellékhelyi­ség, valamint a királyi mű­kincsgyűjtemény egy részével találkozhat. De a ködös Albion fővárosa így is káprázatos ide­genforgalmi vonzerővel gazda­godik, miközben - mondogat­ják az udvarban - „a Bucking- ham-palota sokat veszít majd évszázados nimbuszából”. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a királynői döntés az ál­lam és az udvar közötti háború újabb (vesztes) csatája. Április elején leégett az uralkodó ked­venc lakhelye, a windsori kas­tély jórésze, s az udvar termé­szetesnek vette, hogy a 100 mil­lió font kárt - az évszázados szokásoknak megfelelően - a derék alattvalók fizetik meg. Peter Brooke annak idején az alsóházban e bizonyosság je­gyében nyilatkozott. „Windsor - mondta a kulturális miniszter, aki az ország műemlékeit is fel­ügyeli - nem egyszerűen feje­delmi lakhely, hanem a Koro­nához, tehát az államhoz tarto­zik”. Néhány éve ez rutin-nyi­latkozat lett volna, most azon­ban nagy vihart kavart, s a mi­niszter majdnem belebukott. Változnak az idők. A jelek szerint a közvéleményre ilyen értelemben is nagy hatással volt a királyi család jónéhány tagja (Margit, Anna, Károly, Ándrás, Diana, Fergie) körül kavargó botránysorozat. „A claphami busz utasa”, ahogy Angliában az átlagpolgárt megszemélyesí­tik, már nem érti, miért kellene az ő zsebéből finanszírozni a vi­lág leggazdagabb asszonyának tűzkárát. Annyira nem érti, hogy ami­kor az udvarhoz közelálló bankház, a Queen, Coutts and Co. gyűjtést indított a windsori tűzkár helyreállítására, mind­össze közel 3,5 millió fontnak megfelelő összeg gyűlt össze, annyi, amennyi egy szakember szerint „a tapétázásra sem elég”. Ez is felért egy népszavazás­sal és a királynő megértette az üzenetet. Válasza nem váratott soká: megnyitotta a palotát az udvari „háztartás” titkaira oly régóta kiváncsi látogatók előtt. Tapétagyár A világon egyedül a Brad­bury amerikai tapétagyárban le­het postán tapétát rendelni. A gyár nem csak azért híres, mert ha valaki megírja, hogy mek­kora szobára, milyen stílusú ta­pétát kíván, elküldik a mintákat és azután igény szerint a tapétát is, hanem mert tapétáik kézi nyomással készülnek. A kínaiak készítették az első kézinyomtatású tapétákat. Ezek egyéni tervek szerint készültek. Innen került Európába a 18. században a tapéta. Elsőnek Franciaország és Anglia készí­tette el őket. A technika előre haladtával nagy gyárak ontották a tapétát. Most visszatér a kézi munka. A Bradbury gyár min­den fajta tapétát készít, roccoco, neoklasszikus vagy más stílus­ban. Szállítanak Európába is. Angliából néhány kastélyt újra­tapétáztak levelezés útján. Bush-kék helyett Clinton-sárga A First Lady átalakítja a Fehér Házat A legelóTcelőbb cégek ingyen adják az árut, mert udvari szállítók lehetnek Január 20-án, Bili Clinton beiktatásának napján levették az elnöki dolgozószoba, a híres Ovális Iroda 54,6 méteres „Bush-kék” színű damasztfüg- gönyét és az új First Lady ked­venc színére, aranysárgára cse­rélték. Ez volt az elnöki rezidencia hosszú történetének leggyor­sabb függönycseréje és a was­hingtoni Pennsylvania Avenue 1600 számú palota átalakításá­nak nyitánya. 200 éve minden őrségváltás nyomán megváltozik a Fehér Ház belvilága - és mindig az új elnök feleségének ízlése és ha­bitusa szerint. Már 1818-ban nagybetűs fő­címekkel jelentette a sajtó, hogy Elizabeth Monroe asz- szony a termeket az akkori pá­rizsi lakberendező-király, Monsieur Beilange segítségé­vel alakítja át. A Rab­szolga-Felszabadító, a puritán Abraham Lincoln egykorú krónikák feljegyzése szerint „magán kívül volt”, amikor megtudta, hogy felesége, Mary többszörösen túllépte a renová­lási keretet, ő is főleg azért, mert a szőnyegek, porcelánok és egyéb kellékek zömét a tá­voli Szajna partjáról szerezte be. Úgy hírlik, az utóbbi idők átalakítási ' rekordere Nancy Reagan volt, aki 730 ezer dol­lárt költött új ideiglenes ottho­nára. Az ő hálószobájának falát a legfinomabb kínai selyemből készült tapéta borította be, amelyen kecsesen röpködő eg­zotikus madárkák voltak látha­tók. Senkit nem lepett meg, hogy az új First Lady, a modem jo­gász- és üzletasszony ízlése alaposan eltér Mrs. Reagané­tól. Barátnője és lakberende­zője, Hockersmith asszony a konyhába közös szülőföldjük­ről, Arkansas államból hozatott könnyű, fonott bútorokat. A „Clinton-sárga” függönyök, drapériák és egyéb textiliák között a bútorok most inkább a vidéki Amerika egyszerűségét árasztják magukból, Nancy viktoriánus pompája és John Kennedy felesége, Jackie asz- szony franciás eleganciája he­lyett. Jackieről írták egyébként, hogy amikor a Fehér Ház át­alakításához kevésnek találta a pénzt, a hiányzó összeget „tv-fellépések egész sorával” szerezte meg: nem úgy, hogy honoráriumot fogadott el, ha­nem egyszerűen beszámolt a „nehézségekről”. Ezután már csak az maradt hátra, hogy fel­használja az alapítványok és cégek adományait. Minden jel arra mutat, hogy ez az amerikai hagyomány ma is töretlen. Hillary ugyan már alaposan túllépte az átalakí­tásra szánt 250 ezer dollárt és már 400 ezernél tart, de amikor Hockersmith asszony közli, hogy amit venne, az a Fehér Háznak lesz, a legelőkelőbb cégek félig (néha teljesen) in­gyen adják, ami csak kell. Ne­kik is megéri, hogy „udvari szállítók” lehetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom