Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-20 / 258. szám (257. szám)

1993. szeptember 20., hétfő uj Dunántúlt napiö 9 A pécsi Aranykehely patika. Az első magángyógyszertárak egyike. Fotó: Szundi György Miből éljen meg a patikus? Nem lehet drágább az orvosság a magángyógyszertárban Patikamérlegen a patikaprivatizáció Lassított integráció Ki osszon hiteleket? Magyarok is dolgoznak a Spanyol Lovas­iskolában Amikor tavaly novem­berben tűzvész pusztított a bécsi Burgban, a bé­csiek tömegesen siettek a Spanyol Lovasiskola hí­res lipicai ménjeinek vé­delmére. Azóta kidolgoz­ták a terveket a világ leg­szebb lovaglótermének újjáépítésére, s mivel a pompás bemutatókat ezer ember nézi végig, a lég­kondicionálást is be kell vezetni. A Spanyol Lovasisko­lát 1580-ban alapították, amikor Károly főherceg három spanyol mént ho­zatott Spanyolországból és Lipicában (a mai Szlo­véniában) megkezdte te- nyésztésüket.A remekül kiképzett lovak 1735-ben kezdték bemutatóikat a város szívében épült pompás teremben. A ménesnek sok vihart kellett átvészelnie. Walt Disney 1962-ben A fehér mének menekülése cím­mel filmet forgatott arról, hogy a második világhá­ború végnapjaiban ho­gyan mentették ki a mé­nest a szovjet megszállási övezetből. A Lovasisko­lában magyarok is dol­goznak, ők a lovak ápolá­sában hasznosítják a leg­jobb magyar méneseknél szerzett tudásukat. A sztárlovas Conver- sano Roviga, aki húsz éven át tanulta a páratla­nul nehéz mesterséget. Ma lovaival ő mutatja be a legjobban a le vadét, vagyis az ágaskodást, a courbettet, az ugrást és a repülést. A Spanyol Lovasiskola nem megvetendő üzlet. Nemcsak a kelendő por­celánfigurák (áruk 8 ezer­től 50 ezer schillingig ter­jed), hanem elsősorban egy remek propagandaöt­let miatt. A külföldi tele­víziós társaságok 1985 óta csak akkor mutathat­nak be filmet a Spanyol Lovasiskoláról, ha ezt követően levetítik az Ausztriát bemutató* hét­perces filmet. Az iskola Ausztria jelképe lett. Kevés privatizációval kap­csolatos téma váltott ki akkora érdeklődést, mint a gyógyszer- tárak magánkézbe adása. Való­jában mindannyiunkat érint a patitkák felállításáról és műkö­désűkről szóló, rövidesen az Országgyűlés elé kerülő tör­vényjavaslat. Abban az összes érdekelt egyetért, hogy a betegeknek semmilyen hátrányuk nem származhat a tulajdonváltozás­ból. A törvénytervezet egyér­telműen leszögezi: a gyógy­szerész önhatalmúlag nem emelheti az orvosságok árait. Vagyis a tulajdonviszonytól függetlenül az állami és a ma­gánpatikában is azonos térítési összeget kell fizetni a receptre felírt gyógyszerekért. De akkor miből élnek meg a patikusok? Miből fizetik vissza a patika megvásárláshoz felvett E-hitelt és kamatait? Remélhetőleg a magánpatikusok a forgalom nö­velésében lesznek érdekeltek, vagyis abban hogy náluk minél többféle orvosságot meg lehes­sen venni, és természetesen árulnak majd gyógykészítmé- nyeket és kozmetikumokat is. Azok árát viszont saját belátá­suk szerint állapítják meg. A törvényelőkészítők aján­lása szerint minden 5000 la­kosra kellene jutni egy gyógy­szertárnak, vagyis összesen mintegy 2000 patikára lenne szükség. Ezzel szemben jelen­leg 1350 van, s közülük vala­mivel többmint 300 magántu­lajdonban. Bármilyen hihetetlen a két­milliós fővárosban most keve­sebb patika működik - alig 250 -, mint a századforduló idején, amikor 400-nál is többet tartot­tak nyilván, pedig akkor a la­kosság száma nem érte el az egymilliót sem. A gondot nem is a városok, sokkal inkább a kisebb lélek­számú települések megfelelő el­látása okozhatja. Az aprófalvas településeken a maihoz hason­lóan úgynevezett fiókpatitkák működnének, vagy a legyak- rabban szükséges orvosságokat a háziorvosi rendelőben is ki le­hetne váltani.A két-háromezer lakosú községekben nagy való­színűséggel még az önfenntar­táshoz feltétlenül szükséges jö­vedelmet sem tudja „megter­melni a patika". Ezeknek a gaz­daságosan nehezen fenntartható gyógyszertáraknak a támogatá­sára az AVÜ a patika privatizá­cióból származó állami bevétel felét megyei ala- pítványokba kivánja visszautalni. A privatizációs folyamat meggyorsítása érdekében, egy országgyűlési határozat alapján, minden gyógyszertári központ és a hozzátartozó patika ideig­lenesen állami tulajdonba ke­rült. Ezt a döntést most meg­kérdőjelezik a megyei képvise­lőtestületek, amelyek valójában nem annyira a tulajdonhoz, sokkal inkább az eladásból származó bevételhez ragasz­kodnának. Eddig a megyei ön- kormányzatok több mint fele bí­rósághoz fordult a tulajdonjog tisztázását kérve. Természete­sen az Állami Vagyonügynök­ség sem akar lemondani a 30- 50 milliárd forintra becsült pa- tikavagyonról. A bírósági perek elhúzódhatnak, de a patitkákról szóló törvényt várhatóan még az idén megtárgyalja az Or­szággyűlés.-szabó­Vonzóak a takarékszövetke­zetek. Ez abból is látható, hogy a nagyobb bankok szemet vetet­tek rájuk. A legnagyobbként ismert Magyar Hitel Bank nem­régiben ajánlott együttműkö­dési szerződést a szövetkeze­teknek. Ebben gyakorta emlege­tik a szövetkezeti önállóságot, ám a passzus végére csak kibú­jik a szög a zsákból. Az együtt­működő felek ugyanis kijelen­tik, hogy „a tulajdonosi kapcso­lat megteremtésére is töreksze­nek, aminek célja, hogy a szö­vetkezet társasági formába ala­kuljon át, és tőkeemelés történ­jen". Magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy vége az együttmű­ködést aláíró szövetkezeteknek. Azt könnyű elképzelni, hogy az aláírók átmenetileg jobban jár­nak, de a tagság érdekei vég­képp a feledésbe merülnek. A társasági formával elvész a kis­pénzű tagságot védő „egy tag, egy szavazat" elv, az állami tu­lajdonú bank pedig tovább erő­síti a diktátumot. A szövetkezetek egyszerre kacérkodnak és vonakodnak az ajánlat hallatán, ami persze nem páratlan a nemzetközi bankvi­lágban sem. A szakértők jól is­merik az angol példát, ahol a több száz takarékszövetkezet közül tizenkettő kötélnek állt egy hasonló felhívásra. A kö­vetkezmény gyászos, legalább is az egykori szövetkezetek működési területén élők szá­mára: hét szövetkezet a na­gyobb bank fiókjává degradáló­dott, öt pedig egyszerűen eltűnt a piacról. Vidéken főszerepben Remélhetően itthon nem is­métlődik meg az angliai példa, mert a takarékszövetkezetek nem csak a nagyobb bankoknak vonzóak, hanem a Phare-prog- ram is fantáziát lát fejlesztésük­ben. Terveik szerint 1,1 milliárd forinttal támogatnák a magyar takarékszövetkezeti integrációt, s az összeg felét már jóvá is hagyták a program központjá­ban. A Phare ugyanis felismerte a takarékszövetkezetek előnyét a jelenlegi magyar gazdasági viszonyok idején. Ez nem más, minthogy hálózatuk, személyes ismertségük, szövetkezeti el­veik miatt a leginkább alkalma­sak a vidék pénzintézeti kiszol­gálására. A takarékszövetkezetek ugyanis alulról építkeztek, a 252 szövetkezet 1800 fiókot tart fenn, minden ezer lélekszámnál nagyobb faluban várják tagjai­kat. Miközben a nagyobb ban­kok csak a városokban igyekez­tek berendezkedni, a takarékok éppen a szövetkezeti elvekre te­kintettel, a falvakban egyedül állják a sarat. Támogatásuk nem csupán pénzügyi szempontok miatt fontos, hanem a magyar vidék modernizációjának egyik sarokköve lehet. A Phare-program ezért áll következetesen a takarékszö­vetkezetek mellett. A támoga­tásra fordított összeget az úgy­nevezett OTIVA-ba, az intéz­ményvédelmi alapba fizetnék be. Az egyenként kis alaptő­kéjű, de az integráció révén fel­erősített szövetkezetek ebből az alapból tudnák segíteni nehéz helyzetbe került társaikat. A ta­karékszövetkezetek ily módon kettős védelmet nyújtanának be­téteseiknek. Az Országos Be­tétbiztosítási Alapnak tagjai a szövetkezetek, ami bankonként és személyenként egymillió fo­rintig garantálja a betéteket. Az OTIVA még ezen túl védi a szövetkezeteket a csődöktől, s ez közvetve a betétesek bizton­ságát erősíti. A módszer ismert nyugaton is. A kettős védelem erősíti a bizalmat, ami viszont erőteljesen növeli a piaci rész­arányt. Kinek jó az időhúzás? Az integrációs szerződés alá­írása húzódik, mert a takarékok saját gyereke, a száz százalékos szövetkezeti tulajdonban lévő Takarékbank rakoncátlankodik. Az integrációval ugyanis meg­változna a "gyenge szövetkeze- tek-tekintélyes bank" alapállás, s ez sokféle érdeket keresz­tezne. Emiatt tucatnyi hivatalos változat elkészült már az integ­rációról, de az utolsó pillanat­ban valamilyen ürüggyel min­dig kisiklik az aláírás. Rendkí­vül veszélyes játék ez a mai helyzetben. A szándékosnak tűnő időhúzást megelégelheti a Phare-iroda, és elveszhet az a támogatás, ami kezdeti lökést adhatna a vidék modernizáció­jának. A mezőgazdaság lerom­lott állapota is indokolná a vi­déki bankhálózat gyors kiépíté­sét. A szervezettel persze még nem lesz pénz. A kicsinyes, személyes ér­dekeket előtérbe toló cívódás voltaképpen mindenkinek árt. A legtöbbet mégis az ártatlanok, a kisépénzű szövetkezeti tagok szenvedhetnek miatta, hiszen az ő pénzintézeti kiszolgálásuk át­hatja a fejük feletti osztozkodás kárát. V. F. J. Gyérek a tények Mennyi a 21 milliárd? Bankbotrányok Budapesten és országszerte A szokásos igen kiadós poli­tikai vita után, mely a „bankbot­rány” kipattanását, Szabó Iván pénzügyminiszter rádiónyilat­kozatát követte, jó volna „a té­nyek fényében” megvizsgálni a dolgot. De gyérek a tények, mi­nek következtében halvány a tények fénye is. Annyi látható csupán, s ez feltétlenül emlí­tésre érdemes, hogy mint a bel­ügyminiszter és más illetékes „kommentátorok” nyilatkozata­iból kiderült, a kormányt végre komolyan aggasztja és cselek­vésre sarkallja a korrupciónak az a mértéke, mely az egész magyar gazdaságot kötőféken tartja. És akkor most nézzük, mi de­rült ki a pénzügyminiszter által nyilvánosságra hozott húszmil­liárdról. Elsőként a kormány- szóvivő és az MNB elnöke szolgált részletekkel, mindenek előtt azzal, hogy a pontosabb szám 21 milliárd, hogy az ösz- szeg nem a veszteséget, hanem a bűnügyekben érintett pénz tel­jes mennyiségét jelöli, hogy összesen 42 bűnügyről van szó, s hogy mindegyik a nyomozás stádiumában van már. Később, az egész elmúlt hét folyamán keményen dolgoztak a napilapok gazdasági rovatai, s kiderítették egyebek között a következőket:- A Magyar Hitelbank szek­szárdi fiókja 1,2 milliárd, kiskő­rösi fiókja pedig 7,5 milliárd fedezet nélküli hitelt nyújtott, s emiatt a fiókvezetők ellen eljá­rás indult, noha a tényleges veszteség csak mintegy egymil- liárd forint. Az ügyben hamis váltók és lefizetett banktisztvi­selők szerepelnek még.- Budapesten eljárás folyik négy bank ellen. Ezek egyike az Ybl bank, melynek vezetői - Nagy Imre, az Igazgató Tanács elnöke, Jamniczky László ve­zérigazgató és Körmendi Éva vezérigazgató-helyettes - ellen vizsgálat folyik „nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés és csalás bűntette miatt”. Az Ybl bank könyveiből 6 milliárd fo­rint hiányzott, amikor a bank csődbe került.- Az Ybl bankkal egyidőben került annak idején pénzügyi botrány középpontjába a Gyo- maendrődi Vállalkozói Taka­rékszövetkezet és az Általános Vállalkozási Bank. Ezek tulaj­donosai, az Ybl bankot is bele­értve összesen 14,1 milliárd fo­rinttal tartoznak saját bankjaik­nak. Mint a vizsgált ügyek túl­nyomó többségében, ezek a pénzintézetek a tulajdonosok gazdasági társulásainak nyújtot­tak nagyösszegű hiteleket, bi­zonyára „együtt sírunk - együtt nevetünk” alapon, de az elemi garanciák nélkül.- Kétmilliárd forint kárt oko­zott tavaly bankjának és a beté­teseknek a Gávavencsellő és vi­déke Takarékszövetkezet veze­tője azzal, hogy törvénybe üt­köző módon és mértékben vál­lalt kötelezettségeket.- Az OTP Zala megyei igaz­gatójáról ugyancsak tavaly megjelent a sajtóban, hogy 80 millió forintos hitelt nyújtott megfelelő fedezet nélkül és csú­szópénz ellenében egy vállalko­zónak.-Az OTP volt Hajdu-Bihar megyei igazgatója ellen hasonló bűncselekmény miatt folyik el­járás, az általa okozott veszte­ség, azaz a behajthatatlan hitel összege 400 millió forint. A fentiekből egészen világos, hogy a 21 milliárd nagyjából megvan, s hogy Szabó Iván va­lóban nem mondott lényegesen új dolgot, amikor ezt az össze­get megnevezte. Más, a sajtó­ban megjelent adatokból azt is tudjuk, hogy a részben vagy egészében elherdált pénz a ha­zai bankok által kihelyezett tel­jes hitelössze 1 százalékát teszi ki, tehár bármilyen horribilis összeg is, a pénzforgalomhoz képest csekély. Mégis elég nagy ahhoz, hogy a pénzügyi kor­mányzatot nyugtalanítsa. Abban, hogy ezt az összeget nyilvánosságra hozták, kétség­kívül volt kockázat. „Nagyon komoly dolgok ezek” - ismerte el Szapári György, az MNB új általános elnökhelyettese, s va­lóban. A kormánynak számol­nia kellett bizonyos nemzetközi kihatásokkal, s legfeljebb abban bízhat, hogy megfelelő ügyke­zelés esetén a magyar bankszfé­rában tapasztalt súlyos visszá-, Ságokat külföldön „az átalaku­lás természetes velejárójának” tekintik majd. A sajtó és a kormány politi­kai ellenzéke elég széles körben terjeszti azt a lehetséges, de két­ségkívül ellenőrizhetetlen ver­ziót, mely szerint a bejelentést olyasféle kisstílű megfontolá­sok előzték meg, mint az, hogy válaszoljanak Lengyel László politológus vádjaira (a kormány minden tagjának és tisztségvise­lője megvesztegethető). Ebben Palotás Jánostól a Magyar Hír­lapig számos ellenzéki tényező egyetérteni látszott az elmúlt napokban. Az állítás azonban márcsak azért sem tekinthető egyedüli igazságnak, mert köz­tudott, hogy a kormányzat a bankprivatizáció után is meg­maradt a bankok legfontosabb kliensének, s a bankszférába behatolt korrupció leleplezése inkább erősíti, semmint gyen­gíti Lengyel pozícióit. A kormány mindenképpen kockázatot vállalt, s ezzel re­mélhetőleg megtette az első lé­pést a magyar gazdaságot zül- lesztő kliens-rendszer felszámo­lása irányában. Ezt a lépést azonban újabbaknak kell követ­nie. Egy 21 milliárd forint ér­tékű rossz hitelekből álló „ho­mokzsákot” most kidobtak a gazdaság elnehezült léghajójá­ból. Ez azonban csak a kezdete lehet egy megtisztulási folya­matnak, nem pedig a vége. A végeredmény pedig, attól függ, hogy marad-e maga a kli­ens-rendszer, vagy elfoglalja végre méltó helyét a törvény. Bokor Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom