Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-18 / 256. szám (255. szám)
6 oj Dunántúli napiö 1993. szeptember 18., szombat Az autonómia kétoldalúsága Tanévkezdő beszélgetés dr. Hámori Józseffel, a Janus Pannonius Tudományegyetem rektorával Fotó: Szundi György Régi hagyomány lapunknál, hogy közöljük a felsőoktatási intézmények vezetőinek tanévnyitó beszédeit. A Janus Pannonius Tudományegyetem tanévnyitóján azonban a rektor, dr. Hámori József nem mondott beszédet. Ezért felkerestük, mondaná el az egyetem gondjait, örömeit, az esetleges terveket.-Rektor Úr! On az idei évnyitón nem mondott beszédet. Mi ennek az oka ?-Tanévnyitónkon részt vett dr. Mádl Ferenc, kulturális és közoktatási miniszter. Ilyenkor az a szokás, és ez természetes is, hogy ha a miniszter megtisztelte az egyetemet azzal hogy itt mondja el az egész országnak szóló tanévnyitót, akkor a helyi vezetők szerényen háttérbe vonulnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy üzenet részemről, ilyen vagy olyan formában, nem fog elhangzani. Éppen ezért, hogy ez mindenkihez eljuthasson, nem csak az elsőévesekhez, hanem az oktatókhoz is, tervezünk októberben egy olyan oktatói nyílt napot, ahol azokról a dolgokról fogunk majd szót váltani, amelyek az egyetem jelenlegi, illetve jövőbeli helyzetét érintik. És ahol majd dialógusra is lehet sort keríteni, nem úgy, mint egy ilyen ünnepélyes tanévnyitón. Mert ez olyan, mint a televízió, látni lehet, de visszabeszélni nem.- Abban, hogy most ősszel is elindul a tanév, nincs semmi rendkívüli, hiszen így megy már többszáz éve Európában. A dolog akkor érdekes, ha valami máshogy történik, mint korábban. Ne csak központi forrásból- Nemcsak nálunk lesz változás az idén, hanem az ország valamennyi felsőoktatási intézményében. Azért, mert megszületett az a régen várt felsőoktatási törvény, amely nemcsak hogy szabályozza a működésünket, hanem lehetővé teszi az autonómiát. A törvénynek különböző olyan pontjai vannak, amelyeket régen vártunk már: tehát az autonómia kodifikálását, mit tehet az egyetem saját maga, és mi az, ahol továbbra is egy kapocs köti össze, példának okáért a fő szponzorral, a tárcával. Lehetővé teszi, hogy saját maga alkossa meg a szervezeti működési szabályzatokat, és ezen túlmenően, az autonómiához hozzá tartozóan, csökkenti a minisztérium hatásköreit, növeli az ettől független és a törvényben létrehozott két nagy intézmény hatáskörét: a felsőoktatási és tudományos tanácsét és az országos akkreditációs bizottságét. Ha például egy új kart akarunk létrehozni, vagy új szakot akarunk indítani, eddig a minisztérium hivatalos csatornáin keresztül tehettük ezt meg. Most, részben a felsőoktatási és tudományos tanács, részben az akkreditációs bizottság fogja megítélni, hogy létrehozható-e vagy sem. A hallgatók jogköreit is jelentős mértékben kibővítve szabályozza a törvény, amely maga természetesen soha nem lehet hibátlan, hiszen nincs olyan törvény, amelyik hibátlan lenne. Murphy törvénye szerint, egyébként is, optimális törvény akkor születik, amikor már minden egyéb lehetőség kimerült; márpedig minden egyéb lehetőség kimerítéséhez végtelen folyamat kell. A törvény módosítható, de a lényeg az, hogy most már van mire támaszkodnunk. Vannak olyan problémák persze, amelyek még megoldatlanok, amelyekhez végrehajtási utasítást várunk. Ilyen a tulajdonjog kérdése, például ez az épület, ahol most ülünk, végül is kié. Az egyetemé vagy az államé? Jelenleg még az államé, de úgy tudom, hogy rövidesen kijön az a miniszteri rendelet, amely úgy rendelkezik majd, hogy ezek az épületek az egyetem tulajdonába mennek át. Ez azért fontos, mert a törvény egy másik lehetőségét teszi élővé, hogy az egyetem vállalkozói egyetemmé válljon. Ehhez azonban, bizonyos mértékig bővíteni kell a tulajdonjogokat. Remélem, hogy ez elő fogja segíteni azt, amit egy-két éve már elkezdtünk, de még csak részben sikerült megvalósítani, hogy az egyetem más források után is nézhessen. Hiszen rá kell jönnünk, hogy a központi forrásokra való teljes ráutaltság előbb utóbb beszűkíti az oktatási lehetőségeinket.- Az autonómia egyrészt örömteli, mert szabadságot biztosít, másrészt nem kis gonddal jár, hiszen ezzel a szabadsággal tudni is kell élni. Ebben pedig nálunk nincsenek meg a megfelelő tapasztalatok. Megnövekedett felelősséggel- Az autonómia kétoldalú, ahogy az éremnek is két oldala van. Ez bizony, egyrészt megnövekedett felelősséget is jelent. Másrészt látni kell, hogy az autonómia nemcsak az egyetemnek, mint egésznek az autonómiája, hanem azon belül is tovább gyűrűzik. A karok autonómiája is bővül, és én nagyon szeretném remélni, hogy nem áll meg, hanem tovább fog haladni a tanszékek, az elemi oktatási egységek felé is. Az autonómia folyamatában való részvétel nemcsak az oktatókra, az egyetemi polgárság kinevezett és ebből élő tagjaira vonatkozik természetesen, hanem erőteljesen vonatkozik a hallgatóságra is. Azt mindig újra és újra látni kell, hogy nem a hallgatók vannak értünk, hanem mi vagyunk a hallgatókért, és ezt ennek megfelelően kell beépíteni az új szervezeti és működési szabályzatba. Tehát fontos, hogy megszüntessük, vagy legalábbis csökkentsük azokat a jórészt feudális kötöttségeket, amelyek saját szervezetünkön belül is léteztek. Ez nem jelenti azt, hogy ezentúl nem fogják a tekintélyt tiszteim, de a tekintélynek szakmai háttere kell, hogy legyen- Ügy tudom, tervezik egy új kar, a művészeti kar létrehozását. Hogyan áll ez a folyamat?-A legutolsó szenátusi ülésünkön, amely júniusban volt, elhatároztuk a művészeti kar létrehozását azzal a feltétellel, hogy gazdasági hátterét tisztázni kell. Ez egyelőre a minisztériumra háruló feladat. Benyújtottuk javaslatunkat és várjuk a választ. Épp az előbb volt itt Fekete György helyettes államtitkár, aki megígérte, hogy nagyon sürgősen válaszolni fognak. Amint meglesz a garancia a pénzügyi háttérre, anélkül, hogy a többi kart károsítaná, létre tudjuk hozni ezt a rendkívül fontos kart. Nemcsak Magyarországon, hanem Kö- zép-Európában sem mindennapos, hogy egyetemen létezik művészeti fakultás. Nálunk nagyon szerencsésen jöttek össze a dolgok, hiszen kialakultak azok a feltételek, az egyetemi szintű rajz, ének, zenetanár oktatás és a mesteriskola, amely nagyon jó keretet ad majd a létrejövő karnak.-Mi a helyzet az építészettel?- Szeretnénk a képzőművészeti és zenei oktatáson kívül színházművészettel foglalkozó tanszéket is létrehozni, és nagyon fontos az építőművészet oktatása, amely egy másik pécsi felsőoktatási intézménnyel a PMMF-el közösen valósul majd meg. Ott három tanszék működik főiskolai szinten, ezt szeretnénk egyetemi szintre emelni. Az erre vonatkozó javaslatunk is ott van a minisztériumban.- Milyenek a JPTE kapcsolatai más egyetemekkel és a tudományos intézetekkel?-Az összes tudományegyetemmel nagyon jó a kapcsolatunk, ez úgy egyetemi, mint kari szinten igaz, majdnemhogy napi kapcsolatban állunk. A tudományos intézetekkel kapcsolatban pedig elmondhatom, hogy a Dél-Dunántúli Tudományos Intézettel élő a kapcsolatunk, amely abban mutatkozik meg, hogy majdnem valameny- nyi ott dolgozó kutató egyben oktat is nálunk valamelyik karon, és közös kutatási programokat is végzünk.-Bővülnek-e ebben a tanévben a külföldi kapcsolataik? Külföldi kapcsolatok- Feltétlenül. Az amerikai kapcsolatok eléggé bőségesek. Szeretnénk olyan nyelvterületek felé bővíteni a kapcsolatainkat, ahol hallgatóink érdekeltek, ez pedig elsősorban Anglia, Németország, Franciaország és Olaszország. Valószínű, hogy több pályázatot is be kell majd adnunk annak érdekében, hogy a hallgatói, és részben az oktatói mobilitást fokozzuk. Ezeken kívül vannak speciális kapcsolataink is egyetemekkel, éppen néhány napja kaptunk javaslatot a brüsszeli egyetemtől szorosabb kapcsolatteremtésre. Ugyanez néhány olasz és német egyetemmel már megvalósult. Dr. Hámori József Az igazi kapcsolat egyébként nem akkor valósul meg, amikor egyetemek között jön létre, hanem amikor a tanszékek között alakul ki, amire sok jó példát lehetne felsorolni.- A felsőoktatási dolgozók bére nem túlzottan magas. A napokban Mádl miniszter úr azt mondta, hogy szeptemberig visszamenően béremelést hajtanak végre. Ez milyen mértékű lesz? Növekvő bérek-Huszonhét százalék átlagban.-Tehát ez a kérdés megoldottnak tekinthető?- Nem. Nem tekinthető megoldottnak, tulajdonképpen a közalkalmazotti bérskálát kell először megoldani, amit a jelenlegi emelés sem tesz még helyre. A cél az, hogy legalább nyolcvanöt százalékát elérjük a január elsején életbe lépő bérskálának. Következésképpen, szükség lesz további módosításra ahhoz, hogy normális szintre emeljük a felsőoktatási dolgozók és oktatók bérét, amely még mindig nagyon messze van a nemzetközi szinttől. De akár, például a magyar- országi üzleti élet szintjétől is. Mert egyik-másik karunkról a ■legjobb embereket állandó csábítás éri, ha kimennének az életbe jogásznak, közgazdásznak, gyakran három-négy-tíz- szeresét is megkapnák, mint amit itt kapnak.-Az a veszély nem áll fenn, hogy külföldre csábítják őket?- Ez a veszély csökkenő mértékű, azért, mert megszűnt a Szovjetunió, ahol rengeteg diplomás ember élt, sőt bizonyos területeken túltermelték is őket. Ezért például Amerikában alig lehet álláshoz jutni, mert ahol volt hely, azt az oroszok kis pénzért betöltötték.- Ön biológus, aki komoly kutatásokat is végez. Hogyan tudja egyeztetni a megnövekedett rektori feladatokat a tudományos munkával?- Nagyon nehezen. Nekem van egy laboratóriumom Budapesten is az Orvostudományi Egyetemen és itt is az álattani tanszéken, amelyekben folynak kutatások. Időnként szakítok rá időt. Hétfőn vagy pénteken néhány órát, amikor nincsen különösebb elfoglaltságom. Az igazság az, hogy amíg az ember rektorkodik, és ezt tudtam előre, hiszen ez egy egészidejű elfoglaltság, addig bizony le kell mondani arról a kutatási ritmusról, amihez hozzászoktam. Remélem, hogy nem véglegesen, hiszen szeretnék a kutatáshoz visszatérni. Cs. L. Szent-Györgyi Albert (középen) egyik magyarországi látogatásán Százéves lenne a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert Egy baktérium egy egész világ Anyai ágon a nagyhírű Len- hossék tudóscsaládból származott, s saját bevallása szerint olyan szellemi légkörben nevelkedett „amelyben csak a tudományos vagy művészi teljesítmény számított”. Szent-Györgyi Albert egyetlen hazánkfia, akit itthoni munkásságért tüntettek ki Nobel-díjjal, megfelelt a családi várakozásoknak: sokra vitte. Ezekben a napokban születésének századik évfordulóján nemcsak a két haza, hanem az egész nemzetközi tudományos világ egyik bálványaként ünnepli. Tanulmányait Budapesten végezte. A világháború után indult élete első nagy „kutatóút- jára”. Prága, Pozsony, Berlin, Hamburg, Leiden, Groningen laboratóriumaiban dolgozott és majd minden alkalommal új tudományággal ismerkedett. Egy 1974-es budapesti tévéinterjúban így fogalmazta meg ezt a stratégiát: „Három évig dolgoztam anatómián, de ez nem elégített ki: én az életet akartam megismerni, ezért átmentem élettanra, de az sem elégített ki. A házinyúl túl bonyolult volt nekem, nem tudtam átfogni, úgyhogy ezután bakteriológiával foglalkoztam. A baktériumok nagyon kicsinyek, de rájöttem, hogy egy baktérium egy egész világ, így nekem még az is túl komplikált. Ezután kezdtem a molekulákkal foglalkozni, és így lettem vegyész. De aztán rájöttem arra, hogy még a molekula is túl komplikált nekem. Ekkor tértem rá az elektronokra, amik a molekulának nagyon kis részei, és ezekkel egy külön tudományág, a kvan- tummechnaika foglalkozik ... Úgyhogy én tudományról-tu- dományra mentem, mert már éreztem, hogy az élet, az mindennek az összessége, és ha valamelyik szűk területről indulunk ki, sosem értjük meg az életet.” 1927-ben Cambridge-ben szerezte meg második doktorátusát kémiából. Itt izolálta a he- xuronsavat, majd egy évig az Egyesült Államokban dolgozott az elemzéshez szükséges mennyiség előállításán. Ekkor kérte fel Klebeisberg Kuno kultuszminiszter a szegedi egyetem professzori állásának elfoglalására. Hazajött, a 15 grammnyi anyagot elhasználta anélkül, hogy megisemrte volna összetételét. Egy szerencsés véletlen vezette a paprikához: egy heti munkával másfél kilogramm C-vitaminja volt. Mindenkor az élet mikéntjét kutatta. Az élő szervezet minden működéséhez energiára van szükség, amelyet tápanyag elégetésével nyer. De hogyan? Különböző elméletek léteztek, de Szent-Györgyi felfedezte az elégetési folyamat bonyolult reakcióinak hosszú láncolatát (ebben játszik szerepet a fumár- sav). Eredményeit az 1937-ben kapott Nobel-díj igazolta, amelynek indoklása így szólt: „A biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéseiért, különösen a C-vitamin, valamint a fu- mársav-katalízis vonatkozásában.” A nagy kitüntetés újabb tettekre sarkallta: most az izommunkára összpontosította figyelmét. Két évi vizsgálódás után a szegedi kutatók kezében volt az izomösszehúzódást okozó mechanikai-kémiai átalakulás két kulcs-fehérjéje. Ez lett a modem izom-biológia kezdete, szaktekintélyek szerint nagyobb tudományos eredmény, mint az, amelyikért a Nobel-díjat kapta. Közbejött a háború, Szent-Györgyi ismert hazafias álláspontjával és az isztambuli küldetéssel, mely szerinte „teljesen detektív-dráma jellegű volt,” 1945 után, mint sokan mások a koalíciós időkben, hitt a polgári demokrácia ideáljában. De látta, sőt előrelátta a fejleményeket és 1947-ben elhagyta az országot. Amerikában még közel negyven éven át kutatott. Woods Hole-ban megalapította izomkutató intézetét, 1954-ben pedig elnyerte az Amerikai Szívgyógyászok Szövetségének Albert Éaskerről elnevezett díját az izomösszehúzódás élettanával kapcsolatos eredményeiért. Az 50-es években kezdte kutatni a rák titkát, mely elragadta tőle feleségét, leányát, s egyik barátját, az ugyancsak Nobel-díjas Neumann Jánost. A 80. születésnapja után vette át a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktori oklevelét. Ekkor készült a már említett televíziós interjú. Beszélt az oktatásról is, amit szerinte az egész világon egy óriási tévedés hat át: „Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát bepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartanom. Azt sokkal egyszerűbb a könyvtárakban tartani. A fejemet használhatom sokkal jobb dolgokra, például gondolkodásra.” Önmagáról így szólt: „Én egy másik országnak, Amerikának igyekszem hasznos állampolgára lenni, de még egy nagyobb egységnek is: az emberiségnek, a nagy közös emberi célokat szolgálva. Mindez azonban nem változtat azon, hogy éppúgy magyar ember vagyok, mint régen voltam, és a hazám Magyarország, mint ahogy gyermekkoromban is az volt... én mint magyar ember azt kívánom, hogy Magyarország a nagyhatalmak közé tartozzon, és legyen nagy mindenben, amiben egy kis ország csak lehet és erre minden adottság és lehetőség megvan, csak a szellemi életet kell támogatni, és nem szabad elválasztani nemzeti mivoltunktól, hogy magya-- rok vagyunk ...” Utoljára, mint a koronaékszereket hazahozó amerikai küldöttség tagja járt Budapesten 1979-ben, s amikor 90. születésnapján átvette munkásságáért a legmagasabb magyar kitüntetést, hibátlan magyarsággal nyilatkozott humanista eszményeiről és a haláláig tartó kutatói szenvedélyről. Menczel János
