Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-10 / 248. szám (247. szám)
1993. szeptember 10., péntek aj Dunántúli napio 7 A legfontosabb tanácskozás A hatodik nevelési kongresszusról Az utóbbi évek legfontosabb tanácskozásának tartom a VI. Nevelésügyi Kongresszust - mondotta Göncz Árpád köztársasági elnök, aki látogatást tett a kongresszuson. Az iskola az, amelytől lehet remélni differenciálódó társadalmunkban a halmozódó hátrányok ellensúlyozását. Amely hozzájárulhat a tehetség érvényesüléséhez, s nemcsak engedelmeskedő állampolgárokat, hanem véleményüket kimondó, ahhoz ragaszkodó, autonom gondolkodású polgárokat nevelhet. Az iskola nem uniformizálhat, hanem azt kell segítenie, hogy tanulói maximálisan érvényesíthessék saját egyéniségüket, önálló, tevékeny emberekké fejlődjenek. Miről tárgyalt az a közel 600 résztvevő -óvónőtől egyetemi tanárig, polgármestertől a kutatókig - a négynapos kongresz- szus plenáris ülésein és szekció-vitáin? A nyitáson a magyar nevelésügy távlati fejlesztésének kérdéseiről szólt Köpeczi Béla akadémikus, a Pedagógiai Társaság elnöke, s erről mondtak véleményt: Pataki Ferenc, a Magyar Tudományos Akadé- mai alelnöke, Harmati Béla püspök, a hazai egyházak tanácsának elnöke, Demszky Gábor főpolgármester, Benedek András munkaügyi államtitkár, Biszterczky Elemér művelődési államtitkár, Marx György akadémikus, Gazsó Ferenc egyetemi tanár és még mások, tudósok, közéleti emberek, külföldi vendégek. Utána a résztvevők 8 szekcióban tárgyaltak a hazai nevelésügy jelenéről és jövőjéről: a társadalmi-gazdasági korszakváltás és a hazai oktatásügy kapcsolatáról, benne a felsőoktatásról; A nevelés társadalmi szerepéről, társadalmi céljainak iskolai megvalósításáról; Ä korszerű műveltségről; A szakmai képzésről; Az oktatásügy irányításáról, az önkormányzatok szerepéről; A pedagógus szakmáról és a pedagógusképzésről; A neveléstudományról és a Másság-tolerancia és pedagógiai alternatívák témaköréről. Az egyes szekciók részletes ajánlásokat, a kongresszus általános ajánlásokat fogadott el, ezekből a pedagógus szakmára és a pedagógusképzésre vonatkozó anyagból emelünk ki néhány gondolatot. Napjainkban fokozott mértékben igaz a gondolat, hogy csak szabad, autonom demokratikusan gondolkodó és cselekvő személyiségek tudnak szabad, autonom embereket nevelni. A pedagógusok élet- és munkakörülményei, de méginkább emberi és szakmai közérzetük a közoktatás, a nevelés alakulásának legdöntőbb tényezője. Ám a pedagógus egyedül, a társadalom anyagi és erkölcsi támogatása nélkül képtelen megfelelni feladatainak. Ezért fordul a kongresszus az országgyűléshez, a kormányhoz, az ön- kormányzatokhoz, érdekvédelmi szervezetekhez, hogy tegyenek meg mindent a pedagógusok életviszonyainak, munkakörülményeinek javítására. A kongresszus legalább ilyen súllyal fordul a pedagógusokhoz, arra kérve őket, hogy törekedjenek saját tevékenységük állandó megújítására, éljenek a tájékozódási, önképzési lehetőségekkel. A kongresszus hangsúlyozza, hogy az oktatás-nevelésben csak akkor érvényesülhet a tanszabadság, az altemativí- tás, ha a pedagógusok mind szélesebb köre számára értékké válik a szabadság, ha munkájukat minél magasabb színvonalon végzik. Ez megkívánja a pedagógusképzés megújítását. A kongresszus felhívja a pedagógusképzésben és továbbképzésben érdekelt állami, önkormányzati és minél nagyobb számban induljanak olyan képzési-továbbképzési programok, amelyek hatékonyan felkészítik a pedagógusokat a megváltozott Szerepekre. A kongresszus kinyilvánítja, hogy pedagógusnak tekinti az óvodák, iskolák, diákotthonok nevelőit éppúgy, mint a gyermekvilággal és a felnőttképzéssel összefüggő szakmák értelmiségi szakembereit, számukra ugyanolyan bánásmódot igényelve, de a szakmai igényesség terén hasonló követelményeket támasztva velük szemben. A pedagógusképzés fejlesztése közvetlen összefüggésben áll a közoktatás változásaival. Ezért fejlesztésében érvényesíteni kell az oktatási rendszer szerkezeti átalakulásából fakadó következményeket, azaz gondoskodni kell minden iskolatípus, fokozat megfelelő pedagógus ellátottságáról. A kongresszus távlati célként fontosnak tartja az egységes, egyetemi szintű tanárképzés kialakulását, több utón haladva, rugalmas szerkezeti megoldásokkal. Javasolja, hogy a főiskolán végzett óvodapedagógusok és tanítók egyetemen továbbtanulhassanak, valamint a tanítóképzés négy évre történő felemelését. Hangsúlyozza, hogy a pedagógusképzés fejlesztésének kulcskérdése a képzési tartalom megújítása. A képzésben arányos helyet foglaljon el mind a pedagógiai, pszichológiai, mint a tantárgypedagógiai (szakmetodikai) képzés, növekedjék a gyakorlati képzés szerepe, és nagyobb hangsúly kerüljön a Családi boldogság „ . . . mikor ki hál Alex-szel ” Alex Joseph boldog házasságban él kilenc feleségével, akik közül többen már évtizedek óta együtt vannak a szerencsés férjjel. A közös családi étkezéseknél a felnőtteken kívül 20 gyerek vesz részt. Egy amerikai tévétársaság által készített műsor most bepillantást engedett a családi titokba. „Egymás között megegyezünk, ki mikor alszik Alex-szel” - mondja Diana, aki 21 éve családtag. Joanna, az 5. számú feleség szerint a féltékenység ismeretlen fogalom náluk. A hosszú évek alatt a feleségek között is ideális kapcsolat alakult ki. A szövetségi törvények értelmében az USA egész területén, így a hagyományosan mormon államban, Utahban sem számít legálisnak a többnejűség. Mindenesetre valamennyi feleség aláírt Alex-szel egy házassági szerződést. Sem az okirat jogi megfogalmazása, sem formába öntse nem jelentett különösebb problémát, hiszen az asszonyok közül Elisabeth-nek saját ügyvédi irodája van, ahol a másik feleség, Dalinda mint titkárnő dolgozik. Alex nem szoknyavadász, az asszonyok többsége úgy került a házhoz, hogy egy régebbi feleség hozta magával. „Nincs szükségem arra, hogy félrelépjek. Szeretem a feleségeimet” - foglalja össze hitvallását. Úgy tűnik, a többnejűség családi hagyományt teremt, mivel egyik fia is két nővel él együtt. hallgatók szakmai önismeretére és önképzésére. A kongresszus ajánlásai szólnak még a pedagógusok érdekvédelmi és szakmai-érdekképviseleti szerveinek működéséről, az ehhez szükséges jogi és anyagi garanciákról, vagy a közigazgatási bíróságok felállításáról, amelyek az iskolák és a fenntartók, a használók és intézmények jogi vitáinak tisztázására szolgálnának. Vagy arról, hogy szükséges az 1990-93 között megjelent, pedagógusokra vonatkozó joganyag hatásainak elemzése éppúgy, mint az a vizsgálat, mely a pedagógusok életminőségét, benne az egészségkárosító tényezőket tárná fel. Talán ezek a kiemelések is bizonyítják, hogy mennyire sokoldalú volt a kongresszuson a pedagógusszakmával és a pedagógusképzéssel foglalkozó munka. A fenti szekcióban — hol e sorok szerzője is tevékenykedett - többször megfogalmazódott, hogy valóban szükséges a pedagógusoknál az a hit, a bizalom, melyről Marx György akadémikus szólt, de ugyanígy szükséges az a táras- dalmi támogatás, a nemzeti jövedelemből az a részesedés, mely a többi között az ázsiai „kis tigrisek” országaiban az általános fellendülést biztosította. Pénz, pénz, pénz is kell az oktatás távlati fejlesztéséhez. Dr. Szeléndi Gábor főisk. tanár Fülei-Szántó Endre Fortélyos fogságban (Egy vendégtanár pszichológiai kalandjai a Balkánon) Pannónia Könyvek 1993. 260. old. Sajátos bédekkert írt Fülei professzor, mondhatnám, az elmúlt évtizedek KÓR-rajzát, - amiben benne éltünk, sőt élünk, amikor még nem vesztette el érvényességét a könyv címével kapcsolatos József Áttilai gondolat: „Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény”. Fülei professzor a JPTE Spanyol Tanszékének vezetőe, az etika tanára feleségével 1986 és 1990 között mint a bukaresti egyetem magyar nyelvi lektora hiteles és jó szemű tanúja volt a romániai „állatfarm” felbomlásának, majd bukásának. Az időhorizont azonban szélesebb, a szerző vissza-visszatekint a Rá- kosi-korszakbeli „egyetemi éveire” is, amikor mint „francia kém”, 8 évet börtönben töltött, ahol könyvek nélkül két nyelvet tanult meg. A könyv élvezetes szépirodalmi stílusban, ironikusan, mondhatnám góbéságoktól sem mentesen a szerző szándéka szerint „magyarokról és románokról szól... magyarok számára”, bár a maga is góbé recenzens véleménye szerint az emberről szól, aki nem választhatja meg a kort és a helyet, amelybe születik, aki ritkán angyal vagy ördög, még ha ez utóbbit jobban díjazták is, s akit csak igen árnyaltan és bölcsen lehet jellemezni, ahogy ezt Fülei professzor teszi. A könyvben mint egy Shakespeare-dráma szereplői jelennek meg az „állatfarm lakói és szereplői”, az egyenlőnél egyenlőbb budapesti, fehérházi, minisztériumi, nagyköveti és egyetemi hivatalnokok, a meghatározatlan rangú bukaresti besúgók, akik tudnak, de nem beszélnek magyarul, mint a takarító Fánnika, a takarítást irányító Zafírkövi úr, Gömbi asszony, aki a külső takarítást szervezte, vagy Nicu és Gogu (aki titokban segített), a szerelők,' mint élő fülek, nem beszélve a holt fülekről. De a szerző erdélyi utazásait figyelők mellett a segítők is megjelennek, az érdeklődő hallgatók, a párttag hívők, a pártkaszt és a pártonkívüliek különböző karakterű csoportjai, a bátor ortodox román és magyar református papok, mint a bukaresti „kicsi pap”, aki így mondta: „megfélemlített és meggyötört gyülekezet áll előtted, Uram” (i. m. 90. old.). Egészséges lélekkel túlélni az elmúét, de térmészete szerint jelenlevő kort, ehhez hit és humorérzék is szükségeltetik, ami átsüt a könyv lapjain, jól jellemezve a humanista szerzőt. A romániai nyomort pl. sokféleképpen lehet bemutatni, Fülei-Szántó Endre ezt egy piaci román nyelvgyakorlati példával mutatja be: a van-e hús kérdésére az egész piac kacagott. A könyvet mindenkinek ajánlom, s főleg azoknak, akiket érdekel az a kor, amiben élünk, akik jobban meg szeretnék ismerni a Romániában és Magyarországon lezajló eseményeket, akik többet szeretnének megtudni az emberről és magukról. Sipos Béla A Duran Duran rockcsapat elnyerte a halhatatlanság csillagait. A Hollywood-i hírességek sétányán átadták az együttes tagjainak azt a csillagot, amit immár 1988 alkalommal ítéltek oda hírességeknek. Az együttes a kitüntetést a legújabb lemezük platina sikeréért is kapta. FEB Fotó. Világjáró vak zenész Nem gondoltam, hogy iráni utamon annyi érdekes, új látnivaló, új isemrősök és idegen emberek között egy hazámfia lesz a legkülönösebb ember és a vele való találkozásom egyik legmélyebb emléket hagyó uti- élményem. Hazautazásom előtti estén találkoztunk. Hosszú sétát tettem Teherán belvárosában, utoljára gyűjtve az emléket, a színeket, jellegzetes szagokat, a keleti utcáról, amely az idegennek, méterenként, percenként új élményt ad. Mégegy- szer végigjártam az Isztambul utca aranyműveseit, ékszerboltjait, megbámultam az ötvösök múzeumnak is beillő kirakatát, a szőnyegeket, képek és színek kapzsi gyűjtése volt utam. Gyalog jöttem a fél városon keresztül, hogy még utoljára láthassam a sütők parazsa fölé hajló arcokat és érezzema füst, a frissen sült pecsenye illatát. A szálloda előcsarnokában a magyar követség egy tisztviselőjével találkoztam, aki megkért, hogy keressem fel a szállodában egy honfitársunkat, aki éppen most érkezett Budapestről. - Jól fog esni neki a magyar szó. - Közölte, hogy az illető zongoraművész a teheráni televízióban fog fellépni és - teljesen vak. Negyven év körüli férfi nyit ajtót, mind a két szemén heges homály látszik. Mindig meglep, hogy a vakok mennyivel kiegyensúlyozottabbak, mint akár a süketek, vagy sok egészséges ember. Nyugodt, csend- esbeszédű. Elmondja, hogy 16 éves korában robbanás következtében megvakult mindkét szemére, azóta fényt sem lát. Mint orvosnak talán több a megengedett kérdés, rátérek arra, ami legjobban érdekel, mit jelent számára az utazás élménye. Maga az út, mozgás, idegen tájak, idegen hangok, láthatatlan idegen emberek, az ismeretlen, ahol mindenki új képet, színeket vár elsősorban az élménytől. Körülbelül 10 éve utazik. Bejárta csaknem egész Európát, Indonéziába is meghivták. Nagyon szeret utazni, számára főként az idegen világ új hangjai, amelyet a zeneművész fokozott érzékenységével észlel, - jelentenek érdekes, izgalmas élményt. Még vannak emlékképei a látható világról. Egy érzékszerve kiesett, de a többi annál érzékenyebben reagál, fokozottabban értesít az újról, hangjáról, illatáról, tapintatáról, mindarról, amit nem láthat. Hangok. Az élet ritmusa, nagyvárosok zajai idegen csendek, emberi szó érthetetlen nyelven, milyen melódiát szűr át. A fekete világból áradó hangok összessége, milyen szimfóniát ad, - emberenként, országonként? .. .Talán az, amit szemünk közvetít, felületes, sablonos ahhoz képest, amit a hangok közvetítenek. Látunk, mert látni könnyebb, egyszerűbb és azt hisszük látjuk az érthetetlen nyelven beszélő idegent. A látványt elraktározzuk, lefényképezzük. Egydimenziós képek, néha mozgások. Ha mi is szerepelünk rajta a konzerv emlékek közvetlenebbek, időhöz tapadók, maradnak az albumban és valahol az agy tekervényeiben. Azután rakódnak rá más képek, egy darabig elrendeződnek egymás mellett, később mindjobban összemosódnak. Album készül a konzervált múlttal, amelyen mi hasonlítunk a legkevésbé a „megörkítetlen- hez.. .” Emlékképei vannak 16 éves korig, amelyekre rá kell raknia a fekete világ hangja, szaga, íze által nyert „képeket”. - Minden repülőnek más a szaga. - Talán ismeri már légitársaságonként is, vagy még jobban differenciált gépenként, hotelszobánként, utcánként? A nyárson sütők emléke nekem „arcok a láng és füstölő körül, zsíros ajkak, villogó fogak marcangolnak”. Neki az illatok milyen egyvelege! ... Valaki májat eszik, más az illata a pirított szívnek, vesének. Emberi szagok, szőrmék, bőrök, izzadt vászon, - épp úgy tudhatja hányán ülnek a tűz körül, mint mi, a látók ... Szőnyeg: nekünk színes minta. Harmóniát keresünk a színekben, amelyeket a przsa ember beleszőtt, sivatagból, naplementéből, a virágok szirmából. Neki, selymes tapintató millió csomót jelent. Újjá alatt a kisgyermekkori emlékek színeiben, mezők, kertek, sivatagok terülnek szét - talán valami megnyugtató „színharmóniává”. Szín nélküli ízek: kés alatt hasadó hús rostjai, krém puhasága, a „sárga” gyümölcs íze, kereksége, illata, héja, gerezdjei, - bogyók és levelek. A Föld kenyerei: laposak, cipók, hatalmasra keltek, foszlósak, száraz lepények, - illatuk talán pékenként különbözik. Fekete borok illata, íze ... Zenéje látható lesz. A képernyő hivta, amely a zenét is láthatóvá teszi, a kezek, a billentyűk mozgását, az embert, aki hangokat előhívja, sokan fogják látni, akik a hangokra - csaknem vakok. Emlékképeimet én is szavakra bízom - képet, hangot idéznek. Jobban hiszek bennük, mint a legszebb színes fényképben. Azoknak a képeknek színessé válásában is hiszek, amelyek elmosódottan csak fekete-fehéren kisérik a szöveget. Konkoly-Thege Aladár