Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-10 / 248. szám (247. szám)

1993. szeptember 10., péntek aj Dunántúli napio 7 A legfontosabb tanácskozás A hatodik nevelési kongresszusról Az utóbbi évek legfontosabb tanácskozásának tartom a VI. Nevelésügyi Kongresszust - mondotta Göncz Árpád köztár­sasági elnök, aki látogatást tett a kongresszuson. Az iskola az, amelytől lehet remélni differen­ciálódó társadalmunkban a halmozódó hátrányok ellensú­lyozását. Amely hozzájárulhat a tehetség érvényesüléséhez, s nemcsak engedelmeskedő ál­lampolgárokat, hanem vélemé­nyüket kimondó, ahhoz ragasz­kodó, autonom gondolkodású polgárokat nevelhet. Az iskola nem uniformizálhat, hanem azt kell segítenie, hogy tanulói ma­ximálisan érvényesíthessék sa­ját egyéniségüket, önálló, tevé­keny emberekké fejlődjenek. Miről tárgyalt az a közel 600 résztvevő -óvónőtől egyetemi tanárig, polgármestertől a kuta­tókig - a négynapos kongresz- szus plenáris ülésein és szek­ció-vitáin? A nyitáson a magyar nevelésügy távlati fejlesztésé­nek kérdéseiről szólt Köpeczi Béla akadémikus, a Pedagógiai Társaság elnöke, s erről mond­tak véleményt: Pataki Ferenc, a Magyar Tudományos Akadé- mai alelnöke, Harmati Béla püspök, a hazai egyházak ta­nácsának elnöke, Demszky Gá­bor főpolgármester, Benedek András munkaügyi államtitkár, Biszterczky Elemér művelődési államtitkár, Marx György aka­démikus, Gazsó Ferenc egye­temi tanár és még mások, tudó­sok, közéleti emberek, külföldi vendégek. Utána a résztvevők 8 szekcióban tárgyaltak a hazai nevelésügy jelenéről és jövőjé­ről: a társadalmi-gazdasági kor­szakváltás és a hazai oktatásügy kapcsolatáról, benne a felsőok­tatásról; A nevelés társadalmi szerepéről, társadalmi céljainak iskolai megvalósításáról; Ä kor­szerű műveltségről; A szakmai képzésről; Az oktatásügy irá­nyításáról, az önkormányzatok szerepéről; A pedagógus szak­máról és a pedagógusképzésről; A neveléstudományról és a Másság-tolerancia és pedagó­giai alternatívák témaköréről. Az egyes szekciók részletes ajánlásokat, a kongresszus álta­lános ajánlásokat fogadott el, ezekből a pedagógus szakmára és a pedagógusképzésre vonat­kozó anyagból emelünk ki né­hány gondolatot. Napjainkban fokozott mér­tékben igaz a gondolat, hogy csak szabad, autonom demokra­tikusan gondolkodó és cselekvő személyiségek tudnak szabad, autonom embereket nevelni. A pedagógusok élet- és munkakö­rülményei, de méginkább em­beri és szakmai közérzetük a közoktatás, a nevelés alakulá­sának legdöntőbb tényezője. Ám a pedagógus egyedül, a tár­sadalom anyagi és erkölcsi tá­mogatása nélkül képtelen meg­felelni feladatainak. Ezért for­dul a kongresszus az országgyű­léshez, a kormányhoz, az ön- kormányzatokhoz, érdekvé­delmi szervezetekhez, hogy te­gyenek meg mindent a pedagó­gusok életviszonyainak, mun­kakörülményeinek javítására. A kongresszus legalább ilyen súllyal fordul a pedagógusok­hoz, arra kérve őket, hogy töre­kedjenek saját tevékenységük állandó megújítására, éljenek a tájékozódási, önképzési lehető­ségekkel. A kongresszus hang­súlyozza, hogy az oktatás-neve­lésben csak akkor érvényesülhet a tanszabadság, az altemativí- tás, ha a pedagógusok mind szé­lesebb köre számára értékké vá­lik a szabadság, ha munkájukat minél magasabb színvonalon végzik. Ez megkívánja a peda­gógusképzés megújítását. A kongresszus felhívja a pedagó­gusképzésben és továbbképzés­ben érdekelt állami, önkor­mányzati és minél nagyobb számban induljanak olyan kép­zési-továbbképzési programok, amelyek hatékonyan felkészítik a pedagógusokat a megváltozott Szerepekre. A kongresszus ki­nyilvánítja, hogy pedagógusnak tekinti az óvodák, iskolák, di­ákotthonok nevelőit éppúgy, mint a gyermekvilággal és a felnőttképzéssel összefüggő szakmák értelmiségi szakembe­reit, számukra ugyanolyan bá­násmódot igényelve, de a szakmai igényesség terén ha­sonló követelményeket tá­masztva velük szemben. A pedagógusképzés fejlesz­tése közvetlen összefüggésben áll a közoktatás változásaival. Ezért fejlesztésében érvényesí­teni kell az oktatási rendszer szerkezeti átalakulásából fa­kadó következményeket, azaz gondoskodni kell minden isko­latípus, fokozat megfelelő pe­dagógus ellátottságáról. A kongresszus távlati célként fon­tosnak tartja az egységes, egye­temi szintű tanárképzés kialaku­lását, több utón haladva, rugal­mas szerkezeti megoldásokkal. Javasolja, hogy a főiskolán végzett óvodapedagógusok és tanítók egyetemen továbbtanul­hassanak, valamint a tanítókép­zés négy évre történő felemelé­sét. Hangsúlyozza, hogy a peda­gógusképzés fejlesztésének kulcskérdése a képzési tartalom megújítása. A képzésben ará­nyos helyet foglaljon el mind a pedagógiai, pszichológiai, mint a tantárgypedagógiai (szakme­todikai) képzés, növekedjék a gyakorlati képzés szerepe, és nagyobb hangsúly kerüljön a Családi boldogság „ . . . mikor ki hál Alex-szel ” Alex Joseph boldog házas­ságban él kilenc feleségével, akik közül többen már évtize­dek óta együtt vannak a szeren­csés férjjel. A közös családi ét­kezéseknél a felnőtteken kívül 20 gyerek vesz részt. Egy amerikai tévétársaság ál­tal készített műsor most bepil­lantást engedett a családi ti­tokba. „Egymás között megegye­zünk, ki mikor alszik Alex-szel” - mondja Diana, aki 21 éve családtag. Joanna, az 5. számú feleség szerint a félté­kenység ismeretlen fogalom ná­luk. A hosszú évek alatt a fele­ségek között is ideális kapcsolat alakult ki. A szövetségi törvények értel­mében az USA egész területén, így a hagyományosan mormon államban, Utahban sem számít legálisnak a többnejűség. Min­denesetre valamennyi feleség aláírt Alex-szel egy házassági szerződést. Sem az okirat jogi megfogalmazása, sem formába öntse nem jelentett különösebb problémát, hiszen az asszonyok közül Elisabeth-nek saját ügy­védi irodája van, ahol a másik fe­leség, Dalinda mint titkárnő dol­gozik. Alex nem szoknyavadász, az asszonyok többsége úgy került a házhoz, hogy egy régebbi fele­ség hozta magával. „Nincs szükségem arra, hogy félrelépjek. Szeretem a felesége­imet” - foglalja össze hitvallását. Úgy tűnik, a többnejűség csa­ládi hagyományt teremt, mivel egyik fia is két nővel él együtt. hallgatók szakmai önismeretére és önképzésére. A kongresszus ajánlásai szólnak még a pedagógusok ér­dekvédelmi és szakmai-érdek­képviseleti szerveinek működé­séről, az ehhez szükséges jogi és anyagi garanciákról, vagy a közigazgatási bíróságok felállí­tásáról, amelyek az iskolák és a fenntartók, a használók és in­tézmények jogi vitáinak tisztá­zására szolgálnának. Vagy ar­ról, hogy szükséges az 1990-93 között megjelent, pedagógu­sokra vonatkozó joganyag hatá­sainak elemzése éppúgy, mint az a vizsgálat, mely a pedagó­gusok életminőségét, benne az egészségkárosító tényezőket tárná fel. Talán ezek a kiemelések is bizonyítják, hogy mennyire sokoldalú volt a kongresszuson a pedagógusszakmával és a pe­dagógusképzéssel foglalkozó munka. A fenti szekcióban — hol e sorok szerzője is tevé­kenykedett - többször megfo­galmazódott, hogy valóban szükséges a pedagógusoknál az a hit, a bizalom, melyről Marx György akadémikus szólt, de ugyanígy szükséges az a táras- dalmi támogatás, a nemzeti jö­vedelemből az a részesedés, mely a többi között az ázsiai „kis tigrisek” országaiban az ál­talános fellendülést biztosította. Pénz, pénz, pénz is kell az okta­tás távlati fejlesztéséhez. Dr. Szeléndi Gábor főisk. tanár Fülei-Szántó Endre Fortélyos fogságban (Egy vendégtanár pszichológiai kalandjai a Balkánon) Pannónia Könyvek 1993. 260. old. Sajátos bédekkert írt Fülei professzor, mondhatnám, az elmúlt évtizedek KÓR-rajzát, - amiben benne éltünk, sőt élünk, amikor még nem vesztette el érvényességét a könyv címével kapcsolatos József Áttilai gon­dolat: „Fortélyos félelem igaz­gat / minket s nem csalóka re­mény”. Fülei professzor a JPTE Spanyol Tanszékének vezetőe, az etika tanára feleségével 1986 és 1990 között mint a bukaresti egyetem magyar nyelvi lektora hiteles és jó szemű tanúja volt a romániai „állatfarm” felbomlá­sának, majd bukásának. Az idő­horizont azonban szélesebb, a szerző vissza-visszatekint a Rá- kosi-korszakbeli „egyetemi éveire” is, amikor mint „francia kém”, 8 évet börtönben töltött, ahol könyvek nélkül két nyelvet tanult meg. A könyv élvezetes szépirodalmi stílusban, ironiku­san, mondhatnám góbéságoktól sem mentesen a szerző szán­déka szerint „magyarokról és románokról szól... magyarok számára”, bár a maga is góbé recenzens véleménye szerint az emberről szól, aki nem választ­hatja meg a kort és a helyet, amelybe születik, aki ritkán an­gyal vagy ördög, még ha ez utóbbit jobban díjazták is, s akit csak igen árnyaltan és bölcsen lehet jellemezni, ahogy ezt Fü­lei professzor teszi. A könyvben mint egy Shakespeare-dráma szereplői jelennek meg az „ál­latfarm lakói és szereplői”, az egyenlőnél egyenlőbb buda­pesti, fehérházi, minisztériumi, nagyköveti és egyetemi hivatal­nokok, a meghatározatlan rangú bukaresti besúgók, akik tudnak, de nem beszélnek magyarul, mint a takarító Fánnika, a taka­rítást irányító Zafírkövi úr, Gömbi asszony, aki a külső ta­karítást szervezte, vagy Nicu és Gogu (aki titokban segített), a szerelők,' mint élő fülek, nem beszélve a holt fülekről. De a szerző erdélyi utazásait figyelők mellett a segítők is megjelen­nek, az érdeklődő hallgatók, a párttag hívők, a pártkaszt és a pártonkívüliek különböző ka­rakterű csoportjai, a bátor orto­dox román és magyar reformá­tus papok, mint a bukaresti „ki­csi pap”, aki így mondta: „meg­félemlített és meggyötört gyü­lekezet áll előtted, Uram” (i. m. 90. old.). Egészséges lélekkel túlélni az elmúét, de térmészete szerint jelenlevő kort, ehhez hit és humorérzék is szükségelte­tik, ami átsüt a könyv lapjain, jól jellemezve a humanista szerzőt. A romániai nyomort pl. sokféleképpen lehet bemutatni, Fülei-Szántó Endre ezt egy pi­aci román nyelvgyakorlati pél­dával mutatja be: a van-e hús kérdésére az egész piac kaca­gott. A könyvet mindenkinek ajánlom, s főleg azoknak, akiket érdekel az a kor, amiben élünk, akik jobban meg szeretnék is­merni a Romániában és Ma­gyarországon lezajló esemé­nyeket, akik többet szeretnének megtudni az emberről és ma­gukról. Sipos Béla A Duran Duran rockcsapat elnyerte a halhatatlanság csillagait. A Hollywood-i hírességek sétá­nyán átadták az együttes tagjainak azt a csillagot, amit immár 1988 alkalommal ítéltek oda hí­rességeknek. Az együttes a kitüntetést a legújabb lemezük platina sikeréért is kapta. FEB Fotó. Világjáró vak zenész Nem gondoltam, hogy iráni utamon annyi érdekes, új látni­való, új isemrősök és idegen emberek között egy hazámfia lesz a legkülönösebb ember és a vele való találkozásom egyik legmélyebb emléket hagyó uti- élményem. Hazautazásom előtti estén találkoztunk. Hosszú sétát tet­tem Teherán belvárosában, utoljára gyűjtve az emléket, a színeket, jellegzetes szagokat, a keleti utcáról, amely az ide­gennek, méterenként, percen­ként új élményt ad. Mégegy- szer végigjártam az Isztambul utca aranyműveseit, ékszer­boltjait, megbámultam az ötvö­sök múzeumnak is beillő kira­katát, a szőnyegeket, képek és színek kapzsi gyűjtése volt utam. Gyalog jöttem a fél váro­son keresztül, hogy még utol­jára láthassam a sütők parazsa fölé hajló arcokat és érezzema füst, a frissen sült pecsenye il­latát. A szálloda előcsarnokában a magyar követség egy tisztvise­lőjével találkoztam, aki meg­kért, hogy keressem fel a szál­lodában egy honfitársunkat, aki éppen most érkezett Budapest­ről. - Jól fog esni neki a ma­gyar szó. - Közölte, hogy az il­lető zongoraművész a teheráni televízióban fog fellépni és - teljesen vak. Negyven év körüli férfi nyit ajtót, mind a két szemén heges homály látszik. Mindig meg­lep, hogy a vakok mennyivel kiegyensúlyozottabbak, mint akár a süketek, vagy sok egész­séges ember. Nyugodt, csend- esbeszédű. Elmondja, hogy 16 éves korában robbanás követ­keztében megvakult mindkét szemére, azóta fényt sem lát. Mint orvosnak talán több a megengedett kérdés, rátérek arra, ami legjobban érdekel, mit jelent számára az utazás élménye. Maga az út, mozgás, idegen tájak, idegen hangok, láthatatlan idegen emberek, az ismeretlen, ahol mindenki új képet, színeket vár elsősorban az élménytől. Körülbelül 10 éve utazik. Bejárta csaknem egész Euró­pát, Indonéziába is meghivták. Nagyon szeret utazni, számára főként az idegen világ új hang­jai, amelyet a zeneművész fo­kozott érzékenységével észlel, - jelentenek érdekes, izgalmas élményt. Még vannak emlék­képei a látható világról. Egy érzékszerve kiesett, de a többi annál érzékenyebben re­agál, fokozottabban értesít az újról, hangjáról, illatáról, tapin­tatáról, mindarról, amit nem láthat. Hangok. Az élet ritmusa, nagyvárosok zajai idegen csendek, emberi szó érthetetlen nyelven, milyen melódiát szűr át. A fekete világból áradó hangok összessége, milyen szimfóniát ad, - emberenként, országonként? .. .Talán az, amit szemünk közvetít, felüle­tes, sablonos ahhoz képest, amit a hangok közvetítenek. Látunk, mert látni könnyebb, egyszerűbb és azt hisszük lát­juk az érthetetlen nyelven be­szélő idegent. A látványt elrak­tározzuk, lefényképezzük. Egydimenziós képek, néha mozgások. Ha mi is szerepe­lünk rajta a konzerv emlékek közvetlenebbek, időhöz tapa­dók, maradnak az albumban és valahol az agy tekervényeiben. Azután rakódnak rá más képek, egy darabig elrendeződnek egymás mellett, később mind­jobban összemosódnak. Album készül a konzervált múlttal, amelyen mi hasonlítunk a leg­kevésbé a „megörkítetlen- hez.. .” Emlékképei vannak 16 éves korig, amelyekre rá kell raknia a fekete világ hangja, szaga, íze által nyert „képeket”. - Minden repülőnek más a szaga. - Talán ismeri már légitársaságonként is, vagy még jobban differenci­ált gépenként, hotelszobánként, utcánként? A nyárson sütők emléke nekem „arcok a láng és füstölő körül, zsíros ajkak, vil­logó fogak marcangolnak”. Neki az illatok milyen egy­velege! ... Valaki májat eszik, más az illata a pirított szívnek, vesének. Emberi szagok, szőr­mék, bőrök, izzadt vászon, - épp úgy tudhatja hányán ülnek a tűz körül, mint mi, a látók ... Szőnyeg: nekünk színes minta. Harmóniát keresünk a színekben, amelyeket a przsa ember beleszőtt, sivatagból, naplementéből, a virágok szir­mából. Neki, selymes tapintató millió csomót jelent. Újjá alatt a kisgyermekkori emlékek szí­neiben, mezők, kertek, sivata­gok terülnek szét - talán va­lami megnyugtató „színharmó­niává”. Szín nélküli ízek: kés alatt hasadó hús rostjai, krém puha­sága, a „sárga” gyümölcs íze, kereksége, illata, héja, gerezd­jei, - bogyók és levelek. A Föld kenyerei: laposak, cipók, hatalmasra keltek, fosz­lósak, száraz lepények, - illa­tuk talán pékenként különbö­zik. Fekete borok illata, íze ... Zenéje látható lesz. A képer­nyő hivta, amely a zenét is lát­hatóvá teszi, a kezek, a billen­tyűk mozgását, az embert, aki hangokat előhívja, sokan fog­ják látni, akik a hangokra - csaknem vakok. Emlékképeimet én is sza­vakra bízom - képet, hangot idéznek. Jobban hiszek ben­nük, mint a legszebb színes fényképben. Azoknak a képek­nek színessé válásában is hi­szek, amelyek elmosódottan csak fekete-fehéren kisérik a szöveget. Konkoly-Thege Aladár

Next

/
Oldalképek
Tartalom