Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-01 / 208. szám
Mindenkinek meg kell vennie a koporsót Emberfeletti feladat lesz a 214 km-es Szahara-futás Nem akármilyen sportteljesítményre vállalkozik Szép Attila. A 28 éves menedzser lesz valószínűleg az egyetlen magyar résztvevője az 1994 februárjában rajtoló kilencedik sivatagi futóversenynek a Szaharában. Alig egy hét alatt 214 kilométert kell megtenniük az indulóknak a csaknem 60 fokos melegben, hátizsákot cipelve, amelynek súlya minimum 5, maximum 15 kilogram lehet. A kötelező felszereléshez tartozik a hálózsák, a tisztasági csomag, egy heti élelem, különböző szérumok és természetesen a víz. Amennyiben ezek közül bármelyik hiányzik, büntetőidőt számítanak fel. Van egy kissé morbid feltétele is az indulásnak. Minden futónak meg kell vennie egy különleges, hőálló koporsót, amelynek ára 4000 francia frank (kb. 75 ezer forint)... Apa lett Stefan Edberg. A világhírű teniszező felesége, Anette, Londonban Emilie Victoria nevű lányuknak adott életet MTI TELEFOTÓ Zaharevics visszatér Több, mint 30 világcsúcsot ért el Az utóbbi időben számos volt kitűnő műkorcsolyázó határozott úgy, hogy a profik táborából visszatér az amatőrök közé. Döntésükhöz nagyban hozzájárult, hogy az újabb téli olimpiáig már nem kell 1996-ig várniuk, jövőre Lillehammerben jégre léphetnek. Most'egy egészen más visszatérésről hallottunk: az 1988-as szöuli olimpia súlyemelő bajnoka, Jurij Zaharevics szeretne újból ötkarikás résztvevő lenni. Súlyemelésben - ahol napról napra nagyobb eredmények születnek - nem megszokott a több év utáni visszatérés, különösen nem olyan pályafutás után, amilyen Zaharevicsé. A 30 éves sportoló ugyanis Barcelonában azért nem tudta megvédeni címét, mert jogot sem szerzett az olimpián való részvételre, mivel az utolsó két válogató versenyen nem tudott dobogóra lépni. A tavalyi kudarc ellenére most bizakodó:-Minden vágyam, hogy jól felkészüljek Atlantára, s ott aranyérmet nyerjek. A fiataloknak be akarom bizonyítani, korai még engem „eltemetni". A következő olimpiáig még van három év, ez elég arra, hogy felkészüljek. Biztos vagyok benne: ott leszek Atlantában, és senki sem akadályozza meg a győzelmemet - mondta Zaharevics. A több mint 30 világcsúcsot elért sportoló jelenleg a szülővárosában, Dimitrovgrádban létrehozott súlyemelő központban dolgozik, amelyet barátjával, a szintén olimpiai bajnok súlyemelő, Iszrail Arszamakov- val együtt működtetnek. A kosárlabda és a baseball hazája labdarúgásban is meglepetést okozhat Pelé, az utazó nagykövet Fiatal éveiben Edson Arantes do Nascimento kész volt bárkivel megverekedni, ha csúfnevén, azaz Petének szólították. Ma pedig a Pelé név bárhol a világon egyet jelent a labdarúgással.-A mai napig nem tudom, vajon mit is takar ez a név - mondja az. 52 éves Pelé, aki az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnokság egyik legfőbb támogatója, amolyan „utazó nagykövet”. Pelé már korábban is többször szorgalmazta, hogy a világ labdarúgóinak legnagyobb^ seregszemléjét az Egyesült Államokban rendezzék meg.-Minden, ami Amerikában történik, az nagyméretű és hatalmas vállalkozás. Úgy vélem, ez alól nem lesz kivétel a világ- bajnokság sem. Pelé játékosként is sokat tett azért, hogy megszerettesse az amerikaiakkal a labdarúgást, hiszen 1975-től a New York Cosmos csapatában szerepelt Pelé a nemrég elhunyt Bobby Moore (baloldalt) és Grosics Gyula (középen) társaságában az azóta megszűnt amerikai profi labdarúgó ligában.- Az emberek mindig azt kérdezik, hogy a kosárlabda és a baseball hazájában ki kiváncsi labdarúgó mérkőzésekre? Erre azt szoktam felelni, hogy az emberek szeretik a sportot, márpedig ez az egyik legcsodálatosabb sport a világon. A világbajnokság jövendő sikerét alátámasztani látszik, hogy a szervezők adatai szerint a belépők szépen fogynak. Pelét ez nem lepi meg, ő már az esélyeket latolgatja.- Azt hiszem, azok a csapatok tesznek szert majd népszerűségre, és érhetnek el jó eredményeket, amelyek ismét a régi, támadó szellemű futballt játsz- szák. A FIFA vezetőinek is olyan döntéseket kell hozniuk, amelyek ezt elősegítik. Szerintem az Egyesült Államok, Ghana, Kamerun és Kolumbia okozza majd a legnagyobb meglepetést. Természetesen hazája válogatottja, Brazília esélyeit is jónak tartja. Hozzátette, védekezésben még fejlődnie kell az együttesnek.-Akkor lennék a legboldogabb, ha Egyesült Államok - Brazília döntőre kerülne sor - nyilatkozta az 1994-es világ- bajnokság egyik legnevesebb segítője. Súlyemelés Világ Kupára készül Szekszárd Korábban egy esztendőben akár 10-12 Világ Kupa-viadalon is összemérhették erejüket a legjobb súlyemelők, idén azonban mindössze öt város ad otthont Világ Kupa-versenynek. Ennek tükrében különösen megtisztelő, hogy a magyar súlyemelés egyik fellegvára, Szekszárd is büszkélkedhet a rendezés jogával, ugyanis augusztus 6. és 8. között itt bonyolítják le a soron következő VK-viadalt. Az idei a 12. Húsos Kupa-verseny, amely 1991 óta része a Világ Kupa-sorozatnak is és amelyen most először nők is részt vesznek. Az új súlycsoportok kiírása nyomán csak három kategóriában, 83, 99 és plusz 108 ki- logramban lehet Világ Kupát rendezni. A viadalon kötelező a részvétel a teljes magyar férfi és női válogatott számára, hiszen ez a verseny egyben válogató is az idei novemberi melboume-i világbajnokságra. Szekszárdon a hazaiak közül az Európa-bajnok Czanka Attilától és a junior EB-n bronzérmet szerzett Farkas Zoltántól várható a legjobb eredmény. A külföldiek közül a legnagyobb nevek: Marinov, Ku- nev, Blagojev, Botev és Vlad (a négy bolgár és a román klasszis immár egyformán ausztrál színekben versenyez), az ukrán Bliscsik és a moldáv Vakarcsov. Jelentős hasznot remélnek a rendezéstől, amely az egyesület fenntartása szempontjából kulcskérdés. A három VK-súly- csoport győztesei 50 ezer forint pénzdíjazásban részesülnek. Húszán a „százasok” klubjában Akadnak sportágak, amelyekben sokan és elég köny- nyen érik el a századik válogatottságot, s nem ritka azoknak a száma sem, akik a többszázig is eljutnak. így van ez például asztali- teniszben, vízilabdában, a kosarasok és a röplabdázók táborában is. Á futballban azonban a „száz” világraszóló teljesítményt jelent, amely nagy elismerést vonz magával. Nemrégen egy újabb taggal bővült a „százasok klubja”, miután a 32 éves német Lothar Matthäus is 100. alkalommal húzhatta fel a címeres mezt. Ő egy nap kivételével 13 év alatt érte el ezt a bravúrt. A világ labdarúgásában eddig csak húsz játékosnak sikerült száz, vagy ennél több alkalommal ott lenni nemzete válogatott mérkőzésén. A rekorder, vagyis az első helyen álló Peter Shilton, aki 125-szörös angol válogatottsággal büszkélkedhet. A második is szigetországi sportoló, míg a harmadik svájci. A magyar foci legfényesebb korszakának egyik csillaga, a már elhunyt Bozsik József is tagja volt a „százasok klubjának”. Bozsik 1947 és 1962 között gyűjtötte össze a 100 válogatottságot, első mérkőzésén Bulgária (9-0), a jubileumin Uruguay (1-1) ellen játszott, és remek góllal búcsúzott a labdarúgástól. Bozsik 1952-ben tagja volt az olimpiai aranyat, és 1954-ben a vb-ezüstöt nyert válogatottnak. A 100-asok klubtagok: I. Peter Shilton (angol) 125, 2. Pat Jennings (északír) 119, 3. Heinz Hermann (svájci) 117, 4. Björn Nordquist (svéd) 115, 5. Dino Zoff (olasz) 112, 6. Oleg Blohin (szovjet) 109, 7. Bölöni László (román) 108, Bobby Moore (angol) 108, 9. Bobby Charlton (angol) 106, 10. Billy Wright (angol) 105, II. Grzegorz Lato (lengyel) és Torbjöm Svenssen (svéd) 104, 13. Franz Beckenbauer (német) 103, 14. Kenny Dalglish (skót), Kazimierz Deyna (lengyel), Morten Olsen (dán) és Joachim Streich (keletnémet) 102, 18. Bozsik József, Hans-Jörgen Dömer (keletnémet) és Lothar Matthäus (német) 100 lejátszott válogatott mérkőzéssel a hátuk mögött. A fődíj: egy Peugeot 106-os Egyedülálló sporteseményre készülnek Somogybán A Törzsök vállalkozás - Somogy megye egyik legnagyobb magánvállalkozása - egyedülálló sportesemény megrendezésére készül. Szeptember 18. és 26. között kerül sor a Bramac Alpok-Adria nemzetközi kettesfogathajtó távversenyre, valamint az ehhez kapcsolódó mountain bike-viadalra. A verseny főrendezője, Péter Attila - akit sokan ismerhetnek a triatlonversenyekről, hiszen ő a hivatalos „szpíker” - elmondta: maximum harminc fogatot engednek indulni, s eddig (két hónappal a verseny előtt) már 12 hajtó nevezése megérkezett. Ott lesz a mezőnyben a tavalyi Pannon Maraton 300 km-es távhajtó verseny győztessé, a rendező Törzsök SE sportolója, Törzsök Lajos, s az idei győztes, az agárdi Kovács Attila is. Az ötnapos viadal során (két versenynap után egy pihenőnap következik) összesen 330 km-t kell teljesíteni a résztvevőknek, azaz naponta általában 70 km megtétele vár rájuk. A kijelölt pálya szintkülönbsége 1400 méter. A verseny előtt egy hajtással meggyőződnek a lovak fizikai állapotáról, s csak a teljesen egészséges fogatokat engedik elrajtolni. Lesz doppingellenőrzés is: minden szakaszon féltávnál beiktatnak egy negyedórás pihenőt, s ezalatt állatorvosi ellenőrzést tartanak. A győztes több mint egymillió forint értékű Peugeot 106-os autót kap, de még a hatodik helyezett A lovakat is doppingellenőrzésnek vetik alá is zsebre tehet 20 ezer forintot. Ezenkívül minden szakasz győztesét 10 ezer forinttal külön jutalmazzák. A kettesfogathajtó versenynyel párhuzamosan rendezik meg a mountain bike-viadalt, amelynek igazi különlegessége, hogy ebben a sportágban Magyarországon ez esz a legelső ilyen sorozatverseny. Itt 300 indulóra (érdekesség, hogy köztük száznál is több a triatlonis- tára) számítanak a rendezők. Ott lesz az indulók között Hirth József Is,, aki nemrég nyerte meg az országos bajnokságot. Egyébként itt sem „babra megy a játék”, hiszen a győztes egy több ezer márkát érő moun- tain-kerékpárral távozhat majd, s valamennyi célba érkező kap pénzjutalmat. Nem egyedi versenyről van szó, ezentúl ugyanis minden évben meg szeretnék rendezni ezt az egy hétig tartó sorozatot. Az igazi nagy cél 1996: ekkor - az Expóhoz kapcsolódva - távhajtó világbajnokságot szeretnének lebonyolítani Kaposváron és környékén. Különleges tippverseny A legjobb 25 nevét Las Vegasban teszik közzé A még jelenleg is folyó labdarúgó vb-selejtezőkben szereplő európai válogatottak jelentős teljesítményt nyújtó játékosait „szelektálták” ezekben a hónapokban a nemzeti sportújságíró szövetségek. Ebben a különleges tippversenyben csak azon nemzetek válogatottjait veszik figyelembe, mely csapatok egynél több alkalommal jutottak el vb- vagy EB-döntőbe a sportág történetében. Magyarország mellett további 24 más európai nemzet futballegyütteseinek kiválóságait választották ki eddig az Eu- rocard-Mastercard különleges szavazásán. A selejtezőkön mutatott jó formák alapján válogatottanként 4-4 labdarúgót kellett megnevezniük a sportújságíróknak mint legjobbakat. Magyar részről Petry Zsolt, Lő- rincz Emil, Détári Lajos és Kip- rich József „folytathatja tovább”. November végén, amikor befejeződnek a kvalifikációs csaták, kettőre szűkítik az Eurocard-Mastercard jelöltjeit országonként, s közülük választja ki azt a 25 játékost Bobby Charlton egykori angol válogatott játékos, továbbá ismert európai futball-szaklapok csoportja, akik végső sorrendjét azután 1993. december 19-én Las Vegasban megállapítják, és egy látványos műsor keretében közzé is teszik. Barátságos? Három ember megsebesült, 42-t pedig a rendőrök őrizetbe vettek, miután összecsapás robbant ki egy barátságos labdarúgó mérkőzés nézői között. Az észak-angliai Sunderlandben a helyi csapat vendégeként lépett pályára a skót Glasgow Rangers, s a találkozóra 21 ezren voltak kiváncsiak, közte nyolcezer vendégszurkoló. A pályán a skótok győztek. Gyermekhalál az autóversenyen Egy gyerek meghalt és nyolc felnőtt néző megsérült egy romániai autóversenyen. A kocsit Mariana Tatu (19 éves) vezette, s egy éles kanyarban a pályáról a közönség közé vágódott. Egy nyolcéves kisfiú a helyszínen meghalt, több sérültet kórházban ápolnak. 10 új VDN 1993. AUGUSZTUS 1., VASARNAP