Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-05 / 212. szám
8 új Dunántúli napló 1993. augusztus 5., csütörtök Pécsi diákok Románia-képe Budapesti Értéktőzsde A kárpótlási jegyek ára emelkedik A Budapesti Értéktőzsde júniusban 1336 kötésben, árfolyamértéken számolva 16,7 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. 1993. első félévében a Budapesti Értéktőzsde összes forgalma meghaladta a 80 milliárd forintot, amely az alapítás óta eltelt három év teljes forgalmának (134,5 milliárd forint) 60 százaléka. Júniusban újabb társaság részvényeivel bővült a tőzsdei értékpapírok kínálata. A tavaly év végén kárpótlási jegyekért vásárolható Csemege Julius Meinl osztalékelsőbbségi részvényeket bevezették a tőzsde forgalmazott kategóriájába, összesen 185 millió forint értékben. A hónap során további két állampapír került a tőzsdére: a 180 napos lejáratú diszkont kincstárjegy idén kibocsátott ötödik sorozata (15 milliárd forint összegben), valamint az 1996/F sorozatú, hároméves lejáratú, 17.5 százalékos kamatozású államkötvény (10 milliárd forint összértékben), amely a magánszemélyeknek további 1.5 százalékos kamatprémiumot biztosít. Júniustól a kárpótlási jegyek C és E sorozatára is lehet üzleteket kötni a tőzsdén. Június végén a tőzsdére bevezetett 52 értékpapír névértéken összesen 368 milliárd forintot ért, s ez árfolyamértéken számolva 385 milliárd forintnak felel meg. A múlt hónapban is az állampapírok adták a forgalom 93 százalékát. Az állampapírpiacot továbbra is a nagyvolumenű kötések, jellemezték; a 15,6 milliárd forint értékű teljes állampapír forgalom mindössze 126 üzletkötésben realizálódott. A múlt hónapban a részvényforgalom árfolyamértéken számolva 40 millió forinttal haladta meg a májusi értéket, és így 712 millió forint volt. A tőzsdére bevezett 25 részvénytársaság közül 18 papírjai voltak forgalomban, s ezek közül három részvény (a Fotex, a Pick, a Skála Coop) adásvétele tette ki a teljes részvényforgalom 80 százalékát. A kárpótlási jegyek piacának élénkülését eredményezték a nyilvánosságra került újabb részvénycsere lehetőségek. Ezek hozzájárultak ahhoz, hogy a június eleji 510 forintos mélypontról a kárpótlási jegyek ára 630 forintra emelkedett a tőzsdén. A Magyar-Román Baráti Társaság a közeli jövőben megrendezi a magyar és a román polgárok első közös fórumát Pécsett. A kezdeményezést kísérletnek szánjuk a két ország polgárai között közvetlen párbeszéd megindítására. A téma: a „hétköznapi nacionalizmus,, (a magyar-román együttélés múltja, jelene, jövője). A háromnapos vita gondolatanyagát különféle módokon igyekszünk gazdagítani: előadás, tesztfelmérés, véleménygyűjtés, stb. Ezt a célt szolgálta a pécsi diákok körében folytatott ismeret- szerzés is Romániáról. A társaság szerette volna ugyanezt a felmérsét elvégezni a kolozsvári diákok körében is Magyarországra vonatkozóan, de nem sikerült: szervezési nehézségek miatt kifutottunk a tanév idejéből. Majd megcsináljuk jövőre, amikor a polgárfórum következő fordulóját erdélyi testvérvárosunkban rendezi meg a társaság. Az eredmény A felmérés két jóhírű tanintézetben történt: egy belvárosi középiskola érettségi előtt álló diákjai és egy külső városrészi általános iskola végzős tanulói körében. Összesen 53 kérdőívet töltöttek ki. Nincs szó tehát valamiféle reprezentatív vizsgálódásról, inkább csak ízelítőt kaphatunk. A tesztlapokon 30-30 kérdés szerepelt, amelyekkel különböző oldalról (földrajz, történelem, gazdaság, kultúra, sport, közélet, stb.) próbáltuk megállapítani a kis- és nagydiákok ismeretszintjét dél-keleti szomszédunkról. Az eredmény? Diákjaink bizony édesekveset tudnak Romániáról, s amit tudnak, sok esetben téves, hiányos, felületes. Ám bizonyosan ilyen kép alakulna ki, ha más szomszédainkról tennénk fel kérdéseket. S az is bizonyos (sajnos), hogy ha a Magyarországgal szomszédos országok iskoláiban vizsgálnák meg: mit tudnak a tanulók hazánkról, ugyanilyen lesújtó lenne a végeredmény. Kíváncsiság Az iskolai tesztelés eredménye mégsem hatott ránk olyan lehangolóan, mint a kiértékelhető adatok alapján indokolt lett volna, mivel a diákok gondolkodásának kedvező oldalai is feltárultak. Két dolgot különösképpen pozitívan kell értékelnünk. Az egyik, kértük a tanárokat: „provokálják” egy kicsit a tanulókat, s adják meg a lehetőséget, hogy a spontán megjegyzéseiket is rávezessék a lapokra. Akár nyers, elutasító, barátságtalan megjegyzéseiket is. Nos, sok minden került papírra, de egyetlen románellenes vélemény sem. Pedig névtelenül válaszoltak! A másik. A zárókérdésünk így hangzott: „Jártál-e már Romániában? Ha nem, szívesen elmennél-e? Ha már voltál, el- mennél-e újból?” A két iskolában együttvéve csupán öt diák közölte, hogy nem menne el Romániába. A többiek mind azt válaszolták, szívesen ellátogatnának oda. íme, néhány konkrét válasz: „Még nem jártam ott, de szeretnék elmenni, mert azt hallottam, hogy szép ország. Erdélybe feltétlenül el szeretnék jutni.” „Voltam és szívesen elmennék még egyszer.” „Elmennék a Gyilkos-tóhoz.” „Még nem jártam, de szívesen elmennék. Apukám már járt többször is és mindig érdekes élményekkel tért haza.” „Igen, voltam. Újra elmennék. ” „Megyek. Nyáron.” „A nagyszüleim Bukovinából jöttek, még régen. Azt a helyet biztosan meglátogatom egyszer.” Mindez arra vall, hogy a fiatalokban nem él eleve rossz érzés Romániával szemben. Ellenkezőleg: válaszaik a szomszédos ország és - főleg - a gyönyörű Erdély iránti természetes kíváncsiságról tanúskodnak. Nem-ismerés S most röviden arról, hogy - a tesztlapok alapján - mit tudnak és mit nem tudnak a diákok Romániáról. (Megjegyzés: mindkét iskolában úgynevezett erős osztály, azaz jóképességű diákok csoportja volt a „kísérleti alany”.) A kérdések közé beiktattunk egy sor könnyű feladatot, mert számítottunk a sok nemleges vagy hiányos válaszra. Tehát: mindenki (vagy majdnem mindenki) tudta, hogy Románia fővárosa Bukarest, hogy az ország a Fekete-tenger mellékén fekszik, hogy a pénzneme a lej, hogy a Romániában gyártott gépkocsi neve „Dacia”, hogy a romániai magyarok zöme Erdélyben él, hogy Pécs romániai testvérvárosa Koloszvár, s így tovább. (Noha akadtak, akik Temesvárt és Marosvásárhelyt „választották” testvérvárosunknak.) Úgyszintén a többség meg tudott nevezni két-három országot Románia szomszédai közül. Románia 20. századi történelmi eseményeire vonatkozó kérdéseink közül arra, hogy „Mi történt 1918. december 1-jén”, a középiskolások mindegyike és az általános iskolások háromnegyede helyes választ adott: Érdély egyesítés Romániával. Arra a kérdésre, hogy „A történelem folyamán mikor és ki ellen harcolt együtt Magyarország és Románia hadserege?" a nagydiákok 75 százaléka helyesen határozta meg, hogy a II. világháborúban, ám csupán néhányan jelölték meg, hogy a Szovjetunió ellen, a túlnyomó többség szerint a „központi hatalmak” voltak a közös ellenfeleink. (Mint ismeretes: az I. világháborúban nevezték így a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia vezette katonai koalíciót.) A kisdiákok küzül egyetlen egy sem adott pontos választ erre a kérdésre. A harmadik kérdés így hangzott: „Mi történt 1989. december 22-én?” A középiskolások mindegyike és az általános iskolások zöme jól válaszolt: a Causescu-diktatúra bukása. Teljes csőd kísérte viszont azt a próbálkozásunkat, hogy megtudjuk: mond-e és mit mond a diákok számára három történelmi személy neve? De- cebál (dák király az 1-2. században). Vitéz Mihály vagy Mi- hai Viteazul (havasalföldi fejedelem, aki rövid időre Erdély trónját is elfoglalta). Nicola Balcescu (forradalmi demokrata politikus 1848/49-ben). Alig néhány adtak - meglehetősen bizonytalan - választ a kérdésekre, ők is jobbára Decebalra és Balcescura vonatkozóan. Kár, hogy nem sikerült a kolozsvári felmérést megvalósítanunk. Tanulságos lett volna összehasonlítani, hogy testvér- városunk diákjai mit tudnak az általunk megnevezett három magyar történelmi személyről: Szent Istvánról, Dózsa Györgyről és Kossuth Lajosról. A napi élet A diákok napi tájékozottságát firtató kérdéscsoportra eléggé felületes válaszokat kaptunk. Arra a felszólításra például, hogy említsék meg a közelmúltból valamilyen fontos romániai eseményt, akadt aki a Michael Jackson-koncertet vagy a Bikini-gyüttes fellépését írta rá a lapra, de persze szerepelt a válaszok között a forradalom, a Ceausescu-házaspár kivégzése, a parlamenti választás, a kolozsvári Mátyás-szobor botránya. A magyar-román határon nap mint nap kialakult kaotikus állapotokra célozva kértük, hogy nevezzenek meg egy határátkelőhelyet. A többségnek egyetlen egy sem jutott eszébe, számosán Battonyára tippeltek (amely románok lakta település, de nem átkelőhely), s csak keveseknek „ugrott be” Nagylak. Akik válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy „Milyen esemény jut eszedbe a Zsil-völgyi bányászokról?", általában helyesen feleltek: sztrájk, tüntetés, randalirozás Bukarestben, stb. Ám akadt egy elgondolkodtató megjegyzés, így szólt: „Bányászruhába öltözött románok szétverték a tüntető magyarokat.” Úgy tűnik, hogy MagyarNicola Balcescu országról nézve a képlet a következő: ha Romániában az emberek egymást verik, akkor csak arról lehet szó, hogy románok verik a magyarokat és viszont. Mert a valóság - tudjuk - az volt, hogy valódi román bányászok verték a tüntető románokat a román főváros utcáin és terein. Amit egy másik válaszoló így fogalmazott meg: „Nemrég felutaztak többezren Bukarestbe és szétszórtak minden útjukba kerülő dolgot. Mert nem tetszett nekik az állam egyik intézkedése.” Meg akartuk tudni, hogy mennyire ismerik a diákok a román kultúra alkotásait, nevez- tesen: olvastak-e valamit román írótól és költőtől, s láttak-e román tv- vagy mozifilmet? Az első kérdésre teljes egészében nemleges volt a válasz, illetve néhányan megnevezték Tamási Áront és Sütő Andrást, akik magyarok. A másik kérdésre a gyerekek egyötöde adott igenlő választ, többen lelkesen említették a kis vakondról szóló - valóban aranyos - rajzfilmsorozatot. Egyvalaki megnevezte ,,A balta” című filmdrámát, másvalaki pedig azt írta alapra: „Egy western-utánzatot. De borzalmas volt.” (így igaz, borzalmas volt!) Több figyelmet Két zárógondolat. Amikor a pedagógusok arról vitáznak, hogy felemelt óraszámban kellene tanítani a jövőben Amerikát, Ázsiát és Afrikát, jó volna megfontolni: ne inkább a szomszédainkra fordítsunk több figyelmet az oktatásban? Egy barátunk - hallván az iskolai felmérés tapasztaltairól - azt az ironikus kérdést tette fel: vajon, ha felnőtteket tesztelt volna a társaság Romániáról, jobb eredmény született volna? Nem tudjuk. Érdemes volna kipróbálni. Dr. Iglói Zoltán a társaság elnöke Kopjafák a Hargita megyei Szentegyházasfalu temetőjében Szálkák Egytálételek Egy belvárosi söröző újdonsült bérlője (tulajdonosa?) fejébe vette, hogy a melegítő- konyha kapacitását kihasználva ebédidőben nemsokára egytálételekkel is kiszolgálja vendégeit. Megegyezett egy igencsak neves konyhával az adagok elkészítéséről és beszállíttatásá- ról, most már csak azon bukhat el az ötlete, hogy a csak italra vágyók ebédidőben mennyire képesek tolerálni az éhesek helyigényét, azaz átadni helyüket. Mert az ivó nála eleve kicsi, s szerencséjére nagyjából mindig tele van. Ha ebédidőben kiűzi az italozókat, hogy legyen helye az ebédelni vágyóknak, vajon helyesen dönt-e? Szurkolok neki, elvégre Pécs történeti belvárosában mind ritkább a magyar gyomornak oly áhított, főtt ételt kínáló kiskocsma, étterem. Otthagyott ruhák Falatnyi műhelyében a szabómester már alig fér el a kész, félig kész és próbára váró öltönyöktől, zakóktól, nadrágoktól. Régi ismerősként ugratom: látom jól megy a bolt.- Ez csak a látszat! - válaszol mérgesen. Abbahagyja a vasalást, majd a széthúzott függöny mögé mutatva kérdezi félig mókásan, félig komolyan: - Mondd csak, nem akarsz olcsón választani ezek közül?-Már ruhák értékesítésével is foglalkozol? - lepődöm meg?- Kénytelen leszek, ha a nyakamon hagyják. Hat hónapnál tovább ugyanis nem vagyok köteles ezeket tartani. A jövő hónapban érdemes benézned, ha vásárolni akarsz. Legalább a munkadíjamat megkapnám. Keserűen meséli, hogy sokan már a próbára sem jönnek el, hiába is üzenget értük. Az átalakításra váró holmik esetében még aggasztóbb a helyzet: legtöbbjét nála felejtik. Magam sem tudom, feledékenyek vagyunk avagy csak szegényedünk? Az utóbbira gyanakszom. E vélekedésemben a szabómester megerősít. Kinek éri meg? Felerősödtek a viták, hogy a gazdaságban kinek nehezebb, pontosabban ki húzza a rövi- debbet: a mindenféle rizikót vállaló termelő vagy a termékeket esetleg továbbfeldolgozó kereskedő? Csak néhány a mindennapi nagy talányok közül: miért ilyen drága a kenyér kilója, amikor a búza tonnájáért nevetségesen keveset kap a szántóvető? Joggal tesznek fel hasonló kérdést a tejtermelők, a sertéstenyésztők, sőt egyes ipari termékek előállítói is. Minap egy poharazóban szegezték nekem a kérdést: hogyan kerülhet tizenöt forintba a kóla, tízbe az ásványvíz decije, amikor a vörösborból ugyanennyi tizennégyért, fehérből tizenkettőért iható? Jó kérdés. Kínomban mi mással menthettem volna ki magam szorongatott helyzetemből, mint tényként azzal a kézenfekvő válaszszák hogy a víz árának áfa-tartalmát ismét megemelték, azt be lehet gyűrűztetni a fogyasztói árakba. Ami viszont a nem kevés élőmunkát és ráfordítást igénylő, ugyanakkor első munkafázistól az utolsóig igen nagy kockázattal járó borászkodást illeti, a termelő semmiképp sem kalkulálhatja be borába az egyre drágább vízdíjat. A csőd szele-Pengeélen táncolunk, mindent bele kell adnunk, hogy talpon maradhassunk - mentegetőzik rég látott pajtásom, egy kis vállalkozás munkatársa, miután nekiszegeztem meglepett kérdésemet: miért ilyen nyúzott? - Mindent meg kell tennünk a cégünkért, ezzel a saját egzisztenciánkért. Nincs munkaidő, semmi, csak a cél, hogy holnap is létezzünk. A végsőkig kell bírnunk! Elcsigázott és mégis irigylésre méltó, szinte kisimulnak ráncai (úgy tűnik kárörvendő mosolya nem erőltetett), amint volt vállalati kollégája sorsához hasonlítja a magáét:- Képzeld csak, Lala telhetetlen főnöke egyre több és több munkát követel. Hiába is megy jól a szekerük, akkora nyereséget érnek el, hogy az már gyanús, és mégis. Belegebednek a munkába, a főnöki szeszélyekbe, a szervezetlenségbe. S mindezt változatlan bérért. Mi legalább „csak” a létünkért, a fennmaradásunkért küzdünk. Ráférne már egy alapos pihenés. Mégis elégedettnek látszik. Legalábbis Lalához, hajdanvolt kollégájához képest. Nincs buszjegye? Telefonon elmesélt történet:-Késő, délután vártam a Szliven Áruháznál az uránvárosba tartó buszok valamelyikét, időre kellett érnem a végállomásra. Nem szeretek késni. Idősebb házaspár lépett hozzám, a férfi megkérdezte, nincs-e véletlenül eladó buszjegyem, mert már bezárt az újságos pavilon. Minden eshetőségre készen tartok magamnál jegyet is. Fellélegeztek. Adtak hatvan forintot. Ügy emlékeztem, hogy én még huszonhétért vettem a jegyek darabját. Mire előkotortam a visszajárót, egymást követve érkezett, majd nélkülem ment tovább a kettes és a huszonhetes busz. Ők megköszönték a szívességet. Engem meg szerencsére megvártak a késedelmem ellenére. M nem lehet a buszokon jegyet venni? Murányi László < *
