Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-05 / 212. szám
Darnyié a harmadik magyar arany Újabb siker az úszó Európa-bajnokságon (16. oldal) Göncz Árpád Baldvin temetésén Göncz Árpád köztársasági elnök és felesége részt vesznek a múlt héten elhunyt I. Baldvin belga király temetésén augusztus 7-én, szombaton Brüsszelben - tudatta a köztársasági elnök sajtóirodája. Mint ismeretes, I. Baldvin és Fabiola királyné 1990. júniusában hivatalos látogatást tettek Magyarországon. Az akkori látogatás és a magyar államfő későbbi 1991. évi brüsszeli útja eredményeként személyes jó viszony alakult ki az elnöki és a királyi pár között. (MTI) KÖZÉLETI NAPILAP (U Dunántúli napló IV. évfolyam, 212. szám 1993. augusztus 5., csütörtök Ára: 13,80 Ft Elnapolták a VG Rt. „csődjét” A komlói testületi ülésen az árkádsor lebontására szavaztak Nem lesz kormányülés Nem lesz kormányülés csütörtökön. A Kormányszóvivői Iroda helyettes vezetője, Kavin Ferenc szerdán elmondta, hogy a miniszterelnök és több miniszter is szabadságát tölti. Ez ugyan még nem lenne akadálya a kormányülés megtartásának, hiszen a távollévőket helyettesítik. Ám miután most éppen nincs halaszthatatlan ügy a kabinet asztalán, ezért ezen a héten elmarad a szokásos csütörtöki kormányülés. (MTI) Intézkedések az olajmaffia ellen Tegnap Komlón a testületi ülés csendesen, Tóth József polgármester tájékoztatójával vette kezdetét aki a buszjegyek és -bérletek áfával megpakolt, új, egyelőre még szerényen emelkedő árait jelentette be; s méltán váltott ki nagyobb érdeklődést a városatyákból Polics József városüzemeltetési irodavezető előteijesztése a Csille-üzletsort kísérő árkádok lebontására. A beszámoló életveszélyesen sürgető feladatot szorgalmaz ezzel, ugyanis az építmény lassacskán összedőléssel fenyeget, és a város jövője szempontjából is bölcsen döntöttek a teljes lebontása mellett. A vita azonban Szabó Sándor, a Városgazdálkodási Rt. elnökigazgatójának ez előterjesztésével már a forrpontig jutott. A közelmúltban részvény- társasággá alakult vállalat, amely kezelője a milliárdos értékű önkormányzati lakás- és helyiségvagyonnak, most újabb, ezúttal 9,3 milliós támogatást kért a várostól, de a kifizetetlen számlái az év végéig várhatóan így is elérik a 33 millió forintot. A képviselők többsége, Páva Zoltán, ProhászJca István, dr. Karádi Kázmér és mások elsősorban a VG Rt. gazdálkodását hibáztatták, mivel a vállalatnak nemcsak a bérletekből, a valóban lassan (vagy sehogysem) befolyó lakbérekből kell a saját működését biztosítani, de rá van bízva a lakások mobilizálása is, melyeknek az eladásából az idén mintegy 45 millió forintos bevételt terveztek, és csak a töredékét teljesítették. Szabó Sándor válaszában elmondta, hogy az önkormányzatnak nem a vállalat, hanem a (Folytatás a 2. oldalon) Döntés a javadalmazásról Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium vezetésével operatív bizottság létesül az üzemanyagforgalmazás, és különösen a háztartási tüzelőolaj jogtalan felhasználással kapcsolatos problémák megoldására. A résztvevők megállapították, hogy az eddigi ellenőrző vizsgálatok sok visszaélést tártak fel, és a hatóságok szabálysértési, illetve büntetőeljárások megindítását kezdeményezték az elkövetők ellen. Megállapodás született arról is, hogy a VPOP, a rendőrség és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálatait összehangolja és tovább szigorítja az ellenőrzéseket az üzemanyagforgalmazás területén. (MTI) Az alapszabály-tervezet vitájával folytatja az elmúlt héten megkezdett közgyűlését pénteken a társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Önkormányzata. A testület előző ülésén már jóváhagyta az egészségbiztosítási alap jövő évi költségvetés-tervezetét, és megkezdte az alapszabály feletti vitát is. A mostani ülésen az alapszabály-tervezet megvitatása lesz a fő téma, s ennek során dönteni kell az egyik „legkritikusabb” kérdésről, a tisztségviselők javadalmazásáról is. Az önkormányzat elnöksége a múlt heti ülést követően úgy határozott, hogy a tiszteletdíjak tekintetében az eredeti javaslat helyett a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatban elfogadott konstrukciót terjeszti jóváhagyásra a testület elé. Eszerint az önkormányzat tagjait költségtérítés, a tisztség- viselőket pedig tiszteletdíj illetné meg. Ez utóbbit azonban nem a miniszteri illetményekhez, hanem a köztisztviselői alapbérhez viszonyítanák. (MTI) Országszerte él a 088-as autómentő-segélyszolgálat Augusztus 1-jétől a Matáv és az Autóklub együttműködése révén az ország bármely pontjáról hívható telefonon az Autóklub országos segélyszolgálata. A 088-as számot kell tárcsázni. A 30 éves múlttal rendelkező segélyszolgálat napokon belül az Autópálya Igazgatóság és az Autóklub együttműködés révén teljes körű segítségnyújtást végez az autópályákon. A műszaki mentést pedig az Autóklubbal szerződött vállalkozók végzik majd. Nemcsak az Autóklub-tagoknak és nemcsak a személyautóknak segítenek, ha bajbajutottak, hanem a teherautóknak, az autóbuszoknak és minden egyéb járműnek. Az éjjel-nappal működő országos segély- szolgálat az Autóklub tagjai számára továbbra is ingyenes lesz', másoknak pedig térítést kell fizetniük a szolgálatért. (MTI) Jelcin: a reform folytatódik Magabiztosan fogalmazott Borisz Jelcin az oroszországi reformok menetéről Orjol városában tett látogatásán. Az orosz elnök leszögezte: a reformok folyatódnak és senki sem állíthatja meg azokat. Mint mondta, a gazdasági átalakítás máris érezteti hatását. Az elnök szerint az év végéig bekövetkezik a gazdaság stabilizálódása, utána pedig fellendülés várható. Viktor Ba- rannyikov leváltását az országban uralkodó káosszal indokolta és kilátásba helyezte a rendcsinálást. Jelcin a tévének nyilatkozva egyébként kipihentnek és jókedvűnek tűnt. A reform menetére és az alkotmányos tanácskozásra vonatkozó magabiztos kijelentések arra utalnak, hogy Jelcin és a kormány megpróbálja visszaszerezni a reformok fékezését célzó parlamenti döntések nyomán az elmúlt hónapban elvesztett lendületet. Tegnaptól 66 házat lát el ivóvízzel az új víztorony Szilváson. A 12 milliós beruházást az önkormányzat fizette, a torony építésének költségeiben a szomszéd községek, Regenye és Szőke is részt vett. Fotó: Läufer László Egy csepp haladék a vízdíj-áfára Minden családot, egyedül élő embert érdekel, mikortól kell fizetni a 10 százalék áfával megemelt víz- és csatornadíját. Kummer László, a Pécsi Vízmű gazdasági igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi miniszter 32/1992. sz. rendelkezése szerint a Pécsi Vízmű által szolgáltatott ivóvíz köbméterenkénti díja 71 forint, a csatornahasználati díja 24,50 Ft/köb- méter, melyet 6 százalékos áfa is terhel. Á költségvetési törvénnyel feljogosított tárcaközi bizottság ez évre is díjlimitet állapított meg, amelyeknél magasabb lakossági ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díj nem számlázható. A díjlimit a közműves csatornával ellátott területeken általános forgalmi adóval együtt 84 Ft (79,20Ft + 6% áfa), az ellátatlan területeken 49,80 Ft (47 Ft + 6% áfa). A Pécsi Vízmű ennek megfelelően számlázta szolgáltatási díjait ez évben is. A vízellátást is 10 százalékos forgalmi adó terheli augusztus 1. óta. A 10 százalékos áfa-kulcs figyelembevételével a nem csatornázott területen 51,70 Ft/köbméter, a csatornázott területen 87,10 Ft/köbméter fogyasztói árat számolnak. S hogy mikor jelenik meg meg ez első ízben a fogyasztók számláján? Kummer úr megnyugtatásul közölte, hogy nem azonnal. A havonta ellenőrzött és számlázott órák esetében a fogyasztók az augusztusi érték olvasása után még 6 százalék áfát fizetnek. A kéthavonként fizetők - attól függően, hogy augusztusban vagy szeptemberben olvassák a vízóráikat - az augusztusi, illetve a szeptemberi fogyasztás után még csak a 6 százalék forgalmi adót tartalmazó számlát kapják kézhez. Kizárólag a fent említett leolvasásokat követő fogyasztást terhelik 10 százalékos forgalmi adóval. Ádám E. Nukleáris fűtőelemek A német küldeményt nem Paks rendelte meg A német környezetvédelmi minisztérium engedélyével 260 darab nukleáris fűtőelem érkezik hamarosan Magyarországra. Eredeti rendeltetési helyük - egykor Szovjetunióban készültek az elemek - a Drezda melletti rossendorfi kísérleti atomreaktor volt, de azt időközben leállították. Az Új DN kérdésére Tram- pus Péter, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgató törzsének vezetője elmondta, hogy ezek a fűtőelemek kimondottan kísérleti atomreaktorokba valók, Pakson nem tudják felhasználni. Feltehetően a Központi Fizikai Kutatóintézet csillebérci kísérleti atomreaktorát táplálják majd ezekkel a fűtőelemekkel. Trampus Péter említést tett arról is, a Paksi Atomerőmű Rt.-nél nem okoz fennakadást, hogy a pécsi Mecsekurán Kft. 430 tonnáról 380 tonnára csökkentette ércdúsítmány szállításának ez évi mennyiségét. A hiány pótlására napi piaci áron már beszerezték Oroszországból a szükséges fűtőelemeket. M. B. E. Továbbra is növekednek a lakossági megtakarítások Továbbra is növekednek - bár a korábbinál valamivel kisebb ütemben - a lakossági megtakarítások. Márciusban még csak 1095,6 milliárd forintot tett ki a bruttó összegük, áprilisban elérte az 1119,7 milliárd forintot, májusban 1130,4 milliárd forintra növekedett, júniusban pedig - az előzetes adatok szerint - már 1147 íhilliárd forint a bruttó megtakarítások szintje. A havi növekedés továbbra is 10-20 milliárd forint körül alakul. A megtakarítások szerkezete viszont változóban van. Ismét növekszik a devizabetét-állomány, de ugyanakkor, ha mérsékelten is, de tovább emelkedik a forintbetétek összege is. Jelentősen növekedett a készpénzállomány. Stagnál viszont a pénzintézeti értékpapír-állomány. Március óta szintje lényegesen nem változott, 200 milliárd forintot tesz ki. A bankbetétállomány március óta 625,6 milliárd forintról 650,3 milliárd forintra emelkedett. A készpénzállomány a márciusi 267,6 milliárd forinttal szemben, júniusban elérte a 296,4 milliárd forintot. Növekszik, bár meglehetősen mérsékelt ütemben a lakossági hitelállomány. Ennek megfelelően a nettó megtakarítások szintje általában 10-12 milliárd forinttal emelkedik, júliusban azonban a korábbinál nagyobb mértékben 16 milliárd forinttal növekedett, így a májusi 913,2 milliárd forinttal szemben június végére a nettó megtakarítások szintje már elérte a 929 milliárd forintot. Ellenőrzik járműveink állapotát Nagyszabású akcióba kezdtek a Közlekedési Felügyelet munkatársai. Rendszeresen ellenőrzik járműveink műszaki állapotát a megye különböző közútjain. Az ellenőrzésekkor vizsgálják a járművek általános műszaki állapotát, megjelenését, a forgalmi engedély és a zöldkártya érvényességét és speciális műszerekkel a benzines autóknál a kipufogógáz CO- tartalmát, dízel kocsiknál a füstkibocsátás mértékét. Az itt dolgozók civilben dolgoznak, de hivatalos, a rendőrségnél is alkalmazott eszközökkel szólítják fel az autósokat a megállásra, okmányokkal igazolják magukat. A sajtó hasábjain is kérik az autósokat, hogy vegyék figyelembe jelzéseiket, mert eljárás indulhat a szabálysértők ellen. Fotó: Läufer László ♦ 1