Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-04 / 211. szám
8 aj Dunántúli napló 1993. augusztus 4., szerda Benes ideálja a nemzeti, a szláv állam megteremtése volt Jogfosztó rendelkezések Az akkori kormány lemondott a kitelepítettek jogos igényeiről Szégyenében forog az idegen? Az ország piszkos kirakata Bár az idegenforgalmi szezon már januártól decemberig tart, a legforgalmasabb időszak mégis a nyár. Hiába süt a nap, hiába ígér kánikulát a meteorológia, az idegenforgalmi szakemberek mégis panaszkodnak: az idén mintha elmaradt volna a turisták inváziója. Azoknak a turistáknak a többsége - akik mégis ellátogatnak hozzánk - megfordul Budapesten. Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomást tesz rájuk a város. Dr. Csévi István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség budapesti vezetője mondja:- A főváros persze csak a kirakat. De amit Budapest szemére vetünk, azt az egész országról el lehet mondani. Igaz valamennyi megyeszékhelyünkre, idegenforgalmi központunkra is. A legtöbben vonattal, autóval vagy repülővel érkeznek Magyarországra. A pályaudvarok vonzzák a kétes elemeket, a turisták amint le- szállnak a vonatról, ízelítőt kapnak közbiztonsági helyzetünkről.- Milyen intézkedések hoznának maradandó eredményt?- A világkiállítás közeledtével sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni Budapest „kül- csínére”, hiszen a főváros egyben az ország kirakata is. (domi) Szívszerelem Kosztolányi Dezső nem csak költő, prózaíró és esszéista, de jeles publicista is volt, az egyik budapesti napilap népszerű tárcaírója, akinek neve a lap példányszámára serkentőleg hatott. Az egyik konkurens meg is kísérelte, hogy a jónevű írót elcsábítsa, amire a főszerkesztő azzal válaszolt, hogy rendkívül előnyös feltételek mellett felajánlott Kosztolányinak egy amerikai utat. Sőt még odáig is elment, hogy teljesítette az író kívánságát: mindennél jobban szeretett feleségét is magával vihette, aki nélkül Kosztolányi (saját állítása szerint) nem tudott élni. A lapvezér nagyvonalúsága kifizetődött: Kosztolányi útibeszámolói zsurnalisztikái szenzációként hatottak, nagy mértékben megnőtt a lap példányszáma. Annyira, hogy felajánlották: hosszabbítsa meg amerikai tartózkodását, írjon egy második cikksorozatot js. A további kinntartózkodásra azonban már csupán az ő költségeit Moszkva és Szentpétervár 1993 nyarán már csak a hajdanvolt birodalom cserepeit őrzi. A jelszavak erdeje helyett a reklámrengeteg, s a belvárosokban felhalmozott árukavalkád és változófélben lévő emberek jelzik, hogy az egykor egzotikus „Vadkelet” a civilizált világ képét ölti magára. Ami szembetűnő: a „nagypolitika” gyökeresen másként van jelen a mindennapi életben, ahogyan azt a Szojuzban (SzU) járók megszokták. Sokarcú lett a politikai küzdőtér, a pártok és szervezetek sokasága alakult (miközben az SZKP eltűnt a süllyesztőben). A százszínű politikai világ kétféle hatást gyakorolt az emberekre: egy részük vadul belevetette magát ebbe az örvénybe, más részük - s talán ez a réteg a nagyobb - fásultan rögzítette az eseményeket, s hangoztatja, hogy őt a politika teljesen hidegen hagyja. Az öregek egy része ma is szovjet-párti, a kommunista eszme feltétlen híve, másik részük a vallásban keresi a menedéket a mindennapi -gondok elől. A középosztály az, amely a legtöbbet várja a demokratizálástól, még ha annak eddigi eredményeitől nincs is elragadtatva. A fiatalokat a hirtelen bezúdult nyugati életforma külsőségei, a rockzene foglalkoztatja, politikáról szót váltani ve- ' lük sokszor annyi, mint írástudatlannak modem verset elemezni. Tisztán kormánypárti orosz- szál nem sikerült találkoznom. Beszélgetőpartnereim - többségük értelmiségi - legfeljebb elviselik Jelcint és csapatát, tudta fedezni a lapkiadó: hitvesének költségeit vagy maga viseli, vagy kénytelen lesz az asz- szonyt hazaküldeni. Kosztolányi - nyilván súlyos lelkitusa után - a második megoldás mellett döntött. Mindenesetre a kikötői búcsújelenetről írott beszámolójában szívbe- markoló szavakkal ecsetelte az elszakadás fölötti fájdalmát. Minden erejét össze kellett szednie, írta, hogy vidámságot erőltessen arcára, ahogy a lassan távolodó hajón Ilonája után integetett; a mosolygó grimasz majdnem odafagyott a szája szögletébe, és amikor a hajó egyetlenével, imádott élettársával, pótolhatatlan útitársával a fedélzetén, eltűnt a láthatáron, akkor - nem, nem szégyelli bevallani -, könnyek szöktek a szemébe, kishíján sírva fakadt. így végződött a kikötői beszámoló. A következő írása azonban az alábbi szavakkal kezdődött:- Amerikában jóformán nem létezik prostitúció. (FEB) mondván: még nincs jobb náluk. A parlamenttel sem tud mit kezdeni a demokratikus hagyományokban járatlan oroszok többsége. Haszbulatov mégis sokuknak rokonszenves, talán mert szembe mer szállni a „nagy medvével” (az elnökkel). Az utca tele van minden politikai irányzat sajtótermékével. A demokraták, a nacionalisták, a legitimisták, a kommunisták és az egyházi ellenzék nyomda- festékbe „kiálthatja” bú- ját-gondját. A tévé is fórumot biztosít a kormánypolitikától eltérő nézeteknek. Legjellemzőbb erre a meglehetősen népszerű aktuális műsor, a konzervatív-ortodox „600 másodperc”. A műsor nézettsége jóval az átlag fölötti, társadalmi eseményszámba megy. A politikához az utcanevek is hozzátartoznak: nincs Szverdloszk tér, sem Dzer- zsinszkij tér, régi nevét viseli a Gorkij utca is. (A volt Szverd- lovszk téren a névadó szobra helyén fakereszt áll.) A metró- állomások megváltozott neve nehezíti az eligazodást a földalatti metropoliszban. Lenin mauzóleuma előtt azonban most is hosszú sorok kígyóznak. Az oroszok meglehetős ér- dekletenséggel viszonyulnak a Független Államok Közösségéhez. Gyakran hangoztatott véleményük szerint az egykori testvéri köztársaságok külföldnek számítanak, tehát saját maguknak kell boldogulniok. Megváltozik e nézet, ha „ősi orosz földről” - Krím-félsziget, Szevasztopol - vagy orosz (netán szovjet) jogokról (atomA jogfosztó rendelkezések között Benes 33 sz. alkotmányrendeletét szokták - és kell is - elsőként említeni, bár nem ez volt az első ilyen értelmű döntés. Benes ugyanis már 1944. szeptemberében Londonban aláírta az ominózus dekrétumot, de csak a potsdami konferenciát követően, 1945. augusztus 2-án hirdette ki. Érdemes e neveztes 33. sz. dekrétum néhány szakaszát be- tűszerint megismerni. íme: „A kormány javaslatára és a Szlovák Nemzeti Tanáccsal egyeztetve elrendelem: 1. § (1) azok a német vagy magyar nemzetiségű állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalmak rendelkezései szerint német vagy magyar állampolgárok lettek, ugyanazzal a nappal elvesztették csehszlovák állam- polgárságukat. (2) A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár a dekrétum életbelépésének napján veszti el csehszlovák állampolgárságát.” Vagyis minden német és magyar. Mint említettem, számos korábbi jogfosztó rendelkezés is született. Néhány példa: A SZNT 4/1945. sz. alatt rendeletet adott ki - február 27 - a német és magyar nemzetiségű személyek és az árulók földbirtokának elkobzásáról (magyarok esetében most csak az 50 ha-on felülit); Az erről kiadott röpirat mottója: „A szlovák föld szlovák kézbe kerül”. A zárófejezetben: „Az igazságosság és a nemzet érdeke már régóta parancsolja: elvenni a földet az idegen magyaroktól és az ellenségtől és visszaadni a szlovák népnek”. Egy másik kényszerigazgatást vezet be a német és magyar nemzetiségű tulajdonos vállalafegyverek, űrhajózás, stb.) esik szó. * Pénz, pénz, pénz ... Abszolút nagyhatalom. Van belőle szakadt, vagy vadonatúj, kis és nagycímletű, „lenines” (igaz, már csak napokig) és ropogós, idei nyomású orosz. A kopejka régen a múlté, de a fémrubeleseknek sincs nagy tekintélye, sokfelé el sem fogadják. Az automaták kínálatához zsetonokkal lehet hozzáférni, s ezzel lehet fizetni a metrón is. Az igazi „nagy szám” a nyugati valuta, de nem mindegyik iránt egyforma az érdeklődés. A dolláron, a német márkán és a svájci frankon kívül mással alig-alig foglalkoznak a „minden utcasarkon” fellelhető hivatalos váltóhelyek és a válogatós nepperek. Francia frankkal sok helyen hiába próbálkozik a jámbor külföldi, s az északi valuták iránt főként Pétervárott és a Baltikumban van érdeklődés. A dolláréhség ellenére egyes beváltóhelyek csak eladással foglalkoznak, míg mások 50 dollár vagy márka alatt szóba sem állnak az ügyféllel. Elszaporodtak azok az ajándék-, ruhanemű- vagy iparcikküzletek, amelyek portékájukat dollárért kínálják, bent azonban rubellel is lehet fizetni - bár ebben az esetben az átváltás a napi váltási kurzusnál sokkal kedvezőtlenebb. * Tegyük fel: van pénz, kezdődhet a vásárlás. A választék a korábban ismertnek sokszorosára bővült. Van Tefal edény, farmernadrág, kávé, tea, hazai és nyugati édesség, márkás illatszer, sportcipő és világszíntánál, üzeménél stb. (SZNT: 1945. IV. 26.) A kegyelemdöfést június 21-én Benes 12/1945. sz. dekrétuma adja meg: 1 § (1) „A földreform végrehajtása céljából haladéktalanul és mindenféle kárPoaádhov* velUefstvo v Botflave. Vyhláska V smysle nariadenía tunajsiefíqri posádkového velitelslva, zakazrije sa s ohamzllou platnosfou vereine a provohativne 3*» hovorif matfarsky. | Nepripustné je, aby osoby ovládajúce slovcnskú rec, nechaly sa ovlivni! Madarmi; a hovorily inác ako slovcnsky. V prípade zistenia budú prlkladne : polresfané. Posádkové velitelstvo. :./. 4 • „Vájj1 __________________-"fii R ozsnyó: Tilos magyarul beszélni térítés nélkül el kell kobozni azokat a földtulajdonokat, amelyek tulajdonosai: a) minden német vagy magyar nemzetiségű személy, állampolgárságától függetlenül;” Elkobzandó a bármely nemzetiségű „áruló” birtoka is stb. Kivéve azokat a magyarokat és németeket, akiknek megmaradt állampolgárságuk. A rendelet kimondja: a földből csak szláv nemzetiségű személyek részesedhetnek. Az állampolgárság megvonása után született a 71/1945. sz. elnöki dekrétum - 1945. szeptember 19 - azok munkakötelezettségéről, akik elvesztették állampolgárságukat (férfiak 14-60 év, a nők 15-50 év között). Októberben született meg a vonalú, szórakoztató elektronika - s már nemcsak külföldieknek. Aki le tudja pergetni a többezer rubelt, már viheti is akár a legszebb húsokat. A vodka kifejezetten olcsó, s nagy a választék is - az óvatosság nem árt, hiszen az „őshazában” sem feltétlenül az eredeti lé van az üvegben. Mielőtt bárki azt hinné, hogy egy jóléti állam nagyvárosába tévedt, gyorsan le kell szögezni: a jövedelmek többsége nem teszi lehetővé, hogy az átlagpolgár a kirakatok és pultok kínálta valamennyi földi jóból részesedjék... A vállalatok, a szövetkezetek, a szaporodó kisvállalkozások alkalmazottai azonban nemcsak sportcipőre képtelenek előteremteni 160 ezer rubelt, vagy az ennek megfelelő dollárt. (Ennyi pénzt az emberek túlnyomó többsége még egy év alatt sem tud megkeresni.) A nyugdíjasok milliói még inflációs tízezres bankót sem kapnak egyben. Vannak üdítő kivételek: például a szentpétervári Ki- rov-üzem dolgozói részvény- társasági formában mezőgazda- sági és egyéb munkagépeket, kisbuszokat állítanak elő, s igazgatójuk szerint akár 45 ezer rubelt is megkereshetnek. Ez még mindig alatta marad annak a jövedelemnek, amelyhez egyes ügyes, bizonytalan eredetű portékával kereskedők, kétes vállalkozók zsebelnek be, de a mindennapi kiadások ismeretében elmondható: ennyi már fedezi a megélhetést. Hiszen a „birodalom” örökségeként „filléres” a kenyér, az utazás, az újság. Lakásért sem kell még csillagászati összeget fizetni: van, aki Szentpétervárott 300 rubel (30 forint!!!) lakbért fizet kitűnő, tengerparti, igaz lakótelepi otthonáért. A szeren100/1945. sz. elnöki dekrétum az „ellenség vagyonának elkobzásáról: ez most már minden vagyont érint, nemcsak a földet és minden német és magyar személyt, a német, a magyar jogi személyeket, valamint az árulókat. * Nincs terünk valamennyi jogszabály felsorolására a nyugdíjak megvonásától a lakáslefoglalásig, a deportálásoktól az egészségügyi szolgáltatások szüneteltetéséig, a reszlo- vákizációtól az iskolák bezárásáig és a kitelepítésig. Nem szólva a számos helyi „szabályzatokról”, pl. tilos az utcán, boltban stb. magyarul beszélni. Volt, ahol megkülönböztető jelet kellett viselniök a ruházaton. E rövid cikkben talán ennyi is elegendő az áldatlan, gyűlölölködő szituáció jelzésére. Az 1948. februári államcsíny után, amikor a kommunista párt került hatalomra, oldódott a helyzet. Az 1948. április 26-án kiadott kormányrendelet (76/1948. sz.) visszaadta a németeknek (a néhány tízezernek, akik megmaradhattak a közel 3,5 millió elűzöttből), és a magyaroknak az állampolgárságot, nem csekély megszorítással: kérvényezni kell, de a kérvény beadásától számított 3 év eltelte után (de az 5. év vége előtt) lehetett csak teljesíteni, s csak azoknak, akik beszélték a szlovák vagy a cseh nyelvet „körülményeiknek megfelelően.” A kommunista hatalomátvételt követően az államosítások, szövetkezetesítések folyamata, módszerei itthonról ismertek. * Az 1989-es rendszerváltás után itt is megszülettek a kárcsésebbek két-háromezer rubelből, vagy ennél kevesebből is megúszhatják lakásköltségeiket. Azoknak, akik lakást, vagy kényszerűségből szobát bérelnek, mélyebben kell a zsebükbe nyúlniok, hiszen a bérbeadó nincs tekintettel szociális körülményeikre... S a lakásprivatizálás, lakbérrendezés még csak éppenhogy elkezdődött... S milyen ma az „átlagorosz”? A tapasztalatok azt mutatják, hogy udvariasabb, türelmesebb, egészében kulturáltabb a korábbi évekhez képest. A középkorú és fiatal generáció megjelenésre mind jobban közelít az európai átlaghoz. Férfiak és nők a korábbiaknál jobban ügyelnek a személyi higiéniára. (Javult az egykor hírhedt toalett-helyzet is). A rövid időre beugró látogatónak ilyen képet nyújt a két legnagyobb orosz város kevesebb mint két esztendővel a rendszerváltás után. Az átalakulás üteme a különböző politikai áramlatok súlyának változásától, Oroszország telesítőképes- ségének fejlődésétől és a falat kenyérként várt külföldi segélyektől függően gyorsulhat - de lassulhat is. A vállalatok, a szövetkezetek, a szaporodó kisvállalkozások, alkalmazottai azonban nemcsak sportcipőre képtelenek előteremteni 160 ezer rubelt, vagy az ennek megfelelő dollárt. (Ennyi pénzt az emberek túlnyomó többsége még egy év alatt sem tud megkeresni.) A nyugdíjasok milliói még inflációs tízezres bankót sem kapnak egyben. Vannak üdítő kivételek: például a szentpétervári Ki- rov-üzem dolgozói részvény- társasági formában mezőgazda- sági és egyéb munkagépeket, kisbuszokat állítanak elő, s pótlási, kártérítési törvények, de csak az 1948 után elkobzott, államosított, tesz-esített tulajdonra vonatkoznak. A németek és a magyarok 1948 előtt elkobzott javaira nem. Ez az egyik súlyos probléma magyar-szlovák vonatkozásban is, de különösen német-cseh vonatkozásban, hiszen itt több mint 3 millió emberről van szó. Magyar-szlovák vonatkozásban a szlovákiai magyarok kárpótlási ügye mellett a kitelepített magyarok kárpótlásának problémája is felmerült. A kitelepítések lezárása (1949. VI. ) után mindkét állam megfogalmazta igényeit: A magyar kormány igényt tartott: A kitelepített magyarok és az önként áttelepült szlovákok ingatlanai közötti értékkülönbözetre (a különbözet a magyarok .javára”: 11,400 lakóház és 145 ezer kát. hold termőföld): a „nemzeti gondnokság” okozta károk megtérítésére, a zárolt bank- és takarékbetétek átutalására. Ezek a lényegesebbek. A csehszlovák igények: Vasúti gördülőanyag „pótlása”, a tanácsköztársasági hadmüveletek-okozta károk megtérítése (!!!); a 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel; a csehszlovák vagyonban okozott károk megtérítése; a Magyarországon államosított csehszlovák többletvagyon ellenértéke. Kevés vita után egyeztek meg, és aláírták az ún „Csorbatói Jegyzőkönyvet”, 1949. július 25-én: megállapították, hogy olyan csekély az eltérés a két követelés között, hogy kölcsönösen kiegyenlítettnek tekintik. Vagyis az akkori magyar kormány lemondott lényegében a kitelepítettek jogos követeléséről. Polányi Imre igazgatójuk szerint akár 45 ezer rubelt is megkereshetnek. Ez még mindig alatta marad annak a jövedelemnek, amelyet egyes ügyes, bizonytalan eredetű portékával kereskedők, kétes vállalkozók zsebelnek be, de a mindennapi kiadások ismeretében elmondható: ennyi már fedezi a megélhetést. Hiszen a „birodalom” örökségeként „filléres” a kenyér, az utazás, az újság . Lakásért sem kell még csillagászati összeget fizetni: van, aki Szentpétervárott 300 rubel (30 forint!) lakbért fizet kitűnő, tengerparti, igaz lakótelepi otthonáért. A szerencsésebbek két-három ezer rubelből, vagy ennél kevesebből is megúszhatják lakásköltségeiket. Azoknak, akik lakást, vagy kényszerűségből szobát bérelnek, mélyebben kell a zsebükbe nyúlniok, hiszen a bérbeadó nincs tekintettel szociális körülményeikre ... S a lakásprivatizálás, lakbérrendezés még csak éppenhogy elkezdődött.. . * S milyen ma az „átlagorosz”? A tapasztalatok azt mutatják, hogy udvariasabb, türelmesebb, egészében kulturáltabb a korábbi évekhez képest. A középkorú és fiatal generáció megjelenésre mind jobban közelít az európai átlaghoz. Férfiak és nők a korábbiaknál jobban ügyelnek a személyi higiéniára. (Javult az egykor hírhedt toalett-helyzet is). A rövid időre beugró látogatónak ilyen képet nyújt a két legnagyobb orosz város kevesebb mint két esztendővel a rendszerváltás után. Az átalakulás üteme a különböző politikai áramlatok súlyának változásától, Oroszország telesítőképes- ségének fejlődésétől és a falat kenyérként várt külföldi segélyektől függően gyorsulhat - de lassulhat is. Kovács Miklós Két esztendővel a rendszerváltás után Mindennapi politika
