Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-26 / 202. szám
I 1993. július 26., hétfő aj Dunántúli napló 11 Amerikaiak Közép-Európában Tavaly nyáron a huszonötéves Adam Haven-Weiss még vállalati jogásznak készült New York-ban. Most Budapesten él és perecet árul a magyaroknak. A Washington Post tudósítója budapesti keltezésű riportjában azokról a fiatal honfitársairól ír, akik odahaza nem látták biztosítottnak a szakmai érvényesülést, és most Közép-Európában próbálnak boldogulni. A legtöbben huszonévesek, s az újságíró kifejezésével élve „kalandot, munkát, jobb sört keresnek” a világnak ebben a felében. Jónéhányuk angolt tanít, mások szabadúszó újságírók, a Béke Hadtest aktivistái vagy újdonsült vállalkozók. Szabadidejüket Joe bár-jában töltik Prágában, vagy a Chicago étteremben Budapesten; számukra Kelet-Európa olyan, mint a huszas évek Párizsa. A prágai amerikai nagykövetség becslése szerint a cseh fővárosban mintegy 5000 amerikai él; a budapesti képviselet úgy véli, hogy itt is hasonló a számuk. Az USA Kereskedelmi Kamarájának budapesti irodájánál hetente mintegy tíz amerikai jelentkezik áttelepülési szándékkal; több mint 700 karton tartalmazza már azoknak a friss diplomásoknak az adatait, akik szakmai és egyéni érvényesülést keresnek Magyarországon. A Washington Post többek között egy aerobic edzőt említ, aki formába akarja hozni a magyarokat. Egy asztrológus lelkes levele így kezdődik: „A languszta évében születtem, 1967-ben”. Az amerikai lap megjegyzi, hogy a szóbanforgó országokban furcsállják ezt az érdeklődést: „Sok közép-európai arról álmodik, hogy Amerikában él majd, és nem érti, hogy a szupermarketek és a Cadillac-ek földjéről minek jönnek az emberek ide, ahol rossz a szolgáltatás, szennyezett a levegő és zsírosak az ételek”. Egyébként Közép-Európában is nehezebb idők járnak már: „a magyarok és a csehek gyorsan rájöttek a szabad piac izére, s már nincs szükségük arra, hogy elmagyarázzák nekik, mi a demokrácia meg a kereslet-kínálat törvénye”, - írja budapesti riportjában a Washington Post. Az első templom Tiszaújvárosban. Az építkezésnek sok a látogatója, akik dományukkal segítik a Rátkai Attila és Rátkainé Kis Róza tervei szerint készülő templomot. Végig a Rajna-Majna-Duna csatornán Franciaországból Bodrogkeresztúrig Külföldi szemmel A magyar kisebbségek Mérsékelt idegenforgalom a Velencei-tónál A korábbi években megszokottnál mérsékeltebb az idegen- forgalom a Velencei-tónál. Míg más esztendőkben július közepén volt 'a legtöbb vendég a tóparti kempingekben és szállodákban, az idén - egy-két szálláshelyet kivéve - a férőhelyek fele, kétharmada talált csak gazdára. Figyelemreméltó, hogy nem a külföldiek maradtak távol - a tó vissza-visszatérő német, holland, belga vendégei az idén is megérkeztek -, hanem magyar családokból pihennek jóval kevesebben a tóparton. Pedig a szállodák egy része még az árak tavalyi szinten tartásával is igyekszik megnyerni magának a hazai nyaralókat: az Agárd Hotel például nemcsak a szobákat, hanem a szolgáltatásokat is a tavalyi áron adja. Ebben a szállodában egyébként júliusban bőven van vendég: német csoportok foglalták le a szálláshelyeket, de augusztusra már ott is csak az egyéni turistákra számíthatnak. Csaknem teljesen megtelt a velencei Panoráma kemping: a sátor- és lakókocsi helyek 99 százaléka foglalt, nagyobb részt holland, német és belga turisták vendégeskednek 2-3 hétig a kellemes környezetben levő táborban. A Panoráma egyébként nem véletlenül népszerű: a tábor vezetői minden évben kiszorítottak némi pénzt a fejlesztésre, korszerűsítésre. Az idén a belső utakat újították fel, s a melegvízellátást új kazánok beállításával tették biztonságosabbá. Az idegenforgalmi szakemberek véleménye szerint a vendégeket elsősorban nem az alacsony vízszint, hanem a szórakozási lehetőségek hiánya és a magas árak tartják távol a tótól. A tó vize kissé sekélyebb a régebbinél,de ilyen tiszta talán még soha nem volt. Pénteken reggel különlegesen nagyméretű ,és súlyú szállítmányt emeltek trailerekre egy uszályból a bodrogkeresztúri révnél. A két hatalmas, hengeralakú, űrrakétára hasonlító cukorgyári berendezés (az egyik 12 méter hosszú, 6 méter átmé- •rőjű, 75 tonna súlyú, a másik 16,5 méter hosszú, ugyancsak 6 méter átmérőjű és 75 tonna súlyú) Franciaországból belvízi csatornákon, folyókon, a Majna-Rajna-Duna csatornán francia hajón tette meg az utat a Paksi Atomerőmű kikötőjéig. Ott a szegedi Admiralitas Kft. 150 tonnás uszályára emelték át, majd a szállítmányt a Dunáról a Tiszán át Tokaj érintésével a Bodrogon, a Szerencshez 15 kilométerre lévő bodrogkeresztúri révhez irányították. Az ellenáramú forrázógép és a függőleges hűtőkavaró végállomása a francia érdekeltségű Szerencsi Cukorgyár. A Magyarországon szokatlan kiteije- désű és súlyú szállítmány célba- juttatására az Országos Villamostávvezeték Rt./OVIT/ speciális osztálya vállalkozott. Szakemberei átépítették a kikötőt, megerősítették a partot Bodrogkeresztúrnál, hogy az óriásdaruk az emeléskor el ne süllyedjenek, s biztonságosan a parton várakozó két 10 tengelyes szállítójárművekre tehessék a különleges rakományt. A Paksi Atomerőmű két, egyenként 160 tonna teherbírású óriásdaruja, úgynevezett párhuzamos emelési technológiával, karvastagságú acélköteleken 9 óra 10 perckor emelte meg az első hengert, majd mintegy 15 perc alatt precízen a várakozó trail erre helyezte. Ezt követően hasonlóan jártak el a másik berendezéssel. A partról két 300 lóerős speciális vontató húzta fel a közútra a trailereket. A munka 11 órára sikeresen befejeződött. Az OVIT a rendőrségtől szombatra kapott útvonalengedély arra, hogy a 38-as, majd 37-es főúton Szerencsre továbbítsák a rakományt. A konvoj reggel 8 órakor indult Bodrogkeresztúrból és a számítások szerint 10 órára érkezett Szerencsre. Erre az időpontra teljesen lezárták a forgalom elől az említett útvonalat. A Hegyaljára igyekvők tarcali kerülővel juthattak ez idő alatt céljukhoz. A szállítmány előtt haladtak az ÉMÁSZ és a MATÁV szerelői, akik a villamos- és telefonvezetékeket az áthaladás időszakára leszerelték, ugyanis a rakományok magassága megközelíti a 8 métert. Öt teljes oldalon közöl igen alapos riportot a magyar kisebbségek problémájáról a népszerű francia hetilap, a Le Point. Kü- löntudósítója, Dominique Audiben - aki Liszkai László közreműködésével készítette el „A magyarok a történelem számű- zöttei” című írását - átfogó képet igyekszik adni a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar nemzetiség gondjairól, álláspontjáról, a magyarországi véleményekről, a kérdés nemzetközi kihatásairól. „A seb az 1920-as trianoni szerződéssel keletkezett: a vesztes Magyarország egyik napról a másikra elvesztette területének kétharmadát, lakossága harmadrészét... Ezt a a traumát Magyarország mindmáig nem heverte ki igazán” - írja a cikk. A szerző a revizionista törekvéseket ugyan nem tekinti jelentősnek Magyarországon, de megállapítja: a magyar kisebbségek sorsa már komoly problémát jelent, hiszen ez a legjelentősebb kisebbség egész Európában. Ez politikai probléma - hangoztatja a cikk. „Politikai problémát jelent Magyarország számára, ahol alig egy évvel a választások előtt a hatalmon lévő párt, az MDF növelte meg a tétet. Politikai probléma azonban egész Európa számára is, mivel ez az újabb nemzetiségi kérdés hozzájárul az újabb válság lehetőségéhez, közvetlenül a jugoszláv katlan szomszédságában. Egyelőre - egyelőre? - nincs etnikai tisztogatás a magyarok ellen. De a minden oldalon megmutatkozó nacionalista fogadkozások, a mindmáig meg nem emésztett határproblémák idegesítően idézik fel a jugoszláv színképet, nem is szólva a történelem emlékének súlyáról a térségben”. A hetilap különtudósítója ismerteti - Entz Géza államtitkár nyilatkozata alapján - a magyar álláspont legfontosabb elemeit, majd sorra veszi a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek helyzetét, mindenütt megszólaltatva jelentős képviselőiket. A vajdasági magyarság problémái közül a lakosság elmenekülését, a szerb betelepítéseket ismerteti részletesebben. A szlovákiai magyarság helyzetéről írva megemlíti a közigazgatási körzetek tervezett átalakítását, a magyarellenes megnyilvánulásokat, a Szlovákia Európa Tanács-beli tagsága körüli vitát. „Egyelőre még semmi tragikus sem történt, de a rossz légkör mindegyik táborban megerősíti a régi előítéleteket” - hangoztatja a szerző. A romániai magyar kisebbségről szólva leszögezi, hogy a kétmilliós magyar nemzetiség a legnagyobb kisebbség Közép-Európában, s itt van a legnagyobb fenyegetés arra, hogy a kultúrák, a nacionalizmusok összecsapása a legerőteljesebb lehet. Szól a román vezetés magyarellenes vádjairól, a kétoldalú szerződés körüli vitáról. „Budapesten, Bukarestben, Bratislavában, a térség valamennyi illetékes hivatalában összekulcsolt kézzel imádkoznak azért, hogy a jugoszláv vírus ne lobbantsa lángra a magyar kisebbségek ügyét” - írja a Le Point cikke, idézve egy magyar diplomata megállapítását: a kisebbségek az ostromlott vár szerepében érzik magukat, minél inkább fenyegetettnek látják helyzetüket, annál inkább magasabbra emelik követeléseiket, s annál inkább gyanúsíthatják őket a lakóhelyükül szolgáló országokban szeparatista törekvésekkel. B arlangt er ápia Várják a Dunántúlról jelentkező' betegeket A szó hallatán bizonyára valamennyiünknek a szomszédos Abaliget „ugrik be”, noha számos hasonló található kisha- zánk különböző pontjain. Tapolca, Szemlő-hegy, s sorolhatnánk. Ám Miskolc-Csanyikról alig egy esztendeje hallani, méghozzá úgy, hogy az alföldieké, a hegyaljai emberek gyógyhelye. Nos, ezt a tévhitet eloszlatni látszik az a tény, hogy egyre több, közelebbi régiónkból való beteg talál itt felüdülést, regenerálódást. A komlói rokkant nyugdíjas K. Mátyás éppúgy vendége a szanatóriumnak, mint a böhönyei S. Vera, vagy a siófoki Sz. László. A szanatórium - mint ahogy azt dr. Gondkiewicz Mária főorvostól megtudtuk - komplex terápiával igyekszik a rászorulók segítségére lenni. Kezelésük kardinális része a barlangterápia, de szakszerű tüdőgyógyászati ellátást is nyújtanak épp úgy, mint ahogy része a kezelésnek az intenzív életmódterápia is. A betegek teljes relaxá- ciójához a kulturális tevékenység is hozzátartozik (előadások, kirándulások, videovetítés). Hasonló rehabilitációs munkáról tudomásunk nincs, így a csanyiki egyedülállónak tekinthető. Az 1991-ben megnyílt szanatórium a Bükk-hegység aljában, a Csanyik-völgyben található. Miután országos feladatokat lát el, egyre több Dunántúlról érkező beteget fogadhatnak. Bayer Béla A „Paraszt Rómeó” tragédiája Nem volt öngyilkosság Immáron csaknem négy évtizede, hogy Soós Imre, a rendkívüli tehetséggel megáldott színész és felesége, a neves pszichiáter öngyilkosok lettek. Gázzal mérgezték meg magukat, legalábbis eleddig így tudtuk. Az is köztudott volt, hogy a fiatal művész - 27 évesen halt meg - szerelme a felesége iránt orvos-beteg kapcsolatból bontakozott ki. E házasságban két világ találkozott: a paraszti létből a színpad világába saijadt, de gyökereit őrző férfi és a polgári indíttatású entellektüel asszony egymást ölelő-tépő szerelme. Kicsit Ady-Léda viszonyára emlékeztető "héjanász". E különös szerelem kelt életre az író-barát Müller Péter regényében, a Részeg józanokban. A könyv egykor nagy sikert aratott, Amerikában film-forgatókönyv is készült belőle. Most ismét megjelent a regény, a szerző utószavával. Erről beszélgetünk a népszerű íróval, színpadi szerzővel.-Valóban ismét kiadták a regényt, nemcsak azért, mert még akkoriban szétkapkodták, hanem inkább azért, mert Soós Imre ennyi év után is élő alak, vagy inkább eleven jelkép - mondja elgondolkodva Müller Péter. - A nagy váltás időszakában teljesedett ki művészete, noha egyesek szemében máig is csak paraszt-színész. Igaz beskatulyázták, mint másokat is, ő azonban "csak" színész volt, aki hitelesen alakított paraszti hősöket csakúgy mint klasszikusokat és a drámairodalom nagy szerepeit. Azt hiszem Vámos László egyik sok van - elévülhetetlen érdeme, hogy ráosztotta Rómeó szerepét a debreceni Csokonai Színházban. Ez a kivételes Rómeó-alakítás a magyar színjátszás egyik jeles eseménye: a szépség, fiatalság tüze és mámora csodás ötvözetbe vegyült a veretes szöveg tiszta, ízes magyarságával. Paraszt-Ró- meónak gúnyolták. Én csak annyit mondhatok: akik láthatták, örökké emlékezni fognak rá. De visszatérve a regényre, én annak idején nem akartam úgynevezett kulcsregényt írni, mégis az lett. Nyilván több oka van, de mindenképpen az, hogy a közönség és az író azonosultak egymással. Nem tudtam kivonni magam Imre szuggesztivitása alól. Az olvasók viszont ráérez- tek erre és a főhős alakjában őt vélték felismerni. Meg kellett írnom ezt az utószót, mert tartozom az igazságnak azzal, hogy kimondjam: Soós Imre 1957 júniusában nem lett öngyilkos! Hogy milyen jogon mondom ezt? Személyes benyomásaim adnak rá alapot. Haláluk előtt pár órával váltam el Imrétől és Héditől, Szénási Ernő színész barátunkkal együtt töltöttük velük az utolsó estéjüket, fél éjszakájukat. Reggelre már halottak voltak. Ebben az utószóban mindazt közreadom, amit e tragikusan végződő életsorsról és művészpályáról tudok, a szárnyalásról és szárnyaszegettségről, a csillogásról és a porbahullás- ról, a fékezhetetlen virtusáról és a halál elöli kétségbeesett menekülési vágyáról. Takács Ilona i 1 A #
