Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-17 / 193. szám

1993. július 17., szombat aj Dunántúli napló 7 Ősztől indul az új nephrológiai centrum Beszélgetés dr. Nagy Judittal, a POTE első női professzorával Jó ügyet is lehet rosszul intézni Zöldség, gyümölcs - terepjáróról? Ahogy előre sejteni lehe­tett: áll a bál a nyugtaadási kötelezettség körül. A pia­cok, csarnokok árushada há- borog és önmaga "kényszer­szabadságolásával" (értsd: sztrájk) fenyegetőzik. A kormányzati illetékesek vá­lasza: ha ilyen irányt vesz­nek a dolgok, a termékek piacra szállítását, a lakosság ellátását akár a fegyveres tes­tületek közreműködésével is megoldják. Megtörténhet hát, hogy nem standról, ha­nem mondjuk katonai terep­járó platójáról vásároljuk majd a krumplit, hagymát, karalábét. . Elhibázott törvény? A pa­ragrafusokon még meg sem száradt a nyomdafesték - ko­rai tehát az értékelés.De az nem vitás, hogy a jogalkotók közérdekű, a társadalom döntő többségének törekvé­seivel egybevágó követel­ményeket foglaltak törvényi keretbe. Hiszen a nyugtaadás kötelezővé tétele a „nagy­üzemi adócsalásnak”, a ve­vőket is károsító zugüzlete­lésnek kíván gátat vetni; mindannak, ami naponta mil­liókat irritál. Közvélemény a feketeke­reskedelem mellett? A tör­vény hatályba léptetését mégis szinte országos felzú­dulás fogadta, s a háborgás azóta sem csöndesül. Mintha a társadalom nagyobb há­nyada a hatóság és a fekete­piaci maffiák harcában ez utóbbiak pártjára állt volna. Mi az elutasítás tényleges oka? Ismét bebizonyosodott, hogy rossz ügyet is lehet jól, jó ügyet is lehet rosszul in­tézni. Ezt a szándékában jó törvényt rosszul próbálják végrehajtani azok, akik „elfe- letkeztek” az előzetes és szé­leskörű egyeztetésről, az üz­leti élet különböző szektora­iban felmerülő problémák mérlegeléséről, a végrehajtás részfeltételeinek kimunkálá­sáról és a gyakorlati teendők előzetes ismertetéséről. Mármost az a kérdés, hogy mi célszerűbb: utólag mind­ezt belátni és a mulasztást va­lamilyen módon pótolni, vagy kényszermegoldások­kal helyettesíteni a kényszer- szabadságra menő árusokat, kereskedőket? Bajnok Zsolt Felszámolás alatt a Zöldért Váltalat Amikor dr. Nagy Judit egye­temi tanárt kinevezték a POTE II. sz. Belgyógyászati Kliniká­jának igazgatójává, sokan kér­dezték, hogy: az a „PEAC”-os kosaras lány professzor lett? - Szép idők voltak azok - mondja Nagy Judit, amikor erről be­szélgetünk, s megjegyzi, sok mindent köszönhet a sportnak, többek között az állóképessé­get, amire itt a klinikán nagy ’ szükség van. Amerikai kísérlet Egy biztos, bármilyen vezető is lesz, bárhogyan is fogja érté­kelni munkásságát az utókor, egyvalami miatt biztos, hogy bekerül az egyetem kódexébe: ő az egyetem történetében az első női intézetvezető professzor. Kinevezésének egyéves évfor­dulóján beszélgetünk arról, mit sikerült megvalósítani az elkép­zelésekből, s a 400 ágyas klini­kával szemben épült, az ősszel induló új, vesebetegeket ellátó nephrológiai centrumról. Dr. Nagy Judit klinikai mun­kája során az általános belgyó­gyászati munka mellett a vese­betegek ellátására, a vesebeteg­ségek okainak kutatására sza­kosodott. Ebben a témában többször járt külföldi tanul­mányúton, több alkalommal Iz­raelben, s kinevezésekor épp Amerikában tartózkodott, ahol két évet töltött, a minneapolisi egyetem nephrológiai centru­mában. Egy korábbi beszélgeté­sünk alkalmából említette, hogy nagyon ígéretes kisérletsoroza- tot sikerült ott végezni, ami ér­dekes eredményt hozott. Munkám során a többféle tí­pusú és eredetű vesebetegségek közül különösen izgatott egy specialis, feltehetően vírus ere­detű vesebetegség okának, gyó­gyítási lehetőségeinek a kuta­tása. Tulajdonképpen ezen a témán dolgoztam Norvégiában, Németországban és két alka­lommal Izraelben is, az ottani egyik legnagyobb víruskutató központban. Az amerikai ta- , nulmányutam első időszakában rövid ideig még folytattam ezt a témát, hamarosan azonban egy másik lehetőség is adódott. Az utóbbi években derült ki, hogy az erek falát bélelő sejtek kü­lönböző anyagokat termelnek, melyeknek az érfal összehúzó­dásában és kitágulásában, en­nélfogva az egyes szervek vér­ellátásában, a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kialakulá­sában, valamint az érfali rögö- södés megakadályozásában le­het szerepe. Az érfal által ter­melt anyagok közül az értágító nitrogénoxiddal kezdtem fog­lalkozni. Régóta tudott, hogy a Digitális compakt kazetták fejrészének a gyártására alapít a Philips céggel vegyes vállalatot a Videoton. Az 1991 évi csőd után fokozatosan talpraálló, ta­valy már 28 millió forint nyere­séget produkáló, s az idei év első felében is mérsékelt ered­ményt elérő vállalatcsoport igyekszik bekapcsolódni a nagy nemzetközi vállalatok munká­jába. Széles Gábor elnök-vezér- igazgató elmondta, hogy az Emersonnal, az angliai köz­pontú Mars-sal, valamint több más nemzetközi céggel is együttműködnek, illetve törek­szenek az együttműködés kiala­kítására. Ezekre az új munkakapcsola­tokra azért van szükség, mert a cég piaci versenyképessége azon múlik, tudja-e optimálisan hasznosítani a rendelkezésére álló erőforrásokat, illetve ké­cigarettázás kapcsolatban áll bi­zonyos, az erek károsodásával járó megbetegedésekkel és a magas vérnyomással. Ezen ada­tok alapján vetődött fel, hogy hátha a nitrogénoxid termelésé­nek gátlásán keresztül jön létre a cigarettafüst érfalkárosító ha­tása. Egyik kollegával készítet­tünk egy cigarettázó masinát, amelyik folyamatosan produ­kálta a füstöt, amit azután bele­vezettem az ereket bélelő sejte­ket tartalmazó sejttenyészetek tápfolyadékába. Alig akartam hinni a szememnek, amikor a füst, bizonyos koncentrációban, egy idő után csökkenteni kezdte az értágító anyag termelődését. Többször is megismételve a vizsgálatokat mindig ugyanazt az eredményt kaptam. Ekkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy a cigarettafüstben ún. szá- badgyökök vannak és ha ezek az okai a káros hatásnak, akkor ún. gyökcsapdákkal a károsodás megakadályozható. Számos anyag kipróbálása után találtam is egy vegyületcsoportot, amely úgy tűnt, hogy kivédi a dohány­füst ezen károsító hatását. Az első eredmények alapján egy közleményt írtam, mely hama­rosan megjelenik. Nagyon kí­váncsian várom a szakma reagá­lását. A kisérletsorozatot itthon tovább szeretném folytatni, mert felvetődik, hogy esetleg eredményei felhasználhatók lesznek a mindennapi klinikai gyakorlatban is. A kísérletes munkánál azonban jelenleg fon­tosabb, hogy a nephrológiai be­tegellátásban alkalmazzam az Amerikában látottakat, tapasz­taltakat. Egységes, korszerű ellátás- Beszéljünk most az itthoni, nem kevésbé izgalmas, de sok­kal nehezebb feladatokról, a klinikai munkáról. Klinikánknak hármas felada­tot kell ellátni, a betegek gyó­gyítását, a tudományos munkát és az oktatást. Ezek közül azon­ban a legfontosabb a betegellá­tás. Azzal, hogy a klinika heti 1-2 nap 24 órás ügyeletet ad, résztvesz a megye sürgősségi belgyógyászati betegellátásá­ban. Emellett a II. sz. Belklinika fő profilja a nephrológia, vagyis a belgyógyászati jellegű vesebe­tegségben szenvedő betegek el­látása (a sebészeti ellátásra szo­ruló vesebetegek kerülnek az Urológiai Klinikára) és a hae- matológia (vér és vérképző­szervi betegek kórismézése és kezelése). Elsősorban ezeket a betegségeket, valamint általá­nos belgyógyászati alapismere­teket oktatunk az orvostanhall­gatóknak. A tervek szerint pes-e új profilokat előállítani. Ettől remélhető, hogy sikerül feloldani azt az ellentmondást, ami e technikai fejlesztés és a nyereséges gazdálkodás között feszül; a vállalatcsoport 20 tagja közül ugyanis az év első felében 16 nyereségesen gazdálkodott. Széles Gábor arról is szólt, hogy a jövőben a cég termelésé­nek mintegy 25-30 százalékát te­szi csak ki a hadiipari termelés, mégis sokat jelent, hogy a har­madik világ országaiból, első­sorban Indiából húszmillió dol­láros megrendelést kaptak az idei esztendőre. A közelmúltban együttműködési megállapodást írtak alá a Honvédelmi Miniszté­riummal, így a Magyar Honvéd­ség „tanpályája” lehet a Video­tonnak lehetővé téve, hogy a vál­lalatcsoport a hazai hadseregben próbálhatja ki a nemzetközi pia­cokra szánt új fejlesztéseit. emellett hamarosan új oktatási feladatot is kapnak az orvosegy- temek, a medikusképzés mellett az orvosok továbbképzését, há­ziorvosok és specialisták (pl. nephrológusok) képzését is ne­künk kell majd biztosítani. A betegellátás és az oktatás terüle­tén is szeretnénk jó együttmű­ködést kialakítani a másik bel­gyógyászati klinikával és a me­gye belgyógyászati osztályai­val. Dr. Nagy Judit Fotó: Läufer-Most térnék rá a kényes témára: az új, vesebetegeket el­látó nephrológiai centrum ügyére. Először is, mi minden lesz ebben a centrumban, mi­lyen feladatot lát el, s aztán arra szeretnék rákérdezni, miért estek pánikba a művese kezelé­sen lévő betegek?- A nephrológiai centrum lét­rejötte nagy előrelépést jelent a vesebetegek ellátásában. Az eddigi mostoha körülmények helyett az ősztől egy egységes, korszerű, a nemzetközi standar­doknak megfelelő ellátást tu­dunk nyújtani, nemcsak a pécsi, a Baranya megyei, de egész Dunántúl vesebetegei számára. Az egységes ellátás keretén be­lül egy helyen történhet a kó­risme felállítása, a beteg keze­lése beleértve a szükség szerinti dialízis kezeléseket is, követése, gondozása, a máshonnan érkező problematikus vesebetegek konziliáriusi vizsgálata, és meg­felelő belgyógyászati hátteret kap a közeljövőben induló pécsi vesetranszplantáció is. A cent­rumban 14 dializáló hely mel­lett 27 ágyas fekvőosztály lesz és ambuláns rendelés a járóbe­tegek részére. Az ambulancián Hazánknak 68 nagykövet­sége és 16 főkonzulátusa van, s valamennyi nagykövetségünk mellett működik konzuli iroda is. Összesen 186 országgal ál­lunk diplomáciai kapcsolatban - vannak ugyanis térségek, ahol egy követség több egymás melletti országban is képviseli hazánkat.- Maguk a követségek az érintett államok közötti politi­kai, gazdasági, kulturális kap­csolatokkal foglalkozó legma­gasabb szintű hivatalok - mondja dr. Précsényi Árpád, a Külügyminisztérium konzuli osztályvezetője. A konzuli hi­vataloknak viszont elsősorban a magyar állampolgárok érde­keinek védelme és képviselete a feladata, ha ezt a polgárok maguk nem tudják ellátni.- A turista-szezonban ilyesmi feltehetően sokszor elő­fordul. történik a szűrővizsgálatokkal vagy egyéb módon felismert új betegek ellátása mellett a régiek gondozása is. A rendszeres la­kossági szűrővizsgálatok jelen­tőségét külön szeretném kie­melni, mivel nagyon fontos sze­repük van a vesebetegségek fel­derítésében. Ugyanis a belgyó­gyászati vesebetegségek általá­ban nem vagy csak kevés pa­naszt okoznak, nem fájnak, így a betegek nem fordulnak időben orvoshoz, csak ha a betegség már súlyossá válik. Pedig annál többet tudunk segíteni, minél korábban találkozunk a beteg­gel és akkor, ha a beteg, annak ellenére, hogy teljesen panasz- mentesnek, egészségesnek érzi magát, rendszeresen megjelenik az ellenőrző vizsgálatokon és betartja javaslatainkat. Alkal­mazni fogunk diétás nővért is, aki a betegek mindennapi gond­jaival foglalkozik. Amerikában láttam, hogy ennek milyen nagy a jelentősége. És természetesen itt lesz a korszerű műveseállo- más is, ahol együtt dolgozhat az Urológiai Klinika kitűnő, dialí­zis kezelésben jártas gárdája a II. sz. Belklinika nephrológusa- ival, akik a hugyvérűségből il­letve a dialízis kezelésből adódó, elsősorban belgyógyá­szati jellegű panaszok (magas- és alacsony vérnyomás, vérsze­génység, vérzékenység stb.) el­látásában fognak résztvenni. Az új létesítmény országos nephro- lógus továbbképző centrumként is fog működni, ahol nemcsak orvosok, hanem nővérek és technikusok képzése is megold­ható lesz. Emellett szeretnénk helyet biztosítani a Vesebetegek Baranya megyei Egyesületének, hogy ezzel is támogassuk rend­kívül fontos munkájukat. Legfontosabb a beteg A betegek aggodalmára célzó felvetésre is reagálnék. Én két évig Amerikában voltam és így nem tudtam résztvenni az építés és szervezés folyamatában. Mi­vel a műveseállomás jelenleg az Urológiai Klinikán működik, a betegek úgy gondolták, hogy az új épületben csak a művese ál­lomás, és az ilyen kezelésre szo­ruló betegek kapnak helyet. Amikor megtudták, hogy a bel­gyógyászati nephrológia is oda költözik, aggódtak, hogy az ö ellátásuk hátrányos helyzetbe kerül. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy erről szó sincs, hiszen valamennyiünk számára az első és legfontosabb a beteg, s a betegek magasz- szintű ellátása. Itt ebben az új centrumban végre erre lesz le­hetőség. Sarok Zsuzsa-Igen, a leggondosabb elő­készületek mellett is érhetik kellemetlen meglepetések hon­fitársainkat. Elsőként arra hí­vom fel a figyelmet, hogy na­gyon fontos még utazás előtt biztosításokkal kivédeni bizo­nyos veszélyeket - baleseteket, különféle káreseteket -, mert konzuli szolgálatunk anyagi­akkal nem tud segíteni, viszont az ilyen jellegű költségeket, például kórházi vagy szállítási, stb. kiadásokat a biztosító tár­saságok átvállalják.- Mit tegyen az, akit baleset ér?-Részünkről sokirányú se­gítségre számíthat. Ha mond­juk a konzulátustól sok száz ki­lométerre történik is a baleset, távtolmácsolást tudunk nyúj­tani; segítünk a baleseti jegy­zőkönyv - a későbbi kártérítési ügy alapjának - a felvételében. Ha személyi sérülés történik, Az országban működő 12 Zöldért Vállalat közül kettő nem alakult át részvénytársa­sággá, közülük az egyik a bara­nyai, amely vállalatként van felszámolás alatt. Az évi kétmil­liárd forint forgalmat elérő cég a felvett hitelek miatt került ebbe a helyzetbe.- A felszámolónak a vagyont kell értékesíteni és a hitelezőket a lehető legnagyobb mértékben a pénzükhöz juttatni - mondja Filip György felszámoló, az Appraisal Group International, Nemzetközi Vagyonértékelő Rt. ágazati igazgatója. - Az el­múlt időszakban megtörtént a Zöldért átvilágítása, ami azt bi­zonyította, hogy ezt a tevékeny­séget gazdaságosan lehet csi­nálni, éppen ezért az adósságok kifizetésére, csak olyan vagyon­tárgyakat értékesítettünk eddig, amelyek feleslegesek voltak. Tovább működtetjük a céget, ez a dolgozók és a hitelezők ér­deke is, hiszen nyereséges, de nagyobb figyelmet fordítunk a minőségre. Jobb ez, mintha a sorsára hagynánk, mert akkor nincs bevétel. A holt vagyon ér­tékesítése nehezebb, csökken az ár. A terveink szerint az első lé­pésben az egész Baranya Me­kapcsolatba lépünk a rendőr­séggel, a kórházzal. Ha valaki­nek feltörik a kocsiját, s nem­csak pénzét, hanem okmányait is ellopják, pontos eligazítást adunk a teendőkről, s útlevél helyett hazatérési igazolványt állítunk ki. Forgalmi engedélyt és jogosítványt azonban csak a helyi hatóságok adhatnak ki - ezért fontos, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv tartalmazza az okirat jellegű, a továbbutazás­hoz nélkülözhetetlen útiokmá­nyok felsorolását. A tapasztala­tok szerint ezt a tranzitorszá­gok hatóságai elfogadják.- Említette, hogy pénzügyi •gondokat nem tudnak enyhí­teni.- Konzulátusaink valóban nincsenek felkészülve arra, hogy a turisták ellátmányát ki­egészítsék, vagy a bajba jutot­tak számára a továbbutazás költségeit biztosítsák. Sajnos, gyei Zöldért Vállalatot a bolthá­lózattal együtt értékesítjük. A pályázatokat augusztus végén, közepén írjuk ki. Berta Sándor, a vállalat igaz­gató-helyettesének véleménye szerint a felszámolási eljárásban még a hitelezőkkel való meg­egyezés sincs kizárva, aminek jobbak a feltételei, mint a csődel­járás során. . A Zöldért jelentős forgalmat bonyolított le eddig is. Minimális saját erővel rendelke­zett, ezért hiteleket vett fel. A je­lenlegi gazdasági helyzet miatt a forgalom visszaesett, a bevételek jelentősen csökkentek. A boltjaink egy részét bérbe adtuk - mondja Berta Sándor. - Kilenc üzletet még működte­tünk. Zöldség, gyümölcs és egyéb élelmiszerek forgalmazá­sával foglalkozunk. Az elmúlt két évben jelentősen csökkent a létszámunk. Jelenleg 70-75 em­ber dolgozik a cégnél. Az ellátásban jelentős szere­pünk volt, hiszen tőlünk vásá­roltak a kiskereskedők, a bol­tok. Hogy mekkora kiesést je­lent a piacon, ha felszámolnak bennünket? Pontosan nem tu­dom, de sok szempontból érzé­kelhető lesz a hiányunk ... Sz. K. csak olyan mértékű támogatást tudunk adni, hogy a pénz és egyéb támasz nélkül maradtak a legolcsóbb és legrövidebb úton hazatérhessenek.- Előfordulhat azonban, hogy a lehetetlen helyzetbe ke­rült turistának - családi, üzleti okból - tovább kellene utaznia.- Ha itthoni munkaadója vagy családtagja kezesként a megfelelő hazai pénzintézetbe befizeti a kért összeget, mód van arra is, hogy erre a konzu­látus valutát biztosítson. Ma már szerencsére fax igénybevé­telével az ilyen ügylet igazo­lása gyorsan lebonyolítható.- Megesik sajnos, hogy hon­fitársaink törvénysértést kö­vetnek el. Ilyenkor mit tesz a konzulátus?- A fogadó ország illetéke­seinek ilyen esetben értesíte­niük kell az ottani konzulátust, amely gondoskodik tolmácsról és védőügyvédről. Erre csak akkor nem kerül sor, ha az il­lető maga kéri a konzulátus ér­tesítésének mellőzését, inkább vállalja saját ügyének intézését és következményeit. Koós Tamás Philips, Emerson, Mars V ideoton-együttműködés nemzetközi vállalatokkal Milyen segítséget kaphat a magyar turista? Kifosztva külföldön

Next

/
Oldalképek
Tartalom