Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-12 / 188. szám
1993. július 12., hétfő a j Dunántúlt napló 5 Aranykoronánként 117 ezer forint A legtöbben megművelik a földet Csonka Anna cigánydalokat énekel Fotó: Szundi György Cigányszervezetek jótékony célú rendezvénye Mozgáskorlátozottak javára A cigányszervezeteket a NEVI menedzseli Nem fedi a valóságot az a széles körben elterjedt híresztelés, miszerint a kárpótlással, a szövetkezetek bizonytalan helyzetbe hozásával tönkretették az eddigi magyar sikerágazatot, a mezőgazdaságot. Legalábbis ez derül Hárságyi Péterné, a Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal árverési csoportvezetőjének szavaiból. A tavaly augusztusban kezdődött földárverések során a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok birtokainak egy része került kalapács alá. Június 30-ig 22 633 hektárt osztottak ki Baranyában. 4048-an jutottak igy földtulajdonhoz, átlagosan 5,5 hektárt kaptak. Az árverezések során eddig 372 596 aranykorona értékű föld talált gazdára, egy aranykoronáért a legtöbbet, 117 ezer forintot fizettek egy kővágó- szőllősi, tulajdonképpen nem nagy értékű birtokért. Hiába az árverés már csak ilyen, az ellenfelek néha feltornásszák az árat. A legtöbb föld azonban a legaIgény van a helyi rádiókra - bizonygatták azok a fiatalok, akik a múlt héten Balassagyarmaton tanácskoznak. Ők a regionális rádióadók munkatársai, illetve leendő munkatársai. Szándék ugyanis van, csak a frekvencia engedélyek hiányoznak. A már felszerelt stúdiók jobbhíján ideiglenes engedéllyel dolgoznak. A frekvenciák elosztása húzódik. Hozzáértők szerint ha szabaddá válna a pálya, holnap akár 300 stúdió jelentkezne be szignáljával. A hírek szerint azonban az „első körben” jó, ha százhúszan kapnak végleges frekvenciát. Somogybán már eddig is voltak próbálkozások helyi adók indítására. Siófokon az idegenforgalomra számítanak a városi rádiósok. Kaposváron lelkes fiatalok hallatták szavukat az éterben. Háromezer forintjuk bánta a Tilosrádió működtetését. Most pedig vállalkozók fogtak össze. Megalapították az SM Rádiót, amely - természetesen ideiglenes frekvencia engedéllyel - ma reggel 6 órakor kezdi meg műsorának sugárzását a 92,1 megaherzen. Most még csak napi 16 órát sugároznak majd, de készek a non-stop adásra. A Hels International Bt. által felszerelt stúdió erre képes. A számítógépes adásszerkesztő rendszerrel és a digitális vágórendszerrel a maga nemében egyedülálló. Az SMR bár vállalkozás, közszolgálati rádiónak vallja magát. A somogyiakhoz kívánnak szólni a lehető legfrissebb információkkal. Az időjárási előrejelzéseket a helyi meteorológiai állomástól Nemrég egy ismerősöm mesélte önmagát is kinevetve, hogy a pécsi FEMA bevásárló központban járt, s egyszercsak érezte, neki nagyon mennie kellene valahová. Abbéli igyekezetében, hogy biztosan talál itt ilyen helyiséget, a passzázson észrevett egy ajtót, benyitott, s ugyancsak megörült, hogy végre rátalált a WC-re. Furcsállotta ugyan, hogy nincs az kiírva, de ekkor nem ért rá ilyen aprósággal törődni. Később észlelte, hogy a szomszéd fülkéből távozik valaki, de mindaddig nem fogott gyanút, amíg meg nem hallotta, hogy kulcs fordul a zárban, bezárták. Kiderült, a butiksor személylacsonyabb aranykoránkénti áron, 500 forintért kelt el. Hárságyiné szerint az így szerzett földeket általában megművelik, a tulajdonosok gondot fordítanak arra, hogy a föld ne maradjon parlagon. Ez érthető is, hiszen műveletlenül holt tőke, nem termel hasznot. Az árverés után aláírt nyilatkozatban kötelezettséget vállalnak arra, hogy a földet öt évig nem vonhatják ki a termelésből, ám ez nem jelenti azt, hogy kötelező szántania, vetnie, parlagon is hagyhatja a területet, ám gyomnövényektől meg kell szabadítania. Az pedig, hogy mi történik földdel, az állami földhivataloknak kell ellenőrizniük, ahogy ez eddig is történt. Amelyik téesz csődben van, ott bizony hiába van nevesítve a tulajdon, a tagok csak úgy juthatnak jövedelemhez, ha azt maguk megművelik. Amelyik szövetkezet viszont most is jól gazdálkodik, ott nincs is gond a bérleti díj kifizetésével. B. G. kapják, a rendőrséggel kötött megállapodás szerint néhány perces csúszással adhatnak hírt a balesetekről, útkorlátozások- ról és forgalom elterelésekről. A rádiósokat segítik az Európa taxi vezetői, a tűzoltók és a mentősök is. Szinte mindenki az SM Rádió mellett állt. Természetesen vannak irigyeik is. Mint hírlik, újabb adók indítását is tervezik Somogybán. N.J. Mary, a bűvész-konferanszié ugyanúgy felejthető volt, mint a póni-idomár, akit leginkább ostoráról jegyeztünk meg - talán egy-két állatvédő is... Az „olasz cirkuszként” meghirdetett, valójában inkább délszláv illetőségű (lásd a „Zoo- loski Vrf’-ként hirdetett mini-állatkertet), a múlt héten Pécsre látogató csoport igazi sztárja egy magyar volt - a gyerekek jóvoltából: Peti, a bohóc. A tegnap délutáni első előadáson - háromnegyed ház előtt - Petinek a szünetig két jelenése volt. Az első nem a legjobban sikerült, a másodikban viszont - igaz, a végén kisült: egy őspoénról van szó - az est legjobban sikerült jelenetét produkálta. Persze kellettek ehhez a gyerekek is - pontosabban egyetlen srác, aki, mert valószínűleg készült a „bulira”, meglepte magát, a bohócot is. Az egész úgy indult, hogy a krumpli-orrú egy „Color Foto” feliratú fekete dobozos állványnyal jelent meg a színen, majd felszólította a nézőtéren ülő gyerekeket, jöjjenek, aki akarja, zeti vécéjébe tévedt, ami csak azért volt nyitva, mert éppen bement valaki, aki dolga végeztével bezárta az ajtót, így ismerősöm fogoly maradt. Szerencsére másnak is kellett, így kiszabadult. Tényleg, hogyan is állnak áruházaink WC dolgában? Úgy épült fel a FEMA, Pécs legnagyobb áruháza, hogy WC-t nem terveztek hozzá a vásárlók részére. Egészen a legutóbbi időkig csak egy lehetőség volt: a Gilde söröző. Most, a nemrég felépült új dél-nyugati üzletsoron építettek nyilvános WC-t, de nem sokáig lehetett használni, mert valakik szétverték: elvittek Néptelen utcabál Orfűn A meghívó péntek estére, 8 órára szólt, a helyszínt és a témát is pontosan meghatározták a szervezők, mindössze egyetlen apróság hiányzott az utcabálhoz: a bálozó tömeg. A főiskolás évek alatti bulik tapasztalata azt diktálta számomra, hogy nem érdemes a meghirdetett kezdési időpontban megjelenni, mert az első fél órában általában úgy sem történik semmi, illetve ekkor gyülekezik a közönség. Közel háromnegyed órás késés sem volt elegendő ahhoz, hogy ne az elsők között érkezzem, mindössze az élelmiszer üzlet kapujába kikészített hangszerek fogadtak. A forró nyári nap után sétára csábított a környező erdő kellemesen hűs lehelete, amely a szomszédos éttermek, büfék konyhaszagával elegyedett. Talán a különböző zenékkel próbáltak vendéget csalogatni az éttermek és nyitott kertek, egymást túlbömbölve harsogtak a dallamok. A körhintát szinte nappali világosság vette körül a számtalan reflektor miatt, ennek ellenére kevesen vállalták, hogy beüljenek a hintákba. Fél tízkor a zenekavalkád egy újabb hangzással gazdagodott, ekkor ítélte úgy az utcabál zenekara, hogy érdemes a billentyűk közé csapniuk. Mindössze három pár vállalkozott a táncra, ők is gyakran kiestek a ritmusból, azonban nem saját hibájuk miatt vétették el a lépések ütemét. A szervezőknek viszont egy jól sikerült ballépés volt ez az utcabál. H. Zs. arról megcsinálja az est fotóját - kimentek a porondra, vagy százan. Hosszú előkészítés után persze jött a spriccelés, de nem is ez a lényeg ... Hanem, hogy volt, aki válaszolni tudott. Egy hat éves forma srác vízipisztoly- lyal lőtt vissza Petire, aki vimindent, ami mozdítható. A KONZUM Áruházban az induláskor még volt a második emeleten WC a vásárlók részére, de idővel be kellett zárni, állandóan botrányok voltak körülötte. Ide mentek be, akik lopni akartak, szerelmi légyottok bonyolódtak stb. Elmondták az illetékesek, hogy ha kisgyerekes anyukák kérik, beengedik őket a személyzeti vécébe. Ugyanezt a tájékoztatást kaptuk az új CENTRUM Áruházból. Itt is volt WC az induláskor, de bezárták. Rossz helyre tervezték ugyanis, az elektronikus riasztó rendszer mellé. így sok rossz szándékú A pécsi TESZ-székház árnyas udvarán szombat délután vagy 100-an gyűltek össze a mozgáskorlátoztot gyerekek javára rendezett, jótékony célú kulturális rendezvényre. A céljában szimpátiát és elismerést érdemlő eseményt a Rehabilitációs Technikai Kft. anyagi támogatásával a Független Cigány Szövetség Baranya Megyei Ifjúsági Szervezete rendezte meg. Mint Gerendás Árpád, az indulása óta 161-ről 700 fős közösséggé növekedett két éves szervezet elnöke köszöntőjében kiemelte, a jövőben is elsősorban a baranyai cigánylakosság szociális problémáit szeszont - szerencsére - nem sértődött meg, vette a lapot, s így rövid „tűzpárbajban” csúcsosodott a jelenet. Ez volt az est során az egyetlen igazi meglepetés. De lehet, csak a tudósító várt - gyerekkori emlékei okán - többet a kelleténél ... P. Zs. vásárló hivatkozott arra, amikor megszólalt a jelző, mert fi- zetetlen áruval távozott, hogy csak vécére akart menni. A véletlen elvezetett Szántódra, az OÁZIS bevásárló központba. Nem WC van itt, hanem toalett-szalon. Ragyog a tisztaságtól, minden van, ami kell. Aki akar, zuhanyozhat is, törölközőt is kap, hölgyeknek pipere asztal székekkel, kisgyerekeseknek pelenkázó asztal, az uraknál borotválkozási lehetőség. A WC használata ingyenes. Úgy látszik, a Balatonfü- szért filozófiáa szerint ha kulturáltan akarnak kereskedni, ahhoz ez is hozzátartozik. S. Zs. retnék enyhíteni. A rászoruló fiatalokat a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézettel közösen segítik lakáshoz, vagy albérletüket támogatják. Sikondán még júliusban bukott gyerekeket táboroztatnak, akiknek ingyen korepetálással segítik a felzárkózást. Augusztus 20-ra sportnapot terveznek, amelynek programját tagszervezeteikkel közösen szeretnék kialakítani. A jövőben új felállásban folytatja a munkáját a szervezet, ugyanis számos, vezetésre alkalmasnak ítélt cigányfiatal szemináriumokat hallgatott, képzésen vett részt. Mindehhez az ország cigányszervezeteit is Bizonyára az egészségügy és a gyakorta betegeskedők érdeklődését egyaránt felkelti a Melius Alapítvány három év alatt előkészített újabb kezdeményezése. A klasszikus természetes gyógymódokra épült rendszer hatásmechanizmusainak elemzésével, az empirikusan jól értékelhető módszerek számító- gépes követésével tudományos igénnyel szeretné értékelni az eddig kiválasztott természetes gyógymódokat.- Kutatásaink során leginkább arra keresünk választ - mondja dr. Karácsony Ferenc böjtkúra-orvos, az alapítvány elnöke -, hogy a táplálkozás kúraszerű megváltoztatása miként integrálható a gyógymódok széles skálájába. A Melius Alapítvány - amelynek nevével a rákellenes napok és a gyógyultak találkozóinak alkalmával is találkozhattunk - két új, a napokban az üzletekbe kerülő teakevéréké- vel egészségünk megőrzését, illetve visszaállítását célozza. A Tisztító és Roboráló Gyógytea- keverékek a közismert gyógynövények mellett frissítő hatású zabfüvet, sédkendert, és immunrendszert erősítő nyárfarügyet is tartalmaznak. Hatóanyagai az emberi szervezet kiválasztó szerveinek, így közvetve minden sejtjének működését, támogató Nemzeti Egészségvédelmi Intézet nemrégiben indított országos programja adott alapot. Váci Márta, a NEVI főmunkatársa elmondta, hogy néhány hónapon belül fejeződik be a három évvel ezelőtt kezdett kutatásuk, amely a hazai cigánylakosság életkörülményeiről készít általános mintát. Információnk szerint a NEVI programja augusztustól már Baranyában is gyakorlattá érik: megyénk apróbb településeiről tizenketten vesznek részt képzésben a Megyei Munkaügyi Központ égisze alatt, akik településeik szociális munkásaiként kezdik majd a munkát. T. E. szövetközti terének megtisztulását serkentik. Kúraszerű fogyasztásuk különösen a krónikus degeneratív betegségekkel, ízületi, emésztőszervi és keringésrendszeri bántalmakkal küszködök részére javasolt. A roboráló készítmény az enyhébb és súlyos betegségekkel küszködök felépülését egyaránt segíti, panaszait enyhíti.- A teakeverékek előnye, hogy kevés kivétellel bárki fogyaszthatja - folytatja Karácsony Ferenc. - A két teakeverék valójában egy komplex egészségmegőrző, illetve gyógyító rendszer bevezetésének a Melius kenyér után a második lépését jelenti. A harmadik lépés a tisztító-megújító gyógy- böjt, a Melius-kúra ambulanter felügyelete lesz. Általában évente, az egészségeseknek is legalább két alkalommal célszerű 5-7 napos, tisztító böjtkúrát tartani. A böjtkúra megfelelő otthoni alkalmazásához hamarosan könyvet is szeretnénk kiadni, amely közérthető stílusban foglalja össze annak minden fontos részletét. Az alapítvány más kellékek kialakításával is kísérletezik. Például olyan háztartási gyümölcs-zöldség prés kialakításával, amely megmenti a termények biológiailag aktív alkotóelemeit. Tröszt E. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. (DOMUS Á.) Tel.: 36-861 Váratlan cirkuszi közjáték Minden cirkuszban biztos siker a bohóc Fotó: Kóródi Gábor Böjtkúrával az egészségünkért Áruházi körkép: WC és toalett-szalon SMR a 92,1 megaherzen